Mi történt?

Alapige: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra… Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt; férfiúvá és asszonnyá teremté őket.” (1Móz 1:26-27)

Az emberiség megteremtésének bibliai beszámolója reménységről, boldogságról és tökéletességről szól. Isten a teremtés minden napja végén kijelentette, hogy jó”. Akkor természetesen nem voltak még tájfunok, földrengések, éhínségek és betegségek.

Mi történt tehát?

A teremtés hatodik napja azzal zárult, hogy Isten kijelentette: „igen , hiszen aznap a saját képére teremtette meg az embereket. Mózes első nyvének beszámolója szerint ilyet addig még nem tett. Új teremtményei minden tekintetben tökéletesek voltak, amilyeneknek lenniük kellett, hiszen Isten a saját képére alkotta meg őket. Szükségképpen nem lehettek köztük gyilkosok, tolvajok, hazugok, csalók és hasonló hitvány emberek. Mi történt?

Az e heti tanulmányunk a teremtéssel foglalkozik – mit alkotott meg Isten kezdetben, majd pedig mi lett a tökéletes teremtett világgal. Végül érintjük a negyedév témáját: Mit tesz Isten azért, hogy a dolgok ismét helyreálljanak?

HETI ÁTTEKINTÉS: Mit tanít a Biblia a kezdetekről? Milyen kapcsolatot tervezett Isten az emberiséggel? Mi volt a célja a jó és a gonosz tudásának fájával? Közvetlenül a bűneset után milyen reményt adott az Úr Ádámnak és Évának?

EGW idézet:

Miután a föld teremtése a rajta lévő állatokkal együtt befejeződött, az Atya és Fiú végrehajtotta tervét, amelyet Sátán bukása előtt hoztak, hogy embert teremtsenek az Ő képmásukra. A földet és a rajta levő összes élőlényt együtt teremtették. Isten így szólt Fiához: „Teremtsünk embert a mi képünkre.” Amikor Ádám kikerült Teremtője kezéből, arányos testalkattal bírt. Kétszer olyan magas volt, mint a mostani emberek, tökéletes volt. Arcvonásai szépek és harmonikusak, arcszíne sem fehér, sem sápadt nem volt, hanem az egészség és üdeség tükröződött rajta. Éva alacsonyabb volt Ádámnál, a válláig ért. Tökéletes alakú és nagyon szép volt. – A megváltás története, 20. o.

Ádámot minden körülvette, amit a szíve megkívánt. Minden szükségletéről gondoskodtak. A dicső Édenben semmi jele nem volt sem a bűnnek, sem az elmúlásnak. Isten angyalai közvetlenül és szeretettel beszélgettek a szent párral. A boldog énekesmadarak Alkotójuknak dalolták a dicséret szabad, örömteli énekét. A békés vadállatok boldog ártatlanságban játszottak Ádám és Éva körül, engedelmeskedve szavuknak. Ádám érett férfikorban volt, mint a Teremtő munkájának legnemesebbje. Egyetlen árnyék sem vetődött az emberpár és a Teremtő közé. Alkotójukat úgy ismerték meg, mint jóságos Atyjukat, és gondolataikat mindenben Isten akaratához alakították. Ádám jellemében az Úr jelleme tükröződött vissza. Dicsőségét az egész természet kinyilvánította. – Boldog otthon, 26. o.

Isten törvénye – jellegénél fogva – változhatatlan: Alkotója akaratát és jellemét nyilatkoztatja ki. A Mindenható szeretet, és törvénye is szeretet. A törvény két nagy elve: az Úr iránti szeretet és az ember iránti szeretet. […] Kezdetben Isten az embert a maga képmására teremtette. Az ember tökéletes összhangban élt a természettel és a menny törvényével. Az igazságosság elvei szívébe voltak írva. A bűn azonban elidegenítette Alkotójától. Már nem tükrözte az Atya képmását. Szíve harcban állt az Úr törvényének elveivel. „A test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.” (Róm 8:7) De „úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta”, hogy az ember megbékülhessen Istennel, és Krisztus érdemei által újra összhangba kerüljön Alkotójával. Az emberi szívnek az Úr kegyelme által kell megújulnia; felülről kell új életet kapnia. Ez a változás: az újjászületés, amely nélkül – mondja Jézus – az ember „nem láthatja az Isten országát”. – A nagy küzdelem, 467. o.

Április 3. – A könyvevangélisták szombatja

„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet” (1Móz 1:1).

Egy tudós éppen befejezte az előadását, amit a nap körül keringő bolygók pályájáról és a napnak a galaxis középpontja körüli pályájáról tartott, amikor egy fekete teniszcipős idős hölgy felállt, és kijelentette, hogy a föld egy lapos korong, ami egy teknős hátán ül. A tudós viccelődve megkérdezte: A teknős min ül? A nő azt válaszolta, hogy egy másik teknősön. „Asszonyom – folytatta a tudós tréfásan –, és az a teknős min ül?” „Egy másik teknősön!” Majd mielőtt a professzor tovább kérdezhetett volna, hogy az a teknős min ül, az idős hölgy felcsattant, az ujjával hadonászva: „Kár a szóért, fiacskám! Végig teknősök vannak.” Aranyos történet, ami valójában az emberi élet legfontosabb kérdését érinti, azt, hogy milyen is a világegyetem. Milyen a világ, amiben találjuk magunkat, méghozzá nem a saját döntésünk következtében? Miért vagyunk itt? Hogyan kerültünk ide? Végül hová jutunk? Ezek a legalapvetőbb kérdések, amelyeket az ember feltehet, mert a nézetünk arról, hogy kik vagyunk és hogyan kerültünk ide, mindenképpen befolyásolja azt, ahogyan vélekedünk az életünkről és a tetteinkről.

