Zsoltárok könyve 10

1Ur am, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején? 2A bűnösök gőgjükben üldözik a nincstelent, de saját ármánykodásuk veszejti el őket. 3Dicsekszik kapzsiságával a bűnös, és áldást mond a haszonleső, de ezzel megcsúfolja az Ur at. 4Fennhéjázva mondja a bűnös: Nem lesz számonkérés, nincs Isten! Ez minden gondolata. 5Útjai mindenkor eredményesek, azt hiszi, hogy messze van ítéleted, semmibe veszi ellenségeit. 6Azt mondja magában: Nem rendülök meg, nemzedékek váltják egymást, de engem nem ér baj. 7Szája tele van átokkal, csalással és durvasággal, nyelve nyomorúságot és bajt okoz. 8Ólálkodik a házak körül, titokban meggyilkolja az ártatlant, szeme a gyámoltalant figyeli. 9Lesben áll rejtekhelyén, mint oroszlán a bozótban. Lesi, hogy elragadhassa a nincstelent. Kiveti hálóját, és elragadja a nincstelent. 10Szétzúzza, levágja a gyámoltalanokat, ha a körmei közé jutnak. 11Azt mondja magában: Elfelejtett Isten, eltakarta arcát, nem lát meg soha! 12Állj elő, Ur am, emeld föl kezedet, Istenem! Ne feledkezz meg a nincstelenekről! 13Miért vetheti meg Istent a bűnös? Miért mondhatja magában: Nem lesz számonkérés?! 14Pedig te látod a vészt és a bánatot, rátekintesz, és kezedben tartod. Rád bízhatja magát a gyámoltalan, az árvának te vagy a segítője. 15Törd össze a bűnös hatalmát, a gonosztól kérd számon bűnét, hogy nyoma se maradjon! 16Király lesz az Úr mindörökké, a pogányok pedig kivesznek országából. 17Az alázatosok kívánságát meghallgatod, Ur am. Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet, 18véded az árva és elnyomott ügyét, hogy ne hatalmaskodjék többé senki a földön.