Mózes ötödik könyve az Újtestamentumban

Alapige:„Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istennek szájából származik” (Mt 4:4).

Az egész Újszövetséget áthatja az Ószövetség, vagyis az ihletett újszövetségi írók tekintélyes forrásként idézték az ószövetségi ihletett írókat. „Meg van írva” (Mt 4:4) – mondta Jézus, ami alatt azt értette, hogy „meg van írva az Ótestamentumban”. Arról is beszélt, hogy „az Írásoknak be kell teljesedniük” (Mk 14:49, ÚRK), azaz az ószövetségi Szentírásnak. Amikor pedig az Emmaus felé vezető úton találkozott két tanítvánnyal, nem valamilyen csodatétel által fedte fel magát előttük, hanem „Mózestől és valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, amelyek felőle megírattak az Írásokban” (Lk 24:27, ÚRK).
Az újszövetségi írók folytonosan visszatértek az Ószövetséghez, akár közvetlenül idézve belőle, akár utalva rá, akár hivatkozva bizonyos történetekre, próféciákra, hogy állításaikat megerősítsék vagy igazolják.
A gyakran idézett, hivatkozott könyvek közé tartozik Mózes ötödik könyve (A zsoltárok könyve és Ézsaiás próféta könyve mellett). Máté, Márk, Lukács és Az apostolok cselekedetei, János, Róma, 1–2Korinthus, Galata, Zsidók, a pásztori levelek és a Jelenések egyaránt visszanyúlnak Mózes ötödik könyvéhez.
Ezen a héten megvizsgálunk néhány példát ezek közül, és megnézzük, hogy milyen igazságot, jelenvaló igazságot találunk bennük.
 

EGW idézet:

A zsidó nép kiváltsága volt a próféciák értelmezése, és az, hogy felismerjék beteljesedésüket Jézus küldetésében. Krisztus hangsúlyozta tanítványainak a próféciák tanulmányozásának fontosságát. Dánielnek az akkori időkre vonatkozó jövendöléséről ezt mondja: „Aki olvassa, értse meg.” (Mt 24:15) Feltámadása után „minden prófétáktól fogva” magyarázta a tanítványoknak, „amik őfelőle megírattak” (Lk 24:27). A Megváltó szólt az összes próféta által. „A Krisztusnak őbennük levő Lelke… eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről.” (1Pt 1:11) – Jézus élete, 234. o.

A Biblia önmagát magyarázza. Verset verssel kell összevetni. A tanuló egységes egészként tekintsen a Szentírásra, és találja meg a különböző részek között az összefüggéseket. Meg kell ismernie a központi témáját: Isten kezdeti tervét a világra vonatkozóan, és azt, ahogy kirobbant a nagy küzdelem, mint ahogy tudnia kell a megváltási tervről is. Értenie kell a két elsőbbségért harcoló elvet, és meg kell tanulnia felfedezni ezek megnyilvánulásait a történelmi leírásokban és próféciákban. Meg kell látnia, hogy ez a küzdelem szövi át az emberi élet minden szakaszát; azt, hogy az élet körülményei közepette akarva-akaratlanul ő maga is a két egymással szembenálló elv valamelyikéről tesz bizonyságot, és most kell eldöntenie, hogy a küzdelemben melyik oldalhoz fog csatlakozni. (…) Az Ótestamentum rávilágít az Újtestamentumra, és az Újaz Ótestamentumra. Mindkét szövetség Isten dicsőségének kinyilatkoztatása Krisztusban. Ahogy Jézus be lett mutatva a pátriárkáknak, ahogy jelképezték Őt az áldozati szertartások, úgy lett bemutatva a törvényben, és lett kinyilatkoztatva a próféták által – mindezek az Ószövetség gazdagságát képezik. Földi élete, halála és feltámadása, valamint a Szentlélek általi kinyilatkoztatása által Krisztus az Újszövetség kincse. Mind az Ó-, mind pedig az Újtestamentum olyan igazságokat mutat be, amelyek a kitartó kutató számára a megértés új mélységeit tárják fel. – Lift Him Up, 115. o.

Tehetséges emberek az imádkozás és igetanulmányozás idejének legnagyobb részét az Írás kutatására szentelték, és mégis sok része van a Bibliának, amelyet nem tudnak tökéletesen megérteni. Az Írás néhány szakaszát nem foghatjuk fel teljesen, egészen addig, amíg Krisztus az örökkévalóságban meg nem magyarázza. Vannak titkok, amelyek nem tárulnak fel előttünk, amelyeket emberi tudás nem kutathat ki. Sátán megkísérli, hogy vitákat kezdeményezzen azon pontok felett, amelyek nincsenek teljesen kifejtve előttünk. Isten igaz szolgája kerüli, hogy csekély értékű elméleti különbségekről beszéljen, erejét inkább a nagy igazságok hirdetésére fordítja, amelyekre a világnak szüksége van. Az emberek figyelmét a megváltási tervre, az Úr parancsolataira, Jézus eljövetelére fordítja, mert az ezekről való elmélkedés elegendő táplálékot nyújt a gondolatvilágunknak. – Az evangélium szolgái, 312. o.
 

1. Mt 4:1-11 szakaszában hogyan felelt Jézus a pusztában Sátán megkísértő szavaira? Milyen fontos tanulságot találunk a válaszában?

