Sámuel II. könyve 13

1Ezek után a következő dolog történt: volt Absolonnak, Dávid fiának egy szép húga, akinek Támár volt a neve. Megszerette őt Amnón, Dávid fia. 2Amnón annyira epekedett húgáért, Támárért, hogy szinte belebetegedett, mert a leány szűz volt, és Amnón lehetetlennek látta, hogy valamit is tehessen vele. 3Volt azonban Amnónnak egy Jónádáb nevű barátja, Sammának, Dávid testvérének a fia. Jónádáb agyafúrt ember volt. 4Ezt mondta neki: Mi az oka, hercegem, hogy napról napra levertebb vagy? Nem mondanád meg nekem? Amnón ezt felelte neki: Támárba, Absolon öcsém húgába vagyok szerelmes. 5Jónádáb ezt mondta neki: Feküdj ágyba, és tettesd magad betegnek! Ha eljön apád, hogy meglátogasson, ezt mondd neki: Hadd jöjjön ide Támár húgom, hogy ennem adjon! Szemem láttára készítse el az ételt, hogy lássam, és az ő kezéből egyem! 6Lefeküdt tehát Amnón, és betegnek tettette magát. Amikor elment a király, hogy meglátogassa, ezt mondta Amnón a királynak: Hadd jöjjön ide Támár húgom, és süssön szemem láttára néhány süteményt, az ő kezéből szeretnék enni! 7Akkor üzenetet küldött Dávid Támárnak a palotába: Menj el Amnón bátyád házába, és készíts neki valami ennivalót! 8El is ment Támár bátyjának, Amnónnak a házába, aki ágyban volt. Fogta a tésztát, meggyúrta, a szeme láttára kiszaggatta, és megsütötte a süteményt. 9Azután fogta a serpenyőt, és feltálalta neki, de ő nem akart enni. Majd azt mondta Amnón: Küldjetek ki innen mindenkit! Ki is ment onnan mindenki. 10Akkor ezt mondta Amnón Támárnak: Hozd be az ételt a hálószobába, a kezedből szeretnék enni! Fogta tehát Támár a süteményt, amelyet készített, és bevitte a hálószobába bátyjának, Amnónnak. 11Amikor odanyújtotta neki, hogy egyék, az megragadta őt, és ezt mondta neki: Gyere, húgom, hálj velem! 12Ő azonban ezt mondta neki: Jaj, bátyám, ne kövess el rajtam erőszakot, mert nem szabad így cselekedni Izráelben! Ne kövess el ilyen gyalázatot! 13Én hová menjek majd szégyenemben? Téged pedig gyalázatosnak fognak tartani Izráelben. Inkább beszélj a királlyal, bizonyára nem tagad meg engem tőled. 14De ő nem akart hallgatni rá, és mert erősebb volt nála, erőszakot követett el rajta, és vele hált. 15Utána azonban annyira meggyűlölte őt Amnón, hogy nagyobb lett a gyűlölete, amellyel gyűlölte, annál a szerelemnél, amellyel szerette, és ezt mondta neki Amnón: Kelj fel, eredj innen! 16De ő ezt felelte neki: Ha elküldesz, akkor még nagyobb gonoszságot követsz el annál, amit már elkövettél rajtam. De ő nem akart hallgatni rá, 17sőt kiáltott a szolgálatára álló legénynek, és ezt parancsolta: Kergessétek ki innen ezt a lányt az utcára, és zárd be utána az ajtót! 18Támáron tarka ruha volt, mert ilyen köntösbe szoktak öltözni a király szűz lányai. A szolga kivezette őt az utcára, és bezárta utána az ajtót. 19Támár ekkor hamut hintett a fejére, és megszaggatta a tarka ruhát, amely rajta volt. Kezét a fejére kulcsolta, és jajveszékelve járt-kelt. 20Akkor a bátyja, Absolon ezt mondta neki: Talán Amnón bátyád volt veled? Légy csendben most, húgom, mert a testvéred ő! Ne vedd a szívedre ezt a dolgot! Ezután Támár magára hagyatva lakott testvérének, Absolonnak a házában. 21Dávid király azonban meghallotta mindezeket, és nagyon megharagudott. 22Absolon pedig nem szólt Amnónhoz sem jót, sem rosszat. De meggyűlölte Absolon Amnónt, mert erőszakot követett el a húgán, Támáron. 23Két esztendő múlva Absolon juhait nyírták az Efraimhoz tartozó Baal-Hácórban. Absolon meghívta a király valamennyi fiát. 24Absolon ugyanis a király elé járult, és ezt mondta: Éppen most nyírják szolgád juhait. Jöjjön el azért a király udvari embereivel együtt a te szolgádhoz! 25De a király ezt felelte Absolonnak: Ne menjünk el, fiam, mindnyájan, hogy ne legyünk a terhedre! És bár unszolta őt, nem akart elmenni, hanem megáldotta őt. 26Akkor ezt mondta Absolon: Ha nem jössz, akkor jöjjön el velünk Amnón, a testvérem! A király így felelt: Miért menjen el veled? 27De amikor unszolni kezdte Absolon, elengedte vele Amnónt és a többi fiát. 28Akkor Absolon megparancsolta a legényeinek: Jól figyeljetek! Amikor Amnón jókedvű lesz a bortól, ezt mondom nektek: Vágjátok le Amnónt! Ti pedig öljétek meg, ne féljetek, hiszen én adom nektek a parancsot! Legyetek erősek és bátrak! 29Úgy is tettek Absolon legényei Amnónnal, ahogyan Absolon parancsolta. A király fiai pedig mind felugrottak, öszvérre ültek, és elmenekültek. 30Még úton voltak, amikor ez a hír jutott el Dávidhoz: Megölette Absolon a király valamennyi fiát, egy sem maradt meg közülük! 31Akkor fölkelt a király, megszaggatta a ruháját, és a földre feküdt. Szolgái is mind megszaggatott ruhában álltak mellette. 32De megszólalt Jónádáb, Sammának, Dávid testvérének a fia, és ezt mondta: Ne gondolja az én uram, hogy mind megölték az ifjakat, a király fiait, mert egyedül Amnón halt meg. Föltett szándéka volt ez Absolonnak már akkor, amikor Amnón erőszakot követett el húgán, Támáron. 33Ne higgye azért az én uram, királyom, hogy a király valamennyi fia meghalt, mert csak Amnón halt meg. 34Absolon pedig elmenekült. Az őrálló legény föltekintett, és látta, hogy nagy sokaság közeledik nyugat felől a hegyoldalon. 35Akkor ezt mondta Jónádáb a királynak: Ott jönnek a király fiai! Úgy történt, ahogyan megmondta szolgád. 36Amint befejezte szavait, már meg is érkeztek a király fiai, és hangos sírásba kezdtek. Maga a király és összes udvari embere is keserves sírásra fakadt. 37Absolon tehát elmenekült, és elment Talmajhoz, Ammíhúr fiához, Gesúr királyához. Dávid pedig egyre csak gyászolta fiát. 38Absolon három esztendeig maradt Gesúrban, miután odamenekült. 39Dávid király végül felhagyott azzal a szándékával, hogy Absolon ellen vonuljon, mert megvigasztalódott Amnón halála miatt.