Szövetségi törvény

Alapige: „És hogy megtudjad, hogy az Úr, a te Istened, ő az Isten, a hívséges Isten, aki megtartja a szövetséget és az irgalmasságot ezeríziglen azok iránt, akik őt szeretik, és az ő parancsolatait megtartják.” (5Móz 7:9)

A 23. zsoltár egyik fontos kifejezése arra mutat rá, hogy hol kíván vezetni bennünket Isten. „…az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért” – jelenti ki Dávid a 3. versben. Isten soha nem vezet bennünket tévútra, éppen az erkölcsi tisztasága miatt. Biztonságos utakon terel lelki életünkben.

Mi „az igazság ösvényének” biztonságos útja? Egy másik zsoltár szerzője egy imakérésben megadja a feleletet erre a kérdésre: Vezérelj a te parancso­lataidnak útján, mert gyönyörködöm abban (Zsolt 119:35). „…mert minden parancsolatod igaz (Zsolt 119:172). Isten törvénye biztonságos, biztos út, ami átvezet az emberi élet veszélyes ingoványain.

E heti tanulmányunk középpontja Isten törvénye, ill. annak helye a Sínaihegynél kötött szövetségben.

HETI ÁTTEKINTÉS: Mit jelentett Izrael kiválasztása? Milyen párhuzamokat találunk az ő kiválasztásuk és a miénk között? A szövetségben mennyire volt fontos a törvény? A szövetségnek nem voltak feltételei? Miért szerves része a szövetségi kapcsolatnak az engedelmesség?

Május 22. – Az etnikai csoportok napja

EGW idézet:

Szentségre hívattunk el, és kerülnünk kell annak látszatát, hogy számunkra nem fontos az, hogy képviseljük-e, vagy sem, hitünk sajátosságait. Szent kötelességünk még határozottabban kiállni az igazság mellett, mint ahogy eddig tettük. Határozottan meg kell, hogy mutatkozzon a választóvonal az Isten parancsolatait betartók és annak áthágói között. Tudatosan kell tisztelnünk az Urat, szorgalmasan felhasználva minden rendelkezésünkre álló eszközt a vele kötött szövetség megtartása érdekében, hogy elnyerjük áldásait, amelyek különösen fontosak a megpróbált emberiség számára. […] Bízzunk Istenben, haladjunk előre, végezzük önzetlenül a munkát, és alázattal szenteljük oda jelenünket és jövőnket a Gondviselőnek. Bizalmunk maradjon mindvégig töretlen, és ne feledjük, hogy a menny áldásait nem érdemeink alapján, hanem Krisztus érdemei, a belé vetett hit, valamint Isten határtalan kegyelme alapján nyerjük el. – Our High Calling, 344. o.

Akik Jézus szavát megfogadják, lelküket vele őriztetik, életüket alávetik a parancsainak, azok békességet és nyugalmat találnak. A világon semmi sem képes elszomorítani őket, ha Jézus boldogítja őket a jelenlétével. A tökéletes belenyugvásban tökéletes béke van. Az Úr ezt mondja: „Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel tebenned bízik.” (Ésa 26:3) Életünk összekuszálódhat, de ha alávetjük magunkat a bölcs Mesterművesnek, Ő olyan mintájú életet és jellemet alakíthat ki, amely az Ő dicsőségére szolgál. Az olyan jellemet, mely Krisztus dicsőségét – jellemét – fejezi ki, befogadják Isten Paradicsomába. Megújult nemzetség fog vele járni fehérben, mert méltó lesz rá. – Jézus élete, 331. o.

Az igazságosság nem más, mint szentség, Istenhez való hasonlóság, Isten pedig a szeretet. Nem más, mint az Úr törvényéhez való igazodás, hiszen „minden parancsolatod igaz” (Zsolt 119:172), és „a törvény betöltése a szeretet” (Róm 13:10). Az igazságosság, vagyis az igaz élet nem más, mint a szeretet, a szeretet pedig az Atya világossága és élete. Az Úr igazságossága Krisztusban testesül meg, úgy részesülünk igazságosságban, isteni jellemben, hogy befogadjuk Őt. Nem gyötrelmes küzdelmek árán, nem fárasztó munkával, nem ajándékok vagy áldozatok árán teszünk szert az igazságra: ingyen részesül belőle, aki éhezi és szomjazza. „Ó, mindnyájan, kik szomjúhoztok, gyertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, gyertek, vegyetek és egyetek, gyertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen bort és tejet.” (Ésa 55:1) „Az ő igazságuk, mely tőlem van, így szól az Úr.” (Ésa 54:17) „És így hívják majd Őt: Az Úr a mi igazságunk.” (Jer 33:16) – Gondolatok a Hegyibeszédről, 18. o.

5Móz 7:7

A zsidó hagyomány tanítása szerint Isten csak azért kötött szövetséget Izraellel, mert más népek előbb visszautasították az ajánlatát. Erre az álláspontra ugyan nincs bibliai bizonyíték, azt mégis segít megérteni, hogy az Úr semmiképpen sem azért választotta ki a héber népet, mert megérdemelték volna az Úrtól kapott nagy megtiszteltetést és kiváltságot. Nem voltak érdemeik, amelyek méltóvá tették volna őket Isten szeretetére és arra, hogy saját népének válassza őket. Kis létszámú, rabszolgaságba döntött törzsek voltak, politikai és katonai értelemben gyengék. Kulturális és vallási szempontból is vegyes háttérrel rendelkeztek, jelentős befolyás nélkül. Izrael kiválasztatásának alapvető oka tehát Isten szeretetének és kegyelmének a titka.

1. A kiválasztás gondolatához azonban körültekintéssel forduljunk, hiszen megvan a teológiai félreértések lehetősége. Mire választotta ki Isten Izraelt? Üdvösségre választotta ki, míg mindenki mást kárhozatra szánt volna? Vagy inkább eszközeiként akarta őket felhasználni, hogy bemutassák a világnak mindazt, amit ők megismerhettek? Az alábbi versek hogyan mutatnak rá a válaszra?

