Örök szövetség
Alapige: „És megállapítom az én szövetségemet énközöttem és teközötted, és teutánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségül, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak teutánad.” (1Móz 17:7)
Talán emlékszünk valamilyen gyerekkori betegségre, egy tüdőgyulladásra, ami komolyan ledöntött a lábunkról vagy még súlyosabb következményekkel is fenyegetett. A hosszú, lázas éjszakában a félálomból felébredve, az éjjeli lámpa halvány fényénél megláttuk az édesanyánkat vagy az édesapánkat, aki az ágy melletti széken virrasztott.
Képletes, emberi értelemben pedig, miközben az özönvíz utáni évszázadokban egyre sűrűsödött az erkölcsi sötétség, Isten a bűnbeteg világ ágya mellett ült. Megszólította Ábrámot, mert egy népet akart alapítani hűséges szolgája által, akikre rábízhatja neve ismeretét, akiket üdvözíthet.
Isten tehát szövetségre lépett Ábrámmal és utódaival, ezáltal részletesebben bemutatta az emberiségnek a bűn következményeitől való szabadítását célzó tervét. Az Úr semmiképpen sem akarta magára hagyni teremtett világát a nagy szorultságban. Ezen a héten további szövetségi ígéretek kibontakozását vizsgáljuk majd meg.
HETI ÁTTEKINTÉS: Mi a neve Istennek, és mit jelent? Mi a jelentősége a neveknek, amelyekkel bemutatta magát Ábrámnak? Mely nevekkel utalt önmagára? Miért változtatta meg Ábrám nevét Ábrahámra? Miért fontosak a nevek? Milyen feltételek, kötelezettségek tartoztak a szövetséghez?
EGW idézet:
Fájdalom töltötte be a mennyet, mikor tudatára ébredtek, hogy az ember elveszett, hogy a világ, amit Isten teremtett, halandókkal lesz tele, akiknek fájdalom, nyomor, betegség és halál lesz a sorsuk, és hogy a bűnösök számára nincs mentség. Ádám egész családjának meg kell halnia. Ezután láttam a szeretetteljes Jézust fájdalmas aggodalom kifejezésével az arcán. Láttam csakhamar, amint az Atyát övező sugárzó fényhez közeledett. […] Mialatt Krisztus az Atyával beszélgetett, az angyalok aggodalma tetőfokára hágott. Háromszor zárta magába Jézust az Atyát övező fenséges fényár. Amikor harmadszor is visszatért az Atyától, mi is megpillanthattuk alakját. Arca nyugodt volt, minden aggodalomtól mentes, és olyan nyájasság és szelídség ömlött el rajta, melyet lehetetlen leírni. Majd tudatta az angyalok karával, hogy van mentség az elbukott ember számára, hogy Atyjához esedezett, és engedélyt kapott rá, hogy saját életét mutassa be engesztelő áldozatul az emberiségért, bűnüket hordja, és elszenvedje a halálos ítéletet. Így nyitott utat, melyen át az emberiség a múltban elkövetett bűneiért az Ő vérének érdemeiért bűnbocsánatot nyerhet, és engedelmessége által újra visszatérhet abba a kertbe, ahonnan kiűzetett. Akkor majd újra közeledhetnek az élet fájához, és ehetnek annak halhatatlanságot adó gyümölcséből, amelyhez minden jogukat elveszítették. – Tapasztalatok és látomások, 149. o.
Kicsiny világunk az egész mindenség tankönyve. Isten kegyelmének csodálatos terve, a megváltó szeretet titka az a tantárgy, amelybe „angyalok vágyakoznak betekinteni” (1Pt 1:12), és amelyet végtelen időkön át fognak kutatni. Mind a megváltottak, mind az el nem bukott lények számára Krisztus keresztje lesz az ismeret és a dicséret forrása. Meglátszik majd, hogy a Jézus arcán ragyogó dicsőség az önfeláldozó szeretet fénye. A Kálváriáról áradó világosságban látható meg, hogy az önmegtagadó szeretet törvénye az élet törvénye a föld és a menny számára egyaránt; és hogy Isten szívében van a forrása annak a szeretetnek, amely „nem keresi a maga hasznát” (1Kor 13:5); és hogy a szelíd, alázatos Jézus a megközelíthetetlen világosságban lakó Atya jellemét mutatta be. – Jézus élete, 19. o.
Istenünk szavára hallgat a menny és a föld, és Ő pontosan tudja, mire van szükségünk. Mi csak rövid távolságot látunk be magunk előtt, de „nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt, mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szeme előtt, akiről mi beszélünk” (Zsid 4:13). Az Úr magasan trónol a föld nyugtalansága fölött. Isteni tekintete előtt nincs titok. Nagy és zavartalan örökkévalóságából rendeli el, amit jónak lát. Az Atya tudta nélkül egyetlen veréb se hull a földre. Sátánt az Úr iránti gyűlölete arra vezeti, hogy az állatokat is pusztítsa. Csak Isten védő gondoskodása óvja meg a madarakat, hogy öröménekükkel felvidíthassanak bennünket. Ő a verebekről sem feledkezik meg: „Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok.” (Mt 10:31) - Bizonyságtételek, VIII. köt., 272–273. o.
JAHVE ÉS AZ ÁBRAHÁMI SZÖVETSÉG
„És monda néki: Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak Úr-Kaszdimból, hogy néked adjam e földet, örökségedül” (1Móz 15:7).
A nevek a védjegyekhez hasonlíthatók. Gondolatainkban olyan szorosan kapcsolódhatnak egyes tulajdonságokhoz, hogy a név hallatán azonnal bizonyos jellemzők jutnak eszünkbe. Mit idéz fel bennünk például Albert Einstein, ifjabb Martin Luther King, Gandhi vagy Dorkász neve? Mindegyikükhöz kapcsolódik valamilyen tulajdonság, ideál.