1. Keressük ki a következő verseket: 1Móz 1:1; Zsolt 100:3; Ézs 40:28; ApCsel 17:26; Ef 3:9; Zsid 1:2, 10! Hogyan válaszol az iménti kérdésekre mindegyik ige a maga módján? Mi a közös pont bennük?

Érdekes 1Móz 1:1 versében (sőt a többi szövegben is): az Úr nem akarja bizonyítani, hogy Ő a Teremtő. Nem találunk bonyolultan kidolgozott érveket ennek alátámasztására, csak egyszerű és világos kijelentést, igazolásra, magyarázatra és bizonyításra tett bárminemű kísérlet nélkül. Vagy elfogadjuk hittel, vagy nem. Valójában a hit az egyetlen módja annak, hogy ezt elfogadhassuk, méghozzá egészen egyszerű okból: egyikünk sem volt még itt, hogy láthatta volna a teremtés folyamatát. Logikai képtelenség a saját teremtetésünk tanúinak lenni. Még a szekuláris embereknek is hittel kell elfogadniuk, bármilyen nézetet kövessenek is az eredetet illetően, és éppen abból az okból, mint a teremtésben hívőknek, hiszen egyikünk sem volt akkor jelen, hogy megtekinthesse az eseményeket.

Isten ri, hogy higgyünk benne mint a Teremtőben, de nem nyomós okok nélkül. Hit szükséges szinte bármihez, amit elfogadunk. Írjuk le, mi minden indokolja, hogy azért vagyunk itt, mert a Teremtő szándékosan helyezett ide bennünket, nem pedig pusztán véletlen folytán élünk!

EGW idézet:

A legértelmesebb emberek sem képesek megérteni az Úrnak a természetben látható, fölfedett titkait. A Biblia számos kérdést vet fel, melyekre a legnagyobb tudósok sem tudnak megfelelni. Az Úr nem is azért tette fel ezeket a kérdéseket, hogy felelni tudjunk rájuk, hanem hogy felhívják a figyelmünket Isten mélységes titkaira; hogy megtanítsanak értelmünk korlátolt voltára, arra, hogy mindennapi környezetünkben sok minden fölülmúlja véges értelmünket, és hogy képtelenek vagyunk az Ő bölcsességét és szándékait kifürkészni. Isten bölcsessége kikutathatatlan. A kételkedők nem hajlandók hinni Istenben, mert véges eszükkel képtelenek megérteni a végtelen hatalmat, mellyel az Úr kinyilatkoztatta magát az embereknek. Mégis inkább abból kell elismernünk Őt, amit nem tár fel magából, mint abból, amit korlátolt felfogásunk felnyithat. Isten a mennyei kinyilatkoztatásokban is, a természetben is adott titkokat az embernek, hogy megtanítsa őt hinni. Ennek így is kell lennie. Örökké kutathatunk, örökké tanulhatunk, azon túl mégis megmarad nekünk a végtelenség. – Bizonyságtételek, VIII. köt., 261. o.

Ádám abban a hatalmas előjogban részesült, hogy közvetlen kapcsolata lehetett a Teremtővel. Ha hűséges marad Istenhez, örökre megmaradhatott volna ebben az állapotában. Végtelen korszakokon át sajátíthatta volna el az ismeret új kincseit, a boldogság hűs forrásait fedezhette volna fel, és mélyebben megérthette volna az Atya bölcsességét, hatalmát és szeretetét. Egyre inkább eleget tehetett volna a teremtéskor kapott rendeltetésének, és egyre tisztábban és hűségesebben tükrözte volna vissza Teremtője dicsőségét. Engedetlensége által azonban mindezt elveszítette. Az isteni képmást beszennyezte a bűnt, sőt, szinte teljesen ki is törölte az emberből. Testi ereje meggyengült, értelmi képességei csökkentek, és lelki látása ködössé vált. Az ember a halál alattvalója lett. Az emberi faj azonban nem  lett  sorsára  hagyva. A  végtelen  szeretet  és  irgalom  elrendelte a  megváltási  tervet,  és  kilátásba  helyezett  egy  próbaidőt  számára. Lehetővé tette a Teremtő képmásának helyreállítását az emberben, visszahelyezését a teremtéskori tökéletességének állapotába, és kilátásba helyezte testi, értelmi és lelki fejlődésének a támogatását, hogy betölthesse a teremtetésekor szem előtt tartott mennyei rendeltetést. Ez volt a megváltási terv, és ezt a magasztost célt szolgálja a nevelés is. Legyen legfőbb célunk ebben az életben, de a legnagyobb örömünk is, hogy dicsőséget szerezzünk Krisztusnak, váljunk hozzá hasonlóvá, és munkálkodjunk együtt vele. – The Faith I Live By, 166. o.

Az ember által létrehozott filozófia egész rendszere zűrzavarhoz és szégyenhez vezetett, amikor nem ismerte el Istent, és elfordult tiszteletétől. Szörnyű dolog elveszíteni az Úrba vetett hitet. A gazdagság nem jelenthet nagy áldást az olyan nemzet vagy egyén számára, mely elveszítette az Isten Igéjébe vetett valamikori hitét. Semmi nem lehet igazán nagyszerű, ha nem viseli magán az örökkévalóság jegyeit. […] Akiket Isten Lelke betölt, meg fogják tanulni a feltétel nélküli bizalom leckéjét. Ha az írott Ige lesz tanácsadójuk és vezetőjük, akkor a tudomány a segítségükre lehet Isten jobb megértésében, és nem fognak önelégülten, bolond módjára gondolkodni róla. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, III köt., 310. o.

2. A Biblia kijelenti, hogy Isten az embert – a férfi  és a nőt – a saját képére teremtette (1Móz 1:27). Ennek alapján válaszoljunk az alábbi kérdésekre!

