Jób könyve 37

1Bizony, megremeg ettől a szívem, és ki akar ugrani helyéből. 2Hallgassátok figyelmesen mennydörgését és a morajlást, amely szájából jön. 3Az egész ég alatt szétterjeszti, villámfényét is a föld pereméig. 4Utána mennydörgés bömböl, dörög fenséges hangon, szüntelenül hallatszik a hangja. 5Csodás hangon mennydörög az Isten, és nagy tetteket visz véghez, amelyeket meg sem értünk. 6Megparancsolja a hónak, hogy hulljon a földre, a záporesőnek és a felhőszakadásnak, hogy zuhogjon. 7Minden emberi kezet lefog, hadd tudja meg mindenki, hogy most ő cselekszik! 8A vadállat is rejtekébe húzódik, és búvóhelyén tanyázik. 9Kamrájából előjön a szélvihar, Észak csillagzata felől a hideg. 10Isten leheletétől jég támad, a víz felszíne jégpáncéllá válik. 11Majd nedvességgel rakja meg a felhőt, és villámait szórják a fellegek. 12Gomolyog az körös-körül, hogy az ő irányítása szerint megtegye mindazt, amit csak parancsol az egész föld kerekségén. 13Egyszer büntetésül adja földjére, máskor meg szeretetből. 14Figyelj csak ide, Jób! Állj meg, és gondold meg Isten csodáit! 15Tudod-e, mikor rendelkezik úgy az Isten, hogy villámfénye ragyogjon a felhőn? 16Tudod-e, miért lebegnek a fellegek, a Mindentudónak ezek a csodái? 17Hogyan melegednek át ruháid, ha nyugton hagyja a déli szél a földet? 18Ott voltál-e, amikor a felhőtakarót formálta, mely szilárd, mint az öntött tükör? 19Mondd meg nekünk, mit mondjunk neki? Nem jutunk hozzá a sötétség miatt. 20Kell-e neki jelenteni, hogy én mit beszéltem, továbbmondani, ha valaki szólt? 21Még nem látják a napfényt, bár az ragyog a fellegek mögött, de szél támad, és kitisztul. 22Észak felől aranyló szél támad, Isten körül félelmetes ragyogás. 23A Mindenhatót nem tudjuk felfogni, hatalma és igazsága igen fenséges: az igazságot soha nem nyomja el. 24Azért félik őt az emberek, mert rá sem néz azokra, akik bölcsnek tartják magukat.