Új szövetség
Alapige: „Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával.” (Jer 31:31)
Évekkel ezelőtt egy magazinban megjelent egy karikatúra. Egy üzletvezető vezetők csoportja előtt állt, mosószerrel a kezében. Büszkén mutatott rá a dobozon lévő, nagy, piros betűs ÚJ feliratra, amiből természetesen lehetne arra következtetni, hogy új a termék. „Az ÚJ felirat az, ami új a dobozon!” – mondta a férfi. Vagyis egyszerűen csak annyi változott, annyi volt új, hogy rákerült a dobozra az ÚJ szó, különben minden más változatlan maradt.
Bizonyos értelemben az új szövetség is hasonlónak mondható. Az alapja, a reménység, amit találunk benne, az alapvető feltételei megegyeznek a régi szövetségével, ami mindig is Isten kegyelmi szövetsége volt és az emberi gyengeségeken, vereségeken túlmutató szeretetre épült.
HETI ÁTTEKINTÉS: Milyen párhuzamokat találunk a régi és az új szövetség között? Mi a törvény szerepe a szövetségben? Kik között köttetett a szövetség? Mit ért A zsidókhoz írt levél azon, hogy „jobb szövetség” (Zsid 8:6)? Mi a kapcsolat a szövetség és a mennyei szentély között?
Június 5. – A gyermekek szombatja
EGW idézet:
Isten uralmának alapja mennyen és földön a szeretet, és ez a szeretet kell, hogy átjárja a hívő ember életét is. Krisztus szeretete változhatatlan, mély és mindenre kiterjed. Aki ezzel a szeretettel rendelkezik, nem csak azt szereti, aki viszonozza szeretetét. E szent elvtől vezérelt szív felülemelkedik bármiféle önző érzelmen. Krisztus vallásának nem csupán az a rendeltetése, hogy felkészítsen az örök életre, hanem képessé tesz arra is, hogy már itt a földön az Úrhoz hasonló életet éljünk. Ő nem csak a példaképünk, hanem a barátunk és vezetőnk is, ezért ha belekapaszkodunk mindenható karjába, Lelkének részeseiként mi is járhatunk úgy, ahogy Krisztus járt. – That I May Know Him, 298. o.
Ha pedig az ábrahámi szövetség már magába foglalta a megváltás ígéretét, akkor miért alkottak egy másik szövetséget a Sínai-hegyen? Rabszolgasága idején a nép nagymértékben elvesztette Isten ismeretét és az ábrahámi szövetség alapelveinek ismeretét is. Egyiptomból kiszabadításuk után Isten igyekezett feltárni előttük hatalmát és kegyelmét, hogy ezek elvezessék őket oda, ahol majd minden arra indítja őket, hogy egyedül csak Őt szeressék, és egyedül csak benne bízzanak. Isten azért vezette őket a Vörös-tenger partjára – ahol a nyomukban lévő és őket üldöző egyiptomi hadsereg miatt megmenekülésük lehetetlennek látszott –, hogy felfoghassák teljes tehetetlenségüket és az isteni segítségre való szükségüket. Isten csak azután szabadította ki őket az egyiptomiak kezéből, a biztos pusztulásból, miután megértették helyzetüket. Akkor és ott megtelt a szívük Isten iránti hálával, szeretettel és Isten hatalmában való feltétlen bizalommal. Szabadítójukként Isten magához vonta őket, legalábbis időlegesen. Isten azonban egy sokkal nagyobb igazsággal is hatni akart elméjükre. Mivel a bálványimádás és az erkölcsi romlottság közepette éltek, ezért nem volt valódi fogalmuk Isten szentségéről, saját szívük rendkívül bűnös voltáról. Képtelenek voltak felfogni, hogy saját erejük és akaratuk nem elegendő ahhoz, hogy igazán engedelmeskedni tudjanak Isten törvényének. Azt sem tudták igazán megérteni, hogy szükségük van megváltóra. Mindezekre meg kellett tanítani őket. – Pátriárkák és próféták, 371. o.
Pál apostol világosan feltárja előttünk a hit és törvény közötti összefüggést újszövetségi fogalmazásban. Azt mondja: „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk, Jézus Krisztus által.” „A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-é a hit által, távol legyen! Sőt, inkább a törvényt megerősítjük.” „Mert ami a törvénynek lehetetlen volt, mivelhogy erőtelen volt a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatta a bűnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.” (Róm 5:1; 3:31; 8:3–4) – Pátriárkák és próféták, 373. o.
1. Olvassuk el Jer 31:31-34 verseit, majd válaszoljunk az alábbi kérdésekre!
- Ki kezdeményezte a szövetséget?
- Kinek a törvényéről van itt szó? Milyen törvény ez?
- Mely versek emelik ki azt, hogy Isten kapcsolatot keres a népével?
- A szövetséges kapcsolatnak Isten melyik tette képezi az alapját?
Világos, hogy az új szövetség nem sokban különbözik a régitől, amit Isten a Sínai-hegynél kötött Izraellel, és ami valójában nem avult el, nem vált idejétmúlttá. Csak azzal volt a probléma, hogy megtörték (lásd Jer 31:32).
Az iménti kérdésekre adandó minden választ megtalálunk ebben a négy versben, ami azt bizonyítja, hogy az „ó szövetség” számos része megmarad az újban is. Az „új szövetség” bizonyos értelemben „megújult szövetség”, az előző kiegészítése, teljessé tétele.
