Népek reménysége
Alapige: „És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez.” (Ézs 60:3)
„Krisztus iskolájában kell tanuljunk! Egyedül csak az Ő igazságossága tehet alkalmassá a kegyelem szövetségének áldásaira. Már régen vágyunk rá, hogy részesüljük ezekből az áldásokból, és igyekeztünk is elnyerni azokat. Ám nem sikerült, mert dédelgetjük a gondolatot, hogy valamivel méltóvá tehetjük magunkat azokra. Nem fordítottuk el a tekintetünket önmagunkról, abban a hitben, hogy Jézus az élő Üdvözítő. Nem szabad azt gondolnunk, hogy a saját érdemeink váltanak meg minket! Krisztus irgalma az üdvösségünk egyetlen reménysége. Az Úr megígérte a prófétáján keresztül: »Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani« (Ézs 55:7, RÚF). A hit kérdésében a puszta ígéretben kell hinnünk, ne az érzéseinkre hallgassunk! Ha teljes mértékben megbízunk Istenben, ha kizárólag Jézus érdemeire hagyatkozunk, a Megváltóra, aki megbocsátja a bűneinket, akkor minden segítséget megkapunk, amire csak vágyunk” (Ellen G. White: Faith and Works. 36. o.)!
Ezen a héten Ézsaiás próféta írásából még többet megtudhatunk erről a nagyszerű igazságról.
EGW idézet:
Isten népéhez szólok, azokhoz, akik megtartották bizodalmukat, akik nem hagyják el az igazságot, amely egykor a szenteknek adatott, akik megállnak a romlottság e napjainak erkölcsi sötétségében. Az Úr szava így hangzik felétek: „És vigadok Jeruzsálem fölött, és örvendek népem fölött.” Vajon látjuk-e a szövegben Isten atyai szeretetét irántuk, akik igazságban, szentségben ragaszkodnak a hitükhöz? A legszorosabb a viszony Isten és népe között. Nem csupán megmentő kegyelmét, megbocsátó szeretetét élvezzük, ennél többet. Az Úr örvend népe fölött. Gyönyörködik bennük. Népének Ő a kezese. Akik igaz szívvel szolgálják Őt, azokat megszépíti és felruházza a szentség lelkével. Életszentségbe öltözteti. Isten szereti őket, akik akaratát teljesítik, akik képmását tükrözik. Az igazak, a hívek átalakulnak Fiának képmására. Szájukban nem találtatik álnokság, mert szeplőtlenül állnak Isten trónja előtt. - Bizonyságtételek lelkészeknek, 414. o.
„Hagyja el a gonosz az ő útát és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban.” (Ésa 55:7) […] Micsoda ígéret! Isten kész elfogadni a megtérő bűnöst. Vajon te, kedves olvasó, a magad választotta úton jársz-e? Nem távolodtál-e meszszire Istentől? A törvényszegés gyümölcsét akarod-e élvezni, amely amikor belekóstolsz – füstté és hamuvá lesz? És most, hogy már nincs semmid, a terveid meghiúsultak, a reményeid elsorvadtak, magadba roskadtan és vigasztalanul ülsz? […] Ne hallgass az ellenség szavára, aki azt sugallja, hogy maradj távol Krisztustól, amíg nem javulsz meg, amíg nem vagy elég jó ahhoz, hogy hozzá mehess! Ha addig vársz, akkor soha nem indulsz el. Amikor Sátán szennyes ruhádra mutat, ismételd el a Megváltó ígéretét: „Aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem.” (Jn 6:37) Mondd az ellenségnek, hogy Jézus Krisztus vére megtisztít minden bűntől! – Krisztus példázatai, 204–205. o.
Nem tudjuk, mi vár ránk, de tudjuk, hogy abban az előjogban van részünk, hogy lelkünket Istennek adathatjuk, mivel Ő a mi hű Teremtőnk. Adjunk hálát az Úrnak, hogy van menedékünk a próba idején. Emlékezzünk arra, hogy Krisztus a mindig jelen levő segítség a szükségben. Isten Igéje gazdag, teljes és ingyenes ígéreteket tartalmaz. Isten velünk van, Ő gondoskodik rólunk. […] Nagy előjogunk, hogy kitárhatjuk szívünket, és az Üdvözítő beleköltözhet. Dicsőítsük Őt jelenlétének ragyogásáért. Ábrázatunkról az legyen leolvasható, hogy szeretetének világosságát hordozzuk, és szavaink is ezt fejezzék ki. Akkor az Ő öröme lesz a mienk, és örömünk teljes lesz. – The Upward Look, 142. o.
Március 13–20. – Ifjúsági imahét
Március 20. – Az ifjúság missziós szombatja (adományok)
A BŰN HATÁSAI (Ézsaiás 59)
Ézs 58:3 versében a következőt kérdezi Istentől a nép: „Mért böjtölünk és Te nem nézed, gyötörjük lelkünket és Te nem tudod?”
Ezzel szemben Ézs 59:1 versében a próféta mások kérdésére felel: „Íme, nem oly rövid az Úr keze, hogy meg ne szabadíthatna, és nem oly süket az ő füle, hogy meg nem hallgathatna”. Isten képes megmenteni minket, és meg is hallgat, de ha nem tenné, annak valami oka van.
1. Olvassuk el Ézs 59:2 versét! Milyen választ kapunk itt Ézs 59:1 kérdésére?
Isten úgy döntött, hogy „nem hallgatja meg” népét, nem mintha nem akarná, hanem mert „a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől” (Ézs 59:2). A Bibliában ez az egyik legegyértelműbb kijelentés arról, hogyan hat a bűn Isten és az emberek kapcsolatára. Ézsaiás az 59. fejezet hátralevő részében ezt a gondolatot fejti ki. Ezt láthatjuk az emberi történelem egészében: a bűn tönkreteheti az Úrral való kapcsolatunkat, az örök vesztünket okozva. Nem azért, mintha eltávolítaná tőlünk Istent, hanem azért, mert minket fordít el tőle.
