A végső nyugalom

Alapige:„Hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek” (1Kor 2:9).

Éreztük már úgy, hogy egy nagy csata, a jó és a rossz közötti küzdelem közepében vagyunk? Sokan, még nem vallásos emberek is átélték már ennek a valóságát. Azért van így, mert ez az igazság. A jó és a gonosz, Krisztus (a jó) és Sátán (a rossz) közötti nagy harc közepében vagyunk.
Az élet tehát két síkon játszódik. A Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelem globális szinten történik, sőt az egész világegyetem színterén, ugyanis a mennyben indult el (Jel 12:7). A zavaros események között viszont könynyen szem elől téveszthetjük azt a nagy tervet, amivel a jó Isten meg akarja menteni a világot. A háborúk, a politikai zavargások és a természeti csapások reménytelen rettegésben tarthatnak minket. Isten prófétai vezetése azonban segít, hogy a szemünket a teljes képre szegezzük, ami megmutatja, merre tartunk és hogyan jutunk el odáig.
A nagy küzdelem emellett sokkal személyesebb szinten is dúl. A mindennapokban mindannyiunknak kihívásokkal kell megküzdenünk a hit terén, ha pedig nem érjük meg Jézus második eljövetelét, akkor a halállal is szembe kell majd néznünk. Ezen a héten azt vizsgáljuk meg, hogyan találhatunk nyugalmat Jézusban a világszéles nyugtalanság, illetve annak ellenére, hogy nem ismerjük a saját jövőbeli helyzetünket, legalábbis rövidtávon nem. Azonban hosszútávon a kilátásaink valóban ígéretesek!
 
Szeptember 25. – A lelkészi szolgálat napja

EGW idézet:

Krisztus elkezdte irgalommal teljes küldetését, de a jászoltól egészen a keresztig az ellenség támadásaival kellett szembenéznie. Sátán minden tenyérnyi területért megküzdött, és erejét megfeszítve próbálta legyőzni Jézust. A kísértések viharát küldte rá. Ámde minél kegyetlenebbek voltak a támadásai, Isten Fia annál szorosabban kapaszkodott Atyja karjába, és haladt előre véráztatta útján. A Krisztus által elszenvedett konfliktus kegyetlenségével arányos volt az elért siker… Sátán igyekezett legyőzni Őt, hogy továbbra is e világ uralkodója maradhasson… Az Atya, a Fiú és Lucifer is saját jellemét nyilatkoztatta ki az egymáshoz való viszonyulásuk által. Isten az Ő szeretetének és igazságosságának jól látható jeleit kínálta fel. – Reflecting Christ, 58, o.

Isten Igéjében látjuk az ember megváltásának magasztos tervét, amely kiragadja az embert Sátán hatalma alól. Látjuk Krisztust, üdvösségünk Fejedelmét, amint nyílt küzdelemben győzi le a sötétség urát, és vívja ki számunkra a győzelmet. De ugyanakkor azt is megtudjuk, hogy e győzelem nyitotta meg számunkra a reménység kapuját, valamint az erő forrását, hogy vitéz katonákként mi is megvívhassuk saját csatánkat a ravasz ellenséggel, és Jézus nevében győzelmet arassunk. Minden léleknek szembe kell szállnia a sötétség erőivel. Fiatalt és időset egyaránt érnek támadások, és mindenkinek meg kell értenie a Krisztus és az ördög között dúló nagy küzdelem jellegét, és el kell ismernie, hogy ez a harc személyesen őt magát is érinti. (…) Nem elég csupán elméleti szinten ismerni az igazságot… Az Igének át kell hatnia a szívet, hogy a Szentlélek beköltözhessen oda. Életünknek összhangba kell kerülnie az Ige elvárásaival. Az igazságot nem csak az értelem, hanem a szív és a lelkiismeret is be kell, hogy fogadja. – That I May Know Him, 192. o.
 
Sátán egy éber, fáradhatatlan ellenség, aki sohasem alszik. Tudja, hogy kevés ideje van, ezért mindenféle álnokságát latba veti annak érdekében, hogy a lelkeket csapdába ejtse és megrontsa. Üzenetem van számotokra: „Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” Ne engedjétek meg az ördögnek, hogy éket verjen közétek és Krisztus közé, és ne értékeljétek többre az emberi dolgokat az isteni dolgoknál. Ha őszinte hitetek van, akkor a hitetek engedelmességre fog vezetni. Isten nem vár el olyat tőlünk, amire nem vagyunk képesek. Minden hűséges és benne bízó léleknek Ő fog erőt adni… Ápoljátok a szívetekben Jézus szeretetét, az embertársak iránti tiszteletet, hiszen Krisztus az életét adta értetek. Isten előtt minden lélek értékes. Hatalmas csoda, hogy az Úr minden pillanatban megemlékezik és gondot visel rólunk. – The Upward Look, 20. o.

Jézus legtovább élő tanítványa egy sziklás börtönszigeten ült, távol mindentől, amit csak szeretett. Mi zajlódhatott le János fejében, amikor a lakatlan szigeten találta magát? Hogyan kerülhetett oda, ráadásul olyan körülmények között? Elvégre látta Jézust felemelkedni, amint az ott álló két angyal ezt mondta: „Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvi­ tetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe” (ApCsel 1:11, RÚF).
Annak már több éve volt, Jézus pedig nem tért vissza. Az aznap jelenlévő többi apostol addigra már mind meghalt, a legtöbben mártírhalált szenvedtek a bizonyságtételük miatt. A fiatal egyház sokat változott egy emberöltő alatt, most pedig rettenetes külső üldözéssel, illetve belső eretnekmozgalmakkal kellett szembenézniük. János bizonyára egyedül érezte magát, elfáradt és nyugtalan volt. Majd hirtelen látomást kapott.
1.  Olvassuk el Jel 1:9-19 szakaszát! Milyen vigaszt kaphatott János ebből a látomásból?