Jézus nem bocsátkozott vitába Sátánnal, hanem egyszerűen a Szentírást idézte, mert Isten Igéje „élő és ható, és élesebb minden kétélű kardnál” (Zsid 4:12, ÚRK). Az idézett szövegek minden esetben Mózes ötödik könyvéből származnak. Milyen érdekes, hogy a pusztában Jézus olyan írásból idézett, amit Izrael népe is a pusztában kapott!
Az első kísértés alkalmával Jézus 5Móz 8:3 versét idézte, amelyben Mózes számba vette, annyi éven át hányféleképpen gondoskodott az Úr az ókori Izraelről a pusztában, mannát is adott nekik. Mindez részét képezte annak a folyamatnak, amely által meg akarta tisztítani, lelki tanulságokra elvezetve őket. Ezek közé tartozott az is, hogy „az ember nemcsak kenyérrel él, hanem mindazzal, ami az ÚR szájából származik” (5Móz 8:3, ÚRK). Isten étellel táplált benneteket, de a lelki táplálékot is biztosította. Nem vehetitek el csak az elsőt, a második nélkül! Jézus a kenyér hasonlatával élve fordult Mózes ötödik könyvéhez, úgy dorgálta meg Sátánt, aki kételyt akart ébreszteni benne.
A második kísértéskor Jézus 5Móz 6:16 verséhez fordult, ahol Mózes a Masszánál történt lázadás esetét idézte fel a nép előtt (lásd 2Móz 17:1-7).
„Meg ne kísértsétek az Urat, a ti Isteneteket, miképpen megkísértettétek Maszszában!” A „kísértés” szó még jelentheti azt is, hogy „próbára tesz”. Az Úr már többszörösen is megmutatta nekik hatalmát és készségét arra, hogy ellássa őket, de abban a pillanatban, amint valami nehézség támadt, így kesergett a nép: „Vajon közöttünk van-e az ÚR, vagy sem” (2Móz 17:7, ÚRK)? Isten Igéjének ebből a történetéből merített Jézus, amikor megdorgálta Sátánt.
A harmadik kísértéssel Sátán azt akarta elérni, hogy Krisztus leboruljon előtte és imádja őt. Leplezetlen, vérlázító módon mutatta ki, hogy ki is ő valójában és pontosan mit akar. Jézus minden vita nélkül megdorgálta Sátánt, megint csak Isten Igéjét, Mózes ötödik könyvét idézve, ahol az Úr arra figyelmeztette népét, hogy mi történik, ha elhajolnak és más isteneket kezdenek imádni. „Féljed az Urat, a te Istenedet, őnéki szolgálj” (5Móz 6:13), vagyis csak Őt, egyedül Őt szolgálják!
Hogyan tanulhatunk meg mindinkább erőt meríteni az Ige tanulmányozásából, hogy az életünkben jobban tükröződjön Jézus jelleme, és mi is ellen tudjunk állni Sátán kísértéseinek?

EGW idézet:

Krisztus a pusztában, az ellenség ámításaival szemben kijelentette: „Meg van írva.” Sátán magának tulajdonította a világ fölötti uralmat, és közben azt várta el Jézustól, hogy Istenként imádja őt. Krisztus, aki egy szavával angyalok egész seregeit hívhatta volna segítségül, egyszerűen csak ennyit válaszolt: „Eredj el, Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.” (Mt 4:10) E nagy küzdelmet csupán részben vagyunk képesek megérteni. A Megváltó látszólag a harcmezőn esik el, ámde meg tudott állni az álnok ellenség előtt. Gondosan megválasztott szavai kétélű kardként hatottak. Teljes mértékben legyőzte az ördögöt. A kísértőnek el kellett fogadnia, hogy az élet Fejedelmét nem lehet álokoskodásokkal becsapni. (…) Legyen Isten Szava tanulmányunk tárgya… Aki azt vallja, hogy benne hisz, annak Krisztus erőt ad, hogy Isten fiává válhasson… Minél inkább fejlődik az igazság ismeretében, lába annál szilárdabban áll az igazság alapján. Ezt az alapot sem vízözön, sem vihar nem tudja lerontani. – 289. levél, 1905. szeptember 13.

Az ellenség kihasználja az általa megtámadott emberek leggyengébben védett pontjait, és ott indítja legádázabb támadását. A kereszténynek nem kellene, hogy legyen gyengén védett területe. Vértezze fel magát a Szentírással, ami támaszt nyújt mindazoknak, akik Isten akaratát cselekszik. A megkísértett lélek győzelmet arathat, ha annak példáját követi, aki a „meg van írva” kijelentéssel hallgattatta el az ellenséget. A hívő lélek biztonsága az „így szól az Úr”. – This Day With God, 295. o.

Minden reggel első dolgotok legyen magatokat Istennek felajánlani. Így imádkozzatok: „Fogadj el, Uram, a te tulajdonodnak! Összes tervemet a lábadhoz teszem. Használj fel ma is a szolgálatodra! Maradj velem, és engedd, hogy minden munkámat benned végezzem!” Ez mindennapi kötelességetek legyen. Minden egyes reggel újból szenteljétek oda magatokat az Úrnak. Összes terveteket neki rendeljétek alá, hogy megvalósítsátok vagy feladjátok, ahogy gondviselése akarja. Így adjátok át, ajánljátok fel napról napra Istennek az életeteket, hogy mindinkább átalakuljon és hasonlóvá legyen Krisztus életéhez. A Jézusban való élet a lelki nyugalom élete. Nem mindig az elragadtatás érzése, de legyen állandóan békés, bizalommal teli. Reményetek nem önmagatokban, hanem a Megváltóban van. Gyengeségeteket kiegészíti az Ő ereje, tudatlanságotokat az Ő tökéletessége. Azért ne magatokra, hanem rá tekintsetek! Foglalkozzanak gondolataitok az Ő szeretetével és jellemének tökéletességével! Krisztus önmegtagadása, alázatossága, tisztasága, szentsége és leírhatatlan szeretete legyen a tárgya elmélkedéseteknek. – Jézushoz vezető út, 70. o.
 

5Mózes 10. fejezetében ismét Izrael történelmére utalva tanítja hűségre a népet Mózes, azonban még mást is mondott a figyelmeztető szavai között.
2. Mi a lényege 5Móz 10:17-19 verseinek? Miért időszerű ez az üzenet Isten népe számára ma?

A „személyválogató” kifejezés egy héber szókép fordítása, ami szó szerint azt jelenti, hogy nem „emel fel arcokat”. Az eredete bizonyos elképzelések szerint olyan jogi helyzetre vezethető vissza, amelyben a bíró vagy a király a perbe fogott ember arcába néz, és a státusza alapján (hogy fontos vagy jelentéktelen személy-e) hoz ítéletet. Mózes ötödik könyve itt arra utal, hogy nagy ereje és hatalma ellenére az Úr nem így bánik az emberekkel. Státusztól függetlenül mindenkivel igazságos. Ez természetesen Jézus életében is megmutatkozott, abban, ahogyan viszonyult még a társadalom által leginkább megvetettekhez is.
3. Olvassuk el ApCsel 10:34, Róm 2:11, Gal 2:6, Ef 6:9, Kol 3:25 és 1Pt 1:17 verseit! Hogyan jelenik meg 5Móz 10:17 gondolata ezekben az igékben?
 
