Studiul 5 Vezi studiile anterioare 24-30 octombrie
Limba română

Jézus, a mesteri Tanító

imagine-studiu
Jézus, a mesteri Tanító

Alapige: „Mert az Isten, aki szólt: sötétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.” (2Kor 4:6)

Billy Graham meséli, hogy egyszer ellátogatott egy katonai kórházba, ahová elkísérte az egység tábornoka. Volt ott egy fiatal katona, aki „olyan súlyosan megsérült, hogy hason kellett feküdnie egy vászon és acél szerkezeten.” Az orvos odasúgta Grahamnak: „Nem hiszem, hogy valaha lábra tud még állni.” A katona megszólította a tábornokot: „Uram!… Magáért harcoltam, de még sosem láttam az arcát. Láthatnám most?” A tábornok erre leereszkedett, bebújt a vászon és acél alkotmány alá, hogy elbeszélgessen vele. Közben Billy Graham észrevette, hogy az arcára hullott a fiú könnye. Jézus születésekor a sebesült, vérző emberiségnek szüksége volt a gyógyuláshoz arra, hogy megláthassa Istent. Mintha könyörögtek volna: „Istenünk! Láthatnánk az arcodat?” Amikor Isten elküldte a Fiát erre a bolygóra, az Atya feladatot bízott a mesteri Tanítóra: mutassa meg az arcát az emberiségnek. Azóta csodálatos kiváltságunk, hogy szemlélhetjük, amint Isten dicsőségének ismerete (Jézus) Krisztus arcán felragyog (2Kor 4:6, SZIT).

Mit tanulhatunk a tanítás Mesterétől, aki eljött a földre?

EGW idézet:

Az Úr Jézus Krisztus örök időktől fogva egy az Atyával. „Isten képmása”, az Ő nagyságának, fenségének visszatükrözője – az Ő „dicsőségének világoltatása” (vö. 2Kor 4:4, 6). Jézus azért jött a földünkre, hogy ezt a dicsőséget kinyilatkoztassa. Eljött a bűn sötétjében bolyongó világunkba, hogy bemutassa Isten szeretetének világosságát –, hogy legyen „VELÜNK AZ Isten”. Ezért jövendölték róla, hogy „nevét Immánuelnek nevezik”. Jézus eljött, hogy közöttünk lakozzon, s kinyilatkoztassa az Atyát mind az emberek, mind az angyalok előtt. Ő Isten Igéje volt – Isten gondolatait tette érthetővé. Tanítványaiért mondott imájában így szólt: „Megismertettem ővelük a Te nevedet” (Jn 17:26) – „irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú” (2Móz 34:6) –, „hogy az a szeretet legyen őbennük, amellyel engem szerettél, és én is őbennük legyek” (Jn 17:26). De ez a kinyilatkoztatás nem csupán földi gyermekeinek szól. Kicsiny világunk az egész mindenség tankönyve. Kegyelmének csodálatos terve, a megváltó szeretet titka az a tantárgy, amelybe „angyalok vágyakoznak betekinteni” (1Pt 1:12), és amit végtelen időkön át kutatni fognak. – Jézus élete, 19. o.

Krisztus minden tettében  együttműködött Atyjával. Mindig gondosan kiemelte, hogy nem önállóan dolgozik: csodáit hit és ima által műveli. Krisztus szerette volna, ha mindenki megismeri Atyjához fűződő kapcsolatát. „Atyám – mondta –, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem. Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.” (Jn 11:41–42) A tanítványok és a nép ezzel kapták a legmeggyőzőbb bizonyítékát a Krisztus és Isten között fennálló kapcsolatnak. – Jézus élete, 536. o.

Isten szeretett Fiának műve, hogy elvállalta, hogy az Ő isteni személyében összeköti a teremtményt az Örökkévalóval, a természetfölöttivel, a végest a végtelennel. Olyan igazság ez, amellyel egész életünkben foglalkozhatunk gondolatban. Krisztusnak ezáltal megerősítette ártatlanságukban és hűségükben a többi világ teremtett lényeit, s megmenti világunk elveszettjeit, pusztulóit is. Utat nyitott az engedetleneknek is, hogy visszatérhessenek Istenhez, míg ugyanezen cselekedetével őrséget állított a tiszták védelmére, nehogy ők is beszennyeződjenek. - Üzenet az ijjúságnak, 253. o.