2Móz 19:6, Ézs 56:7, Zsid 2:9

Mint hetednapi adventisták, általában Izrael mai megfelelőiként gondolunk magunkra, akiket elhívott az Úr, nem azért, hogy egyedül bennünket üdvözítsen, hanem hogy a megváltás üzenetét hirdessük a világnak a hármas angyali üzenet összefüggésében. Röviden: hisszük, hogy olyan mondanivalónk van, amiről más nem beszél. Alapjában véve ez volt a helyzet az ókori Izraellel is. Istennek nem az volt a célja a héber nép kiválasztásával, hogy valamiféle exkluzív klubként csak maguknak tartsák meg az üdvösség, a megváltás ígéretét. Ellenkezőleg! Hisszük, hogy Krisztus az egész emberi családért meghalt (Zsid 2:9), tehát az Izraelnek felajánlott üdvösséget az Úr az egész világnak felkínálja. Izraelnek kellett volna bemutatni a megváltást, és Isten bennünket is ugyanezért hívott el.

Gondoljunk a saját szerepünkre a gyülekezetben! Mivel mozdíthatjuk elő azt a munkát, amire Isten elhívott bennünket? Ne feledjük, ha nem segítünk tevékenyen, valószínűleg inkább az útban állunk valamennyire!

EGW idézet:

Az Úr világos utasítást adott Izraelnek arra, hogy tartsa magát távol a bálványimádóktól. Nem volt szabad házasságot kötniük a pogányokkal, vagy bármiféle szövetségre lépniük velük. […] „Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe vagy te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy néki, minden nép közül e föld színén. Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok; hanem mivel szeretett titeket az Úr, és hogy megtartsa az esküt, amellyel megesküdt volt a ti atyáitoknak... És hogy megtudjad, hogy az Úr, a te Istened, Ő az Isten, a hűséges Isten, aki megtartja a szövetséget és az irgalmasságot ezeríziglen azok iránt, akik Őt szeretik, és az Ő parancsolatait megtartják.” (5Móz 7:6–9) – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, II. köt., 121–122. o.

Fel sem tudjuk sorolni azokat az áldásokat, amelyeket Isten még akkor készített elő a világ számára, amikor Izraelt igazságainak megőrzőivé választotta. Előnyös helyzetben részesítette őket. Mint az Úr igazságait ismerő és Őt imádó nép, másoknak is át kellett adniuk a mennyei elveket. Maga Isten képezte ki őket. Mindent megadott nekik, amivel hozzájárulhatott jellemük fejlődéséhez és ahhoz, hogy méltó módon képviseljék országát. Ünnepeik, a húsvét, a pünkösd, a sátoros ünnep, valamint a többi ceremoniális ünnep mind Isten igazságainak hirdetését szolgálta. Ezen ünnepek alkalmával a nép ki kellett, hogy fejezze örömét és háláját a kapott előjogokért és a menny kegyelméért. Az izraelitáknak ezzel kellett megmutatniuk az Istent nem ismerő világnak, hogy az Úr sosem hagyja el azokat, akik benne bíznak. […] Izrael népének története azért  íratott  meg,  hogy  figyelmeztesse és tanítsa az idők végén élő nemzedéket. Akik az utolsó időben szilárdan kitartanak a hitben, ha be akarnak lépni a mennyei Kánaánba, akkor hallgatniuk kell Jézus figyelmeztető szavaira, amelyeket Izrael népének mondott. Ezek a leckék azért adattak a pusztai gyülekezetnek, hogy a korszakok során Isten népe tanulmányozza azt, és figyeljen rájuk. Napjaink népe ugyanazt a tapasztalatot fogja átélni, mint hajdanán Isten népe a pusztában. Az igazság minden korszakban védőpajzsot jelent azok számára, akik szilárdan megállnak a szenteknek adott hitben. – The Upward Look, 232. o.

A Lélek megszentelő erején és az igazságba vetett hiten keresztül válunk a menny munkatársaivá. Isten vár egyháza együttműködésére. Nem tervezi, hogy új elemet adjon szava hatékonyságához. Nagy munkáját már azzal elvégezte, hogy a világ megkapta Lelke sugalmazását. Jézus vére, a Szentlélek és az isteni szó a rendelkezésünkre áll. A menny minden gondoskodása kéznél van. Itt vannak azok is, akikért Krisztus meghalt, és rajtunk múlik, hogy az Úrtól kapott ígéreteket megragadjuk, és vele együtt munkatársai leszünk, mert az isteni és az emberi eszközöknek együtt kell működniük ebben a munkában. – A keresztény nevelés alapjai, 188. o.

 

„Kijelentette nektek szövetségét, amikor megparancsolta, hogy teljesítsétek a tíz igét, és felírta azokat két kőtáblára” (5Móz 4:13, RÚF).

Bármennyire is hangsúlyozzuk, hogy a szövetség mindig a kegyelem szövetsége, vagyis azért válik lehetővé, mert Isten meg nem érdemelt jóindulatát terjeszti ki a vele üdvözítő kapcsolatba lépőkre, a kegyelem nem jelent felhatalmazást az engedetlenségre. Ellenkezőleg! A szövetség és a törvény összetartozik, a kettő valójában elválaszthatatlan egymástól.

2. Nézzük meg a fentebb idézett verset! Mennyire szoros, alapvető tehát a kapcsolat a szövetség és a törvény között?

A szövetségről gondolkozva nagyon is érthető, hogy a törvény fogalma szervesen hozzátartozik. Amennyiben többek között kapcsolatként fogjuk fel, látjuk, hogy bizonyos határokat, szabályokat meg kell szabni. Ugyan meddig tartana egy házasság, egy barátság, egy üzleti kapcsolat, ha nem lennének határozottan kimondott vagy hallgatólagosan elfogadott szabályaik? A férjnek barátnője is van a felesége mellett; valaki pénzt vesz ki a barátja pénztárcájából, annak tudta nélkül; az üzleti partner mást is bevesz a vállalkozásba. Ezekkel szabályokat, törvényeket és elveket szegnek meg. Ilyen törvénytelen körülmények között vajon meddig maradnának meg ezek a kapcsolatok? Ezért kell tehát határokat szabni, vonalakat húzni és szabályokat elfogadni, mert a kapcsolatok csak így maradhatnak meg.

