Szövetségi hit

Alapige: „Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitből él.” (Gal 3:11)

Krisztus előtt nagyjából hét évszázaddal írta Homérosz az Odüsszeiát, Odüsszeusz, a nagy harcos történetét, aki a trójai háborúban Trója városának kifosztása után tíz évig utazott, úgy próbált hazatérni szülőföldjére, Ithaka szigetére. Az útja azért is tartott olyan soká, mert annyi minden történt közben: hajótörés, lázadás, vihar, találkozás szörnyekkel és más akadályokkal, amelyek hátráltatták célja elérésében. Végül az istenek úgy döntöttek, hogy Odüsszeusz már eleget szenvedett, ezért engedték, hogy a megfáradt harcos hazatérjen a családjához. Úgy vélték, hogy a megpróbáltatásai elég engesztelést jelentettek a hibáiért.

Bizonyos tekintetben Odüsszeuszhoz hasonlóan mindannyian hosszú úton tartunk hazafelé. A döntő különbség azonban az, hogy vele ellentétben mi „nem szenvedhetünk eleget” ahhoz, hogy kiérdemeljük a hazatérést. Túl nagy a távolság a menny és a föld között ahhoz, hogy engesztelést szerezhetnénk a hibáinkért. Ha hazaérünk, az csak Isten kegyelméből történhet.

HETI ÁTTEKINTÉS: Miért lehet csakis ajándék a megváltás? Miért egyedül Krisztus adhat váltságot a lelkünkért, aki Istennel egyenlő? Mitől lett Ábrahám a hit kiváló példaképe? Mit jelent az, hogy Isten „nekünk tulajdonítja” az igazságot, igaznak „nyilvánít”? Hogyan igényelhetjük magunknak a kereszt által felkínált ígéreteket, reménységet?

Június 19. – A menekültek napja

EGW idézet:

Hitben kell élnünk, mert hit nélkül  lehetetlen  Istennek  tetszeni. […] Minden lélek előjoga gyakorolni a hitet Jézus Krisztusban. A tiszta lelki élet csak akkor kezdődhet el, ha a megbékélést hozó Krisztus által a lélek teljes mértékben enged Isten akaratának. Nagy előjogunk, hogy a Szentlélek átformáló erejére hagyatkozhatunk. Hitünk gyakorlásával közösségünk van Jézus Krisztussal, mivel Ő mindazok szívében kész lakozni, akik szelídek és alázatosak. Szeretet által munkálkodó és lelket megtisztító hittel rendelkeznek, amely békét szerez a szív számára, és elvezet az önmegtagadás útjára. – This Day With God, 359. o.

„Tudva, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem Krisztusnak, a hibátlan és szeplőtlen báránynak a drága vérén” (1Pt 1:18-19, ÚRK).

1. Mit értett Péter azon, hogy „megváltattunk”?

Krisztus engesztelő kereszthaláláról szólva Péter a „váltság” vagy „ár” gondolatával azt az ókori gyakorlatot idézi fel, amikor egy rabszolgát felszabadítottak, ha valaki (többnyire egy rokon) megfizette a szabadságának árát. Krisztus pedig a saját „drága vérén”, önként vállalt, helyettesítő golgotai halálával váltott meg bennünket a bűn és végzetes gyümölcse, a halál kötelékéből. Ez az alapja minden szövetségnek, enélkül a szövetség értéktelen, semmis lenne, hiszen Isten nem tudná teljesíteni az egyezség rá eső részét, hogy minden hívőnek örök életet adjon.

2. Nézzük meg a következő igéket: Róm 6:23; 1Jn 5:11, 13! Mi a közös üzenet bennük?   

Azért lehet a miénk az örök élet ígérete, mert Jézus képes volt áthidalni a szakadékot, ami miatt kezdetben elveszítettük az örök életet. Miért lehetett ez? Azért, mert egyedül a Teremtő igazságossága és végtelen nagy értéke törölheti el a törvényszegés miatti hatalmas adósságunkat, ennyire szélesen tátongott a bűn okozta szakadék. Végtére is mit mutatna Isten örök, erkölcsi törvényének komolyságáról, ha bármilyen véges, halandó teremtmény megfizethette volna a törvényszegés árát? Csak az fizethette meg a váltságot a szabadításunkért a nagy adósságunkból, amivel a törvénynek tartoztunk, aki magával Istennel egyenlő, akinek az élete nem mástól származik, nem mástól ered, aki örökkévaló. Így teljesedik be minden szövetségi ígéret, most is így kapjuk meg az örök élet ígéretét, így váltott meg bennünket Krisztus a bűntől és a haláltól.

