Példabeszédek 7

1Fiam, őrizd meg szavaimat, és zárd magadba parancsaimat! 2Tartsd meg parancsaimat, hogy élj, tanításomat őrizd, mint a szemed fényét! 3Kösd ujjaidra, írd föl szíved táblájára! 4Mondd a bölcsességnek, hogy a nővéred, és az értelmet nevezd jó ismerősödnek, 5hogy megőrizzen a más feleségétől és a hízelgő szavú idegen nőtől. 6Mert házamnak az ablakán, a rácson át kinéztem, 7és láttam a tapasztalatlanok között, észrevettem a fiúk között egy esztelen ifjút. 8Az utcán járkált, egy utcasarkon, és megindult a ház felé, 9esti alkonyatkor, a sötét éjszaka közepén. 10Egyszer csak egy asszony termett előtte, parázna nőnek öltözve, csalfa szívvel. 11Fecseg az ilyen és féktelen, lábai nem nyughatnak otthon, 12hol az utcán, hol a tereken van, és minden sarkon leselkedik. 13A nő megragadta, megcsókolta, és szemtelen képpel így szólt hozzá: 14Békeáldozatot kellett bemutatnom, ma teljesítettem fogadalmaimat, 15azért jöttem ki eléd, hogy megkeresselek téged, és rád találtam! 16Terítőket terítettem fekhelyemre, egyiptomi színes szőtteseket; 17illatossá tettem heverőmet mirhával, aloéval és fahéjjal. 18Jöjj, ittasodjunk meg a gyönyörtől reggelig, élvezzük a szerelmet! 19Mert nincs itthon a férjem, messze útra ment, 20a pénzes zacskót is magával vitte, csak holdtöltekor érkezik haza. 21Sok beszéddel rá is vette, hízelgő szóval elcsábította. 22Az meg követte őt oktalanul, ahogy a marha megy a vágóhídra, mint egy bilincsbe béklyózott bolond. 23De végül nyíl hasít a májába. Úgy jár, mint a kelepcébe siető madár, amely nem tudja, hogy az az életébe kerül. 24Azért, fiaim, hallgassatok rám, és figyeljetek szavaimra! 25Az ilyen nő útjára ne vezessen szíved, ne tévedj rá ösvényeire! 26Mert sok embert ejtett el halálra sebezve; életerős volt mind, akiket meggyilkolt. 27Háza a holtak hazájába vezet, levisz a halál kamráiba.