Jézus azt mondta a követőinek, hogy „íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28:20, RÚF). Ezek a szavak minden bizonnyal sokszor bátorították Jánost magányos száműzetése során. Jézus „kinyilatkoztatása” (RÚF), a látomása vigaszt jelenthetett a számára, mert tudta, hogy Krisztus
„az Alfa és az Omega, kezdet és vég” (Jel 1:8), aki most különleges módon fedi fel magát a száműzött apostolnak.
E versek után a világ jövőjéről szóló látomások következnek. A történelem csodálatos, panorámaszerű képe jelenik meg előtte, ami nekünk tulajdonképpen a keresztény egyház történelme, neki viszont még a jövő volt. Jánosnak azt is megmutatta Isten, hogyan ér majd mindez véget a sok megpróbáltatás és csapás után. „És láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúlt, és a tenger sincs többé. És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve” (Jel 21:1-2, RÚF).
A jelenések könyvében feljegyzett nagy apokaliptikus látomás segített Jánosnak biztos nyugalomra lelni Isten gondviselésében és ígéreteiben.
Az élet időnként nehéz, sőt félelmetes is lehet. Viszont hogyan segít nyugalmat találni az a tudat, hogy Isten ismeri a jövőt, és kedvezőek a hosszútávú kilátásaink?

EGW idézet:

Pátmosz az Égei-tenger puszta, sziklás szigete, amit a római kormány a gonosztevők száműzetési helyéül jelölt ki. Isten szolgája számára azonban ez a szomorú hely a menny kapujává vált. A nyilvános élettől, az elmúlt évek lüktető tevékenységétől elzárva János apostol szoros közösségben élt Istennel, Krisztussal és a menny angyalaival. Tanítást, utasításokat kapott tőlük az egyház számára az idők végezetéig. (…) Pátmosz szirtjei és sziklái között érintkezett János Teremtőjével. Áttekintette múltját, megemlékezett az áldásokról, amelyekben részesült, és szíve túlcsordult a mennyei békétől. Keresztény életet élt, így hát bátran elmondhatta: „Tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe.” (1Jn 3:14) De egészen más volt a császár helyzete, aki őt száműzte. Csak harcmezőkre és vérfürdőkre tekinthetett vissza, elpusztított otthonokra, síró özvegyekre és szerencsétlen árvákra. Ilyen gyümölcsöket érleltek nagyravágyó tervei a világuralomért. – Az apostolok története, 570–571. o.

János visszaemlékezett azokra a csodálatos eseményekre, amelyeknek Jézus életében volt tanúja. Gondolatban még egyszer átélte azokat a drága alkalmakat, melyekben részesülhetett, és ez az emlékezés felemelte és boldoggá tette. Azonban egyszerre feleszmélt gondolataiból: egy világosan hallható hang szólt hozzá. Megfordult, hogy lássa, honnan ered a hang, és íme, legnagyobb csodálatára az Urat pillantotta meg, akivel együtt járt, akit szeretett, és szenvedéseinek tanúja volt. De milyen más volt a Megváltó megjelenése! Többé már nem a „legmegvetettebb és legalázatosabb”. (…) János, aki olyan végtelenül szerette Urát, aki minden szenvedésen át hűségesen kitartott mellette, és aki hű maradt az igazsághoz, még ő sem tudta elszenvedni Krisztus dicsőségének fényét, hanem mint halott terült el a földön. Ámde Jézus kinyújtotta kezét szolgájára, és így szólt hozzá: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó és az élő, pedig halott voltam, és íme, élek örökkön örökké.” János erőt nyert, hogy elviselhesse megdicsőült Urának jelenlétét. És ekkor fenséges jelenetekben mutatta meg előtte Isten az eljövendő századokkal való tervét. – Megszentelt élet, 77–78. o.

„És hozzájuk menvén Jézus szólt nékik mondván… És ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Ebben rejlik a mi erőnk és vigaszunk! Nem bízhatunk a magunk erejében. Az Úr azonban így szól hozzánk: „Én tiveletek vagyok minden napon”, és segítek a munkátokban, vezetlek, vigasztallak, megszentellek és támogatlak, sikerre viszlek, amikor olyan szavakat szóltok, amelyekkel felhívjátok az emberek figyelmét Krisztusra, és felkeltitek az érdeklődésüket a reménység és az igazság megértése iránt, hogy végül a sötétségből a világosságra menjenek át. (…) Az idő múlása semmivel sem változtatta meg azt az ígéretet, amit az Úr adott tanítványainak a mennybemenetele előtt. Ő ma is épp olyan valóságosan áll mellettünk, ahogy a tanítványai mellett állt, és ez így lesz „a világ végezetéig”. – In Heavenly Places, 188. o.

Jézus az Olajfák hegyén széles ecsetvonásokkal festette le a jövőt, amikor a tanítványai megkérdezték: „Mondd meg nekünk, mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének” (Mt 24:3, RÚF)?
Máté evangéliuma 24. fejezetében feljegyzett híres prédikációja felöleli a történelem folyamát az Ő korától kezdve a második eljöveteléig, illetve az azon túli időkig. Krisztus fel akarta vázolni a végidei próféciák isteni időrendjét a különböző korokban élő népe tagjai számára, hogy a végidőben élők felkészülhessenek a legvégső eseményre. Azt akarta, hogy biztos nyugalomra találjunk a szeretetében, még akkor is, amikor körülöttünk minden a darabjaira hullik.
Az adventisták jól ismerik Dániel írását arról, hogy „nyomorúságos idő lesz az, amilyen nem volt, mióta népek vannak” (Dán 12:1, RÚF). Jézus azt akarja, hogy felkészüljünk a második adventjét megelőző eseményekre.
2. Milyen lesz Jézus visszajövetele? Mit tehetünk, nehogy bárki megtéveszszen bennünket? Olvassuk el Mt 24:4-8, 23-31 részeit!

