A nyugtalan próféta

Alapige: „Én pedig ne szánjam Ninivét, a nagy várost, amelyben több van tizenkétszer tízezer embernél, akik nem tudnak különbséget tenni jobbés balkezük között, és barom is sok van?!” (Jón 4:11).

Jónásé talán a Szentírás egyik legérdekesebb története. Isten prófétája volt, akit az Úr elhívott, mégis mit történt? Elszaladt Isten hívása elől. Majd miután drámai módon meggyőződött róla, hogy meg kell gondolnia magát és engedelmeskednie kell az Úrnak, úgy is tett, de mihez folyamodott azután? Panaszkodott, mert megtért és megmenekült a pusztulástól az a nép, akiknek bizonyságot tett.
Micsoda példája ez annak, hogy valaki nem talált nyugalmat, nincs békessége! Jónás így kiáltott fel: „Most azért Uram, vedd el, kérlek, az én lelkemet én tőlem, mert jobb meghalnom, mintsem élnem” (Jón 4:3)!
Jézus a következőképpen utalt Jónás történetére: „Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel ezzel a nemzetséggel, és kárhoztatják ezt: mivelhogy ők megtértek a Jónás prédikálására; és íme nagyobb van itt Jónásnál” (Mt 12:41). Ő valóban nagyobb Jónásnál, máskülönben nem lehetne a Megváltónk.
Figyeljünk ezen a héten Jónásra és arra, hogy milyen tanulságot szűrhetünk le az ő háborgásának, békétlenségének történetéből!
 

EGW idézet:

A kettészakadt Izrael korában az ókor egyik legnagyobb városa az Asszír Birodalom fővárosa: Ninive volt. A Bábel tornyánál történt szétszóródás után nem sokkal a Tigris folyó termékeny partján alapították. Gazdagon virágzott századokon át, és „három nap kellett a bejárásához”. „Nagy város” lett (Jón 3:3). Anyagi jóléte idején Ninive elöljárt a bűnözésben és a gonoszságban. Az ihletett Ige „vérontó városként” jellemezte, amely „rablással van tele” (Náh 3:1). Náhum próféta jelképes beszédében kegyetlen, ragadozó oroszlánhoz hasonlította Ninivét. „Van-e, akin nem gázolt át örökös gonoszságod?!” – kérdezte (Náh 3:19). Bármilyen elvetemültté vált is Ninive, mégsem merült el teljesen a bűnben. Aki „lát minden embert” (Zsolt 33:13), és akinek szeme „minden drágaságot meglát” (Jób  28:10),  sok  olyan  embert vett észre a városban, akik jobbra és nemesebbre vágyódtak, akik – ha alkalmuk lett volna megismerni az élő Istent –, elfordulnak a gonoszságtól, és Istent imádnák. Ezért a bölcs Isten félreérthetetlen módon kinyilatkoztatta nekik önmagát, hogy – ha lehet – bűnbánatra indítsa őket. – Próféták és királyok, 265. o.

Amiképpen Jónás három nap, három éjjel volt a cethal gyomrában, akképpen kellett Krisztusnak is ugyanaddig „a föld gyomrában” lennie. És ahogyan Jónás prédikálása jel volt a niniveieknek, úgy Jézus prédikálása is jel volt a saját nemzedékének. De micsoda különbség mutatkozott az Ige fogadtatásában! A nagy pogány város lakói megremegtek az Úr figyelmeztető szózatának hallatán. Királyok, nemesek alázkodtak meg, a hatalmas és a kicsi együtt kiáltott a menny Istenéhez, Ő pedig megkegyelmezett nekik. „Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel ezzel a nemzetséggel, és kárhoztatják ezt – mondta Krisztus –,mivelhogy ők megtértek a Jónás prédikálására; és ímé, nagyobb van itt Jónásnál.” (Mt 12:41) – Jézus élete, 406. o.

Ez a tanítás ma is szól a menny szolgáinak. A nagy városoknak ma éppen olyan szükségük van az igaz Isten tulajdonságainak és szándékainak megismerésére, mint annak idején volt a niniveieknek. Krisztus követeinek meg kell ismertetniük az emberekkel a szem elől tévesztett nemesebb világot… Az Úr Jézus munkálkodó szolgái által szólítja fel az embert, hogy megszentelt vágyakozással törekedjen a soha el nem múló örökségre. Arra buzdítja, hogy Isten trónjánál gyűjtsön kincset. – Próféták és királyok, 274. o.
 

Jónás bámulatosan sikeres misszionárius volt, ugyanakkor sokat vonakodott is, legalábbis eleinte. Bármivel is foglalkozott korábban, Isten hívása alaposan megváltoztatta az életét. A maga „nyugalmát” keresve éppen ellenkező irányba futott, mint amerre az Úr küldte, ahelyett, hogy a vállára vette volna Isten igáját és felfedezte volna: az Ő igája gyönyörűséges, a terhe pedig könynyű (Mt 11:30).
1. Hol próbált Jónás békét és nyugalmat találni, miközben Isten hívása elől menekült? Sikerült ez neki? Olvassuk el Jónás próféta könyve 1. fejezetét!

Jónás épp ellenkező irányba indult, mint amerre az Úr küldte. Még le sem állt vitatkozni Istennel, ahogy több más próféta tette, amikor hírvivőiül hívta el őket (lásd például 2Móz 4:13). Érdekes, de nem ez volt az első eset, amikor Isten az üzenete közvetítését bízta Jónásra, amint 2Kir 14:25 verse is következtetni enged rá. Akkor úgy tűnik, hogy megtette, amire az Úr kérte, ez alkalommal viszont nem ezt látjuk. Miért?
A történelmi és a régészeti feljegyzések megörökítették, hogy a Kr. e. 8. században, Jónás tevékenysége idején milyen kegyetlenek voltak az ókori Közel-Kelet asszír uralkodói. Mintegy hetvenöt évvel később az asszír Szennahérib megtámadta Júdeát. Izrael és Samária már körülbelül húsz évvel azelőtt elesett, Ezékiás király pedig csatlakozott a helyi asszírellenes koalícióhoz.
Eljött az ideje, hogy az asszírok is benyújtsák a számlát. A Biblia (2Királyok
18. fejezete, Ézsaiás 36. fejezete), asszír történelmi dokumentumok és Szennahérib ninivei palotájának falán a domborművek beszámolnak Ezékiás egyik legfontosabb és legjobban védett déli végvára, Lákis bevételének kegyetlen történetéről. Az asszír uralkodó az egyik feliratban azzal kérkedett, hogy kétszázezernél is több foglyot hurcolt el negyvenhat megerősített városból, amelyeket állítólag el is pusztított. Amikor lerohanta Lákist, foglyok százait, ezreit húzták karóba, Ezékiás király rendületlen támogatóit pedig élve nyúzták meg, míg a többieket Asszíriába küldték olcsó rabszolgamunkásként. Az asszírok elképesztően kegyetlenek tudtak lenni, még a korabeli világ mércéje szerint is. Isten pedig éppen ennek a birodalomnak a szívébe küldte Jónást? Nem is csoda, hogy Jónásnak esze ágában sem volt odamenni!
Menekülni Isten elől? Velünk is előfordult már? Ha igen, akkor nekünk mennyire sikerült? Milyen tanulságokat vontunk le abból a hibánkból?
 