Mindegyik utalás esetében más volt az adott helyzet (Efezusban Pál figyelmezteti az urakat: gondolják meg, hogyan bánnak a szolgáikkal; a Római levélben azt tárgyalja, hogy az üdvösség vagy kárhozat kérdésében nincs különbség zsidók és pogányok között), viszont mindegyik igehely Mózes ötödik könyvére vezethető vissza, arra a gondolatra, hogy Isten nem személyválogató. És ha az „isteneknek istene, és uraknak Ura; nagy, hatalmas és rettenetes Isten” (5Móz 10:17) nem kivételez, akkor mi sem járhatunk el úgy!
Különösen abban mutatkozik meg az evangélium, ahogyan Pál a Római levélben alkalmazza ezt a gondolatot: mindegy, milyen a társadalmi állásunk, egy cipőben járunk. Bűnösök vagyunk mindannyian, szükségünk van Isten megmentő kegyelmére. A jó hír pedig az, hogy Jézus Krisztus mindannyiunknak felkínálja a megváltást, bármi legyen is a státuszunk!
Milyen gyakran esik meg, hogy talán nem nyíltan, de mi is „felemelünk arcokat”? Hogyan mutat rá a kereszt ennek a magatartásnak a bűnös voltára?

EGW idézet:

Isten nem ismer el semmiféle nemzetiségi, faji vagy társadalmi különbséget. Az egész emberiségnek Ő az Alkotója.  A  teremtés  által  minden ember közös családhoz tartozik, a megváltás pedig mindenkit eggyé kovácsol. Krisztus azért jött, hogy minden válaszfalat ledöntsön. Kitárta a templom minden helyiségét, hogy mindenki szabad utat találjon Istenhez. Szeretete olyan széles, olyan mély, olyan teljes, hogy mindent áthat. Kivonja Sátán befolyása alól azokat, akiket a nagy csaló megtévesztett. Trónjához emeli őket, ahhoz a trónhoz, amelyet ígéretének szivárványa vesz körül. Jézusban nincs zsidó, sem görög, nincs rabszolga, sem szabad. – Próféták és királyok, 369. o.

Sosem szabad barátságtalanul vagy közönnyel viszonyulnunk a szegényekhez. Előzékenység, kedvesség és együttérzés jellemezze a körülöttünk élőkkel ápolt kapcsolatunkat. Isten nem kedveli a gazdagok előnyben részesítését, és Jézust vetik meg, akik megvetik az Ő szükségben levő gyermekeit. Bár a szegények nem birtokolnak világi javakat, az Úr mégis kimondhatatlanul szereti őket. Isten nem tűri meg a rangbeli megkülönböztetést. Számára nem léteznek társadalmi osztályok. Az Ő szemében az emberek egyszerűen csak emberek, jók vagy rosszak. A végső számadás napján semmit sem fog érni majd a rang és a gazdagság. Az embereket a mindent látó Isten fogja megítélni őszinteségük, nagylelkűségük és Krisztus iránti szeretetük alapján. A Megváltó kijelentette, hogy az evangéliumot hirdetni kell a szegények között. Isten igazsága akkor lesz a legkedvesebb, amikor elviszik a szükségben levőkhöz. Az evangélium fénye a földműves kunyhójában és a kétkezi munkás szegényes otthonában ragyog a legtisztábban. Ott a mennyei angyalok vannak jelen, és jelenlétük valóságos lakomává változtatja a száraz kenyérhéjat és a pohár vizet is. A magasságos Isten fiaivá és leányaivá lesznek azok, akiket a világ lenézett és elhagyott. Így sokkal magasabb szintre jutnak annál, amit e világ adhat számukra, hiszen Jézus Krisztus által a mennyei otthonokban lakhatnak. Lehet, hogy nem rendelkeznek földi kincsekkel, de megtalálták a legdrágább kincset. – Counsels on Stewardship, 162. o.

Ki kell űzni az irigységet, féltékenységet, gyanakvást, haszontalan beszédet, türelmetlenséget, előítéletet, önzést, kapzsiságot és hiábavalóságot, amit Sátán ültetett a szívünkbe. Ha megengedjük, hogy ezek tovább uralják a lelkünket, olyan gyümölcsöt teremnek, amely sokakat beszennyez és megfertőz. Ne gondozzuk azokat a mérgező növényeket, amelyek kiölik belőlünk a szeretet drága gyümölcseit, és megfertőzik a gondolkodásunkat! (…) A szeretetnek csodálatos ereje van, mert isteni eredetű. A szelíd felelet, amely „elfordítja a haragot”, a szeretet, amely „hosszútűrő, kedves és sok bűnt elfedez”, azt akarja, hogy tanuljuk meg a leckét, milyen gyógyító erővel ajándékozza meg életünket. A szeretet átalakítaná az életünket, és földünk mennyország lenne, ahol boldogok lehetnénk. – Az én életem ma, 179. o.
 

