MENNYEI KINCSEK GYŰJTÉSE

Text de memorat

„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért” (Mk 8:36-37)

E heti tanulmányunk: 1Mózes 6:5-14; 13:10-12, 32:22-31;; 2Korinthus 4:18; Zsidók 11:8-13, 24-29

Jézus a világ legjobb befektetési tanácsát adta, amikor azt mondta, hogy „ne gyűjtsetek  magatoknak  kincseket  a  földön,  hol  a  rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják” (Mt 6:19-20). Azzal fejezi be a befektetési stratégiáját, hogy „ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is” (Mt 6:21). Más szóval: mutasd meg, hogy mire költöd a pénzed, én pedig megmutatom neked, hol van a szíved! Ugyanis ahová tesszük a pénzünket, a szívünk is oda fog húzni, ha már nincs eleve ott.
Szeretnénk, hogy a szívünk Isten országa felé húzzon? Ha igen, akkor fektessük oda a pénzünket, ahol örökös jutalmat nyer! Fordítsuk az időnket, a pénzünket és az imáinkat Isten művére! Ha így teszünk, még jobban érdekelni fog minket az a munka, és a szívünk is követni fogja azt. Ezen a héten olyan igeszakaszokat és képeket vizsgálunk meg, amelyek bemutatják, hogyan gyűjtsünk kincset a mennyben és szerezzünk örökre megmaradó jutalmat.

Február 11– 18. – A keresztény otthon hete
 

EGW idézet:

Érdemes minden erőtökkel azon dolgozni, hogy javaitokat a mennybe helyezzétek át, mert nagyon fontos, örök érdekeiteket szolgálja. Semmi sem vész el, amit Isten művére adományoztok. Amit a lelkek megmentésére és Isten dicsőségére adtok, azt a legsikeresebb befektetésnek kell tekintenetek már erre az életre és az eljövendő életre vonatkozóan is. Az arany és ezüst talentumok értéke gyarapodni fog, ha a pénzváltók asztalára helyezitek, és majd bejegyzésre kerül a mennyei könyvekben a nevetek mellé. Az örökkévaló gazdagságok edényei legyetek, mely javak értéke a pénzváltók kezében csak növekszik. Amikor adományoztok Isten művére, kincseket tesztek félre a mennyben. És mindaz, ami ekképpen összegyűlik, a pusztulástól és a veszteségtől védve lesz, hogy tartós, örök gyarapodásban legyen része. – Review and Herald, 1888. január 24.

Minden keresztény Isten sáfára, akire az Úr a javait bízta. Akik kereszténynek vallják magukat, bölcsen használják fel javaikat. Isten számontartja a rátok bízott pénzt, és a lelki előnyöket. Vajon ti is hű sáfárokként fogjátok nyilvántartani ezeket? Figyelni fogjátok, hogy bölcsen használjátok-e fel azt, amit Isten rátok bízott, vagy inkább önző és hivalkodó költekezésre pazaroljátok el? Ó, bárcsak minden pénzöszszeg, ami a szükségletek kielégítését szolgálja, inkább a mennyei kincsek gyarapodásához járulna hozzá! […]
Isten megtartja hűséges sáfárait, akik készek a tőle kapott erejüket és ajándékaikat megfelelő, hasznos módon felhasználni. Ha mindenki tudomást vesz az Úr iránti kötelességéről, akkor gondviselése folytán Isten fejedelmi adományok felajánlására teszi képessé. Egyeseknek megadja a lehetőséget kisebb adományok hozatalára is, azonban Őelőtte mind az apró, mind pedig a nagy adományok egyformák, ha az Ő dicsőségére vannak felajánlva. – That I May Know Him, 220. o.

Mihez mérhető egy emberi lélek elvesztése? Erre a kérdésre mindenkinek választ kell adnia. Jézus, a  világ  Megváltója szánalommal tekint azon sokaságra, akik kereszténynek vallják magukat, ám nem Őt, hanem önmagukat szolgálják. Ezek az emberek szinte egyáltalán nem gondolnak az örök valóságokra, nem veszik figyelembe az Úr figyelmeztetéseit, melyekkel rámutat arra a gazdag jutalomra, amelyet készített hűségeseinek, akik készek odaadó szeretettel Őt szolgálni. Eléjük tárja az örök valóságokat, és kitartóan kérleli őket, hogy mérlegeljék, mit jelent Krisztus engedelmes és hűséges követőjének lenni, majd így szól:
„Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.” (Mt 6:24) – Manuscript 45, 1890.

Ahol van a kincsetek, ott van a szívetek is. Az Úr talentumainak birtoklóira hatalmas felelősség hárul. Nem költhetik pénzüket csak saját önző vágyaik kielégítésére, mivel ezzel az Úr tárházát rövidítik meg. A Szentlélek Isten semmihez sem fogható jósága révén munkálkodik az emberben, és készteti kisebb vagy nagyobb adományok felajánlására Isten ügyéért és az Ő dicsőségére. – Reflecting Christ, 266. o.

Érdemes megemlíteni: Isten gyakran arra hívja azokat, akik mennyei kincset keresnek, hogy nagy mértékben változtassanak a földi életükön. Készüljünk fel rá, hogy esetleg mi is ilyen helyzetbe kerülünk!

1. Olvassuk el 1Móz 6:5-14 szakaszát! Milyen gyökeres változásokkal nézett Noé szembe amiatt, hogy Istennek engedelmeskedett? Milyen elveket találhatunk itt mi, akik szintén olyan világban élünk, amit figyelmeztetni kell a közelgő veszélyre?

Noé arra is fordíthatta volna az idejét és az erőforrásait, hogy otthont készít magának. Mégis úgy döntött, hogy alapvetően megváltoztatja az életét, és százhúsz éven át engedelmeskedett Isten felszólításának, építette a bárkát.
Ma az özönvíz történetét kétkedve többen csak mítosznak tartják, ezért elutasítják, általában a természet törvényeire vonatkozó tudományos feltételezésekre alapozva. Ebben semmi új nincs. „Az özönvíz előtti világ századokon át változatlanoknak hitte a természet törvényeit. Az ismétlődő évszakok rendben követték egymást. Addig soha nem esett eső. A földet köd és harmat öntözte. A folyók még soha nem léptek ki medrükből, hanem vizüket baj nélkül vitték a tengerbe. Szilárd törvények tartották a vizet partjai között” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 66. o.). Az özönvíz előtt a valóságra alapozott téves értelmezés alapján úgy érveltek az emberek, hogy sosem lehet árvíz. Az özönvíz után pedig a valóságra alapozott, de hibás okfejtés következtében mondták, hogy sosem volt özönvíz.
Eközben a Biblia azt is kijelenti, hogy az emberek ugyanúgy kételkedni fognak a végidei eseményekkel kapcsolatban, ahogyan azt az özönvíz idején tették (lásd 2Pt 3:3-7). Hogyan készülhetünk tehát fel a közelgő pusztulásra? Van olyan tudatos döntés, amit „késleltetett jutalmazásnak” neveznek. Tulajdonképpen azt jelenti, hogy a szebb jövő reményében türelmesen kell végezzük a munkát, amire Isten elhívott bennünket. Nem tudjuk, Krisztus mikor tér vissza, de a fontosabb az, hogy Noéhoz hasonlóan addig azt tegyük, amire az Úr kér bennünket, még akkor is, ha az alapvető módon megváltoztatja az életünket, ahogy az Noé esetében is történt.
 

