Szövetségkötés a Sínainál
Alapige: „Ti láttátok, amit Egyiptommal cselekedtem, hogy hordoztalak titeket sasszárnyakon és magamhoz bocsátottalak titeket.” (2Móz 19:4)
„Balesetet szenvedett egy kisfiú, akinek hat testvére volt. Kórházba vitték. Otthon többnyire mindenben szűkölködtek, a gyerek mindig csak keveset ihatott meg egy pohár tejből. Egy tele pohár tejen két testvér osztozott, aki először ivott, annak figyelnie kellett, hogy ne fogyasszon el túl sokat. Miután a kissrácot ellátták a kórházban, az ápolónő vitt neki egy nagy pohár tejet. A gyerek egy pillanatig vágyakozva nézte az italt, majd az otthoni, ínséges állapotokra gondolva megkérdezte: »Mennyit ihatok belőle?« Az ápolónő könnyes szemmel, gombóccal a torkában felelte: »Idd meg mindet, kisfiam, idd meg az egészet«” (H. M. S. Richards: Free Grace. Voice of Prophecy News. 1950. június, 4. o.)!
Az ókori Izrael kiváltsága volt, hogy a kisfiúhoz hasonlóan bőven ihattak az üdvösség forrásaiból – és ez a kiváltság a miénk is. Az isteni kegyelem csodálatos megmutatkozása volt Izrael kiszabadulása a szolgaság és elnyomás évszázadai után. Isteni kegyelem szabadít fel bennünket is a bűntől.
HETI ÁTTEKINTÉS: Milyen hasonlattal mutatta be az Izraellel való kapcsolatát Isten? A kivonulás és a Sínai történetei mennyiben párhuzamosak az egyéni megváltással? Mi volt a törvény szerepe a Sínai-hegynél kötött szövetségben?
Május 15. – A szombatiskolát látogatók napja
EGW idézet:
Hallgassátok, mit mond az Úr: „Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, amely Egyiptomban van, és meghallottam az ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat; sőt, ismerem szenvedéseit. Le is szállok, hogy megszabadítsam őt az egyiptombeliek kezéből.” (2Móz 3:7–8) Isten nem marad közömbös gyermekei szükségletei láttán, és az elnyomókat meg fogja büntetni. Hallja népe nyögéseit. Hallja az imákat, és mindenkire odafigyel. Ő engedélyez vagy Ő akadályoz meg bizonyos eseményeket. A menny Istenét az elesetteket felemelő Krisztus képviseli. Barátja mindazoknak, akik szeretik és félik az Ő nevét, és megbünteti azokat, akik le merészelnek térni az igaz útról, miközben gyermekei arra törekszenek, hogy minden ember megismerje és kövesse Isten útját, és eljusson a mennyei hajlékokba. – The Upward Look, 364. o.
Az Úr megparancsolta Mózesnek, hogy menjen és beszéljen a fáraóval. Rendelje el, hogy engedje a népét Egyiptomból távozni. Négyszáz évig voltak ott, és osztályrészük rabszolgaság volt. A bálványimádás megrontotta őket, és eljött annak az ideje, hogy amikor Isten kihívta őket Egyiptomból, engedjenek törvényeinek, megtarthassák az Úr szombatját, amelyet az Édenben adott az embernek. Félelmetes dicsőségben mondta el nekik a tíz törvényt a Sínai-hegyről, hogy megértsék a törvény szent és örök voltát, és sok nemzetség alapját építsék fel azzal, hogy megtanítják gyermekeiknek: Isten szent előírásai kötelező érvényűek. – A keresztény nevelés alapjai, 287. o.
Hallgatói közül sokan hittel vonzódtak Jézushoz, így őnekik mondta: „Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok; és megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.” (Jn 8:31–32) Ezek a szavak sértették a farizeusokat. Félretették, hogy a nemzet mennyi ideje hordoz idegen igát, és mérgesen kiáltottak fel: „Ábrahám magva vagyunk, és nem szolgáltunk soha senkinek: mimódon mondod te, hogy szabadokká lesztek?” (Jn 8:33) Jézus végignézett ezeken a férfiakon, a gonosz rabjain, akiknek a bosszú körül forogtak a gondolataik, és szomorúan így felelt: „Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek.” (Jn 8:34) A legrosszabb fajta rabságban sínylődtek: a gonosz lélek tartotta hatalmában őket. Minden lélek, aki nem hajlandó átengedni magát Istennek, egy másik erő uralma alá kerül. Nem önmagáé. Beszélhet szabadságról, mégis a legalávalóbb szolgaságban van. Nem láthatja az igazság szépségét, értelmét Sátán irányítja. Azzal ámítja önmagát, hogy saját ítéletei szerint jár el, valójában azonban a sötétség fejedelmének akaratát követi. Krisztus azért jött, hogy letörje a lélekről a bűn rabságának bilincseit. „Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” (Jn 8:36) „A Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye” megszabadít minket „a bűn és a halál törvényétől” (Róm 8:2). – Jézus élete, 466. o.
Hosszú, nehéz évszázadokon át Izrael belemerült az egyiptomi pogányság mélységeibe, és ez kétségkívül elhomályosította ismereteiket Isten személyét, akaratát és jóságát illetően. Hogyan nyerheti vissza Isten a népét? Először is Izrael iránti szeretetét bemutatva, a szabadítás hatalmas tetteivel. Igyekezett rávenni őket arra, hogy szeretettel válaszoljanak a felkínált szövetségre. Isten előbb emlékeztetett az értük végbevitt, kegyelmes tetteire a Sínainál.
