Ábrahám utódai
Alapige: „Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (1Pt 2:9)
Egy kisváros ékszerüzletének kirakatában egy nap megállt a falióra háromnegyed kilenckor. A városka sok lakója arra haladva rendszerint az órára pillantott, hogy megtudja az időt. Amikor azon a reggelen a munkába sietők odanéztek, látták, hogy még csak háromnegyed kilenc van. Az iskolába tartó gyerekek is meglepődtek, hogy bőven van még idejük álldogálni. Akkor reggel sokan elkéstek azért, mert az ékszerész kirakatában megállt az óra (lásd C. L. Paddock: God’s Minutes. Nashville, TN., 1965, SPA, 244. o.).
Milyen találó példa ez az ókori Izrael kudarcára! Az Úr „a pogányok közibe” (Ez 5:5) helyezte népét, egy három kontinenst (Afrikát, Európát és Ázsiát) összekötő, stratégiai fontosságú területre. Nekik kellett volna a világ lelki „órájaként” szolgálni.
Izrael azonban bizonyos értelemben megállt, mint az ékszerész kirakatában az óra, mégsem veszett oda minden, hiszen Istennek akkor is volt hűséges maradéka, mint ahogy ma is. E heti tanulmányunk arra összpontosít, hogy kik tartoznak Isten igaz Izraele közé minden korban, beleértve a miénket is, és mi a szerepük.
HETI ÁTTEKINTÉS: Milyen szövetségi ígéreteket adott az Úr Izraelnek? Milyen feltételekkel? Mennyire tudott a nép megmaradni azok mellett? Mi történt, amikor nem engedelmeskedtek?
Május 8. – Adománygyűjtés az ADRA számára
EGW idézet:
Isten a népe által akarta tanítani a világot – azt tervezte, hogy népén, Izraelen át közli a világgal akaratának ismeretét. Ígéretei és fenyegetései, utasításai és intései, hatalmának csodálatos megnyilvánulásai (áldásként az engedelmességért, büntetésként a bűnért és hitehagyásért) mind azzal a szándékkal történtek, hogy népe között az idő végezetéig kifejlessze a vallásosságot. Ezért fontos, hogy megismerjük a héber nép történelmét, és figyelmesen elgondolkozzunk Istennek velük szembeni bánásmódján. Az Úrnak a Fián át Izraelhez intézett szavai a mi számunkra is szólnak. Aki a hegyen Isten törvényének szívet érintő elveit tanította tanítványainak, ugyanaz a Jézus tanította a felhőoszlopból és a szent sátorból Izraelt Mózes és Józsué szájával... Az ő idejükben a vallás ugyanaz volt, mint ma. – A Te Igéd igazság, II. köt., 994. o.
Az egyház Isten elrendelt eszköze emberek megmentésére. Szolgálatra hívta el, és azzal bízta meg, hogy hirdesse az evangéliumot a világnak. A menny terve már kezdettől fogva az volt, hogy egyháza az Ő tökéletességét és erejét tükrözze vissza a világ előtt. A gyülekezet tagjait az Atya a sötétségből hívta ki csodálatos világosságára, hogy nagy dicsőségét hirdessék. Az egyház a letéteményese Krisztus kegyelmi kincseinek; végül pedig kinyilatkoztatja a „mennybéli fejedelemségek és hatalmasságok előtt” (Eféz 3:10) Isten felmérhetetlen szeretetét. – Az apostolok története, 9. o.
Az Úr sok mindent elém tárt Isten népe felől, ami erre az utolsó napokra szóló munkával kapcsolatos. Láttam, hogy sok szombattartó nem üti meg az örök élet mértékét. Nem vonják le a tanulságokat Izrael gyermekeinek viselkedéséből, hanem egyik-másik gonosz útjukat követik. Ha megmaradnak a bűnökben, elhullnak majd, akár az izraeliták, és soha nem lépnek be Kánaánba. „Mindezek pedig példaképpen estek rajtuk; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.” – Bizonyságtételek, I. köt., 533. o.
Szüntelen veszélyben forgunk, hogy önhittek leszünk, a magunk bölcsességére támaszkodunk, és nem Istent tesszük meg erőnkké. Semmi sem zavarja meg annyira az ősellenséget, mintha ismerjük a mesterkedéseit. Igen fontos ébernek lennünk. Ha ismerjük a veszedelmeinket, akkor érezni fogjuk az ima szükségét, mint Nehémiás, és akárcsak ő, a veszélyben mi is elnyerjük a biztonságot nyújtó védelmet. Ha hanyagok és közönyösek vagyunk, az ellenfél csapdái bizonyosan legyőznek minket. Fontos tehát ébren lennünk. – A Te Igéd igazság, III. köt., 1138. o.
„Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy néki, minden nép közül a föld színén” (5Móz 7:6).
Vitán felül áll, hogy az Úr a héber népet választotta ki földi képviselőjéül. A magyar fordításban úgy jelenik meg a segullah szó, hogy „saját” (Károli, ÚRK) vagy „tulajdon” (RÚF), és jelentheti azt, hogy „értékes dolog”, „különleges kincs”. A lényeg, amit észben kell tartanunk, hogy a kiválasztás teljes egészében Isten tette volt, kegyelmének kifejezése. A népben nem volt olyan tulajdonság, amivel kiérdemelték volna kegyelmét – nem is lehetett volna, hiszen a kegyelmet érdemek nélkül kapjuk.