Krisztus az emberi természetet magára öltve jött el, hogy eggyé legyen az emberi családdal, és ugyanakkor kinyilatkoztassa mennyei Atyánkat a bűnös embernek. Csak Ő, a láthatatlan Isten valóságának képmása, aki kezdettől fogva az Atyánál volt, tudta kinyilatkoztatni az istenséget az emberiségnek… Tapintatos, könyörületes, megértő és figyelmes volt. Isten jellemét ábrázolta, és szakadatlanul szolgált Atyjának és az embernek. – A nagy Orvos lábnyomán, 422. o.

Október 31. – A Sola Scriptura napja

BEMUTATNI AZ ATYÁT, 1. rész Duminică, 25 octombrie

1. Melyek a legfontosabb pontjai annak, amit A zsidókhoz írt levél szerzője elmond Jézusról a könyv elején (Zsid 1:1-4)?

Az Újszövetség írói újból és újból kiemelnek egy fontos gondolatot: Jézus azért jött a földre, hogy bemutassa az embereknek az Atyát. A múltban az isteni kinyilatkoztatás részlegesen hangzott a próféták által, Jézusban azonban elérkezett a teljes és igazi kinyilatkoztatás Istenről.

Jézus a saját személyében Isten dicségének visszatükröződése” (Zsid 1:3). Bűnös emberként nem viselhetnénk el Isten dicsőségét a maga teljességében, ezért a testet öltött Fiú tükrözi azt vissza. Emberi természete tompította ragyogását, hogy láthassuk és világosan megérthessük Isten jellemét.

Jézus az ő valóságának képmása” is (Zsid 1:3). Az itt használt görög kharaktér kifejezést arra a képre is szokták használni, amit egy pecséttel nyomtak viaszba vagy egy érmére. Tehát Jézus „Isten lényének a pontos lenyomata”. Amennyiben szeretnénk megismerni az Atyát, jól meg kell figyelnünk azt, amit a mesteri Tanító mond róla. Néznünk is kell Őt, hiszen az Atyát a Fiúban láthatjuk meg.

2. Vessük össze Zsid 1:1-4 és 2Kor 4:1-6 verseit! Az utóbbi szakasz szerint kicsoda Jézus és mit tanulunk tőle?

Pál és a munkatársai arra törekedtek, hogy Jézus tanítási szolgálatát tükrözzék, azt, ahogyan bemutatta az Atyát. Jézus mint az Isten képe (2Kor 4:4), megismerteti velünk az Atya Istent. Hasonlóképpen Pál is, kerülve mindenféle megtévesztést és Isten Igéjének elferdítését, egyértelműen közli az igazságot (2Kor 4:2).

A teremtéskor Isten világossággal űzte el a sötétséget, a Fiát, Jézust pedig azért küldte el, hogy eloszlassa a vele kapcsolatos téves nézeteket, és bemutassa az igazságot róla. Istent Krisztus arcáról ismerhetjük meg a legjobban (lásd 2Kor 4:6).

Jézus pontosan tükrözi az Atyát. Isten bennünket is hív, hogy legyünk az Ő követői, „mint szeretett gyermekek” (Ef 5:1). Mit jelent ez? Hogyan lehetünk „követői az Istennek”? Mit tanulhatunk Jézustól ezzel kapcsolatban?

EGW idézet:

Krisztus megdicsőült emberi mivoltát vitte fel magával a mennybe. Azoknak, akik befogadják Őt, hatalmat ad arra, hogy Isten fiaivá legyenek, és végül Isten is befogadhassa őket, mint gyermekeit, hogy vele lakhassanak az egész örökkévalóságban. Ha ebben az életben hűségesek Őhozzá, végül meglátják „az ő orcáját; és az ő neve homlokukon lesz” (Jel 22:4). Mi más lehetne a mennyei boldogság, mint az, hogy Istent láthatjuk? Mi lehetne nagyobb öröm a Krisztus kegyelme által megmentett bűnösnek, mint az, hogy Isten arcát nézheti, és Atyaként ismerheti meg Őt? A Szentírás világosan jelzi, milyen kapcsolat van Isten és Krisztus között, és éppen ilyen világosan mutatja be személyiségüket és egyéniségüket… János evangéliumának 17. fejezete – Krisztus tanítványaiért mondott imája – bemutatja az Atya és a Fiú személyiségét, valamint a köztük levő egységet… A Krisztus és tanítványai közötti egység egyiküket sem fosztja meg egyéniségétől. Egyek szándékukban, érzésükben, jellemben, de nem személyükben. Krisztus ugyanígy egy az Atyával. – A nagy Orvos lábnyomán, 421–422. o.

