Studiul 9 Vezi studiile anterioare 22-28 februarie
Limba română

A szennyeződéstől a megtisztulásig

imagine-studiu
A szennyeződéstől a megtisztulásig

Alapige: „És monda nékem: Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága.” (Dán 8:14)

A Dániel 8. fejezetében feljegyzett látomást Kr. e. 548/547-ben kapta a próféta, ami fontos pontokon tisztázza a 7. fejezetben említett ítélet kérdését. A könyv 2. és 7. fejezetének látomásától eltér a 8. fejezet, mert Babilont kihagyva Médó-Perzsiával kezdődik, ugyanis ekkor Babilon már hanyatlóban volt, nem sokkal később a perzsák foglalták el a helyét a következő nagyhatalomként. A 8. fejezet látomása párhuzamban áll a 7. fejezetével. A nyelvezet és  a jelképek azért változnak a könyv 8. fejezetében, mert itt a mennyei szentély megtisztításának a mennyei engesztelés napjával való kapcsolata kerül górcső alá. Ennek a fejezetnek a meghatározó értéke, hogy a mennyei szentély különböző vetületeire összpontosít. Míg Dániel próféta könyve 7. fejezete bemutatja a mennyei ítélőszéket és azt, hogy az ember Fia veszi át az országot, a 8. fejezet a mennyei szentély megtisztítását jeleníti meg. Tehát amint azt a két fejezet közötti párhuzam is mutatja, a mennyei szentélynek a könyv 8. fejezetében bemutatott megtisztítása kapcsolódik a 7. fejezet ítéletéhez.

EGW idézet:

Arra a kérdésre, hogy mi a szenthely, a Szentírásban világos választ találunk. A „szenthely” szó a Biblia szóhasználatában egyrészt a Mózes által épített templomra, a mennyei dolgok tükörképére vonatkozik, másrészt pedig az „igazi sátor”-ra, a mennyeire, amelyre a földi templom hívta fel a figyelmet. Krisztus halálakor a jelképes szolgálat véget ért. Az „igazi sátor” a mennyei, az újszövetség temploma. És mivel Dániel próféciája (Dn 8:14) a keresztény korszakban teljesült, a próféciában említett szenthely minden bizonnyal az újszövetség temploma. A 2300 nap végén – 1844-ben – már hosszú századok óta nem volt szenthely a földön. Tehát ez a prófécia: „Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága” – kétségtelenül a mennyei templomra vonatkozik. A legfontosabb kérdés azonban még megválaszolásra vár: Mit jelent a szenthely megtisztítása? Az Ótestamentum szerint a földi templomban volt ilyen szolgálat. De vajon a mennyben lehet-e olyasmi, amit meg kell tisztítani? A Zsidókhoz írt levél 9. fejezete nyomán világossá válik, hogy mind a földi, mind a mennyei „megtisztíttatik”. „Csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat. Annakokáért szükséges, hogy a mennyei dolgoknak ábrázolatai effélékkel (állatok vérével) tisztíttassanak meg, maguk a mennyei dolgok azonban ezeknél különb áldozatokkal” (Zsid 9:22–23), Krisztus drága vérével. – A nagy küzdelem, 417. o.

Az engesztelési napon a főpap átvette a gyülekezet által bemutatott áldozatot, és az áldozat vérével bement a szentek szentjébe, majd a vért a frigyláda fedelére hintette, közvetlenül a törvény fölé, hogy a törvény kívánalmainak eleget tegyen. Közbenjáróként a bűnöket magára vette, és kivitte a templomból. Kezét Azázel bakjának fejére téve megvallotta ezeket a bűnöket, és jelképesen önmagáról a bakra helyezte. Ezután a bak elvitte a bűnöket, és ezzel a nép örökre megszabadult tőlük. Ez volt „a mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának” szolgálata. Ami jelképesen a földi templomszolgálatban történt, az történik a valóságban a mennyei templomszolgálatban is. Miután Megváltónk a mennybe ment, főpapként kezdte el munkáját. Ezt mondja Pál: „Nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk.” (Zsid 9:24) – A nagy küzdelem, 420. o.
 

Duminică, 23 februarie

1. Olvassuk el niel próféta könyve 8. fejezetét! Miről szól ez a látomás? Hol látható a párhuzam a 2. és a 7. fejezet között?