Jézus adventje valóságos esemény lesz a végidőben, és hatalmas a jelentő­ sége, tekintettel arra, hogy mennyi helyet kap a próféciákban és Jézus prédikációiban.
Az egész világon csupán nyolcan álltak készen, amikor legutoljára egyetemes kiterjedésű krízishelyzet következett be. Jézus a visszajövetele váratlanságát ahhoz az esethez, az özönvízhez hasonlítja (Mt 24:37-39). Bár senki nem ismeri annak napját vagy óráját (Mt 24:36), Isten már tudatta velünk a prófétai menetrendet, amit figyelhetünk a világban körülöttünk zajló események között.
3.  Mi is szerepet kaptunk a profetikus drámában. Mi a feladatunk? Összpontosítsunk Mt 24:9-14 szakaszára!
Nem csupán megfigyelői vagyunk a kozmikus küzdelemnek, az evangélium hirdetésében tevékeny résztvevőknek kell lennünk, nekünk is vinnünk kell azt az egész világra! Ez azt jelenti, hogy minket is üldözni fognak.
Mit jelent az, hogy valaki „mindvégig állhatatos marad”? Hogyan lehet ezt megtenni? Milyen napi döntéseket kell meghoznunk azért, hogy ne valljunk kudarcot, amint az sokakkal  megtörtént a  múltban, illetve megesik majd a jövőben is?

EGW idézet:

Isten irgalmasan eltakarta a jövőt a tanítványok elől. Ha akkor teljesen felfogták volna azt a két rettenetes dolgot: a Megváltó szenvedését és halálát, valamint városuk és templomuk elpusztulását – porig sújtotta volna őket a rémület. Krisztus csak a vázát adta meg azoknak a kiemelkedő eseményeknek, amelyek a történelem lezárulása előtt következnek be. Akkor nem értették meg teljesen a szavait; de később fény derült rájuk, mert a népének szüksége van a bennük rejlő eligazításra. A prófécia, amit Jézus mondott, kettős jelentésű volt. Miközben előre vetítette Jeruzsálem pusztulásának árnyékát, az utolsó, súlyos napok félelmetes eseményeit is jelezte. – A nagy küzdelem, 25. o.

Krisztus azután a tanítványokhoz fordult, és így szólt: „Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket. Mert sokan jönnek majd az én nevemben, akik azt mondják: Én vagyok; és sokakat elhitetnek.” (Mk 13:5–6) Sok hamis próféta jelenik meg, akik jogot formálnak a csodatételre, és kijelentik, hogy eljött a zsidó nép felszabadításának az ideje. Ez sokakat félrevezet majd. Jézus szavai beteljesedtek. Halála és Jeruzsálem ostroma között sok hamis Messiás jelent meg. Ő azonban ezt a figyelmeztetését azokhoz is intézte, akik napjainkban élnek. Azok a csalások, amelyek Jeruzsálem elpusztítása előtt történtek, minden korszakban megismétlődtek, és napjainkban is megismétlődnek. – Jézus élete, 628. o.

Végzetes tévedés azt hinni, hogy a lélekmentés munkája csak a hivatásos prédikátorokra hárul. Az Istennek szentelt egyszerű hívőt – aki aggódva lelkén viseli veszendő embertársai üdvösségét – bátorítsák azok, akikre az Úr nagyobb felelősség terhét helyezte. Isten egyházának vezetői legyenek tisztában azzal, hogy az Üdvözítő megbízása mindenkinek szól, aki hisz benne. Isten mindenkit elküld a szőlőjébe, noha nem avattak fel mindenkit a prédikátori tisztségre. Azok közül, akik hallották az evangéliumot, százak, sőt, ezrek állnak még mindig tétlenül a piacokon, holott bármilyen formában tevékeny részt vehetnének ki a szolgálatból. Ezekhez szól Krisztus: „Miért álltok itt egész napon át hivalkodván?” És felszólítja őket: „Menjetek el ti is a szőlőbe.” (Mt 20:6–7) Miért nem követi több keresztény ezt a felhívást? Mert azzal mentegetőznek, hogy nincsenek a hit hirdetői tisztségére felavatva. Bárcsak meg tudnák érteni, hogy a prédikátori munkakörön kívül még milyen nagy munkát kell elvégezni, amelyet csak a megszentelt életű önkéntes tagok ezrei vállalhatnak fel és végezhetnek el! Isten már régóta várja, hogy minden egyes tag tehetségéhez képest munkálkodjon, hogy az egész gyülekezetet a szolgálat lelkülete hassa át. Ha az Úr gyülekezetének tagjai teljesítenék a küldetésüket az ínséget szenvedő belés külföldi területeken, és így elvégeznék evangéliumi megbízatásukat, akkor csakhamar az egész világ meghallaná az intő figyelmeztetést, és az Úr Jézus mielőbb visszajöhetne e földre hatalommal és nagy dicsőséggel. „És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon bizonyságul minden népnek: és ekkor jön el a vég.” (Mt 24:14) – Az apostolok története, 110–111. o.

A történelemnek ez a nagy, prófétai képe nem engedi, hogy tétlenül hátradőljünk, miközben csak úgy maguktól kibontakoznak az események, amelyeket mi nem irányíthatunk. Sokan így állnak hozzá: „A végső események úgy fognak lezajlani, ahogyan Isten előre megmondta. Mi mást tehetnék tehát, mint azt, hogy azokkal sodródom? Elvégre mi egyebet tehetnék?” A keresztényeknek viszont nem így kell viszonyulniuk az őket körülvevő világhoz, főként nem a végső eseményekhez! A jelenések könyve 14. fejezete szerint a történelem mostani szakaszában az a feladatunk, hogy Isten ítéletéről beszéljünk, illetve segítenünk kell az embereknek felkészülni Jézus második eljövetelére.
4. Olvassuk el Jel 14:6-12 részét! Mit tanít itt Isten nekünk? Mit kell hirdetnünk a világnak? Miért olyan sürgető ez az üzenet?

