Studiul 4 Vezi studiile anterioare 16-22 ianuarie
Limba română

Nehezebb úton

imagine-studiu
Nehezebb úton

Alapige: „Én pedig várom az Urat, aki elrejté orcáját Jákób házától, és benne bízom.” (Ézs 8:17)

„A New York-i Harlemben egy lángoló épület negyedik emeleti ablakában ült egy vak kislány. A tűzoltók már kétségbeestek, ugyanis nem fértek be a két épület közé a létrás kocsival, és nem tudták rávenni a kislányt, hogy ugorjon le a hálóba, amit persze nem látott.

Végül megérkezett a gyerek édesapja, aki a hangosbemondóba belekiáltotta, hogy kifeszítettek egy hálót és ugorjon, amikor szól neki. A kislány le is ugrott, olyan lazán, hogy csontja sem tört, sőt egyetlen izmát sem húzta meg a négyemeletnyi zuhanás során. Amikor hallotta az édesapja hangját, azt tette, amit ő mondott neki, mert annyira bízott benne” (Michael P. Green, szerk.: 1500 Illustrations for Biblical Preaching. Grand Rapids, Mich., 1989, Baker Books, 135. o.).

Isten komoly bizonyítékát adta, hogy a legjobbat akarja a gyermekei számára, ők mégis elutasították gyengéd kérlelését. Ezért aztán nagy robajjal és áradással kellett hozzájuk szólnia.

Milyen tanulságokat vonhatunk ma le ebből a magunk számára?

EGW idézet:

Testvéreim, a szeretett Jánossal együtt intelek, „nézzétek, mekkora szeretetet tanúsított irántunk az Atya: Isten fiainak hívnak” (1Jn 3:1)… Atyánknak hívhatjuk, ami először is a mi szeretetünk jele, de Isten gondoskodásának is az ígérete, biztosítéka, és annak is, hogy hozzá tartozóknak ismer el bennünket. […] Mindaz a szülői szeretet, amely az emberek szívében él nemzedékről nemzedékre, a gyöngédség forrásai, melyek a lélekben megnyíltak csupán jelentéktelen csermelyek Isten végtelen, kimeríthetetlen szeretetének határtalan óceánjához képest. Nyelv el nem mondhatja, toll képtelen leírni. Életed minden napján elmélyedhetsz abban. Szorgalmasan kutathatod a Szentírást, hogy megértsd. Segítségül hívhatod összes istenadta erődet és képességedet abbeli igyekezetedben, hogy felfoghasd a mennyei Atya szeretetét és irgalmasságát, de még mindig megmarad azután a végtelenség. Mégsem értheted meg az Úr szeretetének mélységét, amely abban nyilvánul meg, hogy halálra adta a Fiát a világért. Ezt még az örökkévalóság sem lesz képes teljesen kijelenteni nekünk. Mégis, ha tanulmányozzuk a Bibliát, ha Krisztus életéről, a megváltás tervéről elmélkedünk, ezek a hatalmas témák egyre inkább feltárulnak előttünk. – Bizonyságtételek, 5. köt., 739–740. o.

Minden bizodalmunkat Istenbe kell helyeznünk. Ő lesz a segítségünk a szükség idején. Bízzunk az Úrban, és higgyük el ígéreteit. Meghallgat minket, csak hinnünk kell benne. Üdvösségünk fejedelme nem hagy magunkra életünk hajójának kormányánál. Pontosan akkor kapunk tőle segítséget és bölcsességet, amikor Ő azt jónak látja. - 24. levél, 1882. december 18.

Teljesen a mások javára szentelt életében a Megváltó szükségesnek ítélte, hogy elvonuljon az átmenő utazóforgalomtól és az Őt nap mint nap követő sokaságtól. El kellett fordulnia a szüntelen tevékenykedéstől, az emberi szükségletekkel való foglalkozástól, hogy nyugalomban, zavartalanul együtt lehessen Atyjával. Egy volt velünk, gyöngeségeink, szükségleteink része, tökéletesen Istentől függött, és az imádság titkos helyén kereste az égi erőt, hogy magát felvértezve indulhasson szolgálni, a próbák elé. A bűn világában Jézus lelki küzdelmeket, kínzásokat szenvedett el. Az Úrral való közösségben letehette a nyomasztó bánat terhét, és vigaszra, örömre talált. Krisztusban az emberiség kiáltása a végtelen irgalmasság Atyjához jutott. Emberként folyamodott Isten trónjához, míg emberi természetét mennyei erő járta át, amely összekötötte az emberit az istenivel. Az Istennel való állandó közösségben kapott életet tőle, hogy életet adhasson a világnak. Nekünk is részesednünk kell az Ő tapasztalatában. – Jézus élete, 362–363. o.