Ahogy Dániel 2. és 7. fejezetében, úgy itt is a világ birodalmainak felemelkedését és bukását jeleníti meg a látomás, csak eltérő szimbolizmussal. Ez a jelképvilág közvetlenül kötődik Isten szentélyéhez. A kos és a kecskebak képe a szentélyszolgálat engesztelési ünnepével való kapcsolata miatt jelenik meg, mivel az ókori Izrael számára ez volt az ítélet ideje. Kosokat és kecskebakokat áldoztak a szentélyszolgálat során, de a két állatot csak az engesztelés napján említették együtt. Tehát Isten szándékosan választotta éppen ezeket, hogy az engesztelési ünnepre utaljon, arra, amire a látomás főként összpontosít.

Dániel látta, amint egy kos háromfelé öklel: nyugatra, északra és délre (Dán 8:4). Ez a háromirányú mozgás mutatja ennek a hatalomnak a terjeszkedését:

„Egy állat sem állhatott meg vele szemben, és nem lehetett megmenekülni tőle. Azt tette, amit akart, és felfuvalkodott” (Dán 8:4, RÚF). Az angyal magyarázata szerint a kétszarvú kos Médó­Perzsiát jelképezi (Dán 8:20), és az a legvalószínűbb, hogy a három irány e világhatalom három fő hódítására mutat.

Ezután egy nagy szarvú kecskebak jelent meg, ami a Görög Birodalmat szimbolizálja Nagy Sándor vezetése alatt (Dán 8:21). A kecskebak „nem is ille a földet” (Dán 8:5), ami gyors terjeszkedését jelzi. A kép Nagy Sándor hódításainak a sebességét érzékelteti, amit Dániel próféta könyve 7. fejezete a szárnyas párduccal ábrázol. A prófécia viszont előrevetíti, hogy amikor a kecskebak „elérte hatalmának csúcsát, letört a nagy szarv, és helyette négy hatalmas szarv nőtt a négy égtáj felé” (Dán 8:8, RÚF). Ez Babilonban történt meg, Kr. e. 323 júniusában, amikor Nagy Sándor harminckét éves korában meghalt. Utána a birodalmát felosztották a négy tábornoka között.

Dán 2:38 és 8:20­-21 versei a látomások négy birodalmából hármat meg­ neveznek, ami bámulatos! Hogyan támasztja alá ez is a próféciamagyaráza­ tunk pontosságát?

EGW idézet:

Mivel Dániel rendíthetetlen bizalommal kapaszkodott Istenbe, a prófétaság lelkét kapta. Míg az udvari élet kötelezettségeiben emberektől kapott eligazítást, Isten megtanította a jövő titkainak megértésére és arra, hogy az idők végéig tartó világtörténelmi eseményeket milyen képekben és szimbólumokban foglalja írásba az eljövendő nemzedékek számára. – Próféták és királyok, 484. o.

Isten, mint aranykincset bízta a héberekre az igazságot. Krisztus hozta létre a zsidó üdvrendet, amely a menny pecsétjét hordta magán. A megváltás nagy igazságai előképek és jelképek mögé rejtőztek. Amikor pedig Krisztus eljött, a zsidók nem ismerték fel azt, akire a szimbólumok mutattak. Isten Igéje a kezükben volt, de a nemzedékről nemzedékre átörökített  hagyományok,  valamint  a  Szentírás emberi magyarázatai eltakarták előlük a Krisztusban rejlő igazságot. A szent iratok lelki mondanivalója elveszett. Nyitva állt előttük az ismeretek kincsestára, de ők mit sem tudtak róla. Isten nem rejti el az igazságot az emberek elől, hanem saját eljárásaik miatt válik az homályossá előttük. Krisztus számtalanszor igazolta a zsidó nép előtt, hogy Ő a Messiás. Tanítása azonban életük gyökeres megváltozását igényelte. Tudták, hogy ha elfogadják Krisztust, le kell mondaniuk dédelgetett vezérelveikről és hagyományaikról, önző, bűnös szokásaikról. A változatlan, örök igazság elfogadása áldozatot követelt. Ezért elvetették Isten legmeggyőzőbb bizonyítékát is, amellyel hitet akart ébreszteni bennük Krisztus iránt. Vallották, hogy hisznek az ótestamentumi írásokban, de nem fogadták el azt a bizonyságtevést, amelyet Krisztus életéről és jelleméről tartalmazott. Nem engedték magukat meggyőzni, mert nem akartak megtérni. Nem akarták kialakított nézeteiket feladni. Az evangélium kincse – az út, az igazság és az élet – közöttük volt, de ők elutasították a menny legnagyobb ajándékát… „Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait; mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképpen ítéltetnek meg.” (1Kor 2:14)„Ha ... leplezett a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, akik elvesznek: akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki az Isten képe.” (2Kor 4:3–4) – Krisztus példázatai, 105–106. o.

