Az ígéret gyermekei

Alapige: „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:20, ÚRK)

„Egy apa a tengerparton töltötte a szabadságát a tízéves lányával. Egy nap úszni mentek a tengerbe. Jó úszók voltak mindketten, de a parttól messze érve eltávolodtak egymástól. Az apa felmérte, hogy egyre beljebb sodorja őket a víz, ezért odakiáltott a lányának: »Mary, kimegyek a partra segítségért. Ha elfáradsz, fordulj a hátadra, úgy egész nap kibírod! Visszajövök érted.«

Hamarosan már sokan keresték a kislányt a vízben. A parton százak hallották a hírt, izgatottan vártak. Négy órával később találták meg a gyereket, a nyílt tengeren. Nyugodtan lebegett a vízen, cseppet sem félt. Amikor a mentők a partra vitték, az emberek örömkiáltásokkal, könnyezve, megkönnyebbülten fogadták őket, amit a kislány furcsának tartott. »Apu mondta, hogy háton úszva kibírom, amíg visszajön értem, akár egész nap is, ezért nyugodt voltam. Tudtam, hogy biztosan visszajön«” (H. M. S. Richards: When Jesus Comes Back. Voice of Prophecy News. 1949. március, 5. o.).

HETI ÁTTEKINTÉS: Miért mondta az Úr Ábrámnak, hogy Ő lesz a pajzsa? Hogyan nyert áldást a pátriárka által a föld minden nemzetsége? A szövetségi ígéretek közül melyik a legnagyobb?

Május 1. – A kompánionok szombatja

EGW idézet

Az utóbbi hetekben mélységes érzések kerítettek hatalmukba Isten ígéreteinek és a keresztény reménységének valóságával kapcsolatban. A Biblia sosem tűnt ennyire telinek az ígéret drágakincseivel, mint most. Mintha a mennyei harmat készen állna ránk szállni és felüdíteni bennünket, amikor magunkhoz vesszük ezeket az ígéreteket. A menny segítsége  nélkül  sosem  fogjuk  legyőzni  emberi  hajlamainkat,  ezért Jézus mellénk áll, és a segítségünkre siet. Így szól: „Én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:20) Hinnünk kell Krisztusban. Hitünk kapaszkodjon az ígéretekben. – In Heavenly Places, 118. o.

Krisztus emberi természetet öltött magára. Levetette királyi palástját és koronáját, és elhagyta a mennyei udvarokat. Isteni mivoltára emberi testet öltött, és így emberi karjával átölelhette az emberiséget. Nem bűnösként, hanem megmentőként állt elénk. Ő jelenti a bűnös ember biztosítékát, mivel mennyei lelkét egyetlen szeplő vagy sömörgözés sem szennyezte be. Mivel bűntelen volt, ezért képes elvenni a bűneinket és az isteni előjogokban részesíteni bennünket, ha hiszünk benne, és rábízzuk magunkat, hiszen Ő az, aki a szentséget és a feddhetetlenséget jelenti számunkra. – Lift Him Up, 93. o.

Melyik az a hit, amely legyőzi a világot? Az a hit, amely által Krisztus személyes Megváltónkká válik, az a hit, amely elismeri, hogy az ember nem képes megmenteni önmagát, és ezért arra késztet, hogy belekapaszkodjunk üdvösségünk egyedüli reménységébe. Olyan hit ez, amely nem enged a csüggedésnek, mert hallja a hangot: „Bízzatok, én megygyőztem a világot, és az én mennyei hatalmam veletek van.” Hit, amely meghallja a kijelentést: „Ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” […] Krisztust sosem szabad szem elől tévesztenünk. Felőle hirdették az angyalok: „Nevezd annak nevét Jézusnak, mert Ő szabadítja meg az Ő népét annak bűneiből.” Jézus a mi drága Üdvözítőnk – a segítség, az oltalom és a béke forrása. Ő oszlatja el a kételyeinket, és Ő a mi legdrágább reménységünk. Micsoda értékes gondolat tudni azt, hogy a menynyei természet részeseivé válhatunk, és győzhetünk, amint Krisztus is győzött! Jézus jelenti vágyaink beteljesülését. Ő énekünk dallama és a kiaszott földre hűs árnyat vető szikla. Élő víz a szomjazó léleknek és menedék a viharban. Ő a mi igazságunk, szentségünk és megváltásunk. Ha Krisztus a mi személyes Megváltónk, akkor dicsőítjük Őt, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el bennünket. – Reflecting Christ, 21. o.

„Ezek után így szólt az ÚR Ábrámhoz látomásban: Ne félj, Ábrám! Én pajzsod vagyok neked, jutalmad felette igen bőséges” (1Móz 15:1, ÚRK).
1.Olvassuk el 1Móz 15:1-3 verseit, és gondolkozzunk el az eset körülményein! Vajon miért mondta először az Úr Ábrámnak azt, hogy „Ne félj”? Mitől kellett volna félnie?

Különösen érdekes, amikor az Úr azt mondja Ábrámnak, hogy „Én pajzsod vagyok neked”. A személyes névmás használata a kapcsolatuk személyességére mutat. Isten közvetlenül akarta megszólítani, mint ahogy bennünket is. A „pajzs” meghatározás Istenre vonatkozóan először itt jelenik meg a Bibliában, és Isten egyedül ekkor alkalmazza önmagára, persze bibliai írók is
utaltak rá ezzel a kifejezéssel (5Móz 33:29; Zsolt 18:31; 84:12; 144:2).
2.Mi a jelentősége annak, hogy Isten az ember pajzsának nevezi magát? Ábrám számára jelentett olyasmit, amit a mi számunkra már nem? Hogyan vonatkoztathatjuk magunkra ezt az ígéretet? Vajon azt jelentené, hogy baj nem érhet minket? Mitől véd pajzsként az Úr? Hogyan érthetjük ezt a képet?

