A szeretet háborúja

Alapige: „Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a setétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél.” (Ézs 58:10)

A nebraskai Lincolnban élő zsidó kántor és a felesége fenyegető, trágár telefonhívásokat kapott. Értesültek róla, hogy a Ku Klux Klán amerikai gyűlöletszervezet egyik vezetője hívogatta őket. Feljelenthették volna a rendőrségen, amikor megtudták a kilétét, viszont inkább úgy döntöttek, hogy egészen más módon kezelik a helyzetet. Amikor kiderült, hogy a zaklató mozgássérült, vacsorát készítettek neki, és bekopogtattak az ajtaján. A férfi szóhoz sem jutott a megdöbbenéstől. A gyűlölete megolvadt a szeretetüktől. A házaspár többször meglátogatta a férfit, egyre mélyült a barátságuk. Idővel még azt is fontolgatta, hogy felveszi a zsidó vallást!

„Nekem az olyan jt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg a kenyeredet az éhezővel…” (Ézs 58:6-7, RÚF)! Érdekes módon a lincolni házaspár úgy böjtölt, hogy megosztotta az ételét az éhes elnyomóval, így tudta őt megszabadítani az igazságtalan előítélet kötelékeitől.

Tanuljunk többet erről a fontos lelki elvről, amit Ézsaiás próféta mutatott be!

EGW idézet:

A jótétemény kettős áldás. Segít azon, aki gyakorolja, és azon is, aki részesül benne. Az a tudat, hogy jót tettünk, a beteg test és lélek egyik legjobb gyógyszere. Az a tudat, hogy jól végeztük el feladatunkat, és örömet szereztünk másoknak, felszabadulttá és boldoggá teszi lelkünket, és új életre kelti egész lényünket. Az együttérzés állandó igénylése helyett igyekezzen a beteg együttérzést tanúsítani. Saját gyengeséged, bánatod és fájdalmad terhét vesd a könyörülő Megváltóra. Tárd ki szívedet szeretete előtt, és áradjon ez a szeretet másokra is. Ne felejtsd el, hogy mindenkinek vannak nehezen elviselhető próbái és nehezen leküzdhető kísértései. Talán tehetsz valamit e terhek könnyítésére. Fejezd ki háládat a kapott áldásokért, és méltányold, ha figyelmességet tapasztalsz. Legyen szíved állandóan tele Isten drága ígéreteivel, hogy ebből a kincstárból vigaszt és erőt nyújtó szavakat hozhass elő másoknak. Ez olyan légkörrel vesz téged körül, amely segít és felemel. Tűzd ki célul, hogy áldás leszel a körülötted levőknek, és módot fogsz találni saját családod tagjainak és másoknak is a megsegítésére. – A nagy Orvos lábnyomán, 257. o.

Ti, akik a világosság gyermekeinek mondjátok magatokat, olvassátok el Ésaiás 58. fejezetét. Különösen azok olvassák újra, akik annyira húzódoztatok kényelmetlenséget vállalni magatokra az ínségesek támogatásánál. Ti, kiknek szíve és háza túl szűk helyet szorítani a hajléktalannak, olvassátok; ti, akik látjátok, hogy a nyomor vaskeze nyomja az árvát és özvegyet, hogy szívtelen világiak szorongatják őket, ti is olvassátok el. Attól féltek, hogy olyan áramlat tör be családotokba, mellyel fel kell vennetek a harcot, ti is olvassátok. Egyrészt alaptalanul rémítgethetitek magatokat, másrészt áldás áradhat rátok, melyben minden nap részesülhettek. De ha másképp történne is, ha új vesződséggel kell szembenéznetek, akkor is támaszkodhattok arra, aki megígérte: „Akkor felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan begyógyul.” […] A látnok szava szombattartókat illet – nem bűnösöket, sem hitetleneket –, hanem akik nagyon tettetik az istenfélelmet. Isten előtt nem a véget nem érő összejövetelek kedvesek, nem a sok ima, hanem a jótettek, ha azt teszik a megfelelő időben, ami helyes. Az kedves előtte, ha kevésbé viseljük szívünkön magunkat, és többet törődünk a jócselekedetekkel. Tágítsuk ki lelkünket. Akkor Isten olyanná teszi azt, „mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, amelynek vize nem apad el soha”. – Bizonyságtételek, 2. köt., 35. o.

Ez a szöveg [Ésa 58.] megparancsolja nekünk a jótékony tetteket. Isten ma ezt várja el népétől. Maga jelölte ki ezt a kötelességet. Nem hagy kétséget afelől, hogy mire vonatkozik az üzenet, sem annak feltűnő betöltéséről, […] minél közelebb érünk a véghez, ez a kötelességünk annál sürgősebb lesz. Az Istent szeretők azzal bizonyítják szeretetüket, hogy parancsainak megtartásával magukon viselik jelét. Ők az ösvény megújítói. […] Isten népének ma ezt a szolgálatot kell végezni. Ha  helyesen  végezzük,  gazdag  áldásokat  hoz  majd  a  gyülekezetre. – Bizonyságtételek, 6. köt., 265. o.

Március 13. – Az ifjúsági imahét kezdete

VÁSÁROLNI – INGYEN (Ézs 55:1-7)?

1. Olvassuk el ezt a verset: „Ti szomjazók mind, jöjjetek vízért, még ha nincs is pénzetek! Jöjjetek, vegyetek és egyetek” (Ézs 55:1, RÚF)! Milyen ellentmondást fedezünk itt fel?

Tegyük fel, hogy ételt készítünk össze és kiállunk egy nagyváros utcájára, majd megszólítjuk az éhezőket, a hajléktalanokat: „Te, akinek nincs pénzed, gyere, vegyél és egyél!” Hogyan vehetne, akinek nincs pénze? Ha viszont még hozzátesszük, amit Ézsaiás is mondott: „nem pénzért és nem fizetségért” (Ézs 55:1, RÚF), akkor egyértelműbbé válik az üzenet.

