Nyughatatlanok és lázadók

Alapige: „Mindezek pedig példaképpen estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett” (1Kor 10:11).

Az évszázadok során a nagyobb földrengések előtt többen felfigyeltek a kutyák és más háziállatok szokatlan, nyugtalan viselkedésére.

Tudósok mára megállapították, hogy az állatok képesek felismerni a földrengés szeizmikus hullámai közül az elsőt – a nyomáshullámot –, ami a másodlagos rengéshullámot előzi meg. Ez talán magyarázza, hogy miért viselkednek zavartan vagy nyugtalanul az állatok, még mielőtt a föld megremeg. Az emberektől eltérően egyes fajok, mint például az elefántok, képesek észlelni az előrengések alacsony frekvenciájú hanghullámait és rezgéseit.

2011. augusztus 23-án a Smithsonian Intézet Nemzeti Állatkertjében furcsán kezdtek viselkedni az állatok néhány perccel azelőtt, hogy egy 5,8-as erősségű földrengés rázta meg Washington városát. Mielőtt a föld remegni kezdett, a lemurok is vagy tizenöt percen át hangoskodtak.

Az e heti tanulmányunkban emberek különös nyugtalanságának egyes eseteit vizsgáljuk meg, amelyeket nem földrengésekhez hasonló, közelgő természeti katasztrófák váltottak ki, hanem az emberiség alapvető bűnössége. Nem nyugodtak meg abban, amit Krisztus a hozzá hittel és engedelmesen fordulóknak kínál fel.

Július 10 – A laikus evangélisták napja

EGW idézet:

Izrael népe minden bizonnyal nyugtalan és boldogtalan volt, amikor a Sínai-félszigetet elhagyva Kánaán felé indult. Több mint egy év telt el azóta, hogy kivonultak Egyiptomból (4Móz 1:1). Készen álltak rá, hogy belépjenek az ígéret földjére. Népszámlálást tartottak és rendbe szerveződtek. Láthatták az isteni jóindulat és az Úr jelenlétének elképesztő, egyértelmű jeleit, mégis panaszkodtak, amikor a Sínai-félsziget elhagyása után először megálltak.

1. Olvassuk el 4Móz 11:1-15 szakaszát! Mi miatt keseregtek az izraeliták?

Izrael népe az egyiptomi hús, uborka, dinnye, póréhagyma, hagyma és fokhagyma után áhítozott. „Ki ad nekünk végre húst enni? Emlékezünk, hogy Egyiptomban ingyen ettünk halat, uborkát, dinnyét, póréhagymát, vöröshagy­ mát és fokhagymát. Most pedig elepedünk, mert semmit sem látunk a mannán kívül” (4Móz 11:4-6, RÚF). A szelektív memória súlyos esete ez, mert emlékeztek az ételre, de a rabszolgaságot és az elképesztő nehézségeket elfelejtették (vö. 2Mózes 1. fejezetével).

Már több mint egy éve Isten mannáját ették, mégis nyughatatlanul másra vágytak. Ez még Mózesre is hatással volt. Nem könnyű zúgolódó emberek csoportját vezetni. Mózes azonban tudta, hogy kihez forduljon. „Miért tet­ tél szolgáddal ilyen rosszat? Miért nem vagy jóindulattal hozzám, miért raktad rám ennek az egész népnek a gondját” (4Móz 11:11, RÚF)?

2. Hogyan válaszolt Isten a panaszokra? Olvassuk el 4Móz 11:16-33 részét!

Az Úr tudja, hogy mire van szükségünk, amikor nyugtalanná válunk. Izrael esetében fürjeket adott nekik, hogy csillapítsa a hús iránti vágyukat. A nép viszont nem éppen olyan húst akart. Amikor boldogtalanok, nyugtalanok és mérgesek vagyunk, a haragunk tárgya általában csak kirobbantja a konfliktust, de valójában nem az okozza. Izrael fellázadt Isten vezetése ellen. Ettől nekünk is óvakodnunk kell, mindegy, milyen helyzetben vagyunk, mert sokkal könnyebb ebbe beleesni, mint gondolnánk!