„Krisztus nem csupán felületesen érdeklődik irántunk, hanem annál is jobban, mint ahogyan egy anya törődik gyermekével… Üdvözítőnk emberi szenvedést, szomorúságot, sértést, feddést, bántalmazást, gúnyt, elutasítást és halált állt ki a megváltásunkért. Isten remegő gyermeke, Ő vigyáz rád! Védelmében biztonságba helyez… Emberi természetünk gyengesége nem zár el bennünket mennyei Atyánktól, mert Krisztus meghalt, hogy közbenjárjon értünk” (Ellen G. White: Sons and Daughters of God. 77. o.).
Minden jel szerint Roland hűséges követője volt az Úrnak, de hirtelen, vá­ ratlanul meghalt. Vajon nem védte tovább Isten pajzsként? Vagy másként kell értenünk azt, hogy Isten a pajzsunk? Magyarázzuk ezt meg! Isten mitől véd meg mindig bennünket, ahogyan megígérte (lásd 1Kor 10:13)?

EGW idézet:

Akkor se veszítsük el békességünket, ha nem tudjuk próbáink miértjét! Bármilyen igazságtalanul bánnak velünk, ne gerjedjünk haragra! A bosszúálló  lelkülettel önmagunknak  ártunk,  Istenbe vetett bizalmunkat veszítjük el, és a Szentlelket szomorítjuk meg. Mellettünk egy tanú áll – egy mennyei követ –, aki zászlót bont ellenségünk előtt, és az igazság Napjának fényes sugaraival zár körül minket. Sátán ezen nem hatolhat át. Ezt a szent fénypajzsot ő nem tudja áttörni. – Krisztus példázatai, 171. o.

Amikor a dolgok olyan messzire jutnak, hogy már csak isteni hatalom lesz képes a sátáni munka ellensúlyozására, az Úr közbelép. Amikor népe a legnagyobb veszélyben lesz, és látszólag képtelen lesz megállni az ördög erejével szemben, Ő közbelép értük. Az ember végső határai – Isten lehetőségei. […] Olyan hálás vagyok azért, hogy figyelmünket elfordíthatjuk a körülöttünk levő nehézségekről és az Isten népére váró elnyomásról, és hogy feltekinthetünk a világosság és hatalom egére. Ha Isten, Krisztus és a mennyei lények oldalára állunk, a Mindenható széles pajzsa lesz fölöttünk, Izrael magasságos Istene lesz segítőnk, és nem lesz okunk félelemre. Akik bántani akarják az Úr népét, az Ő szeme fényének akarnak ártani. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, II. köt., 373. o.

Olyan hittel kell rendelkeznünk, amely cselekedetek által munkálkodik, és megtisztítja a lelket, mert csak a Krisztusba vetett hit fog arra késztetni, hogy hagyjuk el mindazt, ami nem kedves az Ő szeme előtt. Ilyen hit nélkül minden hasztalan. Talán elhiszed, hogy Jézus a világ Megváltója, de vajon a te személyes Megváltód is? Hiszed, hogy Ő erőt adhat minden jellemhibád legyőzéséhez? Meg kell tanulnunk bízni az Üdvözítőben. Úgy kell bíznunk mennyei Atyánkban, ahogyan egy gyerek bízik a szüleiben. Higgyük el, hogy Ő mindenben a javunkat akarja, és hogy a lélek ellenségével szembeni minden erőfeszítésünk és kiáltásunk feljut a seregek Urához, és hogy Ő segítséget küld a szükségben. Ha hittel kérjük, segít legyőzni bármilyen kísértést. – In Heavenly Places, 118. o.

Ha elkötelezzük magunkat Istennek, ha őrá bízzuk magunkat, mienk az ígéret, hogy „nem hagy titeket feljebb kísérteni, mint elszenvedhetitek; sőt, a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek” (1Kor 10:13). A bűn ellen egyedüli védelem, ha Krisztus igazságosságába, szent voltába vetett hit által Ő lakik a szívünkben. A kísértéseknek azért van hatalmuk felettünk, mert önzés él a szívünkben. De amikor Isten nagy szeretetét szemléljük, undorítónak látjuk az önzést, és már ki akarjuk űzni a szívünkből. Mikor a Szentlélek dicsőíti előttünk a Fiú áldozatát, szívünk meglágyul és lecsillapodik, a kísértések erejüket vesztik, és Jézus kegyelme átalakítja a jellemünket. – Gondolatok a Hegyibeszédről, 118. o.

„…és benned és magzatodban áldatik meg a föld minden nemzetsége” (1Móz 28:14, ÚRK).
„Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal 3:29).
Isten többször is mondta Ábrahámnak, hogy az utódjában, leszármazottjában áldatik meg a föld minden nemzetsége (lásd még 1Móz 12:3; 18:18; 22:18). Ez a csodálatos szövetségi ígéret azért hangzott el ismételten, mert ez a legfontosabb, a legmaradandóbb ígéret, értelmet ad az összes többinek. Egyrészt a zsidó nép felemelkedéséről szólt, akik által az Úr a föld minden családjának tanítást akart adni az igaz Istenről és a megváltási tervéről. Egészében azonban csak az Ábrahám magvából való Jézus Krisztus személyében teljesedett be, hiszen a kereszten Ő fizetett meg a föld minden nemzetségének bűneiért.
 