2. Olvassuk el 1Móz 3:8 versét! Hogyan szemlélteti ez a példa a fenti bekezdésben foglalt elvet?
A bűn elsősorban Isten elutasítását és a tőle való elfordulást jelenti. Tulajdonképpen öngerjesztő hatással bír, mert nemcsak elfordulunk Istentől, ha vétkezünk, hanem annak a lépésnek a következtében a bűnös még inkább távolodik az Úrtól. A bűn választ el bennünket Istentől, nem mintha Ő nem menne a bűnös után (a Biblia tulajdonképpen másról sem szól, csak arról, hogy Isten a bűnösök után megy), hanem a bűn miatt mi utasítjuk el a közeledését. Ezért olyan fontos, hogy ne tűrjünk meg bűnt az életünkben!
Mennyire valóságos a szakadék, ami a bűn miatt tátong Isten és ember között? Hogyan tapasztaltuk már ezt? Mi lehet az egyetlen megoldás erre a problémára?
EGW idézet:
Sokan panaszkodnak, mert számukra úgy tűnik, hogy az Úr Jézus túl messze van. De ki űzte el Őt? Vajon nem a magatartásotok szakított el Jézustól? Nem Ő hagyott el, hanem ti távolodtatok el tőle, mert inkább embereket szerettek. […] Amikor elszakadtok az Úrtól, amikor elvarázsol benneteket az álnok kísértő, és mulandó dolgokhoz kötődik a szívetek, akkor fennáll a veszélye, hogy elveszítitek Isten békéjét, biztonságát és bizalmát. […] Ilyenkor Sátán azt sugallja, hogy az Úr Jézus elhagyott, de vajon nem éppen ti hagytátok el Őt? Ne engedjük meg ajkunknak, hogy megszűnjön Jézus nevét dicsőíteni, és az Ő szeretete kihaljon a szívünkből. – Our High Calling, 30. o.
Nem azért fordul el a törvényszegőtől, mert nem akar megbocsátani. A bűnös nem akarja igénybe venni azt, amiről Isten kegyelemből, gazdagon gondoskodott, és ezért nem tudja a bűntől megszabadítani. „Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg.” (Ésa 59:1–2) […] Ésaiás felhívta a nép figyelmét arra, hogy meggyengült helyzetük a föld népei között. Rámutatott, ez azért van, mert gonoszságokat követnek el a magaslatokon. […] „Bizony, elbukik Jeruzsálem, és elesik Júda, mert nyelvükkel és tetteikkel az Úr ellen fordulnak.” (Ésa 3:8) – Próféták és királyok, 323. o.
Ádámnak és Évának valóban megnyilatkoztak a szemei, de mit láttak? Saját szégyenüket és vesztüket. Szemeik megnyilatkoztak, és meg kellett érteniük, hogy már nem védelmezi őket a mennyei fényruha. Amikor a kertben meghallották az Úr hangját, elrejtőztek, mert érezték, hogy egy számukra ismeretlen dolog fog bekövetkezni – Isten ítéletet mond fölöttük. […] A bűnbeesés után Krisztus lett Ádám tanítómestere. Közbenjárt Istennél az emberiségért, hogy megmentse az azonnali haláltól. Felvállalta a közbenjárói szolgálatot. Ádám és Éva próbaidőt kapott, amikor visszatérhet az Isten iránti engedelmességhez, és e tervbe bele lettek foglalva az utódaik is. Az Isten Fia által hozott engesztelés nélkül az ember többé nem részesülhetett volna Isten áldásaiban és a megváltásban. A Mindenható féltékenyen ragaszkodik a törvényhez, és ezen törvény áthágása fájdalmas szakadást okozott a menny és az ember között. A bűntelenség állapotában Ádám közvetlenül, szabadon és boldogan társaloghatott Teremtőjével. Miután vétkezett, Isten már csak az Úr Jézus Krisztus és az angyalok által beszélt hozzá. – Conflict and Courage, 20. o.
KI NYER BŰNBOCSÁNATOT (Ézs 59:15-21)?
Ézsaiás próféta könyve 59. fejezete megdöbbentő képet fest a bűn problémájáról. Szerencsénkre a Biblia emellett a megváltás reménységét is feltárja. Kezdésnek az az első kérdés, hogy hányan követtek már el bűnt közülünk? A Biblia egyhangú állítása: mindannyian. Így az üdvösségnek nem a bűntelenségen, hanem a megbocsátáson kell alapulnia (Jer 31:34)! Pál egyetért ezzel. Mindannyian követtünk el bűnt (Róm 3:9-20, 23), így ezen az alapon nem különböztethetünk meg senkit sem (Róm 3:22). Csak akkor nyilváníthatja igaznak az ítélet a megigazultakat, ha hittel elfogadják Isten igazságának ajándékát, Krisztus áldozata által.
Olvassuk el Róm 3:21-24 szakaszát! Mit mondanak ezek a versek az üdvösségről? Milyen reményt kínálnak az ítéletre nézve?
A legtöbben azt gondolják, hogy az ítéletben ez a kérdés: ki követett el bűnt? Csakhogy nem ezt a kérdést kell feltennünk, hiszen mindenki vétkezett. Ezért inkább a következőt kérdezzük: ki nyer bűnbocsánatot? Isten igaz módon jár el, amikor „igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz” (Róm 3:26, RÚF). Az ítélet során az a döntő kérdés, hogy ki kapott és kap továbbra is bűnbocsánatot a Jézusba vetett hit által? Valóban a tetteink alapján lesz az ítélet, de nem abban az értelemben, hogy a saját cselekedeteink mentenének meg minket. Ha így lenne, akkor hiábavaló volna a hit (Róm 4:14). A tetteink inkább azt mutatják meg, hogy valóban üdvösségre jutottunk-e (Jak 2:18).
Miért nem vagyunk képesek megváltani önmagunkat a tetteinkkel sem most, sem az ítélet során (lásd Róm 3:20, 23)?