Tegyük fel, hogy egy múzeumban egy gyerek tintával töltött léggömböt dob egy Rembrandt festményre, amivel teljesen tönkreteszi azt. A festmény millió­kat ér. A gyerek szülei még úgy sem tudják megfizetni az adósságukat, amivel ezért tartoznak, ha mindenüket eladják. Hogyan világít rá ez a példa a bűn által okozott szakadék hatalmas voltára és arra, hogy nekünk magunkban reményünk sem lehetne a helyzetünk megváltoztatására? Miért csak az Úr fizethette meg az adósságot?

EGW idézet:

A sötétség serege ott állt, hogy a lehető legsúlyosabbnak, mélyebbnek és borzalmasabbnak tüntesse föl a bűnt. Istengyűlölete, Isten jellemének meghamisítása, tiszteletlensége, Isten kormánya törvényének megvetése és gyűlölete által Sátán egetverővé tette a gonoszságot, hogy Isten Fia, aki az elveszett világot törekedett megmenteni, összeroppanjon a bűn átka alatt. Annyira meg akarta duzzasztani a bűn árját, hogy lehetetlennek tűnjék az engesztelés. A résen álló ellenség erőfeszítése, hogy a törvényszegés roppant nagyságát Jézus elé teregesse, olyan éles fájdalmat okozott neki, hogy úgy érezte, nem tud megmaradni az emberek között. […] Az igazságszolgáltatás kardja ki volt húzva hüvelyéből, s Isten gonoszság elleni haragja az ember helyettesén, Jézus Krisztuson, az Atya egyszülöttén nyugodott meg. A Gecsemáné kertben Jézus az ember helyében szenvedett, s Isten Fiának emberi természete roskadozott a bűntudat rettentő borzalma alatt, míg csak vértelen, reszkető ajkáról föl nem  szakadtak  a  szavak: „Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; de ha nincs más mód, mellyel a bukott ember megmentése megvalósítható lenne, ne az legyen, ami én akarok, hanem amit te.” Az emberi természet ott, akkor meghalt volna a bűntudat borzalma alatt, ha mennyei angyal meg nem erősítette volna Őt a gyötrelem elviselésére. Az a hatalom, mely az imént megtorló igazságszolgáltatással sújtotta le az ember helyettesét és kezesét, ugyanaz volt, mint amelyik most megtartotta és támogatta a szenvedőt, az azon harag rettenetes súlya alatt roskadozó Emberfiát, mely a bűnös világot sújtotta volna. Az Isten törvénye megrontói fölött elhangzó halálos ítéletet Krisztus szenvedte el. – A Te Igéd igazság, V. köt., 1102–1103. o.

„Ábrám hitt az ÚRnak, aki ezért igaznak fogadta el őt” (1Móz 15:6, ÚRK). Az egész Szentírás legmeghatározóbb mondatai közé tartozik ez a vers.

A bibliai vallás döntő igazságát alapozza meg, az egyedül hit általi megigazulás tételét, méghozzá hosszú évszázadokkal azelőtt, hogy Pál írt volna erről a Római levélben. Mindez azt is bizonyítja, hogy az Édentől kezdve mindig egy út vezet az üdvösséghez.

Az idézett vers közvetlen szövegkörnyezete segít felmérni, hogy milyen nagy is volt Ábrám hite. Elhitte Isten ígéretét, hogy fia fog születni, az ellene szóló minden fizikai körülmény dacára. Az ilyen hit tisztában van saját tehetetlenségével. Ehhez a hithez az szükséges, hogy az ember egészen átadja magát Istennek, maradéktalanul alávesse magát neki. Az ilyen hit engedelmességhez vezet. Ez jellemezte Ábrám hitét, ez tulajdoníttatott neki igazságul.