A zsidók Istentől is elkülönítették magukat bűneikkel. Képtelenek voltak felfogni jelképes szolgálataik mély lelki jelentőségét. Önigazultságuk következtében saját cselekedeteikben, az áldozatokban és a szertartásokban bíztak, ahelyett, hogy annak érdemeire támaszkodtak volna, akire mindezek mutattak. Az Isten igazsága helyett „a magukét igyekeztek érvényesíteni” (Rm 10:3), körülfalazták  magukat önhitt külsőségekkel. Mivel óhajtották Isten Lelkét és kegyelmét, megpróbálták a hiányt a vallási formaságok és szertartások túlságosan szigorú betartásával pótolni. Kevesellve az Isten által meghatározott előírásokat, az isteni parancsolatokat megnehezítették számtalan fárasztó követeléssel, amelyeket maguk gondoltak ki. Minél távolabb voltak Istentől, annál szigorúbban tartották e formaságokat. – Próféták és királyok, 708. o.
 

Luni, 24 februarie

2. Olvassuk el Dán 8:8-12 szakaszát figyelmesen! Merrefelé mozdul a kis szarv, és miért olyan fontos ezt megérteni?

A Biblia bemutatja, hogy a négy szarv „az égnek négy szele” (Károli), „a négy égtáj (RÚF) felé növekedett, majd az egyikből kinőtt egy kis szarv. Itt az a kérdés, hogy ez a szarv/hatalom vajon a Nagy Sándor négy tábornokát jelképező négy szarv egyikéből nőtt-e ki, vagy a négy égtáj egyikéből. A nyelvtani szerkezet a szöveg eredeti nyelvében arra utal, hogy ez a szarv a négy égtáj egyikéből támad. Mivel a Görög Birodalom és annak négy utóda után emelkedik fel, az általános értelmezés szerint a szarv Róma, először a pogány, utána a pápai korszakában. „A kis szarv jelképezi Rómának mindkét szakaszát, a pogány, majd a pápai Rómát. Dániel először a pogány, császári korszakát látta, amint a zsidó nép és a korai keresztények ellen hadakozott, majd látta annak pápai szakaszát is, egészen a mi napjainkig, sőt a jövőbe menően is” (The Seventh­day Adventist Bible Commentary, 4. köt., 841. o.).

A bibliai szakasz szerint a kis szarv először vízszintes irányú mozgásba kezdett és „igen nagyra nőtt len, keleten és az ékes föln (Dán 8:9, RÚF). Ez a három irány annak a három nagy területnek felel meg, ami a pogány Róma uralma alá került.

Amint a kis szarv lesz a látomás főszereplője, a függőleges irányú terjeszkedést részletezi a szöveg. Ilyen értelemben ez a szarv nagyjából megfelel Dániel próféta könyve 7. fejezetében a kis szarvnak, ahogyan azt a következő összehasonlítás is mutatja: 1) Mindkét szarv eleinte kicsi (Dán 7:8; 8:9). 2) Idővel mindkettő nagy lesz (Dán 7:20; 8:9). 3) Mindkettő üldöző hatalom (Dán 7:21, 25; 8:10, 24). 4) Mindkettő kérkedik és Istent káromolja (Dán 7:8, 20,25; 8:10-11, 25). 5) Egyaránt támadják Isten népét (Dán 7:25; 8:24). 6) A prófétai időszámítás meghatározza mindkettő tevékenységének bizonyos részét (Dán 7:25; 8:13-14). 7) Egyaránt megmaradnak a vég idejéig (Dán 7:25-26; 8:17, 19). 8) Mindkettő pusztulása természetfeletti módon következik be (Dán 7:11, 26; 8:25). Végezetül pedig, mivel a kis szarv Dániel próféta könyve 7. fejezetében a pápaságot jelképezi, ugyanazt a hatalmat kell jelképeznie a 8. fejezetben a kis szarv felfelé irányuló terjeszkedésének is. Tehát amint a könyv 2. és 7. fejezeteiben, úgy itt is Róma az utolsó nagyhatalom – pogány, majd pápai korszakában.