 

 

Duminică, 17 ianuarie

Ézs 7:14-16 szakaszában az Úr Akház adott dilemmájához kötötte Immánuel jelét: mielőtt a gyermek Immánuel elég idős lenne ahhoz, hogy választani tudjon a különböző ételek között, „elpusztul a föld, melynek két királyától te reszketsz” (Ézs 7:16). Ezzel Szíria és Izrael északi országára és királyaira utalt (lásd Ézs 7:1-2, 4-9), majd megismételte ígéretét, miszerint hamarosan elfogy a támadók ereje.


1.  Miért említi Ézsaiás, hogy a fiú „vajat és mézet” eszik majd (Ézs 7:15)?
 
Júda termését és földjét az asszírok el fogják pusztítani (Ézs 7:23-25). Így a népnek vissza kell térnie a nomádok étrendjéhez (Ézs 7:21-22) – az Ószövetség Immánuelével együtt, akárki is volt az (Ézs 7:14-15). Szegénységben élnek ugyan, de lesz elég ételük a túléléshez.


2. Mikor teljesedett a Szíriára és Izrael északi országára vonatkozó prófécia (2Kir 15:29-30; 16:7-9; 1Krón 5:6, 26)?
 
Ézsaiás ezt a próféciát körülbelül Kr. e. 734-ben kapta. III. Tiglat-Pileszer azt tette, miután Akház megvesztegette, amire minden bizonnyal amúgy is készült: szétverte az északi szövetséget, leigázta Izrael galileai és a Jordánon túli régióit, elhurcolta a lakosság egy részét, illetve a területet Asszíria tartományának nyilvánította (Kr. e. 734–733). Miután Hósea meggyilkolta Péká királyt, majd megadta magát és sarcot fizetett, Izrael maradéka megmenekült. Kr. e. 733–732 között az asszír uralkodó elfoglalta Damaszkuszt, Szíria fővárosát, majd az országot provinciaként Asszíriához csatolta. Így Ézsaiás jövendölésétől számítva két éven belül, Kr. e. 732-re Szíria és Izrael végleg vereséget szenvedett. Megpecsételődött a sorsa a két királynak, akik Akházt fenyegették. Nem sokkal azután, hogy Kr. e. 727-ben V. Szalmanasszár váltotta III. Tig-
lat-Pileszert a trónon, az izraeli Hósea király politikai öngyilkosságot követett el, amikor fellázadt Asszíria ellen. Az asszírok Kr. e. 722-ben bevették Samária fővárosát, több ezer izraelitát elhurcoltak Mezopotámiába és a Méd Birodalom területére, akik idővel beolvadtak a helyi lakosság közé, elveszítették identitásukat (lásd Ézs 7:8 – Efraim nemzeti léte hatvanöt éven belül megszűnt). Isten megjövendölte, hogy mi lesz Júda ellenségeivel, Akháznak pedig megüzente: ez mindenképp bekövetkezik, semmi szükség arra, hogy Asszíria kezébe adja magát.

EGW idézet:

Reménységükben, hogy ők a megújított föld örökösei, az őskeresztények még a legerősebb kísértések és szenvedések között is ujjongtak. Péter ezért írhatta hát: „Amelyben örvendeztek, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között, hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor, akit noha nem láttatok, szerettek; akiben noha most nem látjátok, de hisztek benne, kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek; elérvén hitetek célját, a lélek üdvösségét.” (1Pt 1:6–9) Szavait az apostol az összes korszak hívőinek tanulságára írta, de különös jelentőséggel bírnak azok számára, akik akkor élnek, mikor „minden dolog vége elközelgett”. Minden léleknek szüksége van intelmeire, figyelmeztetéseire, hitbuzgó szavaira és bátorításaira, aki hitében „mindvégig erősen” ki akar tartani (Zsid 3:14). Az apostol igyekezett a hívőket okítani abban, hogy milyen fontos féken tartani gondolataikat, nehogy tiltott területekre kalandozzanak, és erőiket haszontalanságokra forgácsolják szét. Aki nem akar Sátán támadásainak áldozatul esni, jól őrizze a lelkéhez vezető utakat. Ne olvasson, ne lásson, ne halljon meg olyasmit, ami tisztátalan gondola tokat ébreszt. Gondolataink ne időzzenek szabadon mindenféle tárgynál, amelyet az ősellenség sugall. Ha nem vigyázunk hűségesen a szívünkre, akkor a külső világ gonoszsága felébresztheti belsőnkben a rosszat, lelkünk pedig sötétségbe zuhan. – Az apostolok története, 517–518. o.