Adventistaként hisszük, hogy „jelenvaló igazság” (2Pt 1:12) van a „hármas angyali üzenet” verseiben. Itt találjuk meg az elhívásunk lényegét mi, akik a földi történelem mostani szakaszában élünk. Figyeljük meg, hogy az örökkévaló evangéliummal, Krisztus halálának és feltámadásának nagyszerű hírével kezdődik. Egyedül ezen alapszik az üdvösségünk reménysége. Ott van az az üzenet is, hogy „eljött ítéletének órája” (Jel 14:7, RÚF), ami fontos útjelzőként mutat a vég ideje felé. Felszólítást is tartalmaz, hogy imádjuk azt, „aki teremtette a mennyet és a földet” (RÚF), szemben a Babilonban maradóknak szóló félelmetes figyelmeztetéssel – ők azok, akik imádják „a fenevadat és annak képmását” (Jel 14:9, RÚF). Végül Isten bemutatja végidei népét: „Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét” (Jel 14:12)!
5. Olvassuk el Jel 14:11 versét! Mit tudhatunk meg ebből azoknak a nyugtalanságáról, akik a fenevadat és annak képét imádják?
Sem éjjel, sem nappal nincs nyugalma azoknak, akik a fenevadat, illetve annak képét imádják? Különféle elképzelések keringenek azzal kapcsolatban, hogy ez mit is jelent. Abban azonban egyetértünk, hogy ők nem tapasztalják a nyugalmat, amit Isten kínál a hozzá hűségeseknek.
Vajon miért az „örökkévaló evangélium” a hármas angyali üzenet első része? Miért kell mindig a szemünk előtt tartanunk ezt a nagyszerű igazságot, miközben hirdetjük az egész világon az üzenetet? Az evangélium megértése miért olyan fontos ahhoz, hogy nyugalmat találjunk?
 

EGW idézet:

Isten nagyvonalú tervében, hogy megváltsa az elveszett embert, annak szükségessége alá helyezte magát, hogy emberi eszközöket használjon segítő kezeként. Az Úrnak segítő kézre van szüksége, hogy elérje az embereket. Azok közreműködésére van szüksége, akik keresztények akarnak lenni, akik gyorsan felismerik az alkalmakat, gyorsan észreveszik, mit kell tenniük társaikért. (…) Körülöttünk mindenfelé ínségben levő lelkek élnek. Keressük meg ezeket a szenvedőket, és szóljunk hozzájuk alkalmas szavakat a szívük megnyugtatására. Mindenhol találunk ilyeneket. Legyünk mindig közvetítő eszközök, melyeken át a szánakozó szeretet üdítő vize folyik hozzájuk. (…) Sokan vesztegelnek sötétségben.  Ők elvesztették az útirányukat. Nem tudják, milyen ösvényt kövessenek. Akik tanácstalanságban voltak, keressenek meg másokat, akik ma tanácstalanok. Szólják hozzájuk a reménység, bátorítás szavait. Mikor végezni kezdik ezt a munkát, a menny fénye meg fogja világítani előttük az ösvényt, melyet követniük kell. Az elesettekhez szólt vigasztaló szavaik őket magukat is megvigasztalják. A mások segítése által magukat is kisegítik a nehézségekből. Öröm fogja elfoglalni a szomorúság és homály helyét. A szívük Isten Lelkével megtelve melegségtől izzik minden embertársuk iránt. – A Te Igéd igazság, IV. köt., 1151. o.

A lelket megmentő üzenetet, a harmadik angyal üzenetét kell hirdetnünk a világnak. Isten parancsolatai és Jézus hite különösen fontos, ezért kell erőteljesen hirdetnünk. Több szó esett az üzenet első felére vonatkozóan, míg a második felét csak részben érintették. Jézus hitét még nem értik teljes mértékben az emberek. (…) Miért hallgatunk, amikor Krisztus feddhetetlenségéről és az emberiség iránti szeretetéről van szó? Miért nem kínáljuk fel mindazt az embereknek, ami által fölébrednének, és új életet kezdhetnének? (…) Krisztus tökéletes jellemmel bír, ezért Őt kell felmagasztalni és hirdetni, mivel benne rejlik mindazoknak az ereje, megszentelődése és megigazítása, akik hisznek őbenne. – Reflecting Christ, 82. o.
 
János a Jelenések könyvében megjövendöli, hogy közvetlen Krisztus második eljövetele előtt hirdetni fogják az evangéliumot. Lát egy „angyalt az ég közepén repülni, akinél volt az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, és minden nemzetségnek és ágazatnak és nyelvnek és népnek, ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája.” (Jel 14:6–7) Miután felhangzik a figyelmeztetés, hogy eljött az ítélet ideje, és megszólalnak a hozzá kapcsolódó kinyilatkoztatások, a prófécia szerint eljön az Emberfia az ég felhőiben. Az ítélet idejének hirdetése egyben Krisztus közeli eljövetelének hirdetése is. Ez a szózat az örökkévaló evangélium. Jézus második eljövetelének hirdetése, a második advent közelségének hírüladása tehát az evangéliumi üzenet lényeges része. – Krisztus példázatai, 227. o.
 

A keresztények már hosszú évszázadok óta várják Krisztus visszatérését. Valóban abban tetőzik minden reménységünk, ami nemcsak a miénk, hanem mindazoké, akik az egész történelem során Isten hűséges népe közé tartoztak.
6. Olvassuk el Zsid 11:13-16 szakaszát! Milyen nagyszerű ígéret van itt, nemcsak a múltban élők, hanem a mi számunkra is?

Semmi értelme nem lenne ezeknek a verseknek, ha úgy volna, ahogyan általában értik a halált. Mit jelent ebben a szakaszban az, hogy a hithősök nem nyerték el az ígéreteket? A haláluk után állítólag most a mennyben vannak Jézussal, élvezik a jutalmukat. Például amikor Billy Graham meghalt, újból és újból azt hallottuk, hogy most már a mennyben van Jézussal.
Kissé ironikus ez a nézet, mert amikor valaki meghal, azt halljuk, hogy
„Nyugodjék békében!” Hogy is van ez? Békében nyugszanak, vagy a mennyben teszik azt, ami ott szokás (például nézik a sok „jót”, ami itt történik)?
7. Mit mondott Jézus a halálról? Olvassuk el Jn 11:11 versét!