EGW idézet:

Sátán azon dolgozott, hogy mind mélyebbé és áthidalhatatlanabbá tegye a menny és a föld közti szakadékot. Megtévesztő eljárásaival bűnre ösztökélte az embereket. Az volt a szándéka, hogy a végsőkig próbára tegye az Úr türelmét, hogy Isten ne szeresse többé az embert, hagyja sorsára a világot, és így az az ördög fennhatósága alatt maradjon. Sátán arra törekedett, hogy elzárja az embereket a menny ismeretétől, elterelje a figyelmüket Isten templomáról, és így megalapíthassa a maga birodalmát. A felsőbbségért folytatott küzdelmét látszólag mindig siker kísérte. Igaz ugyan, hogy az Atyának minden nemzedékben voltak eszközei. Még a pogányok között is voltak olyanok, akik által Krisztus munkálkodott, hogy kiemelje az embereket a bűnből és a romlásból. De ezeket az embereket megvetették és gyűlölték. Sokan közülük erőszakos halált szenvedtek el. Mind sűrűbb és sűrűbb lett a sötét árnyék, amit az ördög borított a földre. A pogány eszmék által Sátán hosszú időn át távoltartotta az embereket Istentől, nagy győzelmét azonban Izrael hitének megrontása által aratta. A pogányokat saját elképzeléseik foglalkoztatták, és azokat istenítették. Az istenismeret kihalt közülük, és egyre inkább lezüllöttek. Izraellel is ugyanez történt. Az az elképzelés, hogy az ember a cselekedeteivel megválthatja önmagát, minden pogány vallás alapvető elve. Ezt az elvet a zsidó vallás is átvette. Sátán ültette el ezt az elgondolást bennük. Ahol pedig ezt vallják, ott nincs védőgát a bűn ellen. – Jézus élete, 34–35. o.
 
Az Úr így szólt hozzá: „Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és prédikálj ott, mert feljutott hozzám gonoszságának híre!” (Jón 1:2) Amikor a próféta megbízatásának nehézségeire és látszólagos kivitelezhetetlenségére gondolt, kísértést érzett, hogy megkérdőjelezze a küldetés bölcs voltát. Emberileg nézve úgy tűnt, hogy semmilyen eredményt nem érhet el az üzenet abban a büszke városban. Abban a pillanatban elfelejtette, hogy Isten, akit szolgál, mindentudó és mindenható. Miközben kételkedve tétovázott, Sátán egészen elbátortalanította őt. Nagy félelem uralkodott el rajta, és „el is indult… hogy Tárziszba meneküljön”. Miután elment Jáfóba, és ott indulásra kész hajót talált, „kifizette az útiköltséget, és hajóra szállt…” (Jón 1:3). Jónás feladata súlyos felelősséggel járt. De aki megparancsolta neki, hogy menjen, erőt és eredményt is tudott adni szolgájának. Ha a próféta habozás nélkül engedelmeskedik, sok keserű tapasztalattól megmenekül, és Isten gazdagon megáldja. Az Úr azonban nem hagyta el a kétségbeesett prófétát. Egy sor próba és különös intézkedés nyomán újjáéledt bizalma Istenben és az Ő menteni tudó, végtelen hatalmában. – Próféták és királyok, 266. o.

Az elveszett juh sosem találja meg egyedül a nyájhoz visszavezető utat. Ha az éber pásztor nem keresi és nem menti meg, akkor elvész, majd elpusztul. Kiváló szemléltetése ez a mi Megváltónknak! Ha Jézus, a jó Pásztor nem jött volna el megkeresni és megmenteni a tévelygőket, akkor elvesztünk volna. A farizeusok azt tanították, hogy csak a zsidó nemzet nyerhet üdvösséget, és lenézték a többi népet. – Lift Him Up, 212. o.
 

Jónásnak az Isten előli menekülése nem volt problémamentes. Rövidéletű
„nyugalmát” megzavarta, amikor Isten csodálatos módon közbelépett a viharral. A próféta megmenekült a hullámsírból, mert az Úr egy nagy halat küldött érte. Jónás viszont csak akkor ismerte fel, hogy teljes egészében Istentől függ az élete, amikor háromnapos kényszerpihenőn találta magát a nagy hal gyomrában. Időnként olyan helyre kell jutnunk, ahol semmire nem támaszkodhatunk abból, amit a világ kínálhatna nekünk, és csak akkor eszmélünk rá, hogy igazából Jézusra van szükségünk.
2. Miről szól Jónás imája, amit a hal gyomrában mondott el (lásd Jón 2:2-10)?
 