„Kövessétek tehát Isten példáját, mint kedves gyermekei” (Eféz 5:1). A keresztények legyenek olyanok, mint Krisztus. Legyen ugyanolyan a lelkületük, ugyanúgy hassanak az emberekre, s legyenek erkölcsileg feddhetetlenek, mint amilyen Ő volt. A bálványimádó és romlott szívű ember tartson bűnbánatot, és térjen Istenhez. A büszkék és önigazultak alázzák meg magukat, váljanak bűnbánóvá és alázatossá. Aki világias gondolkodású, vonja vissza szívének a világ hitványságaihoz tapadt indáit, és fonódjon Istenre. Feltétlenül lelki gondolkodásúvá kell válnunk. Aki becstelen, aki hazug, változzon igazságossá és igazzá. A nagyravágyó és irigy rejtse el magát Jézusban, az Ő dicsőségére törekedjen, és ne a magáéra. Gyűjtsön kincset a mennyben. Aki elhanyagolta az imát, érezze át annak szükségességét, hogy titkon és családjában is imádkozzon, a legkomolyabban tárja kéréseit Isten elé. Mint az igaz és élő Isten imádóinak, gyümölcsöt kell teremnünk, mégpedig a rendelkezésünkre álló világossággal és kiváltságokkal arányban. – Bizonyságtételek, 5. köt., 249–250. o.

Sötétség borítja a földet és homály a népeket, ezért nagy buzgalommal kellene vágynunk a mennyei Tanítómester jelenlétére, hogy az igazság és a feddhetetlenség útjára vezethessen bennünket. Isten már szólt az emberekhez különböző korszakokban, különböző helyeken és különböző módon, ennek ellenére a világ egyre kevesebbet tud Őróla. Nyomatékosan és kitartóan kell bemutatnunk az igazságot, hogy az emberek megismerhessék Istent. A keresztény ember és a világ között húzódó választóvonalnak még határozottabbnak kell lenni. Népünk számára a Biblia még fontosabb legyen, még nagyobb figyelemmel és szorgalommal tanulmányozzuk, és megfeszített erővel kell feltárnunk a rejtett kincset. Azonban emberi bölcseletekkel és tévtanokkal tévelygésre vezetnek azok, akik magukat az Ige hirdetőinek vallják, de meg kell cáfolnunk az igazságot elferdíteni szándékozó állításaikat. – That I May Know Him, 343. o.

Luni, 26 octombrie

János evangéliuma magával ragadó bevezetőjében (Jn 1:1-18) az apostol úgy mutatja be Jézust, mint aki az örök Ige”. Nem szégyenlősen, szűkszavúan szól róla, hanem bátran és kozmikus méretekben. Már a világ teremtése előtt, valójában öröktől fogva létezett, sőt Ő volt, aki mindent megteremtett (Jn 1:2-3). Ő az emberek világossága (Jn 1:4), aki megvilágosít minden embert” (Jn 1:9), a földre jött Ige.

3. János szerint mi következett abból, hogy Krisztus emberré lett? Mint Ige, milyen világosságot hozott el? Milyen képességekkel rendelkezik, hogy ezt megtehette?

„A világosság akkor jelent meg, amikor a világra a legsűrűbb sötétség borult…

Az emberiségnek csak az az egy reménye volt, hogy… [Jézus visszaállítja] Isten ismeretét a világban.

Krisztus azért jött, hogy visszaállítsa ezt az ismeretet, félretegye a hamis tanokat, amelyek által Isten állítólagos ismerői hamis színben állították be Őt. Eljött, hogy kinyilatkoztassa törvényének természetét és jellemében kinyilvánítsa a szentség szépségét” (Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó, 72–74. o.).

Egyetlen célja volt mindannak, amit Jézus a földi életében tett: kinyilatkoztatni, hogy milyen Isten, mégpedig „az emberiség felemelése érdekében” (i. m. 80. o.).

4. Jézus maga mondta: „Aki engem látott, látta az Atyát” (Jn 14:9). Milyen rülmények között beszélt erről, és miért (lásd Jn 1:1-14)?

Talán kísértést érzünk rá, hogy meggondolatlan kijelentéséért elítéljük Fülöpöt (Jn 14:8). Éveket töltött Jézus közelében, mégsem tudta felfogni a testet öltés lényegét, azt, hogy Jézus az Atya jellemét jött bemutatni. A mai tanárokat talán vigasztalhatja, hogy még a mesteri Tanító egyik tanítványa is ilyen gyengén teljesített. Fülöp megjegyzésének azonban valószínűleg nem azért maradt nyoma, hogy okunk legyen megbírálni, inkább azért, hogy önvizsgálatot tarthassunk. Mennyi ideje járunk már Jézussal? Vajon mi jobban megértettük Őt, mint Fülöp? „…aki engem látott, látta az Atyát (Jn 14:9).

