Jób könyve 10

1Szívből megutáltam életem. Szabadjára engedem hát panaszom, hadd beszéljek keserű lélekkel! 2Azt mondom Istennek: Ne tarts bűnösnek! Add tudtomra, miért perelsz velem! 3Jó neked az, hogy sanyargatsz, hogy megveted kezed munkáját, a bűnösök terveinek pedig kedvezel? 4Hát testi szemeid vannak neked, és annyit látsz te is, amennyit egy ember? 5Olyanok napjaid, mint a halandóé? Olyanok éveid, mint az emberé? 6Hiszen kutatod bűnömet, és keresed vétkemet, 7pedig tudod, hogy nem vagyok bűnös, de senki sem ment meg kezedből! 8Kezed formált és alkotott engem, azután elfordulsz, és el akarsz pusztítani? 9Emlékezz csak: úgy formáltál, mint egy agyagedényt, mégis újra porrá tennél? 10Nem úgy öntöttél-e, mint a tejet, és nem úgy oltottál-e, mint a sajtot? 11Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át. 12Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet. 13De titokban már akkor elhatároztad, tudom, eleve ez volt a szándékod: 14ha vétkezem, te számon tartod, bűnöm alól nem mentesz föl engem. 15Ha bűnös vagyok, jaj nekem! De ha igaz vagyok, akkor sem emelhetem föl fejem; állandó gyalázat a részem, folyton csak gyötrelmeket látok. 16Ha mégis fölemelném, rám rontanál, akár egy oroszlán, és ellenem fordítanád csodás hatalmadat. 17Kerítenél újabb tanúkat ellenem, bosszúságod pedig csak fokozódna: sorozatos támadásokat vezetnél ellenem. 18Miért is hoztál ki anyám méhéből? Bár kimúltam volna, és szem ne látott volna! 19Olyan lennék, mint aki nem is volt, akit az anyaméhből vittek a sírba! 20Úgyis rövid az időm! Ha megszűnnék a baj, és elmaradna tőlem, egy kissé felvidulnék, 21mielőtt elmegyek oda, ahonnan nem térhetek vissza: a sötétség és a homály országába, 22a vaksötét országba, a homály sötétjébe, ahol nincs rend, és még a napvilág is olyan, mint a sötét éjszaka.