2. Összpontosítsunk Jer 31:34 utolsó részére, amelyben az Úr kijelenti, hogy megbocsátja népe bűnét, gonoszságát! Törvényét a szívünkbe írja, belénk helyezi, miközben továbbra is hangsúlyozza, hogy megbocsátja bűneinket és gonoszságunkat, amelyek megszegik a szívünkbe írt törvényt. Látni bizonyos ellentmondást vagy feszültséget e két gondolat között? Ha nem, miért nem? Mit jelent Róm 2:15 versében az, hogy Isten a szívünkbe írja törvényét? Lásd még Mt 5:17-28!
A mai igeszakaszok alapján mit felelnénk arra a felvetésre, miszerint a Tízparancsolat (vagy konkrétan a szombat parancsolata) érvénytelenné vált az új szövetség alatt? Van egyáltalán bármi ezekben a versekben, ami erre mutat? Viszont hogyan lehet ebből a szakaszból éppen a törvény állandóságát bizonyítani?
EGW idézet:
Isten műve minden időben egy és ugyanaz, bár vannak a fejlődésnek különböző fokozatai és hatalmának különböző kinyilatkoztatásai, hogy megfeleljenek az emberek szükségleteinek az egymást követő korszakokban. Az első evangéliumi ígérettől a patriarkális és Izrael korszakain át a jelenkorig, Isten szándékai fokozatosan bontakoztak ki a megváltás tervében. A zsidó törvény által előírt szokásokban és szertartásokban ábrázolt Krisztus ugyanaz, mint akit az evangéliumból ismerünk. Azok a felhők, amelyek beborították isteni formáját, elvonultak: a köd eloszlott és az árnyék eltűnt, így most a világ Megváltója önmagát kinyilatkoztatva áll előttünk. Az a Krisztus, aki a Sínai-hegyről jelentette ki a törvényt, és aki Mózesnek átadta a szertartási törvény előírásait, ugyanaz a Jézus, mint aki elmondta a Hegyibeszédet. Az Isten iránti szeretet alapelvei, amelyek a törvény és a próféták alapjai, csak megismétlései azoknak, amiket Mózes útján mondott a héber népnek: „Halld Izrael: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.” „[...] szeresd felebarátodat, mint magadat.” (5Móz 6:4–5; 3Móz 19:18) Mindkét rendelkezésben a tanító egy és ugyanaz az Úr, a mi Urunk, Jézus Krisztus. Isten követelései és uralkodásának alapelvei is ugyanazok. Minden őtőle ered, „[...] akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka” (Jak 1:17). – Pátriárkák és próféták, 373. o.
Ahol nemcsak Isten szavában való hitet, hanem iránta való engedelmességet is találhatunk, ahol egyedül érte ver, érte dobog a szív, csakis ott van igaz hit, olyan hit, amely a szeretet által munkálkodik, és megtisztítja a szívet. Egyedül az ilyen hit alakítja át a szívet Isten képmására. Az a szív, amely régi állapotában nem volt képes Isten törvényeit megtartani, mert nem is tehette, most örömmel kiáltja a zsoltáríróval: „Mely igen szeretem a te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom!” (Zsolt 119:97) Beteljesedik bennünk a törvény igazsága, akik nem test szerint, hanem Lélek szerint járunk (Róm 8:1). – Isten csodálatos kegyelme, 137. o.
A zsidók tévesen értelmezték Isten ígéretét az Izrael iránti örök kegyről. […] A zsidók Ábrahámtól való természetes származásuk alapján igényt tartottak erre az ígéretre. Szemet hunytak azonban az Isten által szabott feltételek fölött. Mielőtt az Úr az ígéretet adta, így szólt: „Törvényemet az ő belsejükbe helyezem, és az ő szívükbe írom be, és Istenükké leszek, ők pedig népemmé lesznek. [...] Mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.” (Jer 31:33–34) – Jézus élete, 106. o.
Amikor Júda déli országa a végnapjait élte és a népet Babilonba hurcolták fogságba, Jeremiás próféta által Isten bejelentette az „új szövetséget”. Először itt találkozunk a Bibliában ezzel a képpel. Persze amikor (úgy százötven évvel Jeremiás kora előtt) Izrael északi királyságának tíz törzse a pusztulás szélére került, Isten már említett egy másik szövetséget, akkor Hóseás próféta által (Hós 2:18-20).
3. Olvassuk el Hós 2:18-20 verseit, és figyeljük meg a párhuzamot aközött, amit az Úr itt, illetve amit Jer 31:31-34 szakaszában mondott! Milyen hasonlattal találkozunk mindkét esetben? Mit árul ez el a szövetség alapvető jelentőségéről és természetéről?
Történelmi pillanatokban, amikor a nép lázadása és hitetlensége akadályozta Istennek a szövetséges népére vonatkozó terveit, az Úr prófétákat küldött, hogy hirdessék: még nem ért véget Istennek a hűségeseivel kötött szövetsége. Bármennyire hitetlenné is váltak az emberek, akármilyen mélyre süllyedtek a hitehagyásban, a lázadásban és az engedetlenségben, az Úr kijelenti, hogy kész szövetségi kapcsolatba lépni mindazokkal, akik hajlandóak megtérni, engedelmeskedni és igényelni az ígéreteit.
4. Keressük ki az alábbi verseket! Nem említik ugyan konkrétan az új szövetséget, mégis milyen elemek vannak bennük, amelyek az amögött meghúzódó elveket tükrözik?
„Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az ÚR” (Jer 24:7, ÚRK) – jelenti ki Isten. „Eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik” (Ez 11:19, ÚRK). „Új szívet… és új lelket adok belétek… Lelkemet adom belétek” (Ez 36:26-27, ÚRK). Istennek ez a munkája képezi az új szövetség alapját.