1. Milyen két példával ábrázolta a Sínainál az Úr azt, ahogyan kivitte Izraelt Egyiptomból?
2Móz 19:4; 5Móz 32:10-12, 5Móz 1:29-31; Hós 11:1
2. Hogyan viszonyult Isten a népéhez? Mire taníthatták ezek a képek Izraelt (mint ahogy minket is) ezzel kapcsolatban?
E példák arra utalnak, hogy Isten nagyon is tudatában van gyámoltalanságunknak. Olvassuk el Zsolt 103:13-14 verseit! A sas és a gyermekét karjára vevő szülő példája is érzékelteti, mennyire törődik a jólétünkkel. Gyengéd, támogató, védelmező, bátorító, teljes érettségre akar vezetni. „Közismert volt, hogy a hegytetőkön fészkelő sasok milyen odaadóan gondozzák fiókáikat. Amikor kicsinyeiket repülni tanítják, a hátukra véve nagy magasságba emelkednek velük, ahonnan látni a Sínai síkságait, majd leejtik őket. Ha a fióka még túl kicsi, vagy ha megrémíti a repülés, az apa gyorsan alászáll, hogy a hátára vegye és visszavigye a szirti fészekbe. Az isteni hang pedig azt mondja, hogy »így hoztalak ki Egyiptomból magamnak«” (George A. F. Knight: Theology of Narration. Grand Rapids, MI., 1976, Eerdmans Publishing Company, 128. o.).
3. Hasonlítsuk az egymás iránt tanúsított érdeklődésünket ahhoz, ahogyan Isten törődik velünk! Az Ő gondoskodása mire késztessen bennünket embertársainkkal kapcsolatban?
Saját tapasztalatainkból milyen példával érzékeltetnénk Isten önzetlen törődését? Soroljunk fel néhány képet, egyéni tapasztalataink és kulturális hátterünk alapján! Beszéljünk erről a csoportban!
EGW idézet:
Isten sokszor kinyilatkoztatta magát „irgalmas és kegyelmes Isten”ként, akinek „hosszú” a türelme, „nagy” a szeretete és hűsége (Zsolt 86:15). „Még gyermek volt Izrael, amikor megszerettem – jelentette ki az Atya –, Egyiptomból hívtam ki fiamat.” (Hós 11:1) Az Úr szeretettel bánt Izraellel, amikor megszabadította az egyiptomi szolgaságból, és az ígéret földje felé vezette őket. „Ezért szabadította ki őket minden nyomorúságukból. Nem követ vagy angyal, hanem Ő maga szabadította meg őket: szeretetével és könyörületével Ő váltotta meg őket. Felkarolta és hordozta őket ősidőktől fogva.” (Ésa 63:8–9) „Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek?” (2Móz 33:14) – ígérte a pusztai vándorlás alatt. Ezt a biztosítékot Jahve jellemének csodálatos megmutatkozása kísérte, amely képessé tette Mózest, hogy az egész Izraelnek hirdesse Isten jóságát, és hiteles képet adjon láthatatlan Királyuk tulajdonságairól. „Elvonult előtte az Úr, és így mondta azt ki: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! Megtartja szeretetét ezerízig, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket. Bár nem hagyja egészen büntetés nélkül...” (2Móz 34:6–7) – Próféták és királyok, 311–312. o.
Lelkileg beteg embertársadnak testvéri szeretetre van szüksége, mint ahogyan neked is. Egy nálad gyengébb ember tapasztalatát kell meghallanod, hogy képes legyél őt megérteni és támogatni. A gyengeség felismerése segít abban, hogy másokon is segíthessünk. Sose menjünk el egy szenvedő lélek mellett anélkül, hogy ne próbálnánk megvigasztalni őt, hiszen bennünket is megvigasztalt az Úr. A közösség Krisztussal, a személyes kapcsolat az élő Megváltóval felkészíti a lelket, a szívet és az elmét a romlott természet legyőzésére. A tévelygőnek beszélj a Mindenható bárkit fölemelni kész karjáról, beszélj a megértő és irgalmas Jézusról. Az ilyen ember számára nem elég csupán a törvényben és a hatalomban bízni, mivel ezek nem rendelkeznek irgalommal, és sosem hallják meg a segélykiáltást. A tévelygőnek meleg kézfogásra van szüksége és arra, hogy ráhagyatkozhasson egy érzékeny szívre. Gondolatait tereld a mennyei jelenlétre, ami mindig a rendelkezésére áll, és együttérzéssel fordul hozzá. Hívd meg, hogy gondoljon az Atya szívére, amely szíven sebeket ejt a bűn, az Atya karjára, amelyet kinyújt felé, és az Atya hangjára, aki így szól: „Avagy fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem!” (Ésa 27:5) – In Heavenly Places, 295. o.
A hozzá jövő szenvedőkben Krisztus nemcsak azokat látta, akik akkor segítséget kértek tőle, hanem mindazokat is, akik a korszakokon át hasonló ínségben és hasonló hittel fordulnak majd hozzá. […] Így van ez Isten Igéjének minden ígéretével. Bennük Ő személy szerint szól mindnyájunkhoz, olyan közvetlenül, mintha ténylegesen hallanánk szavát. Krisztus megígéri nekünk kegyelmét, és megosztja velünk hatalmát. Ezek azok a falevelek, amelyek „a népek gyógyítására szolgálnak” (Jel 22:2 – új prot. ford.). – A nagy Orvos lábnyomán, 122. o.
„Azért mondd meg Izráel fiainak: Én vagyok az ÚR, és kihozlak titeket Egyiptom nehéz igája alól, és megszabadítalak titeket a kemény szolgálattól, és megmentelek benneteket kinyújtott karral és nagy büntető ítéletek által. Népemmé fogadlak titeket, Istenetek leszek, és megtudjátok, hogy én vagyok a ti URatok és Istenetek, aki kihoztalak titeket Egyiptom nehéz igája alól” (2Móz 6:6-7, ÚRK).
4. Nézzük meg az alábbi verseket! Milyen elveket találunk bennük Istennek az emberiséggel kötött szövetségi kapcsolatára vonatkozóan? Figyeljük meg, hogy milyen gyakran jelenik meg az én szó ezekben a versekben!