Imájában Jónás lent a mélyben, kifejezetten veszélyes helyzetében a szentélyről emlékezett meg. Isten „szent templomát” akarta látni. Hogy értsük ezt? A templomra összpontosít ez az ima, mint ahogy általában annak is kell az imádság középpontjában lennie. Az Ószövetségben főképpen egy helyen lehet az Urat megtalálni: a szentélyben tartózkodik (lásd 2Móz 15:17; 25:8), tehát az legyen az imádság és az Istennel való kapcsolat központi eleme.
A próféta azonban nem a jeruzsálemi templomra, inkább a mennyei szentélyre utalt (Jón 2:8). Amiatt volt reménysége, mert ott az Úr, valójában onnan jön az általa felkínált üdvösség.
Jónás végül megértette ezt a fontos igazságot. Tapasztalta Isten kegyelmét, megmenekült. Amikor a nagy hal kiköpte, saját tapasztalatot szerzett Isten szeretetével, amit iránta, a menekülő próféta iránt tanúsított. Valóban megtanulta (még ha kerülőutakon is), hogy a hívő számára az jelenti az egyedüli biztos utat, ha Isten akaratát keresi.
Így eldöntötte, hogy végrehajtja a kötelességét, engedelmeskedik Isten parancsainak, és Ninive felé vette az irányt. Kétségkívül hittel indult el a kimondottan gonosz város felé, amelynek lakosai valószínűleg nem fogadják szívesen az idegen prófétát, amikor elmondja nekik, hogy mennyire rosszak.
Előfordulhat, hogy időnként kissé el kell vonulnunk, mert csak így nézhetünk a dolgokra új szemszögből. Elég szélsőséges eset Jónás története, hiszen csoda folytán maradt életben a hal gyomrában. Viszont hogyan segíthet nekünk is új oldalról látni a helyzetünket, ha kilépünk a megszokott környezetünkből?

EGW idézet:

„Az Úr azonban odarendelt egy nagy halat, és az lenyelte Jónást. Három nap és három éjjel volt Jónás a hal gyomrában. Jónás a hal gyomrában imádkozott az Úr Istenhez. Ezt mondta: Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, és Ő meghallgatott engem. A halál torkából kiáltottam segítségért, és te meghallottad hangomat.” (…) Jónás végül megtanulta, hogy „az Úrtól jön a szabadítás” (Zsolt 3:9). Bűnbánata és Isten megmentő kegyelmének felismerése szabadulást hozott. A próféta végül kiszabadult a nagy mélység veszélyeiből. A hal kivetette a szárazra. Isten újra megbízta szolgáját, hogy feddje meg Ninivét. „Az Úr igéje másodszor is szólt Jónáshoz: Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott azt az üzenetet, amelyet én mondok neked!” Most már nem volt kérdés, most már nem kételkedett, hanem tétovázás nélkül engedelmeskedett. „Jónás elindult, és elment Ninivébe az Úr szava szerint.” (Jón 3:1–3) – Próféták és királyok, 268–269. o.

Nem kell a föld végső határáig elmennünk bölcsességért, mert Isten közel van hozzánk. Nem a növekvő képességeid tesznek eredményessé, hanem az, amit az Úr tesz érted. Bízzunk sokkal kevéssé abban, amit az ember tesz, és sokkal inkább abban, amit Isten tehet minden hívőért! Az Úr szeretné, ha hittel fordulnál hozzá, ha nagyszerű dolgokat várnál tőle. Szeretné megértetni veled mind a földi, mind a lelki dolgokat. Ő fogékonyabbá tehet. Meg tud áldani tapintattal és ügyességgel. Szolgálj a képességeiddel, és kérj Istentől bölcsességet! Ő majd megadja neked. Jézus Krisztus szava legyen a biztosítékod! Hiszen azt mondta, hogy fordulj hozzá. Vigyázz, hogy soha ne beszélj kétségbeesetten, csüggedten! Ilyen beszéddel sokat veszítesz. Hited gyengeségéről teszel bizonyságot, ha látszat alapján ítélsz, ha a nehézségek és bajok miatt panaszkodsz. Úgy beszélj, és úgy cselekedj, mintha kudarcot nem ismerő hited volna! Az Úr erőforrásai gazdagok. Övé a világ. Nézz hittel a menny felé! Építs rá, akinél fény, erő és tudás van! – Krisztus példázatai, 146. o.

Minden igazi engedelmesség a szívből ered. Krisztusnál is az engedelmesség a szív ügye volt. Ha egyetértünk vele, akkor Jézus is azonosítja magát gondolatainkkal és céljainkkal. Így olvad össze szívünk és elménk Krisztus akaratával, hogy amikor neki engedelmeskedünk, akkor tulajdonképpen nem történik más, mint az, hogy eleget teszünk saját indítékainknak. Megtisztított és megszentelt akaratunk a Megváltó szolgálatának végzésében találja majd a legnagyobb örömét. Amikor – élve kiváltságunkkal – megismerjük Istent, akkor az életünk a folyamatos engedelmesség élete lesz. – Jézus élete, 668. o.

Ninive hatalmas városnak számított bármelyik izraeli városhoz vagy településhez képest. „Ninive pedig nagy városa volt Istennek: három nap kellett a bejárásához” (Jón 3:3, RÚF).
3.    Olvassuk el Jónás próféta könyve 3. fejezetét! Hogyan fogadta az üzenetet a gonosz város? Milyen tanulságokat szűrhetünk le ebből a történetből a saját bizonyságtételünkre vonatkozóan?

Jónás az Úr üzenetét hirdette, amíg a városban járkált: „Még negyven nap, és elpusztul Ninive” (Jón 3:4)! Az üzenet lényegre törő volt. Bár nem tudjuk meg a részleteit, az biztos, hogy befogadó fülekre talált, a város népe pedig (együttesen!) hallgatott Jónás figyelmeztetésére. Ninive királya tipikus közel-keleti módon kiadott egy rendeletet, ami a szívbéli változást demonstrálta. Mindenkinek böjtölni, illetve gyászolni kellett – még az állatoknak is (a szövegből nem derül ki, hogyan gyászoltak az állatok). Az uralkodó leszállt a trónjáról és a föld porába ült, ami kifejezetten fontos jelképes cselekedet volt.
4.    Olvassuk el Jón 3:6-9 részét, majd vessük össze Jer 25:5, Ez 14:6 és Jel 2:5 verseivel! A király beszédének mely részei mutatják, hogy értette az igazi bűnbánat lényegét?
 