EGW idézet:

Krisztus példázataiban ugyanaz az elv látható, mint ami földi küldetésében megmutatkozott. Magára vette természetünket, és közöttünk élt, hogy megismerhessük isteni jellemét és életét. Az istenség az emberben tárulkozott fel, a láthatatlan dicsőség látható emberi alakban jelent meg. Az ember megismerkedhetett az ismeretlennel azáltal, amit már ismert. A mennyei dolgok földiek útján tárultak fel. Isten emberi alakban nyilatkoztatta ki önmagát. Így volt ez Krisztus tanításaiban is: az ismeretlent ismert jelenségekkel, a mennyei igazságokat az élet jól ismert dolgaival szemléltette. – Krisztus példázatai, 17. o.

Ha Krisztus isteni fenségében jött volna el, az emberek nem emelhették volna rá a tekintetüket. Túl fájdalmas lett volna a kontraszt, dicsősége meghaladta volna felfogóképességüket. Az emberiség nem képes elviselni egy mennyei, feddhetetlen, dicsőségtől ragyogó angyal jelenlétét sem, ezért Krisztus nem az angyalok, hanem az emberek természetét öltötte magára, és hozzánk hasonló lett. Amikor Őrá tekintünk, látjuk a láthatatlan Istent, aki emberi természetünket öltötte istenségére, hogy ezáltal dicsősége elérhető legyen számunkra, és szemeink folyton Őt szemlélhessék, de eközben ne pusztíthasson el bennünket ragyogó fényessége. Istenre Krisztus, Teremtőnk és Megváltónk által tekinthetünk. Nagy előjogunk hit által szemlélni Jézust, és látni, ahogy az örök Isten trónján ül az emberiség érdekében. Ő a mi Védőnk, aki Isten elé tárja imáinkat és ajándékainkat, mint lelki áldozatot. Az Úr Jézus a tökéletes engesztelő áldozat, és érdemei által egyesülhet újból Istennel az ember. – That I May Know Him, 25. o.

Túl gyakran szomorítjuk meg az Úr Jézust hitetlenségünkkel. Gyenge hitünk miatt engedjük meg a próbáknak, hogy napfényre hozzák örökölt és ápolt, gonosz hajlamainkat. Amikor nehézség ér, zúgolódásunkkal és elégedetlenségünkkel gyalázzuk Istent. Azonban ennek épp az ellenkezőjének kellene történni, azt kellene bemutatnunk, hogy Krisztus iskolájában tanultunk, és segítséget nyújtunk a nálunk nehezebb helyzetben levőknek, akik keresik, de nem találják a világosságot. Az ilyen embereknek a mi különleges együttérzésünkre van szükségük, de ahelyett, hogy felemelnénk, mi kikerüljük őket, miközben magukkal ragadnak saját gondjaink és megpróbáltatásaink. Bár nyilvánosan nem tanúsítunk hitetlenséget, mégis elégedetlen lelkületről teszünk bizonyságot.

„Kicsinyhitű, miért  kételkedel?”  Krisztus  bebizonyította,  hogy  Ő a mi Megváltónk, aki bárhová elkísér. Jól ismeri a helyzetünket, akkor miért ne imádkozhatnánk a próba idején, hogy küldje el Szentlelkét, és adja elménkbe érdekünkben munkálkodó hatalmának bizonyítékait? Hát nem kellene hinnünk, hogy kész segíteni, ahogyan korábban is már megtette? Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogyan viseltetett a múltban szolgái iránt, s ezekre emlékezve kell erőt és támogatást nyernünk. – Rejlecting Christ, 354. o.

Marți, 27 octombrie

5. Mi aggasztotta Pált a keresztény közösséggel kapcsolatban, amikor levelet írt a Filippiben élő hívőknek? Lásd Fil 2:1-4; 4:2-3!

Fil 2:1-11 versei a Biblia legmeghatározóbb szakaszai közé tartoznak. Krisztus preegzisztenciáját (eleve létezését), istenségét, testet öltését, emberi természetét tárgyalja, valamint azt, hogy vállalta a kereszthalált. Az apostol leírja, milyen hosszú, nehéz volt az a lefelé vezető út, amelyen Jézus haladt a mennytől a Golgotáig (Fil 2:5-8). Azt is megtaláljuk benne, hogy az Atya felmagasztalja Jézust, és az egész világmindenség imádattal fog meghajolni előtte (Fil 2:9-11). Csodálatos igazságokat foglalnak össze ezek a versek.