A közel-keleti emberek a bibliai időkben nagy jelentőséget tulajdonítottak a neveknek. „A héberek gondolkodása szerint a név vagy az adott személy sajátos tulajdonságaira, vagy a névadó gondolataira és érzéseire, vagy a névadás idejének körülményeire utalt” (The SDA Bible Commentary. 1. köt. 523. o.). Amikor Isten szövetségi kapcsolatba lépett Ábrámmal, azon a néven mutatkozott be a pátriárkának, hogy YHWH (ÚR, nagybetűvel, 1Móz 15:7, RÚF, ÚRK, kiejtve: Jahve). 1Móz 15:7 verse szó szerint így fordítható: „Én vagyok YHWH, aki kihoztalak…”
A YHWH név ugyan hatezer-nyolcszázhuszonnyolc alkalommal fordul elő az Ószövetségben, mégis titokzatosság övezi. A haya, „lenni” ige bizonyos alakjának tűnik, és ebben az esetben azt jelenti, hogy „az Örökkévaló”,
„a Létező”, „az önmagában Létező”, „a Mindenható”. Ez az elnevezés Isten örökkévalóságát és hűségét emeli ki, úgy mutat az Úrra, mint aki az élő Isten, az élet Forrása, szemben a pogányok isteneivel, akik csak híveik képzeletében léteznek.
2Móz 3:14 versében maga Isten magyarázza meg a Jahve név jelentését: „VAGYOK, AKI VAGYOK”, kifejezve feltételektől nem függő létezésének valóságát, ugyanakkor a múlt, a jelen és a jövő feletti uralmát.
Jahve – ez a személyneve is Istennek. Ő az, aki kihozta Ábrámot Úr városából, így azonosította magát, amikor 1Móz 12:1-3 verseiben bejelentette az Ábrámmal kötött szövetséget. Azt akarta, hogy Ábrám ismerje a nevét, ami bemutatja lényének, természetének és jellemének bizonyos oldalait, és aminek tudatában megtanulhatunk bízni az ígéreteiben (Zsolt 9:11; 91:14).
A Jahve név hallatán milyen tulajdonságok, jellemzők jutnak azonnal eszünkbe? Szeretet, kedvesség, gondoskodás, vagy inkább félelem, szigor, fegyelem? Jézus neve milyen gondolatokat ébreszt bennünk?
EGW idézet:
Az özönvíz után az emberek elszaporodtak a földön, és a gonoszság is nőtt. A bálványimádás csaknem általánossá vált, és az Úr végül is magára hagyta a megrögzött törvényrontókat, hogy gonosz útjukat kövessék. Közben Sém leszármazottai közül Ábrahámot választotta ki. Őrá bízta a törvény megőrzését a jövő nemzedékek számára. Abban a korban a bálványimádás gyors ütemben lopakodott be, és hadat viselt az igaz Isten imádása ellen. Ábrahám mégsem lett bálványimádó. Bár apja is az igaz és hamis istenimádat között ingadozott, és igazságismeretébe hamis elméletek és bálványimádó szokások vegyültek, Ábrahám távoltartotta magát az elhajlástól. Nem szégyellte a hitét, és nem igyekezett titkolni a tényt, hogy Istent teszi bizalmává. Oltárt épített az Úrnak, és segítségül hívta az Úr nevét. […] Ha Ábrahám szövetsége alatt lehetetlen lenne megtartani Isten törvényét, mindannyian elvesznénk. Ábrahám szövetsége a kegyelem szövetsége volt. „Kegyelem által tartattatok meg.” (Jn 1:11–12. verseit idézi.) – A Te Igéd igazság, I. köt., 1092. o.
A VAGYOK örökkévaló jelenlétet jelent. A múlt, a jelen, a jövő egy és ugyanaz Isten számára. Az Úr olyan valóságosan látja maga előtt az elmúlt történelem legtávolabbi eseményeit, mint mi az előttünk lepergő eseményeket. Nem tudjuk, mi vár ránk, és ha tudnánk, sem járulna hozzá örök javunkhoz. Isten így lehetőséget kínál nekünk, hogy gyakoroljuk hitünket, és a mindenható VAGYOK-ba vessük bizalmunkat. – A Te Igéd igazság, I. köt., 1099. o.
Isten így szól hozzánk: „Megáldalak téged... és áldás leszel.” (1Móz 12:2) […] Csodálatos, csodálatos szavak, szinte hihetetlenek! A világok Teremtője úgy szereti azokat, akik az Ő szolgálatára szentelik magukat, mint ahogy a Fiát szereti. Itt és most is ilyen nagyszerű mértékben árasztja ránk jóságát és kegyelmét. Nekünk adta a menny fényét és fenségét, és vele együtt nekünk adta a menny minden kincsét. Számos ígérete, amely az eljövendő életre szól, már ebben az életben pompás ajándékokban mutatkozik meg. Azt akarja, hogy kegyelmének tárgyaiként élvezzük mindazt, ami nemesíti, tökéletesíti és emelkedetté teszi jellemünket. Vár az alkalomra, amikor az ifjúságot felruházhatja felülről jövő erővel, hogy Krisztus vérfoltos zászlaja alá állhassanak; hogy úgy dolgozzanak, ahogy Ő dolgozott; hogy biztos ösvényre vezessenek lelkeket; hogy sok ember lábát helyezzék rá a korszakok Sziklájára. Mindazok élvezhetik Isten segítségét és kegyelmét, állandó jelenlétét és megtartó erejét, akik igyekeznek a menny nevelési elgondolásával összhangban cselekedni. – A nagy Orvos lábnyomán, 405. o.
„Mikor Abrám kilencvenkilenc esztendős volt, megjelent neki az ÚR, és azt mondta: Én a mindenható Isten vagyok, járj énelőttem, és légy tökéletes” (1Móz 17:1, ÚRK).
