A Békesség Fejedelme
Alapige: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk; és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!” (Ézs 9:6)
„Dr. Robert Oppenheimer, az első atombomba elkészítésének vezetője megjelent az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusának Bizottsága előtt. Azt tudakolták tőle, hogy van-e valami védekezési lehetőség a fegyver ellen.
»Természetesen – felelte a nagy fizikus. – Ami pedig…«
Dr. Oppenheimer tekintete átfutott az elnémult, várakozó közönségen, és csendesen azt mondta: »A béke«” (Paul Lee Tan, szerk.: Encyclopedia of 7,700 Illustrations: Signs of the Times. Rockville, Md., 1979, Assurance Publishers, 989. o.).
A béke az emberiség csalóka álma. Egyes becslések szerint a feljegyzett történelemnek mindössze 8%-ában volt a földön teljes béke. Az évek során pedig legalább nyolcezer békeszerződést szegtek meg (lásd i. m. 987. o.).
1895-ben Nobel Alfréd, a dinamit feltalálója alapítványt hozott létre azok díjazására, akik kiemelkedő módon járultak hozzá a békéhez (i. m. 988. o.). Viszont az elmúlt években még néhány Nobel-békedíjas is részese volt erőszakos konfliktusoknak.
Ezen a héten arról fogunk olvasni, aki egyes-egyedül képes igazi és örökkévaló békét teremteni.
EGW idézet:
Krisztus a „békesség Fejedelme”. Küldetése a bűn által elveszített béke helyreállítása a mennyben és a földön. „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által.” (Róm 5:1) Aki elhatározza magában, hogy elhagyja bűneit, és a szívét megnyitja Krisztus szeretete előtt, részese lesz a mennyei békességnek. Az igazi békesség alapja Krisztus. Jézusnak a szívben munkálkodó kegyelme minden ellenségeskedést megszüntet, és lecsendesíti a civódást. Megtölti a lelket szeretettel. Aki békességben él Istennel és ember társaival, nem lehet szerencsétlen, boldogtalan. Nem lakhat irigység a szívében, gonosz szokások és gyűlölet sem talál helyet nála. Aki összhangban él az Úrral, részese a mennyei békességnek, és másokra is kiárasztja áldásos befolyását. A békesség Lelke harmatként üdíti fel azt a szívet, amely a világi hajszában megfáradt, és megelégelte azt. Krisztus a béke üzenetével küldte ki követőit a világba. A békességre igyekvő ember nyugodt és szentséges életmódjának csendes és észrevétlen befolyásával a Megváltó szeretetét nyilatkoztatja ki, beszéde és példaadása által társait rábírja a bűn elhagyására és arra, hogy a szívüket teljesen Istennek ajánlják fel. – Gondolatok a hegyi beszédről, 27–28. o.
Szavakat bíztak rám, hogy mondjam el Isten népének: dicsőítsétek Őt, a Golgota Jézusát! Ami emberi, húzódjon háttérbe, hogy mindenki Őt láthassa, akiben örök reményünk van. Ésaiás kijelentette: „Gyermek születik, fiú adatik nekünk, és az Ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: csodálatos, tanácsadó, erős Isten, örök Atya, béke fejedelme.” (Ésa 9:6) A gyülekezet és a világ tekintsen hát fel az Üdvözítőre. Hadd kiáltsa minden hang Jánossal: „Nézzétek Isten bárányát, Ő veszi el a világ bűneit!” (Jn 1:29) – Bizonyságtételek, 5. köt., 729. o.
Közvetlenül a keresztre feszítése előtt Krisztus a béke testamentumát hagyta tanítványaira… Ez a békesség nem a világhoz való igazodásból fakad, hanem inkább belső békét jelent. Kint dúlhat háború és küzdelem, mivel egyesek nyíltan támadni fognak, mások pedig, akik barátnak nevezik magukat, elhidegülnek, és kételkedővé válnak. Krisztus békéje nem fogja eltávolítani az elszakadást, viszont még a küzdelmek és az elválások közepette is gyermekeivel marad. […] Nekünk is imádkoznunk kell azért a békéért, amit Jézus adott a tanítványainak, mert a széthúzás nem tudja megrontani az igazságból született békét. Kint dúlhat háború, irigység, féltékenység, gyűlölet, de a világ nem képes sem elvenni, sem megadni a krisztusi békét. – Our High Calling, 328. o.
1. Miért kezdődik Ézs 9:1 verse olyan szóval („De”), ami azt jelzi, hogy az azt követő rész ellentétben áll az előzőekkel?
Ézs 8:21-22 szakasza azok reménytelen állapotát írja le, akik az igaz Isten helyett az okkultizmus felé fordulnak: bárhová néznek, „mindenütt nyomor és sötétség, és szorongatásnak éjszakája, Ő pedig a sűrű sötétben elhagyatva” (Ézs 8:22)! Ezzel szemben, eljön az idő, amikor „nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van” (Ézs 9:1). A szöveg a galileai vidék népét jelöli meg, hogy ők kapnak majd „nagy világosságot” (Ézs 9:2). Megsokasodik a nemzet, és örülnek majd, mert Isten összetöri „az őt nyomorgatók botját” (Ézs 9:4). Azért nevezi itt meg a Galileai-tó vidékét, mert az volt az egyik elsőként meghódított terület Izraelben. Akház segélykérő üzenetére válaszul III. Tiglat-Pileszer elfoglalta Észak-Izrael galileai és a Jordánon túli területeit, fogságba vitte a lakosság egy részét, és asszír tartománnyá nyilvánította a térséget (2Kir 15:29). Ézsaiás tehát azt üzente, hogy azok szabadulnak meg először, akiket elsőként igáztak le.
