Ésaiás próféta könyve 10

1Jaj azoknak, akik jogtalan rendeleteket hoznak, és irataik csak terheket rónak ki. 2Mert elnyújtják a nincstelenek perét, megfosztják jogaiktól népem szegényeit. Az özvegyeket kizsákmányolják, és az árvákat kifosztják. 3De mit csináltok majd az ítélet napján, amikor megjön a távolból a pusztulás? Kihez futtok majd segítségért, hol hagyjátok kincseiteket? 4Aki nem térdel a foglyok közé, a legyilkoltak között esik el. Mindezzel nem múlt el haragja, keze még ki van nyújtva. 5Jaj Asszíriának, haragom botjának, melynek kezében van dühömnek vesszeje! 6Elvetemült nemzet ellen küldöm, az ellen a nép ellen rendelem, amelyre haragszom, hogy zsákmányt raboljon, prédát szerezzen, és eltapossa, mint az utca sarát. 7De ő nem így képzeli, ő maga nem így gondolkodik, mert szíve vágya az, hogy pusztítson, és minél több nemzetet ki akar irtani. 8Mert ezt mondja: Vezéreim nem mind királyok-e? 9Nem az történt-e Kalnóval, ami Karkemissel? Nem úgy járt-e Hamát, mint Arpád? Nem úgy járt-e Samária, mint Damaszkusz? 10Ahogyan elérte kezem a bálványok országait, bár több bálványszobruk volt, mint Jeruzsálemnek és Samáriának, 11ahogyan elbántam Samáriával és bálványaival, úgy fogok elbánni Jeruzsálemmel és bálványaival is. 12De ha véghezvitte az Úr minden tettét a Sion hegyén és Jeruzsálemen, megbünteti majd az asszír király dölyfös szívének gyümölcsét és nagyralátó szemének dicsekvését. 13Mert ezt mondta: Kezem erejével vittem véghez ezt, és bölcsességemmel, mert értelmes vagyok: megszüntettem a népek határait, értékeiktől megfosztottam őket, hatalmammal letaszítottam a trónon ülőket. 14Elérte kezem a népek gazdagságát, mint a madárfészket, és ahogy megszerzik az elhagyott tojásokat, úgy szereztem meg én az egész földet. Nem volt senki, aki szárnyával verdesett, csőrét kinyitotta, vagy csipogott volna. 15Dicsekedhet-e a fejsze azzal szemben, aki vág vele? Hát henceghet a fűrész azzal szemben, aki őt húzza? Mintha a bot akarná azt suhogtatni, aki őt fölvette, és a vessző fölvenni az embert! 16Ezért az Úr, a Seregek Ur a sorvadást bocsát Asszíria kövérjeire, és dicsősége alatt láng lobban majd fel, tűznek lobogása. 17Izráel Világossága lesz a tűz, és Szentje a láng, amely elégeti és megemészti benne egyetlen napon a tövist és a gazt. 18Pompás erdejét és kertjét mindenestül megsemmisíti, mintha sorvadás sorvasztaná. 19Oly kevés fa marad erdejében, hogy egy gyermek is össze tudja írni. 20Azon a napon nem támaszkodik többé ostorozójára Izráel maradéka és Jákób házának megmenekült része, hanem az Úr ra, Izráel Szentjére támaszkodik hűségesen. 21A maradék megtér: Jákób maradéka az erős Istenhez. 22Mert ha annyi volna is néped, Izráel, mint tengerparton a homok, csak a maradék tér meg. El van rendelve pusztulásod, igazságos ítélet árad rád. 23Mert elhatározta az Úr, a Seregek Ur a, hogy elpusztítja az egész országot. 24Ezért így szólt az Úr, a Seregek Ur a: Ne félj, népem, Sion lakója, Asszíriától, ha megver bottal, és rád emeli vesszejét, mint Egyiptom tette. 25Mert rövid idő múlva véget ér haragom, és dühös indulatom majd őket pusztítja. 26Ostorral csapkodja a Seregek Ur a, ahogyan megverte Midjánt az Óréb-sziklánál; vesszejével rácsap a tengerre, mint ahogy Egyiptomban tette. 27Azon a napon lekerül terhe válladról, igája leszakad nyakadról. Elvonul Samária mellett, 28Ajba érkezik, átvonul Migrónon, Mikmászba rendeli fölszerelését. 29Átvonulnak a hágón, Gebában térnek éjjeli szállásra. Remegés tör Rámára, Saul Gibeája menekül. 30Sikolts hangosan, Gallím leánya, figyelj rá, Lajis, felelj rá, Anátót! 31Madméná elmenekült, Gébím lakói elrejtőztek. 32Még ma odaér Nóbba, öklével fenyegeti Sion leányának hegyét, Jeruzsálem dombját. 33De az Úr, a Seregek Ur a kegyetlenül levagdalja az ágakat, a sudár termetűeket kivágja, és elterülnek a magasra törők. 34Kivágja fejszével az erdő bozótját, ledőlnek Libánon büszke cédrusai!