1 Lelkem összetört, napjaim peregnek, vár rám a temető!

2 Bizony, gúnyolódásban van csak részem, gáncsoskodásaik miatt le sem hunyom a szemem.

3 Tedd meg, vállalj értem kezességet! Ki más kezeskednék értem?

4 Mert szívükből eltávolítottad az értelmet, azért nem engeded fölülkerekedni őket.

5 Mások előtt prédával dicsekszik, miközben elsorvadnak fiai:

6 így tett példázattá az emberek előtt; olyan lettem, mint akit arcul köptek.

7 Tekintetem elhomályosodott a bosszúság miatt, minden tagom olyan, mint az árnyék.

8 Elszörnyednek ezen a becsületesek, és az ártatlan felindul az elvetemült miatt.

9 De az igaz ragaszkodik a maga útjához, és aki tiszta kezű, annak megnő az ereje.

10 De jöjjetek csak mindnyájan újra, úgysem találok bölcset köztetek!

11 Napjaim elmúltak, szétfoszlottak terveim, szívemnek vágyai.

12 Ők az éjszakát nappallá akarják változtatni, mintha a világosság közelebb lenne, mint a sötétség.

13 Ha abban kell reménykednem, hogy a holtak hazája a házam, a sötétségben vetettem meg az ágyam,

14 ha a sírgödröt kell atyámnak neveznem, a férgeket pedig anyámnak és nővéremnek,

15 hol van akkor az én reménységem? Ki láthat itt reménysugárt?

16 Velem száll le a holtak hazájába, ha majd együtt a porba hanyatlunk.