1. Olvassuk el Ez 16:8 versét! Milyen magyarázatot találunk ebben arra, hogy az Úr kiválasztotta Izraelt?
„Miért választotta ki Jahve Izraelt? Ez megfejthetetlen. Egy kis népcsoport volt, komoly kulturális örökség és tekintély nélkül. Nem mutathatott fel olyan különleges személyes tulajdonságokat, amelyek a választás biztosítékaiul szolgáltak volna. A kiválasztás kizárólag Isten tette volt… aminek végső okát az isteni szeretet titka fedi. Viszont tény, hogy Isten valóban szerette Izraelt, valóban kiválasztotta, ezért tartotta tiszteletben az atyáknak tett ígéretét… Jahve iránta tanúsított szeretete miatt esett rá a kiválasztás. Isten a hatalmát bemutatva kiszabadította a népet az egyiptomi szolgaságból. Ha egyszer felfogják e nagyszerű tényeket, megértik, hogy valóban szent és különlegesen nagy becsben tartott népnek számítanak. Éppen ezért a legmesszebbmenőkig kifogásolható volt a részükről minden olyan hajlandóság, hogy nemes státuszukról lemondjanak” (J. A. Thompson: Deuteronomy. London, 1974, InterVarsity Press, 130–131. o.).
Az isteni terv szerint az izraeliták népének királyi és papi szerepe is volt. A bűnös világban erkölcsi és lelki királyoknak kellett lenniük, abban az értelemben, hogy győzedelmeskedjenek a bűn birodalma felett. Papként közel kellett kerülniük az Úrhoz ima, dicsőítés és áldozatok bemutatása által. Az igaz vallás mennyből küldött magyarázóiként Isten és a pogányok közötti közvetítőkként tanítóknak, prédikátoroknak és prófétáknak, a szent élet élő példaképeinek kellett volna lenniük.
Térjünk vissza a mai alapigénkből ahhoz a kifejezéshez, amelyben az Úr kijelenti: „saját népe légy néki, minden nép közül a föld színén”! Mit jelent ez?
EGW idézet:
Isten a választott nép útján akart áldást küldeni az egész emberiségnek. „A seregek Urának szőlője pedig – nyilatkoztatta ki a próféta – Izraelnek háza, és gyönyörű ültetvénye Júda férfiai.” (Ésa 5:7) Isten erre a népre bízta kinyilatkoztatásait. Védőfalként vették körül őket törvényének előírásai: az igazság, a jogosság és a tisztaság örökérvényű elvei. Az alapelvek iránti engedelmesség védelmet jelentett számukra, mert óvta őket az önmagukat tönkretevő bűnös élettől. Az Úr oda helyezte az ország közepére szent templomát, mint tornyot a szőlőskertbe. […] Isten szándéka az volt, hogy jellemének Izrael általi kinyilatkoztatásával magához vonzza az embereket. Az evangéliumi meghívást kellett megismertetniük az egész világgal. Az áldozati szertartásban rejlő tanítással kellett felmagasztalniuk Krisztust a nemzetek előtt, hogy mindenki, aki feltekint rá, éljen. A választott néphez tartoztak mindazok, akik – a kánaánita Ráhábhoz és a moábita Ruthhoz hasonlóan – felhagyva a bálványimádással az igaz Istent imádták. Izraelnek – amint száma növekedett – ki kellett volna szélesítenie határait, amíg országuk magába zárja az egész világot. – Próféták és királyok, 17–19. o.
Istennek népével való minden bánásmódja, melyet szeretete és kegyelme hat át, szigorú és pártatlan igazságosságának legszembetűnőbb bizonyítéka. Ezt szemlélteti a héber nép története. Ő nagy áldást adott Izraelnek, irántuk való gyengéd szeretetét az Ige meghatóan ábrázolja: „Mint a fészkén felrebbenő sas, fiai felett lebeg, kiterjeszti felettük szárnyait, felveszi őket, és tollain emeli őket: Egymaga vezette őt az Úr.” (5Móz 32:11–12) És mégis milyen gyors és szigorú büntetéssel látogatta meg őket bűneikért! A Mindenható végtelen szeretete nyilvánult meg egyszülött fia ajándékában, hogy megváltsa az elveszett emberiséget. Krisztus Atyja jellemének kinyilatkoztatására jött a földre, és élete isteni gyengédség és könyörületesség cselekedeteivel volt tele. És mégis maga Jézus jelenti ki: „Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik.” (Mt 5:18) – Pátriárkák és próféták, 469. o.
Az, akinek az elméjében Isten Igéje gyújt világosságot, felismeri a menny és a föld iránti kötelességeit, és tudatosul benne, hogy fejlesztenie kell a képességeit, hiszen arra hívatott, hogy hirdesse „annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára” hívott el bennünket (1Pt 2:9). Amint növekedni fog a kegyelemben és Jézus Krisztus ismeretében, felismeri hiányosságait, beismeri tudatlanságát, ezért igyekezni fog megőrizni elméjének erőit, és azokat értelmes keresztényhez méltó irányba állítja. – Counsels to Parents, Teachers, and Students, 37. o.
Isten először Ábrahámnak ígérte meg, hogy földet ad népének, majd ezt megismételte Izsáknak és Jákóbnak is. József szintén említette ezt az ígéretet a halálos ágyán (1Móz 50:24). Az Úr azonban tudatta Ábrahámmal, hogy négyszáz év telik el, míg Ábrahám utódai örökségül veszik azt az országot (1Móz 15:13, 16). A teljesedés Mózes és Józsué napjaiban kezdődött. Mózes újból elmondta Isten parancsát: „Íme, elétek adtam ezt a földet. Menjetek be, vegyétek birtokba azt a földet” (5Móz 1:8, ÚRK).