Mit felelnénk, ha valaki ezt mondaná nekünk: „Új szívet szeretnék, arra vágyom, hogy a szívembe legyen írva a törvény, szeretnék olyan szívet, ami ismeri az Urat – de nem tudom, hogyan kaphatom meg!”
EGW idézet:
Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izrael házával, ama napok múltán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjükbe, és az ő szívükbe írom azokat, és leszek nekik Istenük, és ők lesznek nekem népem.” (Zsid 8:10) Az új szövetség áldásai teljes mértékben a bűnök megbocsátásának irgalmára alapoznak. Így szól az Úr: „Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem.” (Zsid 8:12) Aki megalázza szívét, és megvallja bűneit, az irgalmat, kegyelmet és biztonságot talál. – That I May Know Him, 299. o.
Ugyanazt a törvényt, amelyet a kőtáblákra véstek, a Szentlélek a szív tábláira írta. Ahelyett, hogy saját igazságunk létrehozásán fáradozunk, inkább fogadjuk el Krisztus igazságát! Az Ő vére engesztelés a bűneinkért. Engedelmességét nekünk tulajdonítja Isten. Azután a Szentlélek által megújított szív megtermi majd „a Lélek gyümölcseit”. Krisztus kegyelme útján az Isten törvénye iránti engedelmességben élünk, amely törvényt a szívünkbe írta. Ha már Krisztus Lelke lakozik bennünk, akkor éppen úgy járunk és lakozunk ezen a földön, ahogy Ő járt és lakozott. A próféta útján ezt jelentette ki önmagáról: „[...] a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van” (Zsolt 40:9). Mikor az emberek között volt, így szólt: „[...] Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, amelyek néki kedvesek.” (Jn 8:29) – Pátriárkák és próféták, 372. o.
Isten kegyelme árad arra a népre, amelynek szívébe van írva törvénye. Ők egyek vele. De a zsidók elszakadtak Istentől. Bűneik miatt elszenvedték ítéleteit. Ezért voltak pogány nép szolgaságában. Értelmüket elhomályosította a törvényszegés, és mivel az elmúlt időkben az Úr olyan kegyelmes volt irántuk, mentséget is találtak a bűneikre. Hízelegtek maguknak, mintha másoknál jobbak volnának, és jogot formáltak Isten áldásaira. Mindezek „megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett” (lKor 10:11). Milyen gyakran félreértelmezzük Isten áldásait, és azzal áltatjuk magunkat, hogy jóságunkért kedvez nekünk! Isten nem teheti meg értünk, amit szeretne. Ajándékai növelik önelégültségünket, és szívünket megkeményíti a hitetlenségben és a bűnben. – Jézus élete, 106. o.
Nagy veszély fenyegeti azokat, akik ez utolsó napokban a tiszta vallás és a szív megszentelődése nélkül élnek. Isten megtérést hozó ereje nem változtatta meg a jellemüket. A zsidókhoz hasonlóan állítják, hogy hiszik a szent igazságokat, de mivel nem élik az igazságot, nem ismerik sem a Szentírást, sem Isten hatalmát. Isten törvényének ereje és tekintélye ott van körülöttük, de nincs a lelkükben, hogy igazi megszentelődést eredményezzen. – This Day With God, 146. o.
„Az idegeneket, akik csatlakoznak az Úrhoz, és őt szolgálják, akik szeretik az ÚR nevét, és az ő szolgái lesznek, mindazokat, akik vigyáznak, hogy meg ne sértsék a szombatot, és ragaszkodnak szövetségemhez, elviszem szent hegyemre, és örömet szerzek nekik abban a házban, ahol hozzám imádkoznak. Égőáldozataik és véresáldozataik kedvesek lesznek oltáromon, mert az én házamat imádság házának fogják majd nevezni, minden nép számára” (Ézs 56:6-7, RÚF).
Jeremiás kijelenti, hogy Isten szövetséget köt majd „Izráel házával” (Jer 31:33). Azt jelentené ez, hogy kizárólag az Ábrahám magvából valók, a vér szerinti, született zsidók kapják csak az ígéreteket? Nem! Valójában még az ószövetségi időkben sem így volt. Az természetesen igaz, hogy a zsidó nép egésze kapta a szövetségi ígéreteket, de nem mindenki más kizárásával. Éppen ellenkezőleg! Isten mindenkit hívott, zsidókat és pogányokat: részesüljenek az ígéretekből, de el kellett fogadniuk, hogy belépnek a szövetségbe. Ma sincs ez másként.
5. Olvassuk el az Ézsaiástól fentebb idézett szöveget! Milyen feltételekkel kell számolni azoknak, akik szolgálni akarják az Urat? Különbözik lényegében, amit az Úr tőlük kért attól, amit ma tőlünk kér? Indokoljuk meg a válaszunkat!
Az új szövetségről azt olvassuk, hogy „jobb” (lásd a szerdai tanulmányt), azonban a régi és az új szövetség alapvető elemeiben valójában nincs különbség. Ugyanaz az Isten kínálja fel az üdvösséget, ugyanazon az úton, kegyelemből (2Móz 34:6; Róm 3:24); mindkettőben Isten keresi a népet, amely hit által kéri a bűnbocsánat ígéreteit (Jer 31:34; Zsid 8:12); ugyanaz az Isten akarja beírni törvényét azoknak a szívébe, akik hajlandóak követni Őt a hit kapcsolatában (Jer 31:33; Zsid 8:10), legyenek akár zsidók, akár pogányok.