Túl késő van már ahhoz, hogy a jó cselekedetek, avagy a törvény betartása megválthatna bárkit is. A bűnös világban nem az a törvény szerepe, hogy üdvözítsen, hanem a bűnre kell rámutatnia. „…a szeretet által munkálkodó hit” (Gal 5:6) mutatja meg, hogy az embernek van-e élő hite Jézusban (lásd még Jak 2:26). Ezzel a szeretettel pedig Isten Lelke tölti el a szívünket (Róm 5:5). A cselekedetek az üdvözítő hit külső, emberi megnyilvánulásai. Ennek értelmében a valódi keresztény élet során azzal fejezzük ki a hitünket, ha naponként az Úrnak szenteljünk magunkat, és ez a törvény iránti engedelmességben mutatkozik meg. Isten az ítéletben a hit bizonyítékaként használja fel a tetteket, mert más nem képes úgy olvasni a hit gondolataiban, mint Ő. A megtértek esetében viszont az ítéletnél csak a megtérés utáni cselekedetek jönnek számításba, amikor Krisztus és a Szentlélek jelenléte tölti be az életüket. A Bárány vére addigra már elmosta a megtérés előtti életük bűneit (lásd Róma 6. fejezet).
EGW idézet:
Különösen értékes tudni azt, hogy Krisztus feddhetetlenségét megkaphatjuk ajándékként Istentől, de nem valamely érdemünk alapján. Isten és az ember ellensége nem akarja, hogy ez az igazság ilyen tisztán legyen hirdetve, mivel tudja, hogy ha az emberek elfogadnák, akkor a hatalma véget érne. […] A veszendő bűnös elmondhatja: „Elveszett bűnös vagyok, de Krisztus eljött, hogy megkeresse és üdvözítse az elveszetteket. Krisztus maga mondja: »Nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre« (Mk 2:17). Bár bűnös vagyok, de Ő meghalt a golgotai kereszten, hogy üdvöt szerezzen számomra. Egy percig sem kell megváltás nélkül élnem. Ő meghalt és feltámadt a megigazíttatásom végett, és most üdvösséget fog adni nekem. Elfogadom az általa felkínált megbocsátást.” – The Faith I Live By, 111–112. o.
Mert mindnyájan vétkeztek és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül” (Róm 3:23), de Krisztus életét adta, hogy a bűnöst megmentse a halálos ítélettől. Meghalt értünk, hogy mi élhessünk. […] Halála által minden ember számára elérhetővé tette az üdvösséget. […] Ma angyalok küldetnek azokért szolgálni, akik örökölni fogják az üdvösséget, és segítsenek nekik megszabadulni Sátán hatalmától. […] A választás lehetősége minden ember rendelkezésére áll. Neki kell eldönteni, hogy a lázadás fekete zászlója alatt marad, vagy Immánuel fejedelem vérrel áztatott zászlója alá sorakozik. A menny mélységes érdeklődéssel figyeli a jó és a rossz között dúló küzdelmet. Csak az engedelmesek léphetnek be Isten városának kapuján. Akik azonban továbbra is a bűnben maradnak, azok fölött az idők végén elhangzik a halálos ítélet. A föld megtisztul az emberi gonoszságtól és az Isten elleni lázadástól. – In Heavenly Places, 361. o.
A kegyelem érdem nélküli kedvezés; a hívő saját érdeme nélkül igazul meg, anélkül, hogy bármit is felajánlhatna Istennek. Megigazult az Atya előtt helyettesünkként és kezesünkként álló Krisztus Jézus megváltása által. Noha Krisztus érdeme által igazul meg, nem áll szabadságában gonoszt cselekedni. A hit szeretet által működik, és megtisztítja a lelket. A hit rügyezik, virágzik, és csodás gyümölcstermést eredményez. A hit olyan jócselekedetekkel párosul, mint például a betegek meglátogatása, a szegények gondozása, az árvák és özvegyek gyámolítása, a ruhátlan felöltöztetése és az éhező megelégítése. Krisztus mindenütt jót tett, és amikor az emberek egyesülnek vele, akkor szeretik Isten gyermekeit, mivel szelídség és igazság vezeti lépteiket. Arcuk kifejezése feltárja tapasztalatukat, és az emberek meglátják rajtuk, hogy Jézussal voltak és tőle tanultak. Krisztus és a hívő egy lesz. Jézus jellemének szépsége megjelenik azokon, akik szoros kapcsolatban vannak a hatalom és szeretet forrásával. Krisztus a megigazító igazságosság és a megszentelő kegyelem hatalmas letéteményese. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 398. o.
EGYETEMES FELSZÓLÍTÁS (Ézs 60:1-2)
Miről szól Ézs 60:1-2 szakasza? Mit látunk itt, ami az egész Bibliában előbukkan? Milyen reményt kínál ezáltal Isten?
Ézs 60:1-2 részében azt látjuk, hogy a fogság után Isten megszabadítja a népét. Ezt azzal a képpel fejezi ki, hogy fényt hoz elő a sötétségből, illetve előre mutat a Krisztusban található üdvösség végső beteljesedésére.
Kinek a világosságához jönnek a nemzetek és a királyok Ézs 60:3 versében?
Az itt használt héber szó nőnemű alakja egyes számban jelenik meg (lásd még Ézs 60:1-2). „Siont” nőként jeleníti meg a szakasz, amint az előző fejezet vége is (Ézs 59:20). Tehát a sötétbe borult földről az emberek Sionhoz fognak térni. Isten dicsőségének fénye vonzza majd őket, ami a hegy fölé emelkedik (Ézs 60:2). „Isten arra szólítja Siont, hogy lépjen be a világosságba, amit neki ad, majd pedig figyelje meg, mennyi nép gyülekezik a fény köré és cselekedjen” (J. Alec Motyer: The Prophecy of Isaiah: An Introduction and Commentary. 494. o.). Figyeljünk fel arra, hogy bár Sion Jeruzsálemnek felel meg, inkább az emberekre terelődik a hangsúly, nem pedig a város tényleges helyére! Ézsaiás próféta könyvének 60. fejezete tovább fejtegeti az első három versben bemutatott témát: A világ népeit vonzza Jeruzsálem, amely Isten dicső jelenléte miatt áldott.
Mennyiben hasonlít ez a prófécia ahhoz a szövetségi ígérethez, amit Isten Ábrahámnak adott (1Móz 12:2-3)? Nem ugyanazt mondja mindkettő?
Istennek egyetemes szándéka volt Ábrahámmal és a leszármazottaival, amikor kiválasztotta őket: Ábrahámon keresztül áldja meg a világ összes családját (1Móz 12:3; 18:18; 22:18). Így ennek a szövetségnek az volt a célja, hogy Ábrahám által kössön az egész emberiséggel szövetséget. Ő és a leszármazottai lesznek azok a csatornák, amelyeken át Isten kinyilatkoztatásokat küld a világnak. Ézsaiás igyekezett visszaterelni a népet ősi, egyetemes kiterjedésű céljához. Az igaz Isten képviselőiként nemcsak önmagukért, hanem az egész világért felelősek voltak. Tárt karokkal kellett volna fogadniuk az Istent kereső idegeneket (lásd még Ézs 56:3-8), hiszen a templomát „imádság házának fogják majd nevezni, minden nép számára” (Ézs 56:7, RÚF)!
Ennek fényében hogyan értelmezzük a Hetednapi Adventista Egyház szerepét, vagy konkrétabban a saját szerepünket ebben az egyházban?
EGW idézet:
Krisztus vallása több mint bűnbocsánat. Krisztus vallása elveszi bűneinket, és helyüket betölti azokkal a jellemvonásokkal, amelyek a Szentlélek ajándékai. Krisztus vallása mennyei világosságot jelent, és örvendezést Istenben; énünktől megüresített szívet jelent, és Krisztus állandó jelenlétének áldásait. Akinek szívében Krisztus az úr, ott tisztaság van, ott nincs bűn, ott az evangélium programja a maga dicsőségében, teljességében és tökéletességében megvalósult. A Megváltó elfogadásával tökéletes béke, tökéletes szeretet, tökéletes biztonságérzet jár együtt. Krisztus jellemének szépsége és jó illata megmutatkozik az ember életében, és tanúsítja, hogy Isten valóban elküldte Fiát Megváltóként a világnak. Krisztus nem azt mondja követőinek, hogy igyekezzenek világítani, hanem így szól: „Fényljék a ti világosságtok!” (Mt 5:16) Ha Isten kegyelmében részesültetek, fénye bennetek van. Távolítsátok el az akadályokat, és az Úr dicsősége megmutatkozik. Akkor árad a fény, hogy áttörje és eloszlassa a sötétséget. Önkéntelenül is világíttok magatok körül. – Krisztus példázatai, 419–420. o.
Az Úr nagy irgalmában meg akarja világítani a sötétségben tapogatózók értelmét, elméjét. Halasztja ítéleteit a megtéretlen világ felett azért, hogy világosságának hordozói megkeressék és megmentsék az elveszetteket. Felhívja földi egyházát, hogy ébredjen fel Sátán okozta tespedtségéből, teljesítse a menny rendelte feladatát, nevezetesen a világ megvilágosítását. Egyházának szóló időszerű üzenete így hangzik: „Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt.” Azért, hogy az uralkodó állapotokon segítsen, amikor sötétség borítja a földet és éjszaka a népeket. Isten megbízta egyházát, hogy vele együtt működjön, terjessze a bibliai igazságok világosságát mindenütt. A következő ígéretet kapták, akik e drága világosság hordozói és munkarészüket, feladatukat híven teljesíteni akarják: „De rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez.” Napjainkban a világ legnagyobb szüksége, hogy szemlélhesse Jézus Krisztust szentjei személyében. Isten azt akarja, hogy népe szent népként álljon a világ előtt. Miért? Mert az egész világ megváltásra vár az evangélium igazságának világossága által. Mialatt az egyház hirdeti az igazság üzenetét, és embereket hív ki a sötétségből Isten csodálatos világosságára, a tagjainknak az igazság Lelke által megszentelt élete tanúskodjon a hirdetett igazság valóságáról. – Bizonyságtételek lelkészeknek, 458. o.
„AZ ÚR JÓKEDVÉNEK” ESZTENDEJE (Ézs 61:2)
Ki beszél Ézs 61:1 versében?
Isten Lelke a felkent személyen van, ami azt jelenti, hogy ő egy messiás vagy a Messiás. Feladatáról így szól: „A szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást” (Ézs 61:1). Hogy hangzik ez? Vessük össze ezt a részt Ézs 42:1-7 szakaszával, amely igencsak hasonló módon jellemzi Isten Szolgáját!
Ézs 61:2 verse „az Úr jókedvének” esztendejéről beszél. A Dávid házából származó Királyként és Szabadítóként felkent Messiás az isteni öröm évét hirdeti, amikor szabadon engedi az embereket. Vessük ezt össze 3Móz 25:10 versével, ahol Isten megparancsolja az izraelitáknak, hogy hirdessenek szabadságot az ötvenedik évben, ami szent: „Legyen az nektek örömünnep: hadd jusson hozzá újra mindenki a birtokához, és hadd térjen vissza mindenki a nemzetségéhez” (RÚF). Ez azt jelenti, hogy visszanyerik a földjüket és a szabadságukat, akik rákényszerültek, hogy eladják a családjuk földjét, vagy akiknek szolgasorba kellett lépni, ha túl akarták élni a nehéz időket (3Móz 25:25-55).
Az engesztelés napjának kürtszavával kezdődött az örömünnep éve (3Móz 25:9). Ézsaiás próféta könyve 58. fejezetével kapcsolatban már említettük ezt az igeszakaszt. Ézs 61:2 versében „az Úr jókedvének” esztendeje az örömünnep éve, de ez nem csupán Mózes harmadik könyve 25. fejezetének megtartását jelenti. Ezt az évet a Messiás, a Király jelenti be, amikor megmutatja magát a felszabadítás és a helyreállítás szolgálatával. Van itt némi hasonlóság egyes ókori mezopotámiai uralkodókkal, akik úgy mutattak példát a jótékonyságra, hogy uralkodásuk első éveiben elengedték a tartozásokat.
