ISTEN VELÜNK KÖTÖTT SZÖVETSÉGEI

Az Úr szerződéseket, szövetségeket kötött velünk. A legtöbb kétoldalú, azaz mindkét félnek (Istennek és az embereknek) is van szerepe benne. A kétoldalú szövetségre példa az, hogy „ha ezt teszed, akkor én azt fogom tenni.” Vagy „Én megteszem ezt, ha te megteszed azt.”
Az egyoldalú szövetség ritkább. „Ezt megteszem attól függetlenül, hogy te így jársz-e el, vagy sem.” Az Úr kötött néhány egyoldalú szövet­ séget az emberiséggel. Például: „Mert ő felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak” (Mt 5:45, RÚF). Bármit te­ szünk vagy nem teszünk, számíthatunk arra, hogy Isten napsütést és esőt ad. Az özönvíz után megígérte az embereknek, sőt „minden mezei vad­ nak” is, hogy nem lesz többé olyan özönvíz, ami elborítaná a földet (lásd 1Móz 9:9-16), függetlenül attól, mi mit teszünk. Azt is megígérte: „Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka” (1Móz 8:22, RÚF). Az évszakok jönnek és mennek, függetlenül attól, hogy mit teszünk.
Ezen a héten néhány igen jelentős kétoldalú szövetséget vizsgálunk meg Isten és a gyermekei között. Imádkozzunk, hogy az Úr kegyelméből a szerződés ránk vonatkozó része szerint járhassunk el!

Január 14. – A misszióra való odaszentelődés szombatja (adományok a globális misszióra)
 

EGW idézet:

Isten mindig ad. S kikre árasztja ajándékait? Talán a hibátlan jellemű emberekre? „Felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak.” (Mt 5:45) Az emberiség bűnössége ellenére, s annak ellenére, hogy gyakran megszomorítjuk Krisztust, és igen méltatlannak bizonyulunk, mégsem utasít el minket, ha bűneink bocsánatát kérjük. Bőségesen adja szeretetét és felszólít: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket.” (Jn 13:34) – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 6. köt., 284. o.

Amint a sokaság követte Krisztust a nyílt mezőkön, bemutatta nekik a természet világának szépségeit.  Szerette  volna  felnyitni értelmük szemét, hogy lássák, miként tartja fenn Isten keze a világot. Felhívta hallgatói figyelmét a lágyan hulló harmatra, az apró esőcseppekre és a ragyogó napsugárra – melyeket jók és gonoszok egyaránt kapnak –, hogy az emberek értékeljék Isten jóságát, jótéteményeit. Szerette volna, ha a nép tökéletesebben megérti a gondoskodást, melyet Isten minden teremtett lénynek nyújt. – Jézus élete, 524. o.

Istent a választottai a parancsolatok megtartásával tisztelik és dicsőítik. Ezért tehát kötelessége minden léleknek, akit az Úr megáldott értelmi képességekkel, hogy tanulmányozza az Igét, és győződjön meg minden bibliai elvárásról, hiszen Ő váltott meg bennünket. Kutatnunk kellene, hogy mit vár el tőlünk az Ige, és meg kellene értenünk azt… Azzal tiszteljük meg leginkább Istent, akié vagyunk, hiszen Ő teremtett és váltott meg, hogy a mennyei lények és az el nem bukott világok lakói előtt bizonyságot teszünk arról, hogy megtartjuk az országa alapját képező parancsolatokat.
Szorgosan kell tanulmányoznunk, hogy még jobban megismerjük Isten  törvényeit.  Hogyan  lehetnénk  engedelmes  alattvalók, ha nem vagyunk képesek megérteni országának törvényeit? Nyissátok fel a Bibliát, és keressetek meg mindent, ami világosságot nyújthat az isteni elvekkel kapcsolatosan, hogy amikor találkoztok az „így szól az Úr” kijelentetéssel, többé ne emberek véleményére  hallgassatok, hanem bármi áron és tiszta szívből csak az Igére. Ha így jártok el, akkor Isten áldása fog megnyugodni rajtatok. – Letter 82, 1895.

Mindannyiunk számára ez kellene legyen a legfontosabb kérdés: „Megfelelek-e az isteni törvény elvárásainak?” A törvény szent, igaz és jó, és az Úr azt várja, hogy naponta vizsgáljuk meg a cselekedeteinket a törvénynek, igazsága zászlajának fényében. Csak Isten Igéjének a fényében végzett alapos vizsgálattal derülnek ki a szent, igaz és jó törvénytől való elhajlásaink.
Az isteni uralom alapját a szeretet elve képezi mennyen és földön, ezért a keresztény ember életének is szorosan egybe kell forrnia a szeretettel. Krisztus szeretete nem görcsös, hanem mély, széles és teljes. Aki birtokolja ezt a szeretetet, nem fogja ezt mondani: „Azokat fogom szeretni, akik engem is szeretnek.” E szent elv befolyása alatt álló szív le tudja győzni az önző természetet. – That I May Know Him, 298. o.

Krisztus golgotai halála lehetővé tette minden valaha élt és jövőben élő ember számára az üdvösséget. Az évszakok ígéreteitől eltérően azon­ ban az üdvösség nem egyoldalú kötelezettségvállalás – nem kapja meg mindenki, attól függetlenül, hogy mit tesz. Azt a hitet, ami szerint min­ denki üdvözülne, „univerzalizmusnak” nevezik.
Jézus ezzel szemben egyértelműen azt tanította, hogy bár az egész emberiségért meghalt, sokan a pusztulás és az örök halál felé vezető szé­ les úton járnak (Mt 7:13-14).
 

1. A következő versek szerint hogyan nyerhetjük el az üdvösség ajándékát Jézusban?

Mt 10:22

Jn 6:29

1Jn 5:13

2Pt 1:10-11

Pál megértette az üdvösség szövetségének kétoldalú jellegét. Tudta, hogy hamarosan ki fogják végezni, és bár több társa is elhagyta, ő tel­ jes bizalommal jelentette ki Timóteusnak, a jó barátjának, hogy megtar­ totta a szövetség rá eső részét: „Mert én nemsokára feláldoztatom, és elérkezett az én elköltözésem ideje. Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam, végül eltétetett nekem az igazság koronája, amelyet megad nekem az Úr, az igaz bíró azon a na­ pon; de nemcsak nekem, hanem mindazoknak is, akik várva várják az ő megjelenését” (2Tim 4:6-8, RÚF).
Pál azt mondja: „Készen állok, [mert] megharcoltam a nemes har­ cot, a futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam.” Az apostol mindig egyértelműen vallotta, hogy az üdvösséget egyedül hit által nyerjük, nem a törvény cselekedetei alapján, tehát itt nem úgy tekint a tetteire vagy a sikereire, mintha azokkal érdemet szerzett volna Istennél. Az „igazság koronája” Jézus igazsága, amit Pál hittel tulajdonít magának, élete vé­ géig abba kapaszkodott.
 

Az üdvösség meg nem érdemelt ajándék. Mégis mi a különbség azok között, akik elfogadják az ajándékot és akik nem? Mit kell tennünk azért, hogy elfogadhassuk?

EGW idézet:

Mégsem következik mindebből, hogy a felfelé haladó ösvény nehéz vagy a lefelé vezető út könnyű. A halálba vezető úton fájdalmakat és büntetéseket találni, bánatok és csalódások érnek. Figyelmeztetések is, hogy ne menjünk tovább, mert Isten szeretete megnehezíti a jó szót megvető, önfejű embernek, hogy a pusztulásba merüljön. Igaz, hogy a Sátán ösvénye vonzónak tűnik, ez azonban tévedés. […]
Bár göröngyös az út, meredek az emelkedő, jobbról-balról szakadék tátonghat, csapda lapulhat, s bár akkor is tovább kell haladnunk, amikor elfáradtunk, és lehet, hogy harcolnunk kell, amikor bágyadtság vesz erőt rajtunk, ha elcsüggedünk is reménykednünk kell, mert ha Jézus Krisztus a vezetőnk, végül biztosan elérjük az áhított célt. Maga Krisztus taposta ki előttünk az utat, Ő egyengette el lábunk előtt az ösvényt. – Gondolatok a hegyibeszédről, 139–140. o.

Ha továbbra is jót cselekszel, a fájdalom és a gyötrelem világából át leszel vezettetve a dicsőségbe és az örök életbe. Lakozzon Isten a szívedben, és Ő legyen mindenek felett a legfontosabb számodra, s akkor nincs mitől félned. A Biblia világosság a sötétségben levők számára. A boldog örökéletre várva, amely azoknak van fenntartva, akik mindvégig kitartanak, felemelő erőt fogsz találni, amelyre szükséged lesz, hogy ellenállhass a gonosznak. A megpróbáltatás órájában légy állhatatos, hogy végül elnyerhesd a hervadhatatlan koronát.
Mennyei vezetésre van szükséged. Bízz teljes szívvel az Úrban, mert Ő sosem fogja elárulni a bizalmadat. Ha Istentől kérsz segítséget, nem kérsz hiába. Szent Igéje és a Szentlelke által közeledik hozzánk, és bátorít, hogy bízzunk benne, továbbá különféle módon igyekszik elnyerni a bizalmunkat. De legnagyobb örömét abban leli, hogy elfogadja a gyengét, aki erőért fordul hozzá. Ha szívünk és ajkunk készen állna az imádkozásra, akkor az Ő füle minden bizonnyal készen áll arra, hogy meghallgasson bennünket, karja pedig, hogy megmentsen. – This Day With God, 194. o.

„Annak okáért, atyámfiai, igyekezzetek inkább a ti elhívatástokat és kiválasztatásotokat erőssé tenni; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha. Mert ekképpen gazdagon adatik majd néktek a mi Urunknak és megtartónknak, a Jézus Krisztusnak örök országába való bemenetel.” (2Pt 1:10–11)
Ez a szöveg jelenti az életbiztosításotokat. De nem olyan biztosítási kötvény, amelynek az értékét majd a halálotok után fogja megkapni valaki, hanem olyan, amely az Isten életéhez mérhető életet, örökéletet szavatol számotokra. Ó, micsoda biztosíték! Micsoda reménység! Mondjuk el a világnak, hogy egy jobb, egy mennyei hazát keresünk. A menny érettünk lett teremtve, és mi szeretnénk ott lakozni. Egyikünk sem engedheti meg magának, hogy elszakadjon Istentől és a mennytől. Már ebben az életben az isteni természet részeseivé kell válnunk. Testvérek és testvérnők, csak egy életetek van ezen a földön. Tegyetek meg mindent annak érdekében, hogy az életetek legyen minőségi, Krisztussal együtt Istenben elrejtett élet. – In Heavenly Places, 29. o.
 

Mózes  ötödik  könyve  az  írásba  foglalt  változata  Mózes  búcsúbeszédének, amit a negyven évig tartó pusztai vándorlás után az izraeliták második generációjának mondott el. Moáb mezején hangzottak el ezek az üzenetek, Jerikótól nem messze, keletre. Ezt a könyvet találó módon az „Emlékezés könyvének” is szokták nevezni. Ebben az iratban Mózes végigveszi, hogy Isten milyen hűségesen bánt Izraellel. Áttekinti a Sínai-hegytől Kádes Barneán át az ígéret földjének határáig tartó utat és a negyven éves pusztai vándorlást. Újból kijelenti a Tízparancsolatot, valamint a tizedfizetés és a központi tárház előírásait is. Mózes ötödik könyve viszont elsődlegesen arra a tanácsra összpontosít, hogy engedelmeskedjünk Istennek és fogadjuk el az áldásait. Úgy ábrázolja az Urat, mint aki képes és akar is gondoskodni a népéről.

2. Olvassuk el 5Móz 28:1-14 szakaszát! Milyen nagy áldásokat ígér Isten a népnek? Mit kell tenniük, hogy megkaphassák azokat?

Mózes arra vágyott, hogy a nép megértse, milyen nagyszerű, sőt, csodálatos áldásokat tartogat Isten a számukra. „Ha pedig szorgalmatosan hallgatsz” (ÚRK) – ezzel a fordulattal tudatta velük, hogy az örök sorsuk a tét. Milyen erőteljes megjelenítése ez a választási szabadság valóságának! Isten választott népe, nagy áldások és ígéretek kedvezményezettjei voltak, csakhogy azok nem feltétel nélkül érkeztek. El kellett fogadniuk, magukévá kellett tenniük azokat a kikötéseket, azok szerint kellett cselekedniük.
Egyébként nem is volt túl nehéz az, amit Isten kért tőlük. „Mert e parancsolat, amelyet én a mai napon parancsolok néked, nem megfoghatatlan előtted; sem távol nincs tőled. Nem a mennyben van, hogy azt mondanád: kicsoda hág fel érettünk a mennybe, hogy elhozza azt nékünk, és hallassa azt vélünk, hogy teljesítsük azt? Sem a tengeren túl nincsen az, hogy azt mondanád: Kicsoda megy át érettünk a tengeren, hogy elhozza azt nékünk és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt? Sőt felette közel van hozzád ez ige: a te szádban és szívedben van, hogy teljesítsed azt” (5Móz 30:11-14).
Természetesen az áldások mellett megtaláljuk az átkokra való figyelmeztetést is, amelyek akkor köszöntenek rájuk, ha nem engedelmeskednek (5Móz 28:15-68). Mózes egyértelműen tudatta a néppel, hogy milyen következményekkel járnak majd a bűneik és a lázadásaik.
 

Mit jelent a számunkra ma „szorgalmasan hallgatni” arra, amit Isten mond nekünk?

EGW idézet:

A mai embereknek gondosan tanulmányozniuk kellene Mózes ötödik könyvét. Ez a könyv tartalmazza Mózes izraelitáknak adott utasításait. A törvény ismétlése is itt található. Izraelben gyakran el kellett ismételniük Isten törvényét. A törvényt a nép figyelmének homlokterében kellett tartani. Mindenkor magasztalniuk és tisztelniük kellett azt. A szülők kötelessége volt felolvasni gyermekeiknek a törvényt. Sort sor után, elvet elv után kellett megtanítani nekik. Ünnepek alkalmával az egész nép füle hallatára kellett felolvasniuk a törvényt.
Izrael jóléte a törvény iránti engedelmességtől függött. Ha engedelmesek, életet fog hozni számukra, ha engedetlenek, halált. […]
Ha Izrael engedelmeskedett volna a Mózes által kapott utasításoknak, a pusztában egyetlen izraelita sem esett volna áldozatul betegségnek vagy halálnak. Mert hiszen biztonságos vezető alatt álltak. Krisztus ígéretet tett, hogy biztonságban elvezérli őket az ígéret földére, ha követik irányítását. – A Te Igéd igazság, 1. köt., 1117–1118. o.

Az üdvösségre vezető hit nem alkalmi hit, nem pusztán értelemmel való belátás, hanem amely a szív mélyén gyökerezik, és személyes Megváltójaként ragadja meg Krisztust, aki véglegesen képes üdvözíteni mindenkit, aki az Atyához jön általa. Nem valódi a hited, ha azt hiszed, hogy Jézus másokat üdvözíthet, de téged nem. Valódi hit akkor nyilvánul meg, amikor a lélek az üdvösség egyedüli reményeként kapaszkodik Jézusba. Ez a hit arra készteti birtokosát, hogy lelkének minden szeretetét Krisztusra irányítsa. Értelme a Szentlélek irányítása alatt van, jelleme pedig az isteni hasonlatosság mintájára alakul. Hite nem holt, hanem szeretet által munkálkodó hit, ami arra indítja, hogy Krisztus szépségére tekintsen, és átalakuljon az isteni jellemre [5Móz 30:11–14. idézve].
„És körülmetéli az Úr, a te Istened a te szívedet, és a te magodnak szívét, hogy szeressed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy élj.” (5Móz 30:6) – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 391. o.

Akinek szívébe kiöntetett Isten szeretete, az visszatükrözi azt a tisztaságot és szeretetet, ami Istenben van, és amit Krisztus képviselt világunkban. Akinek a szívében Isten szeretete van, az nem ellenséges törvényével szemben, hanem készséges engedelmességet tanúsít minden parancsolata iránt; ez a kereszténység lényege. Aki mindenek felett szereti Istent, az szeretetet fog tanúsítani embertársai iránt, akik a teremtés és a megváltás jogán Istenhez tartoznak. A szeretet a törvény betöltése; és Isten minden gyermekének az a kötelessége, hogy engedelmes legyen parancsolatai iránt.
Isten törvénye, mely tökéletes szentség, a jellem egyetlen igazi próbaköve. A szeretet az engedelmességben mutatkozik meg, és a tökéletes szeretet kiűz minden félelmet. – Isten fiai és leányai, 51. o.
 

A példabeszédek könyve nem annyira a jóról és a rosszról, mint a bölcsességről és a bolondságról szól. Amikor átolvassuk ezt az iratot, felismerjük, hogy mi a bölcsesség előnye, illetőleg milyen hátulütői vannak a balgaságnak.

3. Olvassuk el Péld 3:1-10 részét! Milyen csodálatos ígéreteket találunk itt? Mit jelent az, hogy „a te egész jövedelmed zsengéjéből”?

Isten arra kér, hogy tegyük Őt az első helyre a vagyonunkkal való gazdálkodás kérdésében. Ezzel ismerjük el, hogy minden az övé, így fejezzük ki, mennyire bízunk gondviselésben. Ráadásul azt is mondja, hogy ha az első helyre tesszük Őt, akkor megáldja mindazt, ami hátramaradt. Ez igazából a hit cselekedete. Az nyilvánul ilyenkor meg, hogy teljes szívvel bízunk az Úrban, nem a saját értelmünkre támaszkodunk (ami azért igen fontos, mert gyakran történnek olyan dolgok, amelyeket egyszerűen meg sem tudunk érteni és fel sem tudunk fogni).
Egyedül a kereszt segít még jobban bízni Istenben és a szeretetében. A legkevesebb, amit igazából tehetünk, ha felismerjük, milyen ajándékot kaptunk Jézusban – aki nemcsak a Teremtőnk (Jn 1:1-4) meg a Fenntartónk (Zsid 1:3), hanem a Megváltónk is (Jel 5:9) –, az az, hogy visszaadjuk neki mindenünk zsengéjét.
„Az Úr nem csupán azt jelenti ki, hogy övé a tized, hanem még azt is előírja, hogyan kezeljük azt. »Tiszteld az Urat a te marhádból, a te jövedelmed egész zsengéjéből« – mondja. Ezzel nem arra tanít, hogy mindenünket költsük magunkra, az Úrnak pedig elég a maradékot hozni, még akkor sem, ha hűségesen fizetjük a tizedet. Isten része legyen a legelső, amit elkülönítünk” (Ellen G. White: Counsels on Stewardship. 81. o.)!
Isten azt mondja, hogy „megtelnek a te csűreid elégséggel”, ha az első helyre tesszük Őt. Ez nem csodaszerűen fog bekövetkezni. Nem ébredünk fel egy nap arra, hogy „a csűrjeink és a vályúink” hirtelen megteltek.
A Biblia inkább a jó sáfárság, az óvatos tervezés és az anyagi felelősség elveivel van tele, amelyek között a hűség a legelső és legfontosabb kötelességünk.
 