3. Gondoljunk az özönvíz után elhangzott szövetségi ígéretre (amelyben az Úr megfogadta, hogy nem pusztítja el újból a világot víz által)! A Jézusban talált megváltás nélkül végeredményben mennyi jó származna ebből? A Krisztusban nyerhető örök élet ígérete nélkül mi hasznunk lenne Isten többi ígéretéből?

4. Hogyan érted azt, hogy Jézus által Ábrahámban „áldatik meg a föld minden nemzetsége”?
 
Vitathatatlan, hogy a világ Megváltójának szövetségi ígérete Isten legnagyszerűbb kijelentése. Maga a Szabadító lett az eszköz, aki eleget tett a szövetségi kötelezettségeknek és aki az összes többi ígéretet valóra váltja. Isten mindazokat Ábrahám családjába tartozónak és az ígéret örököseinek nyilvánítja, legyenek akár zsidók, akár pogányok, akik szövetségre lépnek vele (Gal 3:8-9, 27-29). Örök életet ígér nekik a bűntelen környezetben, ahol soha többé nem lesz gonoszság, fájdalom és szenvedés. Van ennél nagyszerűbb ígéret?
Miért olyan vonzó számunkra az az ígéret, hogy örökké élhetünk a bűntől és szenvedéstől mentes világban? Lehetséges, hogy azért vágyódunk annyira utána, mert Isten eredetileg erre teremtett meg, ez volna a természetes a szá­ munkra?

EGW idézet:

„Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak, és az ő magvának.” (Gal 3:16) Ábrahámnak osztoznia kell az örökségben. Talán úgy tűnik, hogy Isten ígéretének teljesedése sokáig késik – mert „egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő, mint egy nap” (2Pt 3:8). Úgy tűnhet, hogy késik, de a rendelt időben „eljön, el fog jönni, nem marad el” (Hab 2:3). Az Ábrahámnak és magvának szóló ajándék nemcsak Kánaán földjét foglalta magába, hanem az egész földet is. Így mondja az apostol: „Nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak vagy az ő magvának, hogy e világnak örököse lesz, hanem a hitnek igazsága által.” (Róm 4:13) A Biblia világosan tanítja, hogy az Ábrahámnak adott ígéretek Krisztus által fognak teljesedni. Mindenki, aki Krisztusé, „Ábrahám magva [...] és ígéret szerint örökös”–„romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökség” (Gal 3:29; 1Pt 1:4) örököse, a bűn átkától megszabadított föld örököse. Mert „az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentei népének” (Dán 7:27); és „a szelídek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben” (Zsolt 37:11). – Pátriárkák és próféták, 169. o.

Nagyon  megtisztelő  volt  az  a  feladat,  amelyre  Isten  Ábrahámot elhívta, hogy atyja legyen annak a népnek, amely századokon át védi és őrzi igazságát a világ számára annak a népnek, melyen keresztül a megígért Messiás adventjével Isten megáldotta a föld minden nemzetét. […] Vallását  nem  őrizte  értékes  kincsként  féltékenyen,  amelyet  csak tulajdonosa élvez. Az igazi vallást az ember nem tarthatja meg csak magának,  mert  ez  a  lelkület  ellentétben  áll  az  evangélium  elveivel. Ha Krisztus lakik a szívben, lehetetlen elrejteni vagy elhomályosítani jelenlétének fényét. Ellenkezőleg: egyre ragyogóbbá válik, amint a lelket körülvevő önzés és bűn ködét napról napra szétoszlatják az igazság Napjának fényes sugarai. – Isten csodálatos kegyelme, 56. o.

A szeretett János által, aki hallotta e szavakat, a Szentlélek kijelentette a gyülekezetnek: „Ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten, és ez az élet az Ő Fiában van. Akié a Fiú, azé az élet.” (1Jn 5:11–12) Jézus ezt mondta: „Én feltámasztom azt az utolsó napon.” (Jn 6:54) Krisztus egy testté lett velünk, hogy mi egy lélek lehessünk vele. Ezen egység ereje által kell majd előjönnünk a sírból – ez nemcsak Krisztus erejének megnyilatkozása által történik, hanem hit által az Ő élete is a mienk lesz. Aki meglátja az Üdvözítő igaz jellemét, és szívébe fogadja Őt, annak örök élete van. Jézus a Lélek által lakik bennünk, és Isten Lelke, ha hittel fogadjuk be a szívünkbe, az örök élet kezdete. – Jézus élete, 388. o.

„Ahhoz, hogy igazi boldogságnak örvendhessünk, nagyon távoli országba kell utaznunk, sőt még magunkból is ki kell lépnünk” (Thomas Browne).

5. Gondolkodjunk el ezen a 16. századi mondaton! Egyetértünk vele, vagy nem? Olvassuk el újból, 1Thessz 4:16-18 és Jel 3:12 verseire gondolva!