Az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk (1Jn 5:4). Hit által tudunk túltekinteni a jelen fáradságain és nehézségein a jövőbe, ahol minden, ami most nyomaszt bennünket, világos lesz előttünk. A hit látja Jézust, a mi Közbenjárónkat, amint az Atya jobbján áll. Hitben látjuk azokat a lakóhelyeket, amelyekért elment Krisztus, hogy az Őt szeretőknek elkészítse azokat. A hit látja a győztesek ruháját és koronáját, és hallja a megváltottak énekét. […] A hit nem érzés. „A hit pedig a reménylett dolgok valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsid 11:1) Az igazi hitnek semmi köze nincs az elbizakodottsághoz, amely fölött csak az győzhet, akinek valódi hite van, mert Sátán az elbizakodottsággal utánozza az igazi hitet. A hit bízik Isten ígéreteiben, és megtermi az engedelmesség gyümölcseit... Az őszinte hit alapja az ígéretekben és a Szentírás feltételeiben rejlik. – Az evangélium szolgái, 259–260. o.

Krisztus szava legyen a biztosítékod! Hiszen azt mondta, hogy fordulj hozzá. Vigyázz, hogy soha ne beszélj kétségbeesetten, csüggedten! Ilyen beszéddel sokat veszítesz. Hited gyengeségéről teszel bizonyságot, ha a látszatból ítélsz, ha a nehézségek és bajok miatt panaszkodsz. Úgy beszélj és úgy cselekedj, mintha kudarcot nem ismerő hited volna! Az Úr erőforrásai gazdagok. Övé a világ. Nézz hittel a menny felé! Építs rá, akinél fény, erő és tudás van! Az őszinte hittel olyan emelkedettség, elvhűség és állhatatosság jár együtt, amely sem az idő múlásával, sem a fárasztó munkával nem csökken. – Krisztus példázatai, 146–147. o.

Luni, 18 ianuarie

Ézs 7:17-25
3. Olvassuk el a fenti verseket! Az Úr mondása szerint mi történik az országgal? Miért nem lehet meglepetés ez a következmény?
 
„Jahve egyre csak megtérésre hívta Izráelt. A próféták szeretettel kérlelték a népet, nyomatékosan buzdítva őket bűnbánatra és reformációra. Szavaik gyümölcsöt teremtek Isten dicsőségére” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 201. o.).


Így Akháznak, aki inkább a félelem, mint a hit embere volt, jó hír volt Istentől Szíria és Izrael veszte. A rossz hír pedig az volt, hogy a szövetségeséül és „barátjául” választott Asszíria sokkal veszélyesebb ellenfél lesz, mint amilyen Szíria és Izrael volt. A király veresége biztossá lett azzal, hogy elutasította Isten szabadítási ígéretét, amit Ő felkínált neki. Ha Akház korábban úgy vélte, hogy a világa darabjaira fog hullani, akkor rá kellett jönnie: a dolgok csak még rosszabbá válnak!
„Jobb az Úrban bízni, mint emberekben (előkelő emberekben – ÚRK) reménykedni” (Zsolt 118:9). Hogyan bízhatott Akház abban, hogy III. Tiglat-Pileszer megelégszik azzal, ha elfoglalja az északra levő országokat, Júdát pedig tiszteletben tartja? Arról tanúskodnak az asszír írások, mint például a királyaik krónikái is, hogy olthatatlan volt a hatalomvágyuk.

4. Olvassuk el 2Kir 16:10-18 és 2Krón 28:20-25 részeit! Mi történt Akházzal? Milyen lelki elvet látunk itt kibontakozni? Miért nem meglepő az eljárása?

2Krón 28:20-23 szakasza remekül összefoglalja, mi lett a következménye annak, hogy Akház Asszíriától kért segítséget és nem az Úrra támaszkodott.


Természetesen hajlamosak vagyunk olyasmiben bízni, amit látunk, érzünk, ízlelünk és megérintünk – a világ dolgaiban. Csakhogy amint tudjuk, a világ dolgai mulandóak. Figyeljük meg 2Kor 4:18 versét! Mit mond ez az ige? Hogyan alkalmazhatjuk önmagunkra az üzenetét? Mennyiben lesz más az életünk, ha ezt tesszük?