Mit jelent az, hogy Isten a saját képére teremtett bennünket? Milyen tekintetben vagyok „Isten képe”?                                                                                                                

zes első könyvének beszámolója szerint az emberen kívül teremtett az Úr mást is a saját képére? Ha nem, az mit árul el egyedi státuszunkról, szemben a többi földi teremtménnyel? Milyen tanulságot szűrhetünk le ebből az ellentétből?           

Még mit találunk az emberiség megteremtésének a történetében, ami az Úr többi alkotásától különválasztja az embert? Lásd 1Móz 2:7, 15-18!

Istenről ugyan emberi kifejezésekkel tudunk csak beszélni, de nem feledkezhetünk el arról, hogy Ő lelki természetű (Jn 4:24), akinek isteni tulajdonságai vannak. Mindössze annyit mondhatunk, hogy fizikai, szellemi és lelki természetünkkel bizonyos módon tükrözzük a Teremtő Istent. Hogy menynyi maradt meg ebből bennünk, azt még titok övezi, legalábbis számunkra. A Bibliában azonban hangsúlyt kap az értelmünk lelki és szellemi oldala is, mint amit fejleszthetünk és erősíthetünk. Az emberi értelem sajátságos volta teszi lehetővé, hogy olyan kapcsolatban álljunk Istennel, ami lelkileg táplál, erősít, amire a földi teremtett világ többi része úgy tűnik, nem képes.

Figyeljük meg a nő teremtéséről szóló leírás sajátosan egyedi voltát! A nőknek és a férfiaknak egyaránt különleges kiváltsága, hogy Isten a saját képére alkotta meg őket. A teremtési történetben semmiféle utalást nem találunk arra, hogy az egyik alsóbbrendű volna a másiknál. Maga Isten teremtette meg mindkettőjüket, ugyanabból az anyagból, kezdettől fogva egyenlővé téve őket, és különleges kapcsolatot alakított velük. Ugyanúgy lehetőségük volt erősíteni Istentől kapott jellemüket, hogy azzal az Urat dicsőítsék.

„Isten maga adott társat Ádámnak. Ő szerzett neki »segítőtársat« – neki megfelelő segítőt, hozzá szabott társat, aki egy lehetett vele szeretetben és megértésben. Isten Évát egy bordából teremtette, amelyet Ádám oldalából vett ki, jelezve, hogy nem uralhatta fejként Ádámot, nem taposhatta lábbal őt mint alsóbbrendűt, hanem mellette kellett állnia mint vele egyenlő, akit Ádám szeret és véd” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 20. o.).

EGW idézet:

Az ember teremtésekor egy személyes Isten cselekvőereje nyilatkozott meg. Amikor az Úr a saját képére megteremtette az embert, teste formája és egész felépítése tökéletes volt. Éppen csak élet nem volt benne. S akkor a személyes Isten, akinek élete van önmagában, ebbe a testbe belelehelte az élet leheletét, és az ember élő, értelmes lénnyé lett. Az emberi szervezet minden része működésbe lépett. Szíve, ütőés vivőerei, nyelve, keze, lába, érzékszervei, értelmi képességei mind elkezdték a munkájukat, és Ő mindennek törvényt szabott. Az ember élő lélekké vált. A személyes Isten Krisztus, az Ige által teremtette az embert; és felruházta őt értelemmel és erővel. […] Az Úr azt akarta, hogy az ember – a teremtés koronája – minden alacsonyabb rendű lényt megelőzően fejezze ki az Ő gondolatát, és nyilatkoztassa ki dicsőségét. Az embernek azonban nem szabad istenítenie önmagát. – A nagy Orvos lábnyomán, 415. o.

Ádám az Éden királya lett. Minden, Isten által teremtett élőlény felett hatalmat kapott. Az Úr olyan értelemmel áldotta meg Ádámot és Évát, amelyben a többi teremtményt nem részesítette. Ádámot jogszerű uralkodóvá tette teremtő kezének munkái felett. A Mindenható képmására és dicsőségére (1Kor 11:7) teremtett ember adományai nem voltak méltatlanok magasztos rendeltetéséhez... Minden szellemi és lelki képességük a Teremtő dicsőségét tükrözte vissza. Miután magasztos szellemi és lelki ajándékokat nyertek, az Úr Ádámot és Évát csak kevéssel tette kisebbé az angyaloknál (Zsid 2:7). – Isten csodálatos kegyelme, 40. o.

Az egész természet arra rendeltetett, hogy bemutassa Isten műveit. Ádám és Éva édeni otthona tele volt az Úrról szóló ismeretekkel és mennyei tanításokkal. Figyelmes fülük jól ismerte a bölcsesség hangját. Ez a bölcsesség beszélt hozzájuk a látásukon keresztül is, és ezt fogadta be szívük, hiszen magával Istennel beszélhettek. – Counsels to Parents, Teaches and Students, 186. o.

A Megváltó példázatában szereplő elveszett drakhma, bár piszokban és szemétben hevert, ezüstből volt. Tulajdonosa kereste, mert értékes volt. Ehhez hasonlóan minden ember, bármilyen mélyre vitte is a bűn, drága Isten szemében. Ahogy az érmén az uralkodó hatalom képe és neve látható, úgy viselte az ember is a teremtéskor az Atya képét és nevét. A bűn hatására eltorzultan és homályosan bár, de e felirat nyomai ott maradtak minden lélekben. Az Úr helyre akarja állítani a lelket és visszahelyezni rá saját képmását – igazságban és szentségben. – A nagy Orvos lábnyomán, 163. o.