6. Hogyan vezeti be Pál Fil 2:5-11 szakaszát? A Jézus életéből megemlített jellemzők közül az apostol szerint mit kell a hívőknek tükrözni a saját életükben is (lásd Fil 2:6-11)?

Pál remélte, hogy a vitatkozásra hajlamos filippibeli hívők tanulnak Jézus példájából, testet öltésének történetéből. Jézus kész volt elfogadni az emberi testet, „szolgai fort vett fel, és hasonló lett az emberekhez (Fil 2:7, ÚRK), sőt még a keresztet is vállalta, tehát a hívőknek mennyivel inkább engedniük kell egymásnak, méghozzá szeretettel!

Emlékeztet bennünket ez a szakasz, hogy milyen sokat tanulhatunk a mesteri Tanítótól, Jézustól! Okulhatunk abból, amit földi szolgálata során elmondott, a csodáiból, ahogyan másokkal bánt. Igyekezhetünk a saját emberi kapcsolatainkat arra gondolva alakítani, hogy Ő mennyire megalázta magát, kész volt a mennyei dicsőséget felcserélni az egyszerű jászollal (hatalmas tanulság számunkra!).

Ezzel szemben a világ gyakran arra késztet, hogy önmagunkat magasztaljuk, büszkélkedjünk a teljesítményünkkel. A betlehemi jászol és a mesteri Tanító viszont egészen másra tanít: Isten nagy munkája a tanításban és az üdvözítésben nem az önfelmagasztalás útján történik, hanem akkor, ha megalázzuk magunkat Isten előtt és szolgálunk az embereknek.

Volt vagy talán éppen most van olyan helyzet az életünkben, hogy az alázatunkkal bemutathatjuk valakinek Krisztust?

EGW idézet:

Nagyon sokszor a sértettet ingerli az ellene újra meg újra vétkező ismételt bűnvallomása, és úgy gondolja, hogy már épp elégszer megbocsátott. A Megváltó azonban világosan megmondta, hogy miként kell a vétkezőkkel bánni: „Ha... a te atyádfia vétkezik ellened, dorgáld meg őt; és ha megtér, bocsáss meg néki.” (Lk 17:3)… Ha testvéred vétkezik, bocsáss meg neki! Amikor bűnét meg akarja neked vallani, ne mondd, hogy nem hiszel alázatosságában, sem bűnvallomása őszinteségében! Mi jogon ítélkezel fölötte, mintha olvasnál szívében? Isten Igéje ezt mondja: „Ha megtér, bocsáss meg néki. És ha egy napon hétszer vétkezik ellened, és egy napon hétszer tehozzád tér, mondván: Megbántam; megbocsáss néki.” (Lk 17:3–4) És nemcsak hétszer, hanem hetvenszer hétszer is; annyiszor, ahányszor Isten megbocsát neked. – Krisztus példázatai, 249. o.

Jézus most elmagyarázta tanítványainak, hogy önmegtagadó élete például szolgáljon a saját életükhöz is. A tanítványokkal együtt magához szólította az ott időző embereket is, és így szólt: „Ha valaki énutánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye, fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.” (Mt 16:24) A kereszt fogalma Róma hatalmához kapcsolódott. A legkegyetlenebb, legmegalázóbb halálnem eszköze volt… Jézus azt parancsolta követőinek, hogy vegyék föl keresztjüket, és hordozzák Őutána... A Megváltó szavai nem érzékeltethettek volna tökéletesebb alárendeltséget. Mindezt vállalta értük. Jézus szemében a menny nem tűnt kívánatos helynek, ha eközben mi elveszünk. A mennyei udvart megvetéssel, támadásokkal teli életre és szégyenteljes halálra cserélte föl. Ő, aki gazdag volt a mennyben a mérhetetlen kincsek között, szegénnyé lett, hogy szegénysége által mi meggazdagodjunk. Azt az utat kell követnünk, amelyen Ő járt. – Jézus élete, 416. o.

A rá váró örömért – hogy megdicsőítheti a fiak sokaságát – nem törődve a gyalázattal, elviselte a keresztet. Felfoghatatlanul nagy volt a fájdalom és a gyalázat, de még nagyobb az öröm és a dicsőség. A Megváltó rátekint a képmására átalakult megváltottakra, akiknek a jelleme Isten jellemének tökéletes tükre, és arca Királyuk arcának mása. Meglátja bennük lelke vajúdásának gyümölcsét, és elégedett. Majd olyan hangon, amelyet mind az igazak, mind a gonoszok tábora meghall, ezt mondja: „Íme, ők azok, akikért véremet ontottam! Értük szenvedtem, értük haltam meg, hogy velem éljenek az örökkévalóságban.” És a trón körül álló fehér ruhások dicsénekbe kezdenek: „Méltó, a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcsességet és dicsőséget és áldást.” (Jel 5:12) – A nagy küzdelem, 671. o.

