Jób könyve 3

1Végül aztán megnyitotta Jób a száját, és megátkozta születése napját. 2Megszólalt Jób, és ezt mondta: 3Vesszen el a nap, amelyen születtem, az éjszaka, mely tudta, hogy fiú fogant! 4Legyen sötét az a nap, ne törődjék vele Isten odafönt, ne ragyogjon rajta napsugár! 5Sötétség és homály vegye birtokába, felhő lakjon rajta, nappal is sötétség tegye rémisztővé! 6Ragadja el vaksötétség azt az éjszakát! Ne kerüljön az év napjai közé, ne számítsák bele a hónapok számába! 7Legyen az az éjszaka meddő, ne hallatsszon akkor örömujjongás! 8Hozzanak rá rontást, akik meg tudnak átkozni egy napot, és képesek felingerelni a Leviatánt. 9Sötétüljenek el alkonyatán a csillagok, hiába várjon világosságra, ne lássa meg a hajnal sugarait, 10mert nem zárta be anyám méhének ajtaját, és nem rejtette el szemem elől a nyomorúságot! 11Miért nem haltam meg, mikor megszülettem? Miért nem múltam ki, mikor anyám méhéből kijöttem? 12Miért is vettek ölbe, és emlőkre, hogy szopjak? 13Akkor most feküdnék, és élvezném a békét, aludhatnék, és nyugalmam volna 14a föld királyaival és tanácsosaival, kik kőhalmokat építettek maguknak, 15vagy a fejedelmekkel, akik aranyat gyűjtöttek, és ezüsttel töltötték meg házaikat. 16Vagy miért nem ástak el, mint az elvetélt gyermeket, mint azt a csecsemőt, aki nem jöhetett élve a világra? 17Ott megszűnik a bűnösök nyugtalansága, megnyugszanak, akiknek erejük ellankadt. 18A foglyok ott mindnyájan nyugalmat találnak, nem hallják többé a hajcsárok hangját. 19Egyforma ott nagy és kicsiny, a rabszolga is megszabadul urától. 20Miért is ad a nyomorultnak világosságot, és életet annak, aki megkeseredett, 21akik várják a halált, de hiába, pedig jobban keresik, mint a rejtett kincset, 22akik örülnének és úgy ujjonganának, ha megtalálnák végre a sírt; 23az útvesztőbe jutott embernek, aki elől Isten elzárt minden utat? 24Mert mielőtt eszem, sóhajtozom, kitör belőlem az ordítás, mint a vízfolyás. 25Mert amitől leginkább rettegtem, az szakadt rám, és amitől féltem, az ért utol engem. 26Nem lelek pihenést, se csendességet; még meg sem nyugodhattam, és újra rám tör a remegés.