EGW idézet:

„Megalázta Júdát az Úr”, mert minduntalan vétkezett. A fenyítés idejében a megtérés helyett „továbbra is hűtlen volt az Úrhoz... Damaszkusz isteneinek áldozott... Mivel Arám királyait megsegítik isteneik – mondta –, ezért nekik áldozom, és engem is megsegítenek.” (2Krón 28:19, 22–23) A hitehagyó király, aki uralkodásának végéhez közeledett, bezáratta a templom kapuit. A szent szolgálatok megszakadtak. Nem égették többé a lámpákat az oltár előtt. Nem mutattak be már bűnért való áldozatokat. Nem szállt fel jó illat a reggeli és az esti áldozat idején. A város hitetlen lakói Isten házának udvarait elhagyva és kapuit bezárva vakmerően oltárokat állítottak fel a pogány istenségek tiszteletére Jeruzsálem utcasarkain mindenütt. A pogányság látszólag diadalmaskodott; mármár győztek a sötétség hatalmai. – Próféták és királyok, 330. o.

A nemzetek emelkedéséből és bukásából – ahogy azt Dániel és Jelenések könyve megvilágítja – meg kell tanulnunk, milyen értéktelen a pusztán külső és földi dicsőség. Nyomtalanul elmúlt minden hatalmával és ragyogásával Babilon, amelyhez hasonlót azóta sem látott a világunk – az a hatalom, amely korának népe előtt olyan szilárdnak és maradandónak látszott. Elenyészett, „mint a mező virága” (Jak 1:10)… Ugyanúgy múlik el mindaz, aminek nem Isten az alapja. Csak az marad hat meg, ami beleillik a tervébe, és az Ő jellemét tükrözi. Egyedül az Úr elvei állandóak és maradandóak mindabból, amit a világunk ismer. Ha figyelmesen tanulmányozzuk, hogy miként viszi véghez Isten a szándékát a nemzetek történelmében, és hogy váltja valóra az eljövendő dolgokról szóló kinyilatkoztatásait, jobban megértjük a látható és a láthatatlan dolgok igazi értékét és az élet valódi célját. – Próféták és királyok, 548. o.

Mindenkinek arra kell törekednie, hogy imádságos lelkülettel, személyesen ismerje meg Isten Igéjét, és aszerint éljen. Ha naponta benne bízik, és nem emberi kézben, csak akkor juthat el oda, hogy élete választ fog adni az Úr Jézus imájára: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn 17:3)… Összes mulandó elfoglaltságaitokban, aggodalmaitokban és nyugtalanságotokban az Úrnak szolgáljatok. Ne bízzatok a hatalmasokban, sem az emberek fiaiban csak azért, mert hatalmi pozíciót töltenek be. Az Úr egyesítette szíveteket az Ő szívével. Ha szeretitek Őt, és befogad titeket a szolgálatába, mindent terheteket hozzátok az Úrhoz, és bízzatok benne. Csak így szerezhettek személyes tapasztalatokat és meggyőződést arra vonatkozóan, hogy Ő jelen van, és kész meghallgatni bölcsességért és vezetésért mondott imáitokat, és így bizonyosságot nyertek, hogy az Úr jóindulata át fog segíteni benneteket a nehézségeken. – This Day With God, 82. o.

 

 

Marți, 19 ianuarie

Képzeljük el, hogy Ézsaiás második fiával labdázunk! Mire kimondjuk, hogy „»Siess zsákmányra és gyorsan prédára«, dobd ide a labdát!” – akkorra már túl késő.

5. A név egyértelműen utal a gyors hódításra, de ki győz le kit (Ézs 8:4)?
 
Ézs 8:1-10 része a 7. fejezet üzenetét erősíti meg. Mielőtt a gyermek elérne egy adott kort, Asszíria elragadja a zsákmányt Szíriának, valamint Izrael északi királyságának fővárosából. Továbbá mivel Júda elutasította Isten megerősítő üzenetét, amit a jeruzsálemi Siloám-patak csendes folyása jelképezett, le fogja győzi Asszíria hatalmas ereje, amit pedig a nagy Eufrátesz folyó áradása szimbolizált.
Mivel Akház Asszíriához fordult, Ézsaiás fiainak a neve Júdára és az északi országra, Izraelre is utalt: „Siess zsákmányra és gyorsan prédára”, de „a maradék visszatér”. Miért volt még reménységük? Bár asszírok lepik majd el Immánuel földjét, még mindig ott az ígéret, hogy „Isten van mivelünk” (Ézs 8:10)! Itt valójában azt a motívumot látni, ami Ézsaiás egész könyvét áthatja: bár a háborús pusztítás, szenvedés és száműzetés ítélete sújtja az Úrnak Júdában és a többi országban lakó ellenségeit, Ő továbbra is ott lesz a népe hűséges túlélői mellett, és visszahozza majd őket a földjükre.