Mennyire állunk készen arra, hogy Isten felhívására nagymértékben változtassunk az életünkön, amint Noé is tette? (Segítség: lásd Lk 16:10!)

EGW idézet:

Noé és családja nem egyedül félte Istent, és nem egyedül engedelmeskedett neki. De Noé volt valamennyiük között a legkegyesebb és legszentebb a földön. Csak az ő életét őrizte meg Isten, hogy végrehajtsa akaratát, és bárkát építve figyelmeztesse a világot a közelgő ítéletre. Matuzsálem, Noé nagyapja a vízözön évéig élt. Mások is elhitték Noé prédikálását, és segítettek neki a bárka építésében, de meghaltak, mielőtt a vízözön eljött a földre. Noé prédikálása és a bárka építésének példája által kárhoztatta a világot.
Isten mindenkinek alkalmat adott arra, hogy bűnbánatot tartson, és megtérjen. Nem hittek azonban Noé prédikálásának. Kicsúfolták figyelmeztetéseit, és kigúnyolták a szárazföldön lévő hatalmas hajót. Noénak nem sikerült megváltoztatni embertársait. De több mint száz évig kitartott azon törekvésében, hogy az embereket bűnbánatra és Istenhez való megtérésre bírja. A bárkára mért minden kalapácsütés egy prédikáció volt a néphez. Noé utasítást adott, prédikált, dolgozott, miközben az emberek csodálkozva szemlélték és fanatikusnak tartották. – A megváltás története, 63. o.

A geológusok állítása szerint maga a föld a benne talált dolgokkal bizonyítja, hogy sokkal idősebb, mint ahogy a mózesi krónika tanítja. Emberi és állati csontokat, hadieszközöket, a ma illetve több ezer éve élő fáknál sokkal nagyobb, megkövesedett fákat fedeztek fel. Ebből azt következtetik, hogy a föld a teremtés krónikájában megjelölt időnél sokkal régebben benépesedett a mai embereknél sokkal magasabbakkal. Ennek az okfejtésnek a nyomán a teremtés napjait roppant hosszú, határtalan időszakoknak tartja sok olyan ember, aki hitet tesz a Biblia mellett.
De a Bibliát félretéve a geológia semmit sem tud bizonyítani. Akik érveléseiket olyan bizalommal építik a geológia felfedezéseire, azoknak fogalmuk sincs az özönvíz előtti emberek, állatok és fák méreteiről vagy az özönvízkor történt hatalmas változásokról. A földben talált maradványok olyan állapotokról tanúskodnak, amelyek sok tekintetben különböznek a jelenlegiektől, de hogy  ezek  az  állapotok mikor léteztek, azt csak az ihletett beszámolóból tudhatjuk meg. Az özönvíz történetében az Ige megvilágítja azt, amit a geológia önmaga soha nem képes kideríteni. A Noé korában élő és a jelenlegieknél sokkal nagyobb emberek, állatok és fák a földbe temetődtek, és így maradtak fenn, bizonyítva a későbbi nemzedékeknek, hogy az özönvízkori embert víz pusztította el. Isten azt akarta, hogy ezeknek a dolgoknak a feltárása hitet ébresszen az ihletett történelem iránt. De az emberek a maguk hiábavaló okoskodásukkal ugyanabba a tévedésbe és hibába esnek, mint az özönvíz előtt élők. Azokat a dolgokat, amelyeket Isten áldásul adott, helytelen alkalmazásukkal átokká változtatják. – Pátriárkák és próféták, 112. o.

A kötelesség hangja Isten hangja, mely útmutatóul adatott a mennyből. Akár tetszik, akár nem, eleget kell tennünk feladatainknak. Ha az Úr azt várja el, hogy vigyünk üzenetet Ninivébe, nem nézné jó szemmel, ha Jáfóba vagy Kapernaumba utaznánk. Az Úrnak alapos oka van, ha elküld valahová, és ha abba az irányba vezérli lépteinket. – In Heavenly Places, 226. o.
 

Isten felszólította Ábrámot, hogy hagyja el szülőföldjét és a családját, és menjen arra a földre, amit majd mutatni fog neki. Nem tudjuk meg a részleteket, de Ábrámnak el kellett hagynia születési helyét, ahol a fiatalkorát töltötte. Nem lehetett könnyű döntés, emiatt minden bizonnyal le kellett mondania néhány földi örömről és kényelemről.

2. Olvassuk el 1Móz 12:1-3 részét! Az ígéret és annak elfogadása következményeként hogyan áldotta meg Isten „a föld minden nemzetségét” (ÚRK) Ábrahámban?  

Nagy dolog volt ez Ábrám és a családja számára, ami meg is változtatta az életüket. „Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni, és kiment, nem tudva, hova megy” (Zsid 11:8, ÚRK). „Ábrahám feltétel nélküli engedelmessége a hit egyik legcsodálatosabb bizonyítéka az egész Bibliában” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 94. o.).
A legtöbben nem állnánk készen arra, hogy elhagyjuk a szülőföldünket, azzal együtt a barátainkat és a családtagjainkat is. Ábrám viszont így tett. Megelégedett azzal, hogy ott legyen, ahová Isten küldte. Bármilyen különösnek is tűnjön a helyezt, Ábrahám, Izsák és Jákób sosem vehette birtokba azt a földet, amíg éltek – mégis hűek maradtak az Úrhoz.
 