3. Miért mondja a Biblia, hogy ez „tulajdoníttatott” igazságul Ábrámnak (Károli) vagy Isten ezért „igaznak fogadta el őt” (ÚRK)? Ábrám önmagában „igaz” lett volna, abban az értelemben, mint Isten? Mit tett, nem sokkal azután, hogy Isten igaznak mondta? Hogyan világít ez rá arra, hogy miért „tulajdoníttatott” neki az igazság, pedig nem volt maradéktalanul az?

Ábrám életét a hit és az engedelmesség jellemezte, mégsem volt tökéletes sem a hite, sem az engedelmessége. Időnként mindkét területen gyengének mutatkozott. (Ismerősen hangzik?) Így eljutunk egy lényeges ponthoz: Isten nekünk tulajdonítja az igazságot, abban részesít bennünket. Ez azt jelenti, hogy a hibáink ellenére igaznak mond bennünket; azt jelenti ez, hogy a menny Istene igaznak tekint bennünket, még ha nem is vagyunk azok. Ezt tette Ábrám esetében, és ezt teszi mindazokkal, akik „az Ábrahám hitéből” valók (Róm 4:16).

Olvassuk el Róm 4:1­7 szakaszát! Figyeljük meg, hogy milyen összefüggés­ben idézi Pál 1Móz 15:6 versét! Imádkozva gondolkodjunk el ezekről a ver­sekről, majd a saját szavainkkal írjuk le, hogy szerintünk mit jelentenek!

EGW idézet:

Ugyanezt a szövetséget újította meg Isten Ábrahámmal a következő ígéretben: „És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei...” (1Móz 22:18) Ez az ígéret Krisztusra mutatott. Így fogta ezt fel Ábrahám is (lásd: Gal 3:8, 16), és bűnei bocsánatáért Krisztusban bízott. Ez volt az a hite, amelyet Isten igazságul számított be néki. Az Ábrahámmal megújított szövetség Isten törvényének tekintélyét is fenntartotta. Az Úr azt mondta Ábrahámnak: „[...] Én a mindenható Isten vagyok, járj énelőttem, és légy tökéletes.” (1Móz 17:1) Isten a következőképpen tett tanúbizonyságot hűséges szolgájáról: „Hallgatott Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet.” (1Móz 26:5) – Pátriárkák és próféták, 370. o.

Az imádkozónak olyan hittel kell rendelkeznie, amely lemond bármiféle önbizalomról, és mindenben Isten végtelen hatalmára támaszkodik. Az egyszerű, önmegtagadó hitnek semmi külső erő nem veheti át a helyét. Mi csupán bele tudunk egyezni abba, hogy Krisztus elvégezze bennünk ezt a munkát. Következésképpen tehát legyen lelkünk imája a következő: „Uram, vedd a szívemet, mert én képtelen vagyok átadni azt neked! De a te tulajdonod. Őrizd meg tisztán, mert én erre képtelen vagyok. Adj nekem üdvösséget annak ellenére, hogy gyenge és helytelen természettel rendelkezem. Formálj, csiszolj, és emelj fel szereteted szent légkörébe, hogy ez a szeretet átjárhassa a lelkemet.” Az önmegtagadásra nem csak a keresztényi élet kezdetén van szükség. A menny felé vezető úton minden lépésnél meg kell újítanunk. Jó cselekedeteink egy rajtunk kívülálló erőtől függnek. Szükséges tehát, hogy szívünk folyamatosan keresse Istent, vallja meg töredelmesen a bűneit, s alázza meg magát az Úr előtt. Csak a szüntelen önmegtagadás és az állandó Krisztushoz ragaszkodás révén lehetünk biztosak a járásunkban. – Reflecting Christ, 260. o.