Jahve korábban már többször megjelent Ábrámnak (1Móz 12:1, 7; 13:14; 15:1, 7, 18), majd az iménti szöveg szerint ismét megjelent neki („megjelent neki az ÚR”), és úgy mutatkozott be, mint a „mindenható Isten” – ezzel a névvel két kivételtől eltekintve csak Mózes első könyvében és Jób könyvében találkozunk. A kifejezés első tagja az ’Él – a sémita nyelvekben alapvetően ez Isten neve. A Saddaj szó jelentése nem teljesen biztos, de a „mindenható” tűnik a legpontosabbnak (vö. Ézs 13:6; Jóel 1:15). A név használatában a meghatározó gondolat, hogy Isten hatalmát, erejét állítja szembe az emberi gyengeséggel, gyarlósággal.
1. Olvassuk el 1Móz 17:1-6 szakaszát, ami rámutat a szélesebb összefüggésre! Vajon miért akarta Isten hangsúlyozni Ábrám előtt a hatalmát, erejét? Mit mondott neki, amit illetően Ábrámnak bíznia kellett Isten mindenhatóságában? Figyeljünk különösen a 6. versre!
Ez lenne 1Móz 17:1-6 szakaszának szó szerinti fordítása: „Jahve megjelent Ábrámnak, és azt mondta neki: Én vagyok ’Él Saddaj, járj előttem és légy tökéletes; és én megkötöm a szövetségemet énközöttem és teközötted, és fölöttébb megsokasítalak… Népek sokaságának atyja leszel… Fölöttébb megsokasítalak.” Ugyanez a név szerepel 1Móz 28:3 versében is, ahol Izsák kijelenti, hogy ’Él Saddaj megáldja Jákóbot, megszaporítja és megsokasítja.
’Él Saddaj másik, hasonló ígéretét találjuk 1Móz 35:11, 43:14 és 49:25 verseiben, amelyek Isten nagylelkű jóságára utalnak: ’Él, az erős, hatalmas Isten, Saddaj, a kimeríthetetlen gazdagságú Isten, aki kész áldásait árasztani azokra, akik hittel és engedelmességgel keresik Őt.
Mondják, hogy ha a rózsát másként hívnák, akkor is illatozna, vagyis nem a név számít. Csakhogy mennyi vigaszt és reménységet találnánk, ha az lenne az Úr neve, hogy „esendő Isten” vagy „gyenge Isten”? Olvassuk el újra a mai alapigét, majd a „mindenható Isten” helyett írjuk be az utóbbi két nevet! Ho gyan hatna a hitünkre, a bizalmunkra, ha Isten így mutatkozna be nekünk? Viszont miért bátorít az ’Él Saddaj megszólítás?
EGW idézet:
Isten Ábrahámot választotta hírnökéül, hogy rajta keresztül világosságát közvetítse a világ számára. Az Úr szava nem a tetemes nyereség, a nagy megbecsülés és világi megtiszteltetés kecsegtető kilátásának elébe teregetésével jött hozzá. „Vonulj ki országodból, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked” szólt az isteni ígéret Ábrahámhoz. Az ősatya engedelmeskedett, és kivándorolt anélkül, hogy tudta volna, hova megy, hogy mint Isten világossághordozója, ő tartsa meg a köztudatban Isten nevét a földön. Elhagyta szülőföldjét, rokonságát és minden a szívének kedves kapcsolatot, mely korábbi életéhez fűzte, hogy zarándok és idegen legyen. […] Ábrahám feltétlen engedelmessége az egyik legszembeszökőbb példája a hitnek és Istenre támaszkodásnak a Szentírásban. Csupán a puszta ígérettel a legparányibb külső bizonyíték nélkül – hogy leszármazottai örökölni fogják Kánaánt –követte az utat, ahova Isten vezette, teljesen és szívből eleget téve a feltételeknek, bizonyos lévén benne, hogy az Úr hűen teljesíti ígéretét. Az ősatya oda ment, ahol Isten kijelölte a kötelességét; egyetlen gondolattal telepedett le a bálványimádó nemzetek közé: „Isten szólt; engedelmeskedem a hangjának; Ő majd megvéd.” – Bizonyságtételek, IV. köt., 523–524. o.
Emberi bölcsességgel a világ nem képes megismerni Istent. A világ bölcsei tökéletlen ismeretet alkotnak róla az Ő alkotásaiból, mert balgaságukban a természetet és annak törvényeit a természet Ura fölé helyezik. Akinek az ismerete a természetből és nem annak elfogadásából ered, hogy az Atya Krisztusban megjelentette magát, azok csak tökéletlen ismeretet szerezhetnek a Mindenhatóról. Ez az ismeret pedig – ahelyett, hogy felemelő elgondolásokat nyújtana Istenről, és az Ő törvényének való engedelmességet eredményezné – bálványimádóvá teszi az embereket, akik így, bölcseknek vallván magukat, balgatagokká lesznek.
Mielőtt bölcsekké válnak, először balgáknak kell lenniük saját szemükben azoknak, akik úgy vélik, hogy ismeretet szerezhetnek Istenről Jézuson kívül is, aki a Biblia szerint „az Ő valóságának képmása” (Zsid 3:1). Lehetetlen tökéletes ismeretet szerezni az Úrról a természetből, mivel az maga sem tökéletes. Tökéletlen voltában nem tudja bemutatni Istent, nem tudja feltárni az Ő erkölcsileg tökéletes jellemét. De Krisztus személyes Megváltóként jött el a világba, és egy személyes Istent mutatott be. Személyes Megváltónkként távozott a mennybe, és hasonlóképpen fog újra eljönni. Ő az Atya személyének képmása. „Mert őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg.” (Kol 2:9) – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, I. köt., 295. o.