Figyeljük meg, hogy mit mondott először Isten az embereknek, legalábbis ahogyan a Bibliában olvassuk! Arról beszélt nekik, hogy utódokat nemzhetnek, akik hasonlóak lesznek hozzájuk. Rámutatott a földre is, a teremtett világra, és azt mondta, hogy töltsék be a földet, hajtsák uralmuk alá, uralkodjanak rajta. Bemutatta nekik a növényeket is, amelyekkel táplálkozhattak. Röviden tehát, a Biblia szerint Istennek a férfihoz és a nőhöz intézett első szavai kifejezetten a fizikai világgal való kölcsönhatásukat, kapcsolatukat érintették.

3. 1Móz 1:28-29 alapján hogyan tekint Isten a fizikai világra? Utal ezekben a versekben valami arra, hogy az anyagi dolgok és az élvezetük rosszak volnának? Az emberi történelem kezdeti jeleneteiből milyen tanulságokat vonhatunk le a teremtett világhoz való viszonyt illetően?

Isten ezekkel a szavakkal tette meg az első lépéseket az emberiséggel való kapcsolatában. Megszólította őket, parancsokat adott nekik, meghagyta, hogy mit tegyenek. Szavai a felelősségükre is rámutattak. Rájuk bízta az uralmat a csodálatos világ felett, amit Ő maga teremtett meg.

4. 1Móz 1:28 versében azt olvassuk, hogy Isten megáldotta Ádámot és Évát. Mit jelent ez? Milyen kapcsolatra következtethetünk ebből, ami a Teremtőhöz fűzte őket?

Isten úgy szólt Ádámhoz és Évához, mint értelmes lényekhez, akik válaszolni tudnak jóságára és kapcsolatban állhatnak vele. Teremtményként-gyermekként Ádám és Éva függött a Teremtő-Atya áldásától és gondviselésétől. Isten mindennel körülvette őket, amire szükségük volt, pedig ők nem tettek semmit azért, hogy ezt kiérdemeljék. Egyszerűen csak elfogadták azt, amiért nem dolgoztak meg.

Amikor a férfi és a nő teremtéséről olvasunk, láthatunk olyan elemeket a bűneset előttről, amelyek bemutatják, hogy Isten milyen kapcsolatban kí­ván lenni velünk most, a bűneset után. A mai tanulmányt újra áttekintve ke­ressünk párhuzamokat, amelyek segítenek megérteni, bűnös emberként ho­gyan viszonyulhatunk Istenhez!

EGW idézet:

Isten, aki az embert teremtette, és tudja, mire van szüksége, megszabta Ádám táplálékát. Így szólt: „Ímé, néktek adok minden maghozó füvet... minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.” (1Móz 1:29) Az Édenből kirekesztett embernek, akinek a bűn miatt megátkozott földet művelve kellett a kenyerét megkeresnie, Isten megengedte, hogy egye „a mezőnek füvét” is (1Móz 3:18). Gabonából, gyümölcsből és zöldségféléből áll az az étrend, amelyet a Teremtő választott a számunkra. Ezek az ételek a lehető legegyszerűbb és legtermészetesebb módon elkészítve a legegészségesebbek és legtáplálóbbak; olyan erőt és szívósságot és szellemi frissességet biztosítanak, ami a bonyolultabb táplálékokból nem nyerhető. – A nagy Orvos lábnyomán, 295–296. o.

Ha ma az emberek egyszerű szokásokhoz tartanák magukat, összhangban élnének a természet törvényeivel, mint Ádám és Éva kezdetben, bőségesen lehetne gondoskodni az emberi család szükségleteiről. Kevesebb volna az elképzelt igény, és több lehetőség lenne Isten útjain munkálkodni. Az önzés, a természetellenes ízlés élvezete azonban bűnt és nyomorúságot hozott a világra egyrészt a bőség, másrészt a szükség miatt. – Jézus élete, 367. o.

Minden kapott áldásra felelnünk kell a minden jó adomány szerzőjének. A keresztény gyakran tekintse át a múltját, idézze fel hálával Isten csodálatos szabadításait – hogyan támogatta őt a próbában; utakat nyitott meg előtte, amikor minden sötétnek és félelmetesnek tűnt; felüdítette, amikor majdnem elalélt. Lássa meg mindenben a mennyei angyalok gondoskodását. E megszámlálhatatlanul sok áldást tapasztalva alázatos és hálás szívvel kérdezze meg: „Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért?” (Zsolt 116:12) Időnket, képességeinket, javainkat szánjuk oda szent áldozatként neki, aki ezeket az áldásokat a gondjainkra bízta. Valahányszor rendkívüli szabadítását tapasztaljuk, vagy új és váratlan segítséget nyújt, ismerjük fel Isten jóságát. Ne csak szavakkal adjunk hálát, hanem Jákóbhoz hasonlóan ügyére szánt ajándékokkal és adományokkal is. Mivel állandóan kapunk áldást Istentől, nekünk is állandóan kell adnunk. – Pátriárkák és próféták, 187. o.

Az Úr munkatársaivá kell válnunk! Ő adja nekünk a földet és a kincseit, de nekünk kell azokat alkalmassá tenni a használatra és a kényelmünkre. Ő ad növekedést a fáknak, de nekünk kell gerendákat készítenünk, és nekünk kell felépítenünk a házakat. Ő elrejtette a földbe az aranyat és az ezüstöt, a vasat és a szenet, azért lehet nehéz munkával azokat megszerezni. Mutassátok be, hogy mialatt Isten a teremtője és kormányzója minden dolognak, olyan hatalommal ajándékozott meg bennünket, amely részben hasonló az övéhez. Egy bizonyos fokú uralmat adott nekünk a természet erői felett. Amiképpen az Úr a káoszból előhívta a földet a maga szépségében, ugyanúgy mi is tudunk rendet és szépséget varázsolni a zűrzavarból. – Előtted az élet, 214–215. o.

„És azt parancsolta az ÚR Isten az embernek: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és a gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, bizony meghalsz” (1Móz 2:16-17, ÚRK).