Izraelnek az egyiptomi szolgaságból való megszabadítása és Noénak, valamint a családjának az özönvízből való megmentése az üdvösségtörténet két kiemelkedő eseménye Mózes írásaiban. Mindkettő bepillantást enged a megváltás jeleneteibe, de főként a kivonulás eseményében látható az alapvető minta. Amikor (Mózes által) Isten kijelenti Izraelnek: „megmentlek titeket” (2Móz 6:6), azzal szó szerint azt fejezi ki, hogy „úgy járok el, mint a megváltó rokon”, a góél. „A megment szó 2Mózes 6. fejezetének 6. versében olyan családtagra utal, aki visszavásárol vagy megvált egy másik családtagot, azt, aki adósság miatt rabszolga lett vagy a rabszolgaság fenyegeti. Izraelnek nyilván nem volt olyan földi rokona, aki megválthatta volna, Isten azonban ilyen rokona lett” (Bernard L. Ramm: His Way Out. Glendale, CA., 1974, Regal Books Division, G/L Publications, 50. o.).
5. Hogyan értjük azt a gondolatot, hogy Isten „megváltja” vagy visszaszerzi népét a szolgaságból? Milyen árat kellett ezért fizetnie? Ezek szerint milyen értéket lát bennünk (lásd Mk 10:45; 1Tim 2:6; Jel 5:9)?
2Móz 3:8 versében Isten kijelenti, hogy „leszáll” megmenteni Izraelt. Itt egy gyakran használt héber szó fordul elő, ami az Úr és az emberek kapcsolatára vonatkozik. Isten a mennyben van, mi pedig a földön, tehát csak akkor menthet meg, ha „leszáll” hozzánk. A gondolat legigazabb értelmében véve csak azért nyerhetünk üdvösséget, mert Jézus lejött a földre, itt élt, szenvedett, meghalt és értünk fel is támadt. „És az Ige testté lett és lakozék miközöttünk” (Jn 1:14) – ez is azt fejezi ki, hogy Isten lejött a megmentésünkért.
EGW idézet:
Ne feledjétek, hogy az az erőtök, az a győzelmetek, ha együtt munkálkodtok Krisztussal, mint személyes Megváltótokkal. Ez a ránk eső rész. Akik ezt teszik, azokhoz megjön a bizonyosság. „Mindeneknek, aki befogadja, hatalmat adott, hogy Isten fiává legyen.” (Jn 1:12) Krisztus kijelenti: „Nélkülem mit sem tehettek.” (Jn 15:5) S az alázatos, hívő lélek válaszol: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki engem megerősít.” (Fil 4:13) Jézus megértő és könyörülő Megváltó. Megbízása így szól: „Menjetek el az egész világra.” (Mt 16:15) Mindenkinek meg kell hallania a figyelmeztetés üzenetét. A keresztény versenyfutás résztvevőjére a legértékesebb jutalom vár. Aki kitartóan fut, elnyeri az élet hervadhatatlan koronáját. – Bizonyságtételek, VII. köt., 39. o.
Krisztus szeretetteljes, könyörületes. Fönntartó hatalma segítségével férfiak és nők válhatnak erőssé, hogy ellenálljanak a kísértéseknek. Amint az elítélt bűnös a bűnre tekint, a bűn igen nagy gonoszság lesz a szemében. Csodálkozni fog, miért nem jött hamarabb Jézushoz. Belátja, hogy le kell győznie hibáit, Isten akaratának kell alávetnie étvágyát és indulatait. Fölül kell kerekednie a romlottságon, mely a bűnös kívánság által uralkodik e világon. Miután megbánta, hogy lábbal tiporta a menynyei törvényt, komolyan törekszik legyőzni a bűnt. Igyekezni fog nyilvánvalóvá tenni Krisztus kegyelmét, és személyes kapcsolatra lép az Üdvözítővel. Szüntelen Őt tartja szem előtt. Imádkozik, hisz, és elnyeri az áldásokat, melyekre szüksége van. Így egyre inkább megközelíti az Isten által fölállított mértéket. Mikor megtagadja magát, fölveszi a keresztjét, és követi Krisztust, amerre megy, és jellemében új erények tűnnek majd elő. Teljes szívvel fogja szeretni az Úr Jézust, és Krisztus lesz bölcsessége, igazságos tettei, megszentelődése és megváltása. – Bizonyságtételek, IX. köt., 151. o.
Jézus emberi léttel fedte el istenségét, hogy az emberiséget emberként érintse meg; hogy együtt élhessen az emberekkel, és elviselje az ember összes próbáit és szenvedéseit. „Mindenben megkísértetett hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.” Emberi voltában megismerte, megértette az embert érő összes kísértéseket. […] A Krisztus által adott törvény szerint az elveszett, eljátszott örökséget a legközelebbi rokonnak kellett megváltania. Jézus félretette királyi palástját, koronáját, és emberi léttel takarta el istenségét, hogy helyettes lehessen az emberiség számára, hogy ember voltában meghalva, halálával elpusztíthassa azt, akié a halál hatalma. Istenként nem tehette ezt meg, de emberként eljőve meg tudott halni. Halálával legyőzte a halált. Krisztus azt adta halálra, akié a halál hatalma volt. Megnyitotta a sírt azok előtt, akik személyes üdvözítőjüknek ismerik el Őt. – A Te Igéd igazság, VII. köt., 925. o.
Mózes második könyve három fő eseményre hívja fel az olvasók figyelmét. Mint három hegy, úgy emelkedik a kisebb történések fölé a kivonulás, a szövetségkötés és a szent sátor építése. A szövetségkötésről, ami a három esemény Mount Everestje, 2Mózes 19–24. fejezetei számolnak be. E szakasz rövid vázlata megmutatja a történések sorrendjét és kapcsolatát. Még ha valakinek nincs is ideje elolvasni az alábbiakban felsorolt minden verset, az események sorrendjét megláthatja:
-
Miután az Úr megszabadította Izraelt, megérkeztek a Sínai-hegyhez, ahol letáboroztak (2Móz 19:1-2).