A próféta könyörög az  embereknek,  hogy  fogadják  el  a  bűnbocsánatot ingyen (Ézs 55:7). A venni szó azonban azt hangsúlyozza, hogy értékes, amit Isten felkínál mindenkinek, amivel biztosítja a szükségleteiket, megadja, amire vágynak. Az elfogadásához egyfajta tranzakcióra (valamilyen érték átruházására) van szükség. Isten ingyen kínálja a bűnbocsánatot a népével kötött szövetségi kereteken belül, de nem azért, mintha neki az semmibe nem került volna: a Szolgája rettenetes, véres árat fizetett érte. Mi ingyen kaphatjuk, Ő viszont felmérhetetlen árat fizetett érte.

2. Mi volt a megváltásunk ára (lásd 1Pt 1:18-19)?                                                      

3. Az Újszövetséghez viszonyítva Ézsaiás hogyan közelíti meg a megváltás kérdését (Ef 2:8-9)?

Nem cselekedetek által volt lehetőség a megigazulásra az „Ószövetség” idején, és nem kellett azt felváltania a kegyelem általi megigazulásnak az „Újszövetségben”! Mindig csak egyetlen út vezetett a megváltáshoz, attól az időtől fogva, hogy Isten Szabadítót ígért Ádámnak és Évának (1Móz 3:15) – kegyelemből, hit által (Ef 2:8). Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Jézus Krisztusban” (Róm 6:23). Az emberek már mindenféle úton próbáltak eljutni az üdvösségig, az ókori Gilgamestől kezdve, aki hősies tetteket hajtott végre az örök életet keresve, mindhiába, egészen a reinkarnációban hívő mai színészekig, de minden eredménytelennek bizonyult. Ezért kell mindenkinek tudnia Jézusról és arról, hogy mit tett értünk a kereszten!

Az üdvösség ingyen van abból a szempontból, hogy semmivel sem dolgozhatunk meg érte. A saját tetteink sosem elegendőek ahhoz, hogy megmentsenek bennünket! Mégis mindenünk rámehet! Mit jelent ez (lásd például Mt 10:39; Lk 9:23; 14:26; Fil 3:8)?

EGW idézet:

A szent élet nem nyerhető el rendkívüli erőfeszítés vagy fáradságos munka, sem adományok vagy áldozatok árán. Isten ingyen ajándéka ez, amelyet minden éhező és szomjazó léleknek megad. „Oh, mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort és tejet.” (Ésa 55:1) „Az ő igazságuk tőlem van” (Ésa 54:17). „És így hívják majd őt: Az Úr a mi igazságunk” (Jer 33:16). Semmilyen emberi erő nem nyújthatja azt, ami a lelki szomjúságot és éhséget kielégíthetné. De Jézus Krisztus így szólt: „Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő énvelem.” (Jel 3:20) „Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.” (Jn 6:35). A fáradt vándor a pusztában forrás után kutat, és mikor megtalálja, gyötrő szomját oltja vele. Így kell szomjazni a kereszténynek is az élet vizét, amelynek forrása: Krisztus. – Gondolatok a hegyibeszédről, 18–19. o.

A megváltás ingyen van: ajándék. Mégis megvehető és eladható. Meg lehet a drágagyöngyöt vásárolni ott, ahol a menny kegyelmét árulják – pénz nélkül és ingyen. Mindenki megszerezheti a menny javait. Az igazság drágaköveinek kincsestára nyitva áll mindenki előtt. „Ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót – mondja az Úr –, amelyet senki be nem zárhat.” Fegyveres őr nem őrzi ajtaját. Bentről és az ajtónál hangzik a hívás: „Jöjj!” A Megváltó meleg szeretettel szólít: „Azt tanácsolom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy” (Jel 3:18). Krisztus evangéliuma olyan áldás, amelyhez mindenki hozzájuthat. A legszegényebb éppúgy megveheti az üdvösséget, mint a leggazdagabb, mert nem földi vagyon az ára. Miénk lehet, ha készségesen engedelmeskedünk Krisztusnak, ha Krisztus – saját tulajdonaiként – igényt tarthat ránk. […] Az üdvösséget nem érdemelhetjük ki, de keresnünk kell odaadásunkkal és kitartásunkkal tanúsítva, hogy a világon mindenről le tudunk mondani érte. – Krisztus példázatai, 116–117. o.

Aki önmagáért él, a vesztébe rohan. Az étvágy és az előnyök szerzése énünk kielégítése érdekében megöli a lelket. Az ember énjét Sátán lelkülete vezeti és indítja. Krisztus lelkülete pedig arra késztet, hogy adj, és áldozd fel magad mások érdekében. Annak életében, aki követi Krisztust, nem fér meg az önös érdek. […] Az igazi keresztény fáradhatatlanul és önzetlenül munkálkodik Mesteréért. Nem keresi a könnyebb utat, sem saját érdekét, hanem mindent – még önmagát is – Isten vezetésére hagy. Hozzá lettek intézve e szavak: „Aki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és aki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt.” (Mt 10:39) – Our High Calling, 287. o.

ISTEN GONDOLATAI ÉS ÚTJAI (Ézs 55:6-13)

Miért mondja Isten, hogy az Ő gondolatai és útjai magasabbak a miénknél, „amint magasabbak az egek a földnél” zs 55:8-9)? Mit érthet ez alatt?

Kétség sem fér hozzá, hogy számunkra Isten útjai valóban kifürkészhetetlenek, hiszen Ő olyan világegyetemet teremtett, amelyben még a legegyszerűbb dolgok is az elménk számára felfoghatatlan rejtélyeket takarnak. Ezért tehát könnyebben, alázattal el kellene fogadnunk tőle a segítséget, tudva, hogy Ő végtelenül hatalmasabb nálunk! (Lásd Ézs 57:15 versét!)