Miért könnyű emlékeinkben szebbnek látni a múltat, mint az valójában volt?

EGW idézet:

Mikor Isten kivezette Izrael gyermekeit Egyiptomból, az volt a célja, hogy tiszta, boldog és egészséges népként telepítse le őket Kánaán földjén. Vegyük szemügyre azokat az eszközöket, amelyek segítségével ezt megvalósította volna. Fegyelmet vezetett be köztük, ami – ha jókedvvel követik – jót eredményezett volna nekik és utódaiknak. Nagymértékben megvonta tőlük a húst. Követelőzésüknek eleget téve adott ugyan húst közvetlenül a Sínai-hegyhez való érkezés előtt, de csak egyetlen napig. Isten ugyanolyan könnyűszerrel adhatott volna nekik húst is, mint mannát, de ez a megszorítás a nép javára történt. Az volt a szándéka, hogy szükségleteiknek megfelelőbb táplálékot nyújt az izgalmi állapotot okozó ételnél, amelyhez sokan Egyiptomban szoktak hozzá. Egészségesebb állapotba kívánta hozni megromlott étvágyukat, hogy majd örvendeni tudjanak annak a tápláléknak – a föld gyümölcseinek, amelyet Isten eredetileg nyújtott Ádámnak és Évának az Édenben. – Étrendi és táplálkozási tanácsok, 377. o.

Sátán, a betegségek és a nyomorúságok forrása a legnagyobb sikerekkel fogja hitegetni Isten népét… Kezdetben kísértéseivel környékezte meg az elegy népet (azokat az egyiptomiakat, akik hittek), hogy később zúgolódásra és lázadásra késztesse őket. Ezek az emberek nem elégedtek meg az Istentől kapott egészséges táplálékkal. Megromlott étvágyuk még több ételt, de főleg húst követelt… Zúgolódásuk rövid idő alatt megfertőzte az egész népet. Kezdetben Isten nem tett eleget érzéki vágyaiknak, hanem büntetést szabott ki rájuk, a legbűnösebbeket pedig villámlással sújtotta halálra. De ettől sem alázkodtak meg, hanem még inkább zúgolódtak… „És szél jött ki az Úrtól, és hozott fürjeket a tengertől, és bocsátotta a táborra… Akkor felkelt a nép, és azon az egész napon és egész éjjel és az egész következő napon gyűjtöttek maguknak fürjeket… A hús még foguk között volt, és meg sem emésztették, amikor az Úrnak haragja felgerjedt a népre, és megverte az Úr a népet igen nagy csapással.” (4Móz 11:16–23, 31–33) Zúgolódtak, lázongtak Mózes és az Úr ellen, mert nem azt kapták, ami végül annyira károsnak bizonyult. Az étvágyuk uralta őket, és Isten eleget tett a vágyaiknak, húst adott nekik, utána pedig hagyta, hogy viseljék érzéki vágyaik következményeit. – Spiritual Gifts, IV/a köt., 15–18. o.

3. Olvassuk el 4Móz 12:1-3 szakaszát! Mi miatt mérgelődött Mirjám és Áron?

Mirjám és Áron – úgy tűnik – Mózesre a kusita felesége miatt haragudott. Cippóra Midiánból származó idegen volt (lásd 2Móz 3:1). Még Izrael „elit” köreiben is megmutatkozott a bűnös természet, ráadásul nem valami kellemes módon (ha egyáltalán létezhet olyan).

A bibliaszöveg viszont egyértelműen megmutatja, hogy ez csak ürügy volt. Lényegében a prófétaság ajándéka miatt panaszkodtak. Az előző fejezetben Isten azt mondta Mózesnek, hogy válasszon ki hetven embert Izrael vénei közül, akik segítenek neki a vezetés ügyintézéssel kapcsolatos terheit hordozni (4Móz 11:16-17, 24-25). Áronnak és Mirjámnak is fontos vezető szerepe volt (2Móz 4:13-15; Mik 6:4), ekkor viszont úgy érezték, hogy az új vezetői felállás fenyegeti a helyzetüket, ezért kérdezték: „Vajon csak Mózes által beszélt az Úr? Nem beszélt­e miáltalunk is” (4Móz 12:2, RÚF)?