Ez a próba lehetőséget biztosított Ádámnak és Évának, hogy éljenek a szabad akaratukkal. Arra is késztette őket, hogy vagy pozitív, vagy negatív módon viszonyuljanak a Teremtővel való kapcsolatukhoz. Ez is mutatja, hogy Isten szabad, erkölcsi lényeknek teremtette őket. Végtére is, ha nem lett volna lehetőségük az engedetlenségre, vajon miért figyelmeztette őket Isten a veszélyre?

„A fejezet eddigi részei a csúcsponthoz [1Móz 2:16-17] vezető utat készítették elő. Az emberiség jövője egyedül e tiltáson összpontosult. Az embert nem zavarta össze temérdek kérdés, csak egyetlen isteni rendelkezést kellett észben tartani. Jahve a kegyelme tanújelét adta azzal, hogy a parancsok számát egyre korlátozta. Továbbá az is érzékeltette e parancsolat fájdalomtól mentes voltát, hogy széleskörű engedéllyel állította szembe: »A kert minden fájáról tran egyé (1Móz 2:16)” (H. C. Leupold: Exposition of Genesis. 1. köt. Columbus, OH., 1942, Wartburg Press, 127. o.).

Amikor Isten az akarata iránti engedelmességre szólította Ádámot és Évát, azzal kimondta: Én vagyok a Teremtő, a saját képemre alkottalak benneteket. Bennem marad fenn az életetek, általam éltek, mozogtok és léteztek. Mindent a rendelkezésetekre bocsátottam, ami a jólétetekhez, boldogságotokhoz kell (élelmet, otthont, emberi társaságot), a föld uralkodójának tettelek meg benneteket, az én fennhatóságom alatt. Amennyiben hajlandóak vagytok szeretetből megerősíteni velem ezt a kapcsolatot, akkor az Istenetek leszek, ti pedig a gyermekeim lesztek. Úgy erősíthetitek meg ezt a kapcsolatot és az azzal járó bizalmat, ha egyszerűen csak engedelmeskedtek e konkrét parancsnak.

Az Istennel való kapcsolatunk végeredményben csak akkor lehet jó és tartós, ha önként választjuk, hogy elfogadjuk az akaratát. Az elutasítása lényegében a tőle való függetlenség kifejezése, amivel azt érzékelteti az ember, hogy úgy érzi, nincs szüksége Istenre. Ez az a választás, aminek a következménye a gonosz megismerése, a gonoszság pedig elidegenedéshez, magányhoz, keserűséghez és halálhoz vezet.

Isten a hűség és a hit próbája elé állította Ádámot és Évát. Hűségesek ma­radnak Teremtőjükhöz, aki ellátta őket mindazzal, amire szükségük volt, rá­adásul gyönyörűséges világba helyezte őket, vagy pedig inkább a saját út­jukra térnek, Isten akaratától függetlenítve magukat?

EGW idézet:

A kert közepén, közel az élet fájához állt a jó és gonosz tudásának fája. Isten ezt a fát arra szánta, hogy iránta való engedelmességük, hitük és szeretetük záloga legyen. Az Úr megparancsolta ősszüleinknek, hogy ne egyenek róla és ne érintsék meg, hogy meg ne haljanak. Megmondta nekik, hogy egy kivételével a kert minden fájáról ehetnek bátran, ha azonban arról a fáról esznek, biztosan meghalnak. Mikor az Úr Ádámot és Évát a szép kertbe helyezte, mindenük megvolt a boldogságukhoz, amit csak kívántak. Isten azonban mindentudó bölcsességében úgy döntött, hogy kipróbálja a hitüket, mielőtt örök biztonságot ad nekik. Mindketten a menny kegyében voltak, beszélgettek egymással. A gonoszt mégsem helyezte el elérhető közelségükből. Sátán engedélyt kapott, hogy megkísértse őket. Ha kiállják a próbát, az Atya és a mennyei angyalok kegyében részesülnek. – A megváltás története, 24. o.

Amikor Isten megalkotta az embert, úrrá tette a föld és minden élő teremtmény felett. Ameddig Ádám hű volt hozzá, az egész természeten uralkodott. De amikor fellázadt a menny törvénye ellen, az alsóbbrendű teremtmények meg az ő uralma ellen lázadtak fel. Az Úr nagy irgalmában így mutatta meg az embernek, hogy milyen szent a törvénye, és azt akarta, hogy saját tapasztalatából tanulja meg, milyen veszélyes annak a legkisebb mértékben is a mellőzése. […] Az ősszüleinknek adott figyelmeztetés, „amely napon eszel arról, bizony meghalsz” (1Móz 2:17), nem azt jelentette, hogy azon a napon kell meghalniuk, amelyen esznek a tiltott gyümölcsből: hanem azon a napon Isten kimondja a visszavonhatatlan ítéletet. Az engedelmesség feltételével ígérte meg a halhatatlanságot. A törvényszegéssel eljátszszák az örök életet, és azon a napon halálra lesznek ítélve. – Pátriárkák és próféták, 59–60. o.

Az ember kapcsolata Istennel a Szentlélek munkája révén újul meg. Az Atya kijelentette: „Istenük leszek, ők pedig az én népemmé lesznek. Felkínálom nekik a szeretetemet és a megbocsátásomat, és örömöt árasztok rájuk. Ők az én drága kincsemmé lesznek, mivel őket választottam ki magamnak, és általuk dicsőíttetik meg az én nevem.” Az Atya szeretetet tanúsít az emberek között lakozó választott népe iránt. Őket Jézus Krisztus váltotta meg vére árán, és mivel viszonozzák az Ő szeretetét, az engedelmes gyermekek üdvösségében részesülnek Isten csodálatos kegyelme révén. Az Örökkévaló kiárasztja rájuk kegyelmét és végtelen szeretetét. Aki megalázza magát, mint egy kisgyerek, aki befogadja Isten Igéjét, és gyermeki egyszerűséggel, valamint őszinteséggel engedelmeskedik neki, az ott lesz az Úr választottai között. – Our High Calling, 77. o.