A svetség szóval több párhuzamos jelentésű vagy szorosan kapcsolatos (ha nem szinte teljesen megegyező értelmű) kifejezést is találunk: törvény (Zsolt 78:10), rendelés (Zsolt 50:16), bizonyság (Zsolt 25:10), parancsolat (Zsolt 103:18) és az Úr beszéde (5Móz 33:9). Nyilvánvaló, hogy e szövetségnek igéi” (Jer 11:3, 6, 8) Isten törvényének, rendelkezéseinek, bizonyságainak és parancsolatainak szavai. Istennek az Izrael népével kötött szövetsége részét képezték különböző kívánalmak, amelyek döntően fontosak ahhoz, hogy megmaradjon az a különleges kapcsolat, amelyet népével fent kívánt tartani. Vajon másként lenne ez ma?

Gondoljunk valakire, akivel szoros kapcsolatban állunk! Képzeljük el, hogyan hatna a viszonyunkra, ha nem éreznénk, hogy bármiféle szabály, norma vagy törvény vonatkozna ránk, hanem teljes szabadságban azt tehet­nénk, amit csak akarunk! Miért van szükség még akkor is szabályokra, ha azt mondjuk, hogy csakis a köztünk levő szeretet szabja meg a másikhoz fűződő viszonyunkat? Beszélgessünk erről!

EGW idézet:

Jahve nemcsak a bíró és a törvényadó  félelmetes  fenségében jelentette ki magát, hanem az Ő népének irgalmas őrizőjeként is: „Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat házából.” (2Móz 20:2) Isten, akit ők már vezetőjükként és szabadítójukként ismertek, aki kihozta őket Egyiptomból, aki utat készített számukra a tengeren át, és aki legyőzte a fáraót hadseregét, aki így Egyiptom minden istenénél felettébb állónak mutatta meg magát, itt és most Ő volt az, aki kihirdette a törvényét előttük. Isten az Ő törvényét nem kizárólag csak a hébereknek adta. Ugyan kitüntette Izrael népét azzal, hogy őket tette meg a törvénye őrzőinek és megtartóinak, de ezt a törvényt olyan törvénynek  kellett  tekinteni, mint ami egy szent megbízás volt az egész világ számára. A Tízparancsolat előírásait az Úr az egész emberiségre alkalmazta, és minden ember oktatására és kormányzására adta. Ez a tíz rövid, átfogó és ellentmondást nem tűrő parancs magába foglalja minden ember Isten és embertársai iránti kötelességeit. Ezek a parancsok a szeretet nagy alapelvén nyugszanak. „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből és a te felebarátodat, mint magadat.” (Lk 10:27) – Pátriárkák és próféták, 305. o.

Tegyük világossá,  hogy  Isten  parancsolatainak  útja  az  élet  útja! A természet törvényeit Isten állította fel, de a törvényei nem önkényes követelmények. A törvény – mind a fizikai, mind az erkölcsi – minden egyes „ne tedd” parancsa egy-egy ígéretet is rejt magában. Ha engedelmeskedünk, áldás kíséri a lépteinket. Az Úr soha nem kényszerít arra, hogy helyesen cselekedjünk, de meg akar óvni a rossztól, és rá akar nevelni arra, ami jó. Hívjuk fel a figyelmet az Izraelnek tanított törvényekre! Isten világosan megmondta nekik, hogyan éljenek. Megismertette velük mind a fizikai, mind a lelki jólétük alapját képező törvényeket, és megígérte nekik, hogy „távol tart az Úr tetőled minden betegséget” (5Móz 7:15) – ha engedelmeskedsz. „Vegyétek szívetekre mindezeket az Igéket, amelyekkel én bizonyságot teszek ellenetek e mai napon.” „Mert életük ezek azoknak, akik megnyerik, és egész testüknek egészség.” (5Móz 32:46; Péld 4:22) – A nagy Orvos lábnyomán, 114. o.

Megváltónk leghőbb vágya, hogy az Úr családjába fogadjon bennünket. Ennek tudható be, hogy az Istennel való érintkezés imájának első szavai is – „mi Atyánk” – a mennyhez fűződő rokonságunkat tükrözik. […] A legszorosabb kötelék fűz bennünket az Úrhoz, és mennyei Atyánk szeretetének láttán a legmélyebb érzelem és hála kellene, hogy átjárja a lelkünket. Isten törvényének szilárd alapja az igazság, és célja a parancsolatok megőrzőinek boldogságot biztosítani. – Sons and Daughters of God, 267. o.

5Móz 10:12-13

Mi jut eszünkbe először a törvényről? Rendőrök, közlekedési bírságok, bírók, börtön? Esetleg korlátozások, szabályok, ellentmondást nem tűrő szülők és büntetés? Vagy inkább rend, harmónia, stabilitás? Vagy talán akár… a szeretet?

A héber tóráh szót a Bibliánk „törvénynek” fordítja, és azt jelenti, hogy „tanítás” vagy „útmutatás”. Ezt a kifejezést használjuk Isten minden tanítására, legyen az erkölcsi, polgári, társadalmi vagy vallási jellegű. Felöleli minden bölcs tanácsát, amit Isten kegyelmesen a népének adott, hogy fizikailag és lelkileg egyaránt teljes életet élhessenek. Nem csoda, hogy a zsoltáros boldognak mondja azt az embert, akinek az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal” (Zsolt 1:2). Elámulunk a rendelkezések széles körén a törvényt vagy a rát olvasva, vagyis a Mózes könyveiben feljegyzett tanításokat, útmutatásokat, amelyek részét képezték Izrael szövetségének. A törvény érintette Izrael életének minden részét – a mezőgazdaság, a polgári kormányzat, a társadalmi kapcsolatok és az istentisztelet kérdéseit.

3. Vajon miért adott Isten ennyi útmutatást Izraelnek (lásd 5Móz 10:13)? Hogyan szolgálták a javukat ezek a rendelkezések?

A szövetségben az volt a „törvény” szerepe, hogy irányelveket adjon az új szövetséges félnek, az embernek. A törvény mutatja be Isten akaratát, akit úgy lehet a legteljesebb mértékben megismerni, ha hit által engedelmeskedünk parancsolatainak és akarata egyéb kijelentéseinek. A szövetségi kapcsolat élő valóságában a törvény mutatott rá arra, hogy Izrael nem követhette a többi nép szokásait. Nem szabhatták magukat kizárólag a természeti törvényhez, az emberi igényekhez, vágyakhoz vagy a társadalmi, politikai, gazdasági szükségletekhez. Csak akkor maradhattak meg Isten szent népeként, papok birodalmaként, ha az élet minden területén maradéktalanul eleget tesznek a szövetséget szerző Úr kinyilatkoztatott akaratának.