Miercuri, 28 octombrie

Sok emberi kapcsolat megromlik, elidegenedhetünk egymástól. Aki egykor jó barátunk volt, abban talán később már nem bízhatunk meg. Viszont a megtört kapcsolatokat is helyre lehet hozni. Amikor ilyesmi történik, az a kibékülés csodája, és kevés tapasztalat annyira édes, mint ez.

7. Miért mondhatjuk, hogy központi a megbékélés szerepe Krisztus testet öltésében és tanítói szolgálatában? Lásd 2Kor 5:16-21!

Boldoggá tesz, ha helyreáll a kapcsolatunk egy másik emberrel, akkor mennyivel nagyobb boldogság Istennel megbékülni! 2Kor 5:16-21 szakaszában Pál világossá teszi, hogy ki végzi a békéltetést – az Atya Isten kezdeményezte, hogy helyreálljon vele a megtört kapcsolatunk. A békéltetés munkáját „Jézus Krisztus által” végezte el (2Kor 5:18): „Krisztusban megbékéltette magával a világot” (2Kor 5:19).

Nem lehetünk csupán élvezői a békesség örömének, tanulnunk kell a mesteri Tanítótól! Testet öltésével Jézus kivette a részét a békéltetés munkájából, és bennünket is hív, hogy csatlakozzunk hozzá. Isten megbékéltetett magával bennünket Krisztus által, ezért mint Pált, minket is megbízott a békéltetés szolgálatával (lásd 2Kor 5:18).

Krisztus testet öltésével kapcsolatban szintén kiemelkedő újszövetségi szakasz Kol 1:15-20, amit általában krisztushimnusznak tekintenek. Az eleje Krisztus teremtői munkájáról (Kol 1:15-17), a második fele pedig a megváltásban vállat szerepéről (Kol 1:18-20) szól. Krisztus teremtői és megváltói szerepe által békéltet meg Isten mindenkit önmagával. Ez a békéltetés kozmikus kiterjedésű: mindent megbékéltet keresztjének vére által (Kol 1:20).

Természetesen nyomába sem érhetünk a mesteri Tanítónak, akinek a munkája kozmikus hatású, Ő mégis arra kér bennünket, hogy a saját köreinkben vegyünk részt a békéltetés szolgálatában (lásd 2Kor 5:18). Erre gondolhatott Jézus, amikor így imádkozott: „Úgy, amint te elküldtél engem a világba, én is elküldtem őket a világba” (Jn 17:18, ÚRK).

Hogyan tükrözhetjük mi is a gyakorlati életben Isten békéltető szolgálatát? Vagyis hogyan segíthetünk embereknek megbékülni egyssal?

EGW idézet:

Krisztus azért szenvedett, hogy a belé vetett hit által bűneink bocsánatot nyerjenek. Az ember helyettese és kezese lett. Saját magára vállalta a büntetést, bár semmit sem érdemelt abból, azért, hogy mi, akik megérdemeltük, szabadok legyünk, vissza tudjunk térni Istennel való szövetségünkbe a megfeszített és feltámadt Üdvözítő érdemei által. Ő üdvösségünk egyetlen reménye. Áldozatán keresztül mi, akik próbaidőnket töltjük, a reménység foglyai vagyunk. Be kell mutatnunk a világegyetemnek, az elbukott világnak és el nem bukottaknak, hogy van Istennél megbocsátás és szeretetén keresztül kiengesztelődhetünk vele. Az ember bűnbánatot tart, megtört szívű és alázatos lesz, hisz Krisztusban és elfedező áldozatában, és megérti: Istennel békességre jutott. Ápoljunk hálás lelkületet életünk minden napján, mivel az Úr leíratta a következőket: „Mert így szól a magasságos és felséges, aki örökké lakozik, és akinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.” (Ésa 57:15) Isten emberrel és ember Istennel megbékélése akkor biztos, amikor bizonyos feltételek teljesülnek. Az Úr mondja: „Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet, oh, Isten nem veted te meg!” (Zsolt 51:19)… Bár Ő az elbukott emberiség helyreállítója, mégis (Ő az, aki) „elrendeli a csillagok számát, és mindnyájokat nevéről nevezi. Nagy a mi Urunk és igen hatalmas, s bölcsességének nincsen határa. Megtartja az Úr a nyomorultakat; a gonoszokat földig megalázza. Énekeljetek az Úrnak hálaadással, pengessetek hárfát a mi Istenünknek!” (Zsolt 147:4–7) „Az őt félőkben gyönyörködik az Úr, akik kegyelmében reménykednek. Dicsőítsd Jeruzsálem az Urat! Dicsérd, oh Sion, a te Istenedet!” (Zsolt 147:11–12). – A keresztény nevelés alapjai, 369–370. o.