3. Olvassuk el Zsid 11:8-13 szakaszát! Milyen időszerű üzenetet kapunk itt?

Ábrámot fejedelemként ismerték. Nagylelkűnek, bátornak, vendégszeretőnek tartották, aki a Magasságos Istent szolgálta. Példás bizonyságot tett Istenről. Az Úr kegyelméből Ábrahám örökösei vagyunk. „Úgy, amint Ábrahám is hitt Istennek, aki ezt igazságul számította be neki. Értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, azok Ábrahám fiai” (Gal 3:6-7, ÚRK). „Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor Ábrahám utódai és ígéret szerint örökösök vagytok” (Gal 3:29, ÚRK).
Ábrahámnál, ahogy Noénál is azt látjuk, hogy olyan döntést hozott, ami alapvetően megváltoztatta az életét, amikor engedelmeskedett Istennek. 

Olvassuk el 2Kor 4:18 versét! Milyen hatást gyakorol ez a vers a lelki téren hozott döntéseinkre? Hogyan követte Mózes és Ábrahám ugyanezt az elvet?
 

EGW idézet:

Szolgáinak is hasonlóképpen kell cselekedniük. Ábrahámhoz így szólt az Úr, amikor felszólította, hogy hintse az igazság magvát: „Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából a földre, amelyet én mutatok néked.” (1Móz 12:1) Ő pedig „kiméne, nem tudván, hová megy” (Zsid 11:8). A jeruzsálemi templomban imádkozó Pál apostol is ezt az üzenetet kapta Istentől: „Eredj el, mert én téged messze küldelek a pogányok közé.” (Csel 22:21) Mindazoknak, akiket Krisztus elhívott, ugyancsak el kell hagyniuk mindent, hogy követhessék Őt. Szakítaniuk kell régi társaikkal, fel kell adniuk terveiket, le kell mondaniuk földi reményeikről. Fáradsággal, könnyek között, magányosan és áldozatok árán kell a magot vetniük. – Krisztus példázatai, 36. o.

„Avagy Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazíttatott-é meg, felvivén Izsákot, az ő fiát az oltárra? Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit.” (Jak 2:21–22)
Létezik nem üdvözítő hit is. Az Ige szerint az ördögök is hisznek és rettegnek. Ez az úgynevezett hit nem a szeretet cselekedetei által működik, és nem tisztítja meg a lelket, ezért egyetlen embernek sem tulajdoníttatik igazságul. Az apostol mondja: „Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből.” (Jak 2:24) Ábrahám hitt Istenben. Ezt honnan tudjuk? Onnan, hogy cselekedetei tettek bizonyságot hitének milyenségéről, és ez a hit tulajdoníttatott néki igazságul.
Napjainkban ábrahámi hitre van szükség, ami bevilágíthatja a körülöttünk levő sötétséget Isten szeretetének kellemes sugaraival. Hitünket a jó cselekedetek teszik gyümölcsözővé, mivel a hit cselekedetek nélkül halott. Minden elvégzett feladat, minden áldozathozatal Jézus nevében kimondhatatlanul nagy jutalmat szerez. Isten a parancsolatai által szólít és áld meg bennünket. – Signs of the Times, 1898. május 19.

Sokáig vártunk Megváltónk visszatérésére. De az ígéret biztos. Hamarosan megígért otthonunkban leszünk. Ott Jézus az élő folyam mellett vezet bennünket, amely Istennek trónjából folyik ki (Jel 22:1), és megmagyarázza nekünk gondviselésének homályos útjait, amelyeken átvitt bennünket e földön jellemünk tökéletesítése céljából. Ott tisztán látjuk és szemléljük a helyreállított Éden szépségeit. Midőn Megváltónk lábához tesszük koronánkat, amelyet Ő helyezett a fejünkre, arany hárfáinkon játszva az egész mennyet betöltjük a trónon ülőnek dicséretével. Mindaz, ami földi otthonunkban szép, emlékeztessen minket ama kristály folyóra és zöld mezőre, a hajladozó fákra és élő kútforrásokra, a fénylő városra, a fehér ruhás énekesekre, mennyei otthonunkra – a szépség ama világára, amelyet egyetlen művész sem tud megfesteni, egyetlen halandó nyelv sem képes leírni. „Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.” (1Kor 2:9) – Boldog otthon, 544–545. o.

Amikor Isten hívására Ábrám elhagyta a hazáját, Lót, az unokaöcscse úgy döntött, hogy vele tart a hosszú utazáson. Mózes első könyve 13. fejezete feljegyzi, az Úr gazdagon megáldotta Ábrámot, akinek így
„sok jószága, ezüstje és aranya volt” (1Móz 13:2, ÚRK). Viszont Lótnak is „voltak juhai, ökrei és sátrai” (1Móz 13:5, ÚRK). Olyan gazdagok lettek mindketten a hatalmas csordáikkal, hogy nem maradhattak meg egymás mellett. Ábrám felajánlotta Lótnak, hogy kiválaszthatja, hol szeretne élni. Így akarta elkerülni a pásztoraik közötti összetűzéseket. Lótnak természetesen át kellett volna adnia a választás jogát Ábrámnak, mint nála idősebbnek, hiszen neki köszönhetően gazdagodott meg. Ám semmilyen hálát nem mutatott jótevője iránt, önző módon azt a földet kívánta, amit a legjobbnak tartott.
 

4. Olvassuk el 1Móz 13:10-12 részét! Milyen észszerű tényezők vezethették Lótot a döntésére?  

Bármilyen egyszerűen magyarázhatta is a döntését Lót, hogy a városba költözik, de ott a dolgok nem alakultak jól a számára. Amikor azonban Ábrám meghallotta, hogy mi történt vele, nem azt mondta: „Bizony Lót, ez elég kellemetlen, de csak azt aratod, amit vetettél.” Inkább a segítségére sietett (lásd 1Mózes 14. fejezetét).
Előfordul, hogy nem tanuljuk meg a leckét, amikor új dolgokat próbálunk megszerezni. Lót egyenesen visszaköltözött Sodomába! Nagy irgalmában Isten mégis hírmondókat küldött Lóthoz és a családjához, hogy tudtukra adja, milyen pusztítás közeleg ezekre a városokra.
 

5. Olvassuk el 1Móz 18:20-33 szakaszát! Mit mondott Isten Ábrahámnak, miért látogatott el a földre? Mit felelt Ábrahám a gonosz városok elpusztításának hírére?  

Mivel Ábrahám aggódott Lótért és a családjáért, alkudozni kezdett Istennel, hogy kegyelmezzen meg a városoknak, ha laknak bennük igaz emberek. Ötvennel kezdte és egészen tízig ment le. Szerető jellemével összhangban az Úr egészen addig kegyelmet adott, amíg Ábrahám tovább kérlelte Őt. Isten és két angyala személyesen mentette meg Lótot, a feleségét és a két lányát. Ám a felesége visszatekintett és sóbálványnyá vált. Lót gazdag emberként költözött Sodomába és szinte nincstelenül távozott. Mennyire vigyáznunk kell a döntésekkel, amelyeket meghozunk, főként amikor a teljes kép helyett a rövidtávú haszonszerzésre figyelünk (lásd Mk 8:36-37)!

EGW idézet:

Lót Sodomát választotta lakóhelyül, mert látta a világi előnyöket. De miután megtelepedett és világi kincsekben meggazdagodott, meggyőződött róla, hogy hibát követett el, mikor nem vette figyelembe annak a közösségnek erkölcsi állapotát, amelyikben hazát választott. – A Te Igéd igazság, 1. köt., 1092. o.

Lót egy kies területet választott, amely nagy nyereséggel kecsegtetett. Már gazdag emberként került a környékre, és választása semmilyen különlegesebb eredményt nem hozott számára. A különbség mindig abban mutatkozik meg, hogy az ember enged-e a jó befolyásának, vagy inkább a mulandó előnyöket választja. Nagyon sok út vezet Sodomába. Szükségünk van arra, hogy szemeink mennyei gyógyírral legyenek megkenve, hogy felismerjük az Istenhez vezető utat. – Letter 109, 1899.

Ábrahám megtisztelte Istent, és Isten is megtisztelte Ábrahámot. Tanácsolta őt, és beavatta a mennyei tervekbe. „Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, amit tenni akarok?” – kérdezte az Úr.
A hit embere közbenjárt Sodoma lakosaiért. Egyszer már a kardjával megmentette őket, most pedig ima által próbált segíteni rajtuk. Mélységes tisztelettel és alázattal könyörgött az Úrhoz. Ő, a bűnös ember közbenjárt egy másik bűnös emberért. Ilyen lelkületet kell tanúsítaniuk mindazoknak, akik Istenhez közelednek. Ábrahám olyan gyermeki bizalommal rendelkezett, mint amilyet elvár gyermekétől az édesapa. A mennyei Küldötthöz járulva könyörgött és imádkozott. […]
Ábrahám imáját a veszendő lelkek iránti szeretete ihlette. Noha nem értett egyet a züllött város vétkeivel, mégis szerette volna, ha a bűnösök megmenekülnek. Sodoma iránti mély érdeklődése mutatja, hogy milyen törődést kell tanúsítanunk a megtéretlenek felé. Gyűlölnünk kell a bűnt, de irgalommal és szeretettel kell viseltetnünk a bűnösök irányába. – Conflict and Courage, 51. o.

A gazdagról és Lázárról szóló példázat arra világít rá, hogy e két ember által képviselt embercsoportot miként értékelik a láthatatlan világban. A gazdagság nem bűn, ha valaki becsületesen jutott hozzá. Isten nem ítéli el a gazdagot gazdagsága miatt. De elmarasztalja akkor, ha a reá bízott anyagiakat önzően használja fel. […]
Pénzt nem vihetünk magunkkal az elkövetkezendő életbe. Ott nem lesz szükség rá. Azonban azokat a jó cselekedeteket, amelyekkel lelkeket mentettünk Krisztusnak, magunkkal visszük a mennybe. Akik pedig az Úr ajándékait önzőn maguknak használják fel, támasz nélkül hagyva nincstelen felebarátaikat, és Isten földi műve előbbre viteléért semmit sem tesznek, azok meggyalázzák Alkotójukat. A mennyei könyvekben nevük mellett ez áll: megrabolták Istent. […]
Krisztus fellebbentette a függönyt, és megmutatta ezt a képet a papoknak és főembereknek, az írástudóknak és farizeusoknak. Ti, akik e világ javaiban dúskáltok, de Isten dolgaiban nem, gondolkozzatok el ezen a jeleneten! Akit az emberek nagyra becsülnek, az Isten szemében visszataszító. Krisztus kérdi: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért?” (Mk 8:36–37) – Krisztus példázatai, 266–267. o.
 

Jákób fiatalemberként szerette és félte Istent, mégis szövetkezett az édesanyjával, Rebekával, hogy megtévessze az édesapját és elnyerje az áldását. Ennek következtében felnőtt korában rossz útra lépett. Menekülnie kellett, nehogy utolérje a korai halál. Rebeka azt mondta neki, hogy „fuss Lábánhoz… És maradj nála egy kevés ideig, míg a te bátyád haragja elmúlik… akkor elküldök és haza hozatlak téged” (1Móz 27:43-45). Jákób végül húsz évig maradt távol, és többé nem látta az édesanyja arcát.
 

6. Olvassuk el 1Móz 32:22-31 verseit! Mi történt itt Jákóbbal? Milyen lelki tanulságokat szűrhetünk le ebből az esetből Isten kegyelméről, amit akkor is felkínál, amikor rossz döntést hozunk meg?

„Alázatosan, bűnbánattal és a saját akaratáról lemondva ez a bűnös, tévelygő halandó legyőzte a mennyei Felséget. Remegve kapaszkodott Isten ígéreteibe, és a Végtelen Szeretet szíve nem tudta elutasítani a bűnös könyörgését.
Ekkor világosan Jákób elé tárult, mi volt az a hiba, ami bűnéhez, az elsőszülöttségi jog csalás általi megszerzéséhez vezetett. Nem bízott Isten ígéreteiben, hanem a saját erőfeszítéseivel akarta elérni azt, amit Isten a maga idejében és módján valósított volna meg…
Jákób megkapta azt az áldást, amelyre lelke vágyott. Isten megbocsátotta annak a bűnét, aki a másikat kitúrta a helyéből” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 158–159. o.).
 

7. Olvassuk el 1Móz 49:29-33 szakaszát! Jákóbnak nem volt már földje Kánaánban. Ennek ellenére mit hagyott meg a fiainak a temetésével kapcsolatban? Vajon miért kérhette ezt?

A Bibliában az áll, hogy mindhárom pátriárkát ugyanabba a barlangba temették el, a feleségükkel együtt. Jákób, aki erősen bízott az Úrban, idegennek, vándornak tartotta magát ezen a földön (lásd Zsid 11:13). Noha hibákat követett el, de ő, aki nincstelenül távozott Kánaánból, gazdag emberként tért oda vissza.

A hibáink ellenére Isten még mindig megáldhat bennünket. Mennyivel jobb volna azonban már kezdettől fogva elkerülni a rossz döntéseket! Milyen válaszutak előtt állunk most? Hogyan kerülhetjük el azt, hogy roszszul válasszunk?

EGW idézet:

Rebeka keserűen megbánta a Jákobnak adott tanácsot, mert ezáltal örökre elválasztotta őt magától. Jákob kénytelen volt elmenekülni, hogy megmentse életét Ézsau haragjától, így anyja többé sohasem látta meg arcát. Izsák még sok évet élt azután, hogy Jákobra adta áldását. Jákob és Ézsau életmódja meggyőzte őt, hogy az áldás jogosan illette meg Jákobot. – A megváltás története, 89. o.

Jákobnak erőteljesen elé tárult az a bűne, hogy csalással akarta megszerezni bátyja áldását, azért fél, hogy Isten megengedi Ézsaunak, hogy elvegye életét. Egy angyalt mutattak be nekem, amint Jákob előtt állt, és rámutatott hibáinak igazi természetére. […] Jákob egész éjjel küzdött az angyallal. Áldásért könyörgött. Úgy tűnt, hogy  az  angyal  ellenállt  imájának,  állandóan  emlékeztette  bűneire, és igyekezett elszakadni tőle. Jákob elhatározta, hogy megragadja az angyalt, de nem testi erejével, hanem a hitével. Szenvedéseiben Jákob hivatkozott bűnbánatára, mély alázatra, amelyet bűnei miatt érzett. […] Amikor azonban látta, hogy nem vehet erőt Jákobon, hogy meggyőzze őt természetfeletti hatalmáról, érintette combcsontját, amely csípőjében azonnal kificamodott. Jákob azonban nem adta fel eltökélt szándékát a testi fájdalmak ellenére sem… Hite a hajnal feljöttéig a végsőkig komollyá vált. Nem akarta elbocsátani az angyalt, amíg az meg
nem áldja őt. – A megváltás története, 94–95. o.

Áldozathozatalt követel, ha Istennek adjuk át magunkat. Ez azonban csupán alantasabb dolgaink feláldozása a magasztosabbért, a testi feláldozása a lelkiért, a mulandó feláldozása az örökkévalóért. Isten nem szeretné az akaratunkat megsemmisíteni, hiszen szándékát csakis az akarat segítségével tudjuk megvalósítani. Neki kell átadnunk akaratunkat, hogy azután visszakapjuk, de már megtisztítva, kifinomítva, és a szeretet által úgy Istenhez kötve, hogy az Úr keresztül tudja áramoltatni rajtunk a szeretet és az erő hatalmas árjait. Bármilyen keserűnek és fájdalmasnak tűnik is ez az átadás a csökönyös, konok szív előtt, mégis áldás lesz számára: „Jobb tenéked.”
Amíg Jákób nem borult rokkant csípővel, magatehetetlenül a szövetség angyalának keblére, addig nem ismerte a hit győzelmét. Csakis akkor nyerte el az „Isten győztes harcosa” címet, amit az Izrael név jelent, amikor már sántítva járt. Ézsau fegyveresei csak akkor álltak meg előtte tisztelettel. Majd később a fáraó – ősi királyok büszke sarja – áldására szomjazva hajolt meg előtte. Üdvösségünk fejedelme, Jézus is szenvedések által vált tökéletessé, a hit fiai így „felerősödtek a betegségből… megszalasztották az idegenek táborait” (Zsid 11:34). Így „még a sánták is zsákmányt vetnek” (Ésa 33:23), „olyan lesz köztük a legalábbvaló, mint Dávid, a Dávid háza… mint az Úrnak angyala” (Zak 12:8). – Gondolatok a hegyibeszédről, 62. o.
 

Mózes személye kimagaslik a szent történelem korai éveiben. Isten gondviselése tartotta őt életben vállalkozó szellemű édesanyja és gondoskodó nővére segítségével. Amikor a fáraó lánya megtalálta a kis Mózes kosarát a sás között, megkérdezte a héber édesanyát, hogy gondoskodna-e a kicsiről, és még fizetett is neki érte. Micsoda áldásos kihívás volt ez a fiatal anyuka számára, aki idegen és rabszolga is volt az országban! Jókébednek csak tizenkét éve volt arra, hogy megtanítsa a gyerekét imádkozni, bízni Istenben, tisztelni Őt, illetve jellemben felkészítse a jövőbeli szolgálatára. Mózes évekig tanult aztán Egyiptom királyi udvarában. „Megtanították Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére, és hatalmas volt szóban és tettben” (ApCsel 7:22, ÚRK). Férfivá érve azonban olyan tudatos döntést hozott, ami megváltoztatta az életét és a történelem menetét.

8. Olvassuk el Zsid 11:24-29 részét! Gondoljunk arra, amit Mózes maga mögött hagyott és amivel ahelyett szembe kellett néznie! Próbáljuk elképzelni a helyzetét, mielőtt meghozta a döntését! Mit hagyott hátra és mit fogadott el a távozásával? 

Egyiptom volt az egyik, ha nem a legnagyobb hatalom a korabeli ókori világban. A Nílus megtermékenyítette a földet, így a gabonával teli Egyiptom gazdag és erős ország volt. Mózes pedig ennek az országnak az élén állhatott volna. Szinte el sem tudjuk képzelni, mennyire csábíthatta őt fiatalkorában Egyiptom világa, annak minden kincsével együtt. Bizonyára csalogatta az elismerés, az élvezetek tömkelege és a gazdagság. Kétségkívül könnyen megmagyarázhatta volna magának, ha marad és nem vet el magától mindent csak azért, hogy egy csapat semmibe vett rabszolgához kösse a sorsát.
Mégis mi történt? Ahogy a Szentírás mondja: „Inkább választotta az Isten népével való együtt nyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét” (Zsid 11:25, ÚRK), nem is beszélve a szenvedésekről! Mózes második könyvének nagy része azzal foglalkozik, hogy mivel küszködött és milyen próbákkal nézett szembe, ráadásul nem léphetett be az ígéret földjére sem, mindazok ellenére, amiken át kellett mennie (lásd 4Móz 20:12). Mindannyian tudjuk, Mózes végül a helyes döntést hozta meg, noha maga is azon tűnődött, hogy jól választott-e.
 

Világi szempontból nézve Mózesnek Egyiptomban kellett volna maradnia. Keresztényként azonban olyan képet kapunk a valóságról, ami messze túlröpít bennünket ezen a világon.

EGW idézet:

Mózes bölcs ember volt. Isten az Ő bölcsességében megadta neki a felkészülés lehetőségét a különösen fontos feladatra. Magas fokú képzésben részesült, hogy vezető lehessen. Amikor a harcban a hadsereg élére állt, az ellenség elveszítette a csatát, és amint hazatért a harcmezőről, hadserege dicsérő szavakkal illette őt. Mindezek mellett Mózes sosem felejtette el, hogy Isten volt az, aki elhatározta, általa fogja megszabadítani Izrael gyermekeit. – The Youth’s Instructor, 1903. január 28.

Mózes ereje a minden hatalom forrásával, a seregek Urával való kapcsolatából fakadt. Hatalmasan fölülemelkedett minden földi vonzáson, és teljesen Istenre hagyatkozott. Úgy tekintette magát, mint aki az Úré. Míg hivatalosan az egyiptomi királyi érdekeltséggel állt kapcsolatban, megállás nélkül Isten kormányának törvényeit tanulmányozta, így hite egyre növekedett. Ez a hit értékes volt számára. Mélyen benne gyökerezett legkorábbi tanulmányainak talajában. Művelődése hivatva volt fölkészíteni őt Izrael fogságból való kiszabadításának nagy és fontos művére. Mózes elgondolkodott ezeken a dolgokon; szüntelenül Istentől jött megbízatására hallgatott. Miután megölte az egyiptomit, rádöbbent, hogy még nem értette meg Isten tervét. Elfutott hát Egyiptomból és pásztor lett. Nem tervezte többé a fontos feladat elvégzését, hanem igen szerény, igen alázatos lett. Az elméjét betöltő köd szertefoszlott, s  arra  fegyelmezte  értelmét,  hogy  Istent  keresse  mint  menedékét. – A Te Igéd igazság, 1. köt., 1098. o.

Mózest arra vezette a hite, hogy a láthatatlan örökkévalókra tekintsen. Elhagyta az udvari élet ragyogó vonzalmait, mert ott a bűn tanyázott. Lemondott a jelenről, mely jónak látszott, de romlásba és pusztulásba csalogatott. A valódi vonzó dolgok voltak értékesek számára – ami örökkévaló. A Mózes által hozott áldozatok valójában nem is voltak áldozatok. Futni, veszni hagyta a jelen látszólagos, csalóka jót a bizonyos, magasztos, halhatatlan jóért. Mózes elviselte Krisztus gyalázatát, mert többre értékelte a gyalázatot az egyiptomiak kincseinél. Elhitte, amit Isten mondott, s a világ bármi gyalázkodása sem vitte rá, hogy eltérítse a becsületességtől. Mint Isten felszabadult embere járta a földet. Krisztus szeretete élt szívében, ami nemcsak emberi méltóságra emelte, hanem az igaz keresztény kegyességek kitűnősége járult méltóságához. Mózes göröngyös és veszélyes ösvényen járt, de a láthatatlanokra tekintett, ezért nem botlott el. Vonzó volt számára a jutalom, s az lehet számunkra is. Mózes meghitt kapcsolatban élt Istennel. Az a kötelesség vár, hogy jellemed megváltoztatására és vonzóvá tételére használd életed hátra lévő részét. A megújult lélekben új élet keletkezik. Krisztus ott a benn lakozó Üdvözítő. Amire talán úgy tekint az ember, hogy nehéz lemondania róla, azt feltétlenül fel kell adnia. A leszóló, zsarnoki szót ne ejtsd ki, így értékes győzelmet aratsz. Igazi boldogság lesz az eredménye minden lemondásodnak, az éned minden keresztre feszítésének. Ha kivívjuk az első győzelmet, a második könynyebb lesz. Ha Mózes elhanyagolta volna az Isten nyújtotta lehetőségeket és előjogokat, a mennyből jövő fényt hanyagolta volna el – akkor nyomorult, csalódott ember lett volna… Az embernek világosság és lehetőségek állnak rendelkezésére, s ha kihasználja azokat, győzedelmeskedni tud. A győzelem által életeddel bizonyíthatod Isten kegyelmének hatalmát. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 345. o.


 

Ellen G. White: A megváltás története, „A győzedelmeskedő hit” című fejezet.

Isten betartotta a szövetség rá eső részét, amikor megáldotta Ábrahámot. Ábrahám pedig azzal tisztelte az Urat, hogy nem a földön gyűjtött kincseket. „Nem erre a világra szól az az örökség, amit Isten ígért népének. Ábrahámnak nem volt birtoka a földön, »egy lábnyomnyi« sem (ApCsel 7:5). Ugyan nagy vagyona volt, de Isten dicsőségére és embertársai javára használta fel. Nem tekintette ezt a világot otthonának. Isten arra szólította, hogy hagyja el bálványimádó honfitársait, és neki ígérte Kánaánt mint örök birtokot, de sem fia, sem unokája nem kapta meg azt. Amikor Ábrahám temetkezési helyet akart szerezni halottja számára, meg kellett azt vennie a kananeusoktól. Egyetlen birtoka az ígéret földjén egy sziklába vájt sír volt a Makpelah barlangjában” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 133. o.).
Életünk során időnként kísértést érzünk arra, hogy keressük a gazdagságot és a kényelmet. Erős hitre van szükségünk ahhoz, hogy kivárjuk a jutalmazást. „A fáraó palotájának a nagyszerűségét és az uralkodó trónját ösztönzésként tárták Mózes elé. Ő azonban tudta, hogy a királyi udvar bűnös örömei és élvezetei az embert elvonják Istentől. Mózes túltekintett a káprázatos palotán, a koronán, és tekintetét arra a nagy megtiszteltetésre irányította, amellyel a Magasságos az Ő szentjeit ajándékozza majd meg bűntől mentes országában.” (i. m. 205–206. o.)

Naponkénti tanulmányozásra: 2Krón 14–20; Ellen G. White: Az imádság, 14. fejezet, a „Minden nap imádkozzatok az áldásért, amelyet a szombat hozhat” bekezdéstől a fejezet végéig
 

1.    Mennyi ideig élt Izrael az igaz Isten nélkül?
 

 2.    Milyen volt Asa halotti ágya?

 3.    Ki volt az, aki térítő útra indult, hogy az embereket atyáik Istenéhez fordítsa?      

4.    Ki volt az a gonoszul cselekvő király, akivel Jósafát barátságot kötött, s amivel kiváltotta az Úr nemtetszését?

 