4. Hogyan felelt Isten a panaszukra? Olvassuk el 4Móz 12:4-13 részét! Vajon miért volt ilyen határozott?

Isten válasza egyből megérkezett, félreérthetetlen volt. A prófétaság ajándéka nem fegyver, amit hatalomszerzésre lehetne használni. Mózes alkalmas volt a vezetésre, mivel megtanulta, hogy a legvégsőkig az Úrra kell bíznia magát. Mirjámot talán azért említi az 1. vers Áron előtt, mert ő lehetett a Mózes elleni támadás felbujtója. Áron ekkoriban már Izrael főpapjaként szolgált. Nem léphetett volna be a sátorba és nem járhatott volna közben a nép érdekében leprásan. Isten egyértelműen kimutatta, hogy mindkettőjükre haragszik, amikor Mirjámot átmeneti bélpoklossággal büntette. Emellett segített, hogy a családja hozzáállása is jó irányba változzon. Áronnak a nővéréért mondott könyörgése megerősíti, hogy neki is része volt az esetben (4Móz 12:11). Ekkor pedig azt látjuk a bírálgatás és a nyugtalanság helyett, hogy Áron Mirjámért könyörög, ugyanakkor Mózes is közbenjár érte (4Móz 12:11-13). Az Úr ilyen lelkületet szeretne látni a népe között. Meghallgatta a könyörgésüket és meggyógyította Mirjámot.

Mindig könnyű bírálni az egyházi vezetést, mindegy, melyik szintről legyen szó. Ám mennyivel jobb lenne az egyház helyzete és a saját lelkiállapotunk is, ha közbenjárnánk a vezetőinkért, még ha nem is értünk velük egyet!

EGW idézet:

Az izraeliták végre eljutottak Kánaán határára, majd tizenkét kémet küldtek a föld felderítésére, akik elképesztő jelentést adtak.

5. Olvassuk el a kémek beszámolóját 4Móz 13:27-33 szakaszában! Melyik résznél foszlottak szerte az izraeliták reményei?

Káleb közbelépése ellenére a kételkedők és a szkeptikusok szava kerekedett felül. Izrael nem merte elfoglalni azt, amit Isten nekik ígért. Nyugtalanságukban úgy döntöttek, hogy inkább sírnak és zúgolódnak, mint hogy elinduljanak és ünnepeljék a győzelmet. Amikor nyugtalan a szívünk, nehezünkre esik hitben járni. A nyugtalanság viszont nem csak az érzelmeinkre hat. A tudósok szerint egyértelmű a kapcsolat a nyugalom hiánya (az alváshiányt is beleértve), illetve az elhízást, függőséget és fokozott nyugtalanságot, boldogtalanságot eredményező rossz döntések között.

6. Olvassuk el 4Móz 14:1-10 részét! Mi történt ezek után?

A helyzet még rosszabbra fordult. Oda sem fi yeltek Káleb kétségbeesett könyörgésére: „Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen” (4Móz 14:9). Az egész közösség a vezetők megkövezésére készült. A nyugtalanság lázadáshoz vezet, ami pedig végül halálba visz. „A hűtlen kémek nagy hangon vettek részt Káleb és Józsué bevádolásában. A nép pedig azt kezdte el kiáltozni, hogy kövezzék meg őket. A megkergült tömeg kődarabokat ragadott, hogy megölje e hűséges embereket. Az őrültségre jellemző ordítozással rohantak előre. Hirtelen a kövek kihullottak kezükből, és mélységes csend ereszkedett rájuk. Remegni kezdtek a félelemtől. Isten közbelépett, hogy megakadályozza gyilkos szándékuk megvalósítását. Isten jelenlétének dicsősége lángoló fényként világította meg a sátrat. Az egész nép megláthatta és szemlélhette az Úr jelenlétének ezt a feltűnő jelét. Egy náluknál hatalmasabb valaki nyilatkoztatta ki magát, és senki sem merte folytatni ellenállását. Azok a kémek, akik a hamis és bűnös jelentést hozták, a rémülettől lesújtottan lapultak meg és visszafojtott lélegzettel tűntek el sátraikban” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 353. o.).