 

5. Akiket ismerünk, azoknak hajlamosak vagyunk hinni, de ösztönös bennünk a bizalmatlanság azokkal szemben, akiket nem ismerünk. Természetes lett volna, ha Éva bizalmatlanul tekint Sátánra, aki ha bármiféleképpen közvetlenül támadja Istent, kiváltotta volna Éva védekezését. Milyen lépésekhez folyamodott tehát Sátán, hogy megkerülje Éva természetes védekező mechanizmusát? 1Móz 3:1-6 

„Bármennyire szomorú és súlyos is volt Éva törvényszegése, lehetséges veszélyekkel terhes az emberiségre nézve, az ő választása következtében a büntetés nem terjedt ki szükségképpen az egész emberi nemzetségre. Nem Éva, hanem Ádám tudatos döntése miatt – aki teljes mértékben tisztában volt Isten kijelentett akaratával – lett a bűn és a halál az emberiség elkerülhetetlen sorsa” (The SDA Bible Commentary. 1. köt. 231. o.).

Az égbekiáltó törvényszegés és Isten parancsolatának figyelmen kívül hagyása következtében megtört a kapcsolat Isten és az emberiség között. Változás következett be: az Istennel való közvetlen találkozás helyett az ember félve menekült az Úr színe elől (1Móz 3:8-10). Elidegenedés és elszakadás váltotta fel a közösséget és a kapcsolatot. Megjelent a bűn, majd követte minden csúf következménye. Az emberiségre örök pusztulás várna, ha nem történik valami.

6. E tragédia idején mit mondott Isten, amivel reményt és ígéretet adott? Lásd 1Móz 3:15!

Istennek a prófétai reménységet közlő, meglepő szava kifejezi, hogy ellenségeskedést támaszt a kígyó és az asszony, az asszony Utóda és a kígyó utóda között. Ennek a folyamatnak a csúcspontján megjelenik az asszony magvából való Utód, és halálos ütést mér Sátán fejére, aki csak arra lesz képes, hogy megmarja a Messiás sarkát. Ádám és Éva a teljes kétségbeesés idején reményt találhatott ebben a messiási ígéretben, ami átformálhatta a létüket, mert Istentől származott és Ő garantálta. A Messiás és a végső győzelem ígérete, ha akkor mégoly titokzatos is volt a kijelentés róla, eloszlatta a bűnük okozta gyászos hangulatot.

Olvassuk el 1Móz 3:9 versét, amely szerint Isten megkérdezte Ámot és Évát: Hol vagy?” Természetesen tudta, hol voltak. Szavai nem kárhoztatást fejeztek ki, inkább így kívánta visszavezetni önmagához a bűntudattal terhelt embereket.

EGW idézet:

Amikor Isten Ádámot és Évát a gyönyörű Paradicsomkertbe helyezte, Sátán tervet szőtt a kiirtásukra. Az örvendő emberpárt sohasem lehetett volna megfosztani boldogságától, ha Isten parancsának engedelmeskednek. Az ördög csak akkor keríthette volna hatalmába őket, ha először engedetlenek a menny iránt, és így elveszítik az Úr kegyét. Ezért tervet kellett kovácsolni arra, hogy az első emberpárt Isten iránti engedetlenségre csábítsa, hogy az ember ily módon az Atya haragját kivívja. Így aztán bizonyosan Sátánnak és angyalainak közvetlenebb befolyása alá kerülnek. Elhatározták hát, hogy a kísértő más alakot ölt, és érdeklődést tanúsít az ember iránt. […] Az ördög Évánál kezdte meg munkáját, hogy engedetlenségre bírja. Éva elsősorban azzal hibázott, hogy eltávolodott férjétől; azután azzal, hogy a tiltott fa körül időzött; harmadszor pedig, hogy meghallgatta a kísértő szavait, és kételkedni merészelt Isten kijelentésében: „Amely napon eszel abból, halálnak halálával halsz meg.” Úgy gondolta, hogy az Úr talán mégsem azt gondolta, amit mondott, majd kinyújtotta a kezét, vett a gyümölcsből, és evett. A tiltott gyümölcs a szemnek tetsző és jóízű volt. Keserű féltékenységgel gondolta végig, hogy Isten megvonta tőlük azt, ami valóban javukra lenne, és a férjének is felajánlotta a gyümölcsöt, ezáltal megkísértette őt. – Tapasztalatok és látomások, 146–147. o.

Miután Ádám és Éva ettek a tiltott gyümölcsből, szégyen és rémület uralkodott el rajtuk. Eleinte csak az aggasztotta őket, hogyan mentegessék majd Isten előtt a bűnüket, és meneküljenek meg a rettegett halálos ítélettől. Amikor az Úr kérdőre vonta őket, Ádám felelt neki először. Részben Istenre, részben élettársára hárította a bűnt: „Az asszony adott a  fáról,  akit  mellém  rendeltél,  azért  ettem.”  (1Móz  1:12)  […] A kimosakodás lelkülete a hazugság atyjában fogant meg, és azóta is minduntalan felszínre tör Ádám összes fiában és lányában. Nem Isten Lelke ihleti az efféle bűnvallomásokat, ezért nem kedvesek az Úr előtt. Az igazi megtérés arra készteti az embert, hogy maga viselje bűntudatát, és kimosakodás és álszenteskedés nélkül beismerje a bűnét. […] Az alázatos, megtört szív a valódi megtérés által lecsillapodva, megnyugodva már valamelyest értékelni tudja Isten szeretetét és a Golgota keresztjét. Ahogyan a fiú bevallja a bűnét szerető apjának, úgy a valódi bűnbánattartó is elmondja összes vétkét Istennek. Meg van írva: „Ha megvalljuk bűneinket, Ő hűséges és igazságos, megbocsátja bűneinket, és megtisztít minden gonoszságtól.” (1Jn 1:9) – Bizonyságtételek, V. köt., 637, 641. o.