Az üzenet rövid volt, a lényegre tört, de magában foglalta az igazi bűnbánat helyes teológiai tanítását. A Szentlélek erősen munkálkodhatott a ninivei lakosok szívében, mialatt Jónás prédikált.
Az izraelitákkal ellentétben Ninive lakói nem ismerhették Isten gyengéd vezetésének történeteit, mégis jól reagáltak. Tulajdonképpen ezt mondták:
„Hagyatkozzunk Isten irgalmára, ne a saját cselekedeteinkben bízzunk! Teljes mértékben bízzuk rá magunkat a jóságára és kegyelmére!”
Különös, hogy Jónás, aki személyesen tapasztalta Isten kegyelmét, azt exkluzívnak vélte, mint ami csak bizonyos emberek számára elérhető.
Miért olyan fontos része a keresztény életnek a bűnbánat? Mit jelent az, hogy valóban megbánjuk a bűneinket, főleg azok esetében, amelyeket újból és újból elkövetünk?
 

EGW idézet:

Amikor Jónás a városba érkezett, azonnal „ezt hirdette: Még negyven nap, és elpusztul Ninive” (Jón 3:4). Utcáról utcára járva szólta az intő üzenetet. És az üzenet nem hangzott hiába! A hitetlen város utcáin végigharsogó kiáltást szájról szájra adták, amíg minden lakója meg nem hallotta a megdöbbentő hírt. Isten Lelke minden szívvel megértette az üzenetet, és tömegek remegtek bűneik miatt. Mély megalázkodás és bűnbánat ébredt szívükben. (…) A király és a főemberek a köznéppel együtt, nagyok és kicsik „megtértek Jónás prédikálására” (Mt 12:41). Közösen kiáltottak a menny Istenéhez, és Ő könyörült rajtuk. „Látta, amit tettek, és hogy megtértek a rossz útról: megbánta Isten, hogy veszedelembe akarta dönteni őket, és nem tette meg.” (Jón 3:10) Az ítélet elhárult. Izrael Istene felmagasztosult és megdicsőült az egész pogány világban, törvényét pedig tisztelték. – Próféták és királyok, 270. o.

Ha a bűn kiöli az erkölcsi érzéket, az illető nem képes többé jellemének fogyatkozásait felismerni, nem látja be vétkeinek rettenetes horderejét. Ha nem enged a Szentlélek befolyásának, úgy sok tekintetben elvakult a bűneivel szemben. A beismerései nem őszinték, nem komolyak. Minden bűnét mentegetni igyekszik, mindig bizonyos fennforgó, kényszerítő körülményekre hivatkozik, ha dorgálás éri. – Jézushoz vezető út, 40. o.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy az Úr adta világosságnak akár egyetlen sugarát is figyelmen kívül hagyjuk. A lustaság azokban a dolgokban, melyek szorgalmat igényelnek: bűn. Az embernek együtt kell működnie Istennel, és féken kell tartania azokat a szenvedélyeket, melyeken uralkodni kell. Ahhoz, hogy ezt megtegye, fáradhatatlannak kell lennie az Istenhez való imádságban, szüntelen kegyelmet nyerve lelkének, indulatának és tetteinek szabályozására. Jézus Krisztus részesített kegyelme által az ember képes lehet a győzelemre. Győzedelmesnek lenni azonban többet jelent, mint ahogy azt sokan gondolják. Isten Lelke válaszolni fog minden bűnbánó szív kiáltására, hiszen a bűnbánat Isten ajándéka és annak bizonyítéka, hogy Krisztus magához vonja a lelket. Jóllehet a Megváltó nélkül az ember éppúgy nem tudja megbánni a bűneit, mint ahogy bűnbocsánatban sem részesülhet nélküle, mégis neki magának kell megaláznia emberi szenvedélyét és büszkeségét ahhoz, hogy egyenesen Jézushoz menjen, és minden szükségét illetően higgyen és bízzon benne. Senki ne hirdesse tehát azt az elképzelést, hogy az embernek keveset vagy semmit nem kell tennie a győzelemre jutás nagy munkájában, mert Isten semmit sem tesz az ember közreműködése nélkül… Az ember igyekezete önmagában hiábavalóság, de a Krisztussal való együttműködés győzelmet jelent. Önmagunkban nincs erőnk a bűnbánatra. Ha nem fogadjuk el az isteni segítséget, egyetlen lépést sem tehetünk a Megváltó felé. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, I. köt., 380–381. o.
 

Sajnos Jónás története nem ér véget a 3. fejezettel.
5. Olvassuk el Jónás próféta könyve 4. fejezetét! Mi volt a baja Jónásnak? Mit tanulhatunk meg ennek a jellemhibás szereplőnek a történetéből?
A 4. fejezet azzal kezdődik, hogy Jónás mérges Istenre a külmissziós tevékenységének sikere miatt. Attól tartott, hogy bolondnak fogják nézni. Az Úr viszont vette a fáradságot, hogy érveljen a hisztis kisgyerekként viselkedő prófétájával.
Itt a bizonyítéka annak, hogy Isten igaz követőinek – még a prófétáknak is
–    fejlődni kell, le kell győzniük bizonyos dolgokat.
„Jónásnak elsőként kellett volna örvendeznie a menny csodálatos kegyelmén, amikor megtudta, hogy Isten irgalmaz a városnak, amely gonoszsága ellenére bűnbánatot tartott, és zsákban, hamuban bánkódott. Ehelyett az a gondolat foglalkoztatta, hogy hamis prófétának fogják tartani. Hírnevét féltve szem elől tévesztette, hogy a saját hírnevénél felmérhetetlenül többet érnek e szerencsétlen város lakói” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 170. o.).
Elképesztő, hogy Isten milyen türelmes a prófétájával! Úgy tűnik, ragaszkodott ahhoz, hogy Jónást fogja használni. Amikor a próféta elmenekült, az Úr vihart támasztott és elküldte a halat, hogy visszahozza. Jónás ellenkezésekor pedig érvelni kezdett vele, hogy változtasson rossz hozzáállásán. „Igazad van­e, hogy haragszol?” (Jón 4:4; RÚF) – kérdezte tőle.
6. Olvassuk el Lk 9:51-56 szakaszát! Mennyiben állítható párhuzamba ez az eset Jónás történetével?

„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16), avagy ahogy Jón 4:11 versében mondja Isten: „Én pedig ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott van az a sok állat is” (RÚF)! Mennyire hálásak lehetünk, hogy Isten a Bíró, aki megítéli az emberek szívét, elméjét és szándékait, és nem mi vagyunk azok!
Hogyan tanulhatunk mi is olyan együttérzést és türelmet, mint ami Istent jellemzi, vagy legalábbis hogyan tükrözhetjük azt?