2. Kit használ fel Isten arra, hogy megszabadítsa a népét (Ézs 9:6-7)?
3. Mikor és hogyan teljesedett be Ézs 9:1-5 szakaszának próféciája (Mt 4:12-25)?
Nem véletlenül lett Galilea vidéke a helyszíne Jézus korai szolgálatának, ahol reményt adott a népnek, amikor Isten országának a jó hírét hirdette, gyógyította az embereket, így ördöngösöket is megszabadított az okkultizmus kötelékéből (Mt 4:24).
Tökéletes példáját látjuk itt annak, hogy a Biblia az Ószövetség idején megtörtént eseteket felhasználja az újszövetségi idők előképeiként. Az Úr az egyik kor képeit elegyíti a másik kor képeivel. Így van ez Máté evangéliuma 24. fejezetével is, amikor Jeruzsálem Kr. u. 70-ben bekövetkező romlását Jézus a világ végidei pusztulásával említette együtt.
Mit felelnénk, ha valaki megkérdezné tőlünk, hogy miből szabadított meg minket Jézus? Mi a személyes bizonyságtételünk Krisztus hatalmáról, ami megmutatkozott az életünkben?
EGW idézet:
Isten megengedte a prófétának, hogy az elkövetkező századokon túl ellásson a megígért Messiás adventjének idejéig. Először is látta, hogy „nem marad sötétség ott, ahol elnyomás van” (Ésa 8:23). Sok embert, akik az igazság világosságára vágyakoztak, hamis tanítók a filozófia és a spiritizmus szédítő útvesztőibe vittek. Mások a kegyesség formaságaiban bíztak, de az nem szentelte meg az életüket. A jövő kétségbe ejtőnek tűnt. Azonban csakhamar változott a kép, és a próféta szeme elé csodálatos látomás tárult. Látta, ahogy felkel az „igazság Napja”, és „sugarai” alatt (Mal 3:20) gyógyulás van. A csodálattól önfeledten kiáltott fel: „De nem marad sötétség ott, ahol elnyomás van. Először meg alázta Zebulon és Naftáli földjét, de végül megdicsőíti a tenger felé vivő utat, a Jordánon túli részt, a pogányok területét. A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. A halál árnyékának földjén lakókra világosság ragyog.” (Ésa 8:23–9:1) A világ dicső Világossága üdvösséget hoz minden népnek, törzsnek, nyelvnek és nemzetnek. A próféta az előtte álló feladatról az örökké való Atya kinyilatkoztatását hallotta: „Kevésnek tartom, hogy Jákób törzseinek helyreállításában és a megmentett Izrael visszatérítésében légy az én szolgám. A pogányok világosságává teszlek, hogy eljusson szabadításom a föld határáig.” – Próféták és királyok, 373. o.
Az igazság és jogosság ellensége Ábrahám leszármazottaival minden lehetséges módon igyekezett elfeledtetni megtisztelő, szent hivatásukat, a bálványimádás kultuszát pedig elfogadtatni. Sokszor majdnem sikerült is ezt elérnie. Krisztus első adventje előtt századokon át sötétség borította a földet, nagy sötétség a népeket. Sátán rávetette ördögi árnyékát az emberek ösvényére, hogy meggátolja őket Isten és az eljövendő világ megismerésében. Tömegek vesztegeltek a halál árnyékának völgyében. Egyetlen reményük volt e sötétség eloszlatására, hogy Isten kinyilatkoztatja önmagát. Dávid, az Úr felkentje prófétai szemmel látta előre, hogy Krisztus eljövetele olyan lesz, „mint a fölkelő nap reggeli fénye, mint a felhőt len reggel” (2Sám 23:4). Hóseás pedig így tett bizonyságot: „eljövetele biztos, mint a hajnalhasadás” (Hós 6:3). A nappali világosság csendesen és szelíden terül el a földön: eloszlatja a sötétség árnyát, és életre kelti a földet. Ugyanígy támad fel az igazság Napja, „sugarai gyógyulást hoznak” (Mal 3:20). „A halál árnyékának földjén...” lakó tömegek pedig „nagy világosságot” látnak (Ésa 9:1). – Próféták és királyok, 687–688. o.
Jézus eljött meggyógyítani a betegeket és szabadulást hirdetni Sátán foglyainak. Ő maga volt az egészség és az erő. Ő adott életerőt a betegeknek, az elkeseredetteknek, az ördöngösöknek. Senkit sem utasított el, aki hozzá jött gyógyító erőért. Tudta, hogy ezek az emberek önmaguk okozták a betegséget, mégsem utasította el a segítséget. Amikor krisztusi erő áradt ezekbe a szegény emberekbe, meggyőződtek bűnösségükről, és sokan meggyógyultak lelki betegségükből is. Ma is ilyen ereje van az evangéliumnak, de vajon miért nem vagyunk tanúi ilyen munkának? – Lift Him Up, 258. o.
Itt található Ézsaiás próféta könyvében a harmadik különleges születés, ami Immánuel és „Siess zsákmányra és gyorsan prédára” születésének megemlítése után következik.
4. Mi a különleges a Gyermekben, akit ezek a versek említenek (Ézs 9:6-7)?
Figyeljünk fel rá, hogy a Szabadítónak több neve/leíró jelzője is van! Az ókori Közel-Keleten a királyoknak és istenségeknek több nevet adtak, hogy ezzel is mutassák nagyságukat. A gyermek „csodálatos”, pontosan úgy, ahogyan az Úr isteni Angyala is „csodálatosként” mutatkozott be Sámson édesapjának (Bír 13:18; – ugyanaz a szavak gyökere a héberben), majd pedig felszállt a menny felé Manoah oltárának áldozati lángjában (Bír 13:20), és így előképként utalt a saját áldozatára, több mint ezer évvel korábban. Úgy nevezi még a szöveg, hogy Isten („erős Isten”) és örök Teremtő („örökkévalóság atyja”; lásd még Lk 3:38 – Ádám, az Isten fia). Ő a Dávid házából való Király, akinek békén alapuló országa örökre megáll.
