Szövetségi bevezetés

Alapige: „Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyim az egész föld.” (2Móz 19:5)

A múlt heti tanulmányt az emberiség elbukásánál hagytuk abba, ami ősszüleink bűnesete miatt következett be. Ezen a héten röviden áttekintjük az egész negyedév témáját. Egy-egy nap az első szövetségekkel foglalkozunk, amelyekben mindig az igazi szövetség jelenvaló igazsága mutatkozott meg, azé, ami a Golgotán emelkedett törvényerőre, Jézus vére által és amelybe keresztényként lépünk Urunkkal.

Azzal a szövetséggel kezdünk, amit Isten Noéval kötött, hogy megvédje őt és a családját a pusztulástól. Azután rátérünk az ábrahámi szövetségre, ami mindannyiunk számára ígéretekben gazdag. Utána következik a Sínainál kötött szövetség és annak a fontossága, amit Isten ott jelentett ki. Végül pedig tanulmányozzuk az új szövetséget, amelyre az előzőek mind előre mutattak. E témákat most csak röviden nézzük át, de a következő hetek során természetesen mélyebben fogjuk vizsgálni azokat.

HETI ÁTTEKINTÉS: Mit jelent a szövetség szó? Milyen alkotóelemei vannak a szövetségnek? Mi szerepelt abban, amit Isten Noéval kötött? Milyen reménységet kínál az ábrahámi szövetség? A szövetség emberi oldalán mi a hit és a cselekedetek szerepe? A szövetség pusztán egy megállapodás volna, vagy kapcsolati vonatkozásai is vannak? Mi a lényege az „új szövetségnek”?

EGW idézet:

Szövetségéhez hű Istenünk a nyájas pásztor gyöngédségével és gondoskodásával a királyok Királyának hatalmát egyesíti. Útját semmi el nem torlaszolhatja. Hatalma korlátlan, és ez szavatolja, hogy biztosan beváltja népének tett ígéreteit. Minden akadályt el tud távolítani munkája útjából. Minden nehézséget el tud hárítani, hogy megmeneküljenek, akik szolgálják Őt, és tiszteletben tartják eszközeit. Jósága és szeretete végtelen; szövetségét meg nem változtatja. […] A legsötétebb napokon, amikor minden ijesztőnek tűnik, ne féljetek. Bízzatok Istenben. Akaratát véghez viszi, mindent jól tesz népe javára. Napról napra megújul azok ereje, akik szeretik és szolgálják Őt. Rendelkezésükre bocsátja értelmét, hogy miközben szándékát megvalósítják, ne tévedjenek. – Bizonyságtételek, VIII. köt., 10. o.

Minden nap oda kell szentelned magad Istennek, meg kell újítanod a szövetséget vele, hogy örökre az övé lehess. Sose hagyatkozz mulandó érzelmekre, hanem lábadat helyezd Isten biztos ígéreteire, és mondd: „Uram, te szóltál, és én hiszek az ígéretedben.” Ilyen a bölcs hit. Felkavaró érzések kerítenek majd hatalmukba, látva, hogy némelyek szembefordulnak a krisztusi elvekkel. Nehézségek érnek, és a hited megpróbáltatik, de arra bátorítalak, hogy csak Jézusra nézz, és semminek se engedd, hogy megkeményítse a szívedet, vagy a hitetlenség sötét árnyait hozza rád. Ne engedd, hogy bármi is eltántorítson a hittől. Úgy élj, mintha szüntelenül Isten előtt állnál. Úgy beszélj Jézushoz, mint egy baráthoz. Ő kész megsegíteni a legnagyobb próbában is, és melletted áll a legsúlyosabb helyzetben. – Our High Calling, 124. o.

„De teveled szövetséget kötök, és bemégy a bárkába, te és a te fiaid, feleséged és a te fiaidnak feleségei teveled” (1Móz 6:18).