6. Miért említi meg Ézsaiás, hogy tanúk előtt feljegyezte a gyerek nevét, illetve házastársi kapcsolatot létesített a feleségével (a prófétaasszonnyal) (Ézs 8:1-3)?
 
A fiával kapcsolatos időzítés központi jelentőséggel bírt. Ahogy Immánuel jelével, úgy itt is kevesebb időbe telik, mire Asszíria legyőzi Szíriát és Izraelt, minthogy a fiú fogantatása és megszületése után elérné azt a korai életszakaszt, amikor már képes megszólítani az apját és az anyját (Ézs 8:4). Ézsaiás még a fogantatás előtt hivatalosan feljegyezte a gyerek nevét, így nyilvánvaló prófécia volt a fiú és a neve is, aminek az azt követő események lettek a próbái.


Az Úr továbbra is kész volt megmenteni a népet, amely az Övének vallotta magát, még ha minduntalan ugyanazokba a hibákba estek is bele. Hogyan alkalmazhatjuk ezt az elvet önmagunkra nézve, különösen akkor, amikor lelki életünkben elbukunk és kudarcot vallunk?

EGW idézet:

Az Úr végzése: „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában…” (2Kor 6:14), nem csak a keresztényeknek a hitetlenekkel való házasságára utal, de minden olyan kapcsolatra is, melyben a felek bensőséges szövetségre lépnek egymással, és megkívánja tőlük a gondolkodási és cselekedetbeli összhangot. Az Úr világos utasítást adott Izraelnek arra, hogy tartsa távol magát a bálványimádóktól. Nem volt szabad házasságot kötniük pogányokkal, vagy bármiféle szövetségre lépni velük. „Vigyázz magadra, nehogy szövetséget köss annak a földnek a lakosaival, amelybe bemégy, hogy botránkozásra ne legyen közötted. Hanem oltáraikat rontsátok el, törjétek össze bálványaikat, és vágjátok ki berkeiket. Mert nem szabad imádnod más istent; mert az Úr, akinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten Ő.” (2Móz 34:12–14) „Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy néki minden nép közül e föld szí nén. Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok; hanem mivel szeretett titeket az Úr, és hogy megtartsa az esküt, amellyel megesküdt a ti atyáitoknak... És hogy megtudjad, hogy az Úr, a te Istened, Ő az Isten, a hűséges Isten, aki megtartja a szövetséget és az irgalmasságot ezeríziglen azok iránt, akik Őt szeretik, és az Ő parancsolatait megtartják.” (5Móz 7:6–9) – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt., 121–122. o.

Alig alig ismerjük a szívünket, nemigen van fogalmunk arról, mennyire rászorulunk Isten könyörületére. Ezért kevés bennünk az a gyöngéd szánakozás, amelyet Jézus nyilvánít ki irántunk, és melyet nekünk is gyakorolnunk kellene egymás iránt. Ne felejtsük el, hogy testvéreink is gyenge, tévelygő emberek, akárcsak mi magunk. Tegyük fel, hogy a kísértés felülkerekedett valamelyik testvéren, és – megszokott maga tartásával ellentétben – hibát követett el. Hogyan viszonyulunk hozzá ekkor? A Bibliában olvashatjuk, hogy olyan férfiak, akiket Isten nagy és értékes munka elvégzésére tudott felhasználni, súlyos bűnöket követtek el. Az Úr nem hagyta őket megrovás nélkül, de nem is vetette el szolgáit. Amikor megbánták bűneiket, kegyelmesen megbocsátott nekik, kinyilatkoztatta jelenlétét, munkálkodott általuk. A szegény, gyönge halandók gondolják csak végig, mennyire rászorulnak Isten és testvéreik szánalmára és hosszútűrésére! Óvakodjunk mások megítélésétől! – Bizonyságtételek, 5. köt., 246. o.

Isten milyen hosszútűrő a gonoszok iránt! A bálványimádó filiszteusok és a pártütő izraeliták egyformán élvezték gondviselése ajándékait. A kegyelem tanújelének ezrei hullottak eredménytelenül, csendben a hálátlan, lázadó férfiak útjára. Minden áldás az adományozóról beszélt nekik, de ők közömbösek maradtak a szeretete iránt. Az Úr türelme nagyon nagy volt az ember fiaihoz, de amikor konokan ellenálltak neki, a bűneikben kitartottak, visszavonta tőlük oltalmazó kezét. Vonakodtak a természet műveiben, az Ige figyelmeztetéseiben, tanácsaiban és feddéseiben megnyilatkozó Isten szavára hallgatni, és így kénytelen volt ítélet által szólni hozzájuk. – Pátriárkák és próféták, 587. o.