A hetednapi adventisták az ókori Izraelhez hasonlóan a tanácsok széles körét kapták a prófétaság ajándékának mai megnyilatkozása révén, amelyek a keresztény élet minden részét érintik. Miért fontos, hogy Isten ajándéká­nak, nem pedig a független gondolat és cselekvés gátjainak tekintsük ezeket? Ugyanakkor miért veszélyes, ha törvényeskedő módon közelítünk ezekhez, mint az izraeliták tették? Lásd Róm 9:32!

EGW idézet:

Mit mondott Isten Ábrahámnak? „Mert tudom róla – mondja a szíveket vizsgáló Isten –, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő háza népének őutána, hogy megőrizzék az Úrnak útját, igazságot és törvényt tévén. (1Móz 18:19) Ábrahám ápolta a családi vallást, és az Úr félelme tisztességes életre vezette őt. Így szól az, aki megáldja az igazak lakhelyét: „Tudom róla, hogy megparancsolja…” Nincs szó a szent megbízás elárulásáról vagy a jó és a rossz közötti ingadozásról. A szent Isten mindenki vezetésére adta a törvényét, a jellemnek azt a zsinórmértékét, melytől senki nem fordulhat el büntetlenül. Tanulmányozzuk szorgalmasan és lelkiismeretesen a menny törvényét, és tegyük azt az első helyre életünk minden területén! A végtelen szeretet szívéből áradnak azok a  törvények,  melyeknek  minden  embernek  engedelmeskednie  kell. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, II. köt., 216. o.

Mózes, aki Isten törvényének lényegét és értékét megértette, biztosította a népet, hogy egy nemzetnek sincs olyan bölcs, igazságos és könyörületes törvénye, mint amilyet a héberek kaptak. „Lássátok – mondta –, tanítottalak titeket rendelésekre és végzésekre, amint megparancsolta nékem az Úr, az én Istenem, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, amelybe bementek, hogy bírjátok azt. Megtartsátok azért, és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcsességetek és értelmetek a népek előtt, akik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!” (5Móz 4:5–6) Mózes felhívta a figyelmüket arra a napra „amelyen az Úr előtt, a te Istened előtt álltál a Hóreben” (5Móz 4:10). És bizonyságot tett előttük: „Mert melyik nagy nemzet az, amelyhez olyan közel volna az ő Istene, mint mihozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá kiáltunk? És melyik nagy nemzet az, amelynek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, amelyet én ma adok elétek?!” (5Móz 4:7–8) Ma is megismétlődhetne ez a felhívás Izraelben, mert a törvények, melyeket Isten régi népének adott: bölcsebbek, jobbak és emberségesebbek voltak a föld legműveltebb nemzeteinek törvényeinél. A nemzetek törvényei a meg nem újult szív gyengeségének és szenvedélyességének nyomait viselik, de Isten törvénye az istenség pecsétjét hordja. – Pátriárkák és próféták, 464–465. o.

A mennyei kegyelem soha nem távolít el az irgalomtól és Isten szeretetétől. Sátán ereje teszi ezt. Amikor Krisztus prédikált,  üzenete éles, kétélű kardhoz volt hasonló, mely átjárta az emberek lelkiismeretét, és felfedte előttük legbensőbb gondolataikat. Hűséges követőinek meg kell ismételniük Krisztus munkáját. Az Igét egyszerűen, tisztán és a sértetlenséghez szigorúan ragaszkodva kell hirdetniük. A szóban vagy írásban munkálkodóknak hűségeseknek kell maradniuk a megbízatásukhoz. Tekintsenek úgy az emberekre, mint akiknek majd el kell számolniuk az életükkel. Soha ne öltöztessék az „Így szól az Úr” felhívást emberek csábító bölcsességébe, mert lerombolják annak élő erejét, és annyira elgyengítik, hogy nem lesz képes bűntudatra ébreszteni az embert. Minden Szentlélek által kimondott szót áthat a lelkek üdvösségére iránti mélységes vágy. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, II. köt., 158. o.

4. Mit tudhatunk meg Isten lényeges tulajdonságáról abból, hogy törvényének szerepe van a szövetségi kapcsolatban? Mal 3:6; Jak 1:17

Isten törvénye az akaratának szóbeli vagy írott kifejezése (vö. Zsolt 40:9). A jellemét tükrözi, és mivel benne foglaltatik a szövetségben, ez Isten állandóságát, megbízhatóságát mutatja. Talán nem ismerjük fel mindig gondviselésének jeleit, de tudjuk az Úrról, hogy hűséges. A világmindenséget változatlan erkölcsi és fizikai törvények irányítják, és ez a tény valós szabadságot, biztonságot ad.

„Abból ered a bizonyosság, hogy Isten megbízható és lehet rá hagyatkozni, hogy Ő a törvény Istene. Akarata és törvénye egy. Azért mondja jónak azt, ami helyes, mert a lehető legjobb kapcsolatokat mutatja be. Ebből következően törvénye sosem önkényes, szeszélyes, ez a legstabilabb a világmindenségben” (Walter R. Beach: Dimensions in Salvation. Washington D. C., 1963, Review and Herald Publishing Association, 143. o.).

5. Ha a törvény nem mentheti meg az embert a bűntől, miért vette bele Isten a szövetségbe? Lásd például Ám 3:3!  

A kapcsolathoz megegyezés és harmónia szükséges. Isten a világ Teremtője, ugyanakkor erkölcsi Kormányzója is, ezért a törvény elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy intelligens teremtményei boldogan, vele összhangban élhessenek. Kormányzatának alkotmánya a törvény, ami az akaratának kifejezése. Természetes módon ez a szövetségi megállapodás és kapcsolat normája, ami kötelező erejű. A célja nem a megváltás, hanem az, hogy meghatározza kötelességünket Isten (1-4. parancsolat), valamint az embertársaink iránt (5-10. parancsolat). Vagyis azt az életformát vázolja fel, amelyet Isten eltervezett szövetséges gyermekei számára, boldogságuk és jólétük érdekében, ez védte az izraelitákat attól, hogy más filozófia életformájával váltsák azt fel. A szövetségi kapcsolatnak az volt és most is az a célja, hogy Isten átformáló kegyelme által összhangba hozza a hívőt az Úr akaratával és jellemével.