Az imént idézett versben tűnik fel a szövetség szó először a Bibliában. Amint a szövegkörnyezetéből kiderül, Isten éppen ekkor  közölte  Noéval, hogy eldöntötte: elpusztítja a földet a bűn rohamos és folyamatos terjedése miatt. A pusztulás világszéles özönvíz formájában következik be, Isten azonban nem mond le egészen az általa megteremtett bolygóról. Továbbra is felkínálja a szövetségi kapcsolatot, amit a bűneset után indított be. Az isteni „én” a garanciája Noé biztonságának, Ő, aki szövetséget ajánl. A szövetséget megtartó Isten, az Úr megígérte, hogy megvédi a család tagjait, akik készek elkötelezett kapcsolatban maradni vele, amiből engedelmesség következik.

2. Vajon a Noéval kötött szövetség csak egyoldalú volt? Ne feledjük, hogy a szövetség gondolata több felet feltételez! Noénak volt tennivalója ennek értelmében? A kérdésre adott válaszból mi a tanulság?

Isten közölte Noéval, hogy özönvíz lesz, a világ elpusztul, de vele szövetséget köt, amelyben megígéri: őt és a családját megmenti. Igen sok forgott kockán, mert ha nem tesz eleget ígéretének, akkor Noé csinálhatott volna bármit, mindenki mással együtt őt is elsöpri az áradat.

Isten kijelentette, hogy „szövetséget” köt Noéval. Maga a szó arra utal, hogy valaki tiszteletben akarja tartani, amit megígért. Itt nem egy szertelen ötletről van szó, mert ez a szó elkötelezettséget fejez ki. Tegyük fel, hogy az Úr elmondja Noénak: „Nézd, a világnak rettenetes özönvíz vet majd véget, amiből talán megmentelek, de az is lehet, hogy nem. Közben tedd meg ezt és ezt és ezt, aztán majd meglátjuk, mi lesz, de semmit nem garantálok.” Efféle közlésekből aligha következne olyan bizonyosság és ígéret, mint amit maga a szövetség szó kifejez.

Némelyek úgy képzelik, hogy Noé korában az özönvíz nem terjedt ki az egész világra, csak egy helyi áradás volt. Ha így lett volna, akkor minden árvíz (ilyesmi pedig állandóan történik) annak az ígéretnek a megszegését jelentené, ami 1Móz 9:15 versében hangzott el (lásd még Ézs 54:9). Viszont nem következett be újabb, az egész világra kiterjedő áradás, ami Isten szövet­ ségi ígéretének érvényességét bizonyítja. Ezek szerint tehát mennyire bízha­ tunk Isten ígéreteiben?

EGW idézet:

„És megáldom azokat, akik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei” (1Móz 12:3).

3. Olvassuk el 1Móz 12:1-3 verseit! Soroljuk fel, hogy mi mindent ígért meg Isten Ábrámnak!  

4. Figyeljük meg, Isten ezt mondja Ábrámnak az ígéretek között: „megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei” (1Móz 12:3). Mit jelent ez? Hogyan nyert áldást Ábrám által a föld minden nemzetsége? Lásd Gal 3:6-9! Hogyan láthatjuk ebben a korábbi kijelentésben azt az ígéretet, hogy Jézus  a Messiás? Lásd még Gal 3:29!                            

Ábrámnak adott első, lejegyzett kinyilatkoztatásában Isten azt ígérte, hogy szoros és tartós kapcsolatba lép vele, már mielőtt a szövetségkötésre vonatkozó kifejezéseket használta volna. A szövetségre tett közvetlen utalás később következett (1Móz 15:4-21; 17:1-14). Akkor az Isten és ember közötti jelentőségteljes kapcsolatot ajánlotta fel az Úr. 1Móz 12:1-3 verseiben több ízben is megemlíti, hogy Ő mit fog tenni, ezzel is az ajánlata mértékére, hatalmas voltára utal.

Ábrám egy egyszeri parancsot kapott, ami próba volt számára: „Eredj ki!” Ennek ő hittel engedelmeskedett (Zsid 11:8), de nem azért, hogy kiváltsa a beígért áldásokat. Az engedelmessége a hitéből fakadó válasz volt arra a szeretetteljes kapcsolatra, amit Isten kívánt létrehozni vele. Más szóval, Ábrám már hitt Istenben, bízott benne, hitt az ígéreteiben. Ennek így kellett lennie, máskülönben nem hagyta volna hátra a családját és ősei földjét, hogy ismeretlen tájakra induljon. Engedelmessége bemutatta a hitét embereknek és angyaloknak egyaránt.