EGW idézet:

Jónásnak elsőként kellett volna örülnie a menny csodálatos kegyelme miatt, amikor megtudta, hogy Isten irgalmaz a városnak, amely gonoszsága  ellenére  bűnbánatot  tartott,  és  zsákban,  hamuban  bánkódott. Ehelyett az a gondolat foglalkoztatta, hogy őt majd hamis prófétának fogják tartani. Hírnevét féltve szem elől tévesztette, hogy a saját hírnevénél felmérhetetlenül többet érnek a szerencsétlen város lakói. Az Úr szánalma a bűnbánó niniveiek iránt nagyon rosszulesett Jónásnak, és megharagudott rájuk. (…) Újra engedett gáncsoskodó, kételkedő hajlamának. Ismét erőt vett rajta a csüggedés. Szem elől tévesztette mások érdekeit. Szeretett volna inkább meghalni, mint élni és látni, hogy a város megmarad. Elégedetlenül kiáltott: „Most azért, Uram, vedd el az én életemet, mert jobb meghalnom, mint élnem!” – Próféták és királyok, 271. o.

Összekuszálódva, megalázottan képtelen megérteni Isten célját Ninive megkímélésében. Jónás mégis teljesítette megbízatását, a nagy város megintését. Jóllehet a megjövendölt esemény nem következett be, az intő üzenet az Úrtól volt, és megtörtént, amit Isten el akart érni általa. Kegyelmének dicsősége megmutatkozott a pogányok között. Akik hosszú ideje „sötétségben ültek, és a halálnak árnyékában” „nyomorultan vasra verve”, „az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből. Kihozta őket a sötétségből és a halál árnyékából, köteleiket pedig letépte.” „Elküldte igéjét, megygyógyította, és a sír mélyéről kimentette őket.” (Zsolt 107:10, 13–14, 20) – Próféták és királyok, 272. o.

[Jézus] a lépteit Jeruzsálem felé irányította, ahol ellenségei már régóta összeesküdtek az élete ellen – most majd leteszi azt. Eltökélten indult neki az üldöztetésnek, megtagadásnak, elvettetésnek, elítélésnek, halálnak. „És követeket küldött az Ő orcája előtt; és azok elmenvén bementek egy szamaritánus faluba, hogy néki szállást készítsenek.” (Lk 9:52) Az emberek azonban nem akarták befogadni Őt, mert útban volt Jeruzsálem felé. Ezt úgy értelmezték, hogy Krisztus előnyben részesíti a zsidókat, akiket  ők  mélységesen  gyűlöltek.  Ha  helyreállította  volna a Garizim-hegyi templomot és az istentiszteleteket, akkor boldogan elfogadták volna, de mivel Jeruzsálembe ment, nem voltak vele vendégszeretőek. Nem vették észre, hogy a menny legjobb ajándékát utasítják vissza a küszöbükön. (…) Krisztus küldetésének nem része, hogy arra kényszerítse az embereket: fogadják el Őt. Sátán és az általa indított emberek akarják a lelkiismeretet kényszeríteni. A gonosz angyalokkal szövetkező emberek az igazságért érzett buzgalom álruhájában zúdítanak szenvedést embertársaikra, hogy saját vallási felfogásukra térítsék őket. Jézus azonban mindig kegyelmes, mindig szeretetének bemutatásával akar győzni. Nem tűrhet meg vetélytársat a lélekben, nem fogadhat el részleges szolgálatot. Csak önkéntes szolgálatot kíván, hogy a szív magától engedjen a szeretet késztetésének. – Jézus élete, 486–487. o.
 

Úgy tűnik, hogy Jónás több bajt okozott, mint amennyi hasznot hozott. Ninive veszélyes volt, de a leírás szerint mintha nem is a niniveiek jelentették volna a gondot. Megértették az üzenetet és gyorsan megtértek. Ebben a miszsziós történetben inkább Jónás, a misszionárius a gyenge láncszem. A beszámoló szerint Isten a vonakodó próféta nyomába eredt, mert tudta, hogy Jónásnak éppen annyira szüksége volt arra a missziós útra, mint amennyire Ninive lakóinak hallaniuk kellett a misszionárius üzenetét.
7. Olvassuk el Júdás levelét! Hogyan tarthatjuk meg magunkat „Isten szeretetében” (Júd 1:21)? Mit jelent ez?
Rövid újszövetségi könyve 21. versében Júdás azt mondja, hogy „tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, várva a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmát örök életre” (RÚF). Nem egyszeri alkalommal tapasztaljuk személyesen Isten szeretetét és kegyelmét. Úgy tarthatjuk meg magunkat az Úr szeretetében, ha nyitunk mások felé. Júdás a következő versekben azt tanácsolja, hogy könyörüljünk az embereken és mentsük meg őket, mintha tűzből ragadnánk ki őket.
8.  Olvassuk el Júd 1:20-23 részét! Mit mond itt Júdás, ami vonatkozik Jónás történetére is? Mit üzen ez nekünk?
Isten talán azért küldte el Jónást Ninivébe, mert a próféta nem sokat gondolkodott azon, milyen is volt a kapcsolata az asszírokkal az elhívása előtt. Annyit valószínűleg tudott, hogy nem szerette őket túlzottan. Viszont arról fogalma sem volt, hogy valójában mennyire gyűlölte őket, milyen végletes tettekre is kész volt, hogy elkerülje őket, talán az elhívása után is. Jónás nem állt készen arra, hogy a mennyben egy ninivei ember legyen a szomszédja. Még nem tanult meg úgy szeretni, ahogy Isten szeret. Az Úr azért küldte a prófétát Ninivébe, mert szerette annak a városnak a lakosait is, azt akarta, hogy ott legyenek a mennyben. És épp azért Jónást hívta el, mert őt is szerette. Azt akarta, hogy növekedjen és egyre jobban hasonuljon hozzá, miközben együtt dolgoznak. Valódi nyugalmat kívánt Jónásnak, amiben csak akkor lehet része, ha üdvözítő kapcsolatban áll Istennel és az Ő akaratát cselekszi. Az utóbbinak az is a része, hogy nyit mások felé, ahhoz a hithez és reménységhez irányítja őket, ami nekünk is megvan.
Mennyi időt fordítunk arra, hogy mások üdvösségéért tegyünk valamit? Lelki értelemben véve hogyan vezet oda ez a munka, hogy nyugalmat találjunk Jézusban?