EGW idézet:

Lassan-lassan, először csak lopva és csendben, majd pedig, amikor megerősödött, és hatalmába kerítette az emberek lelkét, nyíltabban végezte megtévesztő és istenkáromló munkáját „a törvényszegés titkos bűne”. A pogányság szokásai szinte észrevétlenül utat találtak a keresztény egyházba. A megalkuvás és a behódolás szellemét egy ideig fékezte a vad üldözés, amelyet az egyház a pogányságtól elszenvedett. De amikor az üldözés megszűnt, és a kereszténység bekerült a királyok udvarába és palotájába, felcserélte Krisztus és az apostolok alázatosságát és egyszerűségét a pogány papok és uralkodók pompájával, hivalkodásával, Isten kívánalmait pedig emberi elméletekkel és hagyományokkal. Nagy volt az öröm, amikor Konstantin a IV. század elején névlegesen megtért, és a világ a látszatszentség öltönyében besétált az egyházba. Ekkor felgyorsult a bomlasztás. A látszólag vereséget szenvedő pogányság lett a győztes. Az ő szelleme irányította az egyházat. Tanításai, szertartásai és babonái összekeveredtek Krisztus névleges követőinek istentiszteletével. – A nagy küzdelem, 49. o.

A VI. században a pápaság szilárdan megalapozódott. Hatalmának székhelyét a birodalmi városban, Rómában erősítette meg, és Róma püspökét az egész egyház fejedelmének nyilvánították. A pogányság helyet adott a pápaságnak. A sárkány „adta az ő erejét annak (fenevadnak), és az ő királyiszékét és nagy hatalmat” (Jel 13:2). Most azután bekövetkezett a Dániel és János által megjövendölt pápai elnyomás 1260 éve (Lásd: Dn 7:25; Jel 13:5–7). A keresztényeknek választaniuk kellett: vagy feladják feddhetetlenségüket és elfogadják a pápai szertartásokat és istentiszteleti rendet, vagy életüket a börtönök celláiban töltik el vagy kínpadon, máglyán vagy a hóhér bárdja által halnak meg… Az üldözések nagyobb dühvel törtek rá a hűségesekre, mint bármikor azelőtt, és a világ egy nagy csatatérré vált. – A megváltás története, 330. o.

Ha a protestánsok imádkozó szívvel kutatnák a Bibliát, meglátnák a pápaság valódi jellegét; megdöbbennének attól, amit látnak, és őrizkednének tőle. Sokan azonban olyan bölcseknek tartják magukat, hogy úgy érzik, szükségtelen ahhoz Istent alázatos szívvel keresni, hogy az igazságot megismerjék. Miközben felvilágosultságukkal büszkélkednek, nem ismerik sem a Szentírást, sem Isten hatalmát. Valamivel azonban el kell hallgattatni lelkiismeretüket, és azt keresik, ami kevésbé lelki és megalázó. Olyan úton akarnak járni, amelyen nem kell Istenre gondolniuk, azt a látszatot keltve, hogy nem feledkeztek el róla. A pápaság nagyon alkalmas ezeknek az igényeknek a kielégítésére. Mindkét osztály igényeinek – és ez a két osztály felöleli szinte az egész emberiséget – megfelel: azokénak, akik saját érdemeik által akarnak üdvözülni, és azokénak is, akik bűneikkel együtt akarnak üdvözülni. Ebben rejlik a pápaság befolyásának titka. – A nagy küzdelem, 572. o.
 

TÁMADÁS A SZENTÉLY ELLEN Marți, 25 februarie

3. Olvassuk el Dán 8:10-12 részét! Milyen tevékenység közben látjuk a kis szarvat?

Dán 8:10 versében a kis szarv lelki szinten igyekszik ugyanazt tenni, mint amire Bábel építői törekedtek (1Móz 11:4). A „sereg” és a „csillag” szó Isten ószövetségi népét jelölheti. Izraelt nevezi az Ige az Úr seregének (2Móz 12:41). Dániel úgy is ábrázolja Isten hűséges népét, hogy csillagként ragyognak (Dán 12:3). Itt tehát nyilván nem az égitestek elleni támadásról van szó, hanem Isten népének az üldözéséről, azokéról, akiknek állampolgársága a mennyekben van” (Fil 3:20). Pogány császárok keresztények ezreit gyilkolták meg, most azonban a kis szarv függőleges irányú tettei állnak a fókuszban. Így e prófécia végső teljesülése szükségképpen a pápai Rómához és a korszakokon át tartó üldöző tevékenységéhez kapcsolódik.

