Ezékiel próféta könyve 3

1Ezt mondta nekem: Emberfia, edd meg, amit itt találsz! Edd meg ezt a tekercset, azután menj, és szólj Izráel házához! 2Kinyitottam a számat, ő pedig megetette velem azt a tekercset. 3Ezt mondta nekem: Emberfia, rakd tele a hasadat, töltsd meg a gyomrodat ezzel a tekerccsel, amelyet adok neked! Meg is ettem, és olyan édes volt a számban, mint a méz. 4Azután ezt mondta nekem: Emberfia, menj el Izráel házához, és hirdesd nekik igéimet! 5Nem érthetetlen beszédű és nehéz nyelvű néphez szól a küldetésed, hanem Izráel házához. 6Nem ahhoz a sok érthetetlen beszédű és nehéz nyelvű néphez, akiknek a beszédét nem érted. Bizony, ha azokhoz küldtelek volna, ők hallgatnának rád. 7De Izráel háza nem akar majd rád hallgatni, mert énrám nem akarnak hallgatni. Bizony, Izráel egész háza keményfejű és konok szívű! 8De én ugyanolyan keménnyé teszem arcodat, mint az ő arcuk, és ugyanolyan keménnyé a fejedet, mint az ő fejük. 9Olyan keménnyé teszem a fejedet, mint a gyémánt, amely a tűzkőnél is keményebb. Ne félj, és ne rettegj tőlük! Bizony, engedetlen nép ez! 10Azután ezt mondta nekem: Emberfia, minden szavamat, amelyet elmondok neked, fogadd a szívedbe, és hallgasd figyelmesen! 11Menj oda néped fogságban élő fiaihoz, szólj hozzájuk, és mondd nekik: Így szól az én Uram, az Úr !... – akár hallgatnak rá, akár nem törődnek vele. 12Ekkor fölemelt engem a lélek, hátam mögött pedig nagy, dörgő hangot hallottam, amint az Úr dicsősége felemelkedett a helyéről. 13Az élőlények szárnyainak zúgása, amint egymáshoz csapódtak, meg a kerekek robaja volt a nagy, dörgő hang. 14A lélek fölemelt, és elragadott engem. Én pedig mentem keserűen, felindult lélekkel, de az Úr kemény kézzel tartott engem. 15Így kerültem Tél-Ábíbba, a fogságban élőkhöz, akik a Kebár-folyó mellett laktak. Letelepedtem ott, ahol ők laktak, és ott ültem közöttük hét napig összetörve. 16Hét nap múlva ez történt: Így szólt hozzám az Úr igéje: 17Emberfia! Őrállóvá tettelek téged Izráel házában. Ha igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben! 18Ha azt mondom a bűnösnek, hogy meg kell halnia, és te őt nem figyelmezteted, és nem szólsz neki, figyelmeztetve a bűnöst, hogy ne járjon bűnös úton, és így életben maradjon, akkor az a bűnös meghal ugyan bűne miatt, de a vérét tőled kérem számon. 19De ha te figyelmezteted a bűnöst, és ő mégsem tér meg bűnéből és bűnös útjáról, akkor ő meghal a bűne miatt, de te megmented a lelkedet. 20Ha az igaz letér az igaz útról, és gonoszságot követ el, akkor én bukását okozom, és ő meg fog halni. Ha nem figyelmezteted őt, akkor meghal ugyan vétke miatt, és emléke sem marad meg igaz tetteinek, amelyeket véghezvitt, de a vérét tőled kérem számon. 21Ha viszont figyelmezteted az igazat, hogy ne vétkezzen többé az igaz, és ő nem vétkezik, akkor életben marad, mert engedett a figyelmeztetésnek, és te is megmented a lelkedet. 22Az Úr ott megragadott engem, és ezt mondta nekem: Indulj, menj ki a völgybe, mert ott akarok veled beszélni! 23El is indultam, kimentem a völgybe, és íme, ott állt az Úr dicsősége. Ugyanolyan volt, mint amilyennek a Kebár-folyó mellett láttam. Ekkor arcra borultam. 24De lélek áradt belém, talpra állított, szólt hozzám, és ezt mondta nekem: Menj, és zárkózz be a házadba! 25Emberfia, köteleket fognak hozni, megkötöznek velük, és nem mehetsz közéjük. 26Nyelvedet az ínyedhez ragasztom, néma leszel, és nem tudod dorgálni őket, noha engedetlen nép ez. 27Csak ha én szólok hozzád, és megnyitom a szádat, akkor mondhatod nekik: Így szól az én Uram, az Úr !... Aki hallgat rá, az hallgat rá, aki nem törődik vele, az nem törődik vele. Hiszen engedetlen nép ez!