Az asszírok veresége

Alapige: „Seregeknek Ura, Izráel Istene, ki a kerubokon ülsz! Te, csak Te vagy a föld minden országainak Istene, Te teremtéd a mennyet és a földet.” (Ézs 37:16)

Egy szikár férfi mezítláb megy a két fiával. Egy másik család minden tulajdonát sovány ökrök vontatta szekérre pakolta. A férfi vezeti az állatokat, és a szekéren két nő ül. A kevésbé szerencséseknek nincs szekerük, vállon kell cipelniük a holmijukat.

Mindenhol katonákat látni. A faltörő kos feje a város kapujába csapódik. Az ostromgépről íjjászok lőnek a falakat védő katonákra. Iszonyatos pusztítás kezdődik.

Haladjunk előre az időben! A király méltóságteljesen ül a trónján, felvonultatják előtte a zsákmányt és a foglyokat. Némelyek felemelt kézzel könyörögnek  kegyelemért,  mások  térdelnek  vagy  meghajtják  magukat.  Ezekkel a szavakkal kezdődik a királyról szóló jelenetek leírása: „Szennahérib, a világ királya,  Asszíria  uralkodója”,  majd  olyan  kifejezések  következnek,  mint „medu-trónon ült, és bemutatták neki Lákis városának zsákmányát” (John Malcolm Russell: The Writing on the Wall. Winona Lake, Indiana, 1999, Eisenbrauns, 137–138. o.).

Ez a képsorozat egy időben Szennahérib „páratlan palotájának” falát ékesítette, most viszont a British Múzeumban található. Elképesztő történetet mesélnek annak a népnek a sanyarú helyzetéről, amely Isten népének vallotta magát!

EGW idézet:

Az Asszír Birodalom emelkedése és bukása ma is nagy tanulsággal szolgál a föld népeinek. Az ihletett Ige a sikere csúcsán levő pompás fához hasonlítja Asszíria dicsőségét, mely Isten kertjében magaslik ki a környező fák közül. „Nézd, Asszíria olyan volt, mint egy libanoni cédrus: szép ágú, árnyas lombú és magas növésű, a sűrű felhőkig ért a teteje... Árnyékában lakott mindenféle nép. Szép volt nagyságával, hosszan kinyúló ágaival... Nem volt hozzá fogható cédrus az Isten kertjében, a ciprusoknak sem voltak hozzá hasonló ágai, és a platánoknak sem voltak olyan hajtásai, mint neki: Isten kertjében egy fának sem volt hozzá hasonló szépsége.” (Ezék 31:3–9) Asszíria uralkodói azonban ahelyett, hogy a rendkívüli áldásokat az emberiség javára használták volna, sok ország ostorává lettek. Kegyetlenek voltak, nem gondoltak az Úrral, és nem voltak tekintettel embertársaikra. Minden néppel el akarták ismertetni erőszakkal Ninive isteneinek felsőbbségét. A magasságos Isten fölé emelték bálványaikat. A menny elküldte hozzájuk intő üzenettel Jónást. Egy ideig megalázták magukat a seregek Ura előtt, és bocsánatért könyörögtek. Nemsokára azonban újra bálványokat imádtak, és világuralomra törtek. – Próféták és királyok, 362–363. o.

Isten hatalma nem csökkent. Erejét – láttam – ingyen adományozza, mint a régi időkben. Gyülekezete vesztette el hitét, hogy erőt igényeljen, és küzdjön, mint Jákob, így kiáltva: „Nem bocsátlak el, míg meg nem áldasz engem.” Kihalófélben van az állhatatos Isten áldását igénylés. A hit, az  életerős  hit  mindig  felfelé  emel,  az  Úrhoz,  a  dicsőséghez. A hitetlenség viszont sötétségbe és halálba húz. – Bizonyságtételek, 1. köt., 144. o.

Legyünk bizakodók és bátrak! Isten szolgálatában a lehangoltság bűn és indokolatlan. Ő tudja, mire van szükségünk. A mi Istenünk, aki megtartja szövetségét, a királyok Királyának mindenhatóságával egyesíti a szerető Pásztor szelídségét és gondoskodását. Hatalma korlátlan, és ez a biztos záloga annak, hogy beváltja a benne bízóknak tett ígéreteit. Megvannak az eszközei a nehézségek elhárítására, hogy megvédhesse azokat, akik neki szolgálnak, és tiszteletben tartják eszközeit. A szeretete annyival szárnyal túl minden más szeretetet, amennyivel magasabb az ég a földnél. Olyan szeretettel őrködik gyermekei felett, ami mérhetetlen és örök. A legsötétebb órákban, amikor minden vészjósló, bízzál Istenben! Ő véghezviszi akaratát, és mindent jól cselekszik – népe javára. Napról napra megújul erejük azoknak, akik szeretik és szolgálják Őt. – A nagy Orvos lábnyomán, 481–482. o.

Február 13. – A keresztény otthon hetének kezdete

Mi történt Júdával (2Kir 18:13; 2Krón 32:1; Ézs 36:1)?

A hitetlen Akházt halála után a fia, a hűséges Ezékiás követte a trónon, aki egy függetlenségét teljesen elveszített országot örökölt. Júdának továbbra is „védelmi pénzt” kellett fizetnie Asszíriának (2Krón 28:16-21), mivel megvásárolta az asszírok segítségét Szíria és Izrael északi királyságának szövetsége ellen. Asszíria sebezhetőnek tűnt, amikor Kr. e. 705-ben II. Szárgon életét vesztette egy távoli harcmezőn, és Szennahérib vette át a helyét. Asszír források és bibliai szövegek bizonyítékai szerint Ezékiás ezt a lehetőséget ragadta meg az asszírok elleni lázadásra (lásd 2Kir 18:7), és a térség kis nemzetei között aktív vezető szerepet vállalva támadásba lendült. Vesztére Ezékiás alábecsülte az asszír hatalom erejét. Kr. e. 701-ben Szennahérib leigázta a birodalma egyéb részeit, majd lehengerlő erővel sújtott le Szíria és Palesztina vidékére, és nagy pusztítást végzett Júdában is.