4. Mit ír Pál Gal 3:1-14 szakaszában, ami ma nekünk is sokat mond? Hogyan használja fel 5Móz 21:22-23 és 27:26 verseit?

Keresztény körökben sajnos általában azt próbálják igazolni ezzel a páli levéllel, hogy nem kell megtartani a törvényt, a Tízparancsolatot. Erre az érvre hivatkozva vetik el a negyedik parancsolatot, mintha annak az egynek a megtartása – szemben a többi kilencével – törvényeskedés volna – az, amivel itt foglalkozik Pál. Pál azonban nem a törvény ellen beszél, és a szakaszban semmi nincs, ami igazolná a szombat parancsolatának megszegését. A kulcs Gal 3:10 versében található: „a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak” (ÚRK), majd következik 5Móz 27:26 versének idézete. Nem a törvény betartása a kérdés, hanem az, ha valaki „a törvény cselekedeteiben” bízik, ami bűnös emberek számára igencsak problémás, sőt egyenesen lehetetlen dolog.
Pál itt azt mondja, hogy nem a törvény cselekedetei révén üdvözülünk, hanem Krisztus értünk vállalt halála által, ami hit által tulajdoníttatik nekünk. Azt emeli ki, amit Krisztus tett értünk a kereszten. Érvelésében ismét viszszautal Mózes ötödik könyvére, ekkor 5Móz 21:23 versére. Jézushoz hasonlóan Pál is kijelenti: „meg van írva”, ezzel az Ószövetség tekintélyére utal. Ezek után idéz egy olyan szövegből, amely szerint kivégezték azt, aki főbenjáró bűnt követett el, majd talán mások elrettentéséül felakasztották egy fára. Ezt viszont Pál annak szimbólumaként idézi, amit Krisztus értünk vállalt helyettes halálával: „átokká” lett értünk, a törvény átka, a halál nehezedett rá. Minden embernek ez lenne a sorsa a törvényszegés miatt. Az evangélium jó híre viszont az, hogy az átkot, ami bennünket sújtana, Ő vette magára a kereszten, „hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által” (Gal 3:14).
Vagy ahogy Ellen White írja: „Senki más, csakis Krisztus menthette meg az elbukott embert a törvény átkától és hozhatta ismét összhangba a menynyel. Krisztus kész volt magára venni a bűn terhét és szégyenét – a bűnét, amely annyira sérti a szent Istent, hogy miatta az Atyának és a Fiúnak el kellett válnia egymástól” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 37. o.).
Gondoljunk bele, mi várna ránk, ha az általunk elkövetett rossz dolgok jogos büntetése sújtana! Krisztus azonban magára vállalta vétkeink büntetését, hogy nekünk ne kelljen elszenvedni azt. Milyen reakciót váltson ki belőlünk tehát az áldozata?

EGW idézet:

Áthágtuk Isten törvényét, és a törvény cselekedetei által egy test sem igazulhat meg. Az ember legjobb törekvései is értéktelenek, ha azok saját erőből valók, és nem tudnak eleget tenni a megszegett szent és igaz törvény kívánalmainak. Krisztusban való hit által azonban Isten Fia mindenre elegendő igazságáért folyamodhat. Jézus – emberi természetben – eleget tett a törvény követelményeinek. A bűnös helyett hordozta a bűn átkát, áldozatot hozott érte, hogy ha valaki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Az őszinte hit megragadja Krisztus igazságát, és a bűnös győzelemre jut Krisztussal. (…) A lehetetlent kísérli meg, aki saját cselekedetei – a törvény betöltése – által próbálja elérni a mennyet. Az ember engedelmesség nélkül nem üdvözülhet, de cselekedetei nem lehetnek saját erejéből valók. A Fiúnak kell munkálnia benne mind az akarást, mind a véghezvitelt jókedvéből. (…) Lelki fejlődésben van részünk akkor, amikor Jézus érdemein keresztül törekszünk a menny elérésére. Rá mint hitünk szerzőjére és bevégzőjére tekintve győzelemről győzelemre jutunk, mert Isten kegyelme Krisztus által tette lehetővé teljes megváltásunkat. –  Szemelvények, I. köt., 363–364. o.

„Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az Ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett.” (Zsid 13:12) Isten Ádámot és Évát kiűzte az Éden kertjéből, mert áthágták a törvényét. Helyettünk Krisztusnak Jeruzsálem határain kívül kellett szenvednie. A kapun kívül halt meg, ott, ahol a gonosztevőket és a gyilkosokat szokták kivégezni. Mély értelme és nagy jelentősége van ezeknek a szavaknak: „Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk.” (Gal 3:13) (…) Az Úr megengedte, hogy az emberiség bűne miatt érzett haragja szeretett Fiára sújtson le. Jézust az emberek bűneiért kellett megfeszíteni. Milyen szenvedést kell akkor a bűnösöknek elhordozniuk, akik továbbra is megmaradnak a bűnben? Minden bűnbánat nélküli és nem hívő ember olyan szomorúságot és  nyomorúságot  ismer majd meg, amelyet szavakkal nem lehet kifejezni. (…)
 
Isten Krisztusra mint helyettesünkre és kezesünkre helyezte minden gonoszságunkat, bűnünket és igazságtalanságunkat. „A bűnösök közé számláltatott” (Ésa 53:12), hogy megválthasson bennünket a törvény ítéletétől, kárhoztatásától. Ádám minden leszármazottjának bűne az Ő szívére nehezedett súlyos teherként. Isten haragja a bűnnel szemben, nemtetszésének félelmetes kinyilatkoztatása a bűn, az igazságtalanság miatt rettenettel töltötte el a Megváltó szívét. Jézus egész élete az Atya kegyelmének és megbocsátó szeretetének jó hírét közölte az elesett világgal. Üdvösség a bűnösök számára, ez volt a feladata és állandó célja működésének. Most azonban, mivel a bűn szörnyű terhét hordozta, nem tudta meglátni az Atya megbékülést sugárzó arcát. Az az érzés, hogy az Atya megvonta tőle jelenlétét legnagyobb nyomorúságának órájában, olyan szomorúsággal és fájdalommal szúrta át a Megváltó szívét, amit senki ember fia nem érthet meg teljesen. – Jézus élete, 741, 743, 753. o.

Az Úr újból és újból figyelmeztette Izraelt, hogy ne kövessék a környező népek szokásait, hanem inkább Isten bizonyságaiként éljenek közöttük (5Móz 4:6-8). 5Móz 18:9-14 szakaszában Mózes ismét óva intette a népet. Konkrét dolgokat említett: „Mert mindazt útálja az ÚR” (5Móz 18:12, ÚRK). Ebben az összefüggésben mondta, hogy „Légy feddhetetlen az ÚR, a te Istened előtt” (5Móz 18:13, ÚRK).
5. Miről szól 5Móz 18:15-19 szakasza? Vessük ezt össze ApCsel 3:22 és 7:37 verseivel! Hogyan idézi Péter és István 5Móz 18:18 versét?
 
