Sámuel II. könyve 20

1Akadt ott egy elvetemült ember, név szerint Seba, egy benjámini embernek, Bikrínek a fia. Ez belefújt a kürtjébe, és kihirdette: Nincs semmi közünk Dávidhoz, semmi örökségünk Isai fiával! Sátrába térjen minden izráeli! 2Ekkor Sebához, Bikrí fiához pártolt Dávidtól minden izráeli. De a júdaiak hűségesen követték királyukat a Jordántól Jeruzsálemig. 3Amikor Dávid megérkezett jeruzsálemi palotájába, előhívatta másodfeleségeit, azt a tíz asszonyt, akiket otthon hagyott a király a palota őrzésére. Ezeket házi őrizetbe vetette, és gondoskodott róluk, de nem ment be hozzájuk. Haláluk napjáig elkülönítve maradtak, és úgy éltek, mintha özvegyek lettek volna. 4Azután ezt parancsolta a király Amászának: Szólítsd fegyverbe a júdaiakat három nap alatt, és légy készen magad is! 5El is ment Amászá, hogy fegyverbe szólítsa Júdát, de nem tudta azt végrehajtani a kijelölt határidőre. 6Akkor ezt mondta a király Abísajnak: Ez a Seba, Bikrí fia még Absolonnál is nagyobb bajt hozhat ránk. Vedd magad mellé urad embereit, és üldözd őt, még mielőtt erődített városokat talál, és elmenekül előlünk! 7Kivonultak tehát vele Jóáb emberei, a kerétiek, a pelétiek és a testőrök mind. Kivonultak Jeruzsálemből, hogy üldözzék Sebát, Bikrí fiát. 8Amikor ahhoz a nagy kőhöz érkeztek, amely Gibeónnál van, eléjük jött Amászá. Jóábnak a ruhája alatt páncél volt, és arra kardot kötött úgy, hüvelyestül a csípőjére erősítve, hogy azt onnan könnyen ki lehetett húzni. 9Jóáb megkérdezte Amászát: Hogy vagy, testvérem? Azután Jóáb megfogta jobb kezével Amászának a szakállát, hogy megcsókolja. 10Amászá nem is ügyelt a kardra, amely Jóáb kezében volt. Az pedig a hasába döfte, és kiontotta belét a földre. Nem kellett még egyszer döfnie, mert Amászá meghalt. Azután Jóáb és testvére, Abísaj tovább üldözték Sebát, Bikrí fiát. 11Jóáb egyik embere pedig odaállt Amászá mellé, és ezt kiáltotta: Aki szereti Jóábot és Dávidot, kövesse Jóábot! 12Amászá vérbe fagyva feküdt ott az országút közepén. Amikor az az ember látta, hogy az egész nép megáll ott, félrehúzta Amászát az útról a mezőre, és rádobott egy ruhát, mert látta, hogy mindenki megáll, aki odaér. 13Miután elvitték az országútról, mindenki Jóáb után vonult, hogy üldözzék Sebát, Bikrí fiát. 14Seba átvonult Izráel minden törzsén Ábél-Bét-Maakáig. A bikríek mind összegyűltek, és követték őt. 15De utolérték és körülzárták Ábél-Bét-Maakában, és sáncot emeltek a város ellen, a bástyával szemben. Az egész nép, amely Jóábbal volt, nekiállt bontani a várfalat, hogy ledöntse. 16Akkor egy okos asszony így kiáltott ki a városból: Hallgassatok ide! Hallgassatok ide! Mondjátok meg Jóábnak, hogy jöjjön ide, hadd beszéljek vele! 17Amikor ő odament hozzá, megkérdezte az asszony: Te vagy Jóáb? Én vagyok – felelte. Az asszony ezt mondta neki: Hallgasd meg szolgálóleányod szavát! Ő így felelt: Hallgatom. 18Az asszony ezt mondta: Hajdanában ez a mondás járta: Ábélben kérjetek tanácsot, akkor célhoz értek! 19Én Izráel egyik békeszerető városa vagyok, te pedig meg akarsz ölni egy izráeli várost, egy anyát? Miért akarod elpusztítani az Úr örökségét? 20Jóáb így válaszolt: Dehogy akarom, dehogy akarom elpusztítani és lerombolni! 21Nem erről van szó! De egy ember Efraim hegyvidékéről, név szerint Seba, Bikrí fia kezet emelt Dávid királyra. Csak őt magát adjátok ki, és akkor elvonulok a város alól. Az asszony ezt felelte Jóábnak: Mindjárt kidobjuk neked a fejét a várfalon! 22Az asszony bölcsen eljárt az egész népnél, fejét vétette Sebának, Bikrí fiának, és kidobták azt Jóábnak. Jóáb pedig megfúvatta a kürtöt, és szétoszlottak a város alól, mindenki a maga lakóhelyére. Jóáb is visszatért Jeruzsálembe a királyhoz. 23Jóáb állt Izráel egész seregének az élén. Benájá, Jójádá fia volt a kerétiek és a pelétiek parancsnoka. 24Adórám a kényszermunkák felügyelője, Jósáfát, Ahílúd fia pedig a főtanácsadó volt. 25Sejá kancellár, Cádók és Ebjátár pedig papok voltak. 26A jáírí Írá is Dávid papja volt.