Jób könyve 30

1Most azonban kinevetnek engem, akik fiatalabbak nálam, akiknek az apját annyira sem becsültem, hogy juhászkutyáim közé soroljam. 2Mire mentem volna kezük erejével? Hiszen életerejük odalett. 3Ínségtől és éhségtől legyengülve a kopár földet rágják a már régen elpusztult pusztaságon. 4Vadsóskát tépnek a bokrok mellett, és rekettyegyökér a kenyerük. 5Kiközösítik őket, és rájuk kiáltanak, mint a tolvajokra. 6Völgyek szakadékaiban kell lakniuk, a föld és a sziklák üregeiben. 7A bokrok között kiáltoznak, bogáncskórók alatt gyülekeznek. 8Esztelen senkiházik, akiket korbáccsal vertek ki az országból. 9És most ezek gúnyolódnak rajtam, és köszörülik rajtam a nyelvüket. 10Utálkozva húzódnak el tőlem, és nem átallnak arcomba köpni. 11Meglazította Isten íjamon a húrt, és megalázott engem, ezért bánnak velem zabolátlanul. 12Jobb felől csőcselék támad rám, lábamnak gáncsot vetnek, és pusztulásom útját egyengetik. 13Ösvényemet felszaggatják, romlásomon fáradoznak, és nincs, aki megfékezze őket. 14Mint valami széles résen, úgy törnek ellenem: romba dőlt falak közt zúdulnak rám. 15Rémület tört rám, és úgy űzte el méltóságomat, mint a szélvész; boldogságom eltűnt, mint a felleg. 16Fogytán van már a lelkierőm, a nyomorúság napjai tartanak fogva. 17Éjszaka nyilallnak csontjaimban, és kínjaim nem csillapodnak. 18Hatalmas erővel kapta el ruhámat, szorosan átkarolt derekamnál fogva, 19és belevert a sárba; hasonló lettem a porhoz és a hamuhoz. 20Segítségért kiáltok hozzád, de te nem válaszolsz. Ott állok előtted, de észre sem veszel. 21Kegyetlenné váltál irántam. Erős kézzel üldözöl engem. 22Fölemelsz, és elsodorsz a széllel, szétmállasztasz a viharban. 23Jól tudom, hogy halálba viszel, abba a házba, ahol minden élő találkozik. 24De a roskadozó nem nyújthatja ki a kezét? Aki veszélyben van, nem kiálthat segítségért? 25Nem sírtam-e azért, kire nehéz napok jártak? Nem volt-e lelkem szomorú a szegény miatt? 26Bizony, jót reméltem, de rossz következett. Világosságot vártam, és sűrű homály jött. 27Nyugtalanság tört rám, mely nem csillapodik; elértek a nyomorúság napjai, 28feketén járok, de nem a nap hevétől. Fölkelek, és segítségért kiáltok a gyülekezetben. 29A sakálok testvére lettem és a struccok társa. 30Bőröm megfeketedett, és hámlik le rólam, csontom pedig ég a láz miatt. 31Citerám gyászosan szól, sípom síró hangon.