Olvassuk el Ézs 55:6-9 szakaszát! Milyen szövegkörnyezetben mondja az Úr, hogy az Ő gondolatai és útjai magasabbak? Mit tesz, amit annyira nehezen tudunk felfogni?

Kétségtelen, hogy a világegyetem összes nagy talánya között az üdvösség terve az egyik legnagyobb, aminek a rejtélyét aligha foghatjuk fel! (Lásd Ef 6:19 versét!) A világmindenség Teremtője olyan mélyre hajolt, hogy emberi ruhát vett magára. Fáradsággal és szenvedéssel teli életet élt, csak azért, hogy meghaljon értünk bűnért való áldozatként, mert csak így tudott megbocsátást szerezni nekünk, illetve így részesíthetett bennünket olyan igazságos kegyelemben, ami örökre lenyűgözi majd a teremtményeit.

„Angyalok vágynak arra, hogy beletekinthessenek a megváltás tervébe. Ez lesz majd a megváltottak tudománya és éneke az örökkévalóság szüntelen korszakain át. Vajon nem méltó arra, hogy most is arról elmélkedjünk és azt tanulmányozzuk?…

Kimeríthetetlen ez a téma! A szorgalmas kutató elméjét lefoglalja majd Krisztus testet öltésének, bűnért való áldozatának és közbenjárói munkájának kérdésköre, amíg csak idő az idő. A mennyben eltöltött megszámlálhatatlanul sok év után pedig kijelentjük, hogy »nagy a kegyesség titka« (1Tim 3:16, ÚRK)” (Ellen G. White: My Life Today. 361. o.)!

Gondoljunk rossz dolgokra, amelyeket eddig elkövettünk: azokra, akiket megbántottunk, a bántó szavakra, amiket szóltunk, arra, ahogyan eddig csalódást okoztunk másoknak, nem is szólva önmagunkról! Mindezek ellenére bocsánatot kaphatunk Jézus által, és már ebben a pillanatban tökéletesen, megigazultan állhatunk meg Isten színe előtt! Mi ez, ha nem rejtély?

EGW idézet:

Nem foghatjuk fel Isten nagyságát és bölcsességét, s nem tudjuk elképzelni azt a mérhetetlen távolságot, amely a Teremtő és kezének teremtményei közt van. Aki a mennyben lakik, a világegyetem uralkodói jogarát tartja kezében, az nem a mi véges mértékünk szerint, és nem a mi gondolkodásmódunk alapján ítél. Tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy ami nekünk jelentős, Istennek is fontos, és ami nekünk apróság, az az Ő szemében is csekélység. Ha Isten képességei azonosak lennének a miénkkel, akkor nem lenne dicsőségesebb, mint mi vagyunk. – Bizonyságtételek, 5. köt., 337. o.

Mivel Isten törvénye olyan szent, mint Isten maga, csak vele egyenlő lény tehette jóvá áthágását. Senki más, csakis Krisztus menthette meg az elbukott embert a törvény átkától, és hozhatta ismét összhangba a mennyel. Krisztus kész volt magára venni a bűn terhét és szégyenét – a bűnét, amely annyira sérti a szent Istent, hogy miatta az Atyának és a Fiúnak el kellett válnia egymástól. Krisztus kész volt a nyomorúság feneketlen mélységébe hatolni, hogy megmentse a megrontott emberiséget. Krisztus közbenjárt az Atyánál a bűnös érdekében. Eközben a mennyei sereg olyan feszült érdeklődéssel várta az eredményt, amelynek kifejezésére nincs szó. Az elveszett emberért tartott titokzatos tanácskozás, a „békesség tanácsa” (Zak 6:13) sokáig elhúzódott. Már a föld teremtése előtt megszületett a megváltás terve, mert Jézus Krisztus „a Bárány” „[...] megöletett, e világ alapítása óta” (Jel 13:8). A világegyetem Királya csak küzdelem árán egyezett bele abba, hogy Fia meghaljon a bűnös emberért. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16) Ó! A megváltás titka! Isten szeretete egy olyan világért, amely nem szerette Őt! Ki ismerheti annak a szeretetnek  a  mélységeit,  amely  „minden  ismeretet  felülhalad”? A halhatatlan lények a végtelen korszakokon át csodálattal és imádattal próbálják felfogni a felfoghatatlan szeretet titkát. – Pátriárkák és próféták, 63. o.

Minél közelebb kerülsz Krisztushoz, annál inkább elismered bűnös voltodat, hiszen most már tisztább látással rendelkezel, és a hibáid nagyobbaknak tűnnek az Ő tökéletességét látva. De ne csüggedj el. Ez annak a jele, hogy Sátán álnokságai erőt veszítettek, és Isten életadó Lelke életre keltett téged, és eltávolította belőled a közönyt. […] Isten nem úgy bánik velünk, ahogy a halandó emberek bánnak egymással. Gondolatai az irgalmasság, a szeretet és a gyöngéd együttérzés gondolatai. Így szól: „Hagyja el a gonosz az ő útát és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban.” (Ésa 55:7) „Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet.” (Ésa 44:22) Te, aki kételkedsz és remegsz, nézz az égre! […] A végtelen Isten utánad nyúl a mennyekből, hogy erős öleléssel magához ragadjon. A Segítő kész megáldani, fölemelni és bátorítani még a legbűnösebb embert is, ha hittel Őrá tekint. A bűnösnek csak fel kell emelnie tekintetét. – Our High Calling, 27. o.

A BÖJT (Ézs 58:1-8)

Mire utal a „böjt” Ézs 58:3 versében?

Ez minden bizonnyal az engesztelés napjának böjtje, az egyetlen böjt, amit Isten megparancsolt (3Móz 16:29, 31; 23:27-32). Ezt erősíti meg Ézs 58:3 verse azzal a kifejezéssel, hogy „gyötörjük magunkat (RÚF), ami párhuzamos Mózes harmadik nyvének kifejezésével. Az önmagunk megalázása/az önsanyargatás az önmegtagadás különféle formáira, így a böjtölésre is utal (vö. Zsolt 35:13; Dán 10:2-3, 12).

Az engesztelésnapi környezet magyarázza, miért parancsolja meg Isten, hogy mint trombita emeld fel hangodat(Ézs 58:1). A koskürtöt, a sófárt fújták meg az engesztelési ünnep előtt tíz nappal, megemlékezésként vagy emlékeztetőként (3Móz 23:24). Továbbá minden ötvenedik évben azon a napon kellett kihirdetni a szabadság jubileumi évét (3Móz 25:9-10; vö. Ézs 27:13).

Olvassuk el Ézs 58:3-7 részét! Mi miatt panaszkodik nekik az Úr? Mi a baj a „böjtölésükkel”?

Úgy tűnik, a nép azt várta, hogy az Úr megdicséri őket „kegyességükért”. Természetesen éppen fordítva volt! Az engesztelés napján az önmegtartóztatással a hálájukat és az iránta való hűségüket kellett kifejezni, amikor a főpap Isten színe elé ment, hogy megtisztítsa a szentélyt, és így megtisztítsa őket is azoktól a bűneiktől, amelyeket már megbocsátott nekik az Úr (Mózes harmadik nyve 16. fejezet; vö. a 4. fejezettel). A tetteiket az Isten iránti hálának kellett volna vezetnie, mert megmentette őket az engesztelés napján, és nem annak, hogy az Úr elismerje az ő „kegyességüket” és „áhítatukat”! Elvégre a nép bűne szentségtelenítette meg Isten szentélyét. Vérrel kellett azt megtisztítani, azért, amit ők tettek.

Ezeknek az igeszakaszoknak az egyik legfőbb tanulsága a puszta vallásosság és a Krisztus követése közötti különbség. Milyen különbséget veszünk itt észre? Vajon azt hisszük, a vallási szertartásaink valamilyen módon mutatják, hogy mi valóban azt tesszük, amit az Úr kér tőlünk? Hogyan leselkedik ránk ez a veszély egyénileg is?

EGW idézet:

Az engesztelés napján két kecskebakot vittek a szent sátor ajtajához és sorsot vetettek azokra: „Egyik sorsot az Úrért, a másik sorsot Azázelért” (3Móz 16:8). Azt a kecskebakot, amelyre az első sors esett, le kellett vágni bűnáldozatként a népért. A főpapnak be kellett vinni a vért a kárpiton belül lévő helyiségbe, és rá kellett hintenie a kegyelem trónjára. „Így szerezzen engesztelést a szent helynek Izrael fiainak tisztátalanságai és vétkei miatt; mindenféle bűnei miatt; így cselekedjék a gyülekezet sátorával is, amely közöttök van, az ő tisztátalanságaik közepette.” (3Móz 16:16) „És tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére, és vallja meg felette Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit; és rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arra való emberrel a pusztába, hogy vigye el magán a bak minden ő hamisságukat kietlen földre, és hogy bocsássa el a bakot a pusztában.” (3Móz 16:21–22) Amíg a bakot nem küldték el, a nép nem tekinthette magát a bűnei terhétől szabadnak. Minden embernek meg kellett sanyargatnia magát, míg az engesztelés szertartása folyt. Minden munkájukat félre kellett tenniük. Izrael egész gyülekezete az engesztelés napját ünnepélyes megalázkodásban töltötte el Isten előtt, imádsággal, böjtöléssel és szíve vizsgálatával. – Pátriárkák és próféták, 355. o.

Isten minden ajándékát az emberiség áldására, a szenvedés és nyomor enyhítésére kell felhasználni. Táplálnunk kell az éhezőt, felruháznunk a mezítelent, gondoskodnunk az özvegyekről és árvákról, segítenünk a lesújtottakon és elnyomottakon. Isten nem akarta, hogy a világot elárassza a nyomor. Nem akarta, hogy az egyik ember bőségben és fényűzésben éljen, miközben mások kenyérért sírnak. Az életszükségleteket meghaladó javakat Isten azért bízta az emberre, hogy jót tegyen, és az emberiség áldására éljen. Az Úr ezt mondja: „Megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat... és ... minden igát széttépjetek ..., az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosót házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad ... és az elepedt lelkűt” elégítsd ki. „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.” (Ésa 58:6–7, 10; Mk 16:15) Ezeket az Úr parancsolja. Vajon végzik-e ezt a munkát a magukat kereszténynek vallók széles tömegei? – Krisztus példázatai, 370. o.

A MEGFELELŐ BÖJT (Ézs 58:1-12)

A trombitaszó arra emlékeztette Isten népét, hogy tíz nap múlva, az engesztelés napján az Urat nyilvánítják a Királyuknak, és alázatos önmegtagadásukkal megerősítik iránta a hűségüket. Azonban a próféta is felemeli a hangját, mint a trombitaszó, hogy kijelentse: a nép Isten ellen lázadt (Ézs 58:1).

Olvassuk el Ézs 58:6-12 szakaszát! Mit tart Isten valódi önmegtagadásnak? Elvégre mi nehezebb: kihagyni pár étkezést, vagy arra fordítani a saját időnket és pénzünket, hogy enni adjunk a hajléktalanoknak a városban? Milyen elv mutatkozik meg e tettek mögött? Milyen szempontból képezik az igazi vallás alapját ezek a tettek?

Bárki lehet vallásos. Mindenki részt vehet vallási szertartásokon, akár helyes szertartásokon is, a jó időben, minden megfelelő alkotóelemmel. Az Úr viszont nem csak ezt akarja. Tekintsünk Jézus életére! Bármennyire hűen követte is kora vallási szokásait, az evangélisták sokkal többet írtak a szükségben levők iránti kegyelméről, a gyógyításairól, az emberek táplálásáról és a bűneik megbocsátásáról, mint a szertartások iránti hűségéről.

Az Úr olyan egyházat és népet keres, amely hirdeti az igazságot a világnak. Mi vonzza jobban az embereket Jézus igazságához: ha szigorúan betartjuk az étkezési szabályokat, vagy ha készségesen segítünk az éhezőknek? Ha feszesen ragaszkodunk a szombati pihenéshez, vagy ha hajlandók vagyunk a szükségben levők kisegítésére szánni az időnkből és energiánkból?

Olvassuk el Mt 25:40 és Jak 1:27 verseit! Mit üzennek nekünk ezek az igék?

Nézzük meg Ézsaiás próféta nyve 58. fejezetében, milyen áldásokat ír Isten azoknak, akik készek szolgálni a kevésbé szerencsés helyzetben levőknek! Mit mond itt nekünk az Úr? Vajon azt ígéri, hogy természetfeletti közbelépésre számíthatunk az életünkben, ha ilyesmit teszünk? Vagy inkább arról van szó, milyen természetes áldásokkal jár, ha önmagunkból adunk másoknak, ahelyett, hogy önzőek és kapzsik volnánk, csak magunkkal törődnénk? Magyarázzuk meg a válaszunkat!

EGW idézet:

Az imént olvastuk, hogy Isten milyen böjtöt fogad el: „Ha megtörjük kenyerünket az éhezőnek, és a hajléktalan szegényt befogadjuk házunkba.” Ne várjátok, hogy ők forduljanak hozzátok. Nem az ő dolguk felkutatni téged, s tetőt könyörögni ki tőled a fejük fölé. Neked kell kutatnod utánuk, s házadba hoznod őket. A te szeretetednek kell elérni őket. Fél kézzel és hit által ragadd meg a hatalmas kart, mely üdvösséget nyújt. A szeretet másik  karjával  ragadd meg az elnyomottat, és enyhíts ínségén. Mindaddig képtelenek leszünk fél kézzel Istenbe kapaszkodni, míg a másik kezünk a magunk gyönyörűségét szolgálja. Ha a könyörület és szeretet munkájához látsz, elviselhetetlen többletsúlynak bizonyul-e neked? Belebuksz-e, agyonnyom-e a teher? Valóságosan megrövidíted-e családodat? Jaj, dehogy! Isten gondosan eltávolított minden homályt e kérdésről. Ha engedelmeskedünk neki, mienk az ígérete. Bizonyságtételek, 2. köt., 34–35. o.

Ragadj meg minden alkalmat, hogy hozzájárulj a körülötted élők boldogságához szereteted kimutatásával! A barátságos, kedves szavak, a részvétteljes tekintet, a megbecsülés kifejezése sok vergődő, egyedülálló embertársad számára olyan, mint egy pohár víz a szomjazónak. Egy reményteljes szó, egy kedves cselekedet sokat könnyít fáradt testvéreid súlyos terhein. Az igazi boldogságot az önzetlen szolgálatban találhatjuk meg. Az ilyen szolgálat minden szavát és tettét feljegyzik a mennyei könyvekben, mintha Krisztusnak tettük volna. Élj Jézus szeretetének fényében, akkor jó befolyásod által áldására leszel a világnak! Az önzetlen munkálkodás lelkülete a jellemünket nemessé, szilárddá és Krisztus jelleméhez hasonlóan szépségessé teszi, békességgel és boldogsággal ajándékoz meg bennünket. Minden elvégzett feladat, a Jézus nevében hozott minden áldozat rendkívüli jutalommal jár. A kötelesség vállalására hívó szó által Isten szól hozzánk, és az elvégzett munkára áldását adja. – Az én életem ma, 165. o.

Jézus mondja: „Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg” (Mt 25:40). […] Az a szeretet és együttérzés, amit Krisztus elvár tőlünk, nem hasonlít az érzelgősséghez, ami csapdába ejti a lelket, hanem az mennyei eredetű szeretet, amit tanítása és példája által Jézus bemutatott. […] Jézus szeretete tevékeny elv, ami keresztény közösségbe egyesíti a szíveket. Mindazok, akik belépnek a mennybe, már itt e földön eljutottak a tökéletes szeretetre, mivel a mennyben érdeklődésünk középpontjában a Megváltó és a megváltottak lesznek. – Sons and Daughters of God, 147. o.

A NEKÜNK ADOTT IDŐ (Ézs 58:13-14)

Miért tárgyalja Ézsaiás a szombat kérdését Ézs 58:13-14 szakaszában? Milyen kapcsolatban áll az a korábbi versekben említett engesztelési ünneppel?

Az évenként sorra kerülő engesztelési nap egy szombat volt. Ez a különleges, szertartásos szombat hasonlított a heti szombathoz abban az értelemben, hogy tilos volt mindenféle munka végzése akkor (3Móz 23:27-32). Az volt a szabály, ahogyan azt a korai hetednapi adventisták is felismerték, hogy az engesztelési ünnep ideje estétől estéig tartott (3Móz 23:32). Ezek szerint a heti szombattal is így kell lennie. Ézs 58:13-14 része elsődlegesen az engesztelési ünnep szombatjára vonatkozik, annak a heti szombatra is alkalmazhatónak kell lennie.

Olvassuk el Ézs 58:13 versét! Milyen legyen a szombat? Hogyan válhat olyan élménnyé, mint amiről ez a vers ír? Miért legyen a szombat olyan, amilyennek ezek a versek bemutatják?

Ézsaiás próféta nyve 58. fejezete három fő témával foglalkozik: az önmegtagadással, a jótékonysággal és a szombattal.