Miercuri, 20 ianuarie

Az egykori amerikai elnök, Franklin D. Roosevelt az első beiktatási beszédében mondta a nagy világgazdasági válság miatt elcsüggedt népének: „A félelem az egyetlen dolog, amitől félnünk kell” (Az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa, Washington, D. C., 1933. március 4.). „Nem kell félnünk, ha féljük az Istent!” – üzente Ézsaiás az elkeseredett népnek.
Az Úr intette a prófétát, hogy ne tartson attól, amitől a népe félt, inkább Őt félje (Ézs 8:12-13). Ez fontos gondolat az egész Szentírásban. Jel 14:6-12 szakaszában például három angyal hirdet egy világszéles üzenetet: féljétek az Istent és neki adjatok dicsőséget, ahelyett, hogy félnétek és dicsőítenétek a 13. fejezetben bemutatott hatalmat, a földből feljövő fenevadat!

7. Hogyan értsük Isten „félelmének” gondolatát? Mit jelent, különösen annak a parancsnak a fényében, hogy szeretnünk is kell az Urat (Mt 22:37)?

Az igazi istenfélelem azt jelenti, hogy Őt tartjuk a világegyetem legfőbb hatalmának. Ez a félelem minden egyéb félelmet felülír. Ha velünk van, senki nem érhet hozzánk az Ő engedélye nélkül. Ha ellenünk van, mert fellázadtunk ellene, futhatunk ugyan, de sehová sem bújhatunk el!

8. Vajon nem mond ellent 1Jn 4:18 versének az a gondolat, hogy félnünk kell az Urat? „A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.”

A félelemnek több fajtája létezik. Amennyiben van egy olyan barátunk, akinek elképesztő a hatalma és akihez kölcsönös szeretet fűz, nem abban az értelemben félünk tőle, hogy azt gondolnánk, bántani fog bennünket. Inkább úgy féljük őt, hogy ismerjük és tiszteletben tartjuk az erejét és a kapcsolatunk határait.


Keresztényként nem kell szeretnünk a világnak azokat a dolgait, amelyeket a világi emberek szeretnek (1Jn 2:15)! Ezzel párhuzamosan gondolkozva, vajon létezik olyan, amitől a világ fél, amitől azonban nekünk keresztényként nem kell tartanunk? Ha igen, akkor mi minden tartozhat ide, és miért nem kell azoktól félnünk? Ugyanakkor viszont mitől nem fél a világ, amitől keresztényként igenis félnünk kellene (lásd Jer 10:2-3; Mt 10:28)?

EGW idézet:

Feladatunk hirdetni a világnak a hármas angyali üzenetet. Kötelességünk teljesítése közben nem szabad alábecsülnünk ellenségeinket, de nem is kell félnünk tőlük. […] Istenben bízva kell haladnunk előre, végezve önzetlenül a munkát, és alázattal az Ő bölcs gondoskodására bízva önmagunkat, jelenünket és jövőnket, megőrizve mindvégig bizalmunkat, és emlékezve arra, hogy nem saját érdemeink alapján nyertük el a mennyei áldásokat, hanem Krisztus érdemei, valamint Isten gazdag kegyelme biztosították azokat számunkra hit által. – This Day With God, 196. o.

Salamon ekkor alázatosan vette magára az uralkodás terheit. Elismerte Isten előtt, hogy „egészen fiatal” (1Kir 3:7). Láthatóan szerette Istent. Mélységesen tisztelte a mennyei dolgokat. Önmagában nem bízott, és a világmindenség végtelen Teremtőjét magasztalta. Mindezek a követésre méltó jellemvonások megmutatkoztak a templom befejezésével kapcsolatos istentiszteletek során, amikor alázatosan térdelve elmondta felajánló imáját. Krisztus követőinek ma vigyázniuk kell arra, hogy el ne veszítsék a tisztelet és istenfélelem lelkületét. A Szentírás megtanítja az embert arra, hogy alázatosan és áhítattal, a mennyei Közbenjáróba vetett hittel közeledjék Alkotójához. – Próféták és királyok, 47. o.