2. Olvassuk el 5Móz 28:1, 15 verseit! Mire utalnak? Röviden, a földet a szövetség keretein belül kaphatják meg, amivel azonban kötelezettségek is járnak. Milyen kötelezettségei voltak Izraelnek?
Mózes ötödik könyve 28. fejezetének első szakasza azokat az áldásokat vázolja fel, amelyeket Izrael akkor nyer, ha követik Isten akaratát, a fejezet másik része pedig az átkokat taglalja, amelyek akkor sújtják őket, ha nem azt teszik. Az ilyen átkok „nagyjából, bár nem teljes egészében azért következtek be, mert egyszerűen lehetőséget adtak a bűnnek gonosz következményei kimunkálására… »Mert aki a testének vet, az a testből arat pusztulást« (Gal 6:8, ÚRK). Mint a víz, ami természetes módon addig folyik, míg ki nem egyenlítődik a szintje; mint a falióra, ami üt, amíg egészen le nem jár; mint a fa, ami mindig megtermi a maga gyümölcsét, amíg növekedhet. Hasonlóképpen a bűn is törekszik egy szintre, arra, hogy egyre haladjon, beérlelje gyümölcsét, és »azoknak a vége halál« (Róm 6:21)” (The Pulpit Commentary: Deuteronomy. szerk. H. D. M Spence és Joseph S. Exell, Peabody, MA., 1985, Hendrickson Publishers, 3. köt. 439. o.).
Sok ígéret vonatkozott a földre, ám ezeknek voltak feltételei, amelyek a szövetség részét képezték. Izraelnek teljesítenie kellett a megállapodás rá eső részét, különben az ígéretek érvényüket veszíthetik. Az Úr több alkalommal is teljesen világossá tette, hogy ha nem engedelmeskednek, elveszik tőlük a földet. Olvassuk el 3Móz 26:27-33 szakaszát! Ennél már nem is fogalmazhatott volna egyértelműbben!
Keresztényként várjuk, hogy elnyerjük, birtokba vehessük az ígéret földjét, az újjáteremtett eget és földet. Ígéretet kaptunk erre, éppen úgy, mint a hébe rek a földi ígéret földjére. A különbség azonban az, hogy ha odaérünk, többé nem fenyeget a veszély, hogy valaha is elveszíthetnénk (Dán 7:18). Annak vi szont vannak feltételei, hogy odakerüljünk! Melyek ezek – különös tekintettel az egyedül hit által történő megváltásra?
EGW idézet:
József ötvennégy évvel élte túl atyját. [...] Tanúja lett népe szaporodásának, boldogulásának, és egész életében rendületlenül hitt abban, hogy Isten – ígérete szerint – visszaviszi Izraelt az ígéret földjére. József – amikor látta, hogy élete vége már közel van – összehívta rokonait, és maga köré gyűjtötte őket. Bármilyen nagy tiszteletben részesítették is őt a fáraók földjén, Egyiptom számára mégiscsak a száműzetés helye volt. Az volt az utolsó cselekedete, hogy bizonyságot tett Izraellel való sorsközösségéről. Így hangzottak utolsó szavai: „Én meghalok, de Isten bizonnyal meglátogat titeket, és felvisz titeket e földről arra a földre, melyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.” (1Móz 50:24) Azután ünnepélyesen megeskette Izrael gyermekeit, hogy csontjait vigyék majd magukkal Kánaán földjére. […] Az évszázadok során – a nehéz rabszolgaság alatt –, amely ezt az időt követte, ez a koporsó mindig József utolsó szavaira emlékeztette Izrael gyermekeit, és arról tett előttük bizonyságot, hogy csak ideiglenesen tartózkodnak Egyiptomban. Arra figyelmeztette őket, hogy reményüket mindig az ígéret földje felé irányítsák, mert biztosan eljön a szabadulásuk ideje. – Pátriárkák és próféták, 240. o.
Az izraeliták reménysége azonban világi nagyságra irányult. Kánaánba való bemenetelük óta eltávolodtak Isten parancsolataitól, és a pogányok útjain jártak. A menny hiába figyelmeztette őket prófétái által; a pogány elnyomás büntetését is hiába szenvedték el. Minden egyes vallási ébredést még mélyebb hitehagyás követett. Ha Izrael hű maradt volna az Úrhoz, akkor Ő úgy valósíthatta volna meg szándékát, hogy megtisztelő helyet biztosít nekik. Ha az engedelmesség útján járnak, akkor az Úr „minden nemzetnél” „feljebbvalóvá” teszi őket „dicséretben, névben és dicsőségben” (5Móz 26:19). „És megérti majd a földnek minden népe – mondja Mózes –, hogy az Úrnak nevéről neveztetsz, és félnek tőled.” (5Móz 28:10) – Jézus élete, 28. o.
Mindenki elnyerheti a mennyet, aki eleget tesz az Isten szavában található feltételeknek. Üdvözítőnk engedelmes volt mindhalálig, bűnáldozatul adta önmagát. A „szeplőtlen Báránynak, Krisztusnak drága vére” váltott meg titeket. […] Jézus drága vére forrás, melyet az Úr előkészített, hogy megtisztítsa a lelket a bűn szennyétől. Mikor eltökéltétek, hogy Őt fogadjátok be barátotoknak, akkor új és tartós fény fog előragyogni Krisztus keresztjéről. Drága Megváltónk áldozatának és közbenjárásának tudata fogja összetörni a szíveteket, amit addig a bűn keményített meg; és szeretet, hála, alázat fogja beölteni lelketeket. A szívetek Jézusnak átadása bűnbánóvá, megtérővé teszi a lázadót, s attól kezdve ez lesz az engedelmes lélek szava: „A régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.” Ez a Biblia vallása. Ami ennél kevesebb, az félrevezetés. – Bizonyságtételek, IV. köt., 625. o.