5. E tulajdonságok alapján egyedül ki lehet ez a Gyermek (lásd Lk 2:8-14)?
Egyesek próbálták Ezékiás királlyal azonosítani, de a leírás messze felülmúl mindent, ami egy átlagos emberre igaz lehetne. Egyedül egy személyre illik a kép: Jézus Krisztusra, Isten Fiára, a Teremtőre (Jn 1:1-3, 14; Kol 1:15-17; 2:9; Zsid 1:2), aki azért született a világra, hogy megmentsen bennünket és békét hozzon nekünk. Övé minden hatalom mennyen és földön, és mindig velünk van (Mt 28:18-20). Képes volt egyszerre megtartani isteni természetét, miközben örökre emberré lett, ezzel is jelképezve, hogy együtt tud érezni a gyengeségeinkkel (Zsid 4:15). „Mert egy gyermek születik nékünk” (Ézs 9:6) mindörökre!
„Amikor Krisztus világunkba jött, Sátán a földön működött, és Krisztus ösvényének minden egyes lépésénél ellenszegült, a jászoltól a Kálváriáig. Sátán azzal vádolta Istent, hogy miközben önmegtagadást követel az angyaloktól, Ő maga mit sem tud annak jelentéséről és nem is akar semmiféle áldozatot hozni másokért. Ezt a vádat emelte Sátán Isten ellen a mennyben, és miután kivettetett a mennyből, szüntelen azzal vádolta Istent, hogy olyan szolgálatot követel, amit Ő maga sem tenne meg. Krisztus eljött a világba, hogy szembenézzen e hamis vádakkal és bemutassa az Atya jellemét” (Szemelvények Ellen White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó, 373. o.).
Mit árul el ez az idézet Isten jelleméről?
EGW idézet:
Mária nem értette meg Krisztus küldetését. Simeon úgy jövendölt az Úrról, mint világosságról, amely megvilágosítja a pogányokat, és dicsőségére lesz Izraelnek. A Megváltó születését az angyalok is úgy hirdették ki, mint egy örömhírt minden nemzet számára. Isten helyesbíteni akarta a zsidók szűk látókörű felfogását a Messiás munkájáról. Azt kívánta, hogy ne csupán Izrael szabadítóját, hanem az egész világ Megváltóját lássák benne az emberek. De még ahhoz is évek hosszú sorának kellett eltelnie, hogy Mária, Jézus anyja megértse fia küldetését. Mária várakozással tekintett előre arra az időre, amikor a Messiás uralkodik Dávid trónján, de nem látta a szenvedés keresztségét, amelyen át vezet az útja oda. Simeon szavaiból kitűnt, hogy nem lesz akadálytalan a Messiás életútja e világon. A Máriához intézett szavakban – „a te lelkedet is általhatja az éles tőr” (Lk 2:35) – Isten gyöngéd együttérzéssel adja tudtára Máriának azokat a gyötrelmeket, amelyeknek elviselését már meg is kezdte. – Jézus élete, 56. o.
Krisztus erőt hozott az emberek számára, hogy győzni tudjanak. Emberi alakban jött, hogy emberként éljen az emberek között. Vállalta az emberi természet hátrányait, hogy próbákat viseljen el. Emberi formában bár, de az isteni természet részese volt. Testté válása által újabb értelemben nyerte el az Isten Fia címet. Az angyal ezt mondta Máriának: „A Magasságos ereje árnyékol be téged, azért, ami születik is, szentnek hívatik. Isten Fiának.” Bár ember fia volt, mégis újabb értelemben lett Isten Fiává, így állt világunkban Isten Fiaként, de születése révén az emberiséggel szövetségben. Krisztus az egész örökkévalóság óta egy volt az Atyával. S amikor emberi természetet öltött magára, akkor is egy maradt az Úrral. Ő az Istent az emberrel összekötő kapocs (Zsid 2:14). – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1114–1115. o.
Idősebb testvérünk az örökkévalóság trónjánál van. Minden egyes lelket szemmel tart, aki mint Megváltójára tekint rá. Tapasztalatból ismeri az emberiség gyengeségeit, tudja, mire van szükségünk, és hogy miben áll a kísértések súlyos volta. Hiszen „hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt” (Zsid 4:15 - új kat. ford.). Jézus őrködik feletted, Isten remegő gyermeke! Sátán megkísért? Krisztus megszabadít. Gyenge vagy? Ő megerősít. Tudatlan vagy? Ő megvilágosít. Megsebeztek? Ő meggyógyít. Az Úr, aki „elrendeli a csillagok számát”, „meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket” (Zsolt 147:4, 3). […] Minél gyengébbnek és tehetetlenebbnek érzed magad, annál erősebb leszel az Ő erejében. Minél súlyosabbak a terheid, annál áldottabb lesz a nyugalom, amikor átadod ezeket a terheket a Teherhordozónak. - A nagy Orvos lábnyomán, 71–72. o.
Ez a szakasz magyarázza Ézs 9:1-5 részét, ami szabadulást ígér az elcsüggedt, meggyötört nép számára, amely az okkultizmusban bízott és katonai hódítás, elnyomás áldozata lett: „Az őt nyomorgatónak botját összetöröd, mint a Midián napján” (Ézs 9:4).
6. Olvassuk el a fenti igeszakaszban Isten népe szenvedésének történetét! Vessük össze a 3Móz 26:14-39 részében található átkokkal! Isten miért külön szakaszokban és nem egyszerre büntette meg a népét? Mit árul ez el a jelleméről és a céljairól?
Ha Isten el akarta volna pusztítani a népét, akkor azonnal átadhatta volna őket az asszíroknak. Viszont türelmes volt: „Mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen” (2Pt 3:9, RÚF). Amint a „bírák” idejében, úgy Isten ekkor is megengedte, hogy Júda és Izrael népe megtapasztalja balgaságuk bizonyos következményeit, és így mérjék föl, mit is tettek, illetőleg lehetőségük legyen jobb döntést hozni. Amikor kitartottak a bűn mellett, megkeményítették a szívüket Istennel és a prófétái által küldött üzeneteivel szemben, akkor visszavonta tőlük védelmét. Ők azonban továbbra is lázadtak. Ez a folyamat addig húzódott lefelé tekeredő spirálként, amíg már nem volt más lehetőség Isten számára.