Mózes azt eleveníti fel, hogy amikor Isten kinyilatkoztatta a törvényét (2Móz 20:18-21), Izrael népe kérte őt, hogy közbenjáró legyen Isten és őközöttük. Ekkor ígérte meg Mózes kétszer is (5Móz 18:15, 18), hogy az Úr majd egy prófétát támaszt, olyat, mint ő. Ez azt jelenti ebben az összefüggésben, hogy Mózeshez hasonlóan az a próféta is közbenjár majd a népért az Úrnál.
Évszázadokkal később Péter és István szintén Jézusra utalva idézte ezt a verset. Péter szerint Jézusban teljesedett mindaz, amiről „Isten… szólt szent prófétái által” (ApCsel 3:21, RÚF), tehát a vezetőknek engedelmeskedniük kell neki, a szavainak. Péter a zsidók által jól ismert verset közvetlenül Jézusra vonatkoztatta, azt fejezve ki ezzel, hogy meg kell bánniuk, amit vele tettek (ApCsel 3:19).
Azután pedig ApCsel 7:37 versében, amikor István más összefüggésben ugyan, de szintén Jézusról prédikált, ő is visszautalt erre a híres ígéretre, ismét hangsúlyozva, hogy rá mutat ez az ígéret. Kifejtette, hogy Mózes a történelmi szerepében, a zsidók vezetőjeként Jézus előképe volt. Péterhez hasonlóan István is azt igyekezett bemutatni a népnek, hogy Jézusban teljesedett a prófécia, ezért kell hallgatniuk rá. Szemben az ellene felhozott vádakkal, miszerint István „Mózest és az Istent” (ApCsel 6:11, RÚF) káromolta volna, ő arról beszélt, hogy Jézus a Messiás, benne teljesedett mindaz, amit Mózes által Isten megígért.
Hogyan világítanak rá ezek a versek is Jézus központi szerepére az egész Bibliában? Miért Krisztus áll minden bibliai tanítás középpontjában?

EGW idézet:

A keresztre feszítés napjának befejező eseményeiben Isten új bizonyítékát adta a prófécia beteljesedésének, és új tanúbizonyságát Krisztus istenségének. Mikor a sötétség felszállt a keresztről, és elhangzott az Üdvözítő haldokló kiáltása, azonnal egy másik hang is hallatszott, amely ezt mondta: „Bizony Istennek Fia volt ez!” (Mt 27:54) Ezeket a szavakat nem suttogva ejtették ki. Mindenki megfordult, hogy meglássa, honnan jöttek a szavak. Ki volt, aki szólt? A százados volt az, a római katona. Az Üdvözítő isteni türelme és hirtelen halála a győzelem kiáltásával az ajkán – nagy hatást tett erre a pogányra. A kereszten függő, összezúzott, megtört testben a százados felismerte Isten Fiának alakját. Nem tudta visszatartani magát attól, hogy ne vallja meg hitét. Így Isten ismét bizonyítékot adott arra, hogy Üdvözítőnk haláltusája nem volt eredménytelen, mert másoknak is meg kellett azt látniuk. Krisztus halálának napján három férfi, akik nagyon sok mindenben különböztek egymástól, kinyilvánították hitüket. Egyik a római őrség parancsnoka volt, a másik az a férfi, akinek vinnie kellett az Üdvözítő keresztjét, és a harmadik az a tolvaj, aki mellette halt meg a kereszten. – Jézus élete, 770. o.
 
Isten mindenben erkölcsi tökéletességet vár el. Sáfárainak világosságot és alkalmakat adott, ezért célul kell tűzniük a tökéletességet, és sosem szabad lejjebb szállítaniuk a tökéletesség mércéjét azért, hogy örökölt vagy ápolt emberi hajlamokhoz igazodhassanak. Krisztus a mi emberi természetünket öltötte magára, és hozzánk hasonló életet élt, bemutatva, hogy mi is hozzá hasonlókká válhatunk, ha magunkévá tesszük az isteni természetet. Lehetünk szentek, amiképpen Krisztus is szent volt emberi mivoltában. Miért van a világon annyi gonosz magatartású ember? Azért, mert ők nem fogják fel, hogy visszataszító magaviseletük és durva, bárdolatlan beszédük a meg nem szentelődött szív gyümölcse. Az embertársaink iránti szeretet  illata  igazolja,  hogy mi tényleg Istent szeretjük. A türelmes szolgálat békét ad a léleknek. Izrael jólétét alázatos, szorgos és hűséges munkások biztosítják. Isten támogatja és erősíti meg azokat, akik készek Krisztustól tanulni. – This Day With God, 32. o.

Noha a világ elé kell tárnunk a törvény követelményeit, de sose felejtsük, hogy a szeretet – Krisztus szeretete – az egyedüli hatalom, amely meglágyíthatja a szívet, és vezet engedelmességre. Az Írások minden magasztos igazsága Krisztusban összpontosul; ha helyesen értelmezzük, mindegyik hozzá vezet. Mutassuk be Jézust, aki a megváltás nagy tervének alfája és ómegája, a kezdet és a vég. Olyan tárgyakat tárj az emberek elé, amelyek megerősítik Istenbe vetett bizalmukat; tanítsd meg őket, hogy ezeket maguk tanulmányozzák. S ahogyan lépésről lépésre haladnak előre a Biblia tanulmányozásában, mind jobban felkészülnek arra, hogy drága igazságainak szépségét és összhangját értékeljék. – Evangelizálás, 484–485. o.

A zsidókhoz írt levél a maga mélységes és fenséges stílusában valójában a Jézusban hívő zsidóknak szóló hosszú, buzdító beszéd. Maradjatok hűségesek az Úrhoz! – erre intette őket. A hűségnek természetesen az Isten iránti szeretetből kell fakadnia, méghozzá a lénye, a jelleme, a jósága miatt, amit a legjobban Krisztus keresztje nyilatkoztatott ki. Alkalmanként az embereknek szüksége van némi emlékeztetőre azzal kapcsolatban, hogy milyen rettenetes következményei lesznek a hűtlenségnek. Vagyis tudatában kell lennünk, hogy ha végül nem fogadjuk el, amit Jézus értünk tett, megfizetve bűneink büntetését, nekünk kell fizetnünk azokért, és „ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás” (Mt 22:13, ÚRK), azt pedig az örök pusztulás követi.
6. Olvassuk el Zsid 10:28-31 verseit! Pál szavai szerint ez hogyan vonatkozik ránk is?

