Jób könyve 16

1Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta: 2Ilyesfélét eleget hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan! 3Vége lesz-e már az üres beszédnek? Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz? 4Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, csóválhatnám gúnyosan a fejemet. 5Szavaimmal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével nyugtatgatnálak. 6Attól, hogy beszélek, nem enyhül fájdalmam, de ha abbahagyom, akkor sem múlik el; 7mostanra teljesen kimerített. Elpusztítottad egész családomat. 8Megragadtál! Tanúvá lett, ellenem támadt, engem vádol elesett állapotom. 9Haragja marcangolt és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, villogó szemekkel néz rám ellenségem. 10Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem. 11Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak, és a bűnösök kezébe juttat. 12Nyugalomban éltem, de ő összetört. Nyakon ragadott, és szétzúzott, céltáblának használt engem. 13Mindenfelől záporoznak nyilai; felhasítja veséimet kíméletlenül, epémet kiontja a földre. 14Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős. 15Varrott zsákruhát húztam a bőrömre, porba hajtottam büszkeségemet. 16Arcom a sírástól kivörösödött, szempilláimon a halál árnyéka ül. 17Pedig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta. 18Föld, ne fedd be véremet, ne némuljon el segélykiáltásom! 19Most is van tanúm a mennyben, és kezesem fenn a magasságban. 20Saját barátaim csúfolnak! Könnyek között tekintek Istenre, 21hogy igazolja a férfiút Istennél, és az embert felebarátjával szemben. 22Mert ez a néhány esztendő eltelik, és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek.