Vigasztaljátok népemet!

Az egyház sok vigasztaló üzenetet kapott a régi prófétáktól. „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet” (Ésa 40:1) megbízással Isten csodálatos látomásokat is adott Ésaiásnak, amelyek a századok során reménységet és örömöt nyújtottak a hívőknek. Az Úr megvetett, üldözött, elhagyatott gyermekeinek minden korban a menny biztos ígéretei adtak erőt. Hit által tekintettek a jövőbe, amikor az Úr teljesíti egyházának adott ígéretét: „örökre fenségessé teszlek, és örvendezővé nemzedékről nemzedékre” (Ésa 60:15). – Próféták és királyok, 722. o.

A JÖVŐRE VONATKOZÓ VIGASZTALÁS (Ézs 40:1-2)

Isten vigaszt nyújt a népének Ézs 40:1-2 szakaszában. Végre véget ért büntetésük ideje. Milyen büntetésről van szó?

Több választ is adhatunk erre a kérdésre. Ott volt az asszír büntetés – Isten haragjának botja (Ézsaiás próféta könyve 10. fejezet) –, amitől megszabadult Júda, amikor az Úr elpusztította Szennahérib seregét Kr. e. 701-ben (37. fejezet). Azután jött a babiloni büntetés, amikor a babiloniak elhurcolták Júda kincseit és népét, mert Ezékiás a vagyonával büszkélkedett Meródak-Baladán követei előtt (39. fejezet). Később pedig még bekövetkezett egy másik nemzet által végrehajtott büntetés is, akik ellen Ézsaiás több üzenetet is írt (14–23. fejezetek). Ézs 7:17–38:6 szakaszában a próféta negyvenháromszor említi meg Asszíriát vagy az asszírokat, de a könyv további részében ez a nemzet már csak egyszer kerül szóba, Ézs 52:4 versében, ami a korábbi egyiptomi, majd az asszír elnyomásra is utal. Ézsaiás próféta könyve hátralevő része említi a babiloni fogságból való szabadulást (Ézs 43:14; 47:1; 48:14, 20). A perzsa Círusz lesz az, aki Kr. e. 539-ben meghódítja Babilont és szabadon engedi a száműzött júdaiakat (Ézs 44:28; 45:1, 13). Ézsaiás próféta könyve 1–39. fejezetei azokat az eseményeket hangsúlyozzák, amelyek az asszíroktól való szabadulásig, Kr. e. 701-ig történtek. Viszont a 40. fejezet elejével a könyv másfél évszázadot ugrik előre,

Babilon Kr. e. 539-ben bekövetkező bukásáig, illetve röviddel azután, a zsidók hazatéréséig.

Ézsaiás próféta könyve korábbi részéből kapcsolódik még valamihez a Babilonból való hazatérés gondolata? Ha igen, akkor mi az?

Ézsaiás próféta könyve 39. fejezete átvezet bennünket a következő fejezethez azzal, hogy megjövendöli a babiloni fogságot, legalábbis Ezékiás egyes leszármazottai számára (Ézs 39:6-7). A 13–14. és 21. fejezetek pedig előre bejelentik Babilon bukását, aminek a révén Isten népe felszabadul: „Bizony, megkönyörül az Úr Jákóbon, és továbbra is Izráelt választja magának. Nyugalmat ad nekik földjükön… Amikor majd nyugalomra fordítja az Úr fájdalmaidat, nyugtalanságodat és azt a kemény munkát, amit végeztettek veled, ezt a gúnydalt fogod énekelni a babiloni királyról” (Ézs 14:1-4, RÚF). Figyeljük meg, milyen szoros a kapcsolat Ézs 40:1-2 részével, ahol Isten megígérte a népnek, hogy a szenvedésük véget ér!

Amikor éppen nehéz helyzetben vagyunk, mit jelentenek nekünk a Biblia ígéretei a szenvedés végéről? Miért olyan fontos mindenáron ezekbe kapaszkodni?

EGW idézet:

Asszíria gőgje és bukása legyen intő példa az idők végéig! Isten ezt kérdezi ma a föld népeitől, akik dölyfösen és kevélyen sorakoznak fel ellene: „Kihez hasonlítasz dicsőségben és nagyságban Éden fái között? Le kell szállnod Éden fáival együtt a föld mélyébe...” (Ezék 31:18) „Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején, gondja van a hozzá folyamodókra. De elsöprő áradattal vet véget ellenfeleinek.” (Náh 1:7–8) – Próféták és királyok, 366. o.

A legboldogabb az a szív, ahol Krisztus lakik. A legboldogabb az az otthon, amelynek uralkodó alapelve az istenfélelem. Abban a műhelyben, ahol a Fiú égi békéje és jelenléte időzik, a munkások a legmegbízhatóbbak, hűségesek és tevékenyek. Meglátszik rajtuk az Úr szeretete és a valódi istenfélelem. Ezen a világon nincs vigasztalás és boldogság Jézus nélkül, ezért fogadjuk el és ismerjük el Őt barátunknak és Megváltónknak. Benne határtalan gyönyörűségekre találunk. Bárcsak mindnyájan úgy élnénk e rövid próbaidő alatt, hogy Megváltónkkal uralkodhassunk majd az örökkévalóság végtelen korszakain át! – Az én életem ma, 157. o.

A kiváltságotok, hogy Jézus szeretetében bízzatok üdvösségetekre. A legteljesebb,  legbiztosabb,  legnemesebb  módon,  hogy  mondjátok: Ő szeret és elfogad engem, benne bízom, mert életét adta értem. Minden kételyt a legjobban eloszlat, ha kapcsolatunk van Krisztus jellemével. Ő mondja: „Aki énhozzám jön, azt semmiképpen ki nem vetem.” Más szóval nem vethetem ki, mert szavamat adtam, hogy elfogadom. Fogjad Őt szaván, ajkad pedig hirdesse, hogy győzelmet arattál. Vajon Jézus őszinte? Komolyan gondolja, amit mond? Válaszold határozottan: Igen, hiszek minden egyes szavában. S amikor ezt már elrendezted, akkor igényeld hittel minden egyes ígéretét, és vedd el az áldást, mert éppen ez az elfogadás hit által a lélek élete. Akkor is hiheted, hogy Jézus hű hozzád, ha gyermekei között a leggyengébbnek, legérdemtelenebbnek is érzed magad. S ha hiszel, akkor minden sötét, képzelt kételyed visszaszáll az őscsalóra, akitől ered. Nagy áldássá lehetsz, ha szaván fogod Istent. Élő hittel bízzál benne, még akkor is, ha érzésed, indulatod bizalmatlan szavakra késztetne is. – Bizonyságtételek lelkészeknek, 517. o.

A legértelmesebb emberek sem értik meg Jahve titkait, ahogy ezeket a természetben kinyilatkoztatta. Sok olyan kérdést vet fel az ihletett Ige, amit a legnagyobb tudós sem képes megválaszolni. Ezek a kérdések nem azért hangzottak el, hogy megválaszoljuk őket, hanem hogy felhívják a figyelmünket Isten mélységes titkaira, és megtanítsanak bennünket arra: a bölcsességünknek határa van, hogy mindennapi életünk körül sok, halandók felfogóképességét meghaladó dolog van. A kétkedő emberek azért nem hisznek Istenben, mert nem tudják felfogni azt a végtelen hatalmat, amely által kinyilatkoztatja magát. Az Urat azonban éppúgy kell elfogadni abból, amit nem nyilatkoztatott ki önmagáról, mint abból, ami a korlátolt megértésünk számára is megnyílt. Mind az isteni kinyilatkoztatásban, mind a természetben az Úr adott olyan titkokat, amelyek a hitünket igénylik. Ennek így kell lennie. Örökké kutathatunk, örökké érdeklődhetünk, mindig tanulhatunk, mégis megmarad a végtelenség. – A nagy Orvos lábnyomán, 431. o.

Aki Krisztust választotta, olyan hatalomhoz csatlakozott, melyet emberi bölcsesség és emberi erő csatasorba állítása meg nem dönthet. […] „Kihez hasonlítotok hát engem, hogy hasonló volnék? – szól a Szent. Emeljétek fel a magasba szemeteket, és lássátok meg, ki teremtette azokat. Ő, aki kihozza seregüket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjuk sincsen. Miért mondod, Jákob, és szólsz ekként, Izrael: Elrejtetett az én utam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem. Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, aki teremtette a föld határait? Nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsessége! Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja. Elfáradnak az ifjak, és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is; de akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el!” (Ésa 40:25–31) – Bizonyságtételek, 8. köt., 39. o.

Isten felszólítja az embereket, hogy tekintsenek föl az égre. Ismerjék fel Őt a csillagos ég csodáiból. Ne csupán szemléljük az eget, hanem gondolkodjuk el az Úr keze művein. Azt akarja, hogy tanulmányozzuk végtelen alkotásait, és ebből tanuljuk meg szeretni, tisztelni Őt és neki engedelmeskedni. Az egek, a föld a kincseikkel Isten szeretetéről, gondoskodásáról és hatalmáról beszélnek. […] Isten fölhívja rá teremtményeit, szakítsák el figyelmüket a körülöttük levő nyüzsgésről és aggodalmakról, és az Ő keze munkáit csodálják. Az égitestek méltók az elmélyedésre. A Mindenható az ember javára teremtette őket. Amint tanulmányozzuk az alkotásait, az Úr angyalai mellettünk lesznek, hogy megvilágítsák gondolatainkat, megőrizzenek a sátáni, ördögi csalásoktól. Amint az istenalkotta csodálatos művekre tekintesz, büszke, balga szíved érezze át a maga függőségét és alsóbbrendűségét. Mikor ezekről elmélkedsz, Isten leereszkedésének tudatára ébredsz rá. – A Te Igéd igazság, 4. köt., 1145. o.

MI A BAJ A BÁLVÁNYIMÁDÁSSAL (Ézs 40:19-20)?

A bálványimádás tönkreteszi az Istennel való egyedi és bensőséges kapcsolatot, mert valami mással próbálja helyettesíti Őt (2Móz 20:4-5; Ézs 42:8). A próféta ezért lelki „paráznaságként” utal a bálványimádásra (Jer 3:6-9; Ez 16:15-19).

Olvassuk el Ézs 41:29 versét! Hogyan jellemzi Ézsaiás a bálványokat? Hogyan értelmezzük azt, amit erről mond?

A más istent jelképező bálvány imádata az első parancsolat áthágása: „Ne legyen más istened rajtam kívül” (2Móz 20:3, RÚF)! Amikor egy bálványnyal akarták jelképezni az igaz Istent, mint az aranyborjú esetében történt (2Móz 32:4-5), az Úr elutasítja, hogy az rá emlékeztetne, hiszen senki sem tudhatja, hogyan ábrázolják Őt (5Móz 4:15-19), illetve semmi nem érhet fel az Ő dicsőségéhez és nagyságához. Tehát a bálvány idegen istenként jelenik meg, a tisztelete pedig mind az első, mind a második parancsolat megszegése. Isten népének nincs szüksége bálványokra, hiszen a valódi sekina közöttük van a szentélyben. A bálványimádattal az ember megkísérli felváltani Istent valami mással, tehát elutasítja az Úr valódi jelenlétét.

Milyen bálványokkal találkozhatunk ma egyházként? Vajon az egyházban előfordul mostanában a bálványimádás kifinomultabb módja? Ha igen, akkor hogyan?

„Ma többen azok közül, akik magukat keresztényeknek vallják, az Úr mellett más isteneknek szolgálnak. A Teremtőnk mindenek felett való elkötelezettséget követel, azt, hogy elsősorban az Ő szövetségesei legyünk! Bálvány lesz minden, ami csökkenti a szeretetünket iránta, vagy zavarja az Őt megillető szolgálatunkat” (Ellen G. White megjegyzése: The SDA Bible Commentary. 2. köt. 1011–1012. o.). Ókori írásokból tudjuk, hogy a bálványimádás azért volt vonzó, mert az anyagelvűséghez kapcsolódott. Az emberek által könynyen érthető istentiszteleti módokkal a bálványimádók olyan erőket tiszteltek, amelyek hitük szerint termékenységet és gazdagságot biztosítottak nekik. Önsegítő vallás volt. Ismerősen cseng? Ugyanarról kell majd dönteni az Úr visszajövetele előtt, akinek az útját a végidei Illés megbékélésről szóló üzenete készíti el (Malakiás próféta könyve 1. fejezet), mint Ézsaiás napjaiban: a Teremtőt vagy valami mást fogunk imádni (A jelenések könyve 13–14. fejezetek)? Végső soron mindig imádunk valamit!

EGW idézet:

Az emberek az igazság megtagadásával az igazság Szerzőjét tagadják meg. Isten törvényének sárba tiprásával a Törvényadó tekintélyét cáfolják. Éppoly könnyű bálványt csinálni hamis tanokból és elméletekből, mint fából vagy kőből. Sátán hamis színben tünteti fel az Atya tulajdonságait, és az általa festett képből az ember téves fogalmat alkot a jelleméről. Jahve helyett sokan egy filozofikus bálványt ültetnek a trónra, míg Krisztust, az Ige és a teremtés munkája nyomán megmutatkozó, élő Istent csak kevesen imádják. Ezrek istenítik a természetet, a természet Urát pedig megtagadják. A bálványimádás ma éppúgy létezik a keresztény világban, mint az Illés-korabeli, ősi Izraelben, csak más formában. Sok, bölcsnek tartott ember istene – filozófusoké, költőké, politikusoké, újságíróké; az elegáns, divatos körök istene, számos főiskola és egyetem istene, sőt, egyes teológiai intézmény istene – nem sokkal különb, mint Baál, Fönícia napistene. – A nagy küzdelem, 583. o.

Minden hamis istentisztelet lelki paráznaság. A hamis istentiszteletet megtiltó parancs egyúttal azt is megparancsolja, hogy imádjuk Istent, és egyedül neki szolgáljunk. Féltve szerető Isten az Úr. Nem űzhetünk gúnyt belőle. Hiszen megszabta, miként imádjuk Őt. Urunk gyűlöli a bálványimádást, mert  megrontó  a  hatása.  Beszennyezi az értelmet, érzékiségre és sok másféle bűnre vezet. – A Te Igéd igazság, 1. köt., 1106. o.

Tanulmányozásra: Ézsaiás 40:1–3.

I. ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS

Ézsaiás könyve tele van az ítéletről és az üdvösség híréről szóló vegyes üzenetekkel. Tény viszont, hogy a könyv első fele főként Isten Júdára vonatkozó ítéletének üzenetéről szól. A könyv második felében viszont Isten vigasztalásának üzenetére esik a hangsúly. Ézsaiás 40. fejezete – amely az első tartalmi egység (1–39) után következik – a következő részek bevezető szakasza. Isten üzenete a Szentírás egyik legbiztatóbb és legmegnyugtatóbb szövege: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek!” (Ézs 40:1). E biztatás emlékezteti Isten népét, hogy az Úr hűséges marad szövetségéhez. A szerző utal Izrael pusztai tapasztalatára. Abban az időben sem Isten népe, sem pedig Mózes nem láthatta az Úr dicsőségét, az 5. vers szerint azonban ezúttal „minden test látni fogja azt”. E heti tanulmányunk három tematikai egysége a következő: (1) A megsemmisüléstől a vigasztalásig; (2) Készítsétek az utat!; (3) Megnyilatkozik az Úr dicsősége.

II. MAGYARÁZAT

A megsemmisüléstől a vigasztalásig

Köztudott, hogy Ézsaiás könyvében a szerző figyelme különböző témákra összpontosít. A legtöbb bibliamagyarázat felhívja a figyelmünket arra, hogy ellentét van a könyv első felének témái (Ézs 1–39) és a könyv második felének témái között (Ézs 40–66). Számos teológus ezt annak igazolásaként értelmezi, hogy a könyvnek két szerzője van. Mindazonáltal megjegyzésre méltó tény, hogy Ézsaiás – más, száműzetés előtti prófétákhoz hasonlóan – két irányban kibontakozó üzenetet közvetít.

Egyrészt, a babiloni fogság előtt szolgáló próféták az ítélet hírnökei, következésképpen Isten kegyelmi időszakának és az áldások korának végét hirdetik, ugyanakkor a megváltás hírvivői is, tehát az isteni irgalmasság egy új korszakát jövendölik. Egyszóval, e hírnökök prófétai diskurzusa az ítéletről és az üdvösségről szóló jövendölések elegye. És ez Ézsaiás könyvére is jellemző. Okunk van támogatni azt az elméletet, amely a könyv 40. fejezete keletkezésének idejét a száműzetés előtti időszakra teszi, mintegy a jövendő helyreállítás vigasztaló ígéreteként. A könyv első, a 40. fejezetet megelőző szakaszának világos, jól elkülöníthető üzenete van a Júda és a szomszédos népek feletti ítéletről. Az Úr napja közel, akárcsak az ítéleté. Nem telik el sok idő, és a választott nép, anyagi forrásaival együtt, idegen kezekbe kerül. Ez egyértelműen kiderül a könyvből: „Ezért fogságba megy népem” (Ézs 5:13), és „ímé napok jőnek, és elvitetik, valami házadban van, és amit csak e mai napig gyűjtöttek eleid, Bábelbe; nem marad semmi meg, ezt mondja az Úr!” (Ézs 39:6).

Az Úr, az egyedüli Isten azonban véget fog vetni népe megpróbáltatásainak. A szabadulás ideje közel, és Ézsaiás leírja az isteni irgalmasságról szóló üzenetet (Ézs 40:1–2), az alábbi párhuzam segítségével:

1. „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet,
2. Így szól Istenetek!
3. A’. Szóljatok Jeruzsálem szívéhez!”

Isten irgalma újra láthatóvá, tapasztalhatóvá válik, mivel az Úr kijelenti, hogy „vége van [Júda] nyomorúságának, bűne megbocsáttatott; hiszen kétszeresen sújtotta őt az Úr keze minden bűneiért” (Ézs 4:2).

Figyelemreméltó, hogy az Úr azt akarja: hangosan hirdessék ezt az üzenetet. A hírt sürgősen továbbítani kell, erre abból következtethetünk, hogy a szerző az igét a felszólító qirʾu formában használja, amelyet ekképpen is fordíthatunk: „hirdesd!”, „hangoztasd!”, „intézz felhívást (valakihez)!”, „kiálts(d)!” (lásd: Ludwig Koehler és Walter Baumgartner, The Hebrew and Aramaic Lexicon of the Old Testament, 3. köt., 1129. o.). A kifejezés jelentése átlépi a „mond” ige általános jelentéstartalmát, míg az „Én népem” az Isten és a nép közötti szövetségi kapcsolatra utal. Isten hűséges a szövetségben vállalt kötelezettségeit illetően: kezdeményezi és felajánlja a megbocsátást az Ő népének.

Készítsétek az utat!

A 40. fejezet központi egysége a 3. és az 5. vers közötti szakasz, amely egyfajta betét szerepét tölti be: „A pusztában készítsétek az Úrnak útját […] És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt” (Ézs 40:3, 5).

„Készítsétek az Úrnak útját!” A mondat Júda helyreállításának kontextusában hangzik el, pontosabban a száműzetésből történő visszatérés kontextusában, és a szerző a királyi delegációk útvonalainak leírására jellemző nyelvezetet használja. Úgy tűnik, hogy a hegyes-dombos út nehéz terep a király és küldöttsége számára. Tehát a „Készítsétek az Úrnak útját!” felszólítás az út egyenessé, akadálymentessé tételét jelenti. Olyan előkészületekről van szó, amelyeket királyi küldöttség fogadása előtt kell megtenni (lásd: R. Laird Harris, Theological Wordbook of the Old Testament, 1. köt., 417. o.).

A Babilonból Jeruzsálembe vezető útszakaszt meredek emelkedők és lejtők alkották, hegyek közt vonult végig, és különböző akadályok nehezítették a haladást. Isten gyermekei menendők végig azon az úton, ezért kap hangsúlyt a kérés: „Készítsétek az Úrnak útját!” (Ézs 40:3). A hírnök egyenes utat kér, mivel Júdának nehézségek nélkül kell visszatérnie Babilonból.

Figyelemreméltó az ebben a szakaszban használt pragmatikus nyelvezet, főleg az „úttal” kapcsolatos szavak használata. A szerző ezzel megpróbálja Isten magasztos megnyilatkozását hétköznapi elemekkel összekapcsolni. Ezek a kifejezések hangsúlyozzák a láthatatlan, de valóságos Isten jelenlétét, rámutatva ezzel arra, hogy Istennek az Ő népe történelmében való részvétele is valóságos lesz.

Megnyilatkozik az Úr dicsősége

Úgy tűnik, hogy Ézsaiás 40:3–5 szakaszában a szerző olyan tapasztalatokra utal, amelyeken az izraeliták pusztai vándorlásuk alatt keresztül mentek, és amelyekről különösen 2Mózes 33:18–23 verseiben olvashatunk. Az izraeliták azt a parancsot kapták, hogy távolodjanak el a Hóreb-hegytől. Ezt mondta Isten Mózesnek: „Eredj, menj fel innen, te és a nép, amelyet kihoztál Egyiptom földjéről” […] de én nem megyek fel köztetek, mert te keménynyakú nép vagy, hogy meg ne emésszelek az úton.” (2Móz 33: 1, 3). Mózest mindez felzaklatta, ezért ezt kéri az Úrtól: „Most azért ha kedvet találtam szemeid előtt, mutasd meg nékem a te utadat” (13. vers). A 18. igeversben pedig Mózes hozzáteszi még a következő kérést: „Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet!”

Mózes a dicsőség fogalmát az Úr látható megnyilatkozásával társítja. Kérése azonban nem teljesíthető. Mindazonáltal az Úr válaszol neki: „És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orcád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr nevét: És könyörülök, akin könyörülök, kegyelmezek, akinek kegyelmezek.” Majd hozzáteszi: „Orcámat azonban nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén” (2Móz 33:19–20).

A Pentateukhosz szerzője rámutat: az Úr másképpen látja a dolgokat. Olyan  szavakkal,  kifejezésekkel  hangsúlyozza  önmaga  kinyilatkoztatását, amelyek inkább attribútumaira vonatkoznak, mint külső megjelenésére. Ezzel Isten azt akarta tudtunkra adni, hogy konkrét, fizikai módon nem látható. A pentateukhoszi perikópa figyelmes elemzésekor láthatjuk, hogy kapcso lat létezik a mózesi és az ézsaiási szakasz között, gondolunk itt főképpen Ézsaiás 40. fejezetére. A két igeszakasz közös eleme a héber kabod YHWH (az Úr dicsősége). A legfontosabb szempontok a két leírás közötti ellentétek, amelyeket Ézsaiás kihangsúlyoz.

Míg Mózes második könyvében az út egyenetlenként, kövesként van leírva, addig Ézsaiásnál elegyengetett útról olvasunk, amelyen bárki megláthatja az Úr dicsőségét (Ézs 40:3–5). Ézsaiás 52. fejezetében is hasonló kontextussal találkozunk: „Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását!” (Ézs 52:10)

Egyértelmű a három igeszakasz közötti kapcsolat. Az első közös elem bennük az út, annak ellenére, hogy különböző megvilágításban beszélnek róla. 2Mózes 33. fejezetében az út meredek, szakadékokkal szegélyezett, Ézsaiás 40. részében egy egyenes utat látunk, míg az 53. fejezetben az utak dombokon haladnak keresztül. A 33. rész egy másik fontos eleme, hogy az Úr a hátát mutatja meg, vagy legalábbis hátulról látszik. Ézsaiásnál meg van említve az Úr keze és szent karja. A Kivonulás Könyvében egyedül Mózes látja az Úr dicsőségét, Ézsaiás 40-ben azonban minden teremtmény tanúja lehet Isten dicsőségének, az 52. fejezetben pedig minden nemzet. Ézsaiás 40-ben az Úr dicsősége mutatkozik meg, az 52. részben pedig az Úr megváltása. Ez utóbbi szakasz tehát egyértelműsíti, hogy mit jelent a 40. részben használt kabod YHWH. Az emberiség képes felismerni az Úr dicsőségét, az Úr erőteljes cselekvését Júda megszabadítása érdekében.