Az ember helyzetéről írta Augustinus: „A mostani életünk – ha az ily nagy bajokkal teljes létezést valóban életnek lehet nevezni – arról tanúskodik, hogy a halandó emberiség már kezdettől fogva kárhozat alatt van. Gondoljunk először is a tudatlanság félelmetes mélységére, amiből ered minden tévedés, és aminek sötét mocsara annyira körbeveszi Ádám fiait, hogy senki nem menekülhet belőle a kínok, könnyek és félelmek vámja nélkül. Mennyire szeretünk például minden hiábavalóságot és mérgező dolgot, amelyekből meganynyi szívfájdalom, baj, szomorúság és félelem fakad; a széthúzások, küzdelmek és háborúk tébolyult öröme; … csalások, lopások és rablások; hitszegés és gőg, irigység és törtetés, emberölés, gyilkosság, kegyetlenség, barbárság, törvényellenesség és kívánság; az összes szégyentelen, tisztátalan szenvedély – paráznaság, házasságtörés, vérfertőzés és természetellenes bűnök, megrontás és még számtalan olyan tisztátalanság, amit említeni sem lehet, annyira undorító; a vallás elleni bűnök – szentségtörés és eretnekség, istenkáromlás és esküszegés; az embertársaink rovására elkövetett gonoszságok – rágalmazás és csalás, hazugságok és hamis tanúzás, személyek és vagyontárgyak megkárosítása; törvényszéki igazságtalanságok és megszámlálhatatlanul sok más baj és betegség, amivel teljes a világ, mégis figyelmen kívül marad” (Augustine of Hippo: Th  City of God. New York, 1958, Doubleday & Co., 22. köt. 22. fej. 519. o.).

Szerencsére azonban, ha most mégoly nehéz is a helyzet, ragyogó jövő áll előttünk, de csak azért, amit Isten tett értünk Jézus Krisztus élete, halála, feltámadása és főpapi szolgálata által. Ez az Ábrahámnak adott szövetségi ígéret végső beteljesedése: „…és benned és magzatodban áldatik meg a föld minden nemzetsége” (1Móz 28:14, ÚRK).

A saját szavainkkal mutassuk be a mai világ szomorú helyzetét, majd gyűjtsük össze a bibliaverseket arról, hogy mit ígért meg nekünk Isten Jézus Krisztusban (pl. Ézs 25:8; 1Kor 2:9; Jel 22:2­-5)! Gondolkozzunk ezekről az ígéretekről, érezzük át, hogy nekünk szólnak! Csak így tudjuk megragadni a szövetség lényegét.

EGW idézet:

Isten népe az Ő képviselője a földön, és Ő azt akarja, hogy e nép minden tagja fény legyen a világ erkölcsi sötétségében. Az egész országban, a kisés nagyvárosokban és a falvakban szétszóródva ők Isten tanúi; azok a csatornák, amelyeken keresztül egy hitetlen világ megismerheti a  menny  akaratának  és  kegyelmének  csodás  dolgait.  Ő  azt  akarja, hogy mindazok, akik a megváltás csodájában részesülnek, a küldöttei legyenek. A keresztény kegyessége az a norma, melyből a világiak megítélik az evangéliumot. A türelmesen elviselt próbák, a hálásan fogadott áldások, a nem csak alkalmi szelídség, kedvesség, irgalom és szeretet alkotja azt a fényt, amely a jellemből ragyog fel a világ előtt. – Isten csodálatos kegyelme, 56. o.

„Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az Őt szeretőknek.” (1Kor 2:9) Amikor a bűnös Krisztus erejének vonzáskörébe jutva a felemelt kereszthez közeledik, és leborul az Úr előtt: megújul. Új szívet kap. Új teremtés lesz Krisztus Jézusban. A szentség nem kíván ennél többet. Isten maga igazítja meg azt, „aki a Jézus hitéből való”; „akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette” (Róm 3:26; 8:30). A bűn nagyon megalázza és mélyre süllyeszti az embert, de nagyobb lesz az a dicsőség és felmagasztalás, ahová a megváltó szeretet emeli. Emberi lények, akik igyekeznek átalakulni az Atya képmására, olyan csodálatos erőt kapnak a menny tárházából, amellyel magasabbra jutnak, mint az angyalok, akik soha nem buktak el. – Krisztus példázatai, 162. o.

Ha legalább egyszer betekinthetnénk a mennyei Városba, többé sosem vágyódnánk a földi életre. […] Ott majd lehull a szemünket eltakaró lepel, és annak a világnak a szépségét szemlélhetjük, amit most csak részben érzékelhetünk. Ott majd megcsodálhatjuk a menny olyan szépségeit, amiket most csak távolról látunk. A bűn el lesz törölve, és akkor az egész föld átalakul az „Úrnak, a mi Istenünknek jókedve szerint”. A tanulmányozás micsoda területei tárulnak majd elénk! Ott a tudományt tanulmányozók anélkül nyerhetnek betekintést a teremtés feljegyzéseibe, hogy a bűn bármilyen nyomát is megtalálnák. Úgy hallgathatják a természet dallamát, hangjait, hogy közben nem fogja megzavarni őket sírás vagy szomorúság. Az egész teremtett világ egyetlen kézjegyet hordoz magán: a végtelen világegyetem az „Ő szent nevét” viseli. Nyoma sem lesz a gonosznak földön, égen vagy tengerben. Képzeld el az üdvözültek honát, és ne feledd, hogy sokkal csodálatosabb lesz, mint azt bármilyen éles elme el tudna gondolni. Isten hatalmas dolgokat adott nekünk a természetben, de még ezek által is csak kis részét foghatjuk fel az Ő dicsőségének. Emberi ajak képtelen körülírni az igazak jutalmát, amit csak azok fognak megismerni, akik majd a szemtanúi lehetnek. Korlátolt emberi elme nem értheti meg Isten országának dicsőségét. – The Faith I Live By, 364. o.