Az Újszövetségben a kegyelem általi kiválasztásra válaszoló zsidók elfogadták Jézus Krisztust és az evangéliumát. Egy ideig ők voltak az egyház szíve, a „maradék a kegyelemből való választás szerint” (Róm 11:5), szemben azokkal, akik „megkeményíttettek” (Róm 11:7). Ugyanakkor pogányok, akik korábban nem hittek, elfogadták az evangéliumot és beoltattak Isten igaz népébe, a hívők közösségébe, ahol nem számít, mely néphez, fajhoz tartoznak (Róm 11:13-24). Tehát a pogányok, akik „abban az időben Krisztus nélkül valók” voltak, „Izráel közösségéből kirekesztve, és az ígéret szövetségétől idegenek” (Ef 2:12, ÚRK), Krisztus vérében szintén közel kerültek. Krisztus az „új szövetség” közbenjárója (Zsid 9:15), nemzetiségtől, fajtól függetlenül minden hívő számára.
EGW idézet:
Bár ezt a szövetséget Isten Ádámmal kötötte meg és Ábrahámmal csak megújította, mégis egyedül Krisztus halálával teljesedhetett be. Isten ígérete alapján azóta létezett, mióta Isten először adott hírt a megváltásról, és azt hittel elfogadták. Azonban attól az időponttól kezdve, amikor Krisztus halálával jóváhagyta ezt a szövetséget, már Újszövetségnek nevezték. Ennek a szövetségnek is Isten törvénye az alapja. Egyszerűen arról intézkedett, hogy az emberek ismét összhangba kerüljenek az isteni akarattal. Oda vezette el az embereket, ahol engedelmeskedni tudnak Isten törvényének. Egy másik szerződés is volt, amelyet a Szentírásban Ószövetségnek neveztek. Ezt a szerződést, szövetséget Isten a Sínai-hegyen kötötte meg Izraellel. Ezt a szövetséget az áldozat vére, az ábrahámi szövetséget Krisztus vére hitelesítette. Ezt a szövetséget „második” vagy „új” szövetségnek nevezzük, mivel azt a vért, amellyel megpecsételték, az első szövetség vére után ontották ki. Az, hogy ez az új szövetség már Ábrahám napjaiban is érvényes volt, nyilvánvaló abból a tényből, hogy Isten ígérete és esküje erősítette meg, mégpedig „[...] két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon” (Zsid 6:18). – Pátriárkák és próféták, 370–371. o.
A Megváltó nem azért jött, hogy félretegye a pátriárkák és próféták beszédeit, hiszen Ő maga szólt képviselői által. Isten Igéjének minden igazsága tőle származott. Ám ezeket a felbecsülhetetlen drágaköveket hamis foglalatba helyezték. Drága fényüket a tévelygés szolgálatába állították. Isten arra vágyott, hogy kiemelje őket a bűn foglalatából, és az igazság keretébe helyezhesse vissza e kincseket. Ezt a munkát csak isteni kéz végezheti el. Az igazság a tévelygéshez kötve Isten és ember ellenségének célját szolgálja. Krisztus azért jött, hogy a helyére tegye, ahol Istent dicsőíti, és az emberiség megváltását munkálja. – Jézus élete, 287. o.
Izrael maradékát Pál a nemes olajfához hasonlítja, amelyből néhány ág kitört. A pogányokat ellenben a vadolajfa ágainak mondja, amelyek a nemes törzsbe oltattak. […] Hitetlensége, valamint az érdekében hozott mennyei terv elvetése miatt vesztette el Izrael, mint nép összeköttetését Istennel. A törzsről levágott ágakat Isten újból egyesítheti a nemes gyökérrel – Izraellel, a maradékkal, akik hűek maradtak atyáik Istenéhez. „Sőt, azok is” – írja az apostol a kitörött ágakról –, „ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket.” A pogányok közül megtért keresztényeknek pedig így ír: „Mert ha te a természet szerint való vadolajfából kivágattál, és természet ellenére beoltattál a szelíd olajfába, mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók az ő saját olajfájukba? Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higgyétek, hogy a megkeményedés Izraelre nézve csak részben történt, ameddig a pogányok teljessége bemegy.” (Róm 11:24–25) – Az apostolok története, 377. o.
Tegnap megállapítottuk, hogy az alapelemek tekintetében megegyezik a régi és az új szövetség. Az alap a hit általi megváltás – hit Istenben, aki kész megbocsátani bűneinket, nem mintha bármi érdemünk lenne erre, csakis az Ő kegyelméből. Bűnbocsánata következtében olyan kapcsolatba kerülünk vele, amelyben hittel és engedelmesen átadjuk magunkat neki.
Mindezek mellett A zsidókhoz írt levél valóban „jobb szövetségnek” nevezi az új szövetséget. Hogyan értjük ezt? Milyen tekintetben jobb az egyik a másiknál?
6. Mi volt a „kifogás” a régi szövetséggel (Zsid 8:7-8)?
Nem a régi szövetséggel volt a baj, hanem az volt a gond, hogy a népnek nem sikerült hittel megragadni azt (Zsid 4:2). Az új annyiban jobb a réginél, hogy Jézus, akire a régi szövetségben csak az állatáldozatok mutattak, most megjelent valóságos halálával és főpapi szolgálatában. Tehát a régi szövetségben felkínált üdvösség ugyanaz, mint amit az új szövetséggel ajánl fel nekünk Isten, csak az újban nagyobb, teljesebb kinyilatkoztatást kapunk a szövetség Istenéről és a bűnbe esett emberiség iránti szeretetéről. Annyiban különb, hogy mindaz, amit az Ószövetség tanított a szimbólumok és képek által, beteljesedett Jézusban, akinek bűntelen életét, halálát és főpapi szolgálatát jelképezte a földi szentélyszolgálat (Zsid 9:8-14).
