Jób könyve 7

1Csak küzdelem a halandó sorsa a földön, napjai úgy telnek, mint a napszámosé! 2Ahogyan a rabszolga eped az árnyék után, és a napszámos várja a munkabért, 3úgy jutottak nekem hiábavaló hónapok, nyomorúságos éjszakákkal fizettek ki engem. 4Ha lefekszem, azt kérdem: Mikor kelhetek fel? Hosszú az este, és tele vagyok nyugtalansággal hajnalig. 5Testemet férgek és porkéreg borítja, bőröm beforrad, majd kifakad újra. 6Napjaim gyorsabbak a takács vetélőjénél, és reménytelenül múlnak el. 7Gondold meg, hogy csak szellő az életem, szemem nem lát többé jót. 8A szemek, amelyek eddig láttak, többé nem találnak; szemed engem keres, de én már nem vagyok. 9Eltűnik a felhő, tovaszáll: éppígy nem jön vissza, aki leszáll a holtak hazájába. 10Nem tér vissza többé a házába, lakóhelyén sem tudnak róla többé. 11Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel. 12Tenger vagyok-e vagy tengeri szörny, hogy őrséget állítasz ellenem? 13Mikor azt gondolom, hogy vigaszt nyújt az ágyam, panaszomat enyhíti fekhelyem, 14akkor álmokkal rettentesz, látomásokkal rémítesz meg engem. 15Inkább választom a fulladást, inkább a halált, mint e csontvázat. 16Elég volt az életemből, nem kell tovább! Hagyj békén, hiszen csak leheletnyi az időm! 17Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod, és hogy így törődsz vele? 18Minden reggel megvizsgálod, minden pillanatban próbára teszed. 19Miért nem veszed le rólam a szemed? Nyálamat sem engeded lenyelni? 20Ha vétkeztem, mit követtem el ellened, emberek őrzője? Miért tettél a céltábláddá? Talán terhedre vagyok? 21Miért nem bocsátod meg vétkemet, miért nem nézed el bűnömet? Hiszen már a porban fekszem, amikor keresel, már nem leszek.