Zsoltárok könyve 139

1A karmesternek: Dávid zsoltára. Ur am, te megvizsgálsz és ismersz engem. 2Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messziről is észreveszed szándékomat. 3Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. 4Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Ur am. 5Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. 6Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni. 7Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? 8Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is jelen vagy. 9Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, 10kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. 11Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: 12a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság. 13Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. 14Magasztallak téged, mert félelmetes vagy és csodálatos; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. 15Csontjaim nem voltak rejtve előtted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képződtem volna. 16Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük. 17Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! 18Számolgatom, de több a homokszemeknél, és a végén is csak nálad vagyok. 19Bár megölnéd, Istenem, a bűnöst, és távoznának tőlem a vérontó emberek! 20Akik csalárdul beszélnek rólad, ellenségeid, hazugul mondják ki nevedet. 21Ne gyűlöljem-e gyűlölőidet, Ur am? Ne utáljam-e támadóidat? 22Határtalan gyűlölettel gyűlölöm őket, hiszen nekem is ellenségeimmé lettek. 23Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! 24Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!