-
Isten szövetséget ajánl Izraelnek (2Móz 19:3-6).
-
Izrael válasza, amelyben elfogadják a szövetséget (2Móz 19:7-8).
-
Felkészülés az ünnepélyes szövetségkötésre (2Móz 19:9-25).
-
A Tízparancsolat kihirdetése (2Móz 20:1-17).
-
Mózes a szövetség közbenjárója (2Móz 20:18-21).
-
A szövetség feltételeinek kifejtése (2Móz 20:22–23:22).
-
A szövetség megerősítése (2Móz 24:1-18).
Ennek a szövetségnek meghatározó a szerepe a megváltási tervben. Ezt közli a Biblia negyedikként (amit megelőz az Ádámmal, Noéval és az Ábrahámmal kötött szövetség). Ebben Isten még teljesebb kinyilatkoztatást ad önmagáról, mint a korábbiakban, különösen a szentély egész áldozati rendszerének felállításával. A szentély eszköze által akarta bemutatni a népnek a megváltási tervet, amit nekik a világ elé kellett tárni.
Az Úr megmentette Izraelt az egyiptomi szolgaságból, de azt akarta, hogy megértsék: a megváltás jelentősége nagyobb, fontosabb pusztán a fizikai rabságból való szabadulásnál. Isten a bűntől, a legfőbb szolgaságtól is meg akarta őket váltani, ez pedig csak a Messiás áldozata által történhetett meg, amit a szentélyszolgálat képei és szimbólumai tanítottak. Nem is csoda tehát, hogy a szolgaságból való szabadulásuk és a törvényadás után Isten felszólította az izraelitákat a szent sátor építésére, a szentélyszolgálat gyakorlására, hiszen ezek által nyilatkoztatta ki nekik a megváltási tervet, ami a szövetség igazi értelmét és célját adja. Ugyanis a szövetség nem jelent semmit, ha nem az üdvösség szövetsége, amit az Úr kínál fel a bűnössé lett emberiségnek. Ez történt az Édenben és a Sínai-hegynél is.
Miért volt szükség szövetségre Isten és Izrael népe között? Lásd 5Móz 29:10-13! Figyeljük meg ismét a szövetség kapcsolati vonatkozását!
EGW idézet:
A zsidó nemzet hosszú éveket töltött fogságban… Az Úr azonban nem nézte tétlenül a helyzetüket, és nem feledkezett meg elnyomott gyermekeiről. „És meghallotta Isten az ő fohászkodásukat, és megemlékezett Isten az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségéről. És megtekintette Isten az Izrael fiait, és gondja volt rájuk Istennek.” „Az Úr pedig mondta: Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, amely Egyiptomban van, és meghallottam az ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat; sőt, ismerem szenvedéseit. Le is szállok, hogy megszabadítsam őt az egyiptombeliek kezéből.” […] A rabszolgaság évei alatt a zsidók megfeledkeztek az igaz Istenről és a törvényről, de az Úr újból kinyilatkoztatta magát számukra. Félelmetes dicsőségben és megdöbbentő magasztosságban jelentette ki a szent rendeleteket, majd megparancsolta, hogy tartsák be a törvényét. A Tízparancsolat Isten jellemének tükre, mely örök trónjához hasonlóan változhatatlan. – The Southern Work, 41–42. o.
Krisztus azonban a segítségünkre jött. Ugyanazon megpróbáltatások és kísértések között élt a földön, mint amelyek miránk is jönnek; de bűnt nem követett el. Meghalt értünk, és íme, felajánlja, hogy a bűneinket elveszi, és igazságát, szépségét ajándékozza nekünk. Ha átadjuk magunkat neki, és üdvözítőnkül fogadjuk el, életünk bármilyen bűnös volt is, az Ő érdemeiért igaznak számít. Jézus jelleme lép a mienk helyébe, és Isten kegyelmébe fogad bennünket, mintha sohasem vétkeztünk volna. Sőt, mi több, a Fiú átalakítja a szívünket, és hit által lakik bennünk. Hit által kell a Krisztussal való összeköttetést fenntartanunk és akaratunkat neki napról napra alárendelnünk. Amíg így teszünk, Ő munkálja bennünk az akarást és a cselekvést jókedvéből. Akkor elmondhatjuk: „Amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta érettem.” (Gal 2:20) – Jézushoz vezető út, 62. o.
Az emberi lelket sújtó összes kétely és nehézség során egyedül csak az Úr segíthet megszabadulni a gyötrelmektől és az aggodalmaktól. Minden gondunkat vessük Krisztusra, és ne feledjük, hogy Ő mellettünk áll, és szoros kapcsolatra vezet el Istennel. Elménk szüntelenül forduljon az Úr felé, és akkor Ő lesz az erőnk a gyengeségek közepette, tudatlanságunkban pedig Ő lesz a bölcsességünk. Biztosak lehetünk abban, hogy nem kell a mennybe mennünk azért, hogy lehozzunk magunkhoz Jézust, és a mélységbe sem kell alászállnunk, hogy felhozzuk Őt, mivel Ő itt van mellettünk, és a szeme szüntelenül őrködik fölöttünk. Törekednünk kell azt megérteni, hogy az Úr nagyon közel van hozzánk, Ő tanácsol és vezet minket. – Sons and Daughters of God, 27. o.
„Most azért ha figyelmesen hallgattok a szavamra, és megtartjátok szövetségemet, ti lesztek az én népem valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld. És papok birodalma és szent nép lesztek” (2Móz 19:5-6, ÚRK).
Ezekben a versekben ajánlja fel az Úr a szövetséget Izrael népének. Ugyan elhívta őket, ezt azonban nem ruházta rájuk automatikusan, a saját döntésük nélkül. Nekik is együtt kellett működniük. Az Egyiptomból való kiszabadításukhoz is szükség volt az együttműködésükre: ha nem tették volna azt, amit Isten meghagyott nekik (például a vért nem kenik az ajtófélfára), nem szabadultak volna meg. Ennyire egyszerű.
Nem mondta azt sem nekik az Úr, hogy „akár tetszik, akár nem, a drága tulajdonomnak tartalak titeket, papok nemzete lesztek”. Ez nem így működik, nem ez áll a szövegben.
6. Olvassuk el 2Móz 19:5-6 verseit! A hit általi megváltás összefüggésében értve mit mond itt az Úr? Közömbösítené valamiféleképpen a kegyelem általi üdvösség elvét a felszólítás, hogy engedelmeskedjenek? Hogyan segítenek a következő versek megtalálni a választ: Róm 3:19-24; 6:1-2; 7:7; Jel 14:12?
„Engedelmesség által nem érdemelhetjük ki az üdvösséget. A megváltás Isten ingyen kegyelmi ajándéka, amelyet hittel kell elfogadnunk. Ám a hit gyümölcse az engedelmesség” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely, 46. o.).
Gondoljunk bele, hogy mire volt hajlandó az Úr Izrael érdekében! Nemcsak megszabadította őket csodák folytán az egyiptomi szolgaságból, hanem saját népének, papok birodalmának is akarta őket. Vele való kapcsolatukat a szabadításra (mint az egyiptomi szolgaságból való, átmeneti kiszabadításra, valamint az örök szabadításra) alapozva olyan lelki, intellektuális és erkölcsi szintre kívánta a népet felemelni az Úr, ami miatt az ókori világ csodálattal figyelheti őket. Az volt a célja ezzel, hogy a népek között hirdessék az evangéliumot, válaszként pedig csupán engedelmeskedniük kellett.
Hogyan kell a mai tanulmányban tárgyalt elvnek tükröződnie az Úrral való személyes tapasztalatunkban is?
EGW idézet:
Pál megértette, hogy a törvénynek nincs hatalma arra, hogy megbocsásson a törvényszegőnek. „A törvény cselekedeteiből egy test sem igazulhat meg.” (Róm 3:20) […] Az Úr látta bukott helyzetünket. Látta, hogy kegyelemre van szükségünk, és mivel szeretett minket, kegyelmet és békét adott számunkra. A kegyelem kedvezést jelent annak irányába, aki azt nem érdemli meg, aki elveszett. Bűnösségünk ténye nem zárja el előlünk Isten irgalmát és szeretetét, hanem szükségessé teszi számunkra – megváltásunk érdekében. Krisztus így szólt: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon.” (Jn 15:16) – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, I. köt., 347. o.
Az üdvösséget társulás, együttmunkálkodás útján nyerjük el. A megtérő bűnös és Isten között közös munka jön létre. Ez elengedhetetlen a jellem felépítéséhez, a helyes alapelvek kialakításához. Az embernek komoly erőfeszítéseket kell tennie, hogy legyőzze, ami a tökéletesség elérésében akadályozza. Az eredmény azonban teljesen Istentől függ; csupán emberi erőfeszítések nem elegendők. A segítsége nélkül teljesen értéktelenek. Az Úr munkálkodik, és az ember is. Az embernek kell ellenállnia a kísértésnek, de az erőt ehhez a mennyből nyeri el. Így egészíti ki egymást egyrészt a végtelen bölcsesség, részvét és erő, másrészt a gyengeség, bűn és teljes tehetetlenség. Az Örökkévaló azt akarja, hogy uralkodjunk magunkon; azonban a beleegyezésünk és együttmunkálkodásunk nélkül nem segíthet rajtunk. Isten Lelke az embernek adott erők és képességek által munkálkodik. Önmagunktól nincs erőnk, hogy szándékainkat, vágyainkat és hajlamainkat összhangba hozzuk az Atya akaratával. Ha azonban készek vagyunk arra, hogy „készségesekké tegyen bennünket”, akkor az Üdvözítő elvégzi helyettünk: „lerontja az okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett”, és foglyul ejt „minden gondolatot, hogy engedelmeskedjen Krisztusnak” (2Kor 10:5). – Az apostolok története, 482. o.
A Krisztusba vetett hit általi megigazulás a jellem átalakulásával válik nyilvánvalóvá. Ez a világ számára a jel az általunk vallott tanítások igaz voltáról. Az Ige naponkénti gyakorlása annak a bizonyítéka, hogy élő gyülekezet vagyunk. A világ számára a következetes keresztény viselkedés az élő bizonyságtétel. […] Ezt sokan olyan homályosan értik meg, hogy ezren és ezren, akik bár állítják, hogy az Isten fiai, valójában a gonosz gyermekei, mivel cselekedeteikre akarnak támaszkodni. Ő mindig is megköveteli az igaz cselekedeteket, a törvény is megköveteli, de mivel az ember bűnbe esett, ahol a jó cselekedetek értéktelenek, egyedül Jézus igazságossága elégséges. Krisztus mindenképpen üdvözíteni tud, mert mindenkor él, hogy közbenjárjon értünk. – A Te Igéd igazság, VI. köt., 1071. o.
Első látásra minden jónak tűnik. Az Úr kiszabadítja népét, szövetségi ígéreteket tesz nekik, ők pedig megfogadják: mindent megtesznek, amit csak kér tőlük az Úr. „Mennyben köttetett” egyezség, nem igaz?
7. Mit tudhatunk meg az alábbi versekből a válaszról, amit Izrael a szövetség ajánlatára mondott?
Róm 9:31-32, Róm 10:3, Zsid 4:1-2
Bármit is kérjen tőlünk Isten, a lényeg, hogy a hit legyen a vele való kapcsolatunk fundamentuma. A hit az alap, amit követnek a tettek. A cselekedetek önmagukban nem tesznek bennünket elfogadhatóbbá a szent Isten szemében, még ha a legtisztább, legőszintébb indíték vezérel is és bármilyen sokat is tegyünk. Nem volt ez így Izrael korában, és a mi időnkben sincs így.