Hogyan készült fel Ezékiás az Asszíriával szembeni küzdelemre (2Krón 32:1-8)?

Amikor Ezékiás megtudta, hogy Szennahérib el akarja foglalni a fővárost, Jeruzsálemet, komoly előkészületekbe kezdett az Asszíria elleni küzdelem előtt. Megerősítette az erődítményeket, felszerelte a hadseregét és javította Jeruzsálem vízkészletének a biztonságát (lásd még 2Kir 20:20; 2Krón 32:30). Minden bizonnyal az ostromra való felkészüléshez köthető a nagyszerű siloámi vízvezeték is, aminek építésére felirat emlékeztet.

Amikor a félelmetes időben Ezékiás bátorságot öntött a népbe, lelki vezetői képességéről is bizonyságot tett, és ez éppen olyan fontos volt, mint a katonai és államigazgatási irányítás. „Júda királya azonban eltökélte, hogy mindent megtesz az ellenség visszaverésére. Miután elkövetett mindent, amire emberi ügyesség és erő képes, összegyűjtötte és bátorságra buzdította seregét” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 218. o.).

Miért tett olyan komoly erőfeszítést Ezékiás, ha annyira bízott az Úrban? Vajon a tettei hitetlenségből fakadtak? Lásd Fil 2:12-13 szakaszát az Istennel közös munkáról, aki valóban komoly erőt ad!

EGW idézet:

Uralkodása első éveiben Ezékiás még fizette a hadisarcot Asszíriának az Akház által kötött megállapodás értelmében. Időközben a király „tanácskozott vezető embereivel és vitézeivel”, minden lehetségest megtett országa védelmében. Gondoskodott arról, hogy bőségesen legyen víz Jeruzsálem falain belül, mialatt a városon kívül kevés lesz belőle. „Majd nekibátorodva fölépítette az egész várfalat, ahol sérült volt; megnagyobbította az őrtornyokat, építtetett kívül egy másik falat, és megerősítette a Millót Dávid városában. Csináltatott sok hajítófegyvert és pajzsot is. A hadinép  élére  csapatparancsnokokat rendelt...” (2Krón 32:5–6) Mindent megtett, amit tudott, hogy a várost felkészítse az ostromra. – Próféták és királyok, 350. o.

Amikor Asszíria seregei betörtek Júda földjére, és úgy tűnt, hogy semmi sem mentheti meg Jeruzsálemet a teljes pusztulástól, az ország súlyos helyzetében Ezékiás lelkesítette népe katonaságát, hogy töretlen bátorsággal szálljon szembe pogány elnyomóival, és bízzon Jahve szabadító hatalmában. „Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek az asszír királytól meg a vele levő egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, mint ővele – buzdította a király Júda embereit –, ővele emberi erő van, mivelünk pedig Istenünk, az Úr, aki megsegít bennünket, és velünk együtt harcol harcainkban.” (2Krón 32:7–8) – Próféták és királyok, 349. o.

Az Úr tudja, hogy ha emberekre tekintünk, és emberekben bízunk, hajlamosak vagyunk függővé válni az emberi dolgoktól. Meghív, hogy hagyatkozzunk őrá. Hatalma nem ismer határokat. Gondoljatok Jézusra, érdemeire és szeretetére, és ne keressétek mások hibáit. Összpontosítsatok arra, amire érdemes, és ha annyira bölcsek vagytok, hogy meglátjátok mások tévedéseit, tanúsítsatok még nagyobb bölcsességet, megértve és értékelve a pozitív dolgokat is. Ha önvizsgálatot tartanátok, felfedezhetnétek mindazt az elégedetlenségre okot adó dolgot magatokban, amit másokban láttatok. Következésképp tehát igyekezzünk szüntelenül egymás erősítésére a legszentebb hitben. – This Day With God, 300. o.

Mindenkinek kemény küzdelmet kell vívnia saját énjével, és ezek a küzdelmek nem fogynak el. Ám ha folyamatosan növekszünk a keresztény tapasztalatban, akkor mindig Jézusra fogunk tekinteni hittel, és erőt nyerünk minden válságos helyzetben. A megújult természetünk minden képességét és tehetségét naponta meg kell dolgoztatnunk. Minden nap alkalmunk adódik keresztre szegezni az énünket és harcolni a megromlott emberi természet hajlamaival, amelyek rossz irányba terelik akaratunkat. A győzelem csak akkor lesz a mienk, amikor részesülünk Krisztus értünk kivívott győzelméből. – Reflecting Christ, 108. o.

Asszíria uralkodói nem csupán kegyetlenek, de okosak is voltak. Nemcsak a pusztítás volt a céljuk, hanem a gazdagság és a hatalom is (vö. Ézs 10:13-14). Minek vesztegetnék el erőforrásaikat egy város bevételére, ha a lakosokat megadásra kényszeríthetik? Ezért amíg Szennahérib Lákist ostromolta, elküldte rabsakéját, az egyik főhivatalnokát, hogy a propaganda eszközével győzze le Jeruzsálemet.

Milyen érveket használt a rabsaké Júda megfélemlítésére (Ézs 36:2-20; lásd még 2Kir 18:17-35; 2Krón 32:9-19)?

A rabsaké hatásosan érvelt: nem számíthattok Egyiptomra, mert gyenge és megbízhatatlan. Nem várhattok segítséget az Úrtól, akit Ezékiás megsértett, amikor lerontotta a magaslatait és az oltárait Júdában, majd azt követelte a néptől, hogy csak a jeruzsálemi oltárnál imádják Istent. Az Úr inkább Asszíria oldalán áll, Ő mondta Szennahéribnek, hogy pusztítsa el Júdát. Arra sincs elég harcedzett emberetek, hogy szembeszálljatok kétezer lovassal. Inkább kerüljétek el az ostromot, különben nem lesz mit ennetek és innotok! Adjátok meg most magatokat, és jó dolgotok lesz! Ezékiás nem menthet meg benneteket, hiszen az Asszíria által legyőzött többi ország istene sem tudta megmenteni azokat. Biztosak lehettek benne, hogy a ti Istenetek sem segíthet rajtatok!

Igazat mondott a rabsaké?

Azért voltak hatásosak az érvei, mert sok igazság volt bennük. Két ki nem mondott érv is alátámasztotta a szavait. Először is, épp akkor érkezett Lákisból, az onnan csak mintegy ötven kilométerre lévő városból, ahol az asszírok bemutatták, mi történik azzal a megerősített várossal, ami szembe merészel velük szállni. Másodszor, az asszír sereg egy erős csapata is vele volt (Ézs 36:2). Egy júdainak sem volt oka emberi szemszögből kétségbe vonni Jeruzsálem végzetét (vö. Ézs 10:8-11), mivel tudták, milyen sorsra jutottak az Asszíria által legyőzött más hadseregek és városok (így Samária is, az északi ország, Izrael fővárosa: 2Kir 18:9-10). Jól mondta a rabsaké azt is, hogy Ezékiás megsemmisítette az áldozatbemutatás több helyszínét, mivel központosítani akarta az istentiszteletet Jeruzsálem templomában (2Kir 18:4; 2Krón 31:1). Csakhogy valóban sértette ez a reform az Urat, aki a népe egyetlen reménysége maradt? Vajon hajlandó és képes lenne megmenteni őket? Istennek kellett választ adnia erre a kérdésre.

EGW idézet:

Az asszír tisztek fegyelmezett seregük erős voltának tudatában megbeszélésre hívták Júda főembereit. A tárgyalás során arcátlanul követelték tőlük a város átadását. Követelésüket a héberek Ura elleni istenkáromló gyalázkodásokkal kísérték. Izrael és Júda gyengesége és hitehagyása miatt a nemzetek már nem tisztelték, hanem állandóan becsmérelték Isten nevét. […] Szólt Rabsaké: „Halljátok meg a nagy királynak, Asszíria királyának az üzenetét! Ezt üzeni a király: Ne hagyjátok, hogy rászedjen benneteket Ezékiás, mert ő nem tud megmenteni benneteket! És ne hagyjátok, hogy Ezékiás így biztasson benneteket az Úrral: Bizonyosan megment bennünket az Úr, és nem kerül ez a város Asszíria királyának kezébe!” – Próféták és királyok, 352–353. o.

Amikor teher nyom, kísértések gyötörnek, amikor az emberi szív érzelmei és vágyai le akarnak gyűrni bennünket, akkor buzgón és szüntelenül imádkozzunk mennyei Atyánkhoz az Úr Jézus Krisztus nevében, és Jézus a segítségünkre siet, s az Ő mindenható neve által győzhetünk, Sátánt pedig elűzi a közelünkből. […] Csak az Úrnál van segítség. Nem áltathatjuk magunkat azzal a gondolattal, hogy van elég erőnk és bölcsességünk a munka végzéséhez, mivel erőnk csak gyengeség, ítélőképességünk pedig puszta balgaság. Jézus legyőzte értünk az ellenséget, mivel a szíve megindult a gyengeségünk láttán, és mivel tudta, hogy ha nem segít, akkor elveszünk. A mennyei lény emberi testet öltött, így emberi karjával átölelhette az emberiséget, míg mennyei karjával belekapaszkodhatott a végtelen Isten trónjába. Krisztus érdemei emelték fel az emberiséget az Ő neve és kegyelme által, ekként az ember győzelmet arathat a bűn okozta romlás fölött, és a Megváltó dicsőséges, mennyei természete révén a végtelen Istenhez lett láncolva. – That I May Know Him, 269. o.

Ha Krisztuson át az Atyába vetjük a hitünket, „lelkünk biztos és szilárd horgonya ez, mely a függöny mögé ér, ahova elsőnek lépett be értünk Jézus” (Zsid 6:19). Igaz, hogy csalódások jönnek majd, és bajokat is várhatunk, de minden apró és komoly ügyünket bízzuk rá Istenre. Ő nem jön zavarba a panaszaink sokaságától, és a terheink súlya alatt sem omlik össze. Gondoskodása minden családra kiterjed,  és  minden embert körülvesz. Minden dolgunkkal, minden bánatunkkal törődik. Megjegyez minden könnyet, meghatja minden gyengeségünk. Azért engedi meg itt az összes szenvedésünket és megpróbáltatásunkat, hogy szeretetének szándékát szolgálják, „szentségének részeseivé legyünk”, és részt vegyünk abban a tökéletes örömben, amely a jelenlétében érhető el. – Bizonyságtételek, 5. köt., 742. o.

Hogyan hatott a rabsaké ravasz beszéde Ezékiásra és a tisztségviselőire (2Kir 18:3719:4; Ézs 36:2137:4)?

Ezékiást egészen felzaklatta az üzenet, és kétségbeesésében gyászolni kezdett. Istenhez fordult, alázatosan kérte Ézsaiás közbenjárását, a prófétáét, akiknek a tanácsát az apja figyelmen kívül hagyta.

Hogyan bátorította Isten Ezékiást (Ézs 37:5-7)?

Az üzenet rövid volt, de megtette a hatását. Isten a népe oldalán állt. Ézsaiás előre megmondta, hogy Szennahérib olyan hírt fog kapni, ami eltereli majd a figyelmét a Júda elleni támadásról. Ez azonnal be is teljesedett.

Szennahérib terve átmenetileg meghiúsult, mégsem szándékozott sokáig felhagyni vele, ezért a következő megfélemlítő üzenetet küldte Ezékiásnak:

„Meg ne csaljon Istened, akiben bízol, mondván: nem adatik Jeruzsálem az asszíriai király kezébe!… Hát megszabadíták-é azokat a népek istenei…” (Ézs 37:10, 12; lásd még 2Krón 32:17)?

Ezékiás ekkor egyből a templomba ment, és az üzenetet letette a seregek Ura elé, aki a kérubokon” trónol (Ézs 37:14-16, RÚF).

Ezékiás imája szerint mi forgott kockán Jeruzsálem válsága idején (Ézs 37:15-20)?

Szennahérib célzatosan Ezékiás legerősebb védelmét támadta meg: az Istenbe vetett hitét. Ám ahelyett, hogy a király a nyomás alatt megtört volna, Istenhez fordult, és kérte, mutassa meg magát, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te vagy egyedül az Úr” (Ézs 37:20, RÚF).

Imádkozva olvassuk el Ezéks imáját (Ézs 37:15-20)! Istennek mely vonásaira összpontosított a király? Milyen elvet találunk ebben az imában, ami bátorságot és erőt adhat nekünk, hogy hűségesek maradhassunk a saját válságaink idején?

EGW idézet:

Júda földjét letarolta a megszálló hadsereg, de Isten megígérte, hogy csoda útján gondoskodik a nép szükségleteiről. Ezt üzente Ezékiásnak: „Teneked pedig ezt a jelt adom: Ebben az évben azt eszitek, ami a tarlón nő, a második évben azt, ami annak a magvaiból hajt; a harmadik évben pedig vessetek és arassatok, ültessetek szőlőt, és egyétek gyümölcsét. Akik megmenekülnek és megmaradnak Júda házából, azok újra gyökeret vernek lenn, és gyümölcsöt hoznak fenn. Mert Jeruzsálemből terjed szét a maradék, és a Sion-hegyéről azok, akik megmenekülnek. A seregek Urának féltő szeretete műveli ezt. Azért ezt mondta az Úr Asszíria királyáról: Nem jut be ebbe a városba, és nyilat sem lő rá; nem fordít feléje pajzsot, töltést sem emel ellene. Azon az úton tér vissza, amelyen jött, de ebbe a városba nem jut be, így szól az Úr. Pajzsa leszek ennek a városnak, és megszabadítom önmagamért meg szolgámért, Dávidért.” (2Kir 19:29–34) Azon az éjszakán jött a szabadulás. – Próféták és királyok, 360–361. o.

Az a hit, mely erőt adott Habakuknak, valamint minden szentnek és igaznak is a súlyos próba idején, ma is élteti Isten népét. A legsötétebb órákban, a legijesztőbb körülmények között is bízhat a keresztény hívő a minden fény és hatalom Forrásában. Nap mint nap megújulhat a reménye és bátorsága Istenbe vetett hite által. „Az igaz ember a hite által él.” A menny szolgálatában nem kell sem elcsüggedni, sem elbizonytalanodni, sem félni! Az Úr nemcsak valóra váltja a benne bízók legdrágább reményeit, hanem annál többet is tesz. Megadja a bölcsességet, amire különböző helyzetekben szükség van. […] Tápláljuk és ápoljuk a próféták és apostolok hitét – a hitet, amely megragadja Isten ígéreteit, és várja, hogy szabadulást hozzon, amikor és ahogy jónak látja. A biztos prófétai beszéd végső beteljesülése a mi Urunk és megváltó Jézus Krisztusunk dicsőséges adventje lesz, amikor eljön mint királyok Királya és uraknak Ura. Talán hosszúnak tűnik a várakozási idő, és az embert lesújtják a csüggesztő körülmények. Talán sokan, akikben bíztunk, elhullanak az úton. De mondjuk bizakodóan a prófétával együtt, aki a példátlan hitehagyás idején így bátorította Júdát: „Az Úr azonban ott van szent templomában: csendesedjen el előtte az egész föld!” (Hab 2:20) – Próféták és királyok, 386–387. o.

Ha saját kezünkbe vesszük a dolgainkat, és saját bölcsességünkben bízva akarunk sikert elérni, akkor olyan terhet veszünk a vállunkra, amelyet nem Isten rakott ránk, amit a segítsége nélkül akarunk cipelni. Magunkra vállaljuk azt a felelősséget, amely a Mindenhatóé, így valójában helyettesítjük Őt. Nyugtalanok lehetünk, előre láthatunk bizonyos veszélyeket, veszteségek érhetnek bennünket, mert azok elmaradhatatlanok, de ha igazán hisszük, hogy Isten szeret bennünket, és csak a javunkat akarja, akkor nem fog aggasztani a jövő. Úgy bízunk benne, mint a gyermek bízik szerető szüleiben. A gondjaink és a szenvedéseink eltűnnek, mert akaratunk megnyugszik Isten akaratában. – Gondolatok a hegyibeszédről, 100. o.

Szennahérib a krónikái szerint negyvenhat megerősített várost foglalt el, ostrom alá vette Jeruzsálemet, a zsidó Ezékiást pedig „fogollyá tette Jeruzsálemben, a királyi palotájában, mint egy madarat a kalitkában” (James B. Prichard, szerk.: Ancient Near Eastern Texts Relating to the Old Testament. Princeton, New Jersey, 1969, Princeton University Press, 288. o.). Noha hajlamos volt hírveréssel növelni hatalmas egóját, sem az írott forrásokban, sem a képi ábrázolásokban nem kérkedett Jeruzsálem elfoglalásával. Elképesztő, hogy Szennahérib ezt kihagyta, hiszen lehengerlő erővel bírt, Ezékiás pedig fellázadt ellene. Az Asszíria ellen lázadók várható élettartama rövid volt, és hátborzongató halállal haltak meg.

A kutatók elismerik: még ha ez nem is szerepelne a bibliai feljegyzésekben, akkor is el kellene fogadni, hogy csoda történt. Úgy tűnik, Szennahérib éppenséggel a saját jó hírét próbálta mentegetni azzal, hogy „páratlan palotája” falát Lákis sikeres ostromának domborműveivel (faragott képeivel) díszíttette. Isten kegyelme, hogy ezeken a képeken nem Jeruzsálem látszik! Az asszír király nem árulta el a történet végét, ami azonban kiderül a Bibliából.

Hogyan végződik a történet (Ézs 37:21-37)?

Ezékiás maradéktalan hitét bizonyító imádságára válaszul Isten megnyugtató üzenetet küldött Júdának. Kifejezte haragját a gőgös asszír uralkodó ellen, aki szembe mert szegülni a királyok Királyával (Ézs 37:23). Az Úr azonnal be is teljesítette ígéretét, megvédte Jeruzsálemet (2Kir 19:35-37; 2Krón 32:21-22; Ézs 37:36-38).

A súlyos válságban nagy csodára van szükség, ez pedig valóban hatalmas volt! Rengetegen áldozatul estek: száznyolcvanötezer ember. Szennahéribnek tehát nem volt más választása, haza kellett térnie, majd meg is halt (lásd a próféta jövendölését Ézs 37:7-38 szakaszában).

„A héberek Istene diadalmaskodott a büszke asszíron. Jahve megvédte méltóságát a környező népek előtt. Jeruzsálemben a nép szíve szent örömmel telt meg” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 1. o.). Ha a király elfoglalta volna Jeruzsálemet, szétszóratta volna a lakóit, hogy elveszítsék nemzeti tudatukat, amint az Izrael északi országának népével is történt. Így nem maradt volna fenn a zsidó nép, amelyből a Messiásnak kellett megszületnie. Itt ért volna véget a történetük. Isten viszont életben tartotta a reménységüket.

EGW idézet:

Az angyalok Isten követeiként úgy jelennek meg, „mint a villámlás cikázása” (Ezék 1:14): vakító fény kíséretében repülnek sebesen. Amikor az angyal, akinek a tekintete „olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó”, megjelent a Megváltó sírjánál, az őrök reszkettek a félelemtől, „és olyanokká lettek, mint a holtak” (Mt 28:3–4). Amikor Szanhérib, a gőgös asszír gyalázta és káromolta Istent, és elpusztítással fenyegette Izraelt, „azon az éjszakán kijött az Úr angyala, és levágott az asszíriabeli táborban száznyolcvanötezret”. Az angyal „megölt minden erős vitézt, elöljárót és vezért” Szanhérib seregében. „És [Szanhérib] nagy szégyennel megtért az ő földjébe”. (2Kir 19:35; 2Krón 32:21) – A nagy küzdelem, 511. o.

A Jeruzsálem elfoglalására küldött sereg rettenetes megítélésének híre csakhamar eljutott Szanhéribhez, aki még mindig az Egyiptomból Júdába vezető utat őrizte. Az asszír király rémülten elrohant… Uralkodása nem tartott sokáig. A jövendölés szerint, amely hirtelen halálát jelezte, saját családtagjai gyilkolták meg, és „fia, Észárhaddón lett a király” (Ésa 37:38). A héberek Istene diadalmaskodott a büszke asszíron. Jahve megvédte méltóságát a környező népek előtt. Jeruzsálemben a nép szíve szent örömmel telt meg. Buzgón esedeztek szabadulásért, és könnyek között vallották meg bűneiket. Nagy ínségükben Isten szabadító hatalmában bíztak, és Ő nem hagyta cserben őket. A templom udvara most az ének, az ünnepélyes dicsőítés hangjától visszhangzott. – Próféták és királyok, 361. o.

A keresztény élete gyakran tele van veszéllyel, és nehéznek látszik a kötelességteljesítés. Képzeletünk közeledő szerencsétlenséget hoz elénk, amely után a szolgaság és halál következik. Isten szava mégis világosan mondja: „Menjetek előre!” Akkor is engedelmeskedjünk ennek a parancsnak, ha tekintetünk nem tud áthatolni a sötétségen. Az előrehaladás akadályai sohasem tűnnek el egy bizonytalankodó, kétkedő lélek elől. Aki csak akkor akar engedelmeskedni, ha minden bizonytalanság szertefoszlik, és a sikertelenség vagy vereség veszélye megszűnik, sohasem fog engedelmeskedni. A hit túltekint a nehézségeken, megragadja a láthatatlant, a Mindenhatót, ezért nem jöhet zavarba. A hit Krisztus kezének megragadása minden szükség idején. Isten szolgáinak erős hitre van szükségük. A látszat ijesztőnek tűnhet, azonban a legsötétebb órát is fénysugár ragyogja majd át. Akik hitben szeretik és szolgálják az  Urat,  erejük  napról  napra  megújul. Az Örökkévaló értelme áll a rendelkezésükre, nehogy tévedjenek szándékai keresztülvitelében. Krisztus szolgái mindvégig tartsák meg bizodalmukat, és gondoljanak arra, hogy Isten igazsága fényének világítania kell a sötétség közepette, amely a világot beborítja. – Az evangélium szolgái, 262. o.

Ézsaiás 38–39. fejezetének (és 2Királyok 20. fejezetének) eseményei röviddel azelőtt játszódtak, hogy Isten megszabadította Ezékiást Szennahéribtől, bár a 37. fejezetben (lásd még 2Királyok 19. fejezetében) leírt szabadítás még nem következett be. Ézs 38:5-6 és 2Kir 20:6 versei azt mutatják, hogy ekkor még fenyegették őket az asszírok. „Sátán eltökélte, hogy egyszerre vet véget Ezékiás életének és Jeruzsálemnek. Úgy érvelt magában, hogy ha Ezékiást eltávolítja a képből, a megújulást célzó tevékenysége is megszűnik, és utána sokkal könnyebben bekövetkezne a város bukása” (The SDA Bible Commentary. 4. köt. 240. o.).

A fenti idézet szerint tehát mennyire fontos a jó vezetés Isten népe között?

Milyen jelet adott Isten Ezékiásnak, hogy megerősítse a hitét (2Kir 20:8-11; Ézs 38:6-8)?

Akház indította el az események azon sorát, ami az Asszíriával kapcsolatos bajt is előidézte, amikor elutasította az Isten által felkínált jelet (Ézsaiás 7. fejezet). Ezékiás viszont kifejezetten rte a jelet (2Kir 20:8). Így Isten erőt adott neki, hogy megbirkózzon a válsággal, amit az apja okozott Júdának. Akház napóráján az árnyékot valóban csak csoda fordíthatta vissza.

A babiloniak igen pontosan tanulmányozták és feljegyezték az égitestek mozgását. Így bizonyára felfigyeltek a nap szokatlan járására, és eltűnődtek annak jelentésén. Nem véletlen, hogy Meródak-Baladán király ebben az időben követeket küldött Jeruzsálembe. A babiloniak megtudták, hogy kapcsolat van Ezékiás gyógyulása és a csodajel között.

Most már érthető, hogy Isten miért éppen ezt a jelet választotta. Módosította a nap pályáját, hogy a babiloni követek odamenjenek, hasonlóan ahhoz, ahogyan később Betlehem csillagával indította a napkeleti bölcseket. Egyedi lehetőséget kínált ez nekik arra, hogy megismerjék az igaz Istent. Meródak-Baladán az egész pályafutását arra szánta, hogy tartós függetlenséget nyerjen Asszíriától. Erős szövetségesekre volt szüksége, ami magyarázza, miért is vette fel a kapcsolatot Ezékiással. Ha Ezékiás kérésére a nap is megmozdult, akkor mi mindent tudna tenni Asszíriával?

Hogyan hagyta veszni Ezéks azt a különleges lehetőséget, hogy Istent dicsőítse és hozzá vezesse a babiloniakat? Mi lett ennek a következménye (Ézsaiás próféta könyve 39. fejezete)? A királynak az Úrról kellett volna bizonyságot tennie, mégis a saját „dicsőségét” mutogatta. Mi a tanulság ebből a számunkra?

EGW idézet:

A messzi ország uralkodójától érkező követek látogatása alkalmat adott Ezékiásnak az élő Isten dicsőítésére. Milyen könnyen beszélhetett volna az Úrról, minden teremtett dolog fenntartójáról, akinek a kegyelméből életben maradt, mikor már semmi reménye nem volt. Micsoda nagy jelentőségű változás történhetett volna, ha ezekkel az emberekkel, akik Káldea síkságairól jöttek el az igazság keresésére, Ezékiás elismerteti, hogy az élő Isten a legfőbb Úr! A király szívét azonban hatalmába kerítette a büszkeség és a hiúság. A maga dicsőítésére a kapzsi szemek elé tárta azokat a kincseket, amelyekkel Isten gazdagította népét. Ezékiás „megmutatta nekik kincstárát, az ezüstöt és az aranyat, a balzsamokat és a finom olajokat, egész fegyvertárát és mindazt, ami kincstárában található volt. Semmi sem volt palotájában és egész birodalmában, amit meg ne mutatott volna nekik.” (Ésa 39:2) Nem Isten megdicsőítésére, hanem önmaga felmagasztalására tette ezt a pogány fejedelmek előtt. Nem törődött azzal, hogy ezek az emberek egy hatalmas nép képviselői, mely nem féli és nem szereti Istent, és oktalanság nemzete földi gazdagságának titkába beavatni őket. – Próféták és királyok, 344. o.

Ezékiás kudarcának története fontos leckére tanít meg bennünket. Sokkal gyakrabban kellene beszélnünk tapasztalatunk értékes fejezeteiről, Isten irgalmáról és jóságáról, a Megváltó semmihez sem fogható szeretetének mélységeiről. Ha az értelem és a szív betöltekezik Isten szeretetével, akkor nem esik majd nehezünkre megosztani másokkal is mindazt, ami lelki életünkhöz tartozik. A magasztos gondolatok, a nemes vágyak, az igazság pontosabb megértése, az önzetlen tervek, a kegyesség és szentség utáni vágyakozások találnak majd helyet szavainkban, amelyek majd kifejezik a szívünkben rejlő kincset. […] Ismerőseitek és barátaitok mit látnak a házatokban? Lehet, hogy Krisztus kegyelmének kincsei helyett mulandó dolgokat mutattok meg nekik? Vagy Krisztus jelleméről és munkásságáról beszéltek?... Bárcsak azok, akikért az Úr csodálatos dolgokat tett, magasztalnák Őt, és hirdetnék a csodadolgait. Sajnos azonban – Ezékiáshoz hasonlóan – gyakran épp azok feledkeznek meg Istenről, az áldások Adományozójáról, akikért olyan sokat tett. – Conflict and Courage, 241. o.

„Csak Isten közvetlen beavatkozására térhetett vissza a napóra árnyéka tíz fokkal. Ez mutatta meg Ezékiásnak, hogy az Úr meghallgatta imáját. »Ekkor Ézsaiás próféta az Úrhoz kiáltott, ő pedig visszatérítette az árnyékot tíz fokkal Áház napóráján, azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt« (2Kir 20:8-11)” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 212. o.).

„A messzi ország uralkodójától érkezett követek látogatása alkalmat adott Ezékiásnak az élő Isten megdicsőítésére. Mily könnyen beszélhetett volna Istenről, minden teremtett dolog fenntartójáról, akinek a kegyelméből életben maradt, amikor már semmi reménye nem volt…

Ezékiás szívét  azonban  hatalmába  kerítette  a  büszkeség  és  a  hiúság. A maga dicsőítésére a kapzsi szemek elé tárta azokat a kincseket, amelyekkel Isten gazdagította népét. A király »...megmutatta nekik kincstárát, az ezüstöt és az aranyat, a balzsamokat és a finom olajokat, egész fegyvertárát és mindazt, ami kincstárában található volt. Semmi sem volt palotájában és egész birodalmában, amit meg ne mutatott volna nekik« (Ézs 39:2). Nem Isten megdicsőítésére, hanem önmaga felmagasztalására tette ezt a pogány fejedelmek előtt” (i. m. 214. o.).

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN

Ezékiel 39–45; Evangelizálás, Az üzenet hirdetése más földrészeken, „Hangozzék az üzenet Európában!” c. alfejezet

  1. Hol volt Góg sírhelye?                                                                                                
  2. Milyen ajtói voltak a szenthelynek és a szentek szentjének?
  3. Milyen reakciót váltott ki Izrael házában Isten új házának tervei?
  4. Mi volt az elvárás az új templom papjai felé a hajviseletet tekintve?
  5. Melyik volt az az egyedüli módszer, amelyről Ellen White megállapította, hogy sikeres Európában?

TANÍTÓI MELLÉKLET

Tanulmányozásra: Ézsaiás 36., 37. és 38. fejezete.
ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
Az Ézsaiás 36:1–10. terjedő szakaszban arról olvasunk, hogy Rabsaké, az asszír haderő parancsnoka megpróbálja meggyőzni Júda lakóit, hogy ezúttal ne az Istenüknek higgyenek, hanem Asszíria királya üzenetének.

A 37. részben tudomásunkra jut, hogy Ezékiás király megszaggatja ruházatát, és zsákba öltözik a küldött által hozott hír hallatán. Hitét azonban nem veszti el (Ézs 37:16–20), és az Úr üzenetet küld neki.

A 38. fejezet szerint Ezékiás király megbetegszik, és Isten Ézsaiás próféta által megüzeni neki, hogy hamarosan meghal. Ezékiás ekkor az Úrhoz kiált, és az Úr válaszol is az imájára: ígéretet tesz neki, hogy további tizenöt évvel meghosszabbítja az életét. E nehéz időszakban Ezékiás egy szép zsoltárt költ, amelyben leírja Istennel kapcsolatos gondolatait és saját tapasztalatait.

E heti tanulmányunkban is három témát fejtünk ki: (1) Kiben bízzunk?; (2) Miért bízhatunk Istenben?; (3) Isten és személyes szerencsétlenségeink.

Kiben bízzunk?

I. MAGYARÁZAT

Ézsaiás 36–39 fejezeteinek jelentései egy újabb katonai kihívásról számolnak be, amellyel Júdának szembe kellett néznie. Az eseményre Ezékiás uralkodásának idején került sor. A Krónikák 2. és a Királyok 2. könyvéből Ezékiás személyében egy vallásos reformátor alakja rajzolódik ki. „És az ő királyságának első esztendejében, az első hónapban kinyitá az Úr házának ajtajait, és azokat megújíttatá”; majd ezt mondta a lévitáknak: „Most szenteljétek meg magatokat, az Úrnak, atyáitok Istenének házát is szenteljétek meg, és hordjatok ki minden tisztátalanságot a szent helyről” (2Krón 29:3, 5). A bibliai beszámoló hangsúlyozza: „Egyedül az Úrban, Izráel Istenében bízott, és ő utána nem volt hozzá hasonló Júda minden királyai között sem azok között, akik ő előtte voltak” (2Kir 18:5).

Az asszír hatalom elindult Izrael ellen, Samária pedig azért esett el, „mert nem hallgattak az Úrnak, az ő Istenüknek szavára, hanem megszegték az Ő szövetségét”. „Ezékiás király tizennegyedik esztendejében feljött Sénakhérib, Asszíria királya Júdának minden kerített városa ellen, és elfoglalta azokat” (2Kir 18:12–13). Úgy tűnik, a nehéz körülmények a jó és gonosz embereket egyaránt érintik.

Bizonyos okok miatt Ezékiás fellázad Asszíria ellen, és a válság a tetőpontjára hág. Rabsaké, Szanhérib követe Júda királyához jön egy üzenettel, mely tartalmazza a probléma lényegét: „No hát kiben bízol?” (Ézs 36:5). Ezékiás több lehetőség közül is választhat: Egyiptom uralkodójában, a fáraóban? Az asszír vezetőben? Vagy pedig az Úrban, az Istenben? (lásd Ézs 36:6–8). Az asszír parancsnok bemutatja Isten népe elöljáróinak az okfejtését, amely szerint nem válna előnyükre, ha rajta kívül más(ok)ban bíznának.

Szerinte Egyiptom azért rossz választás, mert a Nílus országa olyan, akár „a megtört nádszál” (6. vers). Istenbe se higgyenek, hangzik Rabsaké tanácsa: „Rá ne szedjen titeket Ezékiás, mondván: Az Úr megszabadít minket! Avagy megszabadították-é a népek istenei, ki-ki az ő földjét Asszíria királyának kezéből? […] Kicsoda e földek minden istenei között, aki megszabadította volna földjét kezemből, hogy az Úr megszabadítsa Jeruzsálemet az én kezemből?” (Ézs 36:18, 20). Rabsaké nyomatékosan azt is kijelenti, hogy maga az Úr mondta neki: „Menj a földre, és pusztítsd el azt!” (10. vers). Végül Asszíria követe meggyőzi Júda képviselőit, hogy bízzanak az asszír hatalomban, és egyezzenek meg a királyával: „Tegyetek velem szövetséget és jöjjetek ki hozzám, és akkor ki-ki ehetik szőlőjéből és az ő olajfájáról, és ihatja kútjának vizét. Míg eljövök és elviszlek titeket oly földre, minő a ti földetek, gabona és must földjére, kenyér és szőlő földjére” (Ézs 36:16–17). Ezen egyezség elfogadása révén Júda lakói Istennel szembeni megvetésről tettek volna bizonyságot.

Miért bízhatunk Istenben?

Nagyon érdekes, hogy az asszír követnek tudomása van arról, hogy Ezékiás bízik az Úrban. A jelek szerint tart is Ezékiás hitétől, ezért száll vitába Júda képviselőivel, és biztatja őket, hogy ne higgyenek az Úrban (7. vers). „És ne biztasson titeket Ezékiás az Úrral, mondván: Kétségtelen megszabadít az Úr minket, nem adatik e város az asszíriai király kezébe!” „Rá ne szedjen titeket Ezékiás, mondván: Az Úr megszabadít minket!” (Ézs 36:15, 18).A bibliai leírás rámutat, mi volt Ezékiás erénye: „Egyedül az Úrban, Izráel Istenében bízott, és ő utána nem volt hozzá hasonló Júda minden királyai között, sem azok között, akik ő előtte voltak” (2Kir 18:5). Tehát, e válságos időben, Ezékiás keresi az Urat és imádkozik. Kérése az egyik legszebb fohász, amit megpróbáltatások idején valaha is mondtak: „Seregeknek Ura, Izráel Istene, ki a kerubokon ülsz! Te, csak Te vagy a föld minden országának Istene, Te teremtéd a mennyet és a földet. Hajtsd ide, Uram, füledet és halljad, nyisd meg, Uram, szemeidet és lássad! Halld meg Szanhéribnek minden beszédét, amelyeket üzent az élő Isten káromlására! […] És most, Uram, mi Istenünk! Szabadíts meg minket az ő kezéből, hogy megtudják a föld minden országai, hogy Te vagy, Uram, Isten egyedül” (Ézs 37:16–17, 20).

Figyelemreméltó Ezékiás Istenről alkotott szemlélete, az, ahogyan elismeri, hogy ki az Úr. Az Úr a világ igazi Királya, nincs Hozzá hasonló. Az Úr a világegyetem szuverén Uralkodója, és minden földi királyság aláveti magát akaratának. A tény, hogy Ő az élő Teremtő Isten, függetlenségét, szuverenitását hangsúlyozza. Egyedül Ő szabadíthatja meg Júda népét. Rabsaké Istenről alkotott szemlélete szentségtörés, istenkáromlás.

Isten és személyes szerencsétlenségeink

Ézsaiás 38. fejezete Isten fontos tulajdonságait mutatja be: Király, Teremtő és Üdvözítő, akit foglalkoztat népe nemzeti jóléte, ugyanakkor az ország lakóinak személyes problémái is foglalkoztatják. Istent személyesen is foglalkoztatja Ezékiás szerencsétlensége, megbetegedése: „És Ezékiás arccal a falnak fordulván, könyörge az Úrnak… és sírt Ezékiás keservesen” (Ézs 38:2–3). Isten válaszképpen üzenetet küld neki prófétáján keresztül: „Így szól az Úr, Dávidnak, atyádnak Istene: Hallottam imádságodat, láttam könnyeidet, ímé, még napjaidhoz tizenöt esztendőt adok” (5. vers). Abban a helyzetben Ezékiás zsoltárt ír, mely tükrözi mindazt, ami a szívében rejtőzik a rettenetes személyes válságban, amit ebben az esetben a gyógyíthatatlan betegség jelentett. Elsősorban Ezékiás nem tagadja önnön állapotát: „Napjaimnak nyugalmában kell alászállanom a sír kapuihoz”, és tudatában van élete mulandóságának: „Reggeltől estig végzel velem!” (10., 12. vers). Másodsorban a betegség igenis elcsüggeszti: „Mint a fecske és a daru, sipogtam, nyögtem mint a galamb, szemeim a magasságba meredtek […] Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserűség” (14., és 17. vers). Harmadsorban Ezékiás várja az Úr válaszát: „Uram, erőszak rajtam, szabadíts meg! […] Te meggyógyítasz és éltetsz engem” (14., 16.); „Az Úr szabadított meg engemet” (20. vers). Negyedsorban, érzi, hogy Isten megbocsátotta bűneit: „Hátad mögé vetetted minden bűnömet” (17. vers). Ötödsorban, semmilyen ellenséges érzületet nem táplál Istennel szemben: „Ki él, csak az dicsőít téged”, és végül, hatodsorban, bizonyságot tesz Isten hűségéről: „Az atya a fiaknak hirdeti hűségedet” (19. vers).

John Oswald bibliamagyarázó hangsúlyoz néhány gondolatot Ezékiás tapasztalatával kapcsolatban, amit érdemes figyelembe venni: „Valószínűleg két fontos teológiai tétellel van itt dolgunk: az egyik az emberi tehetetlenség fogalmának ismétlése, valamint a tény, hogy Isten méltó a bizalomra. A király is tehetetlen a halál előtt, a világ legerősebb embereit is két vállra fekteti az elmúlás ténye. Akkor viszont miért bíznánk a földi élet mulandóságában? Isten azonban kiragadhatja az embert a halál karmai közül, és meg is teszi, majd visszahozza az életbe. Nála vannak az élet és a halál kulcsai, és azokat fogja használni, amelyek a javunkat szolgálják. Hát nem méltó a bizalomra a mi Istenünk? A második gondolat sokkal inkább ki nem mondott, magától értetődő, mint határozott és világos, és a következő kérdésre adott válaszból cseng ki: miért maradt benne Ézsaiás könyvében egy ilyen fellengős kijelentés Ezékiás mulandóságáról és tehetetlenségéről? Nyilvánvalónak tetsző válasz erre, hogy e kijelentés tudatos próbálkozás annak minél egyértelműbb megfogalmazására, hogy Ezékiás nem a megígért Messiás. Annak ellenére, hogy bízott Istenben, és megvolt benne az a képesség, hogy a népet visszahúzza a szakadék pereméről, nem ő az a Gyermek, Akiről Ézsaiás beszélt. Ezékiás annak a bizalomnak a megtestesítője, amely fontos, ha a nép szolgálni akar Istennek, ellenben nem ő Az, Akiben bízni kell. Az Egyetlenről szóló kinyilatkoztatás (40-66 fejezet) még előttünk van. („The Book of Isaiah, Chapter 1-39”, Th New International Commentary on the Old Testament, 682. o.).


III. ALKALMAZÁS

Kiben bízol? Néha – ahogy Ezékiás király életében is történt – hitünk próbára van téve, és választhatunk, hogy kiben hiszünk: az Úrban vagy valaki másban. Hogyan segíthet egy válság még jobban bízni Istenben?Olvasd újra Ezékiás imáját Ézsaiás könyve 37. fejezetéből! Mennyire szépen mutatja be Istent a király! Hogyan válaszolt Isten Ezékiás imájára? Elmélkedj a 34–35. igeszakaszon, mielőtt felelnél erre a kérdésre. „Az úton, amelyen jött, visszatér, de e városba be nem jő, azt mondja az Úr. És megoltalmazom e várost, hogy megtartsam azt én magamért és szolgámért, Dávidért!”.Isten nemcsak a nemzeti szintű problémákat oldja meg, hanem a személyes gondokat is. Az Úr figyelembe vette Ezékiás betegségét, és a következő üzenetet küldte neki prófétája, Ézsaiás által: „Hallottam imádságodat, láttam könnyeidet, ímé, még napjaidhoz tizenöt esztendőt adok” (Ézs 38:5).Az élethez nem szabad felületesen viszonyulni, hiszen azt ajándékba kaptuk Istentől. Ha egy napon nehézségekbe ütközünk az életben, arccal a „fal felé” kell fordulnunk és imádkoznunk. Hogyan biztosít téged Ezékiás története arról, hogy Isten rólad is személyesen gondoskodik?