Minden lelket oly tökéletesen ismer Jézus, mintha ő lenne az egyet len, akiért a Megváltó meghalt. Mindenkinek a bánata fáj szívének. A segélykiáltás fülébe hatol. Azért jött, hogy minden embert magához vonzzon. Megparancsolja: „Kövess engem” (Jn 1:44), és Lelke indítja és vonzza a szívet, hogy hozzá jöjjön. Sokan visszautasítják a vonzást. Jézus tudja, kik ezek. Azt is tudja, kik hallják boldogan hívását, s készek alávetni magukat pásztori gondoskodásának. Ezt mondja: „Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem.” (Jn 10:27) Mindenkivel úgy törődik, mintha nem is volna más a föld színén. […] Nem a büntetéstől való félelem, sem nem az örökkévaló jutalom reménye készteti Krisztus tanítványait, hogy kövessék Őt. Szemlélik a Megváltó végtelen szeretetét, amely megnyilvánul földi vándorútjában a betlehemi bölcsőtől a Kálvária keresztjéig, s az Ő látványa vonzza, meglágyítja és engedelmességre bírja a lelkeket. Szeretet ébred a szemlélők szívében. Hallják hangját és követik Őt. – Jézus élete, 480. o.

A HÁLÁTLANOK, AZ ÉLŐ HALOTTAK SÖTÉTSÉGE (Ézs 8:16-22) Joi, 21 ianuarie

Ézs 8:16-22

9. Olvassuk el a fenti igeszakaszt! Miről szól ez a rész? Mi köze van ennek Akház királyhoz? Összegezzük a gondolatainkat!
 
Akház szorosan kötődött a pogány valláshoz (2Kir 16:3-4, 10-15; 2Krón 28:2-4, 23-25), amit komolyan áthatott az okkultizmus (vö. 5Móz 32:17, „Ördögöknek áldoztak”; 1Kor 10:20). Szembetűnő páhuzamok láthatók a modernkori boszorkányság és az ókori Közel-Kelet szertartásai között, amelyekről a Biblián kívül más ókori írások is tanúskodnak. Még a New Age gyakorlatai is pusztán ezeknek az okkult szokásoknak a mai megnyilvánulásai.
Pontosan illik Akházra az elkeseredés, amiről Ézsaiás írt, és ami abból fakadt, hogy a király más lelkekre, nem pedig az Úrra hagyatkozott (vö. 2Krón 28:22-23; Ézs 8:21-22). A próféta utalt rá, hogy a nép feldühödik és átkozza a királyt (Ézs 8:21). Ennek figyelmeztetnie kellett Akházt, hogy a népe átkozni fogja őt, mivel az okkultizmusba vezette országát. A halála után kivételt is tettek a temetésével kapcsolatban, mert kevéssé tisztelték őt: „nem Izráel királyainak a temetőjébe vitték” (2Krón 28:27, RÚF).

10. Mit állítanak a következő versek az okkultizmusról: 3Móz 20:27; 5Móz 18:9-14?

Az Isten iránti hűség kérdése, hogy távol tartjuk magunkat az okkultizmustól. 1Krón 10:13-14 része Saul királyra vonatkoztatja ezt az elvet: „Így halt meg Saul gonoszsága miatt, mivel vétkezett az ÚR ellen. Az ÚR szavát nem tartotta meg, sőt a halottidézőt is megkereste, hogy megkérdezze, és nem az URat kérdezte meg. Ezért elveszítette őt az ÚR, és országát Dávidnak, Isai fiának adta” (ÚRK).

Gondoljunk a saját életünkre, a környezetünkből érkező hatásokra! Milyen alig észrevehető módon vagyunk kitéve azoknak az elveknek, amelyek az okkultizmus és a spiritizmus különféle megnyilvánulásai mögött húzódnak meg? Mit tehetünk annak érdekében, hogy minimalizáljuk a bennünket és a családunkat érő hatását?

EGW idézet:

Sokan csak puszta kíváncsiságból kutatják a spiritizmust. Nem igazán hisznek benne, és biztosan megrémítené őket a gondolat, hogy könnyen spiritisztákká válhatnak. Ám ők tiltott és veszélyes területre merészkednek. Az álnok csaló csapdájába esve azon hatalom hatása alá kerülnek, amely aljas rabszolgákká teszi alattvalóit, ahonnan semmi más, egyedül Isten ereje mentheti ki őket. Egyedüli biztonságunk, ha teljes mértékben bízunk az Úr Igéjében, és hűséggel követjük. Egyedül a Biblia mutatja meg a keskeny utat, amelyen járva elkerülhetjük a pusztulás csapdáit. – This Day With God, 246. o.