Ábrám már akkor kifejezésre juttatta a hit és a cselekedetek közötti fontos kapcsolatot. Hit által üdvözülünk, a hitünkből pedig engedelmes cselekedetek következnek. Először jön a megváltás ígérete, azt követik a tettek. Engedelmesség nélkül nem létezhet szövetségi közösség és áldás, az engedelmesség a hit válasza arra, amit Isten már megtett. Az ilyen hit mutatja be azt az elvet, amit 1Jn 4:19 versében találunk: „Mi azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket” (1Jn 4:19, RÚF).

Olvassuk el 1Móz 15:6 versét! Hogyan mutat rá többféleképpen is min­ den szövetségi kapcsolat alapjára? Miért ez az áldás a legfontosabb minden között?

EGW idézet:

Mégis Isten választotta ki Izraelt. Ő hívta el, hogy megőrizze törvényének ismeretét az emberek között, valamint azokat a szimbólumokat és jövendöléseket, amelyek az Üdvözítőre mutattak. Az Úr azt akarta, hogy ez a nép az üdvösség kútfeje legyen a világ számára. Ami Ábrahám volt vándorlásai földjén, ami József volt Egyiptomban, és Dániel Babilónia királyi udvarában, azzá kellett volna válnia a zsidó népnek is a nemzetek között. Az Atyát kellett volna kinyilatkoztatniuk az embereknek. Amikor  Isten  elhívta  Ábrahámot,  így  szólt  hozzá:  „Megáldalak téged, [...] és áldás leszel, [...] és megáldatnak tebenned a föld minden nemzetségei.”  (1Móz  12:2–3)  Ezt  a  tanítást  ismételte  meg  az  Úr  a próféták által is. Izraelt közben háború és fogság pusztította, mégis nekik szólt az ígéret: „És a Jákóbnak maradéka olyan lesz a sok nép között, mint az Úrtól való harmat, mint a zápor a fűnek, mely nem emberben reménykedik, és nem bízik embernek fiaiban.” (Mik 5:7) - Jézus élete, 27. o.

A Krisztus és Sátán közötti küzdelem csatatere – a föld, ahol a megváltás terve megvalósult – a világegyetem tankönyve. Mivel Ábrahám korábban kételkedett Isten ígéreteiben, Sátán azzal vádolta az angyalok és az Úr előtt, hogy nem teljesítette a szövetség feltételeit, és ezért méltatlan annak áldásaira. Az Atya az egész menny előtt bizonyítani akarta szolgája hűségét: be akarta mutatni, hogy nem fogadhat el kevesebbet, csak a tökéletes engedelmességet, és jobban fel akarta tárni előttük a megváltás tervét. […] A próba sokkal keményebb volt, mint ami elé Isten Ádámot állította. Az ősszüleinknek szóló tiltó parancs iránti engedelmesség nem járt szenvedéssel, de az Ábrahámnak szóló parancs a legfájdalmasabb áldozatot követelte. Az egész menny csodálkozva és csodálattal figyelte a pátriárka rendíthetetlen engedelmességét. Az egész menny ujjongott Ábrahám hűsége láttán. Sátán vádja hamisnak bizonyult. Isten kijelentette szolgájának: „Most már tudom, hogy istenfélő vagy” (az ördög vádjai ellenére), „és nem kedveztél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek énérettem” (1Móz 22:12). Az Úr szövetsége, amelyet más világok értelmes lényei előtt esküvel erősített meg Ábrahámnak, azt tanúsította, hogy az engedelmesség jutalmat kap. – Pátriárkák és próféták, 154–155. o.

Amikor Isten kiválasztotta Ábrahámot igazságának képviselőjeként, elvitte országából, rokonai közül, és elkülönítette őt. Saját képére akarta alakítani és saját terve szerint tanítani Ábrahámot. A világ tanítóira nem volt szükség. Meg kellett tanulnia, hogyan parancsolja meg gyermekeinek és háza népének, hogy igazságot és törvényt cselekedjenek, és őrizzék meg az Úr útját. Erre a munkára hív el bennünket Isten. Meg akarja tanítani nekünk, hogyan vezessük családunkat, hogyan irányítsuk gyermekeinket, és hogyan parancsoljuk meg háznépünknek, hogy őrizzük meg az Úr útját. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, I. köt., 409. o.