 5.    Milyen körülmények között lesz képtelen a tanító megérteni és teljesíteni a küldetését?

Noé kincseket gyűjtött a mennyben. Istennel járt, és hit által minden jövedelemforrását arra használta fel, hogy bárkát építsen a szárazföldön. Figyelmeztette a világot, hogy készüljön fel a nagy pusztításra, amit az addig nem létező eső fog okozni, de egyedül csak ő és a családja menekült meg és örökölte az egész földet (1Móz 6:14-18). Ábrahám is hit által indult útnak, anélkül hogy tudta volna, hova megy, és bízott abban, hogy a meddő felesége sok nép anyja lesz (1Móz 11:30; 17:16). A későbbiekben Ábrahám magával vitte egyetlen fiát - legdrágább kincsét -, hogy feláldozza (1Móz 22:9; Zsid 11:17). Mózes, a herceg, lemondott az uralkodás jogáról, mert helyesen megértette, hogy hasznosabb az Isten ügyéért való szenvedés, mint a földi gazdagságok és élvezetek (Zsid 11:24-27).
A gazdagság szeretete azonban elnyomhatja az Ige hangját az emberi szívben. A virágzó Sodomába költöző Lót, ahogy az elsőszülöttségi jogot csalással megszerző Jákob életében is voltak veszteségek és szenvedések. Lót megtért, megszabadult, és a neve fennmaradt a megigazult hívők között (2Pt 2:7), később a leszármazottjai közül egyesek a Messiás ősei közé számláltattak (1Móz 19:30:37; Ruth 4:10; Mt 1:5). Jákob könyörgés és sírás által Izrael lett, a választott nép atyja (Hós 12:4-5; 1Móz 32:28). Ezek a férfiak hit által győztek, és végül mindenüket feláldozták Isten ügyéért. Odaadásuk követendő példa számunkra (Mt 6:19-21).

Kincsek Isten számára
Jézus azt tanácsolja, hogy a mennyben gyűjtsünk magunknak kincseket (Mt 6:19-20). De hogyan tegyük ezt? Az egyik módszer a befektetések módszere. Amikor a gyülekezeti életbe és a jótékonysági cselekedetekbe invesztálunk, tudatosítva magunkban, hogy ezek mind Isten földi országának szempontjai, tulajdonképpen a mennybe fektetünk be.
A.    Befektetések
„A földi kincsek, ha helyesen használjuk fel - áldások. Tulajdonosaiknak tudniuk kellene, hogy Istentől kapták kölcsön, és jókedvűen kellene költeniük javaikat az ügy elősegítésére” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, 1. köt., 141. o.).
1.    A hely, ahol a kincseink vannak, hűségünk és prioritásaink (odaadásunk, elköteleződésünk, preferenciáink) irányát mutatja meg (Mt 6:21). Akik szeretik a pénzt, azoknak sosem lesz elég (Préd 5:10). Pál szerint a pénz szeretete minden gonosz gyökere (1Tim 6:10). Az, ahogyan felhasználjuk a pénzünket, hűségünk próbája az örökkévalóság számára (Lk 16:10-11). Ha a pénzünket csak világi dolgokba fektetjük, a mammont jobban fogjuk szeretni, mint Istent (Lk 16:13). Isten vágyik a szívünkre (Péld 23:26), és mi felajánlhatjuk neki azáltal, hogy befektetünk az Ő munkájába. Következésképpen azok közül szerzünk magunknak „barátokat”, akik befogadnak minket „az örök hajlékokba” (Lk 16:9), ahol Istent fogjuk szeretni és szolgálni, nem pedig a mammont (Lk 16:13).
2.    A mennyei parancsolat az evangélium minden nép számára történő hirdetésére (Mt 28:18-20) átfogó és nagy befektetéseket igényel.
A bűn tekintetében a menny befektette Jézus vérét a megmentésünkbe. Jézus, a Bárány, aki a világ alapítása előtt megöletett (1Pt 1:18-19), megígérte, hogy a Szentlélek - megváltásunk biztosítékaként (Ef 1:13-14) - örökre velünk marad. A mártírok vére az egyik legértékesebb befektetés, amit Isten Igéjéért tettek a történelemben (Jel 6:9-10). A Krisztusban meghaltak azok a befektetők, akik örökségüket várják; jutalmuk tartalmazza a bűn megszűnését és mindeneknek a megújulását (2Pt 3:13; Jel 21:1-7).
Az a tény, hogy a javainkat és az életünket hit által az evangélium terjesztésébe fektetjük (Mt 28:19), a legbiztonságosabb út arra, hogy kincseket gyűjtsünk a mennyben.