Az igazság(osság) a törvénynek való engedelmesség. A törvény igazságot követel, és ezzel a bűnös tartozik a törvénynek, de képtelen annak megadására. Egyedül hit által igazulhat meg. Hit által Istenhez hozhatja Krisztus érdemeit, és az Úr a bűnösnek tulajdonítja Fiának engedelmességét. Isten elfogadja Krisztus igazságát az ember elégtelensége helyett. Elfogadja és megigazítja a bűnbánó, hívő lelket. Megbocsátja bűntetteit, és úgy bánik vele, mintha igaz volna. Úgy szereti, mint saját Fiát. Ekként tulajdoníttatik a hit igazságként, majd a bűnbocsánatot nyert lélek továbbjut kegyelemből kegyelembe és világosságról nagyobb világosságra. A hit érintése megnyitja előttünk az isteni erő és bölcsesség kincsesházát. Isten ekként hajtja végre kegyelmének csodás tetteit porból lett eszközein keresztül. Erre az élő hitre van ma szükségünk. Legyünk bizonyosak abban, hogy Jézus valóban a mienk, és az Ő Lelke tisztogatja és finomítja szívünket. Ha Krisztus követőinek valódi hite volna, amely szeretettel és szelídséggel párosul, hatalmas munkát végezhetnének el. Munkájuk gyümölcse Isten dicsőségét szolgálná. – Isten csodálatos kegyelme, 265. o.

1Móz 15:6 verse kapcsán azt látjuk, hogy a héber hasab kifejezést többféleképpen is fordítják: „tulajdoníttatott”, „elfogadta”, „beszámította”.

Ugyanez a kifejezés előfordul Mózes könyveiben másutt is. Egy személyt vagy egy dolgot valamilyennek „tulajdonítanak”, „számítanak”, noha nem olyan. 1Móz 31:15 versében Rákhel és Lea kijelenti, hogy az apjuk úgy „tartotta” (Károli) őket, mint idegeneket, pedig a lányai. A léviták tizedét Isten „úgy számította be” (ÚRK), mint a szérűről való gabonát, csakhogy nyilvánvalóan nem az volt (4Móz 18:27, 30).

4. Hogyan mutatkozott meg a tulajdonítás, beszámítás gondolata az áldozatok esetében (3Móz 7:18; 17:1-4)?

A Károli-fordítás a hasab szót a „tulajdoníttatik” kifejezéssel fordítja. Ha a „hálaadó áldozat” húsát nem fogyasztották el a harmadik napig, az értéktelenné lett, „nem számíttatik” az áldozatot bemutató javára (3Móz 7:18). Ez a vers olyan helyzetet említ, amikor az áldozatot a bűnös javára „számították be” (vö. 3Móz 17:1-4), aki ezután igazként állt Isten előtt. Isten a bűnöst igaznak számítja, tulajdonítja, pedig valójában nem az.

5. Időzzünk még annál a nagyszerű gondolatnál, hogy a hibáink dacára Isten előtt igaznak számíthatunk, annak tulajdoníthat, tekinthet, fogadhat el. Írjuk le a saját szavainkkal, hogy ez szerintünk mit jelent!

A „hit általi megigazulás” kifejezésnek a lényege az a hatalmas igazság, hogy Isten nem a saját tetteink miatt nyilvánít bennünket igaznak, hanem azért, mert hiszünk abban, amit Krisztus vitt végbe értünk. Ám nem is a hitünk tesz igazzá, hanem a hit eszköze által nyerjük el az igazság ajándékát. Lényegében ez a kereszténység szépsége, titka és dicsősége. Keresztény hitünk minden eleme ebben a csodálatos elvben gyökerezik. Isten szemében igaznak számítunk hit által. Minden következő dolognak, tehát az engedelmességnek, megszentelődésnek, szentségnek, jellemfejlődésnek, szeretetnek ebből a döntő igazságból kell fakadnia.

„Nem érzem magam igaznak!” Mit felelnénk annak, aki szeretne keresz­tény lenni, de ezt mondja?