 

Isten nemcsak azt ígérté meg Ábrahámnak, hogy a föld minden nemzetsége áldást nyer benne, hanem ezt is mondta neki: nagy és hatalmas néppé teszi (1Móz 18:18; lásd még 12:2; 46:3). Micsoda ígéret ez egy olyan férfinek, akinek már a felesége is túl volt a gyermekszülés korán! Ábrahámnak nem voltak utódai, így fia sem, Isten pedig éppen ezt ígérte neki. Ám ez az ígéret nem ment egészen végbe Ábrahám életében, de Izsák és Jákób sem lehetett tanúja a teljesedésének. Isten elismételte még Jákóbnak is, azzal a kiegészítő információval, hogy az ígéret majd Egyiptomban válik valóra (1Móz 46:3), noha ezt Jákób sem láthatta meg. Végül azonban valóban beteljesedett az ígéret.

6. Miért akarta Isten külön néppé tenni Ábrahám utódait? Vajon az volt a szándéka, hogy legyen még egy ország, egy meghatározott eredetű etnikummal? Milyen célt kellett betöltenie ennek a nemzetnek? Olvassuk el 2Móz 19:5-6, 5Móz 4:6-8 és Ézs 60:1-3 verseit, majd az alábbi vonalra írjuk le a válaszunkat!

A Szentírásból egyértelműnek tűnik, hogy Isten önmagához akarta hívni a világ népeit az áldásait élvező Izrael boldog, egészséges és szent népének bizonyságtétele által. A Teremtő akaratának engedelmeskedő nép életében megmutatkozhatnak az áldások. Ez teheti vonzóvá az igaz Isten imádatát a földön élők tömegei számára (Ézs 56:7). Így fordul az emberiség figyelme Izrael, az ő Istenük és a közöttük majd megjelenő Messiás, a világ Megváltója felé.

„Isten azt akarta, hogy Izrael fiai az egész területet, amelyet kijelölt számukra, elfoglalják, és hogy az igaz Isten imádását és szolgálatát megtagadó népeket uralmuktól megfosszák. Jellemének Izrael általi bemutatásával azonban Isten önmagához akarta vonzani az embereket. Népét azzal bízta meg, hogy az evangélium meghívását az egész világra eljuttassa, és az áldozati szolgálat útján Krisztust a népek előtt felmagasztalja, hogy mindenki, aki feltekint reá, élhessen” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 196. o.).

Találunk párhuzamokat aközött, amit az Úr Izrael vel és a mi egy­ házunkkal akart, ill. akar végbevinni? Ha igen, nevezzük meg! Lásd 1Pt 2:9!

EGW idézet:

Sokszor úgy tűnt, hogy a zsidók nem tudják vagy nem akarják megérteni, mi Isten szándéka a pogányokkal. Pedig Ő éppen ennek a szándéknak véghezvitelére különítette el őket a többi néptől, és ezért tette őket önálló nemzetté a föld népei között. Atyjukat, Ábrahámot, aki először kapta a szövetségi ígéretet, azért hívta ki rokonai közül, és küldte távoli vidékre, hogy fényt vigyen a pogányoknak. Jóllehet az is benne volt az ígéretben, hogy utódainak száma annyi lesz, mint a tenger homokja, de nem önző célból kellett Kánaán földjén nagy nemzetet alapítania. „Naggyá teszem nevedet, és áldás leszel – nyilatkoztatta ki Jahve. – Megáldom a téged áldókat, és megátkozom a téged gyalázókat. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.” (1Móz 12:2–3) – Próféták és királyok, 367. o.

Isten bepillantást adott Ábrahámnak ebbe a halhatatlan örökségbe, és ő meg volt elégedve ezzel a reménységgel. „Hit által lakott az ígéret földjén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várta az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten.” (Zsid 11:9–10) Ábrahám utódairól ezt olvashatjuk: „Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem csak távolról látva és üdvözölve azokat és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön.” (13. vers) Vándorként és idegenként kell élnünk itt, ha el akarjuk nyerni „a jobb”-at, „tudniillik” a „mennyei”-t (16. vers). Azok, akik Ábrahám gyermekei, keresik azt a várost, amely után ő vágyódott, „melynek építője és alkotója az Isten”. – Pátriárkák és próféták, 170. o.

A keresztények „választott nemzetség, szent nemzet” a világban, tehát „annak dicsőségét hirdessék, aki a sötétségből csodálatos világosságára hívta ki őket” (1Pt 2:9). Ennek a világosságnak nem szabad elhalványulnia, hanem egyre fényesebben és ragyogóbban kell tündökölnie, és végül teljes nappallá kell válnia. Krisztus zászlóvivői sose tartsanak szünetet! Éber ellenségük van, aki résen áll, lesve az alkalmat, hogy mikor vehetné be az erődöt. A Megváltó néhány hitvallója behívta az ellenséget az erődbe, együttműködik vele a népszerűségre való törekvésben, eltörölve a különbséget Isten gyermekei és Sátán követői között. […] A lelket megvidámító örömüzenet, hogy „Küszöbön az Úr eljövetele, legyetek készen!”, ma sem kevésbé igaz, mint amikor először hallottuk. - Bizonyságtételek, V. köt., 14. o.

„Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel (1Móz 12:2, RÚF).

7. 1Móz 12:2 versében Isten megígérte Ábrámnak, hogy naggyá teszi a nevét, vagyis híres lesz. Miért volt ez az Úr terve egy bűnös emberrel, ha mégoly engedelmes és hűséges is volt? Ki érdemel„nagy nevet”(lásd Róm 4:1-5; Jak 2:21-24)? Vajon az Istentől jövő áldásnak csak Ábrám javára kellett válnia, vagy ennél magasabb rendű célja volt? Magyarázzuk meg a válaszunkat!