„De nem hallgattak és nem figyeltek rám, hanem mindenki a maga megátalkodott gonosz szíve szerint élt. Ezért beteljesítettem rajtuk ennek a szövetségnek minden igéjét, amelyről megparancsoltam, hogy teljesítsék, de nem teljesítették” (Jer 11:8, RÚF).
Gondoljunk bele! Az Úr kijelentette, hogy beteljesíti „rajtuk ennek a szövetségnek minden igéjét”, de itt valami rosszra utalt! Általában hajlamosak vagyunk úgy gondolni a szövetségre, mint amiből csak jó származhat, csakhogy van egy másik oldala is. Szintén ezt az elvet láttuk Noé esetében. Isten csodálatos ígéretet tett neki, azt, hogy megmenti a pusztulástól, Noénak azonban engedelmeskednie kellett, hogy Isten kegyelmének áldásaiban részesüljön, máskülönben a szövetség másik fele következett volna.
3. Vessük össze ezt a verset azzal, amit 1Móz 6:5 mond az özönvíz előtti világról! Milyen párhuzamot találunk? Ezek szerint mennyire fontos uralkodni a gondolataink felett is?
Sajnálatos módon Izrael történelmében újból és újból ugyanaz a minta ismétlődött: hitehagyás, amit Isten ítéletei követtek, majd megtérés és utána az engedelmesség időszaka. A megígért területet csak rövid ideig, Dávid és Salamon uralma alatt tartották teljes mértékben ellenőrzésük alatt. Jeremiás így írt Izrael hitehagyásáról: „Ha valaki elbocsátja feleségét, és az eltávozva férjétől egy másik férfié lesz, vajon visszatérhet-e megint hozzá? Nem válna-e ezzel gyalázatossá az ország? Te pedig, aki sok barátoddal paráználkodtál, vissza akarsz térni hozzám? – így szól az ÚR… De ahogy egy asszony hűtlenül elhagyja házastársát, úgy hagytatok el hűtlenül engem, Izráel háza! – így szól az ÚR” (Jer 3:1, 20, RÚF). Itt jutunk vissza egy korábban érintett gondolathoz: az Isten által felkínált szövetség nem olyan, mint egy hideg jogi egyezség, amit úgy kívánnak megkötni az üzletemberek, hogy számukra a legkedvezőbb legyen. A szövetségi kapcsolat elköteleződést jelent, komoly és szent, mint a házasság, ezért is használja az Úr ezt a képet. A lényeg: Izrael hitehagyásának gyökere nem az engedetlenség volt, hanem az, hogy megtört a személyes kapcsolatuk az Úrral. Ez a törés vezetett engedetlenséghez, ami rájuk hozta a büntetést.
Miért annyira fontos a keresztény életben a személyes kapcsolat szerepe? Ha nem jó a kapcsolatunk Istennel, miért leszünk hajlamosak bűnbe és engedetlenségbe esni? Mit felelnénk, ha valaki megkérdezné tőlünk: „Hogyan alakíthatok ki mély, szeretetteljes kapcsolatot Istennel?”
EGW idézet:
Az egyház Krisztussal szembeni hűtlenségét, ami abban mutatkozik meg, hogy már nem bízik Istenében, és a Megváltó iránti ragaszkodás helyét a világ szeretete tölti meg. Ezt a Szentírás a házassági fogadalom megszegéséhez hasonlítja. Az Úrtól eltávozó Izrael bűne és Isten csodálatos szeretete, amelyet népe semmibe vett, meghatóan tárul fel az Igében: „Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled – így szól az én Uram, az Úr –, és az enyém lettél.” „Igen-igen megszépültél, sőt, még a királyságot is elérted. Szépségednek híre ment a népek között, mert tökéletessé tették azok az ékszerek, amelyeket rád raktam... De elbizakodtál szépséged miatt, és hírhedt parázna lettél.” „Ahogyan egy asszony hűtlenül elhagyja házastársát, úgy hagytatok el hűtlenül engem, Izrael háza! – így szól az Úr.” „Te házasságtörő asszony, aki az ura helyett idegeneket fog magának!” (Ez 16:8, 13–15, 32; Jer 3:20) – A nagy küzdelem, 381. o.
Ha el akarjuk nyerni a mennyei örökséget, a dicsőséges örök életet, akkor szövetséget kell kötnünk Istennel. […] Népének szent, különleges népnek kell lennie, aki jellemben és cselekedetekben elkülönül a körülötte élőktől, még azoktól is, akik magukat vallásos embereknek tartják. A hűségesek személyes hitéletükkel és cselekedeteikkel kell, hogy példát mutassanak. Magasztos és szent munka áll előttünk, amit még el kell végeznünk. Krisztus mondta: „Az én országom nem e világból való.” Elvei nem egyeznek a világ elveivel. Az Úr rendelte el, hogy egyháza világosságot árasszon a földön, és az embereket a menny felé vezesse. A mennyország egy darabkájának kell lennie ezen a világon, hogy isteni fényt árasszon a sötétben járók ösvényére. Látványosságai vagytok a világnak, angyaloknak és embereknek. Isten népe most fogadja be és terjessze a világosságot. A hűségeseknek nem kell különleges erőfeszítéseket tenniük annak érdekében, hogy világíthassanak, mivel ha Krisztus fénye ragyogja be a szívüket, akkor egyszerűen nem tehetik meg, hogy ne világítsanak. Fényük látható lesz, és minden hű tanítvány a bűnöket megbocsátó Jézust fogja bemutatni a világnak. – The Faith I Live By, 304. o.