B.    Példák jó befektetésekre
1.    Befektetések a szembeszegülés ellenére
A hittel szembeni ellenszegülés kívülről származik, és az üldözés (2Tim 3:12) és a gonosz lelkek támadásainak formájában nyilvánul meg (Ef 6:11-12). Az emberi természet azonban felszínre hozza belőlünk a kívánságokat és a bűnt, ami halálhoz vezet (Jak 1:14-15), mivel a meg nem tért szív nem az Atyáé, hanem a világé (1Jn 2:15-16). Vannak bibliai példák olyan szituációkra, amelyekben lehetetlennek tűnt, hogy Isten ígéretei teljesüljenek, a belső és a külső ellenszegülés miatt. A hívők azonban kitartottak: azt tették, amit Isten megparancsolt nekik, és győztek.
2.    Noé (1Móz 6)
Noé és családja érezte a társadalmi nyomást a többség részéről, hiszen a figyelmeztetésük a világ özönvíz általi közelgő megsemmisülését illetően élesen szemben állt azzal a ténnyel, hogy addig még nem esett eső a földön. Üldözték és gúnyolták őket a tudományos ismeretekkel rendel­kezők, akik ellentmondtak az isteni jövendölésnek. A hit azonban nem mindig alapszik tudományos tényeken vagy bizonyítékokon, és nincs is mindig összhangban ezekkel.
A Noét körülvevő világ nem tévedett a természeti jelek tekintetében; egyszerűen nem hitt Isten kinyilatkoztatásában. Az özönvíz előtt élők kincseket gyűjtöttek a földön - a szívük is földi kincsek rabja volt -, és ez jelentette a különbséget élet és halál között.
Nem elég, hogy igazad van és az állításaid összhangban vannak a tudományos élet képviselőinek kijelentéseivel és a közvéleménnyel. Szükséges ismerni és cselekedni Isten akaratát.
Noé és családja minden bizonnyal erős stressznek is ki volt téve, amit a többség reakciója idézett elő, valamint a bolygó közelgő pusztulásának tudata. Noé képes volt megbirkózni a rá nehezedő nyomással, mivel hittel haladt előre a munkában, és teljes szívvel végezte az Isten által rá bízott küldetést.
3.    Ábrahám (1Móz 12:1-9)
Ábrahámnak az utazása során meg kellett birkóznia az ismeretlennel, a családjától való elválással és a nomád élettel járó veszélyekkel. A „tudományos” bizonyítékok mind azt valószínűsítették, hogy sosem lesz belőle nemzetek atyja, hiszen az évek teltek felette, és Sára továbbra is meddő volt.
Újból láthatjuk, hogy a belső félelem és a külső bizonyítékok hogyan szegülnek szembe Isten Igéjével. Végül is Ábrahám befektetett az Isten által rábízott küldetésbe. Kincseket gyűjtött a mennyben, mindenét az Úr munkájába fektette, és Izsák csodálatos születésével sok nemzet atyja lett.
4. Mózes (2Móz 3:1-4:16)
Mózes félénk volt, mégis elment tárgyalni a föld akkori legnagyobb uralkodójával.  Nem  rendelkezett  hadsereggel,  mégis  követelte  a  rabszolgák felszabadítását. Élelem és víz nélkül végig vándorolt a sivatagon több mint egymillió férfival, nővel, gyermekkel és az őket kísérő állatokkal. Egy egyszerű bottal - az Istentől kapott erő által - csodákat tett. A kor világhatalmának trónját veszni hagyva lemondott a legnagyobb földi vagyonról, amit valaha bárki megkívánhatott magának, és ehelyett a mennyben gyűjtött kincseket magának.
C.    Példák rossz befektetésekre
1.    Lélektani szempontból az ember az azonnali - vagy az előtte lévő - vágyai és szükségletei teljesedését teszi az első helyre. A valóságban azonban a „halogatott reménység” csüggedéshez vezet (Péld 13:12). Ezért van szükség türelemre az isteni ígéretek teljesedésének várásában, hiszen az Úr a megfelelő időben véghez viszi mindazt, amire ígéretet tett (Róm 8:25). Az ember hajlamos arra, hogy azonnali megoldásokat keressen, amivel siettetni próbálja az ígéretek teljesedését és elvárásai teljesülését.
Jákob és Lót élete egy bizonyos szakaszában igencsak leszűkültek a lehetőségek. Veszteségeket kellett elszenvedniük, míg mindenüket teljesen át nem adták Krisztusnak, és elfogadták a mennyei kegyelmet.
Nem mindig kapunk azonnali választ az imáinkra, és a dolgok sem mindig úgy alakulnak az életünkben, ahogy szeretnénk. Érdemes megfontolnunk a következő tanácsot: „Járd a hit keskeny pallóját! Bízz mindent Isten ígéreteire! Bízz Istenben, ha sötétség vesz is körül! Ekkor kell hitednek lennie!” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, 1. köt., 167. o.).
2.    Isten döntött úgy, hogy az elsőszülöttségi jog szerint Ézsaut megillető ígéretek - a szövetség áldásai - Jákobra szálljanak. Ahelyett, hogy bízott volna a gondviselő Istenben, aki elsöpörheti az útjából az akadályokat, Jákob belement az édesanyja által kitervelt ravasz cselszövésbe, hogy ezáltal ellopja a testvérétől az elsőszülöttségi joggal járó áldásokat (1Móz 27). A hit önvizsgálatra késztető erejét nélkülözve Jákob nem volt több mint egy meggondolatlan megalkuvó, aki mindenáron arra törekedett, hogy elérje a számára hasznosnak vélt eredményt. Bétel után (1Móz 28:11-22) Jákobot meghatotta és átformálta a mennyet a földdel összekötő létráról szóló álom (Jn 1:51). A Jabbók révi küzdelem alkalmával (1Móz 32:24-29), sok könyörgés és sírás közepette (Hós 12:4-5) Isten Izraelre változtatta a Jákob nevét. Megváltozott neve Istennel folytatott küzdelmének és győzelmének emléke. Jákob diadala az üdvözültek tapasztalatát képviseli.
3.    Az ambiciózus Lót a nyereség távlatában gondolkodott. A legforgalmasabb kereskedelmi útvonal mentén épült várost választotta, ahol gazdag piac és zöld legelők tették élhetőbbé az életet. A gonosz Sodoma városában telepedett le, felhagyva Ábrahám nomád életmódjával (1Móz 13:10-13). A végén Lót minden anyagi vagyonát és családja egy részét is elvesztette. Jólétről álmodozott, de az álma szertefoszlott, és arra kényszerült, hogy a hegyekbe meneküljön a két lányával, mindezt azért, mert élete egy bizonyos szakaszában rossz döntést hozott (1Móz 19:15-30).
Jézus felhívása ma is érvényes: Bízz az isteni gondviselésben, és gyűjts kincseket a mennyben (Mt 6:19-21)! Fektess be az evangélium hirdetésébe, míg van idő!
„Most ragyogó alkalom kínálkozik, hogy a szenvedő emberiség javára és az igazság fejlesztésére fordítsák pénzüket.” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, 1. köt., 638. o.).
Kérd meg csoportod egyik tagját, hogy olvassa fel az alábbi idézeteket, majd válaszoljatok a kérdésekre.

A hit és a türelem
„Sokan vannak, akik nyugtalanokká válnak, ha nem tudják ügyeik határozott kimenetelét. Nem tudják elviselni a bizonytalanságot, és türelmetlenségükben visszautasítják a várakozást, hogy meglássák Isten üdvösségét” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 687. o.).
A körülmények nyomására Lót és Jákob egyből a sikert akarták, anélkül hogy megvárták volna az Isten által kiválasztott pillanatot.
Milyen elővigyázatossági lépéseket tehetünk annak érdekében, hogy ne legyen részünk a Lót és a Jákob tapasztalatában?
Várni az Úr közbelépését, és nem türelmetlenül az anyagi biztonságra törekedni. - Hogyan növeli ennek az elvnek a követése a tizedfizetésben és az adományozásban tanúsított hűséget?
Egyre nyugtalanabb vagy, amikor nem tudod, hogyan végződnek a dolgok? Miért oly nehéz sokunk számára elviselni az élet bizonytalanságait, és türelmesen kivárni az Úr szabadítását? Hogyan akadályozza a hit érvényesülését a türelem hiánya (Zsid 11:1-2, 6; 6:15; 10:36)? Miért történik ez meg?

A hit és a cselekedetek
„Akik továbbra is kötődnek földi kincseikhez, és nem használják fel helyesen az Istentől kölcsönkapott javakat, el fogják veszíteni a mennyei kincset, el fogják veszíteni az örök életet” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, 1. köt. 174. o.).
Az üdvösség hit által a mienk (Ef 2:8-10).
A tizedfizetés, adományozás és a nehéz sorsúak megsegítése terén tanúsított hűség hogyan kedvez az Istennel való közösségnek, és bizonyítja a mennyei gondviselésbe vetett bizalmat?
Hogyan befolyásolja a hitünket a tizedfizetésben és adományozásban tanúsított tisztesség?