Isten neveinek lelki és teológiai jelentősége is van, de ez nem csak az Ő esetében igaz. Az ókorban a közel-keleti emberek nevét nem csupán különösebb jelentőség nélküli azonosítóknak tartották, mint ahogy általában a mi korunkban. Ma valójában majdnem mindegy, hogy egy kislányt Máriának vagy Zsuzsának neveznek el, az ősi sémita népek között azonban a nevek komoly lelki jelentőséggel bírtak. Minden sémita név jelent valamit, általában egy kifejezés, esetleg egy rövid mondat, amelyben a szülő kifejezte a kívánságát, háláját. Például Dániel azt jelenti, hogy „Isten a bírám”, Jóel pedig: „Jahve az Isten”. A Nátán név jelentése az, hogy „Isten ajándéka”.
A nevek jelentéstartalma miatt gyakori volt a névváltoztatás, tükrözve az adott személy életében és körülményeiben bekövetkezett alapvető változást.
2. Keressük ki az alábbi igéket! Mi történt ezekben az esetekben? Miért vált szükségessé a névváltoztatás az adott helyzetben?
1Móz 32:28, 1Móz 41:45, Dán 1:7
Bizonyos értelemben még a mai ember számára sem nehezen érthető a nevek jelentősége. Időnként vannak rejtett, máskor nyilvánvalóbb hatásai. Ha valakit állandóan „butának” vagy „csúnyának” neveznek, ha folyton úgy utalnak rá többen is, akkor előbb-utóbb ő is olyannak fogja látni magát. Hasonlóképpen a névadással vagy névváltoztatással hatni lehet az ember viselkedésére és arra, hogyan tekintsen önmagára.
Ezek szerint érthető, hogy miért akarta Isten Ábrámot Ábrahámnak nevezni. Ábrám azt jelenti, hogy „magasztos atya”, az Ábrahám név jelentése pedig: „sokaság atyja”. A szövetségi ígéretben Isten kijelenti: „És felette igen megsokasítalak téged; és népekké teszlek, és királyok is származnak tőled” (1Móz 17:6), tehát a névváltoztatás fontos volt. Isten talán ezzel is segíteni akart Ábrahámnak, hogy bízni tudjon a szövetségi ígéretben – amit egy kilencvenkilenc éves férfi kapott, akinek idős felesége addig meddő volt. Isten ezzel is erősíteni kívánta Ábrahám hitét az ígéreteket illetően.
EGW idézet:
A gyengeségekkel és hibákkal telt Jákóbból Istenben hívő ember és ima által isteni fejedelem lett. Sikerét hit által érte el. Az Úr mindenható, az ember azonban korlátolt… Ki az közülünk, aki megüresítette magát a büszkeségtől és az önbecsüléstől? Ki az, aki az angyallal teljes erejéből megküzdő Jákóbhoz hasonlóan kész ezt megtenni? A pátriárka minden erejét megfeszítette, mert azt gondolta, hogy egy hitetlen ellenséggel harcol, de az Úr egyetlen érintés által vetett véget a küzdelemnek. Ekkor Jákób rájött, hogy az Úrral harcolt. Lesújtottan kapaszkodott az angyal karjába, és könyörgött neki: „Áldj meg engem!” Az angyal azonban távozni akart: „Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal.” Most Jákóbon volt a sor, hogy feltételeket szabjon: „Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet. És mondta néki: Mi a te neved? És ő mondta: Jákób. Amaz pedig mondta: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izraelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. És megkérdezte Jákób, és mondta: Mondd meg, kérlek, a te nevedet. Az pedig mondta: Ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldotta őt ott. Nevezte azért Jákób annak a helynek nevét Peniélnek: mert láttam az Istent színről színre, és megszabadult az én lelkem.” (1Móz 32:26–30) – This Day With God, 104. o.
Azután Isten szövetséget kötött Ábrahámmal, és választott magának egy népet, hogy törvényének letéteményesei legyenek. Sátán csapdákat állított fel e nép elcsábítására és elpusztítására. Jákób fiait megkísértette azzal, hogy kössenek házasságot a pogányokkal, és imádják azok bálványait. József azonban hűséges maradt Istenhez, és hűsége állandó bizonyság volt az igaz hit mellett. Ennek a fénynek az eloltásán munkálkodott Sátán József testvéreinek irigysége által, mikor eladták Józsefet rabszolgaként egy pogány országba. Isten pedig úgy irányította az eseményeket, hogy éppen ennek köszönhetően az Ő ismerete eljutott Egyiptom népéhez. Potifár házában – éppúgy, mint a börtönben – József olyan neveltetést és kiképzést kapott, amely Isten félelmével társulva felkészítette magas miniszterelnöki tisztsége betöltésére. A fáraó palotájából József befolyása érezhető lett az egész országban, és így Isten ismerete is elterjedt közel és távol, széltében és hosszában Egyiptom földjén. – Pátriárkák és próféták, 332. o.
Isten engedte meg, hogy Dániel és társai fogolyként Babilonba kerüljenek, mert így az idegen királlyal és az udvartartásával is megismertethették az egyedül igaz Istent, az ég és a föld Teremtőjét. Ő lépett közbe, hogy Dániel elfogadást nyerjen az udvarmester előtt. A feddhetetlen magaviseletű Dániel félte az Urat. A körülötte élők sosem látták, hogy letért volna az igaz útról. Az udvarmesternek megtetszett Dániel, mivel Krisztus jellemét tükrözte. Isten tartja kezében a létezésünket. Ismeri szívünk összes gondolatát, életünk minden cselekedetét. Ezért hát igyekezzetek összhangban élni az Úrral! Törekedjetek a magas mérce elérésére! Mennyei angyalok állnak a rendelkezésetekre, és maga Krisztus siet a segítségetekre. - The Upward Look, 47. o.