EGW idézet:

Tanulnunk kell Krisztus iskolájában. Egyedül az Ő igazságossága jogosíthat fel minket a kegyelem szövetségének áldásaira. Régóta vágyunk és törekszünk elérni ezeket az áldásokat, de nem nyertük el őket, mert azt az elképzelést melengettük magunkban, hogy képesek vagyunk tenni  valamit  azért,  hogy  méltókká  váljunk  az  áldásokra.  Túlságosan önmagunkra tekintettünk annak elhívése helyett, hogy Jézus élő Megváltó. Ne gondoljuk, hogy saját kegyességünk és érdemeink megmenthetnek bennünket! Üdvösségünk egyedüli reménysége Krisztus kegyelmében van. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, I. köt., 351. o.

Drága az a gondolat, hogy Krisztus igazságát nekünk tulajdonítják, nem bármiféle érdemünkre való tekintettel, mert Isten ingyen ajándéka ez. Isten és az ember ellensége nem akarja, hogy ezt az igazságot tisztán hirdessük, mert tudja: hatalmának elvesztését jelenti, ha az emberek tökéletesen elfogadják. Ha az elmén annyira tud uralkodni, hogy kétely, hitetlenség és sötétség keríti hatalmába azokat, akik Isten gyermekének tartják magukat, akkor kísértéseivel legyőzheti őket. Az az egyszerű hit bátorítson bennünket, amelyet Igéjében elénk tár. Isten népének olyan hite legyen, amely megragadja az isteni erőt: „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” (Ef 2:8) – Az evangélium szolgái, 161. o.

„Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.” (Lk 9:23) Ez a tanítványság bizonyítéka. Ha a gyülekezet tagjai eleget tennének annak, amit az Ige mond, és megtartanák keresztségi fogadalmukat, akkor szeretnék a testvéreiket, és mindenben az egységre, az összhangra törekednének. Aki hisz Krisztusban, az alázatosan jár ővele, törekszik mások áldására lenni, s ezzel az üdvösséget elnyerők érdekében munkálkodó angyalok munkatárásává válik. Jézus kegyelmet, bölcsességet és feddhetetlenséget ad számára, hogy áldás lehessen mindazoknak, akikkel kapcsolatba kerül. Az ilyen ember minél alázatosabbnak tűnik saját szemében, annál több áldást kap Istentől, mivel a kapott áldások nem késztetik büszkeségre, hanem ezeket az áldásokat mások érdekében használja fel. – This Day With God, 356. o.

„Egyedül hit által igazulhat meg [a bűnös]. Hit által Istenhez hozhatja Krisztus érdemeit, és az Úr a bűnösnek tulajdonítja Fiának engedelmességét. Isten elfogadja Krisztus igazságát az ember elégtelensége helyett. Elfogadja és megigazítja a bűnbánó, hívő lelket. Megbocsátja bűneit és úgy bánik vele, mintha igaz volna. Úgy szereti, mint saját Fiát. Ekként tulajdoníttatik a hit igazságként” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó, 337. o.).

„Amikor megtérés és hit által személyes Megváltónkként fogadjuk el Krisztust, az Úr megbocsátja bűneinket, és elengedi a törvényszegésért járó büntetést. Ekkor a bűnös igaz személyként áll Isten előtt, elnyeri a Menny támogatását, és a Szentlelken keresztül közösségbe kerül a Fiúval és az Atyával. Ezen a ponton egy újabb, fokozatos jellegű munka veszi kezdetét. A léleknek meg kell szentelődnie az igazság által. Ez szintén hit által érhető el. A jellem egyedül Krisztus kegyelme által alakulhat át, melyet hit által nyerhetünk el” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 3. köt. Budapest, 2010, Advent Kiadó, 172. o.).

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN

Márk 10–16; Evangelizálás,„Isten egyaránt hív férfiakat és nőket” c. alfejezet

1. Kit vett Jézus az ölébe?
2. Hol van feljegyezve, hogy Jézus azt mondta Dávidról, hogy a Szentlélek hatása alatt szólt?
3. Egészítsd ki a bibliaszöveget: „Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok…”
4. Kikről van feljegyezve, hogy a „mezőre mennek vala”?
5. Mit tett Haskel testvér és felesége az evangélium hirdetéséért?
 

Alapszöveg: Gal 3:11.