A „békében” való nyugvás gondolata felel meg a valóságnak, nem igaz? A halottak pihennek. „A hívő emberek számára a halál csak egy röpke pillanat, és nincs nagy jelentősége. »Ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké […] nem kóstol halált örökké« (Jn 8:51-52). A keresztények számára a halál csak elalvás, egy pillanatnyi csendesség és sötétség. A Krisztussal való élet Istenben elrejtett élet. »Mikor a Krisztus, a mi életünk megje­ len, akkor majd ti is Ővele együtt, megjelentek dicsőségben« (Kol 3:4)” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 694. o.).
Jézus az öntudatlan alváshoz hasonlította a halál pillanata és a feltámadás reggele közé eső állapotot (Jn 11:11-14), de azt is kihangsúlyozta, hogy mind a megváltottak, mind az elveszettek elnyerik majd a jutalmukat a feltámadás után (Jn 5:28-29). Rámutatott, hogy milyen fontos felkészülni a halálra, bármikor is érkezzen.
Milyen vigaszt találunk abban a tudatban, hogy elhunyt szeretteink most valóban pihennek?

EGW idézet:

„Lázár, a mi barátunk elaludt.” Milyen érzékletes szavak! Milyen tökéletes együttérzés! A tanítványok arra a veszélyre gondoltak, amely a jeruzsálemi úton fenyegeti Mesterüket, és csaknem megfeledkeztek a gyászoló családról. Nem így Krisztus. A tanítványok érezték a feddést. Csalódtak, mert Jézus nem válaszolt azonnal az üzenetre. A kísértés azt sugallta, hogy Ő mégsem szereti olyan gyöngéden Lázárt és a nővéreit, mint hitték, máskülönben sietett volna vissza a küldönccel. E szavak azonban: „Lázár, a mi barátunk elaludt” (Jn 11:11), felébresztették a helyes érzéseket agyukban. Meggyőződtek róla, hogy Krisztus nem feledkezett meg szenvedő barátairól. „Mondták azért az Ő tanítványai: Uram, ha elaludt, meggyógyul. Pedig Jézus annak haláláról beszélt; de ők azt hitték, hogy álomnak alvásáról szól.” (Jn 11:12–13) Jézus az alvással szimbolizálja a halált hívő gyermekei számára. A halottak elrejtették életüket Krisztussal Istenben, és az utolsó trombitaszóig őbenne alszanak. – Jézus élete, 527. o.

Ádám bűne miatt a halál az egész emberiséget sújtja. Mindenkinek meg kell halnia. „Lesz feltámadásuk a halottaknak, mind igazaknak, mind hamisaknak” „Mert amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek.” (Csel 24:15; 1Kor 15:22) A Szentírás azonban különbséget tesz a feltámadottak két csoportja között. „Mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az Ő szavát, és kijönnek; akik a jót cselekedték, az élet feltámadására; akik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására.” (Jn 5:28–29) Akit Isten „méltóvá” tesz az élet feltámadására, „boldog és szent”. „Ezeken nincs hatalma a második halálnak.” (Jel 20:6) – A nagy küzdelem, 544. o.

Krisztus nagy dicsőséggel jön el az ég felhőiben. Ragyogó angyalok sokasága kíséri majd. Azért jön, hogy feltámassza a halottakat, és jön, hogy megdicsőítse azokat, akik szerették Őt, és megtartották parancsolatait, és magához veszi őket. Jézus nem feledkezett meg róluk, sem ígéretéről. Újra összekapcsolódunk családunk tagjaival. Mikor a halottainkra tekintünk, elgondolkozhatunk arról a reggelről, mikor Isten harsonái megszólalnak, „a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk” (lKor 15:52). Már csak egy rövid idő, és meglátjuk a királyt a maga szépségében és dicsőségében. Már csak egy rövid idő, és Krisztus letöröl a szemünkről minden könnyet. Már csak egy rövid idő, és Krisztus Isten „dicsősége elé állíthat” bennünket „feddhetetlenségben, nagy örömmel” (Júdás 1:24). Azért, mikor az Üdvözítő megadta érkezése jeleit, ezt mondta: „Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel, és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelgett a ti váltságotok.” (Lk 21:28) – Jézus élete, 632. o.
 

Az okostelefonjainkon a Google térkép az egyik leggyakrabban használt alkalmazás. Sokan már nem emlékeznek arra, mihez is kezdtünk azelőtt, hogy GPS-alapú térképek voltak a telefonunkon. Talán kissé izgulunk egy olyan helység felé tartva, ahol még nem jártunk, de a Google térképpel még egy idegen városban is bátran útnak indulhatunk és elérhetjük az úticélunkat. Jó példa ez a bizalom arra, hogy milyen nyugalmat szeretne adni nekünk Isten a prófétai időrendjével. Néha rossz címet ütünk be az alkalmazásunkba, vagy nem követjük az utasításokat, mert azt hisszük, hogy ismerünk egy rövidebb utat. Mindkét esetben olyan helyen lyukadhatunk ki, ahová nem akartunk menni, és bizonyára a nyugalmunkat is elveszítjük.
8. Olvassuk el Fil 4:4-6 szakaszát! Pál szerint hogyan találhatunk nyugalomra, valódi békességre, még a zaklatott és fájdalmas világban is?

Pál ebben az igeszakaszban nem azt mondja, hogy örüljetek mindenkor, minden megpróbáltatásotok közben. Inkább arra szólít bennünket, hogy
„Örüljetek az Úrban mindenkor”. Mindegy, éppen milyen helyzetben vagyunk, milyen próbák állnak előttünk, mert ha  gondolatban  Istennél,  a  jóságánál, a szereteténél és a kereszten értünk hozott áldozatánál időzünk, képesek leszünk örömet és nyugalmat találni megfáradt lelkünknek. Már a bibliaszöveg hangneme is nyugalmat, békességet és földöntúli reménységet áraszt. Képzeljük el, hogy milyen békességünk lehetne, ha valóban nem aggódnánk
„semmi felől”! Ez talán nem tűnhet reálisnak a világon (Pálnak is temérdek aggodalma volt). Ám ha tudjuk, hogy végső soron mindent a szerető Isten irányít és majd kimenekít bennünket az országába, akkor az bizonyára segít megfelelő perspektívából látni azt, ami miatt éppen aggódunk. „Az Úr közel”? Ez annyit jelent, hogy mindig közel van hozzánk, és amint behunyjuk a szemünket és elalszunk a sírban, a következő pillanatban már Krisztus visszatérésének leszünk a tanúi.
Vitathatatlan, hogy az élet tele van feszültséggel, megpróbáltatással és küzdelemmel. Egyikünk sem menekülhet meg ezektől, minden bizonnyal Pál apostol sem tudott azoktól megszabadulni (lásd 2Korinthus 11. fejezete). Mondanivalójának azonban az a lényege, hogy örülhetünk annak, amit Krisztusban kaptunk, és valódi nyugalomra lelhetünk most is.
Olvassuk el megint Fil 4:4-6 részét! Hogyan alkalmazhatjuk ezeket a csodálatos gondolatokat a jelenlegi próbáinkra és nehézségeinkre is?
 