Körülnézve vajon nem látjuk a törvénytelenség pusztító hatásait? Észre­ veszünk­e a saját életünkben olyan kárt, amelyet Isten törvényének megsze­gése okozott? Mindez mennyire tudatosítja bennünk, hogy Isten törvénye jó? Miért fontos tehát, hogy az Úrral való kapcsolatunknak meghatározó része legyen a törvény?

EGW idézet:

Jehova kőtáblákra írta a Tízparancsolatot, hogy a föld minden lakója megérthesse az Ő végtelen és megváltozhatatlan jellemét. Aki fejlődni szeretne a tudás és a tapasztalatok terén, annak szem előtt kell tartania Isten csodálatos kinyilatkoztatásait. Azonban a szív és az elme csak akkor értheti meg a mennyei elvárásokat, ha összhangban van a menynyel. Senkinek sem kell azzal foglalkoznia, amit Isten nem nyilatkoztatott ki. Napjainkban számos tévhit terjeng, de az Úr kijelentette: „A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi.” (5Móz 20:3) A törvényt Ő a saját ujjával írta a kőtáblákra, mintegy rámutatva arra, hogy nem lehet megváltoztatni vagy hatályon kívül helyezni. Azért adatott, hogy örök korszakokon át változatlanul őrizzük meg. Az emberek szembeszálltak az isteni akarattal, azonban ezzel még nem tudják elhallgattatni bölcsességének és vezetésének szavait, még ha ideiglenesen a Szentírás tanításaival ellentétes elméleteket is gyártanak, és az emberi bölcsességet többre értékelik az „így szól az Úr” elvénél. – Counsels to Parents, Teachers and Students, 248. o.

Jézus által Isten irgalma lett nyilvánvalóvá az emberek számára. Ez az irgalom azonban nem teszi félre az igazságosságot. A törvény feltárja az Atya jellemének jellegzetes tulajdonságait. A törvényből egy jótát és egy szikrányit sem lehet megváltoztatni annak érdekében, hogy az emberek elesett állapotukban eleget tudjanak annak tenni. Az Úr nem változtatta meg törvényét, hanem feláldozta magát Jézusban az emberek megváltásáért. „Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot.” (2Kor 5:19) A törvény megköveteli az igazságosságot – az igazságos életet, a tökéletes jellemet. Persze az emberek ezt nem tudják megadni a törvénynek. Ők nem tudnak eleget tenni Isten szent törvénye követelményeinek. Krisztus azonban, aki emberként jött el a földre, szent életet élt, és tökéletes jellemet fejlesztett ki, ingyen ajándékként felajánlja ezeket mindazoknak, akik meg akarják kapni. Élete kezeskedik az emberek életéért. Így az Úr béketűrése útján az övék lesz a múltban elkövetett bűneik bocsánata. Sőt, még több is, mint ez. Jézus ugyanis átitatja az embereket az Atya tulajdonságaival. Az emberi jellemet az isteni jellem hasonlósága szerint építi fel, lelkierővel és szépséggel ruházza fel az embereket. Így a törvény igazi igazságossága beteljesedik a Krisztusban hívőkben. Érvényes Istennek az a szava, „hogy igaz legyen Ő, és megigazítsa azt, aki a Jézus hitéből való” (Róm 3:26). – Jézus élete, 762. o.

A világ nyíltan lázad Isten ellen. [...] Sokan attól sem riadnak vissza, hogy Isten Igéjét gúnyolják. Azokat pedig, akik hisznek az Ige minden szavában, nevetség tárgyává teszik. Egyre inkább megvetik a törvényt és a rendet. Ez Jahve világos parancsolatainak áthágásához vezethető vissza. Az engedelmesség útjának elhagyása erőszakoskodásnak és bűntetteknek nyit kaput. Figyeljük meg a bálványimádó tömegek nyomorát és szenvedését! Hasztalan keresik a boldogságot és békességet. –  Próféták és királyok, 185. o.

6. Keressük ki az alábbi verseket! Mi a közös pont bennük? Mit tanítanak a szövetség természetéről?

1Móz 18:19, 1Móz 26:4-5, 2Móz 19:5, 3Móz 26:3 

Ábrahám hűségesen megtartja parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet (1Móz 26:5) – jelentette ki Isten, utalva ezzel arra, hogy ilyen életmódot vár el szövetségeseitől. A Sínai-hegynél kötött bibliai szövetség egésze nyilvánvalóvá teszi, hogy a szövetség egyik alapvető eleme az engedelmesség feltétele.

2Móz 19:5 verse világos: ha… megtartjátok…” Tagadhatatlan a szövetség feltételes volta. Isten kegyelemből, ajándékként kínálta fel, nem érdemelték azt ki, azonban a szövetségi ígéretek nem feltétel nélküliek. A nép visszautasíthatta az ajándékot, elvethette a kegyelmet, hátat fordíthatott az ígéreteknek. Semmiképpen sem érvényteleníti a szabad akaratot a szövetség, sem a megváltás. Az Úr nem kényszeríti az embereket a vele való üdvözítő kapcsolatba, nem erőlteti ránk a szövetségét. Ingyen felajánlja, mindenkit hív, hogy fogadják el. Amikor valaki ezt megteszi, számolnia kell a kötelezettségekkel, nem mintha ez volna az eszköz a szövetség áldásainak az elnyerésére, hanem annak külső jeleként, hogy megkapta a szövetségi áldást. Izraelnek nem azért kell engedelmeskednie, hogy megdolgozzon az ígéretekért, hanem hogy az ígéretek beteljesedhessenek az életükben. Engedelmessége annak kifejezése volt, hogy milyen az, ha valakit megáld az Úr. Engedelmességünkkel nem érdemeljük ki az áldásokat, mintha Istennek kötelessége volna azokat megadni. Az engedelmesség inkább megteremti azt a környezetet, amelyben a hit áldása megnyilvánulhat.