I.    ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
Bármit tennénk, emberi természetünk bűnös és érdemtelen Isten feddhetetlenségéhez képest. Szövetség által elfogadva Krisztus helyettesítő halálát, méltókká válhatunk Isten szemében. Bármennyire is megtisztítana, bárhogyan is alakítana minket, hogy az Ő képmását tükrözzük, Jézusnak mindig a mi tökéletes Helyettesünknek kell lennie. Ez az evangélium lényege és a mi nagy reménységünk – a szövetség által kapott reménység.

II.    MAGYARÁZAT
Az új szövetség ratifikálása érdekében vérnek kellett folynia. Amint azt a messiási próféciák megjövendölték, a Golgotán folyt életadó vér jóváhagyta az új szövetséget.

A Kálvária gondolata
Szükségünk van a mennyei kegyelemre, hogy megszabaduljunk az arroganciánktól és a bűnre való hajlamunktól, amely hajlamnak – jóllehet vele együtt születtünk – nem szabad uralnia bennünket. Ki nem vágyik megszabadulni a kicsinyes féltékenységtől, irigységtől, keserűségtől, haragtól és az őszintétlenségtől, amely emberi természetünk velejárójaként bűntudatot ébreszt bennünk? Isten mindezektől megszabadítja szövetsége gyermekeit, ha bíznak Benne és ígéreteiben, és tiszteletben tartják a szövetséget.
„A helyzetük valóban súlyos. Önerőből nem tisztulhatnak meg a bűntől (Péld 20:9), és a Törvény egyetlen cselekedete sem teheti őket képessé feddhetetlenekként megállniuk Isten előtt (Róm 3:20; Gal 2:16). Következésképpen az engesztelést másvalakinek kell elvégeznie helyettük. Krisztus teljesen odaajándékozza magát, az életét is feláldozza. Ő az eszköz, aki által visszatérhetünk Istenhez. Általa van bejárásunk az Atyához (Ef 2:18), amely bejárást hit által szerezzük meg (Ef 2:17), mert hiszünk Abban, »Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hogy megmutassa az Ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt« (Róm 3:25).” (Raoul Dederen: „Christ: His Person and Work”. Handbook of Seventh-day Adventist Theology. Review and Herald Publishing Association. 2000. 12. köt., 174–175. o.)

Ábrahám hite (I)
Milyen csodálatos, hogy az Ótestamentum – amelyet gyakran a legalizmus legékesebb példájának tekintenek – a szövetség keretében a hit általi megigazulás ígéretének tagadhatatlan kifejezése! Láthatjuk ezt a jól ismert, Ábrámról (nem Ábrahámról) szóló passzusban, 1Móz 15:6 versében: „És hitt az Úrnak és tulajdoníttaték őnéki igazságul.” A héber nyelv egyértelmű: Ábrám hitt az Úrban, azaz nemcsak a létezésében hitt, hanem az ígéreteiben is, még abban is, hogy egy napon népek atyja lesz.
De mi a helyzet Isten többi, lehetetlennek tűnő ígéretével, mint például azzal, hogy jóllehet bűnösök vagyunk, mégis feddhetetlenek lehetünk az Ő szemében? Ehhez valóban a lehetetlen ígéretek Istenébe vetett hitre van szükség!

Ábrahám hite (II)
„A hit elfogyasztja a mannát, és morzsányit sem hagy hátra a férgeknek. […] Ábrahám hite képes volt arra, hogy az Úrban bízva nagy távolságokra vigye teveés juhnyájait Háránból Kánaánig, és idegen földön leverje a cövekeket és felhúzza sátrait. […]
Ábrahám mindennapi hite gyakorlati, élő és cselekvő hit volt. Szükségünk van a mindennapi eledel hitére, […] arra a biztos hitre, hogy a hollókat tápláló Isten nekünk is kirendeli a mindennapi kenyeret. Ez a hit pedig nem a képzelgés talaján él.” (Charles Spurgeon: „Hearken and Look”. Spurgeon’s Expository Encyclopedia. 1–2. köt. Baker Books. 1996. 43, 47–48. o. Lásd Ézs 51:2 versét.)