„Most azért, ha figyelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyém az egész föld.” (2Móz 19:5) Az ígéret nemcsak Izraelnek adatott, hanem mindazoknak is, akik engedelmességet tanúsítanak Isten Igéje iránt… Mert hű az Úr, aki elhívott az Ő Fiával való közösségre. Amikor férfiak és nők együttmunkálkodnak Istennel a rájuk bízott feladatok elvégzésében, akkor erőt erő után nyerve haladnak előre. Akik gyermeki hittel bíznak abban, hogy Isten nem ejt hibát, és meg fogja erősíteni őket Krisztusban, azoknak az Úr ugyanazt mondja, mint hajdanán Izraelnek: „Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy néki minden nép közül e föld színén.” (5Móz 7:6) Isten kész vezetni azokat, akik engednek a vezetésének. Szeretne mindannyiunkat megtanítani a  meg  nem  szűnő  bizalom, a töretlen hit és a feltétel nélküli engedelmesség leckéjére. Így szól hozzánk: „Én vagyok az Úr, a te Istened. Járj velem, és én világosságot árasztok a te utadra.” – Our High Calling, 24. o.

Jer 31:31-33 

Ezekben a versekben találjuk az első ószövetségi utalást az „új szövetségre”, méghozzá abban az összefüggésben, hogy Izrael visszatér a fogságból. Szó esik az Istentől jövő áldásokról. Itt szintén az a helyzet, mint a többi esetben, hogy Isten kezdeményezi a szövetségkötést, és Ő is teljesíti be kegyelméből. Figyeljük meg a szakasz nyelvezetét! Isten a népe férjeként utal önmagára, arról beszél, hogy a szívükbe írja törvényét. Az ábrahámi szövetség szókészletével mondja el, hogy az Istenük lesz, ők pedig a népe. Tehát a szövetség ebben az esetben sem csupán törvényerejű megállapodás, mint amilyeneket ma kötnek a bíróságokon, hanem ennél többet érint.

6. Olvassuk el Jer 31:33 versét, majd hasonlítsuk össze 2Móz 6:7 versével, ami az Izraellel kötött szövetség egy elemét részletezi! Melyik tehát ez a meghatározó rész? Mi Isten terve a népével?

7. Olvassuk el Jer 31:34 versét, majd vessük össze Jn 17:3 versével! Mit tesz az Úr, amivel megteremti e kapcsolat alapját?

Jer 31:31-34 szakaszában láthatjuk a kegyelem és az engedelmesség elemeit is, éppen úgy, mint a korábbi szövetségek esetében. Isten hajlandó megbocsátani a bűneiket, kapcsolatba fog lépni velük és kegyelmét árasztja az életükre. Ennek következményeként a nép egyszerűen engedelmeskedik neki, nem csupán rutinszerűen, gépiesen, hanem kifejezetten azért, mert megismerték az Urat, szeretik és szolgálni akarják. Így foglalható össze annak a lényege, hogy milyen szövetségi kapcsolatot keres népével az Úr.

Hogyan érthetjük azt, hogy Isten a szívünkbe írja törvényét? Arra utalna ez, hogy a törvény szubjektív, személyes módon értelmezhető, a szívünk egyéni tulajdonságai szerint lehet magyarázni és alkalmazni? Vagy valami másról van szó? Ha igen, akkor miről?

EGW idézet:

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, „Ábrahám Kánaánban” c. fejezetből 100–106. o.; Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, „Prófétai eligazítás a válságban” c. fejezetből 353–354. o.