Ebben a pillanatban az Úr dicsősége nyíltan megmutatkozott. Amikor Mózes negyedik könyve 14. fejezetének történetét olvassuk, mintha a kép megmerevedne, hogy bele tudjunk hallgatni Isten és Mózes párbeszédébe. Az Úr tudta, hogy az Ő személye ellen lázadtak, még ha a köveket Mózesnek, Kálebnek és Józsuénak szánták is.

EGW idézet:

A reménység és a bátorság helyt adott a gyáva kétségbeesésnek, mikor a kémek befejezték hitetlenkedő beszámolójukat. Szívük teljesen megtelt a Sátán által felbujtott elkedvetlenítéssel, helytelenítéssel és ellenzéssel. Hitetlenségük sötét árnyékot borított az egész gyülekezetre, és megfeledkeztek az Úr hatalmas erejéről, amelyet már olyan sokszor kinyilatkoztatott választott népe érdekében. A nép nem várt arra, hogy a menny hatalma ismét visszatükröződjön rajtuk. Nem gondoltak arra, hogy az az Isten, aki ilyen messzire elhozta őket, bizonyára a megígért földre is elviszi őket, és nekik adja azt az országot. Nem idézték fel, hogy milyen csodálatos módon szabadította meg őket elnyomóik kezéből, mikor a Vörös-tengeren átvezető biztonságos ösvényt vágta számukra, a fáraó őket üldöző seregét pedig ugyanott elpusztította. Egyszerűen kihagyták a számításukból Istent, és úgy viselkedtek, mintha életük és jövőjük kizárólag csak seregeik erejétől függene. Hitetlenségükkel korlátozták a menny hatalmát, és nem többé bíztak abban a kézben, amely mindeddig biztonságban vezette őket. Azután újból elkövették előző tévedésüket, és elkezdtek morgolódni, zúgolódni Mózes és Áron ellen. – Pátriárkák és próféták, 388. o.

7. Milyen lehetőséget kínált fel Isten a lázadáskor Mózesnek? Olvassuk el 4Móz 14:11-12 verseit!

Az Úr azt mondta, hogy elpusztítja az izraelitákat és egy új nemzetet hoz létre, amelynek Mózes lesz az atyja.

8. Hogyan reagált Mózes a nyílt lázadásra, ami nemcsak ellene, hanem Isten ellen is irányult (4Móz 14:13-19)?

Ebben a pillanatban látszik meg igazán, hogy milyen volt Isten embere. Mózes megörökített válasza előre mutat a Közbenjáróra, aki több mint ezernégyszáz évvel később a nehézségekkel küzdő tanítványaiért imádkozik majd (János 17. fejezet). Több teológus és bibliakutató annak példáját látja Mózes reakciójában, amit Krisztus tesz értünk. Kérdés sem fért a vétkességükhöz, ahogy a miénkhez sem. Mózes mégis így könyörgött: Bocsáss meg nekik „a te irgalmasságod nagy volta szerint” (4Móz 14:19)! Amit az Úr akkor tett Mózes közbenjárására, ugyanazt teszi velünk Jézusért, az Ő halála, feltámadása és értünk való közbenjárása miatt.

Mózes így imádkozott: „Kérlek, kegyelmezz meg e nép hamisságának a te irgalmasságod nagy volta szerint, amiképpen megbocsátottál e népnek Egyip­ tomtól fogva mindeddig” (4Móz 14:19). A lázadás és a nyugtalanság közepébe talál a kegyelem. A megbocsátás új kezdetet kínál.

Viszont ennek ára van. A kegyelmet nem adják olcsón. A bűnbocsánat ellenére a népnek el kellett viselnie lázadása következményeit, az a nemzedék nem léphetett be az ígéret földjére (4Móz 14:20-23).