A zsidó hívőket az Isten iránti hűségre bíztatva Pál érdekes módon Mózes ötödik könyvét idézi, ami egy korábbi időben szintén a zsidó hívőknek szóló felhívás volt az Isten iránti hűségre! 5Móz 17:6 versét említette, miszerint aki halálos bűnt követett el, azt legalább két tanúnak a bizonyságtétele után ítélhették el. Ezzel azt akarta érzékeltetni, hogy ha az Ószövetség idején a hűtlenség következménye halál volt, „gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltó az, aki az Isten Fiát megtapossa, és a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelem Lelkét megcsúfolja” (Zsid 10:29, ÚRK)? Vagyis ti már több világosságot és igazságot ismertek, mint ők, tudtok arról az áldozatról, amit Isten Fia a ti bűnötökért meghozott, tehát ha hűtlenné lesztek, sokkal nagyobb kárhoztatás alá estek, mint ők!
Ezek után Pál ismét visszatér Mózes ötödik könyvéhez, ezúttal 5Móz 32:35 verséhez, hogy érvelését alátámassza. Tekintettel mindarra, amit Krisztusban kaptak, mivel tudatában vannak annak, hogy az Úr milyen hatalmas dolgot tett értük, Isten, aki korábban kijelentette: „Enyém a bosszúállás”, „megítéli az ő népét” (Zsid 10:30) a hűtlenségükért és hitehagyásukért. Végtére is Ő ítélte meg az atyáikat, akik még nem láthatták Isten szeretetének a kereszten történt teljesebb kinyilatkoztatását, amit viszont az újszövetségi korban élő zsidók már ismerhettek. Alapjában véve azt mondta tehát Pál, hogy hallgassanak a fi yelmeztetésre!
„Mert megítéli az Úr az ő népét” (5Móz 32:36). Egyedül miben reménykedhetünk az ítélettel kapcsolatban (Róm 8:1)?
 

EGW idézet:

Rövidesen eljön az idő, amikor hatalmas vihar csap le a bűnben szunynyadó világra. Ki lesz képes megállni, amikor majd ittas ember módjára meginog a föld, amikor megrendülnek az egek, és eljön az Úr nagy napja? (…) A Bárány, akinek haragja rettegést hoz azokra, akik megvetették kegyelmét, feddhetetlenséget, szeretetet és áldást jelent azok számára, akik befogadták Őt. A sötét felhőoszlop rémülettel töltötte el az egyiptomiakat, miközben Isten gyermekei számára ragyogó tűzoszlopot jelentett. Ugyanígy lesz majd az utolsó időben is. A Mindenható dicsősége ragyogja be a parancsolatokat megtartó népet, ám mindez a hitetlenek számára csak sűrű sötétséget fog jelenteni. Akkor fogják meglátni igazán, milyen szörnyű dolog az élő Isten kezébe esni. A hozzá járulókat üdvözíteni kész hatalmas karja ítélettel fog lesújtani mindazokra, akik nem akartak hozzá jönni, hogy életük legyen… Aki megtartotta a parancsolatokat, annak az Úr előkészítette az oltalmat és a pajzsot, mígnem elül haragja. – That I May Know Him, 356. o.

Kiváltságunk, hogy Jézus elé lépjünk, és bűneinktől megtisztuljunk, hogy szégyen és lelkiismeret-furdalás nélkül megállhassunk a törvény előtt. „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.” (Róm 8:1) Többé tehát nem vagytok a magatokéi, mert igen becses áron vétettetek meg. „Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; hanem drága véren... a Krisztusén.” (1Pt 1:18–19) Ez egyszerű tény által, hogy Istenben hiszünk, a Szentlélek új életet szül a szívünkben. Mint gyermekek, beleszületünk az Úr családjába, és az Örökkévaló úgy szeret bennünket, ahogy a Fiát szereti. – Jézushoz vezető út, 51. o.

Ha a bűnös ember nyitott szívvel szemlélhetné a keresztet, ha teljes egészében láthatná a keresztre szegezett Üdvözítőt, akkor megérthetné Isten irgalmának mélységeit és a bűn szörnyű voltát. (…) Amikor a bűnös a kereszt lábánál állva szemléli Őt, aki meghalt a megmentése érdekében, határtalan öröm vesz erőt rajta, hiszen bűnei megbocsáttattak. Hittel a kereszt lábához térdelve a legmagasabb helyre jut el, ahová ember eljuthat. (…) Amikor az Úr ígéreteit olvasod, emlékezz arra, hogy ezek végtelen szeretetének és irgalmának a kifejezései. Ó, igen! Csak hinned kell, hogy Isten a támaszod. Szeretné helyreállítani benned az Ő erkölcsi képmását. Minél inkább közeledsz hozzá megvallva bűneidet és megtérve, Ő annál közelebb jön hozzád megbocsátó kegyelmével. – The Faith I Live By, 103. o.
 

Az Ószövetség idézi önmagát (vagyis próféták idéznek például Mózes öt könyvének verseiből vagy utalnak azokra), de az Újszövetség is tele van ószövetségi idézetekkel, utalásokkal és hivatkozásokkal. A zsoltárok könyve, Ézsaiás próféta könyve és Mózes ötödik könyve a leggyakrabban idézett iratok közé tartozik. Az újszövetségi írók gyakran idéznek a Septuagintából (LXX), amit görög Ótestamentumnak is szoktak nevezni. Ez a héber Biblia legrégebbi ismert, görög fordítása. A Biblia első öt könyvét, a Tórát, más néven a Pentateukhoszt a Kr. e. 3. században fordították le, az Ótestamentum többi részét pedig a Kr. e. 2. században.
Sokat tanulhatunk a bibliamagyarázat módjáról abból, ahogyan az ihletett újszövetségi írók viszonyultak az Ószövetséghez. Az egyik első tanulság pedig az lehet, hogy sok mai bibliakutatótól eltérően ők soha nem kérdőjelezték meg az Ótestamentum könyveinek a hitelességét vagy tekintélyét. Az írásaikban semmi nem jelzi például azt, hogy kételyeik lettek volna az ószövetségi történetek történelmi valóságát illetően, Ádám és Éva létezésétől kezdve a bűneseten, majd az özönvízen át Ábrahám elhívásáig és így tovább. Az ezeket kérdésesként beállító „tudományos kutatás” csupán emberi szkepticizmus (kétkedés), aminek nem lehet helye hetednapi adventisták szívében és gondolataiban.