A Messiás szolgálata messze túlmutat Mózes harmadik könyve 25. fejezetén. Nemcsak szabadulást hirdet a foglyoknak, hanem be is kötözi a megtört szívűeket, megvigasztalja a gyászolókat és helyreállítja őket (Ézs 61:1-11). Az
„Úr jókedvének” esztendeje mellet „Istenünk bosszúállásának napját” is bejelenti (Ézs 61:2, RÚF).
Mikor teljesedett be Ézsaiás próféciája (Lk 4:16-21)? Hogyan tett eleget ennek Jézus a szolgálata során? Tegyük fel önmagunknak a következő fontos kérdést is! Bűnös emberként Jézust kell képviselnünk a világban. Mi mindent tesz a Messiás Ézs 61:1-3 része szerint, amit nekünk is cselekednünk kell? Hogyan valósíthatjuk meg mindezt a gyakorlatban?
EGW idézet:
Pátriárkák és próféták jövendöltek egy különleges tanító érkezéséről, akinek a szavait legyőzhetetlen tekintély kíséri. Ő fogja hirdetni a szegényeknek az evangéliumot és az Úrnak kedves esztendejét. A földön törvényt tanít, és szigetek várnak a tanítására; a pogányok az Ő világosságában járnak, és a föld királyai dicsőségének ragyogásában. Ő volt a „szövetség követe”, és a „feddhetetlenség Napja”. […] „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát.” […] A mennyei Tanító eljött. Ki is volt Ő? Ő volt Istennek a Fia. Istenként jött el, ugyanakkor az emberi nemzetség nagyobb testvéreként is. – Reflecting Christ, 16. o.
Isten nem kényszeríti az embert, hogy hagyjon fel a hitetlenséggel. Előttük áll a világosság és a sötétség, az igazság és a tévelygés. Maguknak kell dönteniük, mit fogadnak el. Az emberi értelemnek megadatott a képesség, hogy különbséget tegyen jó és rossz között. Isten terve szerint az embernek nem indulatai alapján kell döntenie, hanem a bizonyítékok súlya szerint: vessen össze gondosan írást írással. Ha a zsidók félreteszik előítéletüket, és az írott jövendölést összehasonlítják a Jézus életét jellemző tényekkel, felismerték volna a próféciák és beteljesedésük közti összhangot a szerény galileai életében és szolgálatában. Ma is sokan ugyanolyan csalás áldozatai, mint egykor a zsidók. […] Aki imádkozó szívvel tanulmányozza a Bibliát, vágyik az igazság ismeretére, és engedelmeskedni kíván annak, az megkapja az isteni világosságot. Meg fogja érteni az Írásokat: „Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról” (Jn 7:17). – Jézus élete, 458–459. o.
Isten füle nyitva van, meghallja a szolgálatában levők kiáltását. Ő ígérte: „Szemeimmel tanácsollak téged” (Zsolt 32:8). Járj alázatosan Istennel, és könyörögj, hogy tegye világossá kötelességedet. Mikor képviselőihez szól, s fölkéri őket, legyenek munkatársai, azt a munkát végzik majd, amelyet Jézus a maga feladatául jelentett ki, mikor a názáreti zsinagógában felolvasott. […] Mikor a bűnösnek a bűnbocsátó Üdvözítőt hirdetjük, s kinyújtjuk a keresztény szeretet és együttérzés karját, hogy megragadjuk az elesettet, s ha ugyanakkor hit által megfogjuk Krisztus kezét – az egység láncát hozzuk létre a bűnös és az Üdvözítő között. A vég közel. Járjunk körültekintően, alázatosan, szelíden Krisztus Jézussal. […] Ő mondja: „Nélkülem mit sem cselekedhettek” (Jn 15:5). Tekintsünk szüntelenül Jézusra, hogy ránk véshesse szépséges képmását. Szemléljük Isten Bárányát, aki elveszi a világ bűnét. Akkor Krisztust nyilatkoztatjuk ki embertársainknak. – Bizonyságtételek, 9. köt., 202–203. o.
ISTENÜNK BOSSZÚÁLLÁSÁNAK NAPJA (Ézs 61:2)
Ézsaiás próféta könyve 61. fejezete szerint miért hirdeti a Messiás a jó hírek között Isten bosszúállásának napját? Mikor teljesedik ez a prófécia?
Amikor Názáretben járt Jézus, a Messiás, egészen addig a részig olvasta fel Ézsaiás 61. fejezetét, hogy „hirdessem az Úr jókedvének esztendejét” (Ézs 61:2; Lk 4:19). Majd megállt és azt mondta: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra” (Lk 4:21). Szándékosan nem olvasta fel ugyanannak a versnek a következő szavait: „Istenünk bosszúállásának napját” (Ézs 61:2). Jó hírt hozó, szabadulást és vigasztalást jelentő szolgálatával elkezdte ugyan kiszabadítani a foglyokat Sátán zsarnoki uralma alól, de a bosszúállás napja még nem érkezett el. Máté 24. fejezetében (vö. Márk 13. és Lukács 21. fejezetével) megjövendölte a tanítványainak, hogy a jövőben jön majd az isteni ítélet.
Ézsaiás próféta könyve 61. fejezetében Isten bosszúállásának napja „az Úrnak nagy és rettenetes napja” (Jóel 2:31; Mal 4:5). Akkor teljesedik be, amikor Krisztus visszajön megszabadítani a földet az igazságtalanságtól, legyőzve az ellenségeit és szabadon engedve népe elnyomott maradékát (Jelenések 19; vö. Dán 2:44-45). Krisztus már bejelentette „az Úr jókedvének esztendejét”, de az csak a második adventjekor teljesedik be.
Hogyan értelmezzük azt, hogy a szerető Isten bosszút is ígér? Vajon összefér ez a kettő? Vagy pedig a bosszú éppenséggel a szeretet megnyilvánulása? Ha igen, akkor hogyan? Magyarázzuk meg a válaszunkat!
Jézus azt mondta, hogy tartsuk oda a másik arcunkat is a bántalmazónak (Mt 5:39). Másutt azonban egyértelműen tanította, hogy majd végső igazságot fog szolgáltatni, és büntetésre is lehet számítani (Mt 8:12). Pál szintén leírta, hogy „senki senkinek rosszért rosszal ne fizessen” (1Thessz 5:15). Ugyanakkor azt is kijelentette, hogy amikor az Úr megjelenik az égben tűznek lángjában,
„bosszút áll azokon, akik nem ismerik az Istent” (2Thessz 1:8). Végtelen bölcsességében és kegyelmében egyedül az Úr képes egyszerre igazságot szolgáltatni és bosszút állni, teljes egészében igazságosan. Az emberi igazságszolgáltatás és bosszúállás emberi hibákkal, hiányosságokkal és következetlenségekkel társul. Isten igazságának azonban természetesen nincs ilyen korlátja.
A következő esetek közül melyikben akarnád inkább, hogy megbüntessék a gonosztett elkövetőjét? 1) Aki azt bántotta, akit nem szeretsz, vagy 2) aki annak ártott, akit szeretsz?
EGW idézet:
Jézus […] magyarázta a felolvasott Igéket, beszélt a Messiásról, mint az elnyomottak, a foglyok szabadítójáról, a betegek gyógyítójáról, a vakok szemének megnyitójáról, arról, aki az igazság világosságát árasztja a világra. Megnyerő modora és szavainak csodálatos jelentősége olyan erővel ragadta meg hallgatóit, amilyet még sohasem éreztek. Az isteni befolyás hullámai minden akadályt elsöpörtek. Mózeshez hasonlóan ők is szemlélték a Láthatatlant. Amint a Szentlélek érintette szívüket, lelkes ámennel válaszoltak, és dicsérték az Urat. Ám amikor Jézus így szólt: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra” (Lk 4:21), mintegy hirtelen felébredve magukra, valamint Jézus hozzájuk intézett kijelentéseire kezdtek gondolni. Őket, izraelitákat, Ábrahám gyermekeit foglyoknak nevezte. Jézus rabokhoz szólt, akiket meg kell szabadítani a gonosz hatalmából, akik sötétségben vannak, és szükségük van az igazság világosságára. Büszkeségük csorbát szenvedett, félni kezdtek. Jézus szavai megmutatták, hogy értük végzett munkája teljesen eltér attól, amire vágytak. Tetteiket túlságosan közelről vizsgálhatja meg. Noha pontosan betartották a külső ceremóniákat, reszkettek Jézus tiszta, kutató tekintetétől, megfigyelésétől. – Jézus élete, 237. o.
Tárházából Isten ítéletekkel sújtja azokat, akik a nagy világosság ellenére is megmaradnak a bűnben. Láttam hatalmas értékű épületeket, melyeket tűzbiztosnak véltek, de épp úgy, ahogyan Szodoma elveszett Isten haragjának lángjaiban, ezek a büszke építmények is hamuvá válnak majd. […] Az ember büszkesége együtt száll alá a csalással szerzett kincseivel. Isten bosszút fog állni azokért az özvegyekért és árvákért, akik éhezve és mezítelenül kiáltottak hozzá segítségért az elnyomás és megrontás idején. Közvetlenül az előtt az idő előtt állunk, amikor a világot olyan fájdalom hatja át, melyre nincs emberi gyógyír. Az emberi nagyság büszke építményei a porba hullanak, még mielőtt a végső nagy pusztítás eljönne a földre. Egyedül Krisztus igazságosságának ruháját felöltve menekülhetünk meg a földre sújtó ítéletektől. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 3. köt., 418–419. o.
Mi lenne, ha azok, akik egy életen át Isten ellen lázadtak, egyszerre csak a mennyben találnák magukat – ott, ahol minden öröktől fogva szent és tökéletes? […] Tudnának-e azok, akik teljes szívükből gyűlölik Istent, az igazságot és a szentséget, a mennyei sokaság közé lépve himnuszt énekelni? […] Semmiképpen! […] Azok, akik egész életükben Isten ellen lázadtak, alkalmatlanok a mennyei életre. A menny tisztasága, szentsége és békéje kínszenvedés lenne számukra, Isten dicsősége pedig megemésztő tűz. Menekülnének arról a szent helyről. Szívesen fogadnák a pusztulást, hogy elrejtőzhessenek annak színe elől, aki meghalt üdvösségükért. A gonoszok sorsa saját döntésük következménye. A mennyből való kirekesztésük rajtuk múlik, ami Isten részéről igazságos és irgalmas cselekedet. – A nagy küzdelem, 542. o.
Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 336–339. o.; Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 188–194. o., Isten csodálatos kegyelme: „Páratlan leereszkedés” című fejezet.
„Jézus úgy állt az emberek előtt, mint a Reá vonatkozó jövendölések élő értelmezése. Magyarázta a felolvasott igéket, beszélt a Messiásról, mint az elnyomottak, a foglyok szabadítójáról, a betegek gyógyítójáról, a vakok szemének megnyitójáról, arról, aki az igazság világosságát árasztja a világra. Megnyerő modora és szavainak csodálatos jelentősége olyan erővel ragadta meg hallgatóit, amilyet még sohasem éreztek. Az isteni befolyás hullámai minden akadályt elsöpörtek. Mózeshez hasonlóan ők is szemlélték a Láthatatlant. Amint a Szentlélek érintette szívüket, lelkes ámennel válaszoltak, és dicsérték az Urat” (i. m. 189. o.).