Aki megparancsolta, hogy legyen világosság, világosságot fog árasztani azoknak az elméjébe is, akik ténylegesen Őrá szeretnének tekinteni, akik mindennél jobban szeretik Őt, akik hitről és szilárd bizalomról tesznek bizonyságot Őbenne. Világossága áraszt fényt az elmébe és a lélek templomába. A szív betöltekezik a dicsőség ismeretének Jézus Krisztus arcáról ragyogó világosságával, mely világossággal együtt jár a lelki tisztánlátás is… Minél szorosabb kapcsolatban van az ember Krisztussal, annál jobban figyel embertársaira, annál nagyobb tiszteletet, előzékenységet és igazságosságot tanúsít irántuk. Krisztustól tanult, és az Ő példáját követi szóban és tettekben. Hit által Krisztussal egyesült. „Mert Isten munkatársai vagyunk” (1Kor 3:9). – This Day Whit God, 135. o.

Joi, 29 octombrie

Az egyik pillanatban hétköznapi pásztorok voltak, akik átlagos nyájukat terelgették egy kisváros mellett. A következő pillanatban viszont már ragyogó angyalokat láttak, akik lélegzetelállító, csodálatos, világrengető híreket mondtak nekik. A pásztorok a jelenés után elindultak megkeresni a Gyermeket, akinek a születését hirdették az angyalok.

8. Képzeljük el, hogy a pásztorokkal együtt nézzük a jászolt! Mit látunk benne? Lk 2:8-20

Joggal csodálkozhatunk a Mester első tanítványain – Józsefen, Márián és a pásztorokon. Jézus születésének szerény körülményei között semmi nem utalt a testet öltés csodájára, arra, hogy a Gyermek személyében Isten eggyé lett az emberiséggel. Ám a látomások, álmok és angyalok segítségével az első tanítványok bepillanthattak Jézus születésének külső látszata mögé. A pásztorok sokaknak elbeszélték, hogy ki is az a Gyermek: „Megsletett nektek az Üdvözítő, aki az Úr Krisztus” (Lk 2:11, ÚRK; vö. Lk 2:17).

9. Hogyan fogadták a bölcsek Jézus születésének a hírét? Mit tett Heródes? Mt 2:1-12

A mesteri Tanító önmaga miatt méltó az imádatunkra, még mielőtt akár egy példázatot is elmondott volna vagy tett volna egyetlen csodát. Hogy igazán értékelhessük későbbi tanítói szolgálatát, csatlakozzunk mi is az első tanítványok között a bölcsekhez, akik imádni mentek az Urat! Bölcs tanítónál több Ő, akinek csodálattal figyeljük a szavait: Isten, aki eljött, hogy az emberekkel lakozzon. Éppen ezért gyökerezik a keresztény oktatás Krisztus imádatában.

Csatlakozzunk a bölcsekhez, a pásztorokhoz és az angyalokhoz, imádjuk Krisztust, az újszülött Királyt! Lássuk meg Istent a gyermek Jézusban!

Gondolkozzunk el azon, hogy mit jelent Jézus testet öltése Isten jelleme szempontjából! A számunkra felfoghatatlan méretű univerzum Teremtője, Isten megalázta magát”, amikor emberként eljött, a földön élt, majd meghalt a kereszten, mert magára vette a bűneink büntetését. Miért különlegesen jó hír ez a számunkra?

EGW idézet:

Hirtelen az egek olyan fényes ragyogással teltek meg, hogy a pásztorok megriadtak. Nem ismerték a nagy fényesség okát. Nem vették észre mindjárt az egekben összegyülekezett angyalok milliárdjait. A mennyei seregektől áradó fényesség és dicsőség bevilágította és dicsővé tette az egész síkságot. A pásztorokat rémület tölti be Isten dicsőségétől, de a sokaságot vezető angyal eléjük áll, és ezekkel a szavakkal csillapítja félelmüket: „Ne féljetek!” Eloszlik félelmük, öröm veszi át a meglepetés és ijedelem helyét. Eleinte nem bírják elviselni a mennyei sereget kísérő, hirtelen támadt ragyogást. Csupán egyetlen angyal jelenik meg a nyájukat őrző pásztorok előtt eloszlatni félelmüket, s közölni velük küldetését. Amint az angyal fényessége körülveszi őket, a dicsőség megnyugszik rajtuk, és az angyal megerősíti őket, hogy el tudják viselni a mennyei angyalok milliárdjait kísérő nagyobb világosságot és dicsőséget. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1115. o.

