Zsoltárok könyve 144

1Dávidé. Áldott az Úr, az én kősziklám, aki harcolni tanítja kezemet, hadakozni ujjaimat. 2Jótevőm és erősségem, váram és megmentőm ő, pajzsom, akihez menekülhetek, aki népeket vet alám. 3Ó, Ur am, micsoda az ember, hogy törődsz vele, az emberfia, hogy gondolsz rá? 4Az ember a lehelethez hasonló, napjai a tűnő árnyékhoz. 5Hajlítsd le az eget, Ur am, és szállj le, érintsd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek! 6Villogtasd villámaidat, szórjad azokat, lődd ki nyilaidat, röpítsd szét őket! 7Nyújtsd le kezedet a magasból, szabadíts meg, ments ki engem a nagy vizekből, az idegenek hatalmából, 8akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel! 9Új éneket éneklek neked, Istenem, tízhúrú lanton zengedezek neked. 10Te adsz győzelmet a királyoknak; szolgádat, Dávidot is megszabadítottad a gyilkos fegyvertől. 11Szabadíts meg, ments ki engem az idegenek hatalmából, akiknek szája hiábavalóságot beszél, jobb kezük csak álnokságot művel! 12Fiaink legyenek olyanok ifjúkorukban, mint a nagyra nőtt palánták, leányaink pedig, mint a faragott oszlopok, amilyenek a palotákban vannak. 13Színültig telt raktáraink ontsanak mindenféle jót, juhaink a legelőkön szaporodjanak ezer-, sőt tízezerannyira! 14Marháink legyenek kövérek, ne érje őket baj, ne vetéljenek el! Ne legyen jajveszékelés a tereken! 15Boldog nép az, amelynek így megy a sora. Boldog nép az, amelynek az Úr az Istene!