Bízzunk az ígéretekben!
„Hogyan kockáztathatott ilyen sokat az Istenség? Hogyan jelentheti ki Isten az emberekről, hogy feddhetetlenek, jóllehet még csak a tökéletesség útján haladnak, és korántsem jutottak el a feddhetetlenség szintjére? Hogyan jelentheti ki róluk, hogy el lettek fogadva, róluk, akiket nem lehet elfogadni? […]
A választ három pontban foglalhatjuk össze:
Elsősorban, Isten azért jár el így, mert teljességgel elfogadja őszinte imáinkat és erőfeszítéseinket a lelki érettség eléréséért folytatott küzdelmünkben. […]
Másodsorban, Jézus Krisztus azért kezdeményezhet egy ilyen akciót, mert az a hit, amit bennünk lát, a valóságban nem a mienk, hanem az Övé. A saját hitét látja meg bennünk, és megtiszteli ezt a hitet. Abból a tényből kifolyólag a mienk ez a hit, hogy szeretetének kedvezményezettjei vagyunk, kegyelmének a tárgya. Mindazonáltal az Övé ez a hit, mivel az üdvözítő hit isteni eredetű, nem emberi. […]
Harmadsorban, Isten azért cselekszik ilyen fokú bizalommal, mert a végső vizsgálat alatt az Atya nem ránk fog összpontosítani, hanem Krisztus feddhetetlenségére, amely befedez bennünket.” (Calvin Rock: Seeing Christ: Windows in His Saving Grace. 158–159. o.)

