Ezékiel próféta könyve 31

1A tizenegyedik évben, a harmadik hónap elsején így szólt hozzám az Úr igéje: 2Emberfia! Mondd ezt a fáraóról, Egyiptom királyáról és népe tömegéről: Nagyságban ki volna hozzád fogható? 3Nézd, Asszíria olyan volt, mint egy libánoni cédrus: szépek voltak ágai, árnyas a lombja, magasra nőtt, teteje a felhőket érte. 4Víz növelte nagyra, a mélység vizei tették magassá. Folyóikat az ő tövéhez árasztották mindenfelől, csak patakokat bocsátottak a mező többi fájához. 5Ezért lett magasabb növésű, mint a mező többi fája: sok ága nőtt, és hosszú hajtásai lettek a sok víztől, amely feléje áradt. 6Ágain fészket rakott minden égi madár, hajtásai alatt fialt a mező minden vadja, és árnyékában lakott mindenféle nép. 7Szép volt nagyságával, hosszan kinyúló ágaival, mert gyökerei sok vizet kaptak. 8Nem volt hozzá fogható cédrus az Isten kertjében, a ciprusoknak sem voltak hozzá hasonló ágai, és a platánoknak sem voltak olyan hajtásai, mint neki: Isten kertjében egy fa sem volt szépségben hozzá hasonló. 9Széppé tettem őt lombos ágaival, irigykedett is rá Éden minden fája az Isten kertjében. 10Azért ezt mondja az én Uram, az Úr: Mivel magasra nőtt, és teteje a felhőket érte, felfuvalkodott magassága miatt, 11a népek urának kezébe adtam: tegyen vele azt, amit akar. Bűne miatt taszítottam el. 12Kivágták az idegenek, ledöntötték a legkegyetlenebb népek. A hegyekre és a völgyekbe hullottak lombos ágai, hajtásai összetörtek az ország patakmedreiben. Árnyékából elvonult a föld összes népe, és magára hagyta. 13Ledőlt törzsére rátelepedett minden égi madár, hajtásain ott tanyázott minden mezei vad. 14Azért ne nőjön túl magasra a víz mellett egy fa sem, ne nyújtsa fel tetejét a felhők közé! Ne bizakodjék el nagyságában senki, ha a víz táplálja, mert mindenki halálra jut, a föld mélyébe azokkal az emberekkel, akik leszálltak a sírba. 15Így szól az én Uram, az Úr: Amikor leszállt a holtak hazájába, gyászba borítottam miatta a mélység vizeit, gátat vetettem folyóinak, és visszatartottam a víztömegeket. Feketébe öltöztettem miatta a Libánont, miatta a mező fái is mind elepedtek. 16Zuhanásának hangjával megrendítettem a népeket, amikor a holtak hazájába taszítottam a sírba roskadókkal együtt; és megvigasztalódott a föld mélyében Éden minden fája, Libánon válogatott szépsége, mindaz, amit a víz táplált. 17Mert ezek is leszálltak vele a holtak hazájába a fegyverrel megöltekhez azokkal a népekkel együtt, amelyek hatalmának árnyékában éltek. 18Dicsőségben és nagyságban Éden fái között ki volna hozzád fogható? De majd Éden fáival együtt le kell szállnod a föld mélyébe, ahol körülmetéletlenek közt fekszel, fegyverrel megöltekkel együtt. Így jár majd a fáraó és népének egész tömege! – így szól az én Uram, az Úr.