Mindig azon az úton járjatok, amelyet az Úr, a ti Istenetek parancsolt néktek, hogy éljetek, és jó legyen dolgotok, és hosszú ideig élhessetek a földön, amelyet bírni fogtok” (5Móz 5:33). Vajon az Úr azt mondja itt Izraelnek, hogy engedelmességükkel kiérdemlik az áldásokat, tartozik nekik ezekkel? Vagy inkább ezt fejezi ki: Ha engedelmeskedtek, ezek az áldások következhetnek, mert az engedelmességetek utat nyit számomra, hogy áldást adjak rátok. Mi a különbség a két megközelítés között?

EGW idézet:

Mennyei kegyelem áll mindazok rendelkezésére, akik készek befogadni – viszont tennivalónk is van. El kell végeznünk a munkát, hogy méltókká legyünk az angyalokkal való közösségre. Jézushoz hasonlókká kell válnunk, megszabadulva a bűn minden szennyétől. A Megváltó pontosan olyan magatartást tanúsított, amilyen magatartást elvár tőlünk. Tökéletes példát nyújtott gyermekkorában, ifjúságában és felnőttkorában is. Még elmélyültebben kellene tanulmányoznunk a példáját. […] Feladatunk van: mennyei mintára kell fejlesztenünk a jellemünket. Tegyük félre a rossz szokásokat. A romlott szívű ember tisztítsa meg a szívét, az önmagának élő mondjon le önzéséről, a büszke szabaduljon meg a büszkeségtől, az öntelt győzze le önbizalmát, és értse meg, hogy az ember Krisztus nélkül semmit sem ér. – That I May Know Him, 300. o.

Isten azt szeretné, ha olyan magasra jutnánk a tökéletesség útján, amilyenre Krisztus, az ajándék által lehetséges. Arra szólít fel bennünket, hogy válasszuk a jót; hogy lépjünk kapcsolatba a menny eszközeivel; hogy kövessük azokat az elveket, amelyek kialakíthatják bennünk az Atya képmását. Írott Igéjében és a természet nagy könyvében az Úr feltárta az élet alapelveit. A mi feladatunk ezeket az alapelveket megismerni és testünk és lelkünk egészségének helyreállításában Istennel engedelmesen együttműködni. Az embernek tudatosítania kell, hogy az engedelmesség áldásait a maguk teljességében csak akkor élvezheti, ha elfogadja Krisztus felkínált kegyelmét. Ez a kegyelem ad erőt az Isten törvényei iránti engedelmességre, és tesz képessé a rossz szokások bilincseinek széttörésére. Csak ezzel az erővel tud elindulni és állhatatosan megmaradni a helyes úton. – A nagy Orvos lábnyomán, 114–115. o.

Az örök élet feltételei ma is ugyanazok, mint amik mindig is voltak; mint amelyek ősszüleink paradicsomi bukása előtt voltak: tökéletes engedelmesség Isten törvényei iránt, tökéletes igazság, életszentség. Ha enélkül, más feltételekkel is elnyerhetnénk az örök életet, akkor az egész világegyetem boldogsága veszélyeztetve volna. Nyitva állna a bűn útja összes kínjával és nyomorával együtt az örökkévalóságon át. Krisztus nem csökkentette a törvény követelményeit, hanem félreérthetetlenül kijelentette, hogy megtartásuk az örök élet feltétele. Isten ezt a feltételt szabta Ádámnak a bukás előtt is. Az Úr most sem kíván kevesebbet, mint amit az Édenben elvárt az embertől: tökéletes engedelmességet, feddhetetlen, igaz életet. A kegyelem kínálta szövetség ugyanazt igényli az embertől, mint az Édenben felállított követelmény: összhangot Isten törvényével, amely szent, igaz és jó. Az ószövetség ugyanolyan zsinórmértéke a jellemnek, mint az új. Ezt nem lehetetlen elérnünk. Az Isten által adott minden parancs, minden utasítás  egyúttal  a  lehető  legbiztosabb  ígéretet  rejti  magában. Ő gondoskodott arról, hogy hasonlóvá váljunk hozzá, és ezt az átalakulást el is fogja végezni mindenkiben, aki a saját romlott akaratát nem helyezi szembe az övével, és ezzel nem akadályozza kegyelmének munkálkodását. – Isten csodálatos kegyelme, 134. o.

Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, „Küzdelem” c. fejezetből 511–513. o.; Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, „A törvény és a szövetségek” c. fejezet, 322–333. o.

Hogyan segít Mt 22:34-40 szakasza jobban megérteni 1) a szövetségben Isten törvényének helyét és jelentőségét; 2) azt az elvet, hogy rokonértelmű a szövetség és a kapcsolat jelentése?

„Először szeretetnek kell lennie az ember szívében, mielőtt Krisztus erejével és kegyelméből elkezdheti megtartani Isten törvényének előírásait (vö. Róm 8:3-4). Szeretet nélkül az engedelmesség lehetetlen és értéktelen. Amikor azonban ott van a szeretet, az ember automatikusan arra törekszik, hogy az életét összhangba hozza Istennek a parancsolatokban kifejezett akaratával” (The SDA Bible Commentary. 5. köt. 484. o.).

„Szent törvényének előírásaiban Isten az élet tökéletes szabályát adta és kijelentette, e törvény változatlanul, az utolsó pontocskáig kötelező az emberre az idők végéig. Krisztus azért jött, hogy ezt a törvényt felmagasztalja és dicsővé tegye. Bemutatta, hogy ez Isten és az ember iránti szeretet széles alapjára épül, és az előírása iránti engedelmesség magába foglalja az ember kötelességét. Saját életével adott példát az Isten törvénye iránti engedelmességre. A hegyi beszédben pedig kifejtette, hogy annak követelménye hogyan terjed túl a külső cselekedeten, tudomásul véve a gondolatok és a szív indítékait” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 332. o.).

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN

Máté 10–16; Evangelizálás, 14. fejezet: A bibliaoktató,„Cél, a Biblia tanítása” c. alfejezet

1. Egészítsd ki a bibliaszöveget: „Mert nincs oly rejtett dolog, …”
2. Mit mondtak a farizeusok, amikor megtudták, milyen kérdés foglalkoztatja a sokaságot?      
3. Mi volt az oka annak, hogy a sokaság dicsőítette Izrael Istenét?       
4. Egészítsd  ki  a  bibliaszöveget:  „Akkor  megparancsolá  tanítványainak, hogy …”      
5. Melyik az a tevékenység, amelybe sokan bekapcsolódhatnak, férfiak és nők egyaránt?  
 