„A  szolgálatra  szólító  iga  Isten  törvénye.  Az  Édenben  kinyilatkoztatott, a Sínai-hegyen kihirdetett és az új szövetségben a szívbe írt nagy szeretettörvény az, ami az emberi munkást Jézus akaratához köti. Ha saját elgondolásainkra hagyatkoznánk, saját akaratunk után mennénk, Sátán uszályába sodródnánk, felvennénk jellemvonásait. Ezért Isten körülhatárol minket akaratával, amely nagy, nemes és felemelő. Arra vágyik, hogy türelmesen és bölcsen vállaljuk a szolgálat kötelességét. A szolgálat igáját maga Krisztus hordozta emberként. Így szólt: »Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van« (Zsolt 40:9). »Azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem« (Jn 6:38). Az Isten iránti szeretet, az Ő dicsőségéért érzett buzgalom, a bukott emberiség szeretete hozta Jézust a földre szenvedni és meghalni. Ez volt életének irányító ereje. Ezt az elvet akarja velünk elfogadtatni” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 272–273. o.).

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN

Mikeás 4 – Náhum 3; Evangelizálás,„Evangéliumi látogatás” c. alfejezet

1. Hol van megírva, hogy az Úr azt kéri népétől, tegyen vallást ellene?
2. Kikről olvashatjuk Mikeás könyvében, hogy „kezüket szájukra teszik” és „füleik megsüketülnek?
3. Hol van megírva, hogy az Úr „erősség a szorongatás idején, és ismeri a benne bízókat”?                                                                                                                         
4. Mi volt a neve a folyamoknál fekvő városnak?
5. Milyen eredményeket érhetnek el a személyes munka által az átlagos képességű emberek?

Alapszöveg: 2Móz 19:5.
I. ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
Kezdetben Isten egy szeretetteljes kapcsolat alapjait fektette le az emberiség ősszüleivel, Ádámmal és Évával. Isten egy új szövetség által próbálja helyreállítani ezt a kapcsolatot. Ez a szövetség odaadó szeretettel teljes kapcsolatot jelent Isten és ember között, amelynek alapja a megváltási terv.

II. MAGYARÁZAT
A kegyelem igazi jelentőségét a szövetség fogalma világosítja meg. A héber berith („szövetség”) Isten szabad kezdeményezését hangsúlyozza az emberiség megmentésére. A kegyelem szövetsége által Krisztus önmagát ajánlotta fel az emberiséggel fenntartott különleges kapcsolatában. Megígérte, hogy szövetségünk Istene lesz, megváltó Szabadítónk (lásd: Mt 1:21).
A szövetség alapelemei
A Szentírás a kegyelem szó több jelentését is megkülönbözteti. A kegyelem Isten szeretetteljes cselekedetei az érdemtelen bűnösök iránt. A kegyelem Isten csodálatos jellemére, a győzelemre vezető Istenre mutat. Az Újtestamentumban a kegyelmet jelentő héber chen szó görög megfelelője a diatheke, amely „végrendeletre”, „testamentumra” vagy ajándékra” utal. A szövetséghez hasonlóan, a „testamentum” (ami törvényes irat) egy ajándék olyasvalakinek, akinek semmilyen legális joga nincs az illető javak felett. A testamentum tehát helyes példa Isten kegyelmére.
A Noéval kötött szövetség
A szövetség fogalma 1Móz 6:18-ban jelenik meg: „De te veled szövetséget kötök, és bemégy a bárkába, te és a te fiaid, feleséged és a te fiaidnak feleségei teveled.” Láthatjuk tehát, hogy már a kezdetben szövetségen alapuló kapcsolat létezett az emberiség (ebben az esetben Noé) és Isten között.
„A Beszélő maga Isten, Noé pedig az az ember, akit Isten megszólít […] Ahhoz, hogy tervét megvalósítsa, Isten szövetséget kötött, ami Noéval való kapcsolatának a kifejezése […] A szövetségen alapuló isteni, megváltó kapcsolat, amely a bűnbeesés óta működött (1Móz 3:15), Isten kezdeményezésére megújul.” (Gerhard F. Hasel és Michael G. Hasel: The Promise: God’s Everlasting Covenant. Pacific Press Publishing Association. 18–19. o.)
„Noé is irgalmat nyert Jehova szemében.” (Jay P. Green, Sr. [fordítóként és szerkesztőként]: The Interlinear Hebrew / Greek English Bible. Associated Publishers and Authors. 1. köt., 14. o. Lásd továbbá: 1Móz 6:8)