Hogyan tanulhatunk meg az Úrban és az ígéreteiben bízni még az olyan szűkös anyagi időkben is, amikor nincsenek tele „a csűrjeink és a vályúink”, pedig igyekszünk hűségesek lenni?

EGW idézet:

„Tiszteld az Urat a te marhádból, a te egész jövedelmed zsengéjéből. Ekképpen megtelnek a te csűreid elégséggel és musttal áradnak el sajtód válúi.” (Péld 3:9–10) Ez a bibliaszöveg azt tanítja, hogy az Úr, mint a rendelkezésünkre bocsátott javak  Adományozója  elvárja, hogy ez legyen a legfőbb foglalatosságunk, mivel mindazok, akik tisztelik Őt, különleges áldásban részesülnek. […]
Mindenünk az Úré, és nekünk felelnünk kell Őelőtte az ajándékba kapott javakért. Pénzünk felhasználása elárulja, hogy szeretjük-e Istent jobban mind bármit vagy bárkit, és hogy szeretjük-e felebarátainkat, mint önmagunkat. A pénznek hatalmas értéke van, mivel sok jót tehetünk vele. Isten gyermekeinek kezében a pénz táplálékot jelent az éhezőknek, vizet a szomjazóknak, és ruházatot a mezíteleneknek. – That Faith I Live By, 160. o.

Egyesek a gazdagságukból adományoznak, így nem szenvednek hiányt. Bár szabadon és teljes szívből adományoznak, mégis mindenük megvan, amit a lelkük kíván. Isten látja ezt. Tetteiket és indítékaikat feljegyzi, és meg fogja jutalmazni őket. De akik kevesebb anyagival rendelkeznek, nem menthetik magukat azzal, hogy nem tehetnek annyit, mint mások. Tedd meg azt, amit csak tudsz. Mondj le valamiről, és adományozz Isten ügyére. Az özvegyasszonyhoz hasonlóan te is ajánld fel a két fillért. Ezáltal igazából többet adsz, mint azok, akik fölösleges javaikat ajánlják fel, és meg fogod látni, hogy milyen érzés, amikor lemondasz valamiről egy rászoruló javára, mivel így igazából a mennybe gyűjtesz kincset. […]
Most ajánlj fel mindent, amit tudsz, és mivel Krisztusért munkálkodsz, még inkább ki fogod nyújtani kezedet az adományozásra. Isten megtölti a kezeidet, hogy az igazság csodálatos kincse még nagyon sok emberhez eljusson. Az Úr ad neked, hogy másoknak is adhass. – Our High Calling, 199. o.

Megváltónk az ég madaraira mutatott. „Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-e azoknál? Az öltözet felől is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mezők liliomait, mi módon növekednek, nem munkálkodnak, és nem fonnak. De mondom nektek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.” […] „Ha pedig a mezőnek füvét, amely ma van, és holnap kemencébe vettetik, így ruházza az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek?” Nem bírnál megbízni mennyei Atyádban? Nem nyugtatna meg kegyes ígérete? „Keressétek először Istennek országát és az ő igazságát, és mindezek megadatnak nektek.” Mily drága ígéret is ez, megnyugodhatunk benne. Feltétlen bizalommal elfogadhatjuk, tudva, hogy hűséges az, aki az ígéretet adta. Kérve kérlek, reszketeg hiteddel ragadd meg újra Isten ígéreteit. Támaszkodj rájuk teljes súlyoddal, tántoríthatatlan hittel. Semmi esetre sem fognak kudarcba fulladni, hiszen az lehetetlen. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 2. köt., 496. o.

Szoros lelki összefüggés látszik a tizedfizetés és az Istennel való kapcsolat között. Jól ment az izraeliták sora, amikor engedelmeskedtek Istennek és hűségesen fizették a tizedet. Ezzel szemben nehéz időket éltek át, amikor nem így tettek. Mintha az engedelmesség és a jólét, illetve az engedetlenség és a gondok ciklusai váltogatták volna egymást. Az egyik ilyen hűtlen időszak során történt az, hogy az Úr egy kétoldalú szerződést ajánlott fel népének Malakiás prófétán keresztül.

4. Olvassuk el Mal 3:7-11 szakaszát! Milyen ígéreteket és kötelezettségeket tartalmaznak ezek a versek?

Isten megígérte a népnek, hogy visszatér hozzájuk, ha ők is visszatérnek hozzá. Amikor megkérdezték, mit ért azalatt, hogy visszatérnek hozzá, ezt felelte: „A tizeddel és a hálaáldozatokkal csaltok meg engem!” A csalásuk miatt sújtotta őket az átok. A következő megoldást javasolta az Úr az átok problémájára: „Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba” (Mal 3:10). Amennyiben így tesztek, akkor „megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok” (RÚF). Ha pedig nincs elég helyünk az áldások befogadására, akkor olyan többletünk lesz, amivel másoknak segíthetünk és előmozdíthatjuk Isten ügyét.
„Szövetséget kötött velünk Isten, aki odaadta az egyszülött Fiát, hogy meghaljon értünk. Az áldásaiért cserébe arra kér bennünket, hogy vigyük el neki a tizedeinket és a hálaadományainkat. Senki sem mondhatja, hogy volt olyan, amit nem érthetett meg ebben a kérdésben. Malakiás próféta könyve 3. fejezete nyíltan kijelenti a tizeddel és a hálaadományokkal kapcsolatos isteni tervet. Az Úr arra szólítja követőit, hogy tartsák magukat ahhoz a szerződéshez, amit velük kötött” (Ellen G. White: Counsels on Stewardship. 75. o.).
Ezékiás uralkodása idejében jegyezték fel az engedelmesség egyik pozitív ciklusát. Valós ébredési mozgalom indult el Júdában, a nép pedig elkezdte hűségesen visszatéríteni a templom tárházába a tizedet és a hálaáldozatot. Annyi adomány folyt be, hogy halmokban állt a tized a templomban. 2Krón 31:5 verse mondja el, mi történt akkor, amikor Izrael fiai
„bőségesen hoztak a gabona, must, olaj, méz és minden mezei termény legjavából, és bőségesen meghozták a tizedet is mindenből” (RÚF).
 

Mit árul el a tizedfizetésünk a lelkiségünkről és az Istennel való kapcsolatunkról (avagy annak hiányáról)?

EGW idézet:

Akinek szívében azonban Krisztus szeretete lángol, az nemcsak kötelességének érzi, hanem boldog lesz, ha mindenét odaáldozhatja a legnagyobb és legszentebb mű fejlesztésére, amelyet valaha emberekre bíztak: feltárni a világnak a jóság, irgalom és igazság kincseit.
A kapzsiság, a fösvénység lelkülete viszi rá az embereket, hogy olyan pénzt is visszatartsanak vágyaik kielégítésére, amely jog szerint Istené. Az Úr ezt a lelkületet ma éppúgy gyűlöli, mint annak idején, amikor népét szigorúan megfeddte prófétája által: „Avagy az ember csalhatja-é az Istent? Ti mégis csaltatok engem. És azt mondjátok: Mivel csalunk téged? A tizeddel és az áldozni valóval. Átokkal vagytok elátkozva, mégis csaltok engem; a nép egészben!” (Mal 3:8–9) A bőkezű adakozás – mennyei lelkület. – Az apostolok története, 338–339. o.

Az Úr bőségesen árasztja ránk ajándékait. „Úgy szerette a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, ha valaki hiszen Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Minden áldás Krisztus Jézus által árad ránk. Ne lássunk-e tehát Isten iránti kötelezettségeink teljesítéséhez, akitől egészségünk és életünk függ. Áldásának következménye a termésünk, földünk, állataink, nyájaink és szőlőink léte! Biztosít arról, hogy ha az Úr kincstárába beszolgáltatjuk tizedünket, ismét áldásban részesít, ám ha javainkat visszatartjuk, Ő is visszavonja áldását, mert a hűtleneket átok sújtja.
Isten mondotta: „Ezzel próbáljatok meg engem… ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen.” Milyen csodálatos ígéretet tesz nekünk. Ezt az ígéretet tekintve, ki merészeli megrabolni Istent a tizeddel és az áldoznivalókkal?! „És megdorgálom érettetek a kártevőt, és nem veszti el földetek gyümölcsét, és nem lesz a szőlőtök meddő a mezőn, azt mondja a Seregeknek Ura. És boldognak mondanak titeket mind a nemzetek, mert kívánatos földdé lesztek ti, azt mondja a Seregeknek Ura.” – Bizonyságtételek lelkészeknek, 307–308. o.

Az isteni tizedfizetés rendszere az egyszerűsége és a méltányossága miatt szépséges. Valamennyien hittel és bátorsággal ragadhatjuk azt meg, mert hiszen isteni eredetű. Egyszerűséget és sok mindenre használhatóságot elegyít, mely nem követel meg különleges képességet, hogy megértsük, s részt vegyünk benne. Mindenki úgy érezheti, hogy kiveszi részét a mentés becses munkájából. Minden férfi, nő és fiatal az Úr kincstárnoka, a kincstár szükségleteinek kielégítője lehet. Az apostol mondja: Mindegyikőtök gyűjtsön össze aszerint, amint Isten megáldotta javakkal.
E rendszer segítségével nagyvonalú célokat valósíthatunk meg. Ha együttesen mind elfogadnánk e rendszert, valamennyien Isten éber és megbízható kincstárnoka lehetnénk, s nem lenne hiány az anyagiakban sem, mellyel fejleszteni tudjuk a világnak szóló utolsó üzenet hirdetésének nagyszerű munkáját. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 3. köt., 388–389. o.

A Biblia azt írja, hogy a „nagy sokaság szívesen hallgatta” (Mk 12:37, RÚF) Jézust. A köznépből származtak a legtöbben azok közül, akik követték és hallgatták Őt. Nekik adott enni a hegyoldalon, és ők hallották a Hegyibeszédet is. Krisztus tulajdonképpen a következőt mondta nekik:
„Tudom, hogy aggódtok amiatt, hogyan tudtok gondoskodni a családotokról. Aggódtok az étel és ital miatt, amire mindennap szükségetek lesz, és a ruha miatt, amivel melegen tarthatjátok, illetve védhetitek magatokat. Én viszont a következőt javaslom…”
 

5. Olvassuk el Mt 6:25-33 részét! Mit ígért meg itt Jézus? Mit kellett az embereknek tenni azért, hogy elnyerjék ezeket az ígéreteket?

Istennek több ígérete ölt kétoldalú szövetségi jelleget, azaz nekünk is teljesítenünk kell a magunk részét ahhoz, hogy részesedhessünk az áldásban.

Olvassuk el Ézs 26:3 versét! Mit kell tennünk azért, hogy megtapasztaljuk Isten békességét?

Olvassuk el 1Jn 1:9 versét! Mit tesz Jézus, ha megvalljuk a bűneinket?

8. Olvassuk el 2Krón 7:14 versét! Milyen „ha” és „akkor” részei vannak Isten itteni ajánlatának?

Többek között ezek a versek is azzal a lényeges igazsággal foglalkoznak, miszerint mindannyiunknak van szerepünk a nagy küzdelem földön játszódó drámájában, annak ellenére, hogy a mindenható Isten a Teremtőnk és a Megtartónk. Továbbá az is igaz, hogy az üdvösségünk kegyelmi ajándék, nem érdemelhetjük azt ki. A szabad akarat és döntési képesség szent ajándékával engednünk kell a Szentlélek késztetésének, engedelmeskedve annak, amire az Úr hívott el bennünket. Bár Isten áldást és életet kínál fel nekünk, mi választhatjuk ahelyett inkább az átkot és a halált is. Nem csoda tehát, hogy az Úr ezt mondja: „Válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod” (5Móz 30:19)!