Milyen kapcsolat van ezek között? Először is, mind a három Istenre összpontosít, az Ő fontossági sorrendjét tartja számon és segít felismerni, hogy tőle  függünk.  Másodszor,  az  emberek  mind  a  három  dolgot  gyakorolva a szentség felé törekednek, ha követik Istent (lásd 3Móz 19:2), aki Krisztus alakjában megalázta magát (Fil 2:8), önfeláldozó jóságáról tett bizonyságot (Jn 3:16) és megpihent a munkájából a teremtés hete végén (1Móz 2:2-3; 2Móz 20:11).

Vessünk egy pillantást az önmegtagadás, a jótékonyság és a szombat közötti egyéb összefüggésekre, amelyeket Ézsaiás próféta könyve 58. fejezetében látunk! Jót tesz az embernek a heti fáradozás alól való szombati szabadság, mert így felüdülhetünk (2Móz 23:12; Mk 2:27). Jézus bemutatta, hogy helyén való dolog szombaton jót tenni (Mk 3:1-5; Jn 5:1-17). A valódi szombatünneplés örömöt szerez (Ézs 58:14) és mások javát keresi (Ézs 58:10-11). Mit kell tenni, hogy mi is tapasztaljuk ezeket az áldásokat?

EGW idézet:

Ésaiás könyve ötvennyolcadik fejezetében azoknak a munkájáról olvashatunk, akik imádják Istent, az egek és a föld Teremtőjét: „És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod” (Ésa 58:12). A magasba fogják emelni Isten emlékünnepét, a hetedik nap szombatját. „És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak. Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt… Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban, és én hordozlak a föld magaslatain, és azt mívelem, hogy Jákobnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt!” (Ésa 58:12–14) – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt., 106. o.

Isten a szombatot nem valami új intézményként vezette be, mert a teremtés alkalmával alapította. Meg kell emlékeznünk róla, és ünnepként kell megtartanunk, mint Isten teremtő munkájának emlékét. Mivel a szombat a menny és a föld Teremtőjeként mutat rá Istenre, ezért az igaz Istent megkülönbözteti a hamis istenektől. Mindazok, akik megtartják a hetedik napot, ezzel a cselekedetükkel azt fejezik ki, hogy ők Jahve imádói. Így a szombat az Isten iránti hűségünk jele mindaddig, amíg emberek élnek a földön azért, hogy szolgálják Istenünket. A negyedik parancsolat az egyetlen parancsolat a tíz közül, amelyben benne van a törvényadó neve és jogcíme. Ez az egyetlen parancsolat, amely megmutatja, kinek a tekintélye adta a törvényt. Magán viseli Isten pecsétjét, amelyet törvényére helyezett annak hitelessége és kötelező ereje bizonyítékaként. – Pátriárkák és próféták, 307. o.

Megtiltaná Isten a Napnak, hogy feladatát elvégezze szombaton, megakadályozná langyos sugarait abban, hogy melegítsék a földet és táplálják növényeit? Nyugodnia kell a világok rendszerének is ama szent napon? Megparancsolná a patakoknak, hogy ne öntözzék a mezőket és erdőket, meghagyná a tenger hullámainak, hogy csendesítsék le szüntelen apadásukat és áradásukat? Álljon meg a búza, a gabona növekedése, halassza el az érlelődő fürt bíbor virágzását? Ne hajtsanak a fák, virágok rügyet, bimbót szombaton? Ebben az esetben az ember nélkülözné a föld gyümölcseit és az áldásokat, amelyek kívánatossá teszik az életet. A természet folyásának változatlanul haladnia kell. Isten a pillanat kedvéért nem állíthatja meg kezét, különben az ember elerőtlenedne és meghalna. Az embernek is van elvégezni való munkája ezen a napon. Az életszükségleteket ki kell elégíteni, a beteget kezelni kell, a szűkölködőt el kell látni. Nem fogják bűntelennek tartani, aki megtagadja, hogy könnyítsen a szenvedőn szombatnapon. Isten szent pihenőnapja az emberért rendeltetett, az irgalmasság cselekedetei tökéletes összhangban vannak ezzel a szándékkal. Isten nem kívánja, hogy teremtményei akár csak egy órát is szenvedjenek olyan fájdalom miatt, amit szombaton vagy bármely más napon enyhíteni lehet. – Jézus élete, 206–207. o.

"Senki sem gyakorolhat igazán jótékonyságot önmegtagadás nélkül. Csak egyszerű,  önmegtagadó  és  szigorúan  takarékos  élettel  tudjuk  elvégezni a Krisztus képviselőiként részünkre kijelölt munkát. Az önteltséget és a világi becsvágyat ki kell űznünk a szívünkből. Minden munkánkban a Krisztus életében megnyilvánuló önzetlenség elvét kell megvalósítanunk. Otthonunk falain, a képeken, a bútorokon ez legyen olvasható: »A szegény bujdosókat vidd be házadba!« Ruhásszekrényeinken ezt a feliratot kell látnunk, mintha Isten ujjával íródott volna: »A mezítelent ruházd fel!« Az ebédlőben, a gazdagon megterített asztalon ez álljon: »Oszd meg kenyeredet az éhezővel!« (Ézs 58:7, RÚF)” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó, 139. o.).

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN

Hóseás 7–13; Evangelizálás,„Munkálkodás ausztráliai városokban” c. alfejezet

1. Hogyan viszonyult Efraim Isten parancsolataihoz?
2. Mit tett Efraim Isten ellen, és hogyan viszonyult a prófétához?
3. Mit szántottak, mit arattak és mit ettek az Isten népéhez tartozók?
4. Mit kérdez az Úr a haláltól és a Seoltól?
5. Hol kell előadásokat tartani olyan embereknek, akik soha semmilyen termet vagy gyülekezetet nem látogatnának meg?
 

Tanulmányozásra: Ézsaiás 55. fejezete.

I. ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
Ézsaiás 55. fejezete egyedi. Sokak számára magyarázatként szolgál arra, hogy miként történik a közbenjárás az üdvözülni akaró bűnösök érdekében. A megváltás nem annyira arról szól, amit az ember tesz, hanem arról, amit Istent tett az emberért Szolgája, az Úr Jézus által.
Az 55. fejezet két részre osztható: az 1–5 és a 6–13 szakaszra. Tanulmányunk két fontos szót elemez: az „él” és a „keres” igét a szeretetteljes meghívással kapcsolatban: „Térjetek vissza az Úrhoz!” E heti három témánk: (1) Kegyelem mindenki számára; (2) Út az igazi élet felé; (3) Visszatérés az Úrhoz.

II. MAGYARÁZAT

Kegyelem mindenki számára

A szenvedő Szolgáról szóló ének életszerűen mutatja be a Messiásnak az emberiség érdekében végzett munkáját. Vállalta, hogy meghal helyettünk. Ézsaiás 54. fejezetében a szerző emlékeztet, hogy mindent, amit Isten értünk tesz, üdvösségünk érdekében teszi. „Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad” (Ézs 54:10). A fejezet a választott népnek tett ígérettel, biztosítással ér véget: „Ez az Úr szolgáinak öröksége, és az ő igazságuk, mely tőlem van, így szól az Úr” (17. vers).
Ézsaiás a szeretet nyelvén beszél a megváltásról, amelyet Isten biztosít számunkra. Jóllehet semmibe sem kerül, és telve van kegyelemmel, de az „éhezőkhöz és szomjúhozókhoz” intézett meghívást el kell fogadni. Ezt a témát boncolgatja az 54. fejezet: az embereknek tulajdonképpen el kell fogadniuk az Úr által biztosított üdvösséget. Ebből az okból kifolyólag a fejezet a következő meghívással kezdődik: „Oh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort és tejet” (1. vers).
Ez a meghívás átlépi Júda határait, és minden ember számára megnyitja az ajtót. Senkinek sem kell fizetnie, mivel a törleszthetetlen adósságot már mindenkinek az esetében kifizették.
Ézsaiás 55:3 versében, egy nyilvánvaló párhuzam formájában, a szerző a meghívás implikációit magyarázza:
A.    Hajtsátok ide füleiteket
B.    és jertek hozzám; 
A’. Hallgassatok,
B’. hogy éljen lelketek.

Érdemes megfigyelni, hogy az „Őhozzá menni” természetes következménye az „Élni fogtok”. Az utolsó mondat héber igéjének alapjelentése: „él”, „életben marad” (lásd: David J. A. Clines, szerk., Dictionary of Classical Hebrew,
3. köt., 204–205. o.), viszont a másodlagos jelentése: „életet ment”, „megőrzi az életet”. C. F. Keil véleménye szerint ez az ige nemcsak az életben maradás gondolatát tükrözi, hanem az igazi élet megszerzésének gondolatát is (lásd: Minor Prophets, Commentary on the Old Testament in Ten Volumes, 10. köt.,
279.    o.). Úgy tűnik, hogy az itt használt ige ebben a szövegkörnyezetben a „feléled”, „újjászületik” jelentéssel bír. Egyszóval a bibliavers üzenete a következő: az igazi élet megtalálásához az egyedüli út egyénként és nemzetként elfogadni Isten meghívását és Őhozzá térni.
Út az igazi élet felé
Az 55. fejezet második szakasza (6–13) egy újabb kulcsszó segítségével alátámasztja az első szakaszban kifejezett gondolatot. A héber szövegben használt kifejezés igei részének jelentése: „keres”: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok Őt segítségül, amíg közel van” (Ézs 55:6). Az ige felszólító módban van, ami azt jelenti, hogy nem tanács, hanem parancs hangzik itt el. Alapjelentése: „keres”, ugyanakkor jelenthet „imádatot” és „elköteleződést” is. További jelentése: „egyeztet”, „kérdez”, „tanácsot kér”, „körültekintően keres” (lásd: David J. A. Clines, i.m., 2. köt., 473. o.; Ludwig Koehler és Walter Baumgartner, The Hebrew and Aramaic Lexicon of the Old Testament, 1. köt., 233. o.). Isten keresése nem volt idegen Izrael népétől. Az izraeliták azt a tanácsot kapták, hogy keressék az Urat, még akkor is, ha pogány népek közé kerültek:
„De ha onnan keresed meg az Urat, a te Istenedet, akkor is megtalálod, hogyha teljes szívedből és teljes lelkedből keresed Őt” (5Mózes 4:29).
Az Úr keresése személyes tapasztalat is. Rebeka nehéz terhessége ideje alatt kereste az Urat: „Tusakodnak vala pedig a fiak az ő méhében. Akkor monda: Ha így van, miért vagyok én így? Elméne azért, hogy megkérdezze az Urat” (1Móz 25:22). Isten népe bátorítva van, hogy keresse az Urat, főként a válság idején.
Királyok második könyvében van megörökítve Jósiás király tapasztalata. Ezt mondta Jósiás: „Menjetek el, kérdezzétek meg az Urat én érettem és a népért és az egész Júdáért, e könyvnek beszédei felől, amely megtaláltatott” (2Királyok 22:13).
Bizonyos esetekben az Úr keresésének tapasztalata kapcsolatban áll az igazi imádattal, és a bálványimádás ellentéte (Jeremiás 8:2). „Mindazáltal némi jó dolog találtatott benned, hogy e földről kivágattad az Aserákat és az Istennek keresésére adtad magadat” (2Krón 19:3).

