7/24 társadalom

Alapige: „Kívánkozik, sőt emésztődik lelkem az Úrnak tornácai után; szívem és testem ujjongnak az élő Isten felé” (Zsolt 84:3).

Tik-tak, tik-tak, tik-tak, ketyegett az óra egyenletesen és irgalmatlanul. Már csak két óra volt szombatkezdésig. Mary nagyot sóhajtott, amikor körbenézett kis lakásában. A nappaliban a gyerekek játékai még szerteszét hevertek, a konyhában kész felfordulás volt, Sarah, a legkisebb lány lázasan feküdt az ágyban, ő pedig megígérte, hogy másnap köszönteni fogja az embereket a gyülekezetben, tehát harminc perccel a megszokott idő előtt kell elindulniuk otthonról. Vágyakozva gondolta magában, hogy bárcsak nyugalmat találhatnék holnap!

Mary férje, Josh ugyanakkor épp sorban állt egy boltban a város túlsó felén, a heti bevásárlást intézte. Már megint nagy tömeg volt, hosszú sor állt a kasszáknál. Mintha mindenki ugyanakkor ment volna vásárolni. Pihennem kell, nem folytathatom ezt így megállás nélkül, sóhajtott magában Josh. Több­nek kell lennie az életben ennél!

Az életünket a csúcsforgalom, a munkaidő, az orvosi időpontok, a konferenciahívások, a bevásárlás és az iskolarendszer uralja. Állandó világi kötelességeink dobpergése azzal fenyeget, hogy elvész, ami igazán fontos, akár tömegközeledéssel járunk, akár robogóval, akár egy kisbusszal fuvarozzuk a családunkat.

Hogyan találhatnánk nyugalmat a sok sürgés-forgás közepette?

EGW idézet:

A túlfeszített munka gyakran az önuralom elvesztését okozza. Azonban az Úr nem kényszerít bennünket sietős tettekre, bonyolult megoldásokra. Sokan olyan terheket vesznek magukra, amelyektől az irgalmas mennyei Atya szerette volna megóvni őket. Isten sohasem akarta, hogy vad hajszában végezzük a kötelességeinket. Az Örökkévaló azt kívánja, hogy ismerjük fel: nem dicsőítjük az Ő nevét, amikor annyi feladatot vállalunk el, amivel túlterheljük magunkat, elfárasztjuk szívünket és agyunkat, és emiatt ingerültek, bosszúsak és zsörtölődőek leszünk. Csak azokat a felelősségeket kell hordoznunk, amelyeket az Úrtól kapunk, és bíznunk kell mennyei Atyánkban, mert így megőrizhetjük szívünk tisztaságát, szelídségét és együttérző képességét. - Az én életem ma, 81. o.

Minden napnak megvan a maga felelőssége és kötelessége, azonban ne akarjuk ma a holnapi munkát elvégezni.  Isten  nem  követel meg tőlünk olyat, ami a testi erőnk elvesztését vagy szellemi erőnk meggyengülését vonhatja maga  után.  Nem  akarja,  hogy  hajszoltan és túlerőltetve dolgozzunk, míg bekövetkezik a kimerülés és az idegösszeroppanás. – Az evangélium szolgái, 244. o.

Valóban gondot jelent, hogy a fizikai kimerültség miatt keveset alszunk és kifáradunk. Viszont még aggasztóbb, ha úgy érezzük, hogy kifogyunk az „érzelmi üzemanyagból” is. Az pedig nyilvánvaló, hogy teljesen elcsüggedünk, ha az érzelmi megpróbáltatásokhoz alváshiány is társul.

Báruk, Jeremiás írnoka is gyakran érezhetett így az utolsó, viharos jeruzsálemi évek során, mielőtt a babiloniak elpusztították a várost, majd káosz, szenvedés és pusztulás szakadt a lakosokra.

3. Olvassuk el Jer 45:1-5 részét! Állapítsuk meg, milyen lehetett Báruk érzelmi állapota!

El tudjuk képzelni, milyen érzés lenne, ha Isten kifejezetten hozzánk szólna? Báruk egyenesen az Úr trónterméből kapott üzenetet (Jer 45:2). A beszámoló szerint a júdeai Jójákim „negyedik esztendejében” történt, körülbelül Kr. e. 605-ben vagy 604-ben. Jer 45:3 verse remekül összefoglalja, hogy mit érez az ember, akinek „kifogyott az üzemanyaga”.