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN
Jakab 4 – 1Péter 5; Evangelizálás,„Gazdag és befolyásos emberek” c. alfejezet
1.    Honnan vannak a háborúk és a harcok közöttünk?
2.    Meddig legyünk béketűrők, Jakab apostol szerint?
3.    Kiken nyugszik az Úr szeme?     
4.    Mit ír Péter az emberi kívánságokról?     
5.  Miért kell a legkomolyabban gondolnunk az előnyös és szerencsés helyzetben lévőkre?
 

Alapszöveg: Mt 4:4

I.    ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
Mózes ötödik könyve az Ótestamentum négy legidézettebb könyvének egyike (a másik három: Mózes első könyve, a Zsoltárokés Ézsaiás könyve). A Biblia-magyarázó szakemberek szerint a Deuteronomium az a könyv, amelyből Jézus a legtöbbet idézett, főleg messianisztikus küldetése sorsdöntő pillanataiban. A könyv népszerűségének oka összefügg a műfajával, stílusával, pedagógiai hangvételével, tanításaival, teológiai üzeneteivel. Mózes nemcsak idézi a törvényeket, hanem magyarázza is, felszínre hozza belőlük mély teológiai tartalmukat és céljukat, hogy ily módon az izraeliták alkalmazhassák azokat a mindennapi életük során.
Mózes ötödik könyve számos olyan tanítást tartalmaz, amely a keresztény hit alapvető elveit képezi. Felsejlik benne a Törvény szigora és az Isten kegyelme közötti feszültség. Pál apostol ebből a könyvből emelte ki a gondolatot, mely szerint a Törvény felfedi a bűnt (Róm 7:7), és hogy a megigazulás egyedül hit által szerezhető meg (Róm 1:17; 10:6, 8, 17; vö.: 5Móz 30:12–14), továbbá innen származik az a remény is, hogy egy napon Isten népe egy lesz a pogányok népével (Róm 15:10; vö.: 5Móz 32:43). Ez az oka annak, hogy Mózes ötödik könyvét az újtestamentumi Római levélhez hasonlítják. E heti tanulmányunk a Deuteronomiumnak az Újszövetségben betöltött helyével és jelentőségével foglalkozik.
A tanulmány témái:
•    Meg van írva: Jézus használja Isten Igéjét.
•    Élj az Ige által! Mély lecke arról a helyről, ahol az ember megtalálhatja élete, egzisztenciája forrását.
•    A Törvény és a kegyelem: avagy ahogy az Újtestamentum felhasználja Mózes ötödik könyvét a Törvény és a kegyelem kapcsolatának értelmezésére.
•    Hozzám hasonló próféta: Jézus visszamutat Mózes ötödik könyvére, amely a maga során Őrá mutatott előre.
II.    MAGYARÁZAT
Mózes ötödik könyvének az Újtestamentum távlatából történő tanulmányozása átfogó és kiegyensúlyozott teológiai képet tár fel előttünk. Egyik legfontosabb tanítása: Isten Igéje létszükséglet számunkra – általa élünk. Értékeljük a „meg van írva” elvét, és megértjük a Törvény és a kegyelem egymásra ható viszonyát, aminek köszönhetően szorosabbá válik a kapcsolatunk az igazság és a kegyelem Istenével. Hiszünk a messianisztikus jövendölésekben.
Meg van írva
Jézus használja a „meg van írva” kifejezést (Mt 4:4), ekképpen vezeti be az idézeteket, amelyeket Mózes ötödik könyvéből merít, egyértelműen hangsúlyozva ezzel, hogy a Deuteronomium az ihletett Szentírás részét képezi. Ez a szókapcsolat mondhatni technikai műszó, amelyet mind az Ó(Józs 1:8; 1Kir 2:3; Neh 10:34, stb.), mind az Újtestamentumban (Mk 9:13; ApCsel 1:20; 1Kor 1:19) alkalmaztak, utalva általa a Szentírás megkérdőjelezhetetlen tekintélyére. Az ige szenvedő alakja az ezen írások mögötti mennyei alany létét sugallja.
Érdekes, hogy nemcsak Jézus utal az ihletett Szentírásra, hanem Sátán is, és mindketten a „meg van írva” állandósult szókapcsolatot használják az idézetek bevezetésére. Azonban egyedül Jézus mutat Istenre ezek által az idézetek által, Sátán nem. Az ördög mindössze a csodákra összpontosít, Isten nem játszik fontos szerepet az ő teológiájában. Ezzel szemben Jézus Istenre fókuszál, az Egyedüli Istenre, akit imádnunk kell (Mt 4:10). Lehetséges, hogy jól ismerjük a Bibliát, és állandóan idézzünk belőle, és mégis figyelmen kívül hagyjuk, sőt elutasítsuk Istent, aki ihlette a Szentírást.
Élj az Ige által!
Amikor a negyvennapos böjt után Sátán megkísértette Jézust a pusztában, hogy változtassa kenyérré a köveket – utalva ezzel a mannahullás csodájára –, Jézus Mózes ötödik könyvéből idézett egy szöveget, amelyet Mózes mondott az izraelitáknak a negyvenéves pusztai vándorlás után: „Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten szájából származik” (Mt 4:4; vö.: 5Móz 8:3). Ez a szöveg nyilván Isten Igéjére utal, amint azt a Septuaginta fordítói értelmezték, és amint azt a görög Újtestamentum is idézi. A héber szöveg azonban többet jelent, mint Isten szájából elhangzó szavakat. Szó szerint ezt mondja: „Az ember nemcsak kenyérrel él, hanem mindazzal él az ember, ami az Úrnak szájából származik” (5Móz 8:3).
Továbbá a héber szöveg az ember megteremtésére is utal (1Móz 2:7). Mózes hangsúlyozta: Isten szájából származik az élet, nem a kenyérből. Fontos volt, hogy az izraeliták megértsék ezt a leckét. Az izraeliták el voltak kényeztetve, rendszeresen és biztosan megkapták a mannát mint természetes eledelt, és valóban megtörténhetett, hogy megfeledkeztek táplálékuk eredetéről. Jézus emlékezteti Sátánt, hogy még a csoda hatalma sem számított, az egyedül fontos maga Isten volt.
A kegyelem és a törvény
Akárcsak Mózes ötödik könyve, Pál apostol is a Törvényt és a kegyelmet is magasztalja, habár figyelmeztet, hogy a két elv könnyen félreértelmezhető.

Amikor Pál a Deuteronomiumban felsorolt, a Törvény megtartásához kapcsolódó átkokat elemzi (Gal 3:10; vö.: 5Móz 27:26), hangsúlyozza, hogy nem a Törvény maga fogja üdvözíteni azokat, akik hisznek. Pál azzal érvel a galáciaiak előtt, hogy nem kellene bízniuk a Törvényben, ami az üdvösséget illeti, mivel a Törvény szigora tulajdonképpen méltóvá fogja tenni őket a halálra. A Törvény iránti engedelmesség érdekében tett emberi erőfeszítésük bukásra van ítélve, következésképpen maga után hozza az átkokat is. Pál mégis ekképpen folytatja: „Az igaz élni fog általuk”, utalva Mózes törvényeire (5Móz 4:2; vö.: 3Móz 18:5).
Az ezen ellentmondás mögött húzódó paradoxon oka nemcsak a Törvény értékében rejlik, hanem az Isten kegyelmébe vetett hitben is: „Az igaz ember hitből él” (Gal 3:11). Ez az elv 1Móz 15:6 verséből származik. Majd Pál megmagyarázza ezt, megadja a kulcsot ehhez az „ellentmondáshoz”: „Krisztus váltott meg minket a törvény átkától” (Gal 3:13). Pál nem a Törvény elutasítását hirdeti, hanem ellenkezőleg, a Törvény szükségességét hangoztatja. Jóllehet a Törvény szerint fogunk élni, éppen a hűséges élet vezet majd el minket a bűnös bukása miatt meghalt Jézus Krisztusba vetett hitre. Viszont ha csak a Törvény cselekedeteire támaszkodunk, és kizárjuk az irgalom dimenzióját, az átok elszenvedésére vagyunk ítélve (Zsid 10:28; vö.: 5Móz 17:2–6; 19:15; Zsid 10:30; vö.: 5Móz 32:35–36). Ily módon csak tovább rontunk a helyzetünkön, ha figyelmen kívül hagyjuk Isten irgalmát, és elutasítjuk vagy „megsértjük” a Szentlélek kegyelmét, amely a kereszten megnyilatkozott számunkra (Zsid 10:29).
Hozzám hasonló próféta
Amikor az ihletés alatt álló Mózes megjövendöli egy hozzá hasonló próféta érkeztét (5Móz 18:15–19), nemcsak általában a későbbi próféták megjelenéséről beszél. Mózes előtt is voltak próféták (1Móz 20:7; 37:5–9; 4Móz 11:25). Mózes egyértelműen az eljövendő Messiásra gondol, ahogy a későbbi próféták is. Megjegyzendő, hogy a „prófétát támasztok” kifejezés másutt is feltűnik az Ótestamentumban, a Messiás eljövetelére célozva, visszautalva Mózes előző jövendölésére (2Sámuel 7:12; Ám 9:11). Tehát amikor Jézus földi szolgálata során csodát tett és megsokszorozta a kenyeret, a zsidóknak azonnal eszükbe jutott a manna csodája, és arra gondoltak, hogy eljött közéjük a „Mózeshez hasonló” próféta (Jn 6:14). Nem csoda, hogy Péter és István – akiknek tudomásuk volt erről a jövendölésről – érvként használták ezt a próféciát arra, hogy meggyőzzék a korabeli, Messiást váró zsidókat.

III.    ALKALMAZÁS
Hogyan alkalmazod a Szentírást?
Tételezzük fel, hogy alaposan ismered a Bibliát, viszont nem veszed komolyan annak ihletett voltát. Beszéljétek meg az alábbi helyzeteket!
•    Hermeneutikai alkalmazás. Egyesek megkérdőjelezik a szöveg történelmi, etikai és teológiai valóságát, és/vagy saját kulturális előítéleteik alapján értelmezik azt (fejlődéstani elméletek, társadalmi, politikai nyomás, stb.). Az ember hitére nézve milyen veszély rejlik ebben a gondolkodásmódban? Mi ennek az ellenszere?
•    Egzisztenciális alkalmazás. Egyesek meg vannak arról győződve, hogy a Szentírásnak nincs hatása a személyes és szakmai életre, mintha a Biblia (az Óés az Újszövetség) Istene csupán egy másik időben élő Isten lenne, akinek semmi köze a mindennapi életünkhöz s úgy általában napjaink világához. Hogyan lenne lehetséges, hogy az egzisztenciális gondolkodó számára Isten és a Szentírás nagyobb fontossággal bírjon?
Hogyan tartsuk meg a Biblia törvényeit?
•    A szombat. Mit tehetsz annak érdekében, hogy már a hét elején felkészülj a szombat fogadására, hogy az öröm napjaként éld meg ezt a napot, mint Isten ajándékát, nem pedig mint kényszert?
•    A tized. Nehezedre esik félretenni Istennek a tizededet? Ha igen, mi ennek az oka? Mit tehetsz annak érdekében, hogy változtass a magatartásodon, ami a tizedfizetést illeti?
Hogyan értelmezed a messianisztikus próféciákat?
Beszéljétek meg a csoportban a következő válaszokat:
•    Valós jövendölésekként, amelyeket úgy kell értenünk, ahogy a próféták is értelmezték a maguk korában.
•    Olyan kijelentésekként, amelyek csak az akkori helyzetekre voltak érvényesek.
•    Kettős (múltés jövőbéli) alkalmazhatósággal rendelkező jövendölésekként, amelyeket az Újszövetség írói újraértelmeztek.