Jób könyve 23

1Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: 2Most is csak lázongás, ha panaszkodom, kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat. 3Bár tudnám, hogy hol találom Istent! Elmennék a trónusáig, 4eléje terjeszteném ügyemet, tele lenne szám szemrehányással, 5hogy megtudjam, milyen szavakkal válaszol, és hogy megértsem, mit is mond nekem: 6teljes erővel perel-e majd velem, vagy meghallgat figyelmesen? 7Becsületes emberként vitatkoznék vele, és végleg fölmentene engem a bírám. 8De ha kelet felé megyek, nincsen ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. 9Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom. 10De ő tudja, milyen úton járok: ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok. 11Szorosan járok a nyomában, az ő útján maradok, nem térek le róla. 12Ajkának parancsából nem engedek, keblembe zártam szája mondásait. 13De ő hajthatatlan – ki is téríthetné el a szándékától? Véghezviszi, amit lelke kíván. 14Bizony, beteljesíti, amit kiszabott rám. Ilyesfélét gyakran szokott tenni. 15Ezért rémület fog el színe előtt, ha csak rágondolok is, megrettenek tőle. 16Mert Isten csüggesztette el a szívemet, a Mindenható rémített meg engem. 17Mert nem a sötétség miatt kell elnémulnom, nem az arcomat borító sűrű homály miatt.