Minden pillanatban Isten irgalma vesz körül téged, és arra késztet, hogy gondolkozz el, honnan is származnak a kapott áldások. Engedd, hogy hálára ébresszenek Isten értékes áldásai. Fel sem tudod mérni a kapott ajándékokat és a menny szüntelenül feléd áradó szeretetét, mivel olyan nagy a számuk, mint az esőcseppeknek. Irgalmának felhője nyugszik fölötted, és kész rád árasztani cseppjeit. Ha értékelni fogod az üdvösség ajándékát, akkor észreveszed majd Jézus nap mint nap megújuló oltalmát és szeretetét, és azt, hogy a békesség útján vezet téged. - Sons and Daughters of God, 340. o.

A Bibliából felhívások áradnak a bűnösöknek, a visszaesőknek is. Nézzük meg Zsolt 95:7-8, Ézs 55:1-2, 6-7, Lk 15:3-7 és 19:10 verseit! Még milyen igéket találunk?

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, „A teremtés”, „Kísértés és bukás” és „A megváltás terve” c. fejezetei, 18–44. o.,  Előtted az élet: „A tudomány és a Biblia” című fejezet.

»Hol vagy?« – Azt hiszem, Istennek ebben a két szavában egy evangéliumi prédikáció volt, amely a fák sűrűjén át eljutott a menekülők viszkető füléhez. Istened nem akar elveszíteni, azért jött, hogy megkeressen, mint ahogy a jövőben szándékozik eljönni Fia személyében, nemcsak megkeresni, hanem meg is menteni azt, aki elveszett” (Charles Haddon Spurgeon: The Treasury of the Bible. Old Testament. 1. köt. Grand Rapids, MI., 1962, Zondervan Publishing House, 11. o.).

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN

Jónás 1 – Mikeás 3; Evangelizálás,„Családok megnyerése” c. alfejezet

1.    Miből jöttek rá a hajósok, hogy Jónás Isten elől menekült?
2.    Kik űzik el saját maguktól a boldogságot?
3.    Hogyan fogadta volna a nép azt, aki „szélházi és csalárd módon” hazudott volna neki?
4.    Mi volt Izrael háza fejedelmeinek és vezéreinek kötelessége?
5.    Folytasd az idézetet: „Ha Krisztust feltárod előttük a család körében és magánhelyeken, kisebb csoportok előtt…”

 

Alapszöveg: 1Móz 1:26–27.

I.ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS

Isten a saját képére teremtette az embert, hogy mély kapcsolatot tarthasson fent velünk, emberekkel. Ádám és Éva figyelmen kívül hagyta Isten akaratát, aminek következménye az lett, hogy megszakadt ez a kapcsolat. Mindezek ellenére Istennek volt egy másik terve is: Fia, Jézus Krisztus által helyreállítani a megszakadt kapcsolatot.

II.    MAGYARÁZAT

A tiszteletet nélkülöző kíváncsiság a hit ördögi csapdája, amely által az ember olyan igazságok titkait szeretné felfedezni, amelyek felől Isten úgy határozott, hogy ember azt soha ne kutassa (lásd 5Móz 29:29). „Amikor Isten azt mondta a Fiának, hogy »Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra!«, Sátán irigykedett Jézusra. Elvárta volna, hogy kikérjék a véleményét az emberteremtés kérdésében, és mivel ez nem történt meg, szíve irigységgel, féltékenységgel, gyűlölettel telt meg.” (Ellen G. White: Tapasztalatok és látomások. 145. o.)
Alapvető kérdések
1Móz 1:1 versében egy különleges ige szerepel, a bara ige (jelentése:
„teremt”), amely kifejezi a Szentháromság azon képességét, hogy a kozmikus energiát anyaggá változtassa. Egyesek szerint a bara ige az isteni teremtő energiák felszabadulásának fogalmát fejezi ki, amely a semmiből alkotott, hozott létre valamit. A bara vagy a teremtés „egy abszolút teremtő cselekvés által valósult meg, vagyis […] volt egy kezdet, ami előtt semmi sem volt, és ami lett, a semmiből lett (ex nihilo), tehát nem egy előtte már létező anyag egyszerű átalakításáról van szó.” (Harold Kuhn: God makes. The Living God: Readings in Christian Theology. 481. o.)
A kitartó hit az isteni ismeretlen sötétségében virágzik, és vihar verte világítótoronyként ragyogva, a hitetlenség hullámai dacára állhatatos marad. Az ilyen hit az ember eredetére vonatkozó nem biblikus hitrendszerek sűrű homályában is megmarad.
„A spiritizmus tanításai szerint »az ember a fejlődés alkotása«.” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. 554. o.)
„A szociáldarwinizmus alapjain – a tudományosság köntösébe bújva – genetikusok és biológusok oly módon osztályozzák az embereket, hogy teóriáikra alapozva fenntartható legyen a faji felsőbbrendűség elmélete, amely a náci Németország korában érte el tetőfokát.” (Charles E. Bradford: Sabbath Roots: The African Connection. 66–67. o. A Generál Konferencia Lelkész Egyesületének kiadványa.)

