Megtenni a lehetetlent

Alapige: „És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.” (Ézs 53:5)

Lough Fook kínai keresztény volt, akinek a szíve megesett azokon a honfitársain, akiket dél-amerikai bányákban dolgoztattak rabszolgaként. El akarta vinni nekik az evangélium reménységét, de hogyan juthatna el hozzájuk? Azt találta ki, hogy öt évre eladja magát rabszolgának. Demerarába vitték el, ahol bányákban dolgozott, miközben Jézusról beszélt a társainak.

Kétszázan meg is szabadultak a reménytelenségből, mert elfogadták Jézust Megváltójuknak, mielőtt Lough Fook életét vesztette.

Bámulatos önfeláldozás másokért! Micsoda példa!

Jézus megtette a lehetetlent, amikor alázattal „szolgai formát vett fel” (Fil 2:7, RÚF) és elérte az elérhetetleneket – minket és mindenkit a világban, akik elmerültek, illetve elvesztek a bűn mélységében.

A héten azt látjuk majd, hogy a prófécia évszázadokkal korábban megjövendölte ezt a hatalmas eseményt.

EGW idézet:

Megváltásunk terve nem Ádám bukása után – mint utólagos megoldás – jött létre. A megváltás terve „ama titoknak kijelentése” volt, „mely örök időtől fogva el volt hallgatva” (Róm 16:25). A megváltás terve azokat az elveket tárta fel, amelyek Isten trónjának alappillérei voltak öröktől fogva. Isten és Krisztus kezdettől tudtak Sátán hitehagyásáról és arról, hogy az ember is bűnbe esik a lázadó megtévesztő befolyása következtében. Nem Isten akarta a bűnt, de látta előre, hogy lesz, és gondoskodott ennek a rettenetes veszedelemnek a legyőzéséről. Oly nagy volt a világ iránti szeretete, hogy elkötelezte magát egyszülött Fia feláldozására, „hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:16). […] Ez önkéntes áldozat volt. Jézus Atyja mellett maradhatott volna, megtarthatta volna mennyei dicsőségét és az angyalok hódolatát. Mégis elhatározta, hogy leteszi jogarát Atyja kezébe, elhagyja a mindenség trónját, hogy világosságot hozzon a sötétségben ülőknek, és életet adjon az elveszendőknek. – Jézus élete, 22. o.

A gyermek Jézus első alkalommal lépett be a templomba. Látta a fehér ruhás papokat, amint ünnepélyes szolgálatukat végezték. Szemlélte az oltáron vérző áldozatot. Együtt borult le imában a hívőkkel, mialatt a tömjénfelhő felszállt Isten elé. Tanúja volt a húsvéti istentisztelet mély benyomást keltő szertartásainak, amelyek értelmét napról napra világosabban látta. Minden mozzanat az Ő életéhez kapcsolódott. Új érzések ébredtek benne. Csendben, elmerülten tanulmányozott egy nagy kérdést. Küldetésének rejtélye feltárult előtte. – Jézus élete, 78. o.

Pál kimutatta, hogy az áldozati szertartásokat Isten milyen szorosan egybefonta a próféciákkal. Ezek utalnak arra, aki olyan lesz, mint „a bárány, mely mészárszékre vitetik”. A Messiás „önlelkét áldozatul” adja. Ésaiás próféta bizonyságot tett róla, mint Isten Bárányáról; az Üdvözítő engesztelő művét évszázadokkal előbb szemlélhette, aki „életét halálra adta és a bűnösök közé számláltatott; pedig Ő sokak bűnét hordozá, és a bűnösökért imádkozott” (Ésa 53:7, 10, 12). A jövendölések Üdvözítőjének tehát nem földi uralkodóként kell jönnie, hogy megszabadítsa a zsidó népet elnyomóitól, hanem mint ember jön az emberek közé. Alacsony sorban és szegénységben él, hogy végül, mint megvetettet és elvetettet megöljék. Az ótestamentumi írásokban megjövendölt Üdvözítő áldozatul adja önmagát a bukott emberiségért, és ezáltal tesz eleget az áthágott törvény követelményének. Benne kellett teljesedésbe menniük az engesztelési áldozatoknak; kereszthalála ad jelentőséget az egész zsidó szertartási rendszernek. – Az apostolok története, 227. o.

Március 6. – A nők imanapja

PRÓBAKŐ ÉZSAIÁS PRÓFÉCIÁJÁBAN (Ézs 50:4-10)

Ha Ézsaiás csupán információt akart volna közölni, egyszerre felfedte volna a Messiással kapcsolatos összes részletet. Ő azonban visszatérő motívumok gazdag szimfóniájával mutatta be hallgatóságának az Úr Szolgáját, azért, hogy tanítsa és meggyőzze őket, találkozási lehetőséget biztosítva vele. Lépésenként fejtette ki Isten üzenetét, hogy minden egyes részelemet a teljes kép alapján lehessen értelmezni. Ézsaiás olyan művész, aki számára a közönség lelke a vászon.

  1. Olvassuk el Ézs 50:4-10 szakaszát! Foglaljuk össze, hogy mit mondanak ezek a versek! Hogyan látjuk Jézust ebben a részben?

Ézs 49:7 versében azt olvassuk, hogy Isten Szolgáját megvetették. Utálták, „zsarnokok szolgája volt, később mégis királyok kelnek föl… és fejedelmek borulnak le előtte (RÚF). Ézsaiás próféta nyve 50. fejezetéből megtudjuk, hogy egyre mélyebbre kerül a kedves tanító, akinek a szava erősíti a megfáradtakat (Ézs 50:4). Fizikai bántalmazáson át vezet az útja a győzelemhez (Ézs 50:6). A mai nyugati kultúrában élők számára szörnyen hangzik ez a szenvedés. Ezzel együtt az ókori közel-keleti kultúrában az egyes emberek és csoportjaik számára élet-halál kérdésnek számított a becsület. Aki ennyire megsértett vagy bántalmazott valakit, csak reménykedhetett abban, hogy biztos védelmet élvez, mert ha a sértett fél vagy a törzse csak halvány lehetőséget is talált rá, minden bizonnyal vissza akart vágni.

Dávid király megtámadta és meghódította Ammon királyságát, mert az uralkodója elfogatta „Dávid embereit, szakálluk felét lenyíratta, rujuk felét fenekükig levágatta, és visszaküldte őket (2Sám 10:4, RÚF). Ézsaiás próféta nyve 50. fejezetében az emberek megütik a szolgát, fájdalmasan megtépik a szakállát és le is köpik. Nemzetközi és az egész világegyetemre kiterjedő incidens lesz ez az eset attól, hogy a sértett nem más, mint a királyok isteni Királyának a küldötte. Sőt, ha Ézs 9:6-7 szakaszát, illetve 11:1-16 részét összevetjük a szolgáról szóló többi igeszakasszal, azt találjuk, hogy éppen a Király, a hatalmas Szabadító a szolga! Valamilyen elképzelhetetlen okból minden hatalma és az Őt övező tisztelet ellenére sem menti meg magát. Ez annyira furcsa, hogy az emberek el sem hitték. A keresztnél a vezetők így gúnyolták Jézust: „Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő a Krisztus, az Isten választottja” (Lk 23:35, RÚF)! „…szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne” (Mt 27:42, RÚF)!

Olvassuk el Ézs 50:4-10 szakaszát! Írjuk le az itt szereplő lelki elveket!

EGW idézet:

Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon” (Jn 14:24; Mt 20:28). Nem önmagáért élt, és nem önmagáért imádkozott, hanem másokért. Nem önmagával törődött, hanem másokkal. Reggelenként – az Istennel töltött órák után – a menny világosságát hozta az embereknek. Naponta részesült a Szentlélek keresztségében. Az új nap hajnalán az Úr felébresztette szendergéséből. Lelkileg  megerősítette,  hogy  szavaival  áldást  áraszthasson  másokra. Az üzenetet közvetlenül Isten trónjától hozta, hogy a megfáradtaknak és lesújtottaknak azt mondja el, amire szükségük volt. „Az Úr Isten bölcs nyelvet adott énnékem – mondta –, hogy tudjam erősíteni a megfáradtat beszéddel, fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok.” (Ésa 50:4) – Krisztus példázatai, 139. o.

Jézus… elhagyta mennyei otthonát, hogy ellenségeinek az élet kenyerét vigye, s bár a jászoltól a sírig csak rágalmazás és üldözés volt osztályrésze, mégis a megbocsátó mennyei szeretet élt szívében. Ésaiás próféta által mondta: „Hátamat odaadám a verőknek, és orcámat a szaggatóknak, képemet nem födöztem be a gyalázás és köpdösés előtt” (Ésa 50:6). […] Akiben Krisztus Lelke lakozik, az Krisztusban marad, s a támadás, amelyet ellene irányítanak, az Üdvözítőt éri, aki jelenlétével veszi körül. Csak az történik, amit Krisztus megenged. Nem kell ellenállnia a gonosznak, hiszen Krisztus védi. Semmi sem érheti az Úr beleegyezése nélkül, mert „Tudjuk, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint hivatalosak” (Róm 8:28). - Gondolatok a hegyibeszédről, 71. o.

„Másokat megtartott,  magát  nem  bírja  megtartani”  (Mk  15:31). A bűnös csupán azért reménykedhet az isteni megbocsátásban, mert Jézus Krisztus nem önmagát akarta megmenteni. Ha bármit is elvétett volna, vagy elcsüggedt volna a bűnösök megmentését célzó, önként vállalt küldetésében, akkor Ádám fiai és leányai számára kialudt volna az utolsó reménysugár is. Krisztus egész élete az önmegtagadás és önfeláldozás élete volt. […] Ó, micsoda vágy fűtötte Krisztust a veszendő emberek megváltására! Keresztre szegezett teste nem vetett árnyékot istenségére, sem Isten azon hatalmára, hogy az Ő emberi testben hozott áldozata által megmentheti mindazokat, akik elfogadják Krisztus igazságát. Kereszthalálával lehetővé vált, hogy ha a bűnös ember elfogadja Őt személyes Megváltójának, vétke áthelyezésre kerül a mennyei helyettesítőre. - This Day Whit God, 236. o.

VERS A SZENVEDŐ SZOLGÁRÓL (Ézs 52:13–53:12)

Ézs 52:1353:12 szakasza a „szenvedő Szolga verse”. Ezért is kapta Ézsaiás „az evangélium prófétája” címet. Bár kifejezetten rövid, minden egyes mondata mély jelentőséggel teljes, felfedi Isten képzeletet felülmúló küldetésének lényegét, hogy meg akarja menteni a bűnbe süllyedt és elveszett emberiséget.

Ez Ézsaiás próféta nyvének „kemény” eledele. Azzal készítette fel rá a közönségét, hogy a könyve első felétől kezdve építette fel a Messiás motívumát. A Messiás földi életútját követve a fogantatásától és a születésétől indult (Ézs 7:14), majd Dávid házából való isteni királyként mutatta Őt be (Ézs 9:6-7). Kifejtette, hogy milyen munkát fog elvégezni Izrael helyreállítása érdekében (Ézs 11:1-16), illetve összefoglalta csendes szolgálatát, amivel szabadulást hoz az igazságtalanságból és a szenvedésből (Ézs 42:1-7). Ezek után Ézsaiás felfedte, hogy a Messiás nagy drámájában először látjuk a tragédiát, majd csak azután jön el a felmagasztalás pillanata (Ézs 49:1-12; 50:6-10). A szenvedő Szolgáról szóló vers a tragédia legmélyére hatol.

2. Lapozzunk vissza az előző bekezdés szakaszaihoz! Olvassuk el, hogy mit mondanak Jézusról, a Messiásról! Hogyan segítenek felkészülni az 52. és az 53. fejezetekben következőkre?

Ézs 52:1353:1 része olyan előnézettel kezdi a verset, amiben szembetűnő az ellentét: a Szolga sikeres lesz és Isten felmagasztalja Őt, viszont az ábrázata felismerhetetlenné torzul. Ki hinné?

Ézs 53:2-3 szakasza megkezdi a fájdalmas leereszkedést a Szolga előtörténetétől és átlagos megjelenésétől a bánatáig és az elutasításáig. Ézs 53:4-6 részében a próféta megáll, hogy elmagyarázza: az Ő szenvedése valójában a mi büntetésünk, amit azért visel el, mert így gyógyíthat meg bennünket. Ézs 53:7-9 szakasza tovább követi a Szolga útját a sír felé.

Ézs 53:10-12 szakaszában a Szolga felemelkedik a kiemelt jutalmához, amit Ézs 52:13 versében a költemény előre megmondott. Még hozzáteszi, hogy Isten akaratából áldozza fel magát, mások megmentése érdekében.

Vessük össze ezt a költeményt Fil 2:5-11 „völgy” alakú szerkezetével, ahol Jézus Isten formájában indul, de megüresíti önmagát, hogy felvegye magára az emberiség szolgai alakját, egészen megalázza magát a halálig, a legalávalóbb halálnemmel hal meg: ami a kereszthalál. Így Isten felmagasztalja Őt, hogy mindenki Úrként ismerje el (vö. Ézs 49:7).

EGW idézet:

Krisztus nem volt érzéketlen a szégyen és a gyalázat iránt. Mindezek keserűségét Ő is átérezte. Szenvedése sokkal mélységesebb volt annál, amit mi el tudunk képzelni, mivel természete magasztosabb, tisztább és szentebb volt azon emberekénél, akikért szenvedett. Ő volt a mennyei Fenség, egyenlő az Atyával, az angyalok Fejedelme, és mégis szégyenletes és gyalázatos halállal halt meg az emberért. Ó, bárcsak a gőgös emberi szív mindezt fel tudná fogni! Ó, bárcsak megértené a megváltás mélységeit, és törekedne megtanulni az Úr Jézustól a szív szelídségét és az alázatosságot. – That I Might Know Him, 339. o.

Ki érthetné meg az itt megnyilvánuló szeretetet! Az angyalok serege csodálattal és megtört szívvel látta, hogy a menny fenségese, a dicsőség koronájának tulajdonosa most töviskoronát visel, sebektől vérző áldozat lett a feldühödött tömeg kezében, akiket Sátán tombolása eszeveszett őrületre tüzelt. Nézzétek a türelmes Szenvedőt! Töviskoszorú a fején. Ömlik vére a felhasított erekből. Mindez a bűn következménye volt! Semmi más nem vette volna rá Krisztust, hogy maga mögött hagyja megtisztelő helyzetét és fenségét a mennyben, hogy eljöjjön e bűnös világba, hogy azok vegyék semmibe, nézzék le, utasítsák el, akiket megmenteni jött, s végül a kereszten szenvedjen – csakis az örök, megváltó szeretet, mely mindig is titok marad. […] Míg a szögeket verték kezébe, s a kínszenvedés verejtékcsöppjei préselődtek ki bőréből, ártatlanul szenvedő, sápadt, reszkető ajka a megbocsátó szeretet imáját rebegte gyilkosaiért: „Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Az egész menny lélegzetvisszafojtva figyelte. Az elveszett világ dicső Megváltója szenvedte el most az Atya törvényének megszegéséért a büntetést. Most váltja meg népét tulajdon vérével. Most fizeti meg Isten szent törvényének méltányos követelését. Ezúton lesz végül vége a bűnnek, az ősellenségnek. Ez győzi le seregeit. – Bizonyságtételek, 2. köt., 207–208. o.

Isten Fia emberi formában való megjelenése számunkra maga a mindenség! Olyan arany kötél ez, mely egybeköti lelkünket Krisztussal és általa az Atyával. Tegyük ezt tanulmányunk tárgyává! Krisztus valóságos ember volt. Emberré válásával bebizonyította alázatát. Ugyanakkor testben megjelent Isten volt. Amikor ehhez a tárgyhoz közeledünk, jól tesszük, ha figyelmezünk Krisztus Mózeshez intézett szavaira az égő csipkebokornál: „Oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld” (2Móz 3:5). A kérdező alázatával és töredelmes szívvel kellene közelednünk ehhez a témához. Jézus testté lételének témája gyümölcsöző terület, mely meg fogja jutalmazni az igazságért mélyre ásó kutatót. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 244. o.

 

KICSODA HITT NEKI (Ézs 52:1353:12)?

Ézs 52:13 versében Isten felmagasztalja a Szolgáját, de a következő vers figyelmeztetés nélkül annyira eltorzultnak írja le a megjelenését, hogy fel sem lehet ismerni, mert ábrázata „nem emberi volt. Az Újszövetség megnevezi a Jézus ábrázatát elcsúfító tényezőket: az ostorozás, a töviskorona, a keresztre feszítés, de mindenekfelett az, hogy magára vette az emberiség bűneit. Isten sosem akarta, hogy a bűn természetes legyen az emberek számára, amikor pedig az „ember Fia magára vette, embertelennek tűnt a helyzete.

Vessük ezt össze Jób történetével, aki a nagy gazdagsággal, tisztelettel és hatalommal  övezett  helyzetéből  hirtelen  alázuhant,  és  nyomorúságában a hamuban ülve a földön, egy cserépdarabbal vakarta fájdalmas fekélyeit (Jób nyve 12. fejezetek)! A hihetetlen változás miatt először fel sem ismerték a barátai (Jób 2:12). A következő a kérdés: miért szenvedett Jób? Miért kell Isten Messiásának szenvednie? Egyikük sem érdemli ezt. Mindketten ártatlanok. Miért van tehát szenvedés?

Olvassuk át a mai napi bibliaverseket, és írjuk ki azokat a helyeket, ahol megjelenik az a motívum, amely szerint az ártatlanok a bűnösök helyett szenvednek! Milyen lényeges üzenet rejlik itt a számunkra?

Figyeljük meg Ézs 53:1 versében a kérdéseket! Azt hangsúlyozzák, milyen nehéz hinni a hihetetlenben (vö. Jn 12:37-41), és arra késztetnek, hogy várjuk ki nyugodtan a történet hátralevő részét. A kérdések viszont felszólítást is tartalmaznak. Ebben a szövegkörnyezetben a két kérdés közötti párhuzam arra enged következtetni, hogy aki hisz a beszámolónak, meglátja majd az Úr üdvözítő karját/hatalmát (vö. Ézs 52:10). Szeretnénk tapasztalni Isten megmentő hatalmát? Akkor higgyünk a beszámolónak!

Figyeljük meg jól Ézs 53:6 versét! Mi ennek a résznek az üzenete? Személy szerint nekünk mit üzen ez a vers, ami reményt ad a múltbeli bűneink és kudarcaink ellenére is?

EGW idézet:

Erényeinket és hitünket a szenvedések próbálják meg. Nyomorúságunk idején érezzük át legmélyebben Krisztus igazi értékét. Lesz alkalmatok, hogy azt mondhassátok: „Noha megöl engem, mégis bízom benne” (Jób 13:15 – King James bibliafordítás szerint). Olyan jó arra gondolni, hogy lehetőségeket kapunk hitünk megvallására a veszély, a bánat, a betegség, a fájdalom és a halál idején! Minden azon múlik, hogyan fogadjuk az Úr rendeléseit. Lelkünk állapota határozza meg jövőbeli életünk és jellemünk erkölcsi minőségét. Minden egyes léleknek győzelmet kell aratnia, és megértenie, hogy nem történhet minden saját elgondolása szerint. Alaposan meg kell vizsgálnunk minden leckét, amit Krisztus életén és tanításain keresztül adott. Krisztus nem rombol. Bármibe kezd, mindig csak épít. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 117–118. o.

Ne beszélj  hited  kicsiségéről,  fájdalmaidról  és  szenvedéseidről! A kísértő gyönyörködik az ilyen szavakban; a lehangoló dolgok említésével őt dicsőíted. Ne mondogassuk, hogy Sátán nagy hatalmával le fog győzni minket! Sokszor kiszolgáltatjuk neki magunkat azzal, hogy hatalmát hangoztatjuk. Inkább Isten nagy hatalmáról beszéljünk, hogy érdekeink összefonódhassanak az Ő érdekeivel. Hirdessük Krisztus páratlan hatalmát, és beszéljünk dicsőségéről! Az egész mennyet érdekli üdvösségünk. Isten megbízta angyalait: ezerszer ezret és tízezerszer tízezret, hogy szolgáljanak az üdvösség örököseinek. Ők óvnak bennünket a gonosztól, és visszaszorítják a sötétség hatalmait, amelyek elpusztításunkra törekszenek. Nincs-e minden pillanatban okunk a hálára, még ha viszontagságos is az utunk? – A nagy Orvos lábnyomán, 253. o.

Urunk azt mondja nekünk: „Emlékezzetek meg arról, hogy én meghaltam érettetek. Mikor elnyomnak, üldöznek és bántanak benneteket érettem és az evangéliumért, emlékezzetek meg az én szeretetemről, amely olyan nagy volt irántatok, hogy életemet adtam érettetek. Ha kötelességeitek túl keményeknek és könyörtelennek látszanak, és terheitek túl súlyosaknak látszanak ahhoz, hogy el tudjátok azokat hordozni, emlékezzetek meg arról, hogy én mit hordoztam, tűrtem el érettetek a kereszten, semmit sem törődve a szégyenemmel. Amikor a szívetek összeszorul a súlyos megpróbáltatástól, emlékezzetek meg arról, hogy a ti Megváltótok azért él, hogy közben járjon érettetek.” […] Vannak olyan dolgok, amelyeket sohasem szabad elfelejtenünk. Krisztus szeretetét kényszerítő erejével mindig frissen kell tartanunk emlékezetünkben. […] Lelkünknek nem lehet egysége, egyesülése Istennel, csak Krisztus által. Az egységet és a szeretetet testvér és testvér között Jézus szeretetének kell örökre megszilárdítani és nyújtani. Nem kevesebb, mint Krisztus halála tudta csak Isten szeretetét hatásossá tenni számunkra. Egyedül csak Krisztus halála miatt van az, hogy örömmel tekinthetünk az Ő második eljövetele felé. Krisztus áldozata a mi reménységünk középpontja. Ehhez kell rögzítenünk hitünket. – Jézus élete, 659–660. o.

MI VAGYUNK AZOK… (Ézs 53:3-9)!

A szenvedő Szolgáról itt olyan kép tárul elénk, mintha gyenge növény lenne, látszólag értéktelen,  megvetett  (Ézs  53:2-3). Ézsaiás  az  ártatlan  gyerekkortól hirtelen a mélység széléig repít bennünket. Még a korábbi háttérismerettel sem készültünk fel arra, hogy beletörődjünk a Szolga sorsába. Épp ellenkezőleg! A próféta arra tanít, hogy becsüljük nagyra az értünk született Gyermeket, a békesség magasságos Fejedelmét! Mások megvetik Őt, de mi tudjuk, hogy kicsoda is Ő valójában!

„Már találkoztunk az ellenséggel, az pedig mi volnánk!” – fogalmazott valaki. Nem a Szolga az első, akit megvetettek, elutasítottak vagy aki elsőként szenvedett. Dávid királlyal is megesett ez, amikor a fia, Absolon elől menekült (2Sám 15:30). Ám itt a Szolga nem önmaga és nem is a saját bűne miatt szenved. Ráadásul nem is csupán egyetlen személy helyett tűr el mindent: „De az Úr őt sújtotta mindnyájunk bűnéért (Ézs 53:6).

Ézsaiásnál a próbakőigazságot a „Miért?” kérdésre adott válaszban találjuk: Isten szeretete miatt a Messiás a szenvedést választotta. Miért is? A próféta a következő gondolattal egészíti ki a felfoghatatlan igazságot: a szenvedést választja azért, hogy elérje az érinthetetleneket – minket, azokat, akik úgy gondolják, hogy a Szolgát Isten csapása sújtotta (Ézs 53:4, RÚF). Jób barátai is azt hitték, hogy Jób szenvedését a bűne váltotta ki, és kérdezték, mint Jézus tanítványai: Mester, ki vétkezett? Ez vagy a szülei, hogy vakon született” (Jn 9:2, RÚF). Akik látták Jézust a kereszten, a legrosszabbra gondoltak. Hát nem azt mondta Mózes, hogy átkozott Isten előtt, aki fán függ” (5Móz 21:23; vö. 4Móz 25:4)? Mindez mégis Isten akarata volt (Ézs 53:10). Miért? Mert Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk” (Gal 3:13). Az Úr „azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne (2Kor 5:21).

„Micsoda váltságdíjat fizetett értünk az Úr! Tekintsünk a keresztre és az ott felemelt áldozatra! Nézzük a kezét, amit kegyetlenül átütöttek a szögek! Figyeljük a lábát, amit hosszú, éles vasak rögzítettek a fához! Krisztus a saját testében hordozta a bűneinket. Megváltásunk ára ilyen nagy szenvedés és gyötrelem volt” (Ellen G. White: Gods Amazing Grace. 172. o.)!

Az egész világ bűneinek, az összes valaha elkövetett bűnnek a súlya, bűntudata és büntetése nehezedett egyszerre Krisztusra a kereszten, mert egyedül így menthetett meg minket! Tehát mennyire szörnyű a bűn, ha ilyen ára volt a szabadulásunknak? Mit árul el Isten szeretetéről az, hogy még ezt a hatalmas árat is hajlandó volt megfizetni értünk?

EGW idézet:

Rövid idővel előbb Jézus hatalmas cédrusként állta ellenfelei ostromát, akik ezért még dühödtebben támadtak fel ellene, és töltötték ki dühüket rajta. A konok akaratokkal megtelt fejek és a gonoszsággal, ravaszsággal megtöltött szívek hiába igyekeztek megzavarni Krisztust, és erőt venni rajta. Ő továbbra is megmaradt isteni fenségében Isten Fiának. Krisztus most olyan volt, mint egy nádszál, amelyet tépdesett és meghajlított a vihar, de győztesként közeledett munkája végéhez. Minden egyes lépésével győzelmet aratott a sötétség hatalmasságai felett. Mint aki már megdicsőíttetett, igénye volt az Istennel való egységre. Szívéből Istent magasztaló énekek áradtak. A bátorság és gyengédség szavaival szokott Krisztus tanítványaihoz szólni. Most szava nem a győzelem hangszínével, hanem az emberi szenvedés teljességével hangzott fel az esti csendben. Az Üdvözítő szavai eljutottak az álmos tanítványok füléhez: „Atyám, ha el nem múlhatik tőlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a Te akaratod” (Mt 26:42). – Jézus élete, 689. o.

A halálnál is erősebb az a szeretet, mellyel Isten vágyakozik földi gyermekei után. Fia feláldozásával az egész mennyet nekünk adta egyetlen ajándékban. Az Üdvözítő  élete és  halála,  köztünk és Isten közötti közvetítése, az angyalok szolgálata, a Szentlélek esedezése, mindaz, ami által Isten bennünk hat és alkot – az elesett emberiség megváltását szolgálja. Ó, nézzük hittel ezt az értünk hozott áldozatot! Ismerjük el annak a fáradtságnak és hosszútűrésnek nagyságát, mellyel az ég az elveszett emberiséget megváltani és ismét az atyai házba visszavezetni akarja. Erősebb indítékok és hatalmasabb közvetítők nem is működhettek volna közre. Vajon a kilátásba helyezett jutalom, a menny öröme, az angyalok társasága, Isten szeretetének és Fiának boldogító közössége, továbbá szellemi erőink növekedése és nemesedése, ne indítsanak-e arra bennünket, hogy szívünk szerető szolgálatát tökéletesen és mindörökre Teremtőnknek és Megváltónknak adjuk?! – Jézushoz vezető út, 21. o.

A bűneink miatt Krisztus távol maradhatott volna tőlünk. Ehelyett azonban eljött, és közöttünk lakozott istenségének teljességében, hogy közülünk való lehessen, és az Ő kegyelme által tökéletességre jussunk. Szégyenteljes kínhalállal fizette ki az ember megváltásának árát. A legmagasabb pozícióból szállt alá, istenségére öltötte az emberi természetet, és lépésről lépésre járta be a megaláztatás mélységeit. Szeretetének nagysága meg sem mérhető. Bemutatta, hogy Isten mennyire szeret bennünket, és Üdvözítőnkként milyen szenvedést kész elviselni azért, hogy biztosíthassa számunkra a teljes helyreállítás lehetőségét. Azt szeretné, hogy gyermekei felfedezzék jellemét, s ezáltal olyan befolyást gyakoroljanak az emberekre, amilyennel Ő hatott, hogy nagyon sok ember gondolkodását összhangba hozza saját gondolkodásmódjával. – The Upward Look, 191. o.

A JÓVÁTÉTELI ÁLDOZAT ÁTFORMÁLÓ EREJE (Ézs 53:10-12)

Mit jelent, hogy a Szolga „áldozatul” adja az életét (Ézs 53:10)?

A héber szó „bűnért való/jóvátételi áldozatra” utal (3Móz 5:146:7; 7:1-7), ami engesztelést szerez a mások ellen elkövetett szándékos bűnökért (3Móz 6:2-3). Ézsaiás ezeket a bűnöket emelte ki (Ézsaiás próféta nyve 1–3. fejezetek; 10:1-2; 58. fejezet). A vétkesnek továbbá vissza kellett adnia a sértettnek azt, amit elvett tőle, ráadásul büntetést is kellett fizetnie neki, mielőtt áldozatott mutatott volna be az Úrnak bűnbocsánatért (3Móz 6:4-7; vö. Mt 5:23-24). Ha pedig valaki gondatlanságból vett el valamit, ami Istené volt, akkor az Úrnak kellett megfizetnie a jóvátételt (3Móz 5:16).

Most már értjük Ézs 40:2 versét, ahol Isten azzal vigasztalja fogságban élő népét, hogy már elég jóvátételt fizettek a bűneik miatt! A jóvátételi díj után az áldozatnak kellett következnie. Ézsaiás próféta nyve 53. fejezetében ez áll: a kos helyett Isten Szolgáját mint bárányt viszik a mészárszékre (Ézs 53:7), a tévútra tért népért (Ézs 53:6).

A Szolgát kiirtják a földön élők közül” (Ézs 53:8, RÚF; vö. Dán 9:26), és az áldozatot teljesen felemészti a tűz, ami fellobbantja bennünk a reménységet. Előjön a halálból, ahonnan pedig nincs visszatérés, hogy felmagasztalják Őt, és magot” lát, illetve meghosszabbodnak a napjai (Ézs 53:10-12).

Keressük ki a következő verseket! Hogyan tükrözi mindegyik Ézsaiás próféta könyve 53. fejezetének központi üzenetét?

Zsolt 32:1-2Róm 5:8Gal 2:16Fil 3:9Zsid 2:91Pt 2:24   

Mit írnánk le, ha valaki megkérne, hogy egyetlen bekezsben foglaljuk össze Ézs 52:1353:12 szakaszának jó hírét?

EGW idézet:

Üdvözítőnk, Krisztus, aki a teljes tökéletességben lakozik, bűnné lett az elbukott emberiségért. Sosem tapasztalta meg a bűnt, mivel sosem vétkezett, mégis magára vette az egész világ bűneinek súlyos terhét. Engesztelő áldozattá vált érettünk, hogy mi, akik elfogadjuk Őt, Isten gyermekeivé válhassunk. Keresztje az ember megmentése érdekében emeltetett a magasba. A keresztre szegezett Krisztus volt a menny előre eltervezett eszköze, amely a megtérő lelket ráébresztette bűnösségére. Krisztus a keresztje által próbálta magához vonzani az embereket. Meghalt, s ezzel felkínálta az egyedüli reménységet azoknak, akik a bűn keserű mocsarában sínylődnek. Az az ember, aki a Szentlélek munkássága által együttmunkálkodik a mennyel, új életerőt nyerve egységre léphet Istennel. Krisztus tökéletes áldozatot mutatott be, hogy lerombolhassa a Sátán által felállított választófalat Isten és ember között, s ezzel semmihez sem fogható önfeláldozásról tett bizonyságot. Egy csodálatos Istent mutatott be a világnak az által, hogy emberi testben élt, és hogy önmagát adta az elbukott emberiség megváltásáért. Mily csodás szeretet! – The Upward Look, 191. o.

A gonosz erőivel vívott küzdelme során Krisztus előtt végig egy sötét árny lebegett, amibe be kellett lépnie. Előtte állt az út, amelyet járva lefizette a lelkek megváltásának árát. […] Amikor feltámasztotta Lázárt, tudta, hogy ezért az életért neki kell lefizetnie a megváltás árát a golgotai kereszten. Minden ember üdvössége érdekében a legnagyobb áldozatot hozta.  Minden  emberért  meg  kellett  ízlelnie  a  halált.  […] A Krisztust kereső tömegekről olvashatjuk: „És követé őt nagy sokaság, és ő meggyógyítja vala mindnyájokat” (Mt 12:15). Így fejezte ki szeretetét az emberek iránt. Gyógyító csodái küldetésének a részét képezték. […] Tudta, hogy mit kell mondania a betegnek, és amikor valakit meggyógyított, így szólt hozzá: „Eredj el, és többé ne vétkezz!” – That I Might Know Him, 48. o.

Isten Krisztusra, mint helyettesünkre és kezesünkre helyezte minden gonoszságunkat, bűnünket és igazságtalanságunkat. „A  bűnösök közé számláltatott” (Ésa 53:12), hogy megválthasson bennünket a törvény ítéletétől, kárhoztatásától. Ádám minden  leszármazottjának a bűne az Ő szívére nehezedett súlyos teherként. Isten haragja a bűnnel szemben, nemtetszésének félelmetes kinyilatkoztatása a bűn, az igazságtalanság miatt rettenettel töltötte el Krisztus szívét. Jézus egész élete az Atya kegyelmének és megbocsátó szeretetének a jó hírét közölte az elesett világgal. Üdvösség a bűnösök számára, ez volt a feladata és állandó célja működésének. Most azonban, mivel a bűn szörnyű terhét hordozta, nem láthatta meg az Atya megbékülést sugárzó arcát. Annak az érzete, hogy az Atya megvonta tőle jelenlétét legnagyobb nyomorúságának ebben az órájában, olyan szomorúsággal és fájdalommal szúrta át a Megváltó szívét, amit senki emberfia nem érthet meg teljesen. Sátán kegyetlen kísértéseivel kínozta meg Jézus szívét. Az Üdvözítő nem tudott átlátni a sírkamrát elzáró kövön. Egyetlen biztató reménysugarat sem látott, hogy majd győztesként jön elő a sírból, és semmi biztosíték nem volt arra, hogy az Atya elfogadja áldozatát. Krisztus attól félt, hogy a bűn olyan súlyos Isten szemében, hogy örökre elszakítja Őt az Atyától. Krisztus azt a lelki kínt érezte, amit a bűnösök éreznek majd, amikor az irgalom nem könyörög többé a bűnös emberi nemzetségért. A bűnnek ez az érzete volt az, amely az Atya haragját Krisztusra, az emberek helyettesére öntötte ki, ami oly keserűvé tette azt a poharat, amit kiivott, és összetörte Isten Fia szívét. – Jézus élete, 753. o.

„Krisztus a saját testében vitte fel a bűneinket a fára… Mi lehet a bűn, ha halandó lény nem képes engesztelést szerezni érte? Milyen lehet az átka, ha egyedül Isten képes azt kimeríteni? Krisztus keresztje mindenki előtt bizonyítja, hogy a bűn zsoldja halál… Vajon létezik olyan erős és megbabonázó hatalom, ami foglyul ejti az erkölcsi érzéket, és Isten Lelkének késztetése ellen tüzeli” (Ellen G. White: Our High Calling. 44. o.)?

„Isten egyszülött Fiának halála volt az, aminek fel kellett magasztalnia Isten kormányzásának törvényét. Krisztus elhordozta a világ bűneinek terhét. Jólétünk egyedüli biztonsága Isten Fiának testtélételében és halálában van. Krisztus azért tudta elviselni a szenvedéseket, mert isteni erő támogatta életútján. Azért tudott állhatatos maradni, mert a hűtlenségnek vagy bűnnek nyoma sem volt meg Benne. A jogos büntetést elhordozva diadalt aratott az ember érdekében. Örök életet biztosított számára, s eközben felmagasztalta és dicsőségessé tette a törvényt” (Szemelvények Ellen G. White írásail. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó, 280–281. o.).

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN

Dániel 12 – Hóseás 6; Evangelizálás,„Dél Európában” c. alfejezet

1. Hogyan jegyzi el az Úr az Ő népét?
2. Mit tesznek majd az utolsó időben Izrael gyermekei?
3. Mi miatt vész el Isten népe?
4. Mi az, amire Isten az áldozatoknál és az égőáldozatoknál is jobban vágyik?
5. Miért ingadoznak egyes lelkek?
 

Ézsaiás 50., 52–53. fejezetei.

I. ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS

E heti tanulmányunkban Ézsaiás 50, 52–53. fejezetei alapján a Messiási Szolgával kapcsolatos üzenetet elemezzük.

A Messiási Szolga személye Ézsaiás könyvének központi témája. Az 52. és 53. fejezet egy csodálatos ének a Szolgáról. A teológusok sokat vitatkoznak az énekben szereplő Szolga azonossága kapcsán. Egyesek szerint az ezekben a fejezetekben megjelenő szolga nem más mint Izrael. Ézsaiás könyve azonban nyit néhány távlatot előttünk, amellyel segít egyértelműen és biztosan a Messiással beazonosítani ennek a Szolgának a személyét. Az ének először Királyként azonosítja a Messiást (Ézs 52:7–8), majd Szabadítóként és Megváltóként (Ézs 52:9–15), és végül Szenvedőként (53. fejezet).

E heti tanulmányunkban három témát elemzünk: (1) Az Úr mint szolga; (2) A Messiás, a szenvedő Szolga; (3) A Messiás, a Megváltó és Király.

  1. MAGYARÁZAT

Az Úr mint szolga

Amikor tanulmányozni kezdjük az Úr Szolgájáról szóló éneket (Ézsaiás 52–53.), előbb el kell olvasnunk az 50. részt, amelyet az „Így szól az Úr” kifejezés vezet be (1. vers). Az Úr mondja: „Ímé, én dorgálásommal kiszárítom a tengert, a folyókat pusztává teszem […] Felöltöztetem az egeket sötétségbe, és gyászruhával födöm be azokat” (Ézs 50:2–3). A következő igeversekből megtudjuk, hogy mindezt az Úr Isten cselekedte: „Az Úr Isten bölcs nyelvet adott én nékem, hogy tudjam erősíteni a megfáradtat beszéddel”; „fölserkenti minden reggel fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok. Az Úr Isten megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen”; „az Úr Isten megsegít engemet, azért nem szégyenülök meg”, és „ímé, az Úr Isten megsegít engem, kicsoda kárhoztatna engem?” (Ézs 50:4–5, 7, 9).

A 10. vers párhuzam formájában van megfogalmazva:

Ki féli közületek az Urat? és ki hallgat az ő szolgája szavára?

Ő, aki sötétségben jár és nincs fényesség néki,

A’. bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenhez!

Egyértelmű, hogy a „Szolga” párhuzamban áll az A. pont „Urával”, akárcsak az „Isten” az A`. pont „Urával”. Ellen G. White ekképpen ír erről: „A Megígért nem jövendölte-e önmagáról Ézsaiás próféta által: »Hátamat odaadám a verőknek, és orcámat a szaggatóknak, képemet nem födőztem be a gyalázás és köpködés előtt?« (Ézs 50:6)” (Apostolok története, 225. o.).

A Messiás, a szenvedő Szolga

Ézsaiás 52. és 53. fejezete több szakaszban mutatja be, és a Messiás legszebb ábrázolása. Ezek a fejezetek elsősorban Uralkodóként jelenítik meg a Messiást (Ézs 52:7–8), majd pedig Szabadítóként és Megváltóként (Ézs 52:9–15). Ezután egy harmadik szakasz következik, amelyben a Messiás szenvedő Szolgaként van bemutatva. Tanulmányunk ezen utolsó szakasszal kezdődik, mivel úgy tűnik, hogy a szerző ezeket fordított sorrendbe helyezi.

Ha az ihletett értelmezésre hagyatkozunk, semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy a szenvedő Szolga nem más, mint Jézus Krisztus. János evangéliumában olvassuk: „Hogy beteljesedjék az Ézsaiás próféta beszéde, amelyet monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg? […] Ezeket mondá Ézsaiás, amikor látá az Ő dicsőségét; és beszéle Ő felőle” (Jn 12:38, 41).

Egyértelmű, hogy a Szolga áldozata a helyettes halál, amint ez az alábbi szövegekből kiderül: „Pedig betegségeinket Ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!” (Ézs 53:4). „És Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az Ő sebeivel gyógyulánk meg” (5. vers). „Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, ki-ki az ő útjára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét Ő reá veté” (6. vers). „Mert lelke szenvedése folytán látni fog, és megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli” (11. vers).

Ellen G. White szavait idézzük: „Pál kimutatta, hogy az áldozati szertartásokat Isten milyen szorosan egybefonta a próféciákkal. Ezek utalnak Arra, Aki olyan lesz, mint »a bárány, mely mészárszékre vitetik«. A Messiás »önlelkét áldozatul« adja. Ézsaiás próféta bizonyságot tett Róla, mint Isten Bárányáról; az Üdvözítő engesztelő művét évszázadokkal előbb szemlélhette, aki »életét halálra adta és a bűnösök közé számláltatott; pedig ő sokak bűnét hordozta, és a bűnösökért imádkozott« (Ézs 53:7, 10, 12.)

A jövendölések Üdvözítőjének tehát nem földi uralkodó gyanánt kell jönnie, hogy megszabadítsa a zsidó népet elnyomóitól, hanem mint ember jön az emberek közé. Alacsony sorsban és szegénységben él, hogy végül mint megvetettet és elvetettet megöljék. Az ótestamentumi írásokban megjövendölt Üdvözítő áldozatul adja önmagát a bukott emberiségért, és ezáltal tesz eleget az áthágott törvény követelményének. Benne kellett teljesedésbe menniük az engesztelési áldozatoknak; kereszthalála ad jelentőséget az egész zsidó szertartási rendszernek” (Apostolok története, 227–228. o.).

A Messiás, a Megváltó és Király

A Szolga éneke Ézsaiás 52. fejezetében a Messiási Szolga munkájának újabb két szakaszát hozza előtérbe. Miután a Szolga elvégezte az engesztelést mások bűneiért, lehetségessé vált népének megváltása: „És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja” (Ézs 53:10). Ézsaiás 52:9 versében is ugyanez a kép tárul fel előttünk. A megváltott népet bemutató jelenetben többé nem a szenvedő Szolga képe uralja az előteret, hanem sokkal inkább egy vitéz Harcos alakja, aki „,feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását!” (Ézs 52:10). A szent kar Isten erejének szimbóluma, amely lehetővé teszi népe megmentését.

Ézsaiás 52. fejezetének jelenete a benne rejlő erő és fenségesség által lenyűgöző. Középpontjában egy parancsnok, egy felmagasztalt vezető képe:

„Ímé, jó szerencsés lesz szolgám, magasságos, felséges és dicső lesz nagyon” (13. vers).

Felmagasztalása alapjául munkássága végső sikere szolgál. Az Úr Szolgája felmagasztalását hirdeti, amely a nép és a pogányok bűneiért engesztelésképpen vállalt helyettes halálának köszönhető (lásd: F. Duane Lindsay, The Servant Songs: A Study in Isaiah, 138. o.). „Miképpen eliszonyodtak tőled sokan, oly rút, nem emberi volt ábrázatja, és alakja sem ember fiaié volt: Akképpen ejt ámulatba sok népeket; fölötte a királyok befogják szájukat, mert amit nékik nem beszéltek volt, azt látják, és mit nem hallottak volt, arra figyelnek” (Ézs 52:14–15).

Mindenki tanúja lesz az Úr felmagasztalásának, mivel – amint olvassuk – felmagasztaltatik „minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását!” (10. vers).

Az ének következő szakaszában a Messiás Királyként tűnik fel (jóllehet technikai szempontból ez az első a sorrendben Ézsaiás könyvében). A Messiás megváltotta népét, munkája véget ért. A király hírnökei „ezt mondják Sionnak: Uralkodik a te Istened!” (7. vers). „Felemelik szavukat, ujjonganak egyetemben [az őrállók]” (8. vers), mivel beteljesedik mindaz, ami előre be volt jelentve: „Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége” (Ézs 9:7).

Isten nemcsak hogy kiszabadítja népét az elnyomás, a szerencsétlenség és a rabság alól, ahová az idegen népek – és főként Babilon – hurcolták, és visszahozza hazájába, Jeruzsálembe, hanem Jézus Krisztust, a Messiást is elküldi, hogy Helyettesként szenvedjen és meghaljon a kereszten, és megváltsa a bűn rabságából a népét és mindazokat, akik elfogadják Őt. Egy napon majd hazaviszi a Messiás megváltottjait, és örökké uralkodni fog.

Az Adventista Bibliakommenrban olvassuk ezzel kapcsolatban: „Az itt megjövendölt szabadulás elsősorban a szó szerinti Izrael érdekében valósult meg. Izrael a pogány elnyomók kezéből szabadult fel (lásd: Ézs 40:1; 44:28– 45:13), és a bűn és minden gonosz alóli nagy szabadulásként valósult meg a szenvedő Szolga – a Messiás – által (lásd: Ézs 41:8; 42:1). Hatalmában áll a nép megszabadítása, és az evangélium végül győzedelmeskedik: ez a bizonyítéka annak, hogy Krisztus uralkodik, és nem Sátán” (4. köt., 287. o.).

III. ALKALMAZÁS

E heti tanulmányunkban a Messiásról mint szenvedő Szolgáról tanultunk. Szerinted miért döntött úgy az Úr, hogy Szolgaként nyilatkoztatja ki önmagát számunkra? Olvasd el figyelmesen Ézsaiás 52. és 53. fejezetét, hogy jobban megértsd ezt a kérdést.Hogyan értelmezed Ézsaiás 53:10 versét: „És az Úr akarta őt megrontani betegség által”? Hogyan segít Pál apostol megértenünk ezt a titkot 2Korinthus 5:21 versében: „Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne”?Reménységünk az, hogy Isten, aki megszabadította népét a múltban, nemsokára eljön, hogy népét az Új Jeruzsálembe vigye. Ézsaiás könyve szerint számos királyság uralkodott már a történelem színpadán, de mindenik leköszönt, amikor Isten azt jónak látta. De mi történik a Messiás országával? Mennyi ideig tart az ember Fiának uralkodása? Olvasd el Dániel 7:14 versét:„És ada néki hatalmat, dicsőséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv néki szolgála; az ő hatalma örökkévaló hatalom, amely el nem múlik, és az ő országa meg nem rontatik.”