Most tehát a szimbólumok, képek és példák helyett itt van maga Jézus, nemcsak mint Isten Báránya, aki vérét adta a bűneinkért (Zsid 9:12), hanem aki a Főpapunkként szolgál értünk a mennyben (Zsid 7:25). Noha a felkínált üdvösség ugyanaz, az új szövetség jobb a réginél a Jézusról nyert teljesebb kinyilatkoztatás és a benne található megváltás bemutatása miatt.
7. Olvassuk el Zsid 8:5 és 10:1 verseit! Milyen szót használ a bibliai író az Ószövetség szentélyszolgálataira? Hogyan segít ez a nyelvezet megérteni az új szövetség különb voltát?
Gondolkozzunk el ezen: Miért ismerhetjük meg Istent jobban Krisztus élete, halála és értünk végzett főpapi szolgálata által, mint a földi szentély szolgálat állatáldozataiból?
EGW idézet:
Ha Krisztusban csupán, mint a világ Megváltójában hiszünk, a lelkünk soha nem fog meggyógyulni. A hit, amely üdvösséghez vezet, nem csak az evangélium igazságainak puszta elfogadása. Az igazi hit személyes Megváltójaként fogadja el Krisztust. Isten azért adta egyszülött Fiát, hogy mivel hiszek, el ne vesszek, hanem örök életem legyen (Jn 3:16). Amikor Krisztushoz fordulok, ahogy Igéje javasolja, hinnem kell, hogy megmentő kegyelmében részesít. Azt az életet, amelyet most élek, „az Isten Fiában való hitben” kell élnem, „aki szeretett engem, és önmagát adta érettem” (Gal 2:20). Sokan a hitet csak állásfoglalásnak tartják. A megmentő hit azonban egyezség, amely által azok, akik befogadják Krisztust, szövetséges viszonyba lépnek Istennel. Az élő hit az erő fokozódását, a gyermeki bizalmat jelenti, amely által Krisztus kegyeméből a lélek diadalmas hatalommá lesz. – A nagy Orvos lábnyomán, 62. o.
Legyünk bizakodók és bátrak! Isten szolgálatában a lehangoltság bűn és indokolatlan. Ő tudja, mire van szükségünk. A mi Istenünk, aki megtartja szövetségét, a királyok Királyának mindenhatóságával egyesíti a szerető pásztor szelídségét és gondoskodását. Hatalma korlátlan, és ez a biztos záloga annak, hogy beváltja a benne bízóknak tett ígéreteit. Megvannak az eszközei a nehézségek elhárítására, hogy megvédhesse azokat, akik neki szolgálnak, és tiszteletben tartják eszközeit. Szeretete annyival szárnyal túl minden más szeretetet, amennyivel magasabb az ég a földnél. Olyan szeretettel őrködik gyermekei felett, ami mérhetetlen és örök. A legsötétebb órákban, amikor minden vészjósló, bízzál Istenben! Véghezviszi akaratát, és mindent jól cselekszik – népe javára. Napról napra megújul erejük azoknak, akik szeretik és szolgálják Őt. Isten minden segítséget meg akar és meg tud adni szolgáinak, amire csak szükségük van. Felruházza őket azzal a bölcsességgel, amit különféle szükségleteik megkívánnak. – A nagy Orvos lábnyomán, 481–482. o.
„És mikor ők ettek, vette Jézus a kenyeret, és hálákat adván megtörte, és adta nékik mondván: Vegyétek, egyétek; ez az én testem. És vette a poharat, és hálákat adván adta nékik, és ittak abból mindnyájan. És mondta nékik: Ez az én vérem, az új szövetség vére, amely sokakért kiontatik.” (Mk 14:22–24) […] Azzal, hogy Krisztus tanítványaival együtt vett részt a kenyér és a bor elfogyasztásában, elpecsételte magát számukra Megváltójukként. Rájuk bízta az új szövetséget, amelynek az útján mindazok, akik elfogadják Őt, Isten gyermekeivé lesznek, és közös örökösök Krisztussal. Ezzel a szövetséggel minden áldás, amit a menny az élet számára csak adományozhat, sőt, az eljövendő élet is már az övék. A szövetség okmányát Krisztus vérével kellett ratifikálni, megerősíteni. A szent úrvacsora vételekor a tanítványok tartsák szemük előtt azt a végtelen áldozatot, amit Krisztus mindegyikünkért személy szerint meghozott, annak az áldozatnak egy részeként, amit az egész emberi nemzetségért hozott. – Jézus élete, 653, 656. o.
A zsidókhoz írt levél nagy hangsúlyt helyez Jézusnak a mennyben végzett főpapi szolgálatára. Éppen az Újtestamentumnak ebben a könyvében találjuk az új szövetség legvilágosabb kifejtését, ami kiemeli, hogy Krisztus a Főpapunk. Ez nem véletlen. Krisztusnak a mennyben végzett szolgálata több szálon kapcsolódik az új szövetség ígéreteihez.
A régi szövetség igazságait az ószövetségi szentélyszolgálat tanította, aminek a középpontjában az áldozat és a közbenjárás állt. Állatokat vágtak le, a vérükkel pedig a papok jártak közben a népért. Természetesen ezek szimbolizálták az egyedül Jézusban nyerhető üdvösséget. Az ószövetségi szolgálatok önmagukban nem tették lehetővé a megváltást.
