Jób könyve 27

1Jób folytatta beszédét, és ezt mondta: 2Az élő Istenre mondom, aki megfosztott igazamtól, és a Mindenhatóra, aki megkeserítette lelkemet, 3hogy amíg csak lélegzem, és Isten lehelete van bennem, 4nem szól ajkam álnokságot, nem mond nyelvem hamisságot. 5Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek! Míg csak meg nem halok, nem engedek feddhetetlenségemből. 6Igazamhoz ragaszkodom, nem hagyom, egyetlen napomért sem bánt a lelkiismeret. 7Úgy járjon ellenségem, mint a bűnös ember, és aki ellenem támad, mint az álnok. 8Mert van-e reménye az elvetemültnek, ha véget vet neki Isten, és számon kéri tőle életét? 9Meghallgatja-e Isten a kiáltását, amikor végszükségbe kerül? 10Lelheti-e örömét a Mindenhatóban? Segítségül hívhatja-e bármikor az Istent? 11Hadd tanítsalak benneteket Isten hatalmáról! Nem tartom titokban a Mindenható tervét. 12Hiszen mindnyájan látjátok! Miért beszéltek hát hiábavalóságot? 13Ez jut a bűnös embernek Istentől, ilyen örökséget kapnak az erőszakoskodók a Mindenhatótól: 14Ha sok gyermeke lesz is, fegyver vár rájuk, a kenyérnek is szűkében lesznek utódaik. 15Maradékukat dögvész viszi sírba, özvegyei nem siratják őt. 16Ha annyi ezüstöt halmozna is fel, mint a por, és úgy rakná egymásra ruháit, mint más a vályogtéglát: 17összehordta, de az igazak öltik majd magukra, az ezüstön pedig az ártatlanok osztoznak. 18Háza, amelyet épített, mint a molyfészek, vagy mint a lombsátor, melyet a csősz készít. 19Gazdagon fekszik le, de többé ezt nem teszi: mire fölnyitja szemét, már nem lesz semmije. 20Rémület lepi meg, mint az árvíz, éjjel ragadja el a forgószél. 21Fölkapja a keleti szél, és ő elmegy, elragadja őt lakóhelyéről. 22Dobálja kíméletlenül, futva menekül előle. 23Összecsapják tenyerüket miatta, és fölszisszennek lakóhelyén.