8. A Bibliában újból és újból hangsúlyt kap a cselekedetek fontossága, akkor miért nem válhatunk elfogadhatóvá általuk Isten előtt (lásd Ézs 53:6; 64:6; Róm 3:23)?
A héberek sajnos azt hitték, hogy az engedelmesség nem a megváltás következménye, hanem az üdvösség eszköze lesz. A törvény betartása által akartak megigazulni, nem Isten igazságát keresték, amit hit által nyerünk el. Isten ugyanúgy a kegyelem szövetségének szánta a Sínainál kötött szövetséget – amihez ugyan jóval részletezettebb rendelkezések és törvények tartoztak –, mint az azt megelőző többit. Az ingyen kapott kegyelem olyan változást hoz létre a szívben, ami engedelmességre vezet. Természetesen nem az volt a baj, hogy próbáltak engedelmeskedni (a szövetség igényt támasztott az engedelmességre). Ott a probléma, hogy amit ők tettek, valójában nem „engedelmesség” volt – amint a nép későbbi történelme mutatta is.
Olvassuk el figyelmesen Róm 10:3 versét, különösen a végét! Mi a lényege Pál szavainak? Mi történik az emberrel, ha saját maga próbál igazzá lenni? Miért vezet ez elkerülhetetlenül bűnhöz, igazságtalansághoz és lázadáshoz? Gondolkodjunk el a saját életünkről! Nem veszélyeztet bennünket éppen ez?
EGW idézet:
Bár a törvény szent, a zsidók, mivel a maguk erejéből törekedtek megtartani, nem tudtak eljutni az életszentségre. Krisztus tanítványainak másféle életszentségre kell eljutniuk, ha be akarnak jutni a mennyek országába. Isten az Ő Fiában a törvény tökéletes megszentelődését ajánlja föl. Ha teljesen megnyitnák a szívüket Krisztus befogadására, magának Istennek az élete, szeretete élne bennük, az Ő mására alakítva őket. Így az Úr ingyen ajándéka által annak a megszentelődésnek lennének a birtokában, melyet a törvény követel. A vallásos vezetők azonban elvetették Jézust, „mert az Isten igazságát nem ismervén és az ő tulajdon igazságukat igyekezvén érvényesíteni az Isten igazságának nem engedelmeskedtek” (Róm 10:3). – Gondolatok a Hegyibeszédről, 54. o.
Sátán elmélete az, hogy Krisztus halála kegyelmet hozott, mely átvette a törvény helyét. Jézus halála egyáltalán nem változtatja meg, nem hatálytalanítja és a legcsekélyebb mértékben sem csökkenti a Tízparancsolat jelentőségét. A drága kegyelem, melyet vére által a Megváltó ajánl fel az embernek, megalapozza Isten törvényét. Az ember bukása óta az Úr erkölcsi kormányzata és kegyelme elválaszthatatlanok lettek egymástól, Minden ítéletnél kéz a kézben jelennek meg. „Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást.” (Zsolt 85:11) Jézus, a mi helyettesünk beleegyezett abba, hogy Ő viselje a büntetést, melyet az ember a törvény áthágásáért érdemel. Ő felvette istenségére az emberi testet és természetet, és így lett Emberfiává, Megváltóvá és Üdvözítővé. A törvény megváltoztathatatlanságát jól mutatja az a tény, hogy Isten drága Fiának meg kellett halnia az ember megváltásáért. A törvény áthágójának szempontjából milyen egyszerű lett volna, ha Ő eltörli a törvényét, így biztosít lehetőséget az embernek az üdvösségre, és Krisztus is a mennyben maradhat! Az a tanítás, mely azt mondja ki, hogy a kegyelem miatt szabadon áthághatjuk Isten törvényét, végzetes tévedés! A menny törvényének minden áthágója bűnös, és senki sem szentelődhet meg, amíg tudatosan bűnben él. – Hit, remény, cselekvő szeretet, 30. o.
Bármilyen bűnt követtél el, valld meg Istennek! Ha csak ellene vétkeztél, akkor csak neki valld meg. Ha emberek ellen vétkeztél, úgy nekik valld be a bűnödet, és akkor az Úr meg fog téged áldani. Ezáltal meghal az éned, és Krisztus képmása alakul ki benned. […] Akik Istentől jövőnek ismerik fel a feddést, azokat képessé teszi arra, hogy belássák a tévedéseiket, és azokból okulva fontos tanulságokat vonjanak le. Látszólagos vereségük győzelemmé alakul át. Azért maradnak talpon, mert nem a maguk erejében, hanem az Úr erejében bíznak. Komolyak, lelkesek, alázatosak lesznek, és Isten Igéje vezeti őket. Nem tétováznak, hanem biztos léptekkel haladnak a mennyei fény által megvilágított ösvényen. – That I May Know Him, 239. o.
Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, „Kivonulás”, „A Vörös-tengertől a Sínai-hegyig” és „Az Izraelnek adott törvény” c. fejezetei, 237–272. o.
„Az váltja ki a szolgaság lelkületét, ha próbálunk a törvény szerinti vallás értelmében élni úgy, hogy saját erőnkből igyekszünk eleget tenni a törvény követelményeinek. Csak akkor van remény számunkra, ha az ábrahámi szövetségbe lépünk, ami a Jézus Krisztusba vetett hit kegyelmi szövetsége. Ugyanaz az Ábrahámnak hirdetett evangélium, ami reménységet adott neki, mint ami ma hangzik nekünk, ami által reménységet találunk mi is. Ábrahám Jézusra nézett, aki a hitünk fejedelme és bevégzője” (Ellen G. White megjegyzései, The SDA Bible Commentary. 6. köt. 1077. o.).
„Az egyiptomi fogság ideje alatt az izraeliták közül sokan elfeledkeztek Isten törvényének szentségéről, összekeverték ennek a törvénynek az előírásait a pogány szokásokkal és hagyományokkal. Isten elvezette őket a Sínai-hegyhez és ott saját szavaival jelentette ki nekik törvényét” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 293. o.).
KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN
Máté 3–9;
Evangelizálás,„Ellen G. White tapasztalatai és módszerei a személyes munkában” c. alfejezet
1. Mit csináltak Zebedeus és a fiai, amikor az Úr meglátta és elhívta őket?
2. Egészítsd ki a bibliaszöveget: „És amikor imádkozol, …”
3. Egészítsd ki a bibliaszöveget: „Mert úgy tanítja vala őket, …”
4. Egészítsd ki a bibliaszöveget: „És körüljárja vala Jézus a városokat mind, és a falvakat…”
5. Hova ment el White testvérnő, válaszként a kitartó kérlelésre?
Alapszöveg: 2Móz 19:4.
I. ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
Miután hosszú ideig Egyiptomban élt, amelynek vallása azt tanította, hogy az üdvösség az emberi cselekedetek érdeme, Izrael megfeledkezett arról, hogy ki az igazi Isten. A zsidók úgy hitték, hogy az üdvösség az Isten iránti engedelmesség jutalma, s így a megváltás az érdemeik eredménye, nem pedig az Istennel kialakított és fenntartott személyes kapcsolat gyümölcse.
II. MAGYARÁZAT
„Amikor a sas repülni tanítja fiókáit, csőrével az egyiket a fészek szélére tolja, és repülésre kényszeríti. A sasfióka zuhanni kezd, majd az anyja gyorsan alárepül, hátára veszi, és több mint ezerötszáz méter magasba emelkedik vele. Amikor olyan magasan van, hogy a földről már alig látható, elengedi a fiókáját, aki szárnyacskáit verdesve megpróbál repülni. Miután több mint háromszáz métert süllyedt, az anya körkörösen alárepül, hátára veszi és újból a magasba emelkedik vele. Ekkor újfent elengedi, de ezúttal sokkal mélyebb ereszkedést enged meg a fiókájának, néha alig harminc méter választja el a földtől, amikor újra a hátára veszi, és a magasba emelkedik vele. A sasfióka így lassan-lassan megtanul repülni. Az anyasas tudja, mikor fárad el a fiókája. Akkor a fészekbe viszi, és elkezdi a gyakorlatot a következő fiókával.” (Lee Tan:
Encyclopedia of 15.000 Illustrations. 1998. 3050–3051. o.)
Sasszárnyakon
Valami hasonló történt a Vörös-tengernél is, ahol Izrael a kétségbeesés mélységébe zuhant, amint meghallotta a közelgő egyiptomi hadsereg szekereinek zaját. Miközben a hite úgy ingadozott, mint egy tehetetlenül vergődő madár szárnycsapásai, a nép két, egymással szemben álló hatalmas vízfalat látott. A két átlátszó vízfal között természetfeletti módon egy széles út keletkezett: a szabadulás útja.
Az üdvösség modellje
A héber go`el kifejezés 2Móz 6:6 versében az Úr Jézus Krisztust Izrael Megváltó Rokonaként mutatja be. Az Újtestamentumban négy görög kifejezést találunk, amely ugyanezt a képet rajzolja meg Jézusról:
„Az Újszövetség görög nyelvében négy különböző szó használatos a »megváltás« fogalmának jelölésére: agoridzo, exagoridzo, lutroo és apolutroszisz […]
Az első kifejezés [agoridzo] felfedi, hogy Jézus Krisztus azért jött a földre, hogy lokalizáljon bennünket a mi romlottságunkban, és megvizsgáljon a rabságunkban, amelybe Sátán taszított minket.
A »megváltás«-t jelölő második kifejezés [exagoridzo] értelmében Jézus nemcsak a sorsunk megvizsgálása miatt jött a földre, hanem avégett is, hogy végérvényesen kiszakítson Sátán hatalmából.
A harmadik szó [lutroo] jelentéséből kiderül, hogy Jézust olyannyira foglalkoztatta a Sátán uralma alól való felszabadításunk, hogy kész volt a saját vérével kifizetni a megváltásunk árát. […]
És végül a negyedik kifejezés [apolutroszisz]: amellett, hogy örökre megszabadított Sátán szorításából, Jézus visszaadta nekünk az »Isten fiai« státuszt. Most már újból örököstársai lehetünk Jézus Krisztusnak (Róm 8:17).” (Rick Renner: Dressed to Kill: A Biblical Approach to Spiritual Warfare and Armor. 2007. 81., 98–99. o. További tanulmányozásra: 1Kor 6:20; Gal 3:13; 4:4–5; Ef
1:7; Tit 2:14; 1Pt 1:18–19; Jel 5:9; 7:23)
A Sínainál kötött szövetség
A Sínainál kötött szövetségben (2Móz 19:5–6) három központi elemet különböztetünk meg, amelyet Jehova akkor fedett fel, amikor a régi idők Izraelének kinyilatkoztatta akaratát. E szövetség első eleme Isten kifejezett kívánsága, hogy Izraelt minden nép közül választott népévé tegye (ami az Ő tulajdona, NTR). „A többi tulajdontípustól eltérően, amelyeket nem lehetett költöztetni (például az ingatlanok), Isten szeretetének és ragaszkodásának köszönhetően Izrael az Ő élő, mozdítható tulajdonává vált.” (Gerhard M. Hasel és Michael
G. Hasel: The Promise: God’s Everlasting Covenant. 65. o.)
A második központi eleme ennek a szövetségnek: Jehova papok országává akarta tenni Izraelt. Más szavakkal: „Minden izraelitának, így vagy úgy, Isten papjaként kellett szolgálnia, hogy elvigye a világ nemzeteinek a kegyelem áldásait, és a népek szükségleteit szolgálja.” (Gerhard M. Hasel és Michael G. Hasel: The Promise: God’s Everlasting Covenant. 66. o.)