A Teremtő képmására

Az alábbi idézetekből kiderül, hogy a „célem szó (»kép«) valamely alak körvonalára, árnyékára utal, míg a demut szó (»hasonlatosság«) az illető kontúrnak vagy árnyéknak az alakkal való hasonlóságára.” (H. D. M. Spence and Joseph S. Excell: The Pulpit Commentary. 1. köt., „A Teremtés és a Kivonulás könyve”. 30. o.)
„Istenhez hasonlóan az ember rendelkezett a választás lehetőségével, a gondolkodás szabadságával, és hatalmában állt az erkölcsi normákkal összhangban cselekedni. Szabadon dönthetett úgy, hogy szeret és engedelmeskedik, vagy pedig kételkedik és megtagadja az engedelmességet!” (Adventiștii de ziua a șaptea cred… O expunere biblică a celor 28 de puncte fundamentale de doctrină. Viață și Sănătate. București. 2009. 117. o.)
Isten és az emberiség együtt
Bibliai értelemben amikor Isten megáld, felhatalmazását adja a tisztségre vagy a megáldott dolog teljesedésére. „Isten az embert a maga dicsőségére teremtette, hogy a próbát követően az emberiség családja egyesülhessen a menynyei családdal. Isten terve az volt, hogy benépesítse a mennyet az emberekkel, amennyiben bebizonyítják engedelmességüket minden egyes szava iránt.” (Ellen G. White Comments: The S. D. A. Bible Commentary. 1. köt., 1082. o. Lásd továbbá: Ézs 43:7)
A jó és gonosz tudásának fájánál
„Követői felkeresték Sátánt, és ő ingerülten és kihívó tekintettel közölte velük tervét, hogy elragadja Istentől Ádámot és társát, Évát. […] Mert ha Ádám és Éva egyszer is megszegnék Isten törvényét hozzájuk hasonlóan, őket is Isten haragja sújtaná. Törvényszegésükkel szintén lázadókká válnának. Így együtt birtokolhatnák az Édent velük, és otthonukká tehetnék. Ha pedig eljutnának a kert közepén álló életnek fájához, akkor talán erejük egyenlő lenne az el nem bukott, szent angyalokéval, és Isten maga sem tudná kiűzni őket.” (Ellen G. White: A megváltás története. 27. o.)
„Az Úr megengedte nekem, hogy egyéb világok életébe is bepillantsak. Szárnyakat kaptam, és egy angyal magas és fenséges helyre vezetett. Füve üde zölden díszlett, és a madarak bájos dalokat csicseregtek. E hely lakói különböző termetűek voltak: szépek, fenségesek, nyájasak és szeretetreméltóak. […] Majd két fát láttam. Az egyik egészen olyan volt, mint az Élet Fája a mennyei városban. Mindkét fa gyümölcse csodásan szép volt, de az egyik fa gyümölcséből nem ehettek. Módjukban állt volna mindkét fának gyümölcséből enni, azonban meg volt nekik tiltva az egyik fa gyümölcsének élvezete. Kísérő angyalom ekkor így szólt hozzám: »Itt senki sem evett a tiltott fa gyümölcséből, ám ha ennének belőle, ők is elbuknának.«” (Ellen G. White: Tapasztalatok és látomások. 39. o. Lásd továbbá: 1Móz 2:15–17)
A kapcsolat megszakadása
Az emberi lázadás teológiája szorosan kapcsolódik Ádám bűnös érveléséhez, amely a tiltott fát a relativizmus ködébe burkolta. A relativizmus – a gonosz új paradigmája, amelyben az ember énje fenntartja magának a jogot, hogy maga határozza meg az erkölcsiség paramétereit – versenyre kel Isten szuverén akaratával, és egyedül az isteni közbelépés győzheti le. (Lásd: Bír 21:25) A következmények tragikusak voltak. „Mindketten ettek a jó és gonosz tudásának fájáról, és a nagy tudás, amit elnyertek, a bűn megismerése és a bűnösség érzete lett. Az őket körülvevő fény nemsokára eltűnt. Bűneik érzetében és isteni fénypalástjuk elvesztésének tudatában megborzongtak, és igyekeztek betakarni mezítelenségüket.” (Ellen G. White: A megváltás története. 37. o.)

III. ALKALMAZÁS

Elmélkedésre: Életünk minden területén tapasztaljuk a bűn következményeit. Létezik egy teológiai tanítás, a teljes romlottság teológiája, ami arra utal, hogy az emberi létezés minden aspektusát megrontotta a bűn. Sajnos ez a szomorú valóság.
1. Hogyan látjuk ennek a teljes romlásnak a valóságát az életünkben? Tehetünk-e valamit e tekintetben? És ha semmit sem tehetünk, mivel ez a mi természetünk, hogyan és milyen mértékben győzhetünk felette?
4.    Mindentudása folytán Isten teljességével tudatában volt a kockázatnak, amit az embernek az isteni képmásra történő megteremtése jelentett. Gondolkodj el azon, hogy milyen nehéz lehetett Istennek, amikor meghiúsult az
„A” terve, és a „B” tervhez kellett folyamodnia, ami egyetlen Fia halálát jelentette! Mit jelent a „B” terv számodra, amikor átléped az Istennel való kapcsolatod korlátait? Miben hasonlítanak a te „kihágásaid” és kísértéseid az Ádáméihoz és Éváéihoz?
5.    A Teremtés könyve tanúsítja: az ember Isten képmására lett teremtve. Az ember Isten-képűsége a bűneset előtti emberre igaz, vagy bizonyos értelemben ránk is? Ha igen, hogyan?
6.    Isten megparancsolta Ádámnak és Évának, hogy uralkodjanak a föld és a természeti erők felett. Hogyan értelmezendő ez a parancs a mai ember természettel szembeni magatartásának fényében?
7.    Ádám és Éva szabad választási joga gyakorlása nyomán bűnbe esett. Habár Isten úgy rendelte el, hogy a szabad akarat ajándék legyen az ember számára, mégis átokká változott. Gondolj önmagukban jó dolgokra, amelyek azonban „elromolhatnak” téves választásaink miatt.