1Móz 12:1-2 Ebben a két versben mutatta be Isten a szövetségi ígéret első szakaszát (összesen három van). Megszólította Ábrámot, parancsot adott neki, majd ígéretet tett. Isten közeledése azt fejezte ki, hogy irgalmából Ábrámot választotta ki kegyelmi szövetsége első központi alakjául. A parancsban benne foglaltatott a próba is, hogy vajon Ábrám maradéktalanul bízik-e Istenben (Zsid 11:8). Az ígéret (1Móz 12:1-3, 7) eredetileg ugyan kifejezetten Ábrám leszármazottainak szólt, végső soron azonban az egész emberiségre vonatkozik (1Móz 12:3; Gal 3:6-9).
3. Isten Ábrámmal kötött szövetségének második szakaszát 1Móz 15:7-18 versei tartalmazzák. Mely versekben találjuk az első szakaszban megjelenő lépések elemeit?
Isten közeledése az emberhez. Melyik versekben?
Az embert engedelmességre szólítja. Melyik versekben?
Isteni ígéret. Melyik versekben?
A második szakasz ünnepélyes rítusában az Úr megjelent Ábrámnak, áthaladt az állatok gondosan elrendezett darabjai között. Három levágott állatot félbevágtak, a darabjait egymással szemben helyezték el. A madarakat nem vágták ketté. Aki szövetségre lépett, annak át kellett haladnia a félbevágott részek között. Szimbolikusan így tett fogadalmat, hogy mindig betartja azt, amit ünnepélyes, komoly keretek között megígért.
4. Írjuk le, hogy mi történt az Ábrámmal kötött szövetség harmadik, utolsó szakaszában (1Móz 17:1-14)!
Az Ábrahám név jelentése is kiemeli: Isten vágya és terve, hogy minden népet megmentsen. A „népek sokasága” kifejezésbe beleértendők zsidók és pogányok egyaránt. Az Újszövetség teljesen világossá teszi, hogy azok Ábrahám igazi leszármazottai, akikben megvan Ábrahám hite és akik bíznak a megígért Messiás érdemeiben (lásd Gal 3:7, 29). Tehát már Ábrahám idejében is az volt az Úr szándéka, hogy megment minden embert, akit csak lehet, bármilyen néphez tartozzon is, és nyilván nincs ez másként ma sem.
EGW idézet:
Sokan képtelenek határozott terveket készíteni a jövőjükre vonatkozóan. Bizonytalanságban élnek. Nem látják ügyeik kimenetelét, és ez sokszor aggasztja, nyugtalanítja őket. Ne felejtsük el, hogy Isten gyermekeinek az élete zarándokélet ezen a világon! Nem vagyunk elég bölcsek saját életünk megtervezéséhez. De nem a mi dolgunk a jövőnket kialakítani. „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökölendő volt, és kiment, nem tudván, hová megy.” (Zsid 11:8) […] Nagyon sokan, miközben ragyogó jövőt terveznek maguknak, kudarcra ítélik az életüket. Engedd, hogy Isten készítsen tervet a számodra! Kisgyerekként bízzál annak a vezetésében, aki „híveinek lábait megoltalmazza” (1Sám 2:9)! Isten sohasem vezeti gyermekeit másképpen, mint ahogy ők maguk is választanák, ha látnák kezdettől fogva a véget, és fel tudnák fogni, hogy milyen dicső az a cél, amit a menny munkatársaiként megvalósíthatnak. – A nagy Orvos lábnyomán, 478–479. o.
A szolgaság lelkét támasztjuk föl, ha a törvényeskedő vallás szerint igyekszünk élni, ha a magunk erejéből törekszünk megtartani a törvény követelményeit. Csak amennyiben az Ábrahám szövetsége alá jövünk, van reménységünk. Ez pedig a Krisztusba vetett hit által való kegyelem szövetsége. Az Ábrahámnak hirdetett evangéliumi örömüzenet, melyből reménységét merítette, azonos volt a ma általunk hirdetett örömhírrel, melyből a mi reménységünk fakad. Ábrahám Jézusra tekintett, aki a mi hitünk szerzője és bevégzője is. – A Te Igéd igazság, VI. köt., 1077. o.
Ésaiás próféta azt a megbízást kapta, hogy tegye nagyon világossá Júda előtt azt az igazságot, amely szerint Isten Izraele közé számítanak majd sokan, akik test szerint nem Ábrahámtól származnak. Ez a tanítás nem volt összhangban korának teológiájával, mégis bátran hirdette a mennytől kapott üzenetét, reményt ébresztve azok szívében, akik az Ábrahám magvának ígért lelki áldások után sóvárogtak. […] Amikor Izsák születése előtt nem sokkal Isten megújította a szövetséget, újra világossá tette célját az emberiséggel. „Általa nyer áldást a föld minden népe” (1Móz 18:18) – biztatta az Úr Ábrahámot az ígéret gyermekével kapcsolatban. Később pedig a mennyei látogató újra kinyilatkoztatta: „És a te utódod által nyer áldást a föld valamennyi népe...” (1Móz 22:18) Ennek a szövetségnek mindnyájukat érintő feltételeit jól ismerték Ábrahám gyermekei és leszármazottai. Isten azért szabadította meg a zsidó népet az egyiptomi szolgaságból, hogy áldás legyen a nemzetek számára, és hogy Isten neve ismertté váljon „az egész földön” (2Móz 9:16). Ha engedelmeskednek a kívánalmainak, messze túlszárnyalják a többi népet bölcsességben és értelmi képességben. Ezt az elsőbbséget azonban azért kell elérniük és megőrizniük, hogy általuk valósuljon meg az Úr szándéka „a föld valamennyi népé”-vel kapcsolatban. – Próféták és királyok, 367–368. o.