7. Olvassuk el Ézs 9:8–10:2 szakaszát! Milyen bűnöket követett el a nép? Ki ellen vétettek? Ki bűnös közöttük?
A szabad akarat valóságát figyelhetjük meg itt is, mint az egész Bibliában. Isten szabadnak alkotta meg az embert (így kellett tennie, különben nem tudnánk igazán szeretni Őt), a szabadság pedig a rossz lehetőségét is magában foglalja. Bár Isten időről időre magához akar minket vonzani szeretetének és jellemének kinyilvánításával, azt is megengedi, hogy szembesüljünk rossz döntéseink gyümölcsével, értsd: a fájdalommal, a szenvedéssel, a félelemmel, a zűrzavarral és így tovább, mivel ez segít felismernünk, hová vezet, ha elfordulunk tőle. Ám gyakran még ezek sem veszik rá az embert, hogy elhagyja a bűnt és az Úrhoz térjen. Csodálatos dolog a szabad akarat, nem lennénk nélküle emberek, de jaj azoknak, akik visszaélnek vele!
Hogyan használta fel Isten a saját életünkben a szenvedést arra, hogy letérítsen bennünket a rossz útról? (Vagy előfordulhat, hogy még mindig nem értjük az üzenetet?)
EGW idézet:
„Mindamellett is újra vétkeztek, és nem hittek az Ő csodadolgaiban… Ha ölte őket, hozzá fordultak, megtértek, és Istent keresték. És eszükbe vették, hogy Isten az Ő sziklájuk, és a felséges Isten az Ő megváltójuk.” (Zsolt 78:32–35) De mégsem tértek az Úrhoz őszinte szándékkal. Bár amikor az ellenségeik lesújtottak rájuk, akkor mindig a mennytől várták a segítséget, mert egyedül Ő tudta megszabadítani őket. „De szívük nem volt tökéletes iránta, és nem voltak hűségesek az Ő szövetségéhez; Ő azonban irgalmas és bűnbocsátó, nem semmisít meg, sőt, sokszor elfordítja haragját, és nem önti ki teljes búsulását. Azért eszébe vette, hogy test ők, és olyanok, mint az ellebbenő szél, amely nem tér vissza.” (Zsolt 78:37–39) – Pátriárkák és próféták, 410. o.
Istennek csodálatos türelme van. Sokáig vár az igazságszolgáltatással, és ezalatt az irgalom védi a bűnöst. „Igazság és jogosság az Ő székének erőssége.” (Zsolt 97:2) „Hosszútűrő az Úr”, de „nagy hatalmú” is, „és nem hagy büntetlenül. Szélvészben és viharban van az Úrnak útja, és lábainak pora a felhő.” (Náh 1:3) A világ vakmerően áthágja a menny törvényét. Mivel Isten régóta tűr, lábbal tiporják tekintélyét. Egymást kegyetlenkedésre, az Úr örökségének elnyomására biztatják. Így szólnak: „Mit tudhatná ezt az Isten, s vané a Magasságosban értelem?” (Zsolt 73:11) Van azonban egy határ, amelyet nem léphetnek át, és már közel járnak a határhoz. Már most is majdnem túllépték Isten türelmének határvonalát, kegyelmének és irgalmának határát. Az Úr közbelép, hogy megvédje méltóságát, megszabadítsa népét, és visszaszorítsa a gonoszság áradatát. – Krisztus példázatai, 177. o.
Bár János nem részesült csodálatos szabadításban, Isten nem feledkezett meg róla. Állandóan mellette voltak a mennyei angyalok, feltárták előtte a Jézus Krisztusra vonatkozó próféciákat és az Írás drága ígéreteit. Ez volt a támasza, amiképp ez segítette Isten népét is a későbbi korokban. Keresztelő János és minden utána jövő kapta az ígéretet: „Ímé, én tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28:20) Isten sohasem vezeti másként a gyermekeit, mint ahogy ők is választanák, ha előre láthatnák a véget, és felismernék terve dicsőségét, amelyet, mint az Ő munkatársai, véghezvihetnek. Sem Énókh, aki felvitetett a mennybe, sem Illés, aki tüzes szekéren ragadtatott el, nem volt nagyobb vagy tiszteletreméltóbb Keresztelő Jánosnál, aki magányosan pusztult el a börtönben. „Néktek adatott Krisztusért, nemcsak, hogy higgyetek őbenne, hanem hogy szenvedjetek is őérette.” (Fil 1:29) A menny minden adománya között, amit csak nyújthat az embernek, a legmélyebb bizalom és a legnagyobb tisztesség: Krisztussal részesülni az Ő szenvedéseiben. – Jézus élete, 224. o.
8. Ki az a „hajtás”, aki „Isai törzsökéről” (RÚF) sarjad ki Ézs 11:1 verse szerint (lásd még Zak 3:8; 6:12)?
Ézs 11:1 verse folytatja 10:33-34 szakaszának képvilágát a megmetszett fáról. Isai törzsöke jelképezi azt a gondolatot, hogy Dávid (Isai fia) dinasztiája elveszíti majd a hatalmát (Dán 4:7-14, 17-23). Viszont egy „Vesszőszál/ hajtás” (RÚF) nő majd ki a pusztulásra ítélt gyökérből, azaz, származik majd egy uralkodó Dávidtól.