8. Zsid 10:4 szerint állatok halála miért nem teszi lehetővé a megváltást? Miért nem elegendő az üdvözítéshez egy állat halála?
Az áldozatok és a hozzájuk kapcsolódó papi közbenjárás mind Krisztusra mutattak, benne teljesedtek. Jézus lett az az Áldozat, akinek a vére az új szövetség alapja. Krisztus vére erősítette meg az új szövetséget, illetve tette a Sínai-hegynél kötött szövetséget az áldozataival együtt „régivé” vagy érvénytelenné. Egyszer és mindenkorra megtörtént az igazi áldozat (Zsid 9:26). Miután Krisztus meghalt, nincs többé szükség állatok feláldozására, a földi szentélyszolgálatok már betöltötték a szerepüket.
9. Mt 27:51 verse beszámol arról, hogy Jézus halálakor a földi szentély kárpitja kettéhasadt. Hogyan mutat rá ez az esemény is arra, hogy miért vált hatálytalanná a földi szentélyszolgálat?
Természetesen az állatáldozatokhoz kötődött azoknak a lévitáknak a papi szolgálata, akik a földi szentélyben mutatták be az áldozatokat és jártak közben a népért. Miután megszűnt az áldozatbemutatás, már az ő szolgálatuk is véget ért. Jézusban minden beteljesedett, aki most saját vére érdemeivel szolgál értünk a mennyei szentélyben (lásd Zsid 8:1-5). A zsidókhoz írt levél kiemeli, hogy Krisztus a mennyei Főpapunk, aki saját vére ontása által lépett be ott a szentélybe (Zsid 9:12) és közbenjár értünk. Ez az alapja annak a reménynek és ígéretnek, amit az új szövetségben kapunk.
Milyen érzést vált ki belőlünk, ha megértjük, hogy Jézus a saját vérére mutatva jár közben értünk a mennyben? Mennyire ad ez üdvbizonyosságot?
EGW idézet:
Krisztus megmutatta tanításaiban, hogy a Sínai-hegyen adott törvény alapelvei mennyire messze hatóak. Életével bemutatta a törvényt, melynek alapelvei mindörökre az igaz élet mércéjét jelentik – azt a mércét, mely által minden lélek megítéltetik ama nagy napon, amikor ítélőszékek tétetnek le és könyvek nyittatnak meg. Krisztus azért jött, hogy minden igazságot betöltsön, és az emberiség fejeként bemutassa – a legkisebb részletig eleget téve Isten kívánalmainak –, hogy az ember is elvégezheti ugyanazt a munkát. Az embernek adott kegyelem mértéke alapján senki számára sem szükségszerű, hogy kimaradjon a mennyből. Mindenki eljuthat a jellembeli tökéletességre, aki küzd érte. Ez az evangélium új szövetségének tulajdonképpeni alapja. Ha Isten törvénye a fa, akkor az evangélium az illatozó virágok és a gyümölcsök. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, I. köt., 211. o.
Maga Krisztus rendelte el a zsidó istentiszteleti rendet, melyben jelképek vetítették előre a lelki és mennyei dolgokat. Sokan elfeledték az áldozatok valódi jelentését; elveszett számukra a nagy igazság, hogy egyedül Krisztus által lehet bűnbocsánat. Az áldozatok sokasága, a bikák és bakok vére nem tudta elvenni a bűnt. Tanítás rejlett minden áldozatban, belevésve minden szertartásba, ünnepélyesen hirdetve a pap által szent hivatalában, és maga Isten által beoltva, hogy egyedül Krisztus vére szerezhet bűnbocsánatot. Népünk olyan kevéssé érzi e fontos igazság erejét! Milyen ritkán hozzuk be életünkbe élő, cselekvő hit által ezt a nagy igazságot, hogy van bűnbocsánat a legkisebb és bűnbocsánat a legsúlyosabb bűnre! […] Engesztelése örökre megpecsételte a kegyelem örök szövetségét. Ezzel eleget tett minden feltételnek, melytől Isten függővé tette a kegyelem szabad kiáradását. Letört vele minden korlátot, mely akadályozta a kegyelem, irgalmasság, béke és szeretet szabad gyakorlását Ádám legbűnösebb gyermekei iránt. – A Te Igéd igazság, VII. köt., 933. o.
Amikor Jézus meghalt a Golgotán, így kiáltott fel: „Elvégeztetett!” Ugyanekkor a templom kárpitja kettészakadt felülről kezdve egészen aljáig. Ez jelképezte, hogy a földi szentély szolgálata örökre bevégződött, s Isten nem kívánja és nem fogadja el többé a papok áldozatát. Akkor ömlött ki Jézus vére, melyet Ő maga mutatott be a mennyei szentélyben. – Tapasztalatok és látomások, 253. o.
Krisztus teljessége abban mutatkozik meg, hogy az egész világ bűnét magára vette. Kettős minőségében Ő volt az adományozó és a felkínált adomány, vagyis pap és áldozat is egyben. Szent, feddhetetlen és foltnélküli volt. Ő mondta: „jön a világ fejedelme: és énbennem nincsen semmije” (Jn 14:30). Ő volt a feddhetetlen bárány. – 192. levél, 1906. június 8.