Alapszöveg: 5Móz 7:9.
I. ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
A szövetség, amit Isten kötött Izraellel a Sínainál, Isten kegyelmének megnyilatkozása volt, amit mindenki láthatott, aki kapcsolatba lépett az Ő népével. A szövetség meghatározta Istennek az Ő népével való kapcsolatát, továbbá biztosította azokat a feltételeket, amelyek között Izrael gyermekei élhettek és dolgozhattak, s így a lehető legeredményesebben közvetíthessék az emberek felé Isten üzenetét.

II. MAGYARÁZAT
Jehova más népekre is tekintett, mielőtt Izraelt kiválasztotta magának, erre engednek következtetni 1Móz 20:3–6 és 21:32 versei. Nem meglepő felfedeznünk, hogy Abimélek, a filiszteus király, amikor Jehovának válaszol, saját, Hámtól származott népére „feddhetetlen népként” utalt.
„Jehova mindig is kapcsolatban állt a nem zsidókkal, és a pogányok közül is választott magának képviselőket, még papokat is, az Ő akarata szerint. […] Jehova felhasználta Jetrót, a keneust, aki már Mózes előtt ismerte az Úr nevét. Ő segített neki megértenie az Úr terveit és céljait az emberiségre nézve, és ő bátorította, hogy járuljon hozzá ezek megvalósulásához. […] Úgynevezett pogány, afroázsiai népről van szó, amely megőrizte ezt az alapvető világnézetet azelőtt, hogy a zsidók megjelentek volna a történelem színpadán!”
(Charles E. Bradford: Sabbath Roots: The African Connection. 36. o.)

Izrael népének kiválasztása
Hasonlóképpen alakult ki Ábrahámból a zsidó nép. A régi idők Izraele isteni gondviselés nyomán jött létre, hogy hirdesse a környező népeknek az Isten által rendelt bizonyságot. Ily módon magyarázatra szorul az Izrael kiválasztása és a Jehova Törvénye közötti kapcsolat: „A törvényadás ugyanúgy a kegyelem cselekvő megnyilatkozása, mint Isten választásának ajándéka. A Törvény adása ugyanúgy irgalmassági cselekedet, mint az egyiptomi rabságból való szabadítás. A Törvény ajándéka ugyanúgy Isten szeretetének megnyilatkozása, mint a szövetség, amit Ő alkotott, és amelyhez a Törvény is tartozik. Ily módon a Törvény olyan eszközzé válik, amely meghatározza az öszszes kapcsolatot a szövetség és a szövetség közössége keretében.” (Gerhard F. Hasel és Michael G. Hasel: The Promise: God’s Everlasting Covenant. 72. o.)

A Törvény a szövetség keretében
„A »törvény«-t jelölő héber szó (tôrāh) több mint 220-szor jelenik meg az Ótestamentumban. Nem a latin lex jelentését kell itt értenünk, ami a birodalom törvényeire utal. És úgy sem szabad értelmeznünk, ahogy a görögök értelmezték a saját kifejezésüket (nomos) a törvény fogalmára. A héber tôrāh kifejezés a hôrāh szóból ered, amelynek jelentése: »megmutat«, »megtanít«,
»képez«. Következésképpen legtágabb értelmében a tôrāh főnév »tanítás«-t,
»vezetést«-t jelent. Ebben a jelentésében a »törvény« szó Isten akaratának teljes vagy részleges kinyilatkoztatása.
Isten adta Izraelnek ezt a tanítást, ezt a tôrāh-t »rendelések és végzések« (5Móz 4:14), vagy »bizonyságtételek, rendelések és végzések« (5Móz 4:45) formájában, hogy ezek által szabályozza a nép életét. A tôrāh kifejezést gyakran ebben az értelemben használják. Ily módon a Törvény »tanítások« átfogó kategóriája, amely az összes törvényt magába foglalja: az erkölcsi, polgári, társadalmi, áldozati, imádati, tisztálkodási és egészségügyi törvényeket.
Más esetekben a Törvény, vagyis a Tóra a Tízparancsolatra utal.” (Gerhard F.    Hasel és Michael G. Hasel: i.m. 73. o. )

Isten Törvényének örök volta
A zsoltáros írta: „Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket; az Úrnak bizonyságtétele biztos, bölccsé teszi az együgyűt. Az Úrnak rendelései helyesek, megvidámítják a szívet; az Úrnak parancsolata világos, megvilágosítja a szemeket. Az Úrnak félelme tiszta, megáll mindörökké; az Úrnak ítéletei változhatatlanok s mindenestől fogva igazságosak.” (Zsolt 19:8–10)
Állandóan tudatában kellene lennünk annak, hogy az Isten Törvénye iránti szükségünk szorosan összefügg az emberi ítélkezés törvénytelen állapotával, illetve azzal, hogy ki szeretnénk küszöbölni bűnös cselekedeteinket. Egyedül Krisztus képes beépíteni az emberbe az Ő békéjét és nyugalmát, és teszi ezt úgy, hogy közben maga felé irányítja lépteinket (Ézs 26:3; Mt 12).
A Törvény ma is a szolgálatunkban áll. Ki az, aki nem szenvedett, vagy nem látott mást szenvedni amiatt, hogy áthágta Isten törvényét? Mennyire más lenne a világ, ha az emberek legalább az utolsó hat parancsolatot betartanák!
Pál apostol írta a Kolossébeliekhez: „Titeket is, kik hajdan elidegenültek és ellenségek valátok gonosz cselekedetekben gyönyörködő értelmetek miatt, most mégis megbékéltetett. Az Ő emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, tisztákat és feddhetetleneket állasson titeket Ő maga elé: Ha ugyan megmaradtok a hitben alaposan és erősen, és el nem távoztok az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok, amely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt; amelynek lettem én, Pál, szolgájává.” (Kol 1:21–23)
A Kolossébeliekhez írt levélben olvassuk, hogy annak, aki hisz, a lelki érettség nem egy pillanat alatt érhető el. Pál megértette a kegyelemben való növekedés igazságát, amelyet egész életen át tartó megújító folyamatként értelmezett. Ebben az igeszakaszban tehát újra megerősítést nyernek a kegyelem szövetségének feltételei, ahogy azt az Úr a régi idők Izraelével való kapcsolatára vonatkozóan meghatározta. (Lásd továbbá: 2Móz 19:5; 3Móz 26:3–4, 14, 16;
5Móz 5:33; 6:5; 10:12; 11:1, 13, 22; 13:3, 18.)
Egyértelmű: az üdvösség útja az Ótestamentumban és az Újtestamentumban is egy és ugyanaz. Mindkettő a kegyelem általi, az engedelmességhez vezető hit általi üdvösséget képviseli. (Gerhard F. Hasel és Michael G. Hasel: i.m.
78. o. )