8. Vö. 1Móz 11:4 és 12:2 verseit! Mi a fő különbség a két eset között? Hogyan jelképezi az egyik a „cselekedetek általi megváltást”, míg a másik a „hit általi megváltást”?

A megváltási terv csakis Krisztus értünk vállalt tettein nyugszik, a folyamatban azonban mi is benne vagyunk mint Isten kegyelmének elfogadói. Bizonyos szerepünk nekünk is van, itt kerül előtérbe a szabad választásunk. A korszakok drámája, a Krisztus és Sátán közötti küzdelem még most is dúl – bennünk és általunk. Emberek és angyalok egyaránt figyelik, hogy mi történik velünk a harc során (1Kor 4:9). Tehát távolról sem jelentéktelen dolog a közvetlen környezetünkön túl, hogy kik vagyunk, mit mondunk, mit teszünk, ennek következményei bizonyos értelemben az egész világmindenségben hullámokat vetnek. Szavainkkal, tetteinkkel, sőt a hozzáállásunkkal is vagy dicsőséget szerzünk az Úrnak, aki olyan sokat tett értünk, vagy szégyent hozunk rá és a nevére. Amikor tehát az Úr kijelentette Ábrahámnak, hogy naggyá teszi a nevét, bizonyára nem olyan értelemben mondta, mint ahogy a világ beszél egy hírességről. Isten szemében az ember a jelleme, a hite, az engedelmessége, az alázata és a mások iránt tanúsított szeretete által lesz nagy. E tulajdonságokat a világban gyakran tisztelet övezi, mégsem teszik híressé az embert.

Gondoljunk olyan mai hírességekre, akiknek a nevét a világban nagyra tartják: színészek, politikusok,  művészek,  gazdagok  vagy  bárki  más!  Mi­től váltak híressé? Viszonyítsuk hozzájuk Ábrahám nagyságát! Ezek szerint mennyire elferdült a világ fogalma a nagyságról? A világi állásfoglalás mennyiben hat a mi szemléletünkre is ebben a kérdésben?

EGW idézet:

Az Úr kiválasztotta  Ábrahámot,  hogy  általa  vigye  véghez  akaratát. El kellett hagynia bálványimádó nemzetét, és el kellett szakadnia a rokonaitól. Isten megjelent a fiatal Ábrahámnak, értelemmel ruházta fel, és megvédte a bálványimádástól. Az volt a terve vele, hogy a hit és a teljes odaszentelődés példaképévé teszi a föld lakosai előtt. Ábrahám jellemes, becsületes, nagylelkű és vendégszerető ember volt. Igazi fejedelemhez méltó, tiszteletet parancsoló tekintélyt szerzett. Az Úr iránti hódolatával és szeretetével, valamint elszánt engedelmességével a menny akarata iránt kivívta szolgálóinak és a környék lakóinak tiszteletét. Kegyes és feddhetetlen életét látva és tanításait hallgatva háza népe is félte Istent, szerette és dicsőítette az Urat. – Spiritual Gifts, III. köt., 98. o.

A zsidók fennen hangoztatták, hogy ők Ábrahám leszármazottjai, de nem bizonyultak Isten igazi gyermekeinek, mivel nem követték Ábrahám cselekedeteit. Csak azok Ábrahám igazi követői, akik lelkileg is összhangban vannak a pátriárka életmódjával. […] Napjainkban sok megsebzett, megszomorodott lélek vár vigasztalásra. Az Úrnak megvannak az eszközei ezen emberek felvidítására. Munkába állíthatjuk a talentumainkat, eltávolíthatjuk a felhőket, hogy a nap és a hit reménysugarai beragyoghassanak az emberek szívébe, mivel „úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16). - This Day With God, 183. o.

A bukott ember átalakulhat gondolkodásának megújulása által, úgy, hogy be tudja bizonyítani „mi az Isten jó, kedves és tökéletes akarata”. Hogyan bizonyítja be? „Látványossága lettünk a világnak, angyaloknak és embereknek is.” A Szentlélek valóságosan munkálkodik az ember jellemén, és a gyümölcsei láthatók lesznek. […] Tapasztalatból tudjuk, hogy mit sem érnek az emberi erőnkkel tett elhatározások és célkitűzések. Le kellene tehát mondanunk eltökélt törekvéseinkről? Már hogy kellene? Bár tapasztalatból tudjuk, hogy lehetetlen elérnünk ezt az eredményt, az Úr arra bízta a segítségnyújtást, aki elég hatalmas, hogy elvégezze értünk. De az egyedüli út Isten segítségének biztosítására, ha teljesen az Ő kezébe helyezzük magunkat, és benne bízunk, hogy fáradozzon értünk. Amint hittel megragadjuk Őt, elvégzi bennünk az elvégzendőket. A hívő csupán bizakodhat. Amíg az Örökkévaló munkálkodik, mi is munkálkodhatunk benne bízva, akaratát cselekedve. – A Te Igéd igazság, VI. köt., 1080. o.

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, „Ábrahám Kánaánban” és „A hit próbája” c. fejezetei, 100–121. o.,  Isten csodálatos kegyelme: „Krisztus képviselői” című fejezet.