A Sínai szövetség harmadik eleme Jehova azon tervére összpontosít, mely szerint Izraelt szent nemzetté akarta tenni. A kegyelem szövetsége Izraelének lényegében – Isten tervének értelmében – szent entitássá kellett volna válnia. Jóllehet tudta, hogy Izrael hamarosan megszegi a szövetség egyezményét (2Móz 19:7–8), Jehova mégis úgy döntött, hogy Sínainál felajánlja szövetségét Izrael népének. Miért? (Tanulmányozd 2Móz 32. fejezetét!)
Isten és Izrael népe
„Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyém az egész föld. És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép. Ezek azok az igék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak.” (2Móz 19:5–6)
„Az evangélium nem több és nem kevesebb, mint a kinyilatkoztatott Törvény. […] A Törvény Krisztusra mutat. Az evangélium megtérésre hívja az embereket. Miből kell megtérniük? A bűnből. És mi a bűn? A Törvény áthágása. Következésképpen az evangélium az Isten Törvénye iránti engedelmességre hívja vissza az embereket.” (Ellen G. White: „The Law and the Gospel”. The Signs of the Times. 1897. február 25.)
Ígéretek…
„Ha a cselekedet és a hit megvásárolhatja valaki számára az üdvösség ajándékát, akkor ez azt jelentené, hogy a Teremtőnek kötelezettsége van a teremtett lénnyel szemben. Itt fennáll a lehetősége annak, hogy a hamis gondolatokat az emberek igazaknak fogadják el.” (Ellen G. White: Hit és cselekedetek.
20. o.)
Íme egy másik mód ugyanannak az igazságnak a kifejezésére: itt nem hitről és cselekedetekről, nem hitről vagy cselekedetekről van szó, hanem olyan hitről, amely cselekedeteket teremt. Cselekedeteink által teszünk bizonyságot a hitünkről. Cselekedeteink igazolják a hitünket.
III. ALKALMAZÁS
Elmélkedésre: 1999 utolsó hetén a salon.com weboldalon közöltek egy cikket, amelynek címe a „Szégyen múzeuma”. Az írás szerzője az 1999-es év tíz legszégyenletesebb megnyilvánulását produkáló sportolóját mutatta be. Szerepelt a listán gyilkosságért letartóztatott személy, de olyan is, akit kábítószer-fogyasztásért ítéltek el. Megjegyezzük, hogy mind szerződéses munkaviszonyban álló profi sportolókról volt szó. Pályájuk kezdetén a legőszintébb szándékok vezérelték őket: jól akartak játszani, tisztességes körülmények között élni, és ország-világ előtt bebizonyítani, hogy megérdemlik a szerződést, amit aláírtak.
Mielőtt megegyeznénk valakivel, vagy szerződést írnánk alá, fontos, hogy ismerjük az illető személy jellemét. Milyen a jelleme Istennek, aki bizalmat ébreszt bennünk, hogy szövetségen alapuló kapcsolatba lépjünk vele? Szerinted Isten előbb megvizsgálja a jellemünket, és csak azután kezd kapcsolatot velünk?
1. A partneri kapcsolatok többségében a mindkét felet megillető előnyöket egyenlő mértékben írják elő a szerződések. Mégis amikor Isten lép partneri viszonyba a bűnös emberrel, a kapcsolat a végletekig kiegyensúlyozatlan: az Isten része sokkal nagyobb, mint amit mi valaha felajánlhatnánk. Hogyan lehetséges, hogy alávessük magunkat neki, és mégis meglegyen az az előjogunk, hogy a társai lehetünk?
2. Mielőtt aláírnál egy szerződést, nagyon figyelmesnek kell lenned, és a kis betűs sorokat is el kell olvasnod. Amikor azonban Isten köt szövetséget az emberrel, minden „nagy betűkkel”, világosan van megfogalmazva. Nincs egyetlen apró betűs rész sem, egyetlen agyafúrt kitétel sem. Szavai abszolút, örök érvényű igazságokat közvetítenek (lásd 2Móz 6:6–7). Válaszként Isten lépésére te mit viszel bele ebbe a kapcsolatba?
3. A szerződések személyre szabottak, hogy a felek érdekeinek és az üzlet vagy egyezség típusának megfeleljenek. Isten hogyan egyéníti a veled kötött szövetségét? Hogyan értékeled a „kártalanításokat”, amelyeket akkor kell fizetned, ha nem tartod tiszteletben a szerződésben foglaltakat? Isten baráti mivolta hogyan befolyásolja szövetségesi mivoltát a veled való kapcsolatban? Van-e bármiféle összeférhetetlenség a két szerep között?
Isten elismeri törékenységünket (Zsolt 103:13–15), de ez azt is jelenti, hogy elnézi a bűneinket?
4. Az ember szintjére leereszkedő Isten gondolata nyilvánvaló az Újtestamentumban, ezzel szemben sokan úgy vélik, hogy az Ótestamentum Istene megközelíthetetlenül távol volt az emberektől. Miért hamis ez utóbbi állítás?
5. Az Egyiptomból kimenekített Izraelnek adott számos utasítás közül néhány irrelevánsnak és idejétmúltnak tűnhet a modern ember számára, és egyértelmű, hogy egyes rendelkezések ma már nem alkalmazhatóak közvetlen módon. Szerinted hogyan működtek az Egyiptomból való kivonulást követő isteni rendelkezések és szertartások, amelyek célja Isten tanításainak átadása volt? Melyek azok, amelyek ma is alkalmazhatók?
6. A Biblia számos magyarázója véli úgy, hogy Izraelnek az Isten iránti engedelmességre tett kollektív ígérete (2Móz 19:8) telve van meggondolatlansággal és felfuvalkodottsággal. Ha így van, mi ennek a magyarázata? Mi különbözteti meg az igazi engedelmességet a hamistól vagy tévesen értelmezettől?
Studiul 7, 8-14 mai