Az Ábrámmal kötött szövetség
Ábrám számára az isteni oltalom és fizetség ígérete bele lett foglalva a szövetségbe. „Isten az Ábrámmal való szövetséget kiterjesztette különböző időszakokra. 1Móz 12:1–3 verseiben Isten többször is első szám első személyben nyilatkozik meg, ami Ábrám iránti elkötelezettségének intenzitását és magasztosságát hangsúlyozza.” (Gerhard F. Hasel és Michael G. Hasel: The Promise: God`s Everlasting Covenant. 19. o.)
Jézus nem Istenként, státusza, tisztsége megnevezésével mutatkozott be Ábrámnak, hanem Jehovaként, ami az Ő személyes neve. Az „Én vagyok” névvel azonosította magát, amely név isteni lényegét fejezi ki: Isten, aki önmaga által létezik, és akarattal és céllal rendelkezik. A JHWH a szuverén Jehova szövetségi neve, amelyet akkor vállal fel, amikor a legszemélyesebb módon nyilatkoztatja ki magát. Láthatjuk, hogy itt is kegyelmi szövetségről van szó: „Az Ábrahámmal kötött szövetség a kegyelem szövetsége.” (Ellen G. White Comments: The S. D. A. Bible Commentary, 1. köt., 1092. o.)
A Mózessel kötött szövetség
„Az Isten pedig szóla Mózeshez és monda néki: Én vagyok az Úr. Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak úgy jelentem meg mint mindenható Isten, de az én Jehova nevemen nem voltam előttük ismeretes. Szövetséget is kötöttem velük, hogy nékik adom a Kanaán földjét, az ő tartózkodásuk földjét, amelyen tartózkodjanak. Fohászkodását is meghallottam az Izráel fiainak amiatt, hogy az Egyiptombeliek szolgálatra szorítják őket, megemlékeztem az én szövetségemről.” (2Móz 6:2–5)
Isten ismeretlen nevének felfedése nagy fontossággal bír a Mózessel folytatott beszélgetésben: „A Jehova Izrael Istenének a neve. […] Az utóbbi időben számos kutató a következőképpen magyarázza a Jehova nevet: az Alkotó, az Életadó; a létezés Létrehozója, a Teremtő; a Beteljesítő; ígéretei Betartója; Ő, aki van, az Abszolút és Változhatatlan; Aki létezik, örökké él, Önmagával szemben következetes és változatlan; aki mindig a megváltás Isteneként nyilatkozik meg; Aki lesz; Aki önmagát igazolja (bizonyítja önmagát és kijelenti létezését).” (Francis Brown: The New Brown-Driver-Briggs Hebrew and English Lexicon. Hendrickson Publishers. 217–218. o.)
„Jehova annak az Istennek a neve, aki kinyilatkoztatta magát Mózesnek a Hóreben, és amely nevet ekképpen magyarázzuk: Én vagyok, aki leszek… Aki leszek… Én vagyok, aki vagyok, Én vagyok (ez az Én nevem). […] Ő az, aki lényegében nem megnevezhető, hiszen megmagyarázhatatlan.” (Francis Brown: ua., 218. o.)
„Monda néki Jézus: Én vagyok az” (Jn 4:26); „Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek!” (Jn 6:20); „… mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben” (Jn 8:24); „Monda azért nékik Jézus: […] akkor megismeritek, hogy én vagyok” (Jn 8:28); „Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok” (Jn 8:58); „Most megmondom néktek, mielőtt meglenne, hogy mikor meglesz, higgyétek majd, hogy én vagyok” (Jn 13:19); „Monda nékik Jézus: Én vagyok” (Jn 18:5); „Felele Jézus: Mondtam néktek, hogy én vagyok az. Azért, ha engem kerestek, ezeket bocsássátok el” (Jn 18:8). (The Interlinear Hebrew-Greek-English Bible. 4. köt., 258–307. o.)
Isten akart szövetséget kötni Izrael gyermekeivel, hogy tudják: az isteni szeretetnek semmilyen rejtett szándéka nincs. És mindaz, amit ezért Isten cserébe elvárt az Ő népétől, egy igazi, hiteles, szeretettel teljes válasz volt, amely tetteikben is megnyilvánuljon.
Az új szövetség
„Jeremiás 31:31–34 verseiben találjuk az új szövetség legmélyebb és legcsodálatosabb ígéretét. […] Kevés ember tudja, hogy az Újszövetség ettől az igeszakasztól kapta a nevét. Mivel a latin nyelvben a szövetség szó megfelelője a testament, Origenész, a leghíresebb egyházatya (Kr. u. 184–254) a Biblia e 27 könyvét elnevezte Újszövetségnek.” (Gerhard F. Hasel és Michael G. Hasel: i. m., 21–22. o.)