EGW idézet:

Akik Krisztus szavát megfogadják, a lelküket vele őriztetik, és életüket parancsainak alávetik, azok békességet, nyugalmat lelnek. A világon semmi sem képes elszomorítani őket, ha Jézus boldogít jelenlétével. A tökéletes belenyugvásban tökéletes a béke. Az Úr ezt mondja: „Kinek szíve reád támaszkodik, megőrzöd azt teljes békében, mivel tebenned bízik.” (Ésa 26:3) Életünk összekuszálódhat, de ha alávetjük magunkat a bölcs Mesterművesnek, Ő olyan mintázatú életet és jellemet alakíthat ki, amely az Ő dicsőségére szolgál. Az olyan jellemet, amely Krisztus dicsőségét, jellemét fejezi ki, befogadják Isten Paradicsomába. Megújult nemzetség fog vele járni fehérben, mert méltó lesz rá. – Jézus élete,
331. o.

A megtérésnek és megalázkodásnak azon őszinte példái, melyek Isten Igéjében foglaltatnak, olyan bűnvalló lelkületet nyilatkoztatnak ki előttünk, amelyben nincs mentegetőzés vagy önigazultság. Pál apostol sem takargatja, szépíti vagy kisebbíti bűneit, hanem inkább a legsötétebb színekben rajzolja azokat, mondván: „A szentek közül én sokat börtönbe vettettem, a főpapoktól való felhatalmazást megnyervén. Sőt mikor megölettetének, szavazatommal hozzájárultam. És minden zsinagógában gyakorta büntetvén őket, káromlásra kényszerítettem és felettébb dühösködvén ellenük, kergettem mind az idegen városokig is.” (Csel 26:10–11) Nem habozott nyíltan kijelenteni:
„Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, akik közül első vagyok én.” (1Tim 1:15)
Csak az őszinte bűnbánattal teljes, alázatos és megtört szív tudja Isten szeretetét és a golgotai áldozat nagyságát valamennyire értékelni. Ahogyan a gyermek szerető atyja előtt beismeri bűnét, ugyanígy ismeri be az őszintén bánkódó lélek is vétkeit Isten előtt. Meg van írva: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket, és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Jn 1:9) – Jézushoz vezető út, 41. o.

A lesújtott Izrael gyógyulásához csak egyetlen út vezetett. Meggyógyul, ha teljes szívéből az Úrhoz tér és elfordul bűneitől, amelyek a Mindenható büntetését hozták reá. Neki szólt az ígéret: „Ha majd bezárom az eget, és nem lesz eső, vagy parancsolok a sáskáknak, hogy leegyék a földet, vagy ha dögvészt bocsátok népemre, de megalázza magát népem, amelyet az én nevemről neveznek, ha imádkoznak, keresik az én orcámat, és megtérnek gonosz utaikról, én is meghallgatom a menynyből, megbocsátom vétküket, és meggyógyítom országukat.” (2Krón 7:13–14) Elő kellett idézni ezt az áldott célt, és Isten továbbra is visszatartotta tőlük a harmatot és az esőt, amíg határozott reformáció nem történik. – Próféták és királyok, 128. o.

Mindenki elnyerheti a mennyet és elkerülheti a poklot. Az angyali seregek készen állnak, hogy a megpróbált és megkísértett lélek segítségére jöjjenek. A végtelen Isten Fia kiállta a próbát értünk. A Kálvária keresztje mindenki számára világosan látható. Amikor elhangzik az ítélet, és az elveszettek átadatnak, hogy elszenvedjék Isten iránti tiszteletlenségük és engedetlenségük büntetését, senkinek nem lesz mentsége. Senkire nézve nem szükségszerű, hogy elvesszen. Mindenki maga dönti el, hogy fejedelméül Krisztust vagy Sátánt választja. Minden ember részesülhet abban a segítségben a megpróbáltatás idején, amiben Krisztusnak része volt. A kereszt bizonyítéka annak, hogy senkinek sem szükségszerű elvesznie, és hogy minden ember számára óriási segítség áll rendelkezésre. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 96. o.
 

„Amikor Isten népe a földi történelem bármelyik szakaszában vidáman  és  önként  kivitelezte  a  rendszeres  jótékonyságra  [tizedfizetés], illetve az ajándékokra és adományokra vonatkozó isteni tervet, akkor azt látták, hogy jólét kíséri munkájukat, méghozzá olyan mértékben, amenynyire engedelmeskedtek az előírásainak. A csűrjeik megteltek bőséggel, amikor elismerték az Úr kéréseit, az előírásai szerint jártak el és tisztelték Őt a vagyonukból. Ám amikor megcsalták az Urat a tizeddel és az adományokkal, rá kellett jönniük, hogy nemcsak Őt, hanem önmagukat is megcsalták, mert Isten olyan mértékre korlátozta le az áldásokat, amennyire ők tették azt a neki szánt adományokkal” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 3. köt. 395. o.).
A Biblia nagyon nyíltan fogalmaz azzal kapcsolatban, hogy egyedül hit által üdvözülünk, ez Isten kegyelmi ajándéka. Erre a kegyelemre válaszolunk az Isten parancsolatai iránti engedelmességgel. Nem érdemelhetjük ki az üdvösséget engedelmességünkkel (elvégre ha kiérdemelnénk, az nem lenne kegyelemből, lásd Róm 4:1-4).
Megvizsgálva Istennek a velünk kötött kétoldalú szövetségét, mind az áldásainkat, mind a kötelességeinket megláthatjuk. Az Úr ajánlatára adott válaszunkkal befolyásoljuk azt, hogy milyen lesz a vele való kapcsolatunk, sőt nagyrészt az örök sorsunkat is. Az engedelmesség – a szeretet szolgálata és szövetsége – a tanítványság igazi jele. A hit, egyedül a hit az, ami ahelyett, hogy feloldana bennünket az engedelmesség alól, Krisztus kegyelmének részeseivé tehet bennünket, emiatt lehetünk képesek engedelmeskedni annak, amit Isten kér tőlünk.