Sátán elhiteti a világgal, hogy a Biblia merő kitaláció vagy legfeljebb az Emberfia gyermekkorához illik, de most könnyedén kell vennünk, vagy el kell vetnünk, mint elavult írást. Az ördög Isten Igéje helyett szellemi megnyilatkozásokat tart készenlétben. Ez az irányzat teljesen az ő uralma alatt áll, mert ily módon hiteti el a világgal mindazt, amit csak akar. Árnyékba helyezi azt a könyvet, amely megítéli őt és a követőit. A világ Üdvözítőjét egy közönséges embernek állítja be. […] Így szól Ésaiás próféta: „Tudakozzatok a halottidézőktől és a jövendőmondóktól, akik sipognak és suttognak: hát nem Istenétől tudakozike a nép? Az élőkért a holtaktól kelle tudakozni? A tanításra és bizonyságtételre hallgassatok! Ha nem ekként szólnak azok, akiknek nincs hajnaluk.” (Ésa 8:19–20) – A megváltás története, 396–397. o.

Láttam, hogy… Sátán hatalma növekszik. Hűséges követői közül soknak hatalma lesz, hogy csodákat műveljenek, sőt, még tüzet is hoznak alá az égből az emberek szeme láttára… Utalást kaptam Mózes napjaira, és láttam azokat a jeleket és csodákat, melyeket Isten művelt általa a fáraó előtt, melyek legtöbbjét az egyiptomi varázslók is utánozták. Éppen a szentek végső szabadulása előtt Isten hatalmasan munkálkodik népéért, és a modern kuruzslóknak is megengedi, hogy utánozzák a menny csodáit. Ez az idő csakhamar eljön, és meg kell ragadnunk mindannyiunknak Jehova hatalmas karját, mert Sátánnak mindeme csodái és jelei népének félrevezetését és megsemmisítését célozzák meg. Irányítsuk a gondolatainkat Istenre, és ne vegyük át a gonoszok félelmét: azaz ne féljünk attól, amitől ők félnek, és ne tiszteljük azt, amit ők tisztelnek, hanem bátran szálljunk mindenkor síkra az igazságért. Ha a szemünk megnyílna, a rossz angyalok egész seregét láthatnánk körülöttünk settenkedni, hogy mindig újabb és újabb módot keressenek a megsemmisítésünkre. De ugyanekkor Isten angyalait is megpillanthatnánk, amint azon fáradoznak, hogy minket tőlük megoltalmazzanak; mert a Mindenható szeme éberen őrködik Izrael javán, és megóvja s meg menti az Úr népét, mely bizalmát bele veti. – Tapasztalatok és látomások, 59–60. o.

 

Vineri, 22 ianuarie

Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, „A spiritizmus” c. fejezete, 473–481. o.Pátriárkák és próféták, „Ókori és újabb kori varázslat” című fejezet.

„A héberek korában egyesek azt állították – miként ma a spiritiszták –, hogy kapcsolatban vannak a halottakkal. A megidézett halottakat, ahogy a túlvilági látogatókat nevezték, a Biblia »ördögi lelkek«-nek mondja (vö. 4Móz. 25:1-3; Zsolt 106:28; 1Kor 10:20; Jel 16:14). A halottidézés – a Szentírás szerint – az Úr előtt utálatos dolog, és Isten halálbüntetés terhe mellett megtiltotta (3Móz 19:31; 20:27). Pusztán ez a szó: ördöngösség – ma megvetést vált ki az emberekben. Azt az állítást, hogy az ember ördögi lelkekkel érintkezhet, középkori mesének tartják. A spiritizmus azonban, amely híveinek százait, ezreit, sőt mi több, millióit tartja számon, utat talált a tudományos körökbe, betört az egyházakba, pártfogásra talált a törvényhozó testületekben, sőt a királyok udvarában is. Ez az óriási csalás, a régi időkben kárhoztatott és megtiltott boszorkányság, új álarcot öltött” (i. m. 477. o.).

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN

Ezékiel 18–24; Evangelizálás,„Dél és Kelet nagyvárosai” c. alfejezet

1.    Hol van megírva, hogy a fiú nem vétkes az apja bűnében, és fordítva?
2.    Mit kellett az Úr prófétájának egy térképhez hasonlóan felvázolnia?
3.    Milyen embert keresett az Úr anélkül, hogy talált volna?
4.    Mit mondott az Úr, mi lesz Ezékiel a nép számára?
5.    Hogyan kellett végezni az evangéliumi munkát az Egyesült Államok déli részén?