III. ALKALMAZÁS
Elmélkedésre: A második világháború kitörése előtt egy nő Grúzián keresztül Moszkva felé tartott. Történt, hogy útközben találkozott egy idős aszszonnyal, aki egy rozoga kis kunyhóban lakott. Amikor ez utóbbi megtudta, hogy a fiatalasszony Moszkvába megy, ezt kérdezte tőle: „Nem vinnél el a fiamnak egy doboz házi karamellt?” Az idős nő fiát Joszif Visszarionovics Sztálinnak hívták. A világ számára ő volt Oroszország diktátora, de az, hogy mit gondoltak mások a fiáról, egyáltalán nem érdekelte az édesanyját.
1.    Isten szeretete olyan, mint Sztálin édesanyjának a szeretete fia iránt. Nem számít, milyen gonosznak látnak minket mások, Isten továbbra is szeretni fog minket. Elmélkedj azon, hogy ez a fajta szeretet hogyan késztette Istent szövetségi kapcsolatot létesíteni velünk.
2.    Mi a szerepe a hitünknek, amikor megértjük, hogy Isten teszi meg az első lépést a békülés érdekében? Hitünk gyakorlása közben hogyan befolyásolja mindennapi cselekedeteinket annak tudata, hogy Isten teszi meg az első lépést? Említs néhány veszélyt, amely akkor leselkedne ránk, ha a cselekedeteinket a hitünk elé helyeznénk.
3.    A szövetség olyan kapcsolat, amelyben két személy vesz részt, megállapodás, mely mindkét fél nyereségét szolgálja, elköteleződés a kölcsönös barátság érdekében. A Bibliában sok helyen olvashatjuk, hogy Isten teszi meg az első lépést a szövetségen alapuló kapcsolat létrejöttéhez. Ha a szövetség mindkét fél számára előnyös, miért várjuk, hogy Isten közeledjen hozzánk? Mit üzen a világegyetemnek Isten kitartása az elveszett emberiség megkeresésében?
4.    Tanulmányunk összehasonlítja az Istennel való, szövetségen alapuló kapcsolatot a házassággal. A sikeres házasság a felek egymás iránti szeretetének és nem kötelességtudatának köszönhetően tartós. Ezen összehasonlítás alapján milyennek kell lennie az eszményi kapcsolatnak közted és Isten között?
5.    A házasságban a szeretet a kapcsolat ápolására fordított idővel egyenes arányban növekszik. Gondolkodj el azon, hogyan javíthatnád az Istennel töltött idő minőségét. Vedd figyelembe azt is, hogy választhatsz magad mellé társat a lelki növekedésben, aki bátorít és időnként eszedbe juttatja, hogy jó lenne felmérned az Istennel töltött időd minőségét.
6.    A Biblia számos szövetségről beszél, és a sort az új szövetséggel zárja. A valóságban különböznek-e ezek egymástól, vagy pedig ugyanazt a szövetséget képviselik, csak másféleképpen?
7.    Szerinted miért volt szükség arra, hogy Isten megismételje a szövetséget az Ő népével? Megfeledkezett róla a nép, vagy pedig voltak olyan újabb szempontok, amelyeket Istennek a történelem bizonyos időszakában jobban ki kellett hangsúlyoznia?
8.    A szövetség meghatározás szerint egyezség két vagy több fél között. Általában a szövetségben részt vevő felek egymással kiegyenlített szinten állnak, a Teremtő és teremtménye közti kapcsolatról azonban ez nem mondható el. És mégis, Isten szükségét érzi annak, hogy szövetséget kössön teremtményével. Miért?