Naponkénti tanulmányozásra: 1Krón 15–21; Ellen G. White: Az imádság, 13. fejezet, az Illésről szóló rész
 

1.    Kik voltak bíborból készített ruhába öltözve a frigyláda szállításakor?

 2.    Ki volt az, aki „hajlékból hajlékba” és „sátorból sátorba” lakott?

 3.    Milyen rokoni kapcsolat volt Góliát és a gáthbeli Lákhmit között?

 

 4.    Milyen büntetési lehetőségek közül választhatott Dávid a népszámlálás miatt?      
 

5.    Hova vezet az emberek dicséretének szokása?  

A megváltási terv egy szövetség, amelyet Isten kínál fel az embernek. A szerződések az emberi kapcsolatok részét képezik, Isten Jézus által velünk kötött szövetsége azonban már az örökkévalóság óta le van fektetve (1Pt 1:18–20), és örök életet kínál mindenkinek, aki mindhalálig hűséges marad Istenhez (Jel 2:10).
A szövetség tartalmazza a törvényt, akár a kőbe, akár a szívbe van az bevésve (5Móz 9:11; Zsid 8:10). Ez az isteni-emberi társulás a törvény és a szövetség iránti szeretetből fakadó, lelkiismeretes engedelmességet követel meg a részünkről (1Jn 5:3). A szövetségben egyes kikötések általánosabbak, például az a parancsolat, amely kimondja, hogy egyedül Istent imádhatjuk és szerethetjük mindenek felett (5Móz 6:5; Mt 22:36–37), de vannak pontosan megnevezett parancsolatok is: (1) a bálványimádástól való tartózkodás (5Móz 31:20), (2) a szent szombat megtartása (Ézs 56:6) és (3) bizonyos táplálékokra vonatkozó törvények tiszteletben tartása (3Móz 11; Ézs 65:1–5; 66:15–18).
A szövetség egyik fontos kikötése annak a ténynek az elismerése, hogy Isten anyagi javakkal áraszt el, cserébe pedig hűséget vár el tőlünk a tized visszafizetésében és az adakozásban. Amellett, hogy ez fontos tényező az imádó és az imádott Isten kapcsolatának fejlődésében, a tized hűséges visszafizetése és az adományozás Isten munkájának támogatását is szolgálja (2Krón 31:11:11–12, 20–21; Mal 3:8–10). Ezzel hűséges keresztényként elismerjük annak szükségét, hogy Istent életünkben az első helyre tegyük, és tiszteljük Őt a javainkkal (Péld 3:9). Ha áthágjuk ezt a kikötést, azzal magát a szövetséget szegjük meg. Ebből az következik, hogy nem ismerjük el Istent ajándékaink Adományozójának. Elutasításunk által elszakadunk Urunktól és Üdvözítőnktől (Mal 3:7–8).
Istennek az Ő szövetségében tanúsított hűsége megingathatatlan (5Móz 4:31), amire mi sajnos nem mindig  válaszoltunk  hasonlóképpen hűséggel (Jer 22:10). A gazdagságot felajánló Isten megadja nekünk a szükséges kegyelmet is az engedelmesség gyakorlásához, biztosítva mind az elhívásunkat, mind a választásunkat Krisztus országát illetően (2Pt 1:10–11; Jel 2:10).

Mi a szövetség?
Olvassuk el Ellen G. White Pátriárkák és próféták c. könyvéből a „A törvény és a szövetségek” c. részt.
A héber berith szó („szövetség”) körülbelül 285-ször jelenik meg az Ószövetségben. Az Újtestamentumban a „szövetség”-et jelentő görög szó a diatheke. Ez a szó az Isten és népe közötti szövetségre utalva használatos a Bibliában (lásd T. K. Cheyne és J. Sutherland Black: Encyclopaedia Biblica, 928–929). Modern kifejezésekkel élve a szó „szerződés”-t is jelent, „szövetség”, „egyezség”, „testamentum” értelemben.
Egy szövetség nem feltétlenül törvény, még akkor sem, ha a résztvevő felekre nézve jogi természetű kötelezettségeket rejt magában. Következésképpen egy törvény bizonyos esetekben tekinthető szerződésnek, amennyiben törvényen alapuló szövetségről van szó. Mindenesetre a törvény és a szövetség két külön fogalom.
Ebben az értelemben a szövetség létrejöttéhez törvény szükséges, amely szabályozza azt. A törvény már a Sínai hegyen történt kinyilatkoztatása előtt létezett, mivel az szorosan összefügg Isten nevével (Zsolt 119:55), és mint ilyen, örök érvényű. Hasonlóképpen Isten Krisztus által megvalósítandó megváltási terve is létezett már a világ megalapítása előtt (1Pt 1:19–20).
Mivel az üdvösség kegyelem által van, egyesek azt feltételezhetik, hogy az embernek semmi kötelezettsége nincs ebben a szövetségben, csakhogy mindkét fél kötelezettségei lényegesek ahhoz, hogy egy dokumentum szerződésként, szövetségként vagy társulási okiratként legyen elismerve. E kötelezettségek között szerepelnek a hit jó cselekedetei, a szívbe írt törvény értelmében (Ef 2:8–10; Jer 31:31–34).