Nem csupán Júdea dombjain, nemcsak az egyszerű pásztorok között találtak az angyalok olyan embereket, akik a Messiás jövetelét várták. A pogányok földjén szintén vártak rá bölcs, gazdag, nemes emberek, a Kelet filozófusai. A mágusok, a természet kutatói meglátták Istent keze munkájában. A héber Szentírásból megtudták, hogy egy csillag támad Jákobból, és buzgó vággyal várták annak jövetelét, aki nemcsak „Izrael vigasztalása” lesz, hanem „világosság” is „a pogányok megvilágosítására”, és „üdvösségükre a földnek széléig” (Lk 2:25, 32; Csel 13:47). Keresték a világosságot, és az Isten trónjáról áradó fény megvilágította lábuk előtt az ösvényt. Miközben a jeruzsálemi papok és rabbik, az igazság hivatalos őrei és magyarázói sötétségbe burkolóztak, a mennyei csillag ezeket a pogány idegeneket az újszülött király születési helyére vezette. – A nagy küzdelem, 315. o.

A Messiás jöveteléről szóló kijelentés először Júdeában hangzott el. Az oltárnál szolgáló Zakariásnak szólt a jövendölés a jeruzsálemi templomban az útkészítő születéséről. Betlehem dombjain angyalok hirdették Jézus születését. Jeruzsálembe a bölcsek jöttek, hogy megkeressék Őt. A templomban Simeon és Anna tett bizonyságot isteni mivoltáról…Ha Izrael vezetői befogadták volna Krisztust, azt a megtiszteltetést kapják, hogy küldötteiként elvigyék az evangéliumot a világnak. Számukra adatott meg elsőként a lehetőség, hogy Isten országának és kegyelmének hírnökei legyenek. – Jézus élete, 231. o.

Vineri, 30 octombrie

Ellen G. White: Jézushoz vezető út, „Bűnbánat” című fejezet.

Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó, „Istentől küldött tanító” c. fejezet, 71–81. o.

„Az Istentől küldött Tanítóban minden igazi nevelési munka megtalálja középpontját. Erről a munkáról ma ugyanúgy beszél a Megváltó, mint az 1800 évvel ezelőtt alapított munkáról: »…én vagyok az Első és Utolsó«; »Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég« (Jel 1:17; 21:6).

Ilyen Tanítónak a jelenlétében, az isteni nevelésre való alkalmak birtokában milyen balgaság lenne tőlünk, ha Őtőle távol keresnénk a helyes nevelést, azt, hogy bölcsességet nyerjünk távol a Bölcsességtől, és igazakká váljunk az igazság megvetése által! Balgaság lenne tőlünk, ha a világosságot a Világosság Forrásától messze eltávolodva akarnánk elnyerni, ha elfordulnánk az élő víznek kútforrásától, és repedezett kutakat ásnánk, melyek nem tartják a vizet. Még mindig szól Krisztus meghívása: »…Ha valaki szomhozik, jn énhozzám, és igyék. Aki hisz énbennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejébő (Jn 7:37-38). »…az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne« (Jn 4:14)” (i. m. 80–81. o.).

„Kedves tanító… A munkádra való legfőbb felkészítésként emlékeztetlek téged a tanítók Fejedelmének szavaira, életére és módszereire! Azt tanácsolom, hogy állandóan szemléld Őt! Ő a te igazi eszményképed. Időzz Nála mindaddig, amíg az isteni Tanító birtokába nem veszi szívedet és életedet!

»…Az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanolyan ábrázatra elváltozunk…« (2Kor 3:18). Ez a titka a tanítványaid sikeres nevelésének. Tükrözd vissza Őt” (i. m. 279. o.)!

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN

Ézsaiás 57–63; Evangelizálás,„Nyomon követő módszer” c. alfejezet

  1. Kik és miért tettek szemrehányást Istennek, amiért nem értékelte a böjtjüket?
  2. Mit lát és miért csodálkozik az Úr?
  3. Hol van megírva, hogy lesz egy ország, amely „férjhez adatik”? Mire utal ez a kifejezés?
  4. Hol és mi okból idézi fel Ézsaiás Isten „szívének dobogását”?
  5. Mit kell tenniük az evangéliumi munkásoknak, mielőtt új területre távoznának?