EGW idézet:

Istenünk az irgalom Istene. Hosszútűréssel és szerető szánalommal bánik törvénye áthágóival. Ma azonban, amikor az embereknek olyan sok alkalmuk van a Szentírás kinyilatkoztatásából a menny törvényének megismerésére, a világegyetem nagy Ura nem nézheti nyugodtan a gonosz városok erőszakosságát és bűneit. Az Atya türelme a makacsul engedetlenkedőkkel szemben nemsokára véget ér. (…) Isten szolgáit a nagy városokban ne csüggessze el a gonoszság, jogtalanság, istentelenség, amellyel szembe kell nézniük, miközben a megváltás örömhírét igyekeznek hirdetni. Az Úr ezeket a munkásokat ugyanazzal az üzenettel bátorítja, mint amit Pál apostolnak adott az elvetemült Korinthusban: „Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert sok népem van ebben a városban.” (Csel 18:9–10)… Minden városban, ha bűnnel és erőszakossággal van is tele, sok olyan ember van, akik megfelelő tanítással Jézus követőivé válhatnak. Ezreket lehet így a megmentő igazsággal elérni és Krisztusnak mint személyes Megváltójuknak elfogadására ösztönözni. – Próféták és királyok, 275–277. o.

Júdás apostol tanácsai a 20. verstől kezdődően egészen a fejezet végéig teszik teljessé a munkánkat, mivel megtanítanak arra, hogyan kell dolgoznunk Krisztus szolgálatában. Nincs  helye  a  fényűzésnek, és nem szabad megengednünk magunknak a nemtörődömséget vagy a lustaságot. Egyetlen ember egyéniségét sem hagyhatjuk figyelmen kívül, és nem szabad önző, kemény szívből fakadó kritikát megfogalmaznunk. A Szentírás elénk tárja, hogy nagyobb lelkesedéssel kell dolgoznunk, és hogy mennyei ihletésre van szükségünk, mert meg kell tanulnunk, hogyan kell munkálkodni a veszendő lelkekért. Némely lelket a tűzből kell kiragadni, és van, akit gyöngéd együttérzéssel kell megközelíteni. Olyan munkásokra van szükség, akik Krisztus iskolájában tanulták meg a lélekmentés módszerét. – 7. levél, 1895. október 20.

Krisztus olyan sóvárgó szeretetet ébreszt követeiben, amilyennel Ő keresi az elveszetteket. Nem elég csupán azt mondanunk: „Jöjj!” Vannak, akik hallják a hívást, de nem értik meg, és semmit sem látnak meg abból, amit Jézus készített nekik. Sokan tudatában vannak a gyengeségüknek, és ezt mondják: „Nem lehet rajtam segíteni! Ne törődj velem!” Az Üdvözítő munkásainak nem szabad meghátrálniuk. Hajolj le meleg, szánakozó szeretettel az elcsüggedt, reményvesztett emberhez! Add át neki a saját bátorságodat, a saját reménységedet és erődet! Jóságoddal kényszerítsd arra, hogy jöjjön! „Könyörüljetek némelyeken, megkülönböztetvén őket. Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből.” (Júdás 1:22–23) – Krisztus példázatai, 235. o.
 

Ellen G. White: Megszentelt élet, „Büszkeség és nagyravágyás – keresztényietlen” című fejezet. A nagy Orvos lábnyomán, „Csalódások, veszélyek” című fejezet.
„Jónás feladata súlyos felelősséggel járt. De aki megparancsolta, hogy menjen, erőt és eredményt is tudott adni szolgájának. Ha a próféta habozás nélkül engedelmeskedik, sok keserű tapasztalattól megmenekül és Isten gazdagon megáldja. Az Úr azonban nem hagyta el a kétségbeesett prófétát. Egy sor próba és különös intézkedés nyomán újjáéledt a bizalma Istenben és menteni tudó végtelen hatalmában” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 167. o.).
„Ezreket lehet megközelíteni a legegyszerűbb és legszerényebb eszközökkel. A legintelligensebb embereket, akiket a világ legtehetségesebbjeinek tartunk, sokszor felüdítik annak az embernek az egyszerű szavai, aki szereti Istent, és aki olyan természetesen beszél erről a szeretetről, mint a világ fiai az őket leginkább érdeklő dolgokról” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, Advent Kiadó, 155. o.).

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN
Róm 12 – 1Kor 2; Evangelizálás,„Hangsúly a gyülekezeti éneklésen” c. alfejezet
1.    Mi az, ami „rajtunk áll”, Pál szerint?
2.    Pál tanácsára alapozva mit kell tennünk a hitben erőtlenekkel?
3.    Mi volt a neve annak a gyülekezetnek, ahol Fébé diakónusi szolgálatot végzett?
4.    Mely dolgok tűnnek bolondságnak az érzéki ember számára?
5.    Mire kell törekednünk, amikor a gyülekezetben Istent dicsőítő éneket éneklünk?

I. ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
Időnként furcsának tűnik Isten stratégiája, amellyel az elveszett emberiséget próbálja megmenteni. Ninive, a 120.000 lakosú város Asszíria fővárosa volt. Az asszír egyesített haderő félelmetes volt, katonái az egész Földközi-tengeri térségben hírhedté váltak kegyetlenségük miatt. Nemcsak megtámadták az ellenség erődítményeit, hanem porig is rombolták azokat. Az asszírok brutálisan végeztek ellenfeleikkel, és ezrével vitték magukkal a fiatalokat rabszolgáknak.
Nem nehéz elképzelni, mi lehetett Jónás reakciója, amikor Isten Izraelből Ninivébe küldte őt, hogy figyelmeztesse és megtérésre szólítsa a törvénytelen lakosságot. Ahelyett, hogy bízott volna Isten erejében, és teljesítette volna a parancsot, elhagyta magát, és a szorongás hatalmába kerítette. Miközben az ellenkező irányba menekült, nem volt csepp nyugta sem. Az egyik rendkívüli szempont, ami ebből a történetből kitűnik, az az Isten őszinte vágya, hogy megmentse Ninive lakóit. Istent szenvedélyesen érdekli az emberek megmentése, mindent megtesz, ami csak szükséges, hogy üdvösségre vezesse őket. Jónás története nemcsak Ninive városának megmentéséről szól, hanem a tartózkodó, ingatag próféta megmeneküléséről is.
Valószínű, hogy Jónás nem volt tudatában annak, hogy mennyire ellenséges érzéseket táplál a niniveiekkel szemben. Isten elől menekülve egy hatalmas hal gyomrába került, és három nap állt rendelkezésére, hogy elgondolkozzon az Úrral való kapcsolatán. Kétségbeesésében Istenhez kiáltott. Amikor az óriáshal kivetette őt a partra, az ingatag „szökevény” együttműködésre hajlamos misszionáriussá vált. A történet azonban ezzel nem ér véget. Jónás prédikált Ninivében, és amikor a város lakói megtértek, a próféta haragra lobbant. Inkább a saját hírnevére gondolt, mint Isten tisztességére és a niniveiek iránti szeretetére. E heti tanulmányunkban a következő csodálatos igazságot fedezzük fel: Jónásnak ugyanúgy szüksége volt az evangéliumra, mint Ninive lakóinak, így nekünk is.

II.    MAGYARÁZAT
Jónás egy kis város, Gát-héfer polgára volt, amely Jáfó, a kikötőváros közelében volt (2Kir 14:25). Mivel félt Ninive lakóitól, Jónás nem engedelmeskedett Isten hívásának, és elmenekült a küldetése elől. Felszállt egy Tarsisba induló hajóra, hogy minél messzebb kerüljön az asszír fővárostól. Több bibliamagyarázó szerint Tarsis tulajdonképpen az Ibériai-félsziget déli partján, a mai Gibraltári szoroshoz közel fekvő Tartessos volt. Amennyiben ez igaz, Jáfótól Tartessosig a hajóút hossza mintegy 3540 kilométer lehetett, ezzel szemben Ninive csak 1126 kilométerre feküdt Jáfótól.
 