A törvények, az ígéret és a szövetség
1.    A törvények. A törvények a törvényeket megfogalmazó egyoldalú döntéseit hordozzák magukban, amelyek nem függnek a többi felek elfogadásától. Ezeket a törvényeket a Törvényadó hirdeti ki. Mi nem veszünk részt a mennyei szövetség részét képező isteni törvények alkotási folyamatában. Nem lenne értelme olyan törvényt belefoglalni valamely szerződésbe, amely törvény betartásának különben nem lenne kötelező érvénye. Következésképpen mind az ó-, mind az újszövetség tartalmazza a törvény és az engedelmesség fogalmának elemeit (Zsid 8:8–13).
2.    Az ígéret. A törvényhez hasonlóan az ígéret is egyoldalú megnyilatkozás. Isten tehát saját kezdeményezése folytán ígéreteket tehet. Az ígéret iránti bizalom az ígéretet tevő személy szavahihetőségétől és ügyességétől függ. Isten ígéretet tett, és tartja magát az ígéretéhez, mert Ő nem hazudik és nem okoz csalódást soha. Isten ígérete a kegyelem és a hit általi üdvösségre vonatkozóan bizonyosság a megváltottak számára (Zsid 6:13–20; 1Jn 2:25).
3.    A szövetség. Egy szövetséghez legkevesebb két személyre van szükség (kétoldalú szerződés esetében) ahhoz, hogy kötelező érvénnyel bírhasson. A szövetség abban különbözik a rendelettől és az ígérettől, hogy szövetség vagy egyezség nem létezhet részt vevő felek nélkül. Ebben az értelemben az emberek azok, akik eldöntik, hogy részt akarnak-e venni vagy sem Isten szövetségében. Isten mindenkit meghív, hogy a Krisztusba vetett hit által lépjünk szövetségre Vele, hogy elnyerhessük az örök életet (Jn 3:16).

A szövetség jellegzetességei
Minden, ami a szövetséggel kapcsolatos, a hitre és az engedelmességre utal, és a következőket feltételezi:
1.    Kölcsönösség. A szerződés értelmében mindkét félnek vannak kötelezettségei és jogai. A mi részünk a szövetségben az engedelmesség (Zsid 8:10; Jel 14:12).
2.    Megvalósíthatóság. A szövetségben foglaltakat mindkét fél teljesítheti. Semmi értelme sem lenne egy olyan szerződésnek, amelyben olyan feltételek szerepelnek, amelyek valamelyik fél számára megvalósíthatatlanok. Következésképpen a szövetség feltételeinek tiszteletben tartása azt jelenti, hogy az embernek teljesítenie kell azt, amit Isten a kegyelme által kér tőle, mert a kegyelem szüli a jó cselekedeteket (Ef 2:8–10).
Ha Isten megparancsolja a szombat megtartását, vagy a tized visszafizetését és az adakozást, egy ilyen rendelkezés a szövetség egy isteni kikötése, amely jelzi, hogy az ember megteheti – képességében, erejében áll megtenni – azt, amire kérve van. Isten sosem kérne lehetetlent az embertől, az Ő kegyelme pedig, amely segít teljesíteni e kéréseket, a szövetség részét képezi.
3.    A feltételesség azt jelenti, hogy a szerződés csak akkor érvényes, ha gyakorlati betartása van. Bárki, aki hisz és hűséges, üdvözülni fog (Jel 2:10) és áldásban részesül (Mal 3:10–12), mivel ez is része a szerződésnek. Vannak alapvető és kiegészítő áldások. A bűn ebben a világban megnehezítheti bizonyos kiegészítő áldások elfogadását, de nem befolyásolja az üdvösséget érintő alapvető áldásokat, amennyiben megmaradunk a hitben, a szerződés értelmében.
4.    A semmissé nyilvánítás feltételei. Minden szerződés tartalmazza azokat a speciális szituációkat, amelyek érvényteleníthetik a szerződésben foglaltakat. Ez az Isten szövetsége esetében sincs másként. A szövetség bűnben kitartó résztvevői – bizonyos specifikus kitételek áthágásával – előidézhetik azokat a feltételeket, amelyek miatt a szövetség érvényét veszti.

Isten szövetsége magába foglalja a tized visszafizetését és az adományozást
Az Úr szövetsége az élet minden aspektusára kiterjed. Isten megígéri az embernek, hogy erőt ad az anyagi javak megszerzéséhez, viszont lelkiismeretességet vár el a szövetséget illetően, a következő három okból kifolyólag:
1.    Az anyagi javak emlékeztetnek minket arra, hogy Isten teljesíti a szövetségben vállalt részét. Kijelenti, hogy az Ő népe megemlékezik Róla, mivel Ő az, aki megadja gyermekeinek az erőt és a lehetőséget gazdagságra szert tenni, és mert ezek az áldások szintén a szövetség részét képezik.
Isten gazdagságot ajándékoz az Ő népének, amivel az a célja, hogy igazolja a Közte és népe közti szövetséget. Ezzel azt sugallja, hogy a szövetség mind anyagi, mind lelki szempontokat magába foglal (5Móz 8:18). Következésképpen a tized visszafizetése és az adományozás az Isten és gyermekei közötti hűség kölcsönös kifejezése. Isten az áldást adó, az ember pedig az, aki elismeri Őt, hisz Benne és engedelmeskedik Neki.
Javaink hűséges felhasználása emlékeztet az üdvösség szövetségének keretében végzendő küldetésünkre: Isten azt akarja, hogy a ránk árasztott áldások által minden nép számára ismertté tegyük az Ő nevét (Mal 3:12).
2.    A tized visszafizetése – vagy visszatartása – az ember és Isten kapcsolatának fokmérője. Az anyagi javak Isten és az Ő népe szövetségének része. Ez a tény világosan megnyilvánul az ókori Izrael helyzetében, pontosabban Izrael hűtlenségében a hitehagyás korszakában. Másfelől a lelki ébredések korában a tized hűséges visszafizetése és a nagylelkű adományozás az Istennel kötött szövetség megújulását tükrözi (2Krón 31:5–10; Neh 10:37–38; 13:5, 12; Mal 1:9, 14; 3:7–10).

3.    Az anyagi javak terén tanúsított hűség az Isten iránti tisztelet kifejezése, Péld 3:1–10 szakasza alapján. Ha figyelmesen elolvassuk ezt az igei passzust, a következőket jegyezhetjük meg:
a.    A „tiszteld” ige (9. vers, héber: kabad) jelentése: dicsőítsd Istent azáltal, hogy bőkezűen adakozol”.
b. A héber hown szó (9. vers, Cornilescunál „averi”, Károlinál „a te marháidból”, a ford. megj.) jelentése „gazdagság”. Ez a bibliavers egyértelmű üzenetet közvetít, mely ma is ugyanúgy érvényes: tisztességet és dicsőséget szerzünk Istennek, ha hűségesen gazdálkodunk a javainkkal. Ezt az általános tanácsot a Szentírás részletesen megmagyarázza a