„Közeleg Isten bosszúállásának, haragja teljességének a napja. Kicsoda maradhat meg eljövetelének napján? Az emberek megkeményítették szívüket Isten Lelkével szemben, de haragjának nyilai majd azon is átmennek, amin a meggyőzés nyilai nem hatolhattak át. Az Úr nemsokára felkel, hogy foglalkozzon a bűnösökkel. Vajon a hamis pásztor megvédi aznap a törvényszegőket? Kapnak-e megbocsátást azok, akik az engedetlenség útján sodródtak a tömeggel? Vajon bűntelennek számítana bárki, ha azt tette, amit a többség? Olyan kérdések ezek, amelyeken a nemtörődöm, közömbös embereknek el kell gondolkozni, illetve döntést kell hozniuk azokról” (Ellen G. White: Faith and Works. 33. o.)!
KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN
Hóseás 14 – Ámos 3; Evangelizálás,13. fejezet, Személyes munka, „A személyes munka fontossága” c. alfejezet
1. Mire biztatja a próféta Izraelt?
2. Mit kellett bejelenteni kürthang kísérete mellett, és mit kellett hirdetni az egész népnek?
3. Mikor kapta a próféta a látomásokat Izraelről?
4. Kinek fedi fel a titkát az Úr?
5. Miért marad kihasználatlanul számos kedvező alkalom az evangelizációs munkában?
Tanulmányozásra: Ézsaiás 60. fejezete.
I. ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
A próféciában a mennyei kinyilatkoztatás nemcsak azt tárja fel, hogy a jövendölések miként viszonyulnak ahhoz a korhoz, amelyben a próféta élt, hanem azt is, hogy e jövendölések hogyan vonatkoznak az elhangzásukat követő időkre. Gyakran a prófécia teljesedésére a kinyilatkoztatást hozó próféta szolgálata utáni távoli időben kerül sor. A 60. rész szóban forgó szakaszában az üzenet Júda jövőbeni – a babiloni száműzetésből való visszatérése utáni – helyreállítására vonatkozott. Ennek az üzenetnek mégis van egy jövőbe mutató értelmezése is: a megváltottak végidei helyreállítását vetíti előre.
Ézsaiás 60. fejezete a könyv egyik legderűlátóbb üzenetét tartalmazza. Tanulmányunk a fejezet első verseivel foglalkozik, de érinti a 61. rész néhány szövegét is.
Heti három témánk a következő: (1) Kelj fel, világosodjál!; (2) A város ragyogása; (3) A Felkent.
II. MAGYARÁZAT
Kelj fel, világosodjál!
A fejezet első tőmondatában két nőnemű ige szerepel, felkiáltó módban: Kelj fel, világosodjál! Feltételezzük, hogy a felszólítás Jeruzsálemre és jövendő helyreállítására vonatkozik. Az előző fejezetben van néhány vonatkozás a felszólító módban használt „felkel” igére, de azokban az esetekben a kifejezést Júda bukásának kaotikus leírására használta a szerző.
Ézsaiás 60. fejezetében azonban a kifejezéshez egy pozitív elem társul:
„Kelj fel, világosodjál!” (az angol fordításokban: „ragyogj!”). Ez a szókombináció egy kiindulópont, mely segít levezetnünk bizonyos bibliai utalásokat, amelyeket Ézsaiás tett az ároni áldásra: „Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg tégedet. Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját te rajtad, és könyörüljön te rajtad. Fordítsa az Úr az Ő orcáját te reád, és adjon békességet néked” (4Mózes 6:24–26).
Lehetséges, hogy ez az ima – és főleg a következő mondat: „Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját te rajtad!” – valamiképpen befolyásolta Ézsaiás 60. fejezete e szakaszának megírását. A 4Mózes 6:24–26-ban leírt papi áldás és az Ézsaiás 60. fejezete közti kapcsolat a „ragyog” jelentésű héber igető közös használata. Úgy tűnik, hogy Ézsaiás a megváltott Jeruzsálemre alkalmazza a Pentateukhosz egyik áldását, amely meg van említve az arcának ragyogására történő utalásban. Luis A. Schökel meglátása szerint az arc ragyogása a kegyesség tükrözése (lásd: The Sacred Books: Leviticus, Numbers and Deuteronomy, 2. köt., 147. o.).
Ekképpen Ézsaiás a világosság, ragyogás képével vigasztalja Jeruzsálemet, csakhogy Jeruzsálemnek nincs saját ragyogása, világossága, kívülről kell azt megkapnia. Ézsaiás egyértelműen kijelenti, hogy ez a ragyogás és világosság mégis neki tulajdoníttatik: „Eljött világosságod” (Ézs 60:1). A megváltott Jeruzsálem dicsőséges tapasztalata Isten kegyelmének kifejeződése lesz.
Határozott párhuzam rejlik ebben a mondatban – „Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt” –, amelyben a kapcsolatot a magyarázó „is” kötőszó valósítja meg. Az érkező világosság az Úr dicsősége, és az Ő dicsőségének köszönhetően ragyoghat Jeruzsálem.
A város ragyogása
Áron jól ismert áldásának Ézsaiás 60. fejezetére tett befolyása mellett a ragyogás gondolata, ténye – mely megszokott jelenség volt a Mózes és az Úr közti találkozások alkalmával – szintén befolyásolja Ézsaiást ebben a fejezetben. 2Mózes 34:29 versében például ezt olvassuk: „És lőn, amikor Mózes a Sínai hegyről leszálla… Mózes nem tudta, hogy az ő orcájának bőre sugárzik, mivelhogy Ővele szólott.”
Továbbá a ragyogás vagy a világosság motívuma akkor is jelen van, amikor Isten az izraelitákat vezeti pusztai vándorlásuk során: „Az Úr pedig megy vala előttük nappal felhőoszlopban, hogy vezérelje őket az úton, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nékik, hogy éjjel és nappal mehessenek” (2Mózes 13:21).
Ézsaiás 60:2 versében a Kivonulás könyve világosság-motívumának egy újabb érdekes analógiáját találjuk, amely segít megértenünk Jeruzsálem dicsőséges tapasztalatát: „Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik.”
A szövegösszefüggésből – a mondat második felében – egyértelművé válik a „föld” és a „népek”, valamint az „Úr” és az Ő „dicsősége” közötti párhuzam. Nyilvánvaló, hogy a „JHWH” és „dicsősége” szavak használata a felcserélhetőséget feltételezi.