Isten valóban megtartotta őket a pusztában még harmincnyolc évig, enni adott nekik, a szentélyből szólt hozzájuk. Mellettük volt a pusztaságban. Aztán meghaltak, és a következő nemzedék vette át a stafétabotot, és talált nyugalmat az ígéret földjén. Ez ítéletként hangzik, de valójában kegyelem. Hogyan lett volna képes az a nemzedék meghódítani Kánaán erős városállamait, ha nem tanultak meg bízni Istenben? Hogyan világíthattak volna a nemzetek között, ha ők maguk is sötétben botorkáltak?

Milyen nehéz leckét tanultunk már meg a megbocsátott bűnök következményeiről?

EGW idézet:

Isten népének vezetői közül Mózes volt a legnagyobb. Az Úr nagy megtiszteltetésben részesítette, nem azért, mert az  egyiptomi  udvarban nevelkedett, hanem mivel a legszelídebb ember volt. Isten szemtől szemben beszélt vele, ahogy a barátjával beszél az ember. Aki arra vágyik, hogy a menny megtiszteltetésben részesítse őt, legyen szerény. Az Úr munkáját végzőket alázatuknak kellene megkülönböztetni másoktól. Akit szelídsége különböztet meg, azt Krisztus megbízhatónak nevezi. „Az ilyenen át ki tudom nyilatkoztatni magam a világnak. Nem fogja az önzés szálait szőni a szövetbe. Kinyilatkoztatom magam neki, ahogyan nem nyilatkoztatom ki a világnak.” – A Te Igéd igazság, I. köt., 1113. o.

Mózes elcsüggedt, amikor látta, hogy a családok a sátraik  előtt állva zúgolódnak és siránkoznak. Az Úr elé tárta a nehéz helyzetet, az izraeliták engedetlen lelkületét, valamint azt is, hogy őt az Úr atyaként helyezte a nép élére Izrael terheinek hordozására. Megkérdezte, miként hordozhatná ezt a nagy terhet, hiszen folyamatosan hallgatnia kell a nép zúgolódását a parancsolatok, valamint maga Isten ellen. Kijelentette, hogy szívesebben vállalja a halált, minthogy végig kelljen néznie, ahogy az izraeliták a vétkükkel büntetést vonnak magukra, és így ellenségeik örülhetnek majd a nyomorúságuknak. – Spiritual Gifts, IV/a köt., 16. o.

A bűn elvakítja a szemet, megcsalja a szívet. A becsületesség, szilárdság és kitartás olyan vonás, melyet mindenki törekedjen komoly lelkiismeretességgel ápolni; hiszen ellenállhatatlan erővel ruházza föl birtokosát olyan hatalommal, ami erőssé teszi őt a jó tettekre, erőssé a gonoszsággal való szembeszegülésre, erőssé, hogy elviselje a bajokat. Ez az a hely, ahonnan a legfényesebb tündökléssel ragyog fel a valóban kiváló jellem. (…) Istentől nyertük szellemi és erkölcsi képességeinket, erőnket, mégis mindenki nagymértékben a maga jellemének építője. Minden nap kissé magasabb lesz az épület. Az Úr szava figyelmeztet bennünket, hogy vigyázzunk: épületünk az örök sziklára alapuljon. Közeleg az idő, amikor munkánk úgy áll majd leplezetlenül, amint van. Most van itt az ideje, hogy műveljük a mennytől kapott képességeinket, hogy olyan jellemet alkossunk, mely hasznos idelenn, de hasznos lesz a magasztosabb életre is ezután.
Az élet minden cselekedete, legyen még oly jelentéktelen is, megteszi a maga hatását a jellem alakulására. A jó jellem értékesebb, mint a világi javak, kialakítása pedig a legnemesebb foglalkozás, melyet az ember űzhet. – Bizonyságtételek, IV. köt., 655–657. o.
 

9. Milyen hasonlóságot veszünk észre Izrael pusztai vándorlása és Istennek közvetlenül a második advent előtt élő népe között (lásd 1Kor 10:1-11)?

A világtörténelem során Isten népe az ígéret földjét kutatva vándorolt a pusztában. A pusztaságnak sok arca van. Most inkább a média véget nem érő ostroma, az érkező üzenetek folyamatos csippanása, illetve a szüntelen szórakozás mély zúgása formáját ölti. Szerelemként akarja eladni a pornográfiát, a problémáinkat pedig az anyagelvűséggel próbálja megoldani: ha csak egy kicsit is fittebbek, fiatalabbak, jobb módúak, vonzóbbak lehetnénk, akkor minden gondunk eltűnne.