Isten kimondhatatlan szeretettel ragaszkodik hozzánk. Amint megértünk valamennyit az Ő minden értelmet felülmúló szeretetének hoszszúságából, szélességéből, mélységéből és magasságából (Eféz 3:18), szeretetünk is fölébred iránta. Krisztus vonzó jellemének kinyilatkoztatására és arra, hogy már akkor szeretett minket, amikor még bűnösök voltunk, a konok szív meglágyul, lecsillapodik, a bűnös megváltozik, és a menny gyermekévé válik. Az Úr nem alkalmaz kényszert. A szeretetet használja eszközül, hogy kiűzze a szívből a bűnt, így változtatja a kevélységet alázattá, az ellenségeskedést és hitetlenséget pedig szeretetté és hitté. – Gondolatok a Hegyibeszédről, 76. o.
4. Izrael újból és újból végigjárta a hitehagyás, isteni ítélet és megtérés ciklusait. Minek a reményét közlik mégis az alábbi igék?
Izrael engedetlensége elrontotta ugyan Isten rájuk vonatkozó tervét, ami azonban mégsem hiúsult meg egészen. Kihajtott néhány virág a gyomok között. Számos ószövetségi próféta említi a hűséges maradékot, akiket Isten szép csokorba gyűjt. Istennek ugyanaz volt a célja a hűséges maradék megteremtésével és megtartásával, mint Izrael egészével, hogy kijelölt eszközeiként hirdessék „dicsőségemet a népek között” (Ézs 66:19). Ennek hatására sokan csatlakoznak a hűségesekhez, „hogy hódoljanak a királynak, a Seregek Urának” (Zak 14:16, ÚRK). Tehát bármennyire rossz is a helyzet, Istennek mindig vannak hűséges követői, akik az Isten kiválasztott népének sorain belüli hitehagyás ellenére hűek maradnak elhívásukhoz és kiválasztottságukhoz (2Pt 1:10). Röviden: a nemzet egészének kudarcai közben is, mindig voltak olyanok, akik igyekeztek megtartani a szövetség rájuk eső részét, amennyire csak tőlük tellett (lásd pl. 1Kir 19:14-18). Talán ők is együtt szenvedtek a népükkel (mint a hazájukból száműzöttek), de övék lesz a végső, a legfőbb szövetségi ígéret, az örök élet.
5. Olvassuk el Jn 10:27-28 verseit! Mit mond itt Jézus? Vonatkoztassuk a szavait, a bennük rejlő ígéretet az ókori Izrael hitehagyására! Milyen magyarázatot találunk e versek által is a hűséges maradék létezésére?
Néhány éve egy fiatal nő hátat fordított a keresztény hitnek, leginkább azért, mert annyira bántotta a gyülekezetében látott sok bűn, hitehagyás és képmutatás. „Ezek nem is keresztények!” – így magyarázta, hogy mindent feladott. A mai tanulmány alapján miért nem áll meg ez a kifogás?
EGW idézet:
A Megváltó próféciájának, amely Jeruzsálem pusztulását jövendöli meg, lesz egy másik teljesedése is, amelynek Jeruzsálem rettenetes elpusztítása csak halvány árnyéka. A kiválasztott város sorsában annak a világnak a pusztulását láthatjuk, amely Isten kegyelmét elutasítja, és a törvényét lábbal tiporja. A bűn történelmének hosszú századai alatt földünk tanúja volt az emberi szenvedés sötét fejezeteinek. Amikor az ember eltűnődik ezen, lelke megremeg, és a szíve belesajdul. Irtózatos következményei lettek annak, hogy az ember elvetette a menny uralmát. De még ennél is sötétebb a jövőbe mutató kép. A múlt történelme: a kavargások, küzdelmek és lázadások hosszú sora, „a vitézek harci saruja és a vérbe fertőztetett öltözet” (Ésa 9:5) – mi ez annak a napnak a rémségeihez képest, amelyen Isten teljesen visszavonja fékező Lelkét a gonoszoktól, és többé nem tartja féken az emberi szenvedély és a sátáni düh viharát! Az ördög uralmának következményeit akkor úgy fogja látni a világ, mint soha azelőtt. De azon a napon – mint Jeruzsálem pusztulásakor is – megszabadul Isten népe, mindenki, aki „az élők közé beíratott” (Ésa 4:2). Krisztus másodszor is eljön – amint kijelentette –, hogy összegyűjtse hűségeseit: „Akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljönni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel. És elküldi az Ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az Ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.” (Mt 24:30–31)– A nagy küzdelem, 36–37. o.
Krisztus a mennyei udvarokban szolgálva közbenjár egyházáért és mindazokért, akikért vérével fizette le a megváltás árát. A múló idők és évszázadok nem csökkenthetik engesztelő áldozatának hatékonyságát. Sem élet, sem halál, sem magasság, sem mélység nem szakíthat el bennünket Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban nyilvánult meg, de mindez nem annak köszönhető, hogy mi ragaszkodunk hozzá ilyen kitartóan, hanem annak, hogy Ő ragaszkodik hozzánk. Ha az ember üdvössége saját erőfeszítésétől függött volna, nem nyernénk el az üdvösséget. Üdvösségünk az ígéretek mögött álló Istentől függ. Úgy tűnhet, hogy gyengék vagyunk, és nem tudunk erősen kapaszkodni az Ő karjába, de az Úr szeret bennünket, és ha benne maradunk, akkor senki sem szakíthat ki a karjából. […] Ó, micsoda előjog, hogy Jézushoz járulhatunk úgy, ahogy vagyunk, és az Ő szeretetére hagyatkozhatunk! A Megváltó az egyedüli reménységünk. Csak Ő tarthat meg bennünket, és emelhet ki a csüggedés mélységeiből a sziklára. Nagy szükségében az elcsüggedt emberi lélek bele tud kapaszkodni Jézusba, és az Üdvözítő nem fogja elengedni azok kezét, akiket vérén váltott meg. Sőt, erősebben tartja őket, mint ahogy ők képesek kapaszkodni. – That I May Know Him, 80. o.