9. Miért hívják Isai gyökerének a Dávid házából származó új uralkodót (Ézs 11:10)? Mi az értelme ennek (Jel 22:16)?
A leírás egyedül Jézus Krisztusra illik, aki egyszerre „Dávid gyökere és új hajtása” (Jel 22:16, RÚF). Krisztus Dávid házából származott (Lk 3:23-31), aki Ádámtól származott, aki pedig Isten fia volt (Lk 3:38), abban az értelemben, hogy Krisztus teremtette meg (lásd Jn 1:1-3, 14). Így Krisztus egyben Dávid őse és leszármazottja is!
10. Hogyan fordítja vissza a Dávid házából származó új uralkodó a bűn és a hitehagyás gonosz hatásait (Ézsaiás próféta könyve 11. fejezet)?
Az Úrral összhangban gondolkodik és cselekszik, igazságosan ítél, megbünteti a gonoszt és békét teremt. Isten visszahozza, helyreállítja és egyesíti Izrael és Júda hűséges maradékát, amikor Krisztus veszi át az uralmat (vö. Ézs 10:20-22). Erős, egységes ország lesz akkor, mint a filiszteusokat és más népeket legyőző Dávid király napjaiban volt. Az új Uralkodó viszont nagyobb lesz Dávidnál, az egész teremtett világban helyreállítja a békét: a ragadozók nem esznek többé húst, nyugalomban élnek majd együtt a korábbi zsákmányállataikkal (Ézs 11:6-9).
11. Vajon Ézsaiás próféta könyvének 11. fejezete csak Krisztus első eljöveteléről szól, vagy a másodikról, vagy mindkettőről? Vizsgáljuk meg a próféciát, és jegyezzük le, hogy melyik eljövetelről szólnak az egyes igeszakaszok!
Jézus mindkét adventjét egyetlen képben mutatja be a 11. fejezet. Összefüggenek, mert mindkettő egy egésznek a része, mint egy lap két oldala. Az üdvösség tervének beteljesedéséhez mindkét eljövetel szükséges: az első, ami már megtörtént, és a második, amit keresztényként a hitünk beteljesedéseként várunk.
EGW idézet:
[Keresztelő János] félelemmel, tisztelettel, mégis ujjongó lélekkel kutatta a Messiás eljöveteléről szóló kinyilatkoztatásokat a profetikus tekercsekben megígért magról, aki a kígyó fejére tapos, Silóról, a béke Fejedelméről (vö.: Ésa 9:6), akinek akkor kell megjelennie, mielőtt egy bizonyos király befejezi uralkodását Dávid trónján. Most eljött az idő. Római uralkodó ült a Sionhegyi palotában. Az Úr biztos szava szerint Krisztus már megszületett. Ésaiás elragadtatva ábrázolta a Messiás dicsőségét, és János éjjelnappal ezt tanulmányozta. Az Isai törzséből származó vesszőszál, az igazságban uralkodó Király, aki „igazságban ítéli a gyöngéket” (Ésa 11:4), „oltalom zivatar ellen…, nagy kőszál árnyéka a szomjúhozó földön” (Ésa 32:2). Izraelt nem kell többé „elhagyatott”nak nevezni, sem pedig földjét „pusztaság”nak, hanem az Úr „gyönyörűségem”nek fogja hívni, földjét pedig „férjhez adott”nak (Ésa 62:4). A magányos lélek szí vét dicsőséges látomás töltötte be. János a Királyt szemlélte szépségében, és közben magáról elfeledkezett. Ahogy nézte a szentség fenségét, önmagát alkalmatlannak, méltatlannak érezte. Kész volt, hogy a menny követeként elinduljon; nem félt az emberektől, mert Istenre tekintett. Emelt fővel, félelem nélkül tudott a földi uralkodók elé állni, mert már mélyen meghajolt a királyok Királya előtt. – Jézus élete, 103. o.
Az Üdvözítő arra vágyik, hogy kinyilvánítsa kegyelmét, és az egész világra rányomja jellemének pecsétjét. Ez Krisztus megszerzett tulajdona, és Ő szabaddá, tisztává és szentté akarja tenni az embereket. Bár Sátán azon fáradozik, hogy megakadályozza a Megváltó szándékának a megvalósítását, de a világért kiontott vérével az Úr mégis olyan diadalt arat, amely dicsőséget szerez Istennek és a Báránynak. Krisztus nem nyugszik addig, míg nem lesz teljes a győzelme, és „lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik” (Ésa 53:11). A föld minden népe meghallja majd a Jézus kegyelméről szóló evangéliumot. Ámbár nem mindenki fogadja el a kegyelmét, de „Őt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak” (Zsolt 22:31). – Jézus élete, 827. o.
A Krisztus tanítványai által hirdetett evangéliumi üzenet hírt adott a világnak az első adventről, és azt a jó hírt tartalmazta, hogy az ember a Krisztusba vetett hit által talál üdvösséget. Az üzenet előremutatott a második adventre, amikor Jézus eljön dicsőségben, hogy meg váltsa népét, és azt az örömhírt hozta, hogy aki hisz és engedelmeskedik, részesül „a szentek örökségében..., a világosságban” (Kol 1:12). Ez az üzenet szól ma az emberiségnek azzal a kinyilatkoztatással együtt, hogy Krisztus második eljövetele közel van. Igéje és az általa meghirdetett jelek teljesedése tanúsítja, hogy az Úr már az ajtó előtt van. János a Jelenések könyvében megjövendölte, hogy közvetlenül Jézus második eljövetele előtt hirdetni fogják az evangéliumot. Látott egy „angyalt az ég közepén repülni, akinél volt az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, és minden nemzetségnek és ágazatnak és nyelvnek és népnek ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája” (Jel 14:6–7). – Krisztus példázatai, 226–227. o.
Ézsaiás próféta könyve 12. fejezete egy rövid zsoltár (ének), ami Istent dicsőíti kegyelmes és erős vigasztalásáért. Ez a zsoltár a helyreállított maradék egyik tagjának szavaival a héberek Egyiptomból való kivonulásához hasonlítja a megígért szabadítást (lásd Ézs 11:16). A szakasz Mózes és az izraeliták énekére emlékeztet, amit a Vörös-tengernél énekeltek, amikor megmenekültek a fáraó seregétől (lásd Mózes második könyve 15. fejezet).