Dán 8:11 verse szól még a Fejedelemről, akit Dániel máshol Messiás-fejedelemnek nevez (Dán 9:25), „Mily a ti fejedelmetek” (Dán 10:21) és Mily, a nagy fejedelem” (Dán 12:1). Senki másra, csakis Jézus Krisztusra utalhat ez  a kifejezés. Jézus Krisztus a korábban említett sereg Fejedelme és a mennyei Főpap. Vagyis a pápaság és az általa képviselt vallási rendszer elhomályosítja Jézus papi szerepét, igyekszik azt átvenni. Dán 8:11 versében a mindennapi áldozat a földi szentélyben történtekre emlékeztet, jelezve a szentély rítusainak különféle és folyamatos részeit – köztük az áldozatokat és a közbenjárást. A bűnösök e szolgálatok révén nyernek bűnbocsánatot. A szentély a bűnök elrendezésének a helyszíne. A földi rendszer jelképezi Krisztus közbenjárói szolgálatát a mennyei szentélyben. Tehát a próféta azt jövendöli meg, hogy  a pápaság Krisztus közbenjárását a papokéra cseréli fel. A kis szarv az istentisztelet hamisításával Krisztus közbenjárói szolgálatának a helyére kíván lépni, és jelképes értelemben a földre veti Krisztus szentélyét.

„…a földre tiporta az igazságot, és amit tett, sikerült neki (Dán 8:12, ÚRK). Jézus kijelentette magáról, hogy Ő az Igazság (Jn 14:6), mint ahogyan Isten Igéjét is igazságnak nevezi (Jn 17:17). A pápaság viszont tiltotta, hogy a Bibliát lefordítsák az emberek nyelvére, az Ige magyarázását az egyház hatalma alá vonta, a hagyományt pedig – elméletileg – a Szentírással egy szintre helyezte, de a gyakorlatban a hit nagy vezérelveként a Biblia fölé emelte.

E tanulmány szerint valójában mennyire értékes és fontos ismerni a bib­liai igazságot, szemben az emberi hagyományokkal?

EGW idézet:

A bábeli torony építésének az volt az egyik célja, hogy újabb vízözön idején biztonságot nyújtson. Azt gondolták, hogy minden veszélytől megmenthetik magukat, ha az özönvíz szintjénél magasabb tornyot építenek. Azt remélték, hogy ha majd elérik a felhőket, az özönvíz kiváltó okára is fényt deríthetnek. Napjainkban is vannak toronyépítők. A hitetlenek elméleteket építenek, feltételezetten tudományos következtetéseket vonnak le, és elutasítják Isten ihletett Igéjét… A magát kereszténynek valló világban sokan fordítanak hátat Isten határozott tanításainak, és saját kedvük szerint mesékből és találgatásokból építenek hitet, azt állítva, hogy az általuk épített torony a mennybe vezet. Nagyon közel  van  az  idő,  amikor  Isten  megvizsgál  bennünket. A Magasságos alászáll, hogy lássa, mit építettek az emberek fiai. Akkor majd megmutatkozik hatalma, és az emberi büszkeség építményei romba dőlnek. – Conflict and Courage, 42. o.

A római egyház hatalomra jutása jelezte a sötétség korszakának kezdetét. Amint hatalma növekedett, a sötétség fokozódott. A Krisztusba vetett hitet igazi alapjáról, Krisztusról  áthelyezték  a római pápára. Ahelyett, hogy Isten fiára bízták volna bűneik megbocsátását és örök üdvösségüket, az emberek a pápára, a prelátusokra és papokra néztek, és tekintéllyel ruházták fel őket. Arra tanították őket, hogy közbenjárójuk a pápa, és az emberek csak általa közeledhetnek Istenhez; és Isten helyét tölti be értük, azért feltétlenül engedelmeskedniük kell neki. Ezen követelménytől való elhajlás elegendő okot szolgáltatott arra, hogy a legszigorúbb testi és lelki büntetést szabják ki a vétkezőkre. Így az emberek gondolatait elterelték Istentől az esendő, tévedő, kegyetlen emberekre, sőt mi több, magára a sötétség fejedelmére, aki hatalmát általuk gyakorolta. A bűn a szentség álruháiba öltözött. Ha a Szentírást háttérbe szorítják, és az ember a legfelsőbbnek tekinti magát, akkor csak csalást, rászedést és aljas bűnöket fogunk látni. Az emberi törvények és hagyományok felemelésével megszilárdult a romlottság, amely Isten törvénye félretevésének mindenkori következménye. – A megváltás története, 331–332. o.