III. ALKALMAZÁS
Elmélkedésre: Elnyerted-e az üdvösséget? A kérdés megválaszolásához fontos megérteni, mi az üdvösség vagy a megmentés, megváltás? A megmentés főnév cselekvést feltételez, abszolút szótöve a ment ige. Milyen cselekvést feltételez tehát a megmentés, megváltás (üdvösség/üdvözülés)?
A  különböző  felekezetek  eltérően  értelmezik  az  üdvösséget.  Egyesek a múltba helyezik, mondván, hogy az eseményre a golgotai kereszten került sor, amikor is minden bűn megbocsátást nyert és el lett törölve. Mások a jövőbe helyezik az üdvösséget; szerintük a Jézusban hívő ember, miután meghal, a purgatóriumban tisztul meg. Ezek pontszerű elképzelések az üdvösségről, amely pontosan meghatározott időben következik be.
A hetednapi adventistáknak lineáris elképzelésük van az üdvösségre vonatkozóan. Azaz: az üdvösségnek van múltja, van jelene és van jövője; folyamat: számos isteni cselekedet és emberi válasz.
Isten már a kezdetben előrelátta annak lehetőségét, hogy Ádám és Éva elutasítja Őt. Szabad akarattal teremtette meg őket: szabadon választhattak a jó és a rossz között. Majd vállalta a felelősséget, hogy helyrehozza a bűnük okozta rosszat. Jézus tett egy lépést az ember felé, és ezt mondta: „Én fogom megízlelni helyettük a második halált!”
Isten szövetséget kötött népével, és sosem változtatott a szövetség feltételein. Az Isten és a nép közötti kölcsönhatás feltételeit a szövetség keretében rögzítették. Isten a szentélyszolgálat és Jézus áldozata által szemléltette a megváltási tervet.
Azzal tehetünk a legtöbbet a világért már most, ha elmondjuk az embereknek, hogy ki Jézus, mit tett a múltban, mit tesz a jelenben, és mit fog tenni a jövőben értünk. Jézus munkája sosem szakadt félbe. Jelen pillanatban is Ő megváltásunk folyamatának leglényegesebb eleme.
Mit jelent számodra az üdvösség? Mit fogsz válaszolni, ha valaki az üdvösséged felől kérdez téged?
1.    Kérd meg csoportod tagjait, hogy válaszoljanak a kérdésre: Elnyerted-e az üdvösséget? Beszéljétek meg a válaszokat, továbbá beszélgessetek arról is, hogy mi, hetednapi adventisták hogyan értelmezzük a megváltási tervet és annak működését. Miért tűnik úgy, hogy az adventisták küzdenek ezzel a kérdéssel?
2.    Ellen G. White azt mondta, hogy Isten mindenikünket úgy szeret, mintha az egyedüli emberek lennénk a földön. Mit tanulhatunk ebből Isten szeretetére vonatkozóan? Elmélkedj e gondolat felett, és gondolkodj azon, hogy miért oly reményteljes ez a következtetés.
3.    Jézus korában egyeseknek az volt az egyik alapvető felfogásuk, hogy az embernek „el kell nyernie” Isten kegyeit. A keresztények egyik meghatározó álláspontja szerint viszont az ember nem tehet mást, minthogy elhiggye mindazt, amit Isten mond. Figyelembe véve a két felfogás közti különbségeket, szerinted Pál miért Ábrahámot jelölte meg a hit legnagyobb példaképének (Róm 4:1–8)?
4.    A tanulmány csütörtöki részében esett szó arról, hogy amikor haláluk előtt az emberek újraértékelik az életüket, rájönnek, mennyire hiábavalóak és értelmetlenek voltak a cselekedeteik az üdvösség megszerzésében. Melyek azok az élethelyzetek, amelyekben mintha azt éreznénk, hogy inkább magunkra kell támaszkodnunk, mint bárki vagy bármi másra? Lelki életed hogyan tükrözi azt, hogy ki vagy mi tart téged ellenőrzése alatt?
5.    „Isten nem mond le rólunk a bűneink miatt. Követhetünk el hibákat és okozhatunk szomorúságot a Szentléleknek, de ha megtérünk és alázatos szívvel Isten elé járulunk, nem fog elűzni minket. Vannak akadályok, amelyeket el kell távolítanunk. Megtörténhetett, hogy zúgolódtunk, hamis, csalóka érzéseket ápoltunk, büszkeséget, önelégültséget, türelmetlenséget. Mindezek elválaszthatnak minket Istentől. Bűneinket meg kell vallanunk, szívünkben mélyebb munkát kell végeznie a kegyelemnek. A gyöngék és csüggedtek Isten erős embereivé válhatnak, akik véghez viszik az Úr nemes munkáját.” (Ellen G.    White: A hit és a cselekedetek. 35. o.) Hogyan tanulhatunk meg e tanácsok szerint élni?
6.    Mindannyian átéltük már az elutasítás és a be nem tartott ígéretek tapasztalatát. A Biblia viszont tele van olyan ígéretekkel, amelyekben teljességgel bízhatunk. Mindezek dacára mi vagyunk azok, akik engedetlenségünk folytán kilépünk a szövetség kapcsolatának keretéből. Ismerve a tönkrement kapcsolatok fájdalmas tapasztalatát, mit tehetünk annak érdekében, hogy biztosak legyünk abban, nem úgy tekintünk az Istennel való szövetségi kapcsolatunkra, mint ami magától létezik, és amiben nekünk is részt kell vállalnunk?
7.    Jézus feláldozta magát, mivel olyan adósság gyűlt össze a számlánkon, amit nem tudtunk volna kifizetni. Miért nem törölhette volna el Isten egyszerűen az adósságunkat? Ha Isten ezt nem tehette meg, azt jelenti, hogy saját Törvénye Őt is korlátozza?
8.    1Pt 1:18–19 verseiben a szerző azt írja, hogy Jézus „drága vérén váltattak meg” a hallgatói „az ő atyáiktól örökölt hiábavaló életükből”. Egy jövőbeni büntetéstől való szabadításról ír itt Péter? Vagy pedig ennek a megváltásnak a hallgatói jelen életére gyakorolt befolyására is utalt?
9.    1Móz 15:6 verse kijelenti, hogy Ábrahámnak igazságul tulajdoníttatott az ő hite. Ma sokan a hitet vagy a meggyőződést egy egész sor hitalapelv vagy nyilatkozat elfogadásával társítják. Erre vonatkozik az említett bibliaszöveg? Miért igen, vagy miért nem? Ha nem, milyen szerepet játszanak az Istenről alkotott „helyes” meggyőződések a Vele való kapcsolatunkban?