12. Vessük össze Ézsaiás próféta könyve 12. fejezetét Mózes és a Bárány Jel 15:2-4 szakaszában található énekével! Miért Istent dicsőíti mindkettő?
Ézs 12:2 verse csaknem megnevezi Jézust Szabadítóként. Azt mondja, hogy „Isten az én szabadítóm” és „megszabadított engem” (RÚF). Jézus neve azt jelenti, hogy „az Úr a Szabadító” (vö. Mt 1:21).
13. Miért olyan fontos az a gondolat, ami Jézus nevében is benne van, miszerint az Úr a Szabadító?
Az Úr nemcsak megszabadít (Ézs 12:2), hanem Ő maga a Szabadító. Mindennél fontosabb a számunkra, hogy Izrael Szentje jelen van közöttünk (Ézs 12:6). Isten velünk van! Jézus nem csupán csodákat tett, hanem „testté lett, közöttünk lakott” (Jn 1:14, RÚF). Nemcsak felvitte a bűneinket a fára, hanem bűnné lett értünk (2Kor 5:21). Békét teremtett és Ő a mi békességünk (Ef 2:14). Nem csoda tehát, hogy Isai gyökere „a népek zászlója” lesz (Ézs 11:10).
Mindenkit magához vonz, amikor felemelik a keresztre (Jn 12:32-33). A maradék visszatér „az erős Istenhez” (Ézs 10:21), az értünk született Gyermekhez, a „Békesség Fejedelméhez” (Ézs 9:6, ÚRK).
Időzzünk tovább annál a gondolatnál, hogy Jézus a mi üdvösségünk! Olvassuk el Róm 3:24 versét! Abban az áll, hogy Jézusban van a megváltás. Benne történt meg, és Isten kegyelme és irgalma által lehet abban örök részünk. Más szóval, a Jézusban való megváltás hit által lehet a miénk, nem cselekedetekből, hiszen nem tudunk olyan jót tenni, hogy az üdvözíthetne bennünket. Egyedül csak Krisztus tettei válthatnak meg minket, amelyeket hit által tulajdonít nekünk. Hogyan ad reménységet és bizonyosságot nekünk ez az igazság az üdvösségünkkel kapcsolatban, főként, ha méltatlannak érezzük magunkat?
EGW idézet:
Minden próbánkban olyan segítőnk van, aki sohasem bukik el. Ő sohasem hagy minket egyedül harcolni a kísértéssel, küzdeni a gonosszal, hogy végül a terhek és a bánat összetörjenek. Bár most elrejtőzött a halandó szemek elől, hitfülünkkel hallhatjuk a hangját: Ne félj, veled vagyok! „Én vagyok az Élő; pedig halott voltam, és ímé, élek örökkön örökké.” (Jel 1:18) Elviseltem bánatotokat, megtapasztaltam küzdelmeiteket, szembenéztem kísértéseitekkel. Ismerem könnyeiteket: én is sírtam. Ismerem a fájdalmat, mely túlságosan mély, semhogy emberi fül számára kibeszélhető lenne. Ne gondold, hogy elhagyatott, elfeledett vagy. Ha bánatodra egyetlen húr sem rezdül egy emberi szívben sem, nézz rám és élsz. „A hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad.” (Ésa 54:10) – Jézus élete, 483. o.
Jézus a lényeg, a dicsőség és a jó illat, az élet maga. „Aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” (Jn 8:12) Akkor pedig nem csüggesztő a megváltottak számára készített királyi ösvény. Zarándoklatunk igazán magányos és fájdalmas lenne, ha nem Jézusért haladnánk előre. „Nem hagylak titeket árvákul” – mondja Ő (Jn 14:18). Gyűjtsünk össze minden lejegyzett ígéretet! Ismételgessük azokat nappal, elmélkedjünk róluk éjszaka, és legyünk boldogok! „Így szólsz ama napon: Hálákat adok néked, ó, Uram! Mert jóllehet haragudtál reám, de elfordult haragod, és megvigasztaltál engemet! Ímé, az Isten az én szabadítóm! Bízom, és nem félek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm! S örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből, és így szóltok ama napon: Adjatok hálát az Úrnak, magasztaljátok az Ő nevét, hirdessétek a népek közt nagyságos dolgait, mondjátok, hogy nagy az Ő neve. Mondjatok éneket az Úrnak, mert nagy dolgot cselekedett; adjátok tudtára ezt az egész földnek! Kiálts és örvendj, Sionnak lakosa, mert nagy közötted Izraelnek Szentje!” (Ésa 12:1–6) Hát nem valóban királyi ösvény az, mely az Úr megváltottai számára lett elkészítve? Létezhetne-e ennél jobb ösvény, vagy biztonságosabb? Nemnem! Akkor hát gyakoroljuk a nekünk adott utasítást. Tekintsünk úgy a Megváltónkra, mint menedékünkre, mint jobb kezünknél lévő pajzsunkra, aki megment bennünket Sátán nyilaitól! – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt., 244. o.
„A földi apa aggódik fiáért. Amikor kisgyermeke szemébe néz, remegve gondol az élet veszedelmeire. Oltalmazni szeretné kincsét Sátán hatalmától, távol tartani a kísértéstől és a küzdelemtől. Isten pedig odaadta egyszülött Fiát egy még ádázabb küzdelem megvívására, még félelmetesebb kockázat vállalására, hogy az élet útját biztosítsa kicsinyeink számára. Ebben van a szeretet! Csodálkozzatok, egek! Ámulj, ó föld” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 33. o.)!