Az izraelitákhoz hasonlóan mi is nyugtalanul keressük a békességet, gyakran rossz helyen.

10. Hogyan reagáltak az izraeliták Isten ítéletére 4Móz 14:39-45 szakaszában?

Jellemző, ahogy Izrael az isteni ítéletet fogadta. Kimondták: „Bűnösök vagyunk.” „Itt vagyunk, menjünk hát arra a helyre, amelyről az Úr beszélt” (4Móz 14:40, RÚF).

A komolytalan kötelezettségvállalás olyan, mint a helytelenül beadott oltás: nem működik. Az orvosok ma azt javasolják, hogy a születés utáni első huszonnégy órában kell beadni a Hepatitis B oltást. Ez jó kezdet. Ám az első szúrás után még nem alakul ki védettség a fertőzéstől, ha azt nem követi másik két vagy három ismétlőoltás, a megfelelő időben és mennyiségben.

Izrael lázadó lelkületű pálfordulása halálba és csalódásba torkollott, amit a 14. fejezet utolsó versei jegyeznek fel, mivel a nép nem volt hajlandó elfogadni Isten új iránymutatását, inkább makacsul támadást indított a szövetség ládája, illetve Mózes vezetése nélkül. Az elbizakodottságnak nagy ára van, halálba vezet. Igen gyakran a félelem hajtja. Mivel tartunk valamitől, olyan döntéseket hozunk, amelyeket később megbánunk.

Idézzünk fel olyan alkalmakat, amikor hittel tettünk valamit, illetve amikor elbizakodottan léptünk! Mi volt a fő különbség?

EGW idézet:

Magasra kell tennünk a hit mércéjét. Túl kevés hittel rendelkezünk. Isten Igéje a biztosítékunk. Úgy kell azt elfogadnunk, ahogy van, egyszerűen kell elhinnünk minden szavát. Az Ige alapján kérhetünk nagy dolgokat, és hitünk mértéke szerint meg is fogjuk azokat kapni. Ha szívünket megalázzuk az Atya előtt, ha életünk elrejtőzik Krisztusban, akkor magasztos és szent tapasztalatokat szerezhetünk. Az igazi hit azt jelenti, hogy pontosan azt teszed, amit Isten parancsolt, és nem követed el azt, amire Ő nem kért. A hit gyümölcse: tisztesség, igazság és jóság.  Az Úr  törvényének  fényében  kell járnunk, és akkor hitünk jó cselekedeteket terem, és a szívünk minden nap megújul… Ha több hittel rendelkeztünk volna, és kevésbé bíztunk volna saját bölcsességünkben, akkor Isten már kiáraszthatta volna hatalmát az emberi szívre. Ha egyesülünk vele, és élő hittel rendelkezünk, akkor megadja nekünk azt a nagy előjogot, hogy hatékony közbenjárásában részesít. Ezáltal Krisztussal együtt keresztre szegeztetünk, vele együtt halunk meg, vele támadunk fel, és megyünk előre életünk megújulása által. – The Upward Look, 346. o.

Amikor Sátán megpróbálja ledönteni a lélek védőkorlátait, és igyekszik rávenni a bűnre, akkor élő kapcsolatban kell maradnunk Istennel, bíznunk kell az Ő erejében és abban, hogy képes kimenteni bennünket bármilyen bajból. Kerülnünk kell a gonoszságot, keresnünk kell a feddhetetlenséget, a szelídséget és a szentséget.
Elérkezett az ideje, hogy mindannyian eldöntsük, kinek az oldalán állunk. Sátán angyalai fognak hatni azok elméjére, akik engednek nekik. Ám vannak mennyei angyalok is, akik Isten dicsőségének sugarait szeretnék elhozni mindazok számára, akik készek befogadni Őt. Csak tőlünk függ, hogy Isten hívei vagy az ördög szolgái közé számláltatunk.  Magatartásunkkal  minden  nap  megmutatjuk,  hogy  kinek a szolgálatában állunk. – Our High Calling, 15. o.