Egyedüli biztonságunk most az, ha rejtett kincsként keressük az igazságot, amint Isten Igéje kinyilatkoztatja. A szombat, az ember állapota és Jézus bizonyságtétele nagy és fontos igazságok, amelyeket meg kell értenünk. E viszontagságos időben horgonynak bizonyulnak Isten népe számára. Az emberiség nagy része azonban megveti Isten szavát, és meséket kedvel. „Mivel nem fogadták be az igazság szeretetét üdvösségükre, azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak.” (2Thessz 2:10–11) – Bizonyságtételek, 1. köt., 300. o.
 

Miercuri, 26 februarie

4. Olvassuk el Dán 8:14 versét! Mi történik itt?

A szarv pusztító támadása után elhangzik a kijelentés a szentély megtisztításáról. Hogy megérthessük az üzenetet, észben kell tartanunk, hogy Dán 8:14 versében a szentély megtisztítása összefügg Dán 7:9-14 szakaszában az ítélettel! Mivel arra az ítéletre a mennyben kerül sor, a szentélynek is a mennyben kell lennie. Tehát Dániel próféta könyve 7. fejezete az ítélethozatal szempontjából ábrázolja, hogyan avatkozik bele Isten az emberi ügyekbe, illetve viszonyul azokhoz, a 8. fejezet pedig ugyanezt az eseményt a szentély oldaláról jeleníti meg.

A földi szentélyt a mennyei minta alapján készítették, és a megváltási terv átfogó bemutatására szolgált. A bűnösök mindennap elvitték áldozatukat a szentélybe, ahol bűnbocsánatot nyertek és bizonyos értelemben a bűneiket arra hárították át. Emiatt a szentély beszennyeződött. Így időszakonként szükség volt a megtisztítás folyamatára, hogy a felhalmozódott vétkektől megtisztítsák a szentélyt. Ez az alkalom volt az engesztelés napja, amire évenként egyszer került sor (lásd 3Mózes 16. fejezete).

Miért kell a mennyei szentélyt megtisztítani? Ez úgy is magyarázható, hogy aki elfogadta Jézust, annak a bűnei „átkerültek” a mennyei szentélyre, pontosan úgy, ahogyan a bűnbánó izraeliták bűne átkerült a földi szentélyre. A földi engesztelés napján számos állatot levágtak, ami Jézus jövőbeli halálát jelképezte, csak így állhattak meg a bűnösök az engesztelés napján.

A nagy engesztelési napon a földi szentély megtisztult, és mennyivel inkább megtisztul a mennyei szentély, hiszen egyedül Krisztus vére segít át az ítéleten! Dán 8:14 versében a szentély megtisztítása a földi szolgálat mennyei mása, aminek ez az alapvető üzenete: bűnösökként szükségünk van a Messiás vérére, hogy a bűneinkre bocsánatot nyerjünk és megállhassunk az ítéletben.

Olvassuk el Zsid 9:23­-28 szakaszát! Hogyan mutatnak ezek a versek az üdvösségünkre, amit Jézusban, az értünk hozott áldozata által nyerhetünk?

EGW idézet:

Ez a szolgálat tizennyolc évszázadon át folyt a templom első helyiségében. Krisztus a bűnbánó hívők érdekében vérére hivatkozott. Kieszközölte számukra az Atya bocsánatát és pártfogását, de bűneik még bent maradtak a mennyei könyvekben. A jelképes szolgálat év végi engesztelési munkájához hasonlóan Krisztus is a megváltási munkájának befejezése előtt engesztelési szolgálatot végez a mennyben, hogy a bűnöket eltávolítsa. Ez a szolgálat kezdődött el a 2300 nap végén. Miként Dániel próféta megjövendölte, ekkor Főpapunk belépett a szentek szentjébe, hogy ennek az ünnepélyes munkának az utolsó szakaszát, a templom megtisztítását elvégezze. Ahogy hajdan a nép hitben ráhelyezte bűneit a bűnért való áldozatra, és az áldozat vére által jelképesen áthárította őket a földi szentélyre, az újszövetség idején a bűnbánók éppígy helyezik hitben Krisztusra bűneiket, és valóságosan áthárítják őket a mennyei szentélyre. Amiként a földi szentély a bűnök eltávolításával jelképesen megtisztult a bűnök szennyétől, a mennyei szentély az ott nyilvántartott bűnök eltávolításával, azaz eltörlésével ténylegesen megtisztul… Mindazok tehát, akik a prófétai Ige fényét követték, felismerték, hogy a 2300 év végén – 1844-ben – Krisztus nem a földre jött el, hanem belépett a mennyei szentek szentjébe, hogy befejezze az engesztelési munkát, amely előkészíti eljövetelét. – A nagy küzdelem, 421–422. o.