EGW idézet:

Amikor bajok vesznek körül, nehéznek tűnik örülni az Úrban, azonban sokat veszítünk, ha teret engedünk a hálátlan lelkületnek. Nagy előjoguk Krisztus békéjével rendelkezni minden pillanatban. Nem kellene megengednünk, hogy bármi is ilyen könnyen megzavarjon. Az Úr azért enged meg próbát vagy nehézséget az életünkben, hogy próbára tegyen, és ha türelemmel és bizalommal tűrünk a megpróbáltatásban, akkor Ő megtisztít minden salaktól, és megadja számunkra az örömteljes győzelmet. Nagy áldások várnak azokra, akik zokszó nélkül fogadják az Úrtól kapott igát. (…) „Mindenben hálákat adjatok” (1Thessz 5:18) az isteni erőért, amely által Jézus Krisztus tart fenn benneteket… Amikor segítségért imádkoztok, megtörténhet, hogy nem azonnal fogjátok megtapasztalni az elvárt örömöt és áldást, de ha hiszitek, hogy Krisztus meghallgatja az imátokat, és válaszolni fog, akkor a Megváltó békessége fog megnyugodni rajtatok. – Our High Calling, 326. o.

Ma reggel fáradtan ébredtem. Elmém fölé felhők gyűltek össze, mégsem engedek az ellenség sugallatának, hogy ne bízzak az Úrban. Számomra most jött el a hit nemes harcának ideje. Most van itt az alkalom, amikor a cselekedetek által munkálkodó és lelket megújító, kitartó hitre van szükségem. Most még kitartóbban keresem az Urat. Dávid ugyanerre bátorítja Salamont 1Krónika 28:29. versében. Az Úr prófétája pedig a következő üzenetet vitte Asa királyhoz: „Az Úr van veletek, ha ti is ővele lesztek; ha Őt keresitek, megtaláljátok; de ha Őt elhagyjátok, Ő is elhagy titeket.” (2Krón 15:2) A szív hit által halad előre. A hit nem egy érzelem, és nem a látottakon alapszik. (…) Én hiszem, hogy az ígéret nekem szól, és ezért személyesen fogadom el. Az ígéretnek önmagában nincs semmi értéke, ha én nem hiszek teljes mértékben benne, aki adta azt, és aki teljességgel képes teljesíteni mindazt, amit megmondott. – This Day With God, 156. o.

Hatalmas előjogunk, hogy úgy járulhatunk Jézus elé, ahogy vagyunk, és az Ő szeretetére szegezhetjük a tekintetünket! Krisztus az egyedüli reménységünk. Csak Ő ragadhat ki bennünket a csüggedés és a reménytelenség verméből, hogy lábunkat sziklára helyezze. Bár a szükségben levő ember elkeseredésében képes belekapaszkodni Jézusba, mégis Ő fogja magához láncolni a vére árán megváltott lelkeket, és ezt sokkal nagyobb erővel teszi, mint amilyennel a bűnös ember megtehetné. (…) Csodálatos Megváltónk van, aki feltámadt, hogy üdvözíthesse mindazokat, akik őhozzá jönnek! – That I May Know Him, 80. o.
 

„Mindannyian azonnali és határozott választ akarunk az imáinkra, és kísértést érzünk arra, hogy elbizonytalanodjunk, amikor késik a válasz, vagy nem várt formában érkezik. Isten viszont bölcsességében és jóságában nem mindig pontosan akkor és úgy válaszol az imánkra, amikor és ahogyan szeretnénk. Többet és jobbat ad nekünk annál, minthogy minden kívánságunkat teljesítse. Mivel bízhatunk bölcsességében és szeretetében, nem szabad azt kérnünk, hogy a mi akaratunkkal értsen egyet! Inkább nekünk kell elfogadnunk és teljesítenünk az Övét! Saját vágyaink és érdekeink vesszenek el az Ő akaratában” (Ellen G. White: Gospel Workers. 219. o.)!
„Még egy kis idő, és Jézus visszajön, hogy megmentse a gyermekeit és elvégezze rajtuk a halhatatlanság utolsó simításait… A sírok megnyílnak, a halottak pedig győztesen jönnek elő, azt kiáltva, hogy »Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?« Jézusban elaludt szeretteink halhatatlanságba öltözve jönnek majd elő” (Ellen G. White: Counsels on Stewardship. 350. o.).

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN
1Kor 3–9; Evangelizálás,„Zenei szolgálattevők” c. alfejezet
1. Mire emlékeztette Timótheus a korithusiakat?
2. Minek a „kovásztalanságában” ünnepeljünk, Pál tanácsa szerint?
3. Kik nem fogják örökölni Isten országát?
4. Mit rendelt el az Úr azokkal kapcsolatban, akik az evangéliumot hirdetik?
5. Mire, kikre nem szabad pénzt költenünk, amikor Istent dicsőítő éneklésről van szó?
 

I. ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
E heti tanulmányunk címe is hangsúlyozza: itteni nyugodalmunk csak ideiglenes. Megpihenünk Krisztusban ma, de nyugalmunk csak ideig tartó e szenvedő, beteg világban. De eljön majd a nap, amikor be fogunk lépni az örök nyugalomba. Földi életünk összes fájdalma megszűnik. A betegségek, a katasztrófák és a halál örökre eltűnnek.
Miközben Pátmosz szigetén töltötte száműzetését, János apostol látomást kapott Istentől, amely bátorsággal és reménységgel töltötte el szívét. A profetikus kinyilatkoztatásokban előre megláthatta a keresztény egyház történetét és a Föld története végének csúcseseményeit. A Jelenések könyve egy új ég és új föld képével ér véget, amely bevezet minket Isten végső, örök nyugalmába. Ez előtt az örök nyugalom előtt azonban tanúi leszünk majd olyan különleges eseményeknek, amelyek előre mutatnak Krisztus visszajövetelére. Máté
24. fejezetében Jézus bemutatja a végidő eseményeit, amelyek egyre gyorsuló ritmusban követik majd egymást, ahogy a végkifejlet csúcspontjához közeledünk.
A századok során a pátriárkák és a próféták türelmetlenül várták az Úr eljövetelét, anélkül hogy megkapták volna a végső nyugalmat, amit Krisztus megígért. Meghaltak, miközben az eljövendőt várták, de reménnyel a szívükben haltak meg! Jelenések 14:6-12 szakaszában a Jánosnak megjelenő angyal a menny utolsó üzenetét hirdette, amelynek célja felkészíteni a világot Jézus második eljövetelére.
Mialatt tanúi lehetünk annak, hogy a jó és a gonosz közötti küzdelem eseményei felgyorsulnak, Krisztus meghív minket, hogy vigyázzunk és legyünk készen közeli eljövetelére, hogy beléphessünk Urunk örök nyugalmába.


II.    MAGYARÁZAT
János tudatja velünk, hogy Pátmosz szigetén volt, amikor a Jelenések könyve tárgyát alkotó látomásokat kapta. Pátmosz egy kis sziget az Égei-tengerben, a mai Görögország és Törökország partjai között. Hossza a legtávolabbi pontok között légvonalban 14 kilométer. A János idejében a sziklás, száraz éghajlatú sziget voltaképpen római büntetés-végrehajtó kolónia volt. Egy kis bánya is volt a szigeten, de más semmi.
János körülbelül 90 éves volt, amikor a látomásait kapta. Egész életét szeretett Tanítója szolgálatában élte le. Száműzetése előtt valószínűleg Efézusban élt, Pátmoszon azonban távol volt a családjától, barátaitól, egészsége meggyengült, és kicsi volt az esélye annak, hogy valaha elhagyhatja a szigetet. És Jézus éppen itt nyilatkoztatta ki neki a menny igazságát, amely világosságot és bátorítást nyújtott Isten népének a századokon át. Ezek a végidőre vonatkozó revelációk bejelentik az eljövendő eseményeket, hogy felkészítsék Isten gyermekeit a közeli próbákra. Isten néha akkor szól hozzánk a legérthetőbben, amikor életünk legnehezebb próbáin megyünk keresztül. Jézus ugyanúgy meglátogat minket magányunkban és csüggedésünkben, mint tette azt Jánossal is, és betölti lelkünket jelenléte melegével.
A Jelenések könyve a közbelépő Jézusról szól. Nem korlátozódik arra, hogy uralkodói székén ül, hanem kijelenti, hogy Ő beavatkozik a föld történelmébe és mindannyiunk életébe. Gondozza sebeinket, enyhíti fájdalmainkat és csalódásainkat, amelyekkel küzdenünk kell. Nincs ezen a világon olyan hely, ahová Isten nem siethetne a segítségünkre. Jelenlétébe fogad, bárhol lennénk is. A Jelenések könyve tehát tele van reménységgel. Aki velünk van a Szentlélek által most, hamarosan el fog jönni dicsőségben, hogy hazavigyen minket. János örömmel mondja: „Íme, eljő a felhőkkel, és minden szem meglátja Őt” (Jel 1:7).
Jézus visszajövetelének jelei
Jézus beszélt a tanítványainak arról az időről, amikor Jeruzsálemet ellenséges csapatok veszik körül és megsemmisítik (Lk 21:20). Ez be is következett Kr. u. 70-ben, amikor Titus csapatai elözönlötték Izraelt, és megtámadták Jeruzsálemet. A zsidó történész, Josephus Flavius részletesen leírja az ostrom pusztító hatásait. „Az éhező emberek egy darabka kenyérért is képesek voltak verekedni, a gyermekek pedig szüleik szájától vették el az ételt. Testvér a testvérnek nem irgalmazott. A kukorica értékesebb volt az aranynál!” (Th Destruction of Jerusalem. D. J. Muehlenbruch ford. St. Louis: Concordia Publishing House, 1992). Arra is volt példa, hogy a szülők megfőzték és megették előzőleg meghalt gyermekeiket. Szintén Josephus Flavius-tól idézünk:
„Az éhség miatt egyesek trágyát ettek, mások a lovak gyeplőjét rágták. Voltak, akik a pajzsuk bőrbevonatát ették meg, míg mások szalmát ettek, mint a lovak: még ott voltak a szájukban a megrágatlan szalmaszálak, amikor megtalálták a holttestüket.”
A rómaiak pusztító támadásának következményei rettenetesek voltak. Az ostrom vége előtt nagy tűz keletkezett a városban, és a lángokban több ezren haltak meg. Az 1970-es években a régészek felfedezték egy arisztokrata család házának maradványait, amely az említett tűzben égett le. Ez az archeológiai felfedezés is bizonyítja, milyen pusztítást okozott a tűzvész.
A tanítványok kérdései
Amikor Jézus beszélt a tanítványoknak a küszöbön álló szörnyűségről, azt gondolták, hogy ilyesmi csak az idők végezetén történhet meg. Ebből az okból kifolyólag meg is kérdezték Jézustól: „Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek, és micsoda jele lesz a te eljövetelednek és a világ végének?” (Mt 24:3).
A tanítványok itt tulajdonképpen két különböző kérdést tettek fel. Az első, a „mikor lesznek meg ezek?” Jeruzsálem elestére és a templom megsemmisítésére vonatkozott. Második kérdésük ez volt: „Mi lesz a jele az eljövetelednek és a világ végének?” Válaszában Jézus egybefonta a két eseményt. A Jeruzsálem Kr. u. 70-ben bekövetkezett lerombolásához vezető eseményekről beszélt, és ezek az események arra is szolgáltak, hogy a második eljövetelt megelőző eseményeket vetítsék előre. Ugyanazon válaszában Jézus megemlítette azokat a jeleket is, amelyek majd az idők végén, közvetlenül az eljövetele előtt lesznek láthatóak.
Az Üdvözítő nem határozott meg időpontot a visszajöttére, viszont elmondta, hogy melyek lesznek azok a jelek, amelyekből tudhatjuk, hogy közel van. Jézus prédikációja az utolsó napok jeleiről négy specifikus területre tagolódik: 1) jelek a vallásos világban; 2) a nemzetközi események alakulása;
3) jelek a természetben; 4) társadalmi változások. E jelek közt feltűnnek a lelki ébredések, nemzetközi konfliktusok, a bűnözés növekedése, az erkölcsiség szintjének csökkenése és végül az evangélium gyors terjedése az egész világon. Máté 24. fejezete felsorolja Krisztus visszajövetelének jeleit; Jelenések 14. fejezete pedig felszólít, hogy sürgősen készüljünk az Úr eljövetelére.
Az utolsó napokra vonatkozó üzenet a Jelenések könyvében
Jelenések 14. fejezetében a Jánost meglátogató angyal Isten utolsó üzenetét közvetíti e világ számára. Az üzenet gyorsan terjed minden nemzet, faj, nyelv és nép között, hogy a Föld minden lakója felkészülhessen Jézus közeli eljövetelére. Isten csodálatos kegyelme, az „örök evangélium” üzenete ez az egész bolygó számára; Isten hívása, hogy az evangélium fényében Isten iránt engedelmes életet éljünk, és dicsőítsük Őt minden cselekedetünk által, amit az ítélet ezen órájában teszünk; határozott felhívás, hogy az evolucionizmus korában a Teremtőt imádjuk; a reménység üzenete a vég idején élők számára. Jézus jelen lesz, amikor a mennyei ítélőszék az esetünket tárgyalja, és feddhetetlen életét fel fogja ajánlani a mi bűnös életünk helyett. János apostol ekképpen bátorít minket: „Ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus” (1Jn 2:1). Isten utolsó ítélete az igazság ítélete: Jézus csak azokat képviselheti, akik átadják neki az életüket, és hit által elfogadják életét
és helyettes halálát.
Mindig örvendjetek az Úrban!
A Rómában bebörtönzött Pál apostol bátorító levelet küldött a filippibeli hívőknek. Egyes bibliamagyarázók „az öröm episztolájának” nevezik Pál
 