Másrészt viszont figyelembe kell vennünk a tényt, hogy a megtérés teljességgel lehetetlen, ha a megszentelés folyamatában el vagyunk választva Krisztustól. „Krisztus nélkül ne gondolkodjatok! Ha az Úr Jézus Krisztus nem küldi el a Szentlelket, hogy meghassa és befolyásolja elméteket, semmilyen késztetést nem fogtok érezni, hogy kövessétek Őt. (Ellen G. White: Hit és cselekedetek. 73. o. Lásd továbbá: Jn 14:15; 15–17; ApCsel 5:32; Róm 2:4; 1Kor 13; Gal 5:14–26; Ef 2:8–10; 5; 1Jn 4:7–21; 5:1–3; Jel 22:14)

III. ALKALMAZÁS
Elmélkedésre: Kegyes életűnek lenni azt jelenti, hogy szeresd Istent, és szeresd azokat, akiket Isten a maga képmására teremtett. Ez a szeretet nem homályos, ködös szentimentalizmus, hanem teljes elköteleződés Isten iránt, amely a szívből ered, és gyakorlati szolgálatban ölt formát felebarátaink irányában. (William Barclay)
1.    Olvasd el 5Móz 6:5 versét. Ez az ige része a zsidó hitvallásnak, a „Sema Jiszraél”-nek („Halld, Izrael!”). Minden zsidó vallásos istentisztelet ezzel a kifejezéssel kezdődik. Minden zsidó gyermek ezt tanulja meg először kívülről. Folyamatos megemlékezés arról, hogy Isten iránti szeretetünknek minden más dolog felett kell állnia. Olvasd el Jézus szavait Mt 22:34–40 verseiből! Mennyire hasonlítunk az itt leírt farizeusokhoz? Miként hangsúlyozza az új szövetség a szeretet gyakorlati kifejezésének szükségességét?
2.    Isten végtelen szeretete alapján adja nekünk a Törvényt. Hasonlítsd öszsze az Isten és ember közti kapcsolatot a szülők és gyermekek közötti kapcsolattal. Mi a Törvény célja egy szereteten alapuló kapcsolatban? A világosan meghatározott korlátok és elvárások hogyan javítják a kapcsolat minőségét? Mit tanít Isten Törvénye és az általa meghatározott korlátok az Ő jelleméről?
3.    Nevezz meg két vagy három olyan esetet a Jézus életéből, amely példaértékű számunkra abban, hogy mennyire hitelesen, igazán szerette az embereket. Mi lenne, ha Jézus ma megjelenne a városod utcáin? Hogyan nyilvánítaná ki a szeretetét a szomszédaid iránt, és miért? Amikor áthágod Isten Törvényét, kegyelme a segítségedre siet. Ez azt jelenti, hogy a kegyelem semlegesíti a Törvényt? Gondolj azokra az alkalmakra, amikor értékelted a Biblia, a gyülekezet vagy a társadalom által felállított korlátokat. Mondd el egy ehhez kapcsolódó tapasztalatodat!
4.    A régi szövetség fontos szerepet játszott Izraelnek az egyiptomi fogságból való kivonulásában. Ez a szövetség Isten szeretetének és oltalmazó gondoskodásának a jegye volt. Lelki életedben hogyan lényegül át a szövetség Isten szeretetének és gondoskodásának jegyeivé? Mi a te szereped a szövetség kapcsolatának gyakorlati megélésében?
5.    Olvasd el újra William Barclay fentebb parafrazált gondolatát. Hogyan juthatunk el oda, hogy „ködös szentimentalizmussal” szeressük Istent és felebarátainkat? Mit tehetünk a gyülekezetünkben annak érdekében, hogy kölcsönösen bátorítsuk az Isten és a felebarátok iránti őszinteséget?
6.    Amint láthattuk, Isten Törvénye – ahogy az izraelitáknak adatott – szinte már fájdalmasan specifikus volt. Miért foglalkoztatná Istent ennyire gyermekei életmódja? A mi javunkat vagy a sajátját szolgálja ezzel? Beszélgessetek erről a csoportban. Választásainknak lehet-e bármiféle befolyásuk Istenre?
7.    Mind Izrael népe, mind pedig az egyház, mint két, Istentől kiválasztott entitás, rendelkezik valamivel, amire a világnak általában szüksége volt és szüksége van ma is, de aminek nem volt és ma sincs teljesen tudatában. A legtöbbször Izrael népe túl keveset tett a dolgok ezen állásának megváltoztatására. Ma is fennáll a kockázata annak, hogy hatástalanokká, irrelevánsakká váljunk?
8.    Időnként a fülünkbe jut az a furcsa vélemény, hogy a Tízparancsolat tíz javaslattá módosult. Mi is úgy viselkedünk, mintha tíz javaslattal lenne dolgunk? Hogyan tehetünk különbséget szabadság és engedékenység között?
9.    A Törvény iránti engedelmesség feltétele-e az Istennel való kapcsolatnak? Ha igen, tévedés-e azt állítani, hogy az örök élet ajándéka és Isten állandó jelenléte bizonyos értelemben nem feltételhez kötött? Van-e valamilyen alapja Isten feltételek nélküli szeretetében hinnünk? Miért igen, vagy miért nem?
10.    Amikor az engedelmességre gondolunk, általában a saját magunk szemszögéből közelítjük meg a kérdést. Ugyanígy amikor úgy döntünk, hogy Isten társai leszünk, a magunk életének perspektívájából látjuk a dolgokat. Beszélgessetek erről a csoportban.