„Krisztus vállalta, hogy teljesíti a kötelezettségeket, amelyek az emberiség megváltásához szükségesek. Sem angyal, sem ember nem volt alkalmas arra, hogy elvégezze azt a hatalmas munkát. Egyedül az ember Fiát magasztalhatjuk fel, mert csak a végtelen személy vihette végbe a megváltás folyamatát. Krisztus beleegyezett abba, hogy összeköti magát a hűtlenekkel és a bűnösökkel, felveszi az emberi természetet, a saját vérét adja bűnért való áldozatként. A mennyei tanács felmérte az emberiség bűnét és megállapította a bűn büntetését, Krisztus mégis kijelentette: felvállalja a kötelességet, hogy teljesítse a feltételeket, amelyek révén a bukott emberiség reménységet nyerhet” (Ellen G. White: The Signs of the Times. 1896. március 5.).
KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN
Ezékiel 25–31; Evangelizálás,„Dél és Kelet nagyvárosai” c. alfejezet (folytatás)
1. Kikről van feljegyezve, hogy ősi gyűlölet volt a szívükben?
2. Kik és miért iszonyodtak módfelett?
3. Kinek a lelke telt meg erőszakossággal kereskedése bősége miatt?
4. Hol vannak megemlítve Egyiptom kiszárasztott folyóvizei?
5. Hol él számottevő színes bőrű lakosság, és mit kell tenni érte?
Tanulmányozásra: Ézsaiás 9. fejezete.
I. ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
Ézsaiás könyve 8. fejezete utolsó szakaszának alapgondolata rámutat (Ézs 8:19–22), hogy Izrael elutasítja a világosságot. A nép olyannyira sötétségben él, hogy halottidézőktől kér tanácsot. A 9. részben kerül bevezetésre a profetikus könyv vezérmotívuma: a mennyei világosságnak és Izrael lelki sötétségének ellentéte: Izrael „lát nagy világosságot”, és fény ragyog fel azok felett,
„akik a halál árnyékának völgyében lakoznak” (Ézs 9:2). A világosság, amelyről ez a fejezet beszél, nem csupán célzás Isten dicsőségére, mely kivezeti a népet a sötét körülmények közül, hanem értelmezhető úgy is, mint az eljövendő Messiásra történő utalás, vagy annak jelképe. A 6. versben a Messiás következő tulajdonságai vannak megemlítve: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!” Az Üdvözítő e neveivel, jellemtulajdonságaival a Biblia – és különösképpen Ézsaiás könyve – elmélyülten foglalkozik.
E heti tanulmányunkban három fontos témát elemzünk: (1) A sötétségből a világosságra; (2) A Messiás, a világ Világossága; (3) A Messiás jelleme.
II. MAGYARÁZAT
A sötétségből a világosságra
Ézsaiás 8. fejezetének utolsó versei Júda népének szerencsétlenségét és sötét tapasztalatait mutatják be. „A tanításra és bizonyságtételre hallgassatok! Ha nem ekként szólnak azok, akiknek nincs hajnaluk: Úgy bolyongani fognak a földön, szorongva és éhezve; és lészen, hogyha megéhezik, felgerjed és megátkozza királyát és Istenét, s néz fölfelé, és azután a földre tekint, és ímé mindenütt nyomor és sötétség és szorongatásnak éjszakája, ő pedig a sűrű sötétben elhagyatva!” (Ézsaiás 8:20–22). Isten népe tehát főként azért jár sötétségben, mert figyelmen kívül hagyja, sőt elutasítja Isten profetikus Szavát: elszakad a Világosságtól. Ellen G. White ekképpen írt erről: „Ézsaiás korában az emberiség lelki látása homályos volt, mert nem értették meg Istent. Sátán hosszú idő óta igyekezett elhitetni az emberekkel, hogy a Teremtő a bűn, a szenvedés és a halál szerzője. Az így félrevezetett emberek könyörtelennek és szigorúnak képzelték Istent. Azt gondolták, figyeli, mikor büntethet, kárhoztathat, és mindaddig távol tartja magától a bűnöst, amíg egyetlen törvényes ürüggyel megtagadhatja tőle segítségét. A mennyben uralkodó törvényt – a szeretet törvényét – az őscsaló hamis színben tüntette fel: terhes igának, törvénynek, mely korlátozza az ember boldogságát. Boldog lehet, ha megszabadulhat tőle.
Azt állította, hogy a törvény előírásainak nem lehet engedelmeskedni, a törvényszegésre kiszabott büntetések pedig önkényesek” (Próféták és királyok, 311. o.).
A sötét napok azonban hamarosan dicsőséges, fényes tapasztalattá változtak, pontosabban erről olvashatunk Ézsaiás 9:1–5 verseiben. A Biblia bemutatja azt a reménységet és azokat az ígéreteket, amelyeket Isten adott a népnek, amikor azt az ellenség szorongatta. Következésképpen ennek az igei szakasznak a témája Júda szabadulása, amelyet a nagy világosság visz véghez. Ézsaiás 9:2 versében egy jövendőbeli jelenet van leírva: „A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; akik lakoznak a halál árnyékának földjében, fény ragyog fel fölöttük!” Itt a helyreállításról van szó, Isten népének az elnyomók kezéből való szabadulását pedig Isten jelenlétének fényessége ragyogja be. „Örvendeznek előtted az aratók örömével, és vigadoznak, mint amikor zsákmányt osztanak” (3. vers). Ugyanaz a nyelvezet, mint Ézsaiás 60:1 versében, ahol Isten bátorítja száműzetésből visszatérő népét: „Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt.” Vajon az Úr közbelép népe érdekében? Ézsaiás ezt írja: „Mert terhes igáját és háta vesszejét, az őt nyomorgatónak botját összetöröd, mint a Midián napján” (Ézs 9:4).
A Messiás, a világ Világossága
Máté az evangéliumában utalást tesz Ézsaiás jövendölésére. Ezt írja: „Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett, visszatére Galileába; és odahagyva Názáretet, elméne és lakozék a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Naftali határain; hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott” (Mt 4:12–14). A továbbiakban Máté Ézsaiás 9:1–2 verseire hivatkozik. Íme egy újtestamentumi szerző, aki a Messiásra vonatkozó jövendölést Ézsaiás próféciájával azonosítja.