Higgy Istenben! Legyen bármilyen viharos az élet, ha Jézusra, hitünk szerzőjére és bevégzőjére tekintesz, elnyered a tökéletességet. Maradj a régi ösvényeken, még akkor is, ha már mindenki letért azokról! Őrizd meg a szent hitet, amelyet minden ember ismer és olvas. – That I May Know Him, 212. o.
Az Úr az ókori Izrael hibái és kudarcai dacára sem állt el tervétől, hogy hűséges népet hoz létre, amely szolgálja Őt. Az Ószövetség előretekintett arra az időre, amikor az Úr megteremti a lelki Izraelt, a hívők hűséges közösségét, zsidókat és pogányokat, akik folytatják a világon az evangélium hirdetésének munkáját. Így jutunk el az őskeresztény egyházhoz.
6. Olvassuk el Gal 3:26-29 szakaszát!
a) Milyen ígéretről beszél Pál a 29. versben?
b)Mi az a döntő elem, amitől az ígéret örököse lesz valaki (Gal/3:26)?
c) Miért törli el Pál az elválasztó falakat a nemek, a nemzetiségek és a társadalmi szintek között?
d) Mit jelent a Krisztusban való egység?
e) Hogyan segít értelmezni Róm 4:16-17 verse azt, amit Pál Gal 3:26-29 szakaszában kifejt?
Ábrahám utódaként Krisztus különleges értelemben a szövetségi ígéretek örököse lett. Keresztség által pedig mi is Krisztus családjához tartozunk, általa jogunk lesz arra, hogy részesedjünk az Ábrahámnak adott ígéretekben. Tehát mindazt megtaláljuk Krisztusban, amit Isten megígért Ábrahámnak, így az ígéretek nekünk is szólnak, nem nemzeti, faji, nemi hovatartozásunk miatt, hanem kegyelemből, amiben hit által részesít bennünket Isten.
„Az Ábrahámnak és magvának szóló ajándék nemcsak Kánaán földjét foglalta magában, hanem az egész földet. Így mondja az apostol: »Nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak, vagy az ő magvának, hogy e világnak örököse lesz, hanem a hitnek igazsága által« (Róm 4:13). A Biblia világosan tanítja, hogy az Ábrahámnak adott ígéretek Krisztus által fognak teljesedni… [A hívő] »Romolhatatlan, szeplőtlen és hervadhatatlan örökség« (1Pt 1:4) örököse, a bűn átkától megszabadított föld örököse” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 134. o.). Az ígéret akkor teljesedik be majd szó szerint, amikor a szentek örökkön-örökké Krisztussal élnek az új földön (Dán 7:27).
EGW idézet:
Az egyház Isten erős vára és menedékvárosa, melyet ebben a hűtlen világban tart fenn. Az egyház minden hitszegése árulás az ellen, aki megvásárolta az emberiséget egyszülött Fiának vére által. A földön, már az ősidőktől kezdve, hűséges lelkek alkották az egyházat. Minden korszakban voltak az Úrnak őszinte őrei, bizonyságtevői. Az intő felhívást voltak hivatva továbbadni, és ha fegyverzetüket le kellett tenniük, mások ismét felvették és folytatták a munkát. Isten szövetséget kötött ezekkel a tanúkkal, és így kapcsolta össze földi egyházát a mennyeivel. Angyalait küldte el a gyülekezete szolgálatára, és a poklok kapui sem arathattak diadalt felette. A Mindenható megőrizte egyházát az évszázadokon át tartó üldözések, harcok és sötétség közepette. Egyetlen felhő sem borulhatott rá az Ő tudta nélkül. Műve ellen nem léphetett fel olyan ellenséges hatalom, amelyről ne lett volna tudomása. Minden úgy teljesedett, ahogyan előzőleg kinyilatkoztatta. Sohasem hagyta el gyülekezetét, hanem mindazt, ami bekövetkezett, előbb jövendölésekbe foglalta. Amit Szentlelke által a próféták egykor kijelentettek, az mind be is teljesedett. Isten véghezviszi minden szándékát. Trónjának alapzata: szent törvénye, és a sötétségnek semmiféle hatalma sem döntheti meg. Az igazságot Isten sugallja és védelmezi; és minden ellenállás felett diadalt arat. – Az apostolok története, 11. o.
Isten célja ma is az, mint amikor Izraelt kihozta Egyiptomból. Mikor a világ látja jóságát, kegyességét, igazságát és a gyülekezetben megnyilvánuló szeretetét, akkor az Atya jellemét látja. S mikor a menny törvénye ennyire meglátszik az életükben, a világ is felismeri azok fensőbbségét, akik minden más népnél jobban szeretik, félik és szolgálják az Urat. Isten a népének minden tagját figyeli. Mindegyikükkel van terve. Az a célja, hogy megkülönböztetett nép, szent utasításának gyakorlói legyenek. Isten mai népéhez ugyanúgy szól a szent ihletés szava, mint a régi Izraelhez szólt: „Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te, téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy néki minden nép közül e föld színén.” (5Móz 7:6) – Bizonyságtételek, VI. köt., 12. o.