„Nem volt könnyű Ábrahám próbája. Nem kis áldozat, amit Isten kívánt tőle… De tétovázás nélkül engedelmeskedett a hívásnak. Nem kérdezett semmit az ígéret földjéről… Isten szólt, és szolgájának engedelmeskednie kellett. Számára az volt a földön a legboldogabb hely, ahova Isten küldte” (i. m. 94. o.). Amikor Ábrám megérkezett Kánaán földjére, az Úr megjelent neki és világossá tette, hogy azon a földön kell vándorolnia, és az majd az utódaié lesz (1Móz 12:7). Ezt az ígéretet többször is megismételte (lásd 1Móz 13:14-15, 17; 15:13, 16, 18; 17:8; 28:13, 15; 35:12). Úgy négyszáz évvel később, az ígéret teljesítéseként (1Móz 15:13, 16) az Úr bejelentette Mózesnek, hogy Izrael népét Egyiptomból a tejjel és mézzel folyó földre viszi (2Móz 3:8, 17; 6:8). Az ígéretet Józsuénak is elismételte (Józs 1:3), ami aztán Dávid korában nagymértékben megvalósult, még ha nem is teljesen (1Móz 15:18-21; 2Sám 8:1-14; 1Kir 4:21; 1Krón 19:1-19).

Most olvassuk el Zsid 11:9-10, 13-16 verseit! Ezekből világosan kiderül, hogy Ábrahám és a többi hűséges pátriárka Isten megváltott népe igazi lakhelye szimbólumának, előképének tekintette Kánaánt, ahol majd örökre letelepedhetnek. A bűn viszonyai között nem lehet állandó otthonunk. Az élet mulandó, „bizony pára az, amely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik (Jak 4:14). Ábrahám lelki utódaiként nekünk is fel kell ismernünk, hogy „nincsen itt maradan városunk, hanem a jövendőt keressük” (Zsid 13:14). A Krisztussal töltendő, jövőbeli élet bizonyossága tart meg bennünket most, a változásnak és romlásnak kitett világban.

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN

Zakariás 7–13; Evangelizálás,„Az előítéletek leküzdése” c. alfejezet

1. Ki és miért gerjedt haragra?
2. Egészítsd ki a bibliaszöveget: „Ezek azok a dolgok, amelyeket cselekedjetek: …”
3. Kikről állítja Zakariás, hogy „hamisságot látnak és üres álmokat beszélnek”?
4. Hol olvassuk a tanácsot, mely szerint „verd meg a pásztort, és elszélednek a juhok”?
5. Milyen  tanácsot  kapunk  az  igazsággal  szemben  előítéleteket  táplálókra vonatkozóan?
 

Alapszöveg: Mt 28:20.

I.    ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
Isten szövetségei örök érvényűek. Habár Noé, Ábrahám, Mózes nincs többé, Isten ígéreteinek teljesedése folytatódik. Szabadításának ígérete ránk is vonatkozik, ha úgy döntünk, hogy megnyitjuk előtte szívünket.

II.    MAGYARÁZAT
Amikor az Úr azt mondta Ábrámnak, hogy a pajzsa lesz neki (1Móz 15:1), ezzel arról biztosította őt, hogy a védelmezője lesz. A „pajzs” szóban benne rejlik az Ábrámnak nyújtott oltalom biztosítéka. Azon elképzelése dacára, hogy Eleázár lesz az örököse, Sára egy különleges gyermeket szült neki, akinek leszármazottjai megszámlálhatatlanok lesznek, akár a csillagok.
A te pajzsod
„E dolgok után lőn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én pajzsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges.” (1Móz 15:1)
„Ez a »pajzs« vagy oltalom, amelyről itt szó van, nem a testi, fizikai védelemre utal, amelyre háborúban vagy szerencsétlenségben van szükség. Inkább arra vonatkozik, hogy az Úr megvédi őt attól, hogy a szövetség ígérete meghiúsuljon Ábrahám és az ő magva által. […] Ha Ábrahám magva vagyunk (márpedig ha a hitét valljuk, azok vagyunk), akkor mi is rendelkezünk a bizonyossággal, hogy Isten a mi pajzsunk.” (Gerhard M. Hasel és Michael G. Hasel: The Promise: God’s Everlasting Covenant. 44. o.)
A Messiásra vonatkozó ígéret (I)
Miután tudomásul vette, hogy nem léphet be az Ígéret Földjére, Mózes a hegy ormán állt, földi életútja csúcspontján, amikor megkapta az eljövendő Messiásra vonatkozó látomást: „Végignézhetett az idők romlásán és megláthatta Megváltónk első eljövetelét. […] Látta Krisztus alázatos életét Názáretben, szeretetének, együttérzésének szolgálatát, gyógyítását, és a büszke, hitetlen nemzettől való megvetését. […] Látta Jézust az Olajfák hegyén, amint sírva búcsúzott szeretett városától. […] Látta, hogy Isten mégsem vetette el Ábrahám magvát; a dicsőséges célnak, amit Izraellel végre akart hajtani, teljesülni kell! Mindenki, aki Krisztus által a hit gyermekévé lesz, Ábrahám magvához tartozik.” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. 475–476. o.)
A Messiásra vonatkozó ígéret (II)
1Móz 3:15 versében a testet öltés előtti Krisztus megjövendölte Messiásként való eljövetelét, hogy engesztelést szerezzen az emberi faj számára, bebizonyítsa az el nem bukott világok lakóinak, hogy semmi mentség sincs Ádám bűnbeesésére, és a Golgota által igazolja a Törvény és az evangélium állandó összekapcsolódását.
Ádám bukása a gonosz új paradigmáját vezette be világunkban. Leszármazottai megfertőződtek az Isten szuverenitása elleni lázadás természetes hajlamával, következésképpen – mivel nem csupán egy téves cselekedet – a bűnt egy az isteni felségjoggal szembeni lelki pszichotikus állapotként írhatnánk le. Mt 1:21 versében olvassuk a Krisztus eljövetelére vonatkozó ígéretet, amelynek célja kigyógyítani minket ebből a lelki skizofréniából. A nem Jézus Krisztusban lévő emberi faj a lelki romlás állapotába születik. Krisztus azért jött el, hogy golgotai halálának köszönhetően – „vérátömlesztés” által – meggyógyuljunk.
Így lett Jézus a Monogenes, vagyis az „egyetlen Fiú” (Jn 3:16), Aki Istenemberként született a világegyetemünkben. Názáretben a „második Ádám” egy velejéig romlott, korrupt világban kezdte meg alázatos szolgálatát, mely világ éles ellentétben állt azzal a paradicsomi világgal, amelyben Ádám elbukott. Ez az Isten-ember, aki mindenben megkísértetett, teljességgel bűntelenül élt. (Lásd 1Móz 3:15; 1Kor 10:13; 15:21–22; Zsid 4:15–16; Ellen G. White: Jézus élete. 700. o.)
Hatalmas és erős nemzet
Éles ellentétben Sineár mezejének felfuvalkodott birodalomalapítóival, Ábrahám ódzkodott az önfelmagasztalástól, jóllehet Isten megígérte neki, hogy nagy nemzetté teszi. „Ha Nimród az özönvíz utáni világ szekuláris politikai vezetőjének archetípusa, Ábrahám Jehova eszköze az emberiség megváltása tervének teljesítésében. […]
Ábrahámmal a világ történelme más irányt vett. Isten egy új példaképet állított az emberiség elé. Ábrahám az út a jövő felé minden ember számára. […] Létrejött az egyedüli Istenben hívők közössége. Isten választotta ki a Nimród befolyási körzetében élő Ábrahámot, hogy a szolgája legyen, minden leszármazottja, minden ember számára. […] Most egy embernek kell cselekednie Isten és az emberiség nevében. […] A terv és a tény, hogy részei vagyunk ennek a tervnek, nem a nemzetiségen alapszik, hanem a szövetségi kapcsolaton.” (Charles E. Bradford: Sabbath Roots: The African Connection. 77–79. o.)

