Zsoltárok könyve 57

1A karmesternek: A „Ne veszíts el” kezdetű ének dallamára. Dávid bizonyságtétele abból az időből, amikor Saul elől a barlangba menekült. 2Könyörülj, Istenem, könyörülj rajtam, mert nálad keres oltalmat a lelkem! Szárnyaid árnyékában keresek oltalmat, míg elvonul a veszedelem. 3A felséges Istenhez kiáltok, Istenhez, aki mellém áll. 4Segítséget küld nekem a mennyből, csúffá teszi üldözőimet. (Szela.) Isten elküldi szeretetét és hűségét. 5Oroszlánok között fekszem, amelyek felfalják az embereket. Foguk lándzsa és nyíl, nyelvük éles kard. 6Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész földön! 7Hálót vetettek lábaim elé, megalázták lelkemet. Vermet ástak nekem, de maguk estek bele. (Szela.) 8Kész a szívem, Istenem, kész a szívem arra, hogy énekeljek és zengedezzek! 9Ébredj, lelkem, ébredj, lant és hárfa, hadd ébresszem a hajnalt! 10Magasztallak, Uram, a népek közt, zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt, 11mert szereteted az égig ér, hűséged a magas fellegekig. 12Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész földön!