Filippibeliekhez írt levelét. Ebben a rövid, négy fejezetre osztott levélben Pál ismételten használja az „öröm”, „örvendjetek” szavakat. Az első fejezet témája
„az öröm a próbák közepette”, a második rész központi kérdése „az alázatban megnyilvánuló öröm”, a harmadik fejezet „az engedelmesség során tapasztalható örömmel” foglalkozik, az utolsó részben pedig „a hála és az öröm” kettős érzését elemzi. Pál megtanulta élni Krisztus örömét, mivel felfedezte, hogyan nyugodjon meg Krisztusban. Hitte, hogy az Úr Jézus minden helyzetben megerősítheti és gondját viselheti (Fil 4:13, 19). Bizalma azon az isteni valóságon alapult, hogy egyrészt a menny állampolgára, másrészt pedig hogy egy napon Krisztus „elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez” (Fil 3:21).
Pál türelmetlenül várta az Üdvözítő eljövetelét (3:20-21). Tudott örülni mindenkor az Úrban (4:4), mivel teljes mértékben megbízott Krisztus gondviselésében a jelenben és örök tervei jövőbeni megvalósításában. „Az Úr közel!” kijelentése „Isten békességét” adta meg számára, „mely minden értelmet felül halad” (4:5, 7). Pál apostolhoz hasonlóan, bármilyen helyzetbe kerülnénk is, örvendhetünk, mivel Krisztus mindig felajánlja nekünk a segítségét a ma nehézségei legyőzéséhez, a reménységet a jövőre nézve, és a benne való örök nyugalom ígéretét.

III. ALKALMAZÁS
Nő ismerősöm egy alkalommal a következő szívszaggató történetet osztotta meg velem. Nyolc éves fia haldoklott egy nagyon ritka vérbetegség miatt. Az egész országban kitartóan imádkoztak a gyógyulásáért, kérték Istent, tegyen csodát és gyógyítsa meg. A gyermek állapota azonban fokozatosan romlott. Élete utolsó óráiban végig mellette volt az édesanyja, fogta a kezét, simogatta a haját. Amikor már egyértelmű volt, hogy csupán néhány órája van hátra, karjába vette, beleült a hintaszékbe, és halkan a mennyről énekelt neki. Fia halála után beszélgettem vele, és a következő, rendkívüli kijelentést tette:
„Habár a szívemben megsemmisítő fájdalom tombol, Isten olyan békét ültetett belém, amely minden képzeletet felülmúl.” Amikor megkérdeztem tőle, hogy mit jelent számára ez a béke, ezt válaszolta: „Még akkor is, amikor nem érted Isten szándékát, megnyugodhatsz Krisztus szeretetében és oltalmában.” Most, hogy szombatiskolai bibliatanulmányunk végéhez értünk, bármi történjék is az életedben, tudd, hogy Jézus minden képzeletet felülmúló békét akar adni neked. Melletted van ma, holnap és mindenkor. Tervei magasztosabbak, mint azt te elképzelhetnéd. És ne feledkezz meg az ígéretről: „Aki mindvégig megmarad, az megtartatik” (Mk 13:13). Bízz Megváltód erejében! Bízz benne, hogy végig melletted lesz életed próbáiban, és békét ad a te szívednek!