„Azzal, hogy Krisztus tanítványaival együtt vett részt a kenyér és a bor elfogyasztásában, elpecsételte magát a számukra Megváltójukként. Rájuk bízta az új szövetséget, amelynek az útján mindazok, akik elfogadják Őt, Isten gyermekeivé lesznek és közös örökösök Krisztussal. Ezzel a szövetséggel minden áldás, amit a menny az élet számára csak adományozhat, sőt az eljövendő élet is már az övék. A szövetség okmányát Krisztus vérével kellett ratifikálni, megerősíteni. A szent úrvacsora vételekor a tanítványok tartsák szemük előtt azt a végtelen áldozatot, amit Krisztus mindegyikünkért személy szerint meghozott, annak az áldozatnak egy részeként, amit az egész emberi nemzetségért hozott” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 564–565. o.).
„A békesség szövetségének legszembetűnőbb jellemzője a megbocsátó kegyelem különös gazdagsága a bűnösök iránt, ha megtérnek és elfordulnak vétkeiktől. Az evangéliumot Istenünk jóságos irgalmaként mutatja be a Szentlélek. »Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem« (Zsid 8:12) – jelenti ki az Úr a megtérőkről. Vajon elfordul Isten az igazságtól azért, hogy irgalmat gyakoroljon a bűnössel? Nem! Isten nem szégyenítheti meg törvényét azzal, hogy eltűrje büntetlen áthágását. Az új szövetség alatt az élet feltétele tökéletes engedelmesség. Amennyiben a bűnös megtér és megvallja bűneit, bűnbocsánatot nyer, Krisztus érte hozott áldozata által Isten ezt megadja neki. Krisztus eleget tett a törvény követelményének minden megtérő, hívő bűnösért” (Ellen G. White: God’s Amazing Grace. 138. o.).
KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN
Máté 24 – Márk 2; Evangelizálás,„Keressük az elveszetteket” c. alfejezet
1. Egészítsd ki a bibliaszöveget: „Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek…”
2. Hogyan követte Péter az Urat egészen a főpap udvaráig?
3. Milyen céllal vásárolták meg „a fazekasnak mezejét”?
4. Hogy hívták az Alfeus fiát, és mi volt a foglalkozása?
5. Mivel ne töltsék az idejüket az evangéliumi munkások?
Alapszöveg: Jer 31:31.
I. ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
A szövetség kezdeti előfeltétele nem változott az idők folyamán. Ennek ellenére bármikor újraköttetett, a bukott természettel rendelkező bűnös emberiség megszegte az egyezményt. Isten azonban még így sem mondott le rólunk. Még mindig felajánlja nekünk az üdvösséget, ha úgy döntünk, hogy azt választjuk.
II. MAGYARÁZAT
Semmi hiba nem volt a régi szövetséggel. Azért nem működött, mert a régi Izrael ismételten elbukott a feltételek tiszteletben tartásában. A merev istentiszteleti formára süllyedt szertartások megkeményítették Izrael gyermekeinek szívét. A gond mindig az embernél volt, soha nem Istennél.
„Ímé, eljőnek a napok”
Ennek a kontextusnak az alapján Jeremiás, a siralmak prófétája a Szentlélektől vezettetve lefektette az új szövetség előírásainak és működésének alapjait. Az isteni Törvényt az emberi szív katedrálisába kellett vésni. Az új szövetség papjának fel kellett vennie a tisztségét, és a lévitai papság helyett szolgálni. A földi szentély szolgálatait ezentúl magába foglalta egy jobb szövetség messianisztikus és megváltó szolgálata.
Szívből jövő szolgálat
Az új szövetség égisze alatt Krisztus, a századok Sziklája szenvedélyesen vágyott arra, hogy eltávolítsa Izrael kőszívét, a csupán formai istentiszteleti gyakorlatot: „És adok nékik egy szívet, és új lelket adok belétek, és eltávolítom a kőszívet az ő testükből, és adok nékik hússzívet; hogy az én végzéseimben járjanak és rendeléseimet megőrizzék és cselekedjék azokat, és legyenek nékem népem és én leszek nékik Istenük.” (Ez 11:19–20)
A Messiás éles határvonalat húzott az „ajkak vallása” és a „szív vallása” között. Ez lett volna az oka annak, hogy Jézus oly hevesen megfeddte kora vallási vezetőit, és mélyen gyökerezett formalizmussal vádolta meg őket? „Képmutatók, igazán prófétált felőletek Ésaiás, mondván: Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai.” (Mt 15:7–10)
A régi és az új szövetség
A Sínai szövetség nem a cselekedetek szövetsége volt. 2Móz 5:22–23 szakaszában Mózes kérdése egyfajta kozmikus ankét volt, amely Jehova hatalmát, tulajdonságait és jellemét kutatta. Isten válasza inkább dicsőséges nevének jelentőségét fedi fel, mint a tisztjét és a megnevezését (2Móz 6:1–8). Az „Úr” vagy a „Jehova” név kapcsolatot feltételez. Ismerni az Úr nevének jelentését annyit tesz, mint tudni, mit tehet meg Izraelért, az Ő népéért. Hallottak már a Jehova névről, de csak akkor gyakorolták a hitet, amikor abban bíztak, amit Ő mint az Istenük értük tehetett.
A Kivonulás könyvében a szövetség két lehetséges motiváción alapult. Az első: Izrael népe saját ereje révén teljesítse mindazt, amit Isten mondott. A második: Izrael a hit és az irgalmas „ÉN VAGYOK” Istentől kapott, erőt adó kegyelem által teljesítse a szövetség rá eső kötelezettségeit.