A prófétát kísértette a gondolat, hogy nevetségessé tehetik Ninivében, elutasíthatják, vagy ami még rosszabb: üldözhetik. Áthidalhatatlan akadályoknak tűntek számára az előtte lévő nehézségek. Ezt írta Ellen White Jónás hitetlenségéről: „Amikor a próféta megbízatásának nehézségeire és látszólagos kivitelezhetetlenségére gondolt, kísértést érzett arra, hogy megkérdőjelezze a küldetés bölcs voltát. Emberileg nézve úgy tűnt, semmilyen eredményt nem érhet el az üzenet abban a büszke városban. Abban a pillanatban elfelejtette, hogy Isten, akit szolgál, mindentudó és mindenható. Miközben kételkedve tétovázott, Sátán egészen elbátortalanította. Nagy félelem lett úrrá rajta, és »el is indult… hogy Társisba meneküljön…« Miután elment Jáfóba és ott indulásra kész hajót talált, »kifizette az útiköltséget, és hajóra szállt…« (Jón 1:3). Jónás feladata súlyos felelősséggel járt. De aki megparancsolta, hogy menjen, erőt és eredményt is tudott adni szolgájának. Ha a próféta habozás nélkül engedelmeskedik, sok keserű tapasztalattól megmenekül, és Isten gazdagon megáldja.” (Próféták és királyok. 266. o.).
Jónás nem oldotta meg a problémáit azzal, hogy megpróbált elmenekülni előlük. Futásával még inkább belemélyedt a nehézségeibe. Isten, aki elküldte őt Ninivébe a megtérés üzenetével, teljességgel képes lett volna támogatni és megerősíteni őt. Isten sosem bíz valakire úgy küldetést, hogy nem adja meg neki a képességet is a feladat elvégzésére. „Az Isten akaratával együttműködő emberi akarat mindent meg tud cselekedni. Amit Isten parancsára kell tennünk, azt az Ő erejével meg is lehet tenni. Amikor parancsol, képességet is ad parancsa teljesítésére.” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. 333. o.). Jónás inkább a saját gyengeségére gondolt, mint az Isten erejére. Isten azonban nem adta fel. Továbbra is terve volt Jónással.
Jónás Tarsis felé tartott egy hajón, Isten viszont mindvégig közel maradt a prófétához. Jónás menekült a küldetésétől, de Isten megszólította őt. A Szentírásban ezt olvassuk erről: „Az Úr pedig nagy szelet bocsáta a tengerre, és nagy vihar lőn a tengeren, és a hajó már-már töredezik vala” (Jón 1:4). Amikor már-már úgy tűnt, hogy a hajó rakománya, a legénység és az utasok élete is veszélyben forgott, Jónás kétségbeesésében arra kérte a matrózokat, hogy vessék őt a tengerbe. Amint egyre mélyebbre merült a háborgó vízben, egy nagy hal lenyelte. A Biblia ezt mondja: „Az Úr pedig egy nagy halat rendelt, hogy benyelje Jónást. És lőn Jónás a hal gyomrában három nap és három éjjel” (Jón 2:1).
Sokan túl meseszerűnek tartják Jónás történetét ahhoz, hogy igazként fogadják el. Szerintük inkább egy mítosszal, fikcióval van dolgunk, mint valós történettel. A Szentírás, a történelem és az archeológia bizonyítékai azonban alátámasztják a történet valódiságát. 1Kir 14:25 verse szerint Jónás igazi történelmi személyiség volt. A zsidók Jónás könyvét történelmi könyvnek tekintik. Az egykori Ninive körüli ásatások igazolják, hogy Ninive valóban akkora lehetett, mint amekkorának a Biblia leírja. Jézus maga is utalást tesz Ninivére és Jónás történetére (Mt 12:39-40; Lk 11:29-30). A valódiságot tagadók a legerősebb érvükkel, a halas epizóddal támadják a történet hitelességét: valóban lenyelhet-e egy nagy hal egy embert egészben, és az ember képes-e túlélni, három napon keresztül, egy ilyen szituációt?
Dr. John D. Morris, a Creation Research Institute kutatója a következő magyarázatot fűzte Jónás történetéhez: „Számos bálnaés cápafaj létezik, amelynek elég széles garata van ahhoz, hogy egy felnőtt embert egészben lenyeljen. Nem beszélve az időközben eltűnt, vízben élő állatfajokról, mint például a hüllők családjához tartozó plesiosaurusról. Mindazonáltal a legfontosabb az, hogy a Biblia kijelenti: »Az Úr pedig egy halat rendelt, hogy benyelje Jónást« (Jón 2:1). Egyértelmű, hogy csodaszerű eseménnyel, nem pedig természetes jelenséggel van dolgunk. Így hát nem kell magyarázatot adnunk a mai, modern, korlátolt tudományos tapasztalatok és ismeretek alapján erre a csodaszerű eseményre.
Megmaradhat egy ember három napig egy óriáshal gyomrában? Bebizonyították, hogy a héberben a »három nap és három éjjel« kifejezés jelentése (mind a Szentírásban, mind pedig más, héber nyelvű forrásban): olyan periódus, amely ma kezdődik, és holnapután ér véget. Nem jelent feltétlenül három teljes napot és három teljes éjszakát. Mi több, számos eset igazolja (mai tengerészek jelentették, vagy akár maguk az áldozatok is), hogy embereket nyeltek le hatalmas halak, és órák múlva kiszabadították őket” („Did Jonah Really Get Swallowed by a Whale?” Morris cikke a Creation Research Institute weboldaláról, 1993. december 1.). Morris szerint keresztények lévén hiszünk a természetfelettiben, a csodaszerű történésekben, ezért elfogadjuk Isten Szavát pontosan úgy, ahogy az Jónás könyvében leírva található.
A nagy hal gyomrában Jónásnak lehetősége volt magába szállnia. Kétségbeesésében Istenhez kiáltott: „Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem, megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem te hozzád, a te szentséged templomába” (Jón 2:8). Jónás a sötétségen túl meglátta azt a ragyogó világosságot, amely a mennyei szentélyből sugárzott. Figyelmét az örök dolgokra irányította. Dávidot, a zsoltárost idézzük: „Ó, Isten, a te utad szentséges… Te vagy az Isten, aki csodát művelsz. Megmutattad a népek között a te hatalmadat. Megváltottad népedet karoddal” (Zsolt 77:14-16).
Jónás felfedezte a csodatévő Istent. Bármilyen körülmények között lennénk is, Istenbe és végtelen hatalmába vetett bizalmunk növekedni fog, ha a mennyei templom felé tekintünk, és Jónáshoz hasonlóan meglátjuk Isten dicsőségét. Ellen White a következő magyarázatot fűzi Jónás tapasztalatához:
„Jónás megpróbáltatásának órájában Isten nem hagyta el őt. Egy sor próba és a gondviselés csodálatos beavatkozása által a próféta Istenbe és végtelen erejébe vetett bizalma megélénkült” (Próféták és királyok. 266. o.).
Amikor feltámadt a Jónás hite, Isten csodát tett, és a nagy hal kivetette a prófétát a partra. Jónás elutazott Ninivébe, és hirdette a figyelmeztetést, hogy Isten elpusztítja a törvénytelen várost, amennyiben nem tér meg. Nem kis meglepetésére Ninive lakói megtértek, nagy lelki ébredés tapasztalatát élték át. A király rendeletet adott ki a keleti szokásokkal összhangban, és az egész nemzet böjtölt és megbánta bűneit. Meglepő azonban, hogy Jónás rendkívül csalódott lett a fejlemények miatt. Teljesítette Isten parancsát, de a rettenetes következmények elmaradtak.
A próféciaértelmezés tudományában nagyon is jól ismert a feltételes prófé­ cia fogalma. Ennek iskolapéldájával találkozunk Jónás 3:10 versében: „És látá Isten az ő cselekedeteiket, hogy megtértek az ő gonosz útjukról: és megbáná az Isten azt a gonoszt, amelyről mondá, hogy végrehajtja rajtuk, és nem hajtá végre.” A jövendölés teljesedése Ninive lakosainak válaszán múlott. Amikor megtértek, Isten „lecsillapodott.” Jónás prédikációja sikeres volt, de a tartózkodó próféta nem ismerte ezt el. Pályatévesztettnek érezte magát, századokkal később Jézus mégis a hűség példaképeként idézte őt. Itt egy rendkívül jó hír van elrejtve számunkra: Isten nem mond le könnyen rólunk. Jónásnak ugyanúgy szüksége volt az evangéliumra, mint a niniveieknek. Isten követte őt, nem engedte, hogy megfutamodjon a küldetése elől, és addig nem hagyta őt nyugton, míg el nem ismerte erős karjának érdemeit.

III. ALKALMAZÁS
Megtörtént-e már veled, hogy amikor Isten megkért valamire, te fenntartásokkal kezelted a kérését? Érezted-e valaha azt, hogy a Szentlélek dolgozik a szívedben, megpróbál meggyőzni, hogy meghozz egy bizonyos döntést, te viszont az előrelátható következmények miatt haboztál? Lehet, hogy Jónáshoz hasonlóan mindez idáig tartózkodóbb misszionárius voltál. Hallottad és megértetted Isten elhívását, hogy felvállalj egy bizonyos szolgálatot a gyülekezetben, vagy bizonyságot tégy egy szomszédodnak, munkatársadnak, vagy pedig hirdesd az evangéliumot családod egyik tagjának, aki nem hisz Istenben, de te amiatt aggódsz, hogy nincs képesítésed ilyesmit tenni, félsz, hogy bizonyságtevésed közben valamit rosszul mondanál, vagy nem fogadják el, amit mondasz, vagy ami még rosszabb: attól tartasz, hogy téged utasítanak vissza.
Íme két dolog, amit észben kell tartanod: Isten elsősorban nem a kvalifikált személyeket hívja el a szolgálatra, hanem Ő képezi ki azokat, akiket elhív. Másodsorban, amikor Isten befolyást gyakorol rád, hogy megtegyél valamit és elfogadd a megbízását, az eredmények felelőssége Őt terheli. Isten nem a sikerre hív el minket, hanem a hűségre. Ha elkötelezzük magunkat a küldetésnek, amelyet ránk akar bízni, egy napon ezt fogja mondani nekünk: „Jól vagyon jó és hű szolgám! Kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután! Menj be a te Uradnak örömébe!” (Mt 25:21).