A Szentély megtisztítása… vizsgálatot, ítéletet jelent. Ezt a feladatot Krisztusnak kell véghezvinni, mielőtt visszajön megváltani népét, mivel amikor majd eljön, magával hozza jutalmát, hogy minden embernek megfizessen a cselekedetei szerint. A végső elszámolás napján rang, beosztás és vagyon hajszálnyit sem befolyásolja majd az emberek sorsát. A személyeket a mindent látó Isten vizsgálja meg a tisztaság, a nemes jellem, valamint a Krisztus iránti áldozatkészség tekintetében. – The Faith I Live By, 207. o.

A válasz megdöbbentette: „Kétezer-háromszáz este és reggel, azután  a  szentély  visszanyeri  igazi  rendeltetését.”  (Dn  8:14)  Buzgón kutatta, hogy mit jelent a látomás. Nem értette, milyen összefüggés van a Jeremiás által megjövendölt hetvenéves fogság és a kétezer-háromszáz év között, amelynek – a látomásbeli mennyei látogatótól hallott kinyilatkoztatás szerint – Isten templomának megtisztítása előtt kell eltelni. Gábriel angyal részben magyarázatot adott. De amikor a próféta azt hallotta, hogy a „látomás... távoli időről szól” – elájult. „Én, Dániel, összeroskadtam – így jegyezte fel élményét –, és napokig beteg voltam. De azután fölkeltem, és végeztem teendőimet a király mellett. Ez az érthetetlen látomás azonban lenyűgözve tartott.” (Dn 8:26–27) – Próféták és királyok, 554. o.
 

Joi, 27 februarie

5. Olvassuk el Dán 8:13 versét! Milyen kérdés hangzik itt el, és hogyan segít megérteni a következő versben olvasható választ?

Mit tudunk a kétezer-háromszáz este és reggel időzítéséről? Először is meg kell jegyezni, hogy miután Isten megmutatta Dánielnek a kost és a kecskebakot, amit a kis szarv tevékenykedése és az általa okozott rombolás követett, Dán 8:13 verse szerint a látomásban elhangzik egy kérdés. Ez főként arra irányul, hogy mi történik majd a prófétai időszak végén és meddig tart az egész látomás. Ráadásul az időszakot nem korlátozhatjuk csupán a kis szarv tevékenységének idejére, mert a „látomás” kifejezés mindent felölel a kostól kezdve a kis szarv ténykedéséig. Ennek tehát mindenképpen hosszú történelmi időszaknak kell lennie.

A „Meddig tart a látomás?” kérdésre (kos [Médó-Perzsia], kecskebak [Görögoszág] és a kis szarv, illetve annak tevékenysége [a pogány és pápai Róma]) a másik mennyei küldött ezt felelte: „Kétezer és romszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága” (Dán 8:14). Amint már említettük, ez az időszak azért olyan hosszú, mert a Méd-Perzsa Birodalom korszakával kezdődik, folytatódik a Görög Birodalom, illetőleg a pogány és a pápai Róma korán keresztül, évezredeken át. A történeti értelmezés szerint (lásd az 1. tanulmányt) ezt a prófétai időszakot az év-nap elv alapján kell számítani, vagyis a kétezer-háromszáz este és reggel egy kétezer-háromszáz éves időintervallumnak felel meg. Különben kétezer-háromszáz nap alig lenne több hat évnél, ami elképzelhetetlenül kevés idő a látomás összes eseményére. Ennélfogva az év-nap elvet kell alkalmazni.

Dániel próféta könyve 8. fejezete nem adja meg azt az információt, amivel kiszámítható lenne az időszak eleje, ami természetesen rámutatna annak a végére is. A könyv 9. fejezete viszont tartalmazza ezt a döntő információt (lásd a következő heti tanulmányt).

A kétezer­háromszáz éves prófécia a Biblia leghosszabb prófétai időszaka. Gondoljunk bele, kétezer­háromszáz év! Rengeteg idő, főleg ahhoz képest, hogy meddig élünk most! Hogyan segít ez abban, hogy türelmesek legyünk Istennel és az utolsó események idejével kapcsolatos váradalmaink tekinte­ tében?