Isten Izraelének, a menny képviselőinek, akik ma Krisztus igaz egyházát alkotják, erőseknek kell lenniük. A feladatuk, hogy befejezzék azt a munkát, amelyet Isten bízott az emberre, és hirdessék: közeledik a végső ítélet napja. Nekünk is meg kell küzdenünk azokkal a hatásokkal, amelyek Salamon uralkodása idején Izrael bukását okozták. Azok az erők, amelyek minden igazságosság ellenségei, erős sánc mögé rejtőznek. Csak Isten erejével győzhetünk. – Próféták és királyok, 74. o.
Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, „Az Úr szőlőskertje” c. fejezet, 9–13. o. és „Izráel háza” c. fejezet, 438–448. o.
„Isten nem ismer el semmiféle nemzetiségi, faji vagy társadalmi különbséget. Az egész emberiségnek Ő az Alkotója. A teremtés által minden ember egy közös családhoz tartozik, a megváltás pedig mindenkit eggyé kovácsol. Krisztus azért jött, hogy ledöntsön minden válaszfalat. Kitárta a templom minden helyiségét, hogy mindenki szabad utat találjon Istenhez. Szeretete oly széles, oly mély, oly teljes, hogy mindent áthat. Kivonja Sátán befolyása alól azokat, akiket a nagy csaló megtévesztett. Trónjához emeli őket, ahhoz a trónhoz, amelyet ígéretének szivárványa övez körül. Krisztusban nincs zsidó, sem görög, nincs rabszolga, sem szabad” (i. m. 229. o.).
Olvassuk el 1Pt 2:9-10 verseit, és keressük meg azt a négy címet, amit Péter az egyházra vonatkoztat! A legtöbb ezek közül tükröződik a következő ószövetségi szakaszokban, amelyek Izraelre utalnak: 2Móz 19:6 és Ézs 43:20. Mit érzékeltet e címek mindegyike az egyház és Isten kapcsolatát illetően? (Például a „választott nép” kifejezés azt emeli ki, hogy Isten választotta ki az egyházat, határozott céllal.)
KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN
Zakariás 14 – Máté 2; Evangelizálás,„Munka az idősebbekért” c. alfejezet
1. Egészítsd ki a bibliaszöveget: „És nem lészen többé kananeus…”
2. Mire kötött az Úr szövetséget Lévivel?
3. Egészítsd ki a bibliaszöveget: „És megtértek és meglátjátok, hogy…”
4. Milyen esemény után jelent meg Egyiptomban Józsefnek az Úr angyala?
5. Miért imádkoztak egyes idős személyek?
Alapszöveg: 1Pt 2:9.
I. ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
Annak ellenére, hogy Isten választott népe volt, és a szövetséget az elődöktől örökölte, Izraelben sokan megismételték szüleik hibáit, figyelmen kívül hagyva a szövetség fontosságát életükben. Istennek újból szembe kellett néznie annak szükségességével, hogy megrostálja bűnös gyermekeit.
II. MAGYARÁZAT
„Nép a népek között”
5Móz 28. fejezetében – akárcsak Ézsaiás, Jeremiás, Sofóniás és a kis próféták számos könyvében – a szövetségre vonatkozó ígéretek Izrael Jehova iránti hűségére hivatkozva hangzottak el. Mindazonáltal a Jézus (a Felkent, a Messiás) halála, amelyet Dán 9:25–29 szakasza jövendölt meg, végül az új szövetség kiterjesztéséhez vezetett, amelynek immár a zsidók mellett a népek is a kedvezményezettjei lettek. Ezután már hit által bárki igényt tarthatott a szövetség ígéreteire. Habár Izrael gyermekei közül sokan hűtleneknek bizonyultak Isten iránt, az Úr továbbra is hűséges maradt az Ő népéhez.
Az ígéret földjére vonatkozó értelmezés
„Az Ótestamentum a pátriárkáknak és Izraelnek megígért országot következetes módon teológiai fogalmakkal írta le: Isten ajándékaként vagy áldásaként szövetségének népe számára (1Móz 12:1, 7; 13:14–17; 15:18–21; 5Móz 1:5– 8; Zsolt 44:1–3). […] Következésképpen Izrael népe nem állíthatja azt, hogy közvetlen kapcsolata van a földdel, amelyen lakozik – nem rendelkezhet felette autonóm módon, nem képezheti abszolút tulajdonát. Nem Izraelé az a föld. […]
Habár az ország Isten kegyelmének ajándéka volt Izrael számára, a szövetség népe csakis akkor lakhatott benne, ha engedelmeskedik az Úrnak (lásd 5Móz 4:40; Ézs 1:19). Az ajándékkal együtt az Ajándékozót is el kellett fogadnia.” (Hans K. LaRondelle: The Israel of God in Prophecy: Principles of Prophetic Interpretation. Andrews University Press. 1983. 136. o.)
Izrael népe és a szövetség
A kegyelem szövetségének domináns lelki jegye a következő volt: „Engedelmeskedj, és élni fogsz, ellenkező esetben meghalsz!” Az ókori Izrael számára ez a motívum végigvonul mind az Ó-, mind pedig az Újtestamentumon. Az Ádámmal kötött szövetségtől egészen az új szövetségig Jehova parancsokban kifejezett akaratának tiszteletben tartásához társult minden egyes isteni ígéret.
A nemzeti nagysággal és az ország területi kiterjesztésével kapcsolatos ígéretek a szövetség feltételeinek teljesítésére vonatkozó szempontokon alapultak. Az Izraellel mint nemzettel összefüggő ígéretek, amelyek az ország jövőjére és kiemelkedő nemzetközi szerepére vonatkoztak, engedelmessége feltételéhez voltak kötve. Egyrészt, az emberi választástól függetlenül Isten határozott akarata az ígéretek megingathatatlan teljesítésén alapszik (1Móz 3:15), másrészt viszont úgy tűnik, Isten megengedi, hogy az emberi választások megzavarják az isteni ígéretek céljainak elérését, ami miatt az embernek egy sor keserű következménnyel kell számolnia (1Móz 2:16–17).