„Mert tudom róla, hogy megparancsolja fiainak és háza népének, hogy őrizzék meg az ÚR útját, cselekedjenek az igazság és törvény szerint, hogy beteljesítse az ÚR, amit szólt Ábrahám felől” (1Móz 18:19, ÚRK).
Amint az eddigiekben láthattuk, a szövetség alapja mindig a kegyelem: Isten megteszi értünk azt, amire mi képtelenek lennénk. Ez alól nem jelent kivételt az Ábrahámmal kötött szövetség sem.
Kegyelméből Isten eszközéül választotta Ábrahámot, hogy segítségére legyen a megváltási terv hirdetésében a világon. A szövetségi ígéretek teljesítését azonban ahhoz kötötte, hogy Ábrahám hajlandó-e igazságosan cselekedni és hit által engedelmeskedni neki. Isten nem használhatta volna fel Ábrahámot, ha ő nem kész az engedelmességre.
1Móz 18:19 példázza a kegyelem és a törvény közötti kapcsolatot. Kegyelemmel kezdődik („tudom róla”), majd az a ténymegállapítás következik, hogy Ábrahám kész engedelmeskedni az Úrnak, sőt a családját is engedelmességre készteti. A hit és a cselekedetek tehát szoros egységben jelennek meg, ahogyan lennie is kell (lásd Jak 2:17).
5. Figyeljük meg azonban 1Móz 18:19 megfogalmazását, különös tekintettel a záradékra! Mit olvashatunk Ábrahám engedelmességéről? Az üdvösségnek nem az engedelmesség az alapja, akkor mégis miért lényeges? A szöveg szerint beteljesítheti Isten az ígéreteit anélkül? Magyarázzuk meg a válaszunkat!
A szövetség áldásait nem lehet élvezni, fenntartani úgy, ha a kedvezményezettek nem teljesítik bizonyos feltételeit. A szövetség megkötéséhez nem kellettek a feltételek, viszont ezek teljesítése jelenti a szeretet, a hit és az engedelmesség válaszát, juttatják kifejezésre az ember és Isten közötti kapcsolatot. Isten a nép engedelmessége miatt teljesíthette nekik tett szövetségi ígéreteit. Amennyiben engedetlenségükkel megtörik a szövetséget, hűtlennek bizonyulnak a kapcsolatban. A megszegéskor nem a szövetség feltétele, hanem a teljesedés feltétele válik lehetetlenné.
Az Úrral szerzett saját tapasztalataink alapján látjuk, hogy miért olyan fontos az engedelmesség? Fel tudunk idézni egy bibliai vagy egy saját példát, amiben az engedetlenség tette lehetetlenné a szövetségi ígéretek teljesedését? Ha igen, mondjuk el! Mi jelenti a megoldást?
EGW idézet:
Ábrahám a hűséges családfő nemes példáját nyújtotta. Bemutatta a tökéletes engedelmességet, amelyet nekünk is követnünk kell. Az áldást osztó Isten mondta róla: „Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő háza népének őutána, hogy megőrizzék az Úrnak útját, igazságot és törvényt tévén.” (1Móz 18:19) Sosem szólt álnokul vagy képmutatóan. Sosem árulta el a rábízott szent küldetést. Ha Ábrahámhoz hasonlóan együttmunkálkodunk az Úrral, akkor a menny jóváhagyására számíthatunk. Ábrahámot különleges módon hívta el az Úr arra a feladatra, hogy tekintéllyel, ugyanakkor szeretettel irányítsa a családját. Isten törvényeket adott nekünk, amelyeket be kell tartanunk, és ha ezektől eltérünk, akkor bűnt követünk el. Áron vétettünk. A hit és a cselekedetek kell, hogy bennünket elvezessenek a tökéletességre Krisztusban. Csak így fogunk az Úr útján járni. Isten csakis a szelíd és alázatos szívben tud munkálkodni. Igéje a tanácsadónk, hallgassunk a tanításaira. – The Upward Look, 249. o.
Gondoljátok azonban meg, hogy az engedelmesség nem csupán a parancsolatokhoz való alkalmazkodás, hanem a szeretet szolgálata. Isten törvénye az Ő valódi, benső lényének kifejezése, a szeretet nagy elvének megtestesülése, mely uralmának alapját képezi mennyen és földön. Ha szívünk Isten képmására alakul újjá, ha szeretete lett beleplántálva, nem valósíthatjuk-e meg életünkben az Úr parancsolatait? Ha meggyökerezett a szívünkben ez a szeretet, ha átalakultunk Teremtőnk képmására, akkor teljesedik be az Újszövetség ígérete: „Adom az én törvényemet az ő szívükbe, és az ő elméjükbe írom be azokat.” (Zsid 10:16) Ha a törvény a szívünkbe van írva, vajon nem fog-e élő alapot ölteni az életünkben? Az engedelmesség – a szeretet, hódolat és szolgálat – a tanítványság biztos jele. – Jézushoz vezető út, 60. o.
Növekednünk kell hitben, különben nem újulunk meg az isteni képmásra és a menny kívánalmaira: a szeretetre és engedelmességre. Őszintén kérjük tőle: „Uram, növeld a hitem; adj isteni világosságot, mert a segítséged nélkül semmit sem tehetek.” Alázattal jöjj és hajolj meg a Mindenható előtt; nyisd meg az isteni ígéreteket tartalmazó Bibliádat az Úr előtt; helyezd rá tisztségedet; köss szövetséget Istennel, hogy megfelelhess a kívánalmainak; mondd, hogy hinni akarsz az ígéretében minden bizonyíték nélkül. Ez nem elbizakodottság; de ha nem dolgozol buzgón, komolyan és határozottan, Sátán fölényre tesz szert, és te hitetlenségbe és sötétségbe merülsz. – Tanácsok a szombatiskolai munkához, 72. o.
Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, „Ábrahám elhívása” c. fejezet, 93–99. o.; Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, „Zsidók és pogányok” c. fejezet, 125–133. o.
A szivárvány Isten Noéval kötött szövetségének a szimbóluma, 1Móz 17:10 versében pedig megtaláljuk az ábrahámi szövetség jelét. A körülmetéléssel „az volt Isten célja, hogy 1) megkülönböztesse Ábrahám utódait a pogányoktól (Ef 2:11); 2) állandóvá tegye a Jahvéval kötött szövetség emlékét (1Móz 17:11); 3) az erkölcsi tisztaság megőrzésére késztessen (5Móz 10:16); 4) bemutassa a hit általi megigazulást (Róm 4:11); 5) jelképezze a szív körülmetélését (Róm 2:29); 6) a keresztség keresztény szertartásának előképeként szolgáljon” (The SDA Bible Dictionary. 1. köt. 322–323. o.).
A szivárvány Isten ígéretének a jele marad a világ végéig, a körülmetélés azonban nem. Pál apostol szerint a körülmetélkedés volt a jele annak, hogy Ábrahám az Istenbe vetett hite által megigazult (Róm 4:11), évszázadok múltán viszont ezt már a törvény általi üdvösség jeleként értelmezték. Az újszövetségi korra jelentőségét vesztette. Helyette az vált meghatározóvá, hogy a Jézus Krisztusba vetett hit engedelmes, megváltozott élethez vezet. Olvassuk el 1Kor 7:18-19, Gal 5:6 és 6:15 verseit!
KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN
Aggeus 2 – Zakariás 6; Evangelizálás,„A személyes munka művészete” c. alfejezet
1. Egészítsd ki a bibliaszöveget: „Egy kevés idő van még, …
2. Mi miatt lett Jeruzsálem „kerítetlen” város?
3. Kik a „jelképes férfiak”, akikről Zakariás próféta könyvében olvashatunk?
4. Ki fogja megépíteni az Úrnak templomát?
5. Mi történik gyakran a magasan képzett értelmiségiekkel?
Alapszöveg: 1Móz 17:7.
I. ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
Isten meghívta Ábrahámot egy különleges, szövetségen alapuló kapcsolatba, amelynek paraméterei nagyjából megegyeztek a Noéval kötött szövetség paramétereivel. Mindezek ellenére az Ábrahámmal kötött szövetség által Isten lefektette az egész emberiséget érintő üdvösséget célzó szövetség alapjait. E szövetség kedvezményezettjei mindazok, akik elfogadták a meghívást, és szövetségre léptek Istennel.
II. MAGYARÁZAT
1Móz 15:7 versében Isten Jehovaként – személyes Istenként – mutatkozik be Ábrahámnak. Hogyan is hihette volna Ábrahám, hogy az életvitele nem tartozik Istenre, amikor az Úr az ő személyes Isteneként mutatkozott be neki?
’El Saddaj
Ez a kifejezés a héber szövegben először 1Móz 17:1–2 szakaszában jelenik meg Ábrahámmal kapcsolatban. Isten neve itt az ’El Saddaj, amit gyakran
„mindenható Isten”-ként fordítanak.
Elemezzük egy kicsit ezt a nevet: Az ’El szócska az Elohimra utal („kezdetben Elohim megteremtette az eget és a földet”), és mindenhatóságot, erőt, transzcendentálist jelent. Isten Elohim titulusa a teljes teremtésleírásban megtalálható. Az ’El szót mintegy kétszázszor „Isten”-ként fordították, amiben benne van a mindenhatóság fogalma is.
A Shaddai jelentése „mell”, és a forrásnak, a táplálék, a szükségletek betöltése forrásának gondolatát közvetíti. Az ’El szóval együtt a jelentése: „Az Erős és Hatalmas, aki fenntart és táplál.”
Ábrámtól Ábrahámig
Az 1Móz 17:3–5 szakaszban leírt névmódosítás a kapcsolat megváltozását tükrözi. „Ábrahám volt az első azok között az emberek között, akiknek a nevét Isten megváltoztatta. Az ókori időkben a személynévnek nagyobb fontossága volt, mint napjainkban. Az összes sémi névnek jelentése volt, és általában egy szószerkezetből vagy egy vágyat, hálát kifejező rövid mondatból állt. Figyelembe véve azt, hogy az emberek mekkora fontosságot tulajdonítottak a neveknek, Isten megváltoztatta bizonyos emberek nevét, hogy az jobban tükrözze múltbéli vagy jövendő tapasztalatukat. Az Ábrám név – aminek jelentése: »felmagasztalt atya« – ebben a formában sehol másutt nem jelenik meg a Bibliában, viszont feltűnik »Abirám«-ként, aminek jelentése: »az én atyám felmagasztaltatik« (4Móz 16:1; 1Kir 16:34).” (The SD. A. Commentary. 1. köt.,
321. o.)
A szövetség különböző szakaszai
„Isten három szakaszban kötött szövetséget Ábrahámmal. Az első szakaszról 1Móz 12:1–3-ban olvasunk, a másodikról 1Móz 15:1–21-ben, a harmadikról pedig 1Móz 17:1–14-ben.” (Gerhard M. Hasel és Michael G Hasel: The Promise: God’s Everlasting Covenant. 34. o.) 5Móz 10:16 versében ezt a szövetséget a körülmetélés jelképezte: „Metéljétek azért körül a ti szíveteket, és ne legyetek ezután keménynyakúak.” (The Interlinear Hebrew-Greek-English Bible. 1. köt.,
489. o.)
A „körülmetél” ige az eredeti héberben a mûl, ami az újszülött zsidó fiú
8. napon történő körülmetélését jelentette. Ily módon a nyolcas szám a Jehova, az új kezdetek Istene által megvalósuló megújulást szemlélteti. Figyelembe véve azt, hogy az eltávolított fityma az eltávolítandó világi hiábavalóságot szimbolizálta, ennek lelki vonatkozása Izrael Jehova iránti hűséggel teljes engedelmességét jelképezte. Következésképpen az ókori idők Izraelje isteni meghívást kapott, hogy az Úrral egy megújult kapcsolatban éljen.