Korunkban a hitszegés és hitehagyás szelleme érvényesül, amely állítólag a felvilágosultság, az igazság biztos ismerete, de valójában a legelvakultabb elbizakodottság. Emberi elméleteket dicsőítenek, melyeket az Úr, valamint törvénye helyére tesznek. Sátán engedetlenségre csábítja az embert, és azt ígéri, hogy engedetlenségével szerzett szabadsága és függetlensége nyomán az ember olyan lesz, mint Isten. Azt látjuk, hogy az emberek a menny világos kijelentéseivel szemben foglalnak állást, és bálványimádóan az isteni kinyilatkoztatás fölé helyezik az emberi bölcsességet. A világ szokásaihoz való alkalmazkodásuk és hatásaival való azonosulásuk által annyira eltompul és összezavarodik a gondolkodásuk, hogy szinte már nem is tudnak különbséget tenni a világosság és a sötétség, az igazság és a tévedés között. Olyan meszszire eltávolodtak a helyes úttól, hogy néhány úgynevezett filozófusnak a véleményét megbízhatóbbnak tartják a Biblia igazságainál. Úgy tűnik, hogy Isten Igéjének kérlelései és ígéretei, az engedetlenség és bálványimádás ellen  meghirdetett  ítéletei  nem  érintik  meg  a  szívüket.  Azt a hitet, amely Pált, Pétert és Jánost áthatotta, idejétmúltnak, titokzatosnak, modern gondolkodók felfogásához méltatlannak tartják. – Próféták és királyok, 178. o.
 

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, „A Sínaitól Kádesig” című fejezet.

„Isten azzal, hogy megparancsolta nekik az ellenségeik földjéről való visszavonulást, tulajdonképpen látszólagos engedelmességüket tette próbára. Bebizonyult, hogy engedelmességük nem volt őszinte és valóságos. Tudták, hogy súlyosan vétkeztek, amikor megengedték, hogy meggondolatlan érzéseik irányítsák őket, és amikor arra törekedtek, hogy megöljék azokat a kémeket, akik Isten iránti engedelmességre ösztökélték őket. Az rémisztette meg őket, hogy olyan félelmetes hibát követtek el, amelynek következményei katasztrofálisnak bizonyultak számukra. Szívük változatlan maradt, és valami ürügyre volt szükségük, hogy alkalomadtán hasonló módon törjenek ki. Ez az alkalom akkor jött el, amikor Mózes Isten felhatalmazása alapján megparancsolta nekik, hogy menjenek vissza a pusztába” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 354–355. o.).

„Az elbizakodottság is igényli az ígéreteket, de úgy használja fel őket, ahogyan Sátán: a törvényszegés mentegetésére. A hit ősszüleinket az Isten szeretetében való bizalomra vezérelte volna, engedelmességre parancsolatai iránt. Az elbizakodottság arra késztette őket, hogy az Úr törvényét áthágják, és azt higgyék, hogy az Ő nagy szeretete megmenti őket a bűn következményétől. Nem hit az, amely az Ég kegyét igényli anélkül, hogy teljesítené a feltételeket, amelyekhez a kegyelem kötve van. Az őszinte hit alapja a Szentírás ígéreteiben és rendelkezéseiben van” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 97–98. o.).

Lk 15–21;Evangelizálás,„Nevelés és iskola” c. alfejezet

1. Mit mondott az Úr a „hamis mammonból” való barátokról?
2. Milyen magatartást tanúsítottak másokkal szemben azok, akiknek az Úr dedikáltan példázatot mondott?
3. Kinek mondta az Úr, hogy nem ismerte meg az ő meglátogatásának idejét?
4. Mitől nehezedhet meg a mi szívünk?
5. Mi a nevelés legfőbb célja?

Hogyan tanulhatunk meg igazán bízni Istenben és ígéreteiben, ha nem úgy, hogy az ígéretei alapján cselekszünk? Osszátok meg egymással a csoportban az ezen a téren szerzett tapasztalataitokat.