A maradék
„Akárhányszor írnak az Ószövetség prófétái Izrael eszkatológiai maradékáról, mindig úgy jellemzik, mint egy hűséges vallásos közösséget, amely megújult szívvel imádja Istent, »az új szövetség alapján« (Joel 2:32; Sof 3:12–13; Jer 31:31–34; Ez 11:16–21).” (Hans K. Rondelle: i.m. 90. o.)
A szövetség Izraele
„A végidő hűséges maradéka Isten tanúja lesz a nemzetek között, és magába foglalja az Izraelen kívüli népeket is, etnikai eredetüktől függetlenül (Zak 9:7; 14:16; Ézs 66:19; Dán 7:27; 12:1–3).
Az ótestamentumi eszkatologikus maradék teljes képe feltárja előttünk, hogy az Izraellel mint néppel kötött szövetség áldásai nem a hűtlen Izraellel fognak teljesedni, hanem azzal a lelki Izraellel, amely hűséges Jehovához, és bízik a Messiásban, akit Ő küldött. Izrael e maradéka magába foglalja majd minden nemzet hűséges maradékát, és ily módon teljesíteni fogja Izrael népe kiválasztásának isteni tervét.” (Hans K. Rondelle: i.m. 90–91. o.)
A kiemelendő legfontosabb tényező az, hogy Isten nem utasított vissza tömegesen embercsoportokat. Mindenki, zsidók és pogányok (jóllehet a zsidók voltak az elsők) egyénileg szabadulást nyerhetnek Jézusban. A gondolat, mely szerint Isten elutasította a zsidókat mint egyéneket csak azért, mert zsidók voltak, teljességgel ellenkezik a Szentírás tanításával. Íme mit írt Pál apostol:
„Mi tekintetben különb hát a zsidó? Vagy micsoda haszna van a körülmetélkedésnek? Minden tekintetben sok. Mindenekelőtt, hogy az Isten rájuk bízta az ő beszédeit. De hát hogy ha némelyek nem hittek? Vajon azoknak hitetlensége nem teszi-é hiábavalóvá az Istennek hűségét?” (Róm 3:1–3).
Itt egyértelműen azt olvassuk, hogy csak egyesek nem hittek, a többség viszont hitt. Ezek a hívő zsidók a pogányok közül megtért hívőkkel együtt alkották az ősegyházat. Kezdetben az ősegyházat tulajdonképpen kizárólag hívő zsidók alkották.
Isten senkit sem utasított el népként, közösségként, hisz az üdvösség sosem közösségi, hanem mindig egyéni. Legyen zsidó vagy pogány, minden ember egyénileg, saját döntése alapján üdvözül vagy kárhozik el.
III. ALKALMAZÁS
Elmélkedésre: Az emberi társadalom mindig is eredettudatos volt. A lenyűgöző, előkelő származás érdemeket, befolyást, kapcsolatokat szerez. A bibliai időkben is az embereket gyakran a származásuk alapján azonosították. Ábrahám magvának lenni nagy megtiszteltetés volt a zsidóknak.
1. Milyen szerepet játszott a szövetség az Isten és az emberek közti kapcsolat kiépítésében egy olyan korban, amikor a származásnak nagy jelentőséget tulajdonítottak? Hogyan befolyásolja Istennel való kapcsolatunk embertársainkkal fenntartott kapcsolatainkat? Milyen tanulságok vonhatók le a Jehova és Izrael közötti, szövetségen alapuló kapcsolatból, és a levont tanulságok hogyan erősíthetik meg személyes kapcsolatunkat Istennel?
2. A korabeli előítéletek semlegesítése érdekében Jézus nyilvánvaló igazságokra világított rá, mint például arra, hogy Isten felhozza a napot mind a jókra, mind a gonoszokra (Mt 5:45). A tény, hogy Jézusnak Isten választott népe figyelmét ilyen nyilvánvaló igazságokra kellett felhívnia, a zsidók énközpontúságát bizonyítja.
Egyházunknak is számolnia kell az énközpontúság veszélyével. Milyen veszélyek kísértik közösségünket e tekintetben?
3. Izrael genealógiájának része Isten látható, ragyogó dicsősége, a sekina (2Móz 40:34–38). Milyen kézzel fogható bizonyítékod van Isten létezésére? Valóban szükségünk van látható, érzékelhető dolgokra, amelyek Istenre emlékeztessenek? Magyarázd meg a válaszodat.
4. Elemezd 2Kor 11:16–33 szakaszát. Pál korinthusi ellenzékét olyan keresztény zsidók alkották, akik vezető tisztségekre törekedtek az egyházban. Úgy vélték, hogy Ábrahám magva lévén, felsőbbrendűek a pogányok közül megtért keresztényekhez képest. Pál azonban nem ismert el semmiféle megkülönböztetést a zsidók és a népek között, ami az üdvösség kérdését és az Úr előtti helyzetüket illeti. Velünk is megtörténhet, hogy felsőbbrendűeknek érezzük magunkat másokhoz képest, akiknek ugyanolyan joguk van szövetségen alapuló kapcsolatban élniük Istennel, mint nekünk, és ha igen, hogyan? „Külső” elvárásaink mások irányában miként akadályozhatják az egyház küldetését?
Studiul 6, 1-7 mai