Csodálatos élmény az olvasó számára látni, hogy a Biblia megmagyarázza önmaga előbbi szövegét. Jelen esetben Máté egy ézsaiási szakaszt értelmez. Ez elegendő biztosítást és bizalmat nyújt az olvasónak Ézsaiás 9. fejezete 6–7. verseinek megértéséhez. Ellen G. White is hivatkozik erre az igei szakaszra, és a következő magyarázattal szolgál: „Izráel történelmének későbbi századaiban – az első advent előtti időben – megértették, hogy ez a prófécia a Messiás eljövetelére utal” (Próféták és királyok, 688. o.).
A világosság motívuma Ézsaiás 9. fejezetében – „nagy világosság” (2. vers) –, valamint az ígéret: „egy Gyermek születik nékünk” (6. vers), egyértelműen Jézus Krisztusra utal. Máté evangélista feljegyzi a keleti bölcsek eljövetelét és Jeruzsálembe való érkezését, akik ezt kérdezték az emberektől: „Hol van a zsidók Királya, aki megszületett? Mert láttuk az Ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki. […] És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének. És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván, tisztességet tőnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát.” (Mt 2:2, 10– 11). János evangélista egy hosszabb szakaszban mutatja be az Úr Jézust a világossággal összefüggésben: „Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága. És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt. […] Az igazi világosság eljött volt már a világba, amely megvilágosít minden embert” (Jn 1:4–5, 9). Ézsaiás 9:6–7 szakasza tehát egyértelmű utalás a Messiásnak, a „világ Világosságának” (Jn 8:12), a béke, szabadulás, igazságosság és feddhetetlenség Megteremtőjének eljövetelére.
A Messiás jelleme
Ézsaiás 9:6–7 versei a Messiás neveit, tulajdonságait sorolják fel, amelyek jellemének és uralkodásának aspektusaira mutatnak rá. Ezt mondja a próféta:
„Hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!” (Ézs 9:6). És ami ezután következik, az e messianisztikus nevek rövid tanulmánya.
Az eljövendő Messiás-Király „Csodálatos” lesz. Ez a jelző Ézsaiás 25:1 és 29:14 versében főnévként jelenik meg, a héber szógyöknek pedig, amiből származik, a következő konnotációja (másodlagos jelentése) van: „valaki, aki csodát tervez”, „csodatevő” (lásd: Ludwig Koehler és Walter Baumgartner, Th Hebrew and Aramaic Lexicon of the Old Testament, 3. köt., 928. o.). Ugyanez a szó jelenik meg Mózes énekében is: „Kicsoda az istenek közt olyan, mint te, Uram? Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicső, félelemmel dicsérendő és csudatévő?” (2Móz 15:11). A későbbiekben Ézsaiás szintén ezt a kifejezést használta: „Uram, te vagy Istenem, magasztallak, dicsérem nevedet! Mivel csodát cselekvél, örök tanácsaid hűség és igazság” (Ézs 25:1). Más szavakkal, itt a hatalmas Isten csodálatos megvalósításaira és megmentő cselekedeteire történik utalás.
Ézsaiás 9-ben az Úr következő neve: Tanácsos. A héber szó által kifejezett jelentés: „valaki, aki mindig tudja, hogy mit tegyen” (lásd: Ludwig Loehler és Walter Baumgartner, i. m., 3. köt., 403. o.). A kifejezés másodlagos jelentése:
„bölcs ember”, „tanácsos” és/vagy „valaki, aki helyesen vezet”. Ezt a gondolatot fejezi ki Ézsaiás 1:26 verse is: „És adok néked oly bírákat, mint régen, és oly tanácsosokat, mint kezdetben.”
És végül elemezzük az „erős Isten” szintagmát. A héber kifejezés jelentése az erővel és a harcok során tanúsított vitézi erényekkel kapcsolatos. Így is fordíthatnánk ezt a szókapcsolatot: „Isten, a hősies erő”, vagy „Isten, a hős” (uo., 172). Ezt a gondolatot szemlélteti Ézsaiás 42:13 verse is: „Az Úr, mint egy hős kijő, és mint hadakozó felkölti haragját, kiált, sőt rivalg és ellenségein erőt vesz.” John Oswald magyarázata helyes: „Bárhol másutt a Bibliában megjelenik az ʾel gibbor kifejezés, semmi kétségünk sem lehet afelől, hogy a kifejezés Istenre vonatkozik” („The Book of Isaiah: Chapters 1–39”, The New International Commentary on the Od Testament, 247. o.).
III. ALKALMAZÁS
1. Ézsaiás 8. fejezetének utolsó versei kijelentik, hogy a nép azért utasítja el Isten tanácsait, mert halottidézők véleményeihez folyamodik, amelyek lelki sötétségbe taszítják. Mindezek dacára az irgalmas Isten megígéri, hogy kiemeli az Ő népét a sötétségből, és fényes jövő felé igazgatja lépteit. Egyedül az Úr képes erre. Ossz meg a csoportoddal egy olyan eseményt az életedből, amikor Isten közbelépése folytán sikerült felülkerekedned a sötét körülményeken és fényes tapasztalattal gazdagodnod.
2. Ézsaiás 2:5 versében Isten a következő tanácsot intézi népéhez: „Jákobnak háza! Jertek, járjunk az Úrnak világosságában!” Hogyan értelmezed Jézus János 8:12 versében megörökített tanácsát: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.”?
3. Ézsaiás 9:6 versében a próféta megemlíti a Messiás néhány fontos tulajdonságát, amelyek egyben örökkévaló országával is kapcsolatosak: „És hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!” Isten e tulajdonságai közül melyek a legjelentőségteljesebbek számodra és miért?
Studiul 5, 23-29 ianuarie