Az üzenet világos: Isten fényes jövőt ígér Jeruzsálemnek. „Gyászod napjainak vége szakad” (Ézs 60:20), mivel az Úr dicsősége fog ragyogni. Ézsaiás fenséges szavakkal ír erről: „Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed” (Ézs 60:19).
Ezzel az új tapasztalattal a jólét korszaka is elkezdődik: „És szopod a népek tejét, és a királyok emlőjét szopod” (Ézs 60:16). A gazdagság új időszakával új rend veszi kezdetét a városban: „Teszem fejedelmeiddé a békességet, és elöljáróiddá az igazságot” (Ézs 60:17).
A felmagasztalt Jeruzsálem további tulajdonságai az öröm, a dicsőítés és a szabadulás (vö. Ézsaiás 60:5, 9, 18), és mindez az Úrtól jön. Az egykoron elhagyott városban nem lesz többé éjszaka. Új nap virradt: „Neveznek téged az Úr városának, Izráel Szentje Sionának” (Ézs 60:14). Ellen G. White ekképpen ír erről: „»Kelj fel, tündökölj, mert eljött világosságod, rád ragyogott az Úr dicsősége« (Ézs 60:1). Krisztus eljön hatalommal és nagy dicsőséggel, a maga és az Atya dicsőségével. Útján a szent angyalok kísérik. Miközben az egész világot sötétség borítja, szentjeinek lakhelyén világosság lesz, ők megragadják a második advent első fénysugarát. A makulátlan tiszta fény az Ő tündöklő lényéből sugárzik, és mindazok imádják Krisztust, a Megváltót, akik Őt szolgálták. Míg a gonoszok menekülnek, követői Krisztus közelségében örvendeznek.
Ekkor veszik át megígért örökségüket azok, akiket Krisztus megváltott az emberek közül. Így teljesedik szó szerint Isten Izráellel való szándéka. Ember nem hiúsíthatja meg Isten tervét. Miközben Sátán végzi gonosz munkáját, Isten szándéka biztosan halad a megvalósulás felé. Így volt ez Izráel házával is a megosztott birodalom történelmében. Így van ez ma is a lelki Izraelben” (Próféták és királyok, 720. o.).
A Felkent
A 61. fejezet legfontosabb témája a megváltást hozó és népe iránt igazságos Messiás. A fejezet három tartalmi egységre tagolódik: (1) az eljövendő Messiásról és küldetéséről szóló prófécia (61:1–3); (2) a Messiás szolgálatának eredményei (4–9); (3) Isten dicsőítő éneke (10–11).
Az Úr Felkentjének témája ismételten megjelenik a Bibliában: A „felken” ige jelentése: különleges szolgálatra vagy küldetésre elkülöníteni valakit. Áront például Mózes kente fel a főpapi szolgálatra (2Mózes 40:13), Sault és Dávidot Sámuel a királyi tisztségre (1Sámuel 10:1; 16:13), Jézus Krisztust pedig az Atya, a Szentlélek által (Zsoltárok 45:7; ApCsel 10:38) (lásd: Nichol, The Seventh-day Adventist Bible Commentary, 4. köt., 317. o.). Jézus értelmezte Ézsaiás 61:1–2 szakaszát, és magát Felkentként mutatta be, majd így szólt: „Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallásotokra” (Lk 4:21).
Erre a részre vonatkozóan írta Ellen G. White: „Ézsaiás 61. fejezete tanúsítja, hogy Krisztus azt a munkát végezte, amelyet végeznie kellett” (Jézus élete,
458. o.).
A Jézus élete c. könyv egy másik fejezetében prófétanőnk részleteket is feltár arról, ahogy Jézus názáreti prédikációjában Ézsaiás 61. fejezetére utal:
„Amikor Jézus a zsinagógában a jövendölésekből olvasott, hirtelen megállt a Messiás munkájára vonatkozó utolsó kitételnél. Miután felolvasta: »Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét«, az ezt követő szavakat kihagyta:
»és Istenünk bosszúállása napját« (Ézs 61:2). Ez éppannyira igaz volt, mint a prófécia első fele, hallgatásával Jézus nem tagadta ezt az igazságot. Ám ez utóbbi kifejezés éppen az volt, amelyet hallgatói oly örömmel hangoztattak, és amelynek teljesedésére vágyakoztak. Ítéletet mondtak a pogányokra, és észre sem vették, hogy saját bűneik nagyobbak a másokéinál. Nekik maguknak volt a legnagyobb szükségük a kegyelemre, melyet oly készségesen tagadtak meg a pogányoktól. Az a nap, amikor Jézus a zsinagógában közöttük járt, a lehetőség volt számukra, hogy elfogadják a menny hívását. Ő, aki »gyönyörködik az irgalmasságban« (Mik 7:18), szívesen megszabadította volna őket a vétkeik által vonzott romlástól” (240–241. o.).
III. ALKALMAZÁS
1. Isten dicsőíteni akar minket az Ő Fiában, azt akarja, hogy újra Országának gyermekei legyünk. Isten gyermekeiként az Ő jellemét kell tükröznünk, ez Urunk akarata. Nemzetek és népek vágynak arra, hogy lássák Isten dicsőségét az Ő gyermekei által megnyilatkozni.
Az Úr elhívott minket, hogy az Ő dicsőségét tükrözzük. Nem mi vagyunk a fény, mi mindössze visszatükrözni tudjuk az Úr világosságát. Milyen jelentőséggel bírnak számodra Jézus következő szavai: „Ti vagytok a világ világossága” (Mt 5:14). Hogyan tükrözzük az Ő világosságát mások előtt?
2. Lukács evangéliuma 4:18–19 verseiben olvassuk: „Az Úrnak lelke van én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangéliumot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.” Melyik az az evangélium terjedésére vonatkozó elv, amely kicseng ezekből az igeversekből?
Studiul 12, 13-19 martie