A szövetség előírta kötelezettségek
„Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő háza népének ő utána, hogy megőrizzék az Úrnak útját, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, amit szólott felőle.” (1Móz 18:19)
Ennek a bibliai szakasznak a szépsége abban a tényben rejlik, hogy világosan beszél ’El Saddaj azon isteni képességéről, hogy beteljesíti mindazt, amit az emberi hitetlenség lehetetlennek tart. Az isteni perspektíva késztette Ábrahámot arra, hogy a megfelelő időben Izsákot a fegyelmezés és nevelés „botjával” irányítsa. Így hát miután Isten naggyá tette Ábrahám nevét, önmegtagadása egyre jobban tündökölt.
Hogyan? Miért?
Azért, mert önző érdekeit megemésztette az isteni akarat iránti engedelmesség, s így kész volt egyetlen fiát bárányként feláldozni. Ábrahám első
„áldozata” tehát annak jelképe volt, hogy „semmi sem ér annyit, hogy azt ne lehetne Istennek ajándékozni.” (Ellen G. White Comments: The S. D. A. Biblie Commentary. 1. köt., 1094. o.)
Ábrahám számára „ez volt a legfőbb oka annak, hogy az esemény színhelyét
»Jehova-jiré«-nek nevezte el. Ez a hely állandóan emlékeztette őt az Úr csodálatos kegyelmére, amely megszabadította őt. […] Micsoda nagy és dicsőséges szabadulást hozott Jehova kegyelme, és milyen váratlan és drámai módon! Az ember életében a drámai határhelyzetek alkalmak Isten számára a szabadulás felajánlására, továbbá pedig arra is, hogy csodálatosan megmutassa nekünk vezetését és célját a mi életünkben.” (Nathan Stone: Names of God. 62–63. o.)
III. ALKALMAZÁS
Elmélkedésre: A rendkívüli képességekkel megáldott orvos és a jó orvos közötti különbség abban áll, hogy az előbbi a páciensei egészségügyi problémái mellett emlékezik azok nevére és arcára is. Ahelyett, hogy csak a köszvényére emlékezne, emlékszik az asszonyra, aki gyógyulni szeretne, hogy gondját viselhesse újszülött gyermekének. Nemcsak a törött lábszárcsont rögzül az emlékezetében, hanem arra is emlékszik, mennyire aggódott a betege a munkahelye elvesztésének veszélye miatt. Nevek és emberek – íme, mit jelent Jézus!
1. Vannak a Bibliának olyan fejezetei, amelyek csak neveket és rokoni kapcsolatokat tartalmaznak. A régi időkben az emberek komolyan vették a nevüket. Ennek a ténynek a fényében magyarázd meg, milyen lélektani és lelki következménye volt annak, amikor Isten pátriárkája nevét Ábrámról Ábrahámra változtatta. Miért tartotta Isten fontosnak megmagyarázni saját nevének jelentését? Miért számított a nevének jelentése szövetségesei szemében?
2. A bibliai korban a név megváltoztatása gyakran magával hozta az illető státuszának a megváltozását is. Hogyan alkalmazható ez a jelenség arra az esetre, amikor valaki lelkileg újjászületik?
3. Isten előtti pozíciónkat nagyban befolyásolja az, hogy mennyire ismerjük Őt. Isten ígéreteket tesz nekünk, mivel szoros kapcsolat van közöttünk. Hogyan kellene válaszolnunk az ígéreteire? Miközben Ábrahám távoli idegen országokon keresztül vándorolt, Istennel kötött szövetsége bátorításul szolgált számára, és erősítette a vele való közösséget. Milyen mértékben töltik be ma is ugyanazt a szerepet Isten ígéretei? Oszd meg a csoportoddal a kedvenc bibliai ígéretedet, és meséld el nekik, hogyan jutottál győzelemre a lelki életben ennek az ígéretnek a segítségével.
4. A Biblia sokféle titulussal illeti Jézust, válaszd ki ezek közül azt, amely a legjelentőségteljesebb számodra. Sorold fel azokat az okokat, amelyekért ragaszkodsz Jézus ezen tisztségéhez, és tedd ezt úgy, mintha bizonyságot tennél Jézusról.
5. Isten számos módon próbálja meg közölni velünk az igazságot az Ő természetéről és jelleméről. Akkor mégis mivel magyarázható, hogy sokszor torz, hamis, sőt, romlott gondolataink támadnak Istent illetően? Hogyan korrigálhatjuk ezeket a téves nézeteket?
6. 1Móz 17:1 versében Istenre „’El Saddaj”-ként, Mindenható Istenként történik utalás. Mit válaszolnál valakinek, aki azt állítja, hogy lehetetlen Istennek egy időben jónak és mindenhatónak is lennie? Ellentmondás van e tulajdonságok között, vagy ellenkezőleg: egyik erősíti a másikat?
7. 1Móz 17:4–5 verseiben le van írva, hogy Isten Ábrám nevét Ábrahámra változtatta (aminek jelentése: „népek sokaságának atyja”). A különböző faji, nemzetiségi és társadalmi közegből származó emberek hogyan lehetnek Ábrahám utódai?
8. Ha Isten irgalmas és megbocsátó, miért van szükség arra, hogy az Istennel szövetségben álló emberek engedelmeskedjenek az Ő parancsolatainak? Istennek van szüksége a mi engedelmességünkre, vagy nekünk van szükségünk arra, hogy engedelmesek legyünk Istennek? Magyarázd meg a válaszodat.
Studiul 4, 17-23 aprilie