A diszpenzacionalizmus körülhatárolja a kegyelmi szövetség idejét. A bibliai történelem idejét hét korszakra osztja, és kijelenti, hogy Isten mindenik korban különbözőképpen dolgozik. Diszpenzációnak nevezünk egy-egy periódust, amelyben egyes vélemények szerint az emberiség próbára van téve az isteni akarat bizonyos specifikus kinyilatkoztatásainak tekintetében. Más vélemények szerint minden diszpenzáció isteni ítélettel ér véget. Következésképpen létezik a törvény diszpenzációja és a kegyelem diszpenzációja. Akik elszántan ragaszkodnak ehhez a nézőponthoz, fölöslegesen próbálkoznak megbontani a Törvény és az Evangélium közötti biblikus harmóniát.
Egy jobb szövetség
„Isten gyermekeinek szempontjából az új szövetség jobban működik mint a régi. […] Ellentétben Izrael régi szövetségével, az új Jézus Krisztus Isten három alapvető ígéretét teljesíti: 1) Isten erkölcsi törvényét az emberek szívébe ülteti; 2) oly módon személyesíti meg Isten üdvözítő ismeretét, hogy minden izraelitának kivétel nélkül azonnali személyes kapcsolata legyen Istennel (Zsid 8:11); és 3) megbocsátja Isten népének bűneit, »és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékszik« (Zsid 8:12) […]
Zsid 8–12 fejezetei megvilágosítják számunkra, hogy Jézus egyháza az igazi beteljesedése a Jeremiás által bejelentett új szövetségnek. Távol attól, hogy Izrael új szövetségének hatálytalanítása legyen, az egyház inkább az új szövetség végső teljesedésének típusa és garanciája, amikor is minden idők igaz izraelitái megjelennek a Bárány lakodalmán, az Új Jeruzsálemben (Mt 8:11–12; 25–34; Jel 19:9; 21:1–5).” (Hans K. LaRondelle: Israel in Prophecy: Principles of Prophetic Interpretation. Andrews University Press. 1983. 114–
121. o.)
Az új szövetség papjai
Ahogy Áron a papi szolgálatra szentelte életét, úgy Krisztus is megjelent az Atya előtt. Ahogyan Mózes kente fel Áront a papságra, úgy Isten is felkente Krisztust (3Móz 8:30; Zsolt 45:7).
„Még mindig magán viselte az emberi természetet, amikor győztesként felemelkedett a mennybe. Magával vitte engesztelő vérét, és belépett vele a mennyei szentek szentjébe, ahol meghintette az engesztelés fedelét és a saját ruháját, majd megáldotta a népet.” (Ellen G. White: The Youth`s Instructor. 1901. július 25.)
Amikor Jézus felment a mennybe, az Atya a Főpapi tisztet bízta rá – Pál apostol is kijelenti: „Neveztetvén az Istentől Melkisédek rendje szerint való főpapnak.” (Zsid 5:10; Zsid 5:4 versében „szolgálatra történő elhívásról” olvasunk) –, ugyanúgy, mint amikor valamely egyetem elnöke „doktornak” nevezi a diákot megfelelő tanulmányai elvégzésekor.
„Vérrel megjegyzett füle meghallgatja Atya hangját, és válaszol Lelke által felélénkített bárányai kiáltására. A szegek okozta sebek miatt véres keze a Lélek vezetése alatt Atyja országáért dolgozik. Összetört lábai élénk vörös színű nyomokat hagynak maguk után, hogy a Lélektől megvilágosítva követhessük Őt a dicsőség felé.” (Leslie Hardinge: With Jesus in His Sanctuary: A Walk Through the Tabernacle Along His Way. 1991. 343. o.)
III. ALKALMAZÁS
Elmélkedésre: Bármilyen mélyre is süllyedt a legalizmusba az ókori, de legfőképpen a Jézus korabeli Izrael, a Jehova által adott vallás sosem volt legalista. Édentől errefelé Jehova vallása mindig a kegyelemről szólt, hogy Isten felkínálja kegyelmét azoknak, akik elfogadják azt a feltételekkel együtt.
1. Az emberi természet miatt Izrael ismételten megszakította kapcsolatát Istennel. Miként formálja újra a kereszt a régi szövetséget oly módon, hogy „jobb” szövetséggé váljon? Melyek voltak az új szövetség előnyei a régihez képest? Fennáll-e a veszélye annak, hogy az új szövetség értelmében a kegyelmet megérdemeltnek, magától értetődőnek tartsuk, és ha igen, milyen formában jelentkezik ez a veszély?
2. Figyelembe véve az ember azon hajlamát, hogy nem tartja tiszteletben valamely egyezmény rá eső részét, szerinted a történelem miért mutatja be úgy Istent, mint aki újra és újra közeledik az emberiséghez, hogy szövetséget kötve, kapcsolatban legyen velünk? Kitartása mit árul el irántunk tanúsított szeretetéről?
3. Ismervén Jézust és értünk hozott áldozatát, miért kellene, hogy hűségesebbek legyünk Istenhez, mint voltak az ókorban élő emberek? Más szavakkal: mivel rendelkezünk Isten csodálatos jellemének Jézus általi kinyilatkoztatásával (amivel ők nem rendelkeztek, vagy legalábbis e kinyilatkoztatás nem volt olyan világos a számukra), sokkal hűségesebbeknek kellene lennünk, mint ők voltak. Beszéljétek ezt meg a csoportban.
4. Miért esett nehezükre az embereknek elfogadniuk az új szövetséget, amikor Jézus először beszélt nekik erről? Ma könnyebb vagy nehezebb elfogadni az új szövetséget?
Studiul 10, 29 mai - 4 iunie