III.    ALKALMAZÁS
Elmélkedésre: Egy a Vörös-tenger átkeléséről szóló rabbinikus legenda szerint abban a pillanatban, amikor a hullámok összecsaptak az egyiptomiak felett, a menny angyalai elkezdték lelkesen ünnepelni a győzelmet. Majd fájdalommal teljes hangon megszólalt Isten: „Kezem munkáját, az alkotásomat lepte el a víz!” Isten szeretete oly hatalmas, hogy még a leggonoszabb bűnösök megsemmisülése sem szerez örömöt neki.
1.    Isten szeretete mindenkit befogad, azokat is, akik áthágják a törvényét és megsebzik a szívét. Hogyan nyilvánul meg ez a szeretet abban a szövetségen alapuló kapcsolatban, amelyet külön minden emberrel meg szeretne kötni? Miként nyilatkozik meg ez a szeretet akkor is, amikor az ember elutasítja Isten ajánlatát?
2.    Mivel idegen hatalom sanyargatta, a zsidó nép szabadító Messiásra vágyott. Jézus azonban azért jött erre a világra, hogy kereszthalált haljon, nem pedig azért, hogy földi trónt foglaljon el. Miként vág egybe Jézus küldetése és Isten szövetségének ajánlata, amelyet számunkra tett?
3.    Istennek számos terve volt Izrael gyermekeivel, de ők sokszor csalódást okoztak neki. Istennek velünk is terve van, ahogy Izrael népével volt? Magyarázd meg a válaszodat. Mit kell tennünk egyénileg és közösségileg ahhoz, hogy „meghalljuk” az Ő hangját, s így kegyelmének eszközei lehessünk az emberekért végzett szolgálatban?
4.    A Messiás eljövetelével a nép „jeleket” és „csodákat” várt. Miben hasonlítunk az akkori Izrael népéhez? Hogyan veszíthetjük szem elől második eljövetele apró jeleit? Milyen lépéseket kell megtennie az egyháznak ahhoz, hogy felkészülten várja a második adventet?
5.    Ha elfogadod az Isten által felkínált üdvösséget, napról napra egyre jobban fogsz hasonlítani Jézusra. Milyen „műszerrel” mérheted le a fejlődésedet? Hogyan méri Isten a lelki növekedésed? Charles Swindoll az ember lelki küzdelmeit ekképpen írja le: „Három lépés előre, egy lépés hátra.” Ha ez a dolgok állása, hogyan fejlődhet valaki lelki téren úgy, hogy közben a bukások ne csüggesszék el? 1Móz 15:1 versében Isten azt mondja Ábrámnak, hogy „az ő jutalma felette igen bőséges”. Isten és a mi kapcsolatunk Ővele milyen értelemben cél önmagában, és nem csupán egy eszköz valamely cél elérésében?
6.    Az Isten és Ábrám közötti szövetség az elején látszólag azt sugallta, hogy Isten csak a pátriárka leszármazottait tartotta szem előtt. A későbbiekben azonban nyilvánvalóvá vált, hogy Isten különböző csoportokra és különböző egyénekre gondolt, akiket a közös hit egyesít. Meggondolta volna magát Isten?
7.    Isten egy ismeretlen nomád férfit választott ki a „világ végéről”, amiből arra következtethetünk, hogy amit Isten értékel az emberben, különbözik attól, amit mi értékelünk saját magunkban és embertársainkban. Vajon mit értékelt Ábrahámban?