Ez a keresés ugyanakkor a szövetségi kapcsolattal is összefüggésben áll:
„És fogadást tettek, hogy ezután az Urat, az ő atyáik Istenét teljes szívvel és teljes lélekkel fogják keresni” (2Krón 15:12). Jósafátról is fel van jegyezve, hogy nem a Baál-isteneket, „hanem az ő atyjának Istenét kereste, és az Ő parancsolataiban járt vala, és nem Izráelnek cselekedetei szerint” (2Krón 17:4). A zsoltáríró ezt a következő szavakkal egészíti ki: „Boldogok, akik megőrzik az Ő bizonyságait, és teljes szívből keresik Őt” (Zsolt 119:2).
Az Urat nem keresők számára a következmény a bukás, ahogy azt Roboám esetében is láthatjuk, és akiről ezt olvassuk: „Cselekedék pedig gonoszt, mert az Urat szíve szerint keresni nem akará” (2Krón 12:14). Továbbá az Úr keresésének elutasítása a hozzáértés hiányát tükrözi: „Az Úr letekintett a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-e értelmes, Istent kereső?” (Zsolt 14:2). Amikor a Jehovával kapcsolatosan használják, a kifejezésnek „kérelem”, „követelmény” jelentése is van. David Denninger szerint „a próféták két tévedésre hívták fel a figyelmet: Jehován kívül más istenek keresésének, illetve Jehova felszínes keresésének veszélyére” (lásd: Willem A. Van Gemeren, szerk., New International Dictionary of Old Testament Theology and Exegesis, 1. köt., 995. o.). Röviden: az Úr keresésének eredménye az Istennel való kapcsolat helyreállítása és az igazi élet megtalálása. Ézsaiás 59:2–3 szakasza több távlatot is megnyit ezzel kapcsolatosan: „Holott ők engem mindennap keresnek, és tudni kívánják útjaimat, mint oly nép, amely igazságot cselekedett és Istene törvényét el nem hagyta. Kérik tőlem az igazságnak ítéleteit, és Istennek elközelgését
kívánják” (2. vers).
Visszatérés az Úrhoz
Ézsaiás 55. fejezetének első szakasza nyílt meghívás azok számára, akik vágynak az üdvösségre. A meghívás mindenkinek szól, és gyökeres változást idéz elő azoknak az életében, akik azt el is fogadják, mivel az üdvösség újabb és újabb tapasztalatait élhetik meg. Miért szükséges ez a változás? A bűn miatt. A könyvből pontosan kiderül, mit jelent a bűn Isten szemében. A reménység üzenete Júda számára Ézsaiás könyve 40. fejezetében ekképpen kezdődik:
„Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsáttatott; hiszen kétszeresen sújtotta őt az Úr keze minden bűneiért” (Ézs 40:2). Ézsaiásnál a bűn: eltávolodni az Úr útjaitól, Isten rendeléseivel ellenkező módon élni (Ézs 42:24). Más szavakkal, a bűnös élet választása egyenlő az Istentől távoli élet választásával: „Hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedezték el orcáját ti előttetek, hogy meg nem hallgatott” (Ézs 59:2). A bűn tehát akadály az Isten és ember közötti kapcsolatban.

Ézsaiás 55. fejezetében, annak is főként a 7. versében, ugyanezt a megközelítést találjuk: „Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz.” Ebben a szövegösszefüggésben a „hagy” ige a „lemond”,
„elhagy” jelentéssel bír, következésképpen az ige jelentésmezeje nem tartalmazza a bűnös embernek a bűnben vagy a bűnnel együtt való megszabadítását. Egyértelműen arról van szó, hogy a bűnösnek szabadulnia kell a bűneitől. A 7.vers első része segít megértenünk azt a folyamatot, amelyen szükséges átmennünk ahhoz, hogy Isten helyreállíthassa az életünket. Az Úr útjára való visszatérés a bűnös élet felhagyását jelenti. Az Isten felé vezető úton a bűnös
lépésről lépésre új teremtéssé válik, élete megújul:
A.    „térjen az Úrhoz,
B.    és könyörül rajta, 
A’. és a mi Istenünkhöz,
B’. mert bővelkedik a megbocsátásban.”

III. ALKALMAZÁS


1.    A hallgat ige felszólító módú használata (hallgasd!, hallgassátok!) gyakran fordul elő a Bibliában, és általában Isten tanácsainak bevezetéseként szolgál, amely tanácsokat a hírnökei által küldte a népnek. 5Mózes 4:1 versében például ezt olvassuk: „Most pedig hallgass ó Izráel a rendelésekre és végzésekre, amelyekre én tanítlak titeket, hogy azok szerint cselekedjetek, hogy élhessetek, és bemehessetek, és bírhassátok a földet, amelyet az Úr, a ti atyáitoknak Istene ád néktek.” Milyen tapasztalatokat szereztél Isten Igéjének hallgatásával és az Ige iránti engedelmességgel kapcsolatosan?
2.    Elmélkedj az alábbi idézeten, amely Isten szeretetéről szól: „Vajon kételkedhetünk-e még, a Biblia becses ígéretei ellenére is? Hihetjük-e azt, hogy Isten megakadályozza a megtérő és bűneiket elhagyni akaró szegény bűnösöket, hogy bűnbánóan lábaihoz boruljanak? Félre az ilyen gondolatokkal! Semmi sem károsabb lelkünkre nézve, mintha a mennyei Atyánkról ilyen fogalmaink vannak. Igaz ugyan, hogy gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst, és önmagát adta Krisztusban, hogy mindnyájan, akik akarunk, megmeneküljünk és az örök dicsőség részeseivé lehessünk. Vajon szólhatott volna-e hozzánk meggyőzőbben és szívélyesebben, mint a következő szavakkal: »Elfeledkezhetik-e az anya a gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én terólad el nem feledkezem« (Ézs 49:15).” (Ellen G. White, Jézushoz vezető út, 54. o.).
Hogyan tapasztaltad meg az életedben Isten szeretetének valóságát?
3.    Kérd meg csoportod tagjait, hogy mondják el az Úr „keresésére” vonatkozó tapasztalataikat.