EGW idézet:

Hozzánk is szól azoknak a nemzeteknek történelme, amelyek egymást követve elfoglalták kiszabott helyüket a számukra meghatározott időben. Öntudatlanul tanúsítják azt az igazságot, amelynek jelentőségét és értelmét nem fogták fel. Isten ma is kijelöli a helyét terveiben minden nemzetnek és minden egyénnek. Az embereket és a nemzeteket ma is leméri a kezében lévő mérőzsinórral, és nem követ el hibát. Mindenki saját maga dönt a sorsáról, és Isten mindent úgy kormányoz, hogy tervei teljesedjenek. A történelem, amelyet a nagy „én Vagyok” jelölt ki Igéjében, láncszemet láncszemmel egyesítve a prófétai láncolatban – az örökkévalóságtól kezdve a múltban, az örökkévalóságig a jövőben – megmondja nekünk, hol állunk most a korszakok folyamában, és mit várhatunk az eljövendő időben. Mindazt, amit a jövendölés előre meghatározott, nyomon követhetjük a történelem lapjain a jelen ideig, és biztosak lehetünk benne, hogy aminek még meg kell történnie, szintén beteljesedik a maga rendje szerint. – Előtted az élet, 178. o.

Krisztus eljövetelének ideje, felkenetése Szentlélekkel, halála, az evangélium hirdetése a pogányoknak – mindez pontosan meg volt írva. A zsidó nép kiváltsága volt ezen próféciák értelmezése és az, hogy felismerjék beteljesedésüket Jézus küldetésében. Krisztus hangsúlyozta tanítványainak a próféciák tanulmányozásának fontosságát. Dánielnek az akkori időkre vonatkozó jövendöléséről ezt mondja: „Aki olvassa, értse meg” (Mt 24:15). Feltámadása után „minden prófétáktól fogva” magyarázta a tanítványoknak, „amik őfelőle megírattak” (Lk 24:27). A Megváltó szólt az összes próféta által. „A Krisztusnak őbennük levő Lelke [...] eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről” (1Pt 1:11). Gábriel, a rangban közvetlenül Isten Fia után következő angyal jött Dánielhez az isteni üzenettel. Gábriel – „az Ő angyala” – volt az, akit Krisztus elküldött, hogy feltárja a jövőt a szeretett Jánosnak. Áldás árad mindazokra, akik olvassák és hallgatják a prófétálásnak beszédeit, és megtartják az abban megírottakat (vö. Jel 1:3). „Semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak” (Ám 3:7). Mert „a titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig miénk és a mi fiainké mindörökké” (5Móz 29:29). Isten adta ezeket nékünk, az Ő áldása kíséri a profetikus iratok áhítatos, imádkozó tanulmányozását. – Jézus élete, 234. o.
 

Vineri, 28 februarie

Az alábbi táblázat összefoglalja, amit Dániel próféta könyve 2., 7. és 8. fejezeteiben az egymást követő országokról találtunk. Mit mond mindez a szentély megtisztításáról?

Dániel 2. fejezete

Dániel 7. fejezete

Dániel 8. fejezete

Babilon

Babilon

Médó-Perzsia

Médó-Perzsia

Médó-Perzsia

Görögország

Görögország

Görögország

Pogány Róma

Pogány Róma

Pogány Róma

Pápai Róma

Pápai Róma

Pápai Róma

A mennyei ítélet

A szentély megtisztítása

A második advent

A második advent

A második advent

[Kéz érintése nélkül leszakadó kő]

[A szentek öröklik az országot]

[Kéz érintése nélkül pusztul el]


Látható a fejezetek közötti párhuzam. Nemcsak a birodalmak bemutatása hasonló, hanem a 7. fejezetben az ítélet jelenete, ami a pápai Róma ezerkétszázhatvan éve (Kr. u. 538–1798) után kezdődik el, szintén közvetlen párhuzamot mutat a szentély megtisztításával, ami a 8. fejezetben is Róma után következik. Röviden tehát, Dániel próféta könyve 7. fejezetének mennyei ítélete – a világ végéhez vezető ítélet – ugyanaz, mint a 8. fejezetben a szentély megtisztítása. Ugyanannak a dolognak a két különböző ábrázolását látjuk, és mindkettő a kis szarv ezerkétszázhatvan évig tartó üldöző tevékenysége után történik.

 Szemelvények, 1. köt., „Krisztus igazsága a törvényben” című fejezet.


Zsoltár 13,14,15,16,17,18,19.; Evangelizálás,„Kerüld a külsőségeket és a feltűnést!” c. alfejezet
1.    Miért énekelt az Úrnak a zsoltáros?
2.    Mi történt még éjjel is a zsoltáríróval?
3.    Hol említi a zsoltáros, hogy „megmutatkoztak a világ fundamentumai”?
4.    Mit ír Dávid a szíve gondolatairól?
5.    Milyen magatartás nem engedélyezett az időszerű üzenet hirdetésével kapcsolatban?