Annak alapján, amit erről az időszakról a Szentírásból tudunk, Báruk panaszkodása korántsem volt nyafogás. Jó oka volt a csüggedésre és az érzelmi kimerültségre. Sok rossz dolog történt, és még többre kellett számítani.

4. Mit mondott Isten Báruk fájdalmára és panaszára? Olvassuk el Jer 45:4-5 verseit!

Arra emlékeztet Isten válasza, amit Báruk tényleges bajára adott, hogy az Ő fájdalma sokkal nagyobb az írnokéénál. Ő építette Jeruzsálemet, aminek a lerombolása következett. Szőlőskertként ültette el Izraelt (Ézs 5:1-7), mégis ki kell húznia gyökerestül, száműzetésbe készült küldeni. Az Úr nem ezt kívánta népének, de az ellene való lázadásuk miatt ennek meg kellett történnie. Ám Báruk alagútja végén már látszott a fény. Isten megtartja majd az életét a pusztítás, a száműzetés és a veszteség közepette is.

Olvassuk el ismét, amit Isten Báruknak mondott! Milyen általános üzenetet vonhatunk le abból a magunk számára? Azaz végső soron mit üzen itt nekünk az Úr, függetlenül az adott helyzetünktől?

EGW idézet:

Az Úr háromféleképpen közli akaratát velünk, hogy irányítson bennünket, és alkalmassá tegyen arra, hogy mi is irányíthassunk másokat. Hogyan tudjuk megkülönböztetni hangját az idegen hangtól? Honnan tudjuk, hogy nem hamis pásztor szól hozzánk? Isten kijelenti nekünk akaratát Igéjében, a Szentírásban. Hangját gondviselése lépéseiben is felismerhetjük – és fel is fogjuk ismerni, ha nem szeparáljuk el a lelkünket tőle azáltal, hogy a saját akaratunk szerint járunk, ha nem megszenteletlen szívünk ösztönzéseire hallgatunk, míg az érzékeink annyira össze nem zavarodnak, hogy nem ismerjük fel többé az örökkévaló dolgokat, és az ellenség hangja annyira álcázott nem lesz előttünk, hogy Isten szavának fogadjuk el. Az Úr szavát továbbá a Szentlélek felhívásai által is hallhatjuk, aki benyomásokat kelt szívünkben, amelyek beépülnek a jellemünkbe. Ha bármiben kételyeid vannak, legelőször fordulj a Szentíráshoz. Ha igazán megkezdted a hit életét élni, ha igazán átadtad magad az Úrnak, hogy teljesen az övé legyél, akkor Ő a kezébe vesz, hogy akarata szerint alakítson, és tisztességes edényt formáljon belőled. – Bizonyságtételek, V. köt., 512. o.

A lesújtottak, akikhez az emberek igazságtalanok, kiáltsanak az Úrhoz! Forduljanak el azoktól, akiknek olyan a szívük, mint az acél, és tárják fel kéréseiket az Alkotójuknak! Ő nem küld el senkit, aki töredelmes szívvel jön hozzá. Egyetlen őszinte ima sem vész kárba. A mennyei kórus himnuszán át Isten meghallja a leggyengébbek jaját is. Ha csendes szobánkban kiöntjük neki a szívünket, vagy az úton járva felfohászkodunk, szavunk eljut a világegyetem Urához. Lehet, hogy emberi fül nem hallja az imánkat, de nem vész bele a némaságba, és az élet zaja sem nyomja el. Semmi sem fojthatja el a lélek sóvárgását. Az utca lármáján és a tömegek kavargásán át feljut a menny trónusához. Istenhez szólunk, és Ő hallja az imánkat. – Krisztus példázatai, 174. o.

Ádám élete szomorúság, megalázkodás és állandó bűnbánat volt. Amikor gyermekeit és unokáit az Úr félelmére tanította, ők gyakran keserű szemrehányást tettek neki a bűneiért, amely olyan sok nyomorúságot hozott az utódaira. Amikor elhagyta a szép Édent, iszonyattal töltötte el a gondolat, hogy meg kell halnia. A halált borzalmas szerencsétlenségnek tekintette. Először nézett szembe a halál szörnyű valóságával az emberi családban, mikor saját fia, Kain megölte testvérét, Ábelt. Saját törvényszegésének keserű bűntudatával és fiától, Ábeltől megfosztottan tekintett gyilkos gyermekére. Ismerte az átkot, amit Isten mondott ki rá. Ádám szíve megtört a bánattól. A legkeserűbb szemrehányással illette magát első nagy törvényszegéséért. Bocsánatért könyörgött az Úrhoz a megígért áldozat által. Mélyen átérezte a menny haragját a Paradicsomban elkövetett bűnéért. Látta a nagy romlottságot, amely végül arra indította Istent, hogy vízözön által semmisítse meg a föld lakóit. A halálos ítélet kimondása először olyan rettenetesnek tűnt előtte, de miután még néhány száz évet élt, Isten igazságosnak és irgalmasnak tetszett előtte, hogy véget vessen nyomorult életének. – A megváltás története, 55. o.

A nyugalomnak az Újszövetségben található gyakori alakja az anapauó, „pihenni”, „ellazulni”, „felüdülni”. Jézus a pihenésről szóló egyik legismertebb állításában, Mt 11:28 versében is ezt használja: „Jöjjetek énhozzám mindnyá­jan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nek­tek” (RÚF). Ez utalhat fizikai pihenésre is (Mt 26:45). Pál a korinthusiaktól búcsúzva kifejezte, hogy mennyire örül barátai érkezésének, akik felüdítik a lelkét (1Kor 16:18). A hészükhadzó szintén olyan ige, ami a nyugalmat jelöli. A tanítványok szombati pihenésére vonatkozik, mialatt Jézus a sírban nyugodott (Lk 23:57). Viszont a csendes életet is jellemezheti (1Thessz 4:11), illetve azt, ha valakinek nincs ellenvetése, ezért hallgat (ApCsel 11:18). Zsid 4:4 versében a görög katapauó igével („megszűnni”, „megpihenni”, „pihenni”) jellemzi azt, amikor a teremtés után Isten megpihent a hetedik napon. Ezt visszhangozza a Septuaginta, az Ószövetség görög fordítása. Érdekes módon A zsidók­ hoz írt levél 4. fejezetében fordul elő ez a szó a legtöbbször az Újszövetségben.

6. Olvassuk el Mk 6:30-32 szakaszát! Miért mondta Jézus a tanítványainak, hogy vonuljanak félre és pihenjenek meg, noha annyi missziós lehetőség vette őket körül? Figyeljük meg a 6. fejezet teljes szövegkörnyezetét, amikor erről a kérdésről gondolkodunk!

„Jöjjetek velem… és pihenjetek meg egy kissé” (Mk 6:31, RÚF)! Jézus ezt nem ajánlatként, hanem felszólító módban mondta, ami így utasítás vagy parancs alakját ölti. Krisztus törődött a tanítványai testi és érzelmi jólétével. Épp akkor értek vissza egy nagy missziós útról, amire párosával küldte el őket (Mk 6:7). Mk 6:30 versében az áll, hogy izgatottan tértek vissza. Rengeteg érzelem kavaroghatott bennük. El akarták mesélni Jézusnak a győzelmeiket és a kudarcaikat, Ő azonban először félrehívta őket, hogy pihenhessenek. Márk rövid magyarázatot fűzött ehhez: „Mert olyan sokan mentek hozzá, hogy még enni sem volt idejük” (Mk 6:31, RÚF). Komoly kihívást jelent a tanítványoknak, ha túlterheli és teljesen lefoglalja őket Isten műve. Krisztus arra emlékeztet bennünket, hogy vigyáznunk kell az egészségünkre és az érzelmi jólétünkre, ezért bele kell terveznünk a pihenést is az életünkbe.

Hogyan segíthetünk, illetve könnyíthetünk a gyülekezetünk lelkészének, presbiterének vagy bárki másnak a helyzetén, aki belefáradhat az Úr munkájába? Mit tehetnénk, hogy kifejezzük az értékelésünket és felajánljuk a segítségünket, és így megpihenhessenek?

EGW idézet:

Krisztus részvétteljes szavai éppolyan bizonyossággal szólnak a ma élőknek, mint a tanítványoknak. „Jertek el csupán ti magatok… és pihenjetek meg egy kevéssé” (Mk 6:31) – mondja mindenkinek, aki megfáradt és megterheltetett. Nem bölcs dolog állandóan megfeszített munkában, izgalmak közt élni, még az emberek lelki szükségleteinek szolgálatában sem, mert így elhanyagoljuk a személyes áhítatot, túlterheljük szellemi, lelki, testi erőnket. Krisztus önmegtagadást kíván tanítványaitól, és áldozatokat, ezzel együtt azonban vigyázniuk is kell, nehogy a túlbuzgóság nyomán Sátán kihasználja az emberi gyengeségeket, és Isten műve kárt szenvedjen. A rabbik felfogása szerint a vallás tartalma mindig a lázas tevékenykedés. Ragaszkodtak bizonyos külső cselekedetekhez, hogy kimutassák fensőbbséges kegyességüket. Lelkük így elszakadt az Úrtól, önelégültségük növekedett. Ma is fennáll ugyanez a veszély. Mihelyt fokozódik az ember aktivitása, és Istenért végzett munkáját siker koronázza, megjelenik a veszély, hogy emberi tervekben és módszerekben fog bízni. Egyre kevesebb lesz az ima, megcsappan a hit. A tanítványokhoz hasonlóan minket is az a veszély fenyeget, hogy szem elől tévesztjük függésünket Istentől, és tevékenységünkből akarunk üdvözítőt faragni. Szüntelen Jézusra kell tekintenünk, és ismerjük fel, hogy az Ő ereje végzi a munkát. Miközben komolyan dolgoznunk kell az elveszettek megmentéséért, szakítsunk időt is az elmélkedésre, imádkozásra, Isten Igéjének tanulmányozására. – Jézus élete, 362. o.

7. Olvassuk el 1Móz 4:1-12 részét! Mitől lett Kain „bujdosó és vándorló” (1Móz 4:12) a földön?

A Szentírás nem magyarázza meg külön, hogy Isten miért „tekintett” (RÚF) Ábelre és az áldozatára, Kainra pedig és az ő áldozatára nem (1Móz 4:4-5), de tudjuk az okát. „Kain zúgolódva lépett Isten elé. Nem hitt a megígért áldozatban, és abban, hogy szükség volna áldozatok bemutatására. Ajándéka semmiféle bűnbánatot nem fejezett ki. Úgy érezte, mint ahogy most is sokan, hogy Isten tervének pontos követésével elismerné gyengeségét és azt, hogy megváltását teljesen a megígért Megváltó engesztelésétől várja. A függetlenség útját választotta. Saját érdemeivel jött” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 46. o.).

Isten kijelentette, hogy Kain „bujdosó és vándorló” lesz a földön, de nem Ő tette azzá, ez inkább a saját bűnének és engedetlenségének a következménye volt. Nem talált nyugalmat Istenben, és rájött, hogy erre sehol máshol nem lelhet rá, legalábbis valódi nyugalomra nem.

Úgy is lehetne még mondani azt a héber szót, ami fordításban „rátekintett” (1Móz 4:4, RÚF), hogy „közelről megvizsgált”, „alaposan átgondolt”. Az Úr nem annyira az áldozatot, hanem inkább az áldozatot bemutató személy lelkületét vizsgálta meg alaposan és közelről. Nem szeszélyesen utasította vissza Kain gyümölcsáldozatát. Ez valójában azt mutatja, hogy gondosan megfontolta és mérlegre helyezte Kain jellemét, lelkületét és szándékát. Jó példája ez a vizsgálati ítéletnek.

8. Olvassuk el 1Móz 4:13-17 szakaszát, majd írjuk le, hogyan reagált Kain Isten ítéletére!

Nyugtalanokká válunk, amikor megpróbálunk elszaladni Isten színe elől. Dolgokkal, emberi kapcsolatokkal vagy akár túlhajszolt élettel igyekszünk pótolni az isteni kegyelem iránti vágyakozásunkat. Kain dinasztiát és várost alapított. Mindkettő szép teljesítménynek minősül, nagy eltökéltségről, tetterőről árulkodik, de végül semmi értelme sem lesz, ha a dinasztia istentelen, a város pedig lázong.

Még ha el is kell szenvednünk a bűneink következményeit, hogyan tanulhatjuk meg elfogadni a kereszt által felkínált bűnbocsánatot?

EGW idézet:

Kaint és Ábelt… oktatták az emberiség megváltására tett gondoskodásról. Elvárták tőlük, hogy hajtsák végre az alázatos engedelmesség rendszerét, kinyilvánítva Isten iránti tiszteletüket és a megígért Megváltóba vetett hitüket és bizalmukat azáltal, hogy megölik a nyáj elsőszülöttjét, és annak vérét ünnepélyesen bemutatják az Úrnak égőáldozatul. Az áldozatnak állandóan arra kellett vezetnie őket, hogy tartsák észben bűnösségüket és a Megváltó eljövetelét, aki a nagy áldozat lesz majd az emberiségért. Kain… nem akarta pontosan követni az engedelmesség tervét, és nem akart gondoskodni egy bárányról, hogy feláldozza a föld gyümölcsével. Csak kivette a földből a gyümölcsöt, és megvetette Isten követelését… Ábel azt tanácsolta bátyjának, hogy ne jöjjön az Úr elé az áldozat vére nélkül. Kain – mivel idősebb volt – nem akart hallgatni az öccsére. Megvetette a tanácsát, és a szertartási áldozat szükségessége iránti kétellyel és zúgolódással mutatta be áldozatát, azért nem fogadta el azt Isten. – A megváltás története, 52. o.

Amikor Kain látta, hogy az Úr nem fogadja el áldozatát, megharagudott rá és Ábelre. Azért volt mérges, mert a Mindenható nem fogadta el az ember pótlékát a menny által elrendelt áldozat helyett, és dühös volt testvérére, amiért ő engedelmeskedett, és nem lázadt fel vele együtt Isten ellen… Egy követként küldött angyalon keresztül hangzott az üzenet: „Ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik.” (1Móz 4:6–7) Kainnak kellett dönteni. Ha bízik a megígért Megváltó érdemeiben, és engedelmeskedik Isten kívánalmainak, élvezheti a menny kegyét. Ha pedig továbbra is hitetlenkedik és vétkezik, nem panaszolhatja fel, hogy az Úr elvetette őt. (…) Kain gyűlölte és ezért meggyilkolta a testvérét, nem valami hibáért, amit Ábel elkövetett volna, hanem „mivel az ő cselekedetei gonoszok voltak, a testvéréi pedig igazak” (1Jn 3:12). Minden korban a gonoszok gyűlölték azokat, akik jobbak voltak, mint ők. Ábel engedelmes élete és rendíthetetlen hite állandó dorgálásként hatott Kainnak… Minél tisztább az a fény, amely Isten hű szolgáinak jelleméből tükröződik, annál feltűnőbbek a gonoszok bűnei, és ők annál eltökéltebben próbálják elpusztítani azokat, akik megzavarják a nyugalmukat. – Pátriárkák és próféták, 73–74. o.

Az önszeretet békétlenséget hoz. Ha odafentről születünk, ugyanaz a gondolkodás hat át bennünket is, ami Jézust – ez késztette Őt arra, hogy megalázza magát, és megmentsen minket. Ekkor nem keressük a legmagasabb polcot. Arra vágyunk, hogy Krisztus lábánál ülhessünk, tőle tanulhassunk. Megértjük: nem az szabja meg a munkánk értékét, hogy mekkora port verünk fel, mekkora zajt csapunk a világban, vagy milyen aktívak, buzgók vagyunk a magunk erejéből. Munkánk értéke azzal arányos, amilyen mértékben a Szentlélekből részesülünk. Az Istenben való bizalom szentebb magasságokba emeli az elmét, úgyhogy nyugalomban őrizhetjük meg a lelkünket. – Jézus élete, 330. o.

Ellen G. White: Jézushoz vezető út, „Növekedés Krisztusban” című fejezet.

„A rabbik felfogása szerint a vallás tartalma mindig a lázas tevékenykedés. Ragaszkodtak bizonyos külső cselekedetekhez, hogy kimutassák fensőbbséges kegyességüket. Lelkük így elszakadt Istentől, önelégültségük növekedett. Ma is fennáll ugyanez a veszély. Mihelyst fokozódik az ember aktivitása, és Istenért végzett munkáját siker koronázza, megjelenik a veszély, hogy emberi tervekben és módszerekben fog bízni. Egyre kevesebb lesz az ima, megcsappan a hit. A tanítványokhoz hasonlóan minket is fenyeget a veszély, hogy szem elől tévesztjük függésünket Istentől és tevékenységünkből akarunk üdvözítőt faragni. Szüntelen Jézusra kell tekintenünk s felismernünk, hogy az Ő ereje végzi a munkát. Miközben komolyan dolgoznunk kell az elveszettek megmentéséért, időt kell szakítanunk az elmélkedésre, imádkozásra, Isten Igéjének tanulmányozására is. Csak a sok imával megvalósított és Krisztus érdemeivel megszentelt munka bizonyul végül elégségesnek, jónak” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 301. o.).

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN

Lk 8–14; Evangelizálás,„Milyen munkát végezzenek a nők?” c. alfejezet
1. Ki jött elő reszketve, és mit mondott?
2. Hol olvashatunk az Úrnak a test „világosságára”, illetve „homályosságára” vonatkozó kijelentéséről?
3. Mit ad az Úr örömmel, és kinek?
4. Kikről mondta az Úr, hogy nem lehetnek az Ő tanítványai, és miért?
5. Mi az egyedüli feltétele annak, hogy értelmes nők bibliatanulmányozó csoportokat vezessenek?
 

Báruk bánata, Kain nyugtalansága és Isten válasza

Báruk Jeremiás írnoka volt. Jer 45:3-5 szakasza alapján ez a szegény ember erős érzelmi megrázkódtatáson ment keresztül. Jeruzsálemet hamarosan megtámadták az ellenséges seregek, és Báruk élete gyorsan megváltozott. A szenvedés, a fájdalom és a szerencsétlenség gyors léptekkel közeledett felé. Elhatalmasodott felette a félelem. Az aggodalmaskodás áradatként söpört végig a lelkén. Isten azonban szólt hozzá, és újfent biztosította őt, hogy „a te lelkedet zsákmányul adom néked, minden helyen, ahová elmégy” (Jer 45:5). Isten ígéretei biztosak, így a legnagyobb próbák közepette is megpihenhetünk. Az Ótestamentumban több szó is van, amit a bibliafordítók „pihenés”-ként tolmácsolnak. Jelentésük nagyon változatos: megkönnyebbülés, nyugalom, béke, stabilitás. Az Újtestamentumban ezeket a szavakat nyugalomként, lazításként vagy stabilitásként értelmezhetjük. Mindezekben a jelentésekben van egy közös nevező: belső békét feltételeznek, a nyugalom és nyugodtság érzését. Isten ajándéka ez megfáradt, hittel hozzá jövő gyermekeinek.

Kain története bizonyítja, hogy nem jöhet létre megnyugvás és pihenés ott, ahol az emberek fellázadnak Isten parancsolatai ellen, és saját ítéleteikben bíznak. Kain semmibe vette Isten világos utasításait, és a vallása a cselekedeteiben is megnyilvánult. Saját véleményét fontosabbnak tartotta Isten mennyei kinyilatkoztatásánál. Másfelől Ábel lelkében akkor is béke uralkodott, amikor meg kellett válnia földi életétől, mivel bizalmát teljességgel Istenbe helyezte.

III. ALKALMAZÁS

E heti tanulmányunk legkevesebb három gyakorlati, a mindennapi életre vonatkozó leckét tanít meg nekünk.

1. Amikor túl fáradtak vagyunk ahhoz, hogy megpihenjünk szerető Teremtőnk oltalmában, életünket hatalmába keríti a stressz és a szorongás, ami lelkünk szenvedését és testünk megbetegedését okozhatja.
2. Teremtőnk úgy alkotott meg bennünket, hogy szükségünk van a pihenésre. Több mint fizikai pihenésről van szó, bármennyire is fontos ez az ember számára. Magába foglalja az elme békéjét, amely az Isten Szavába és ígéreteibe vetett hit és a szombatnap áldásának eredménye.
3. Ha a Teremtőtől elszakadva élünk, meghiúsul minden arra irányuló próbálkozásunk, hogy lelkünkben béke és tartós öröm lakozzon. Ezt szemlélteti Kain tapasztalata is. Akkor pihenhetünk igazán, ha bizalmi kapcsolat van köztünk és Teremtőnk között. Az igazi pihenés egyedül Krisztusban lehetséges. Ígéreteiben biztosít minket erről. Jelenlétében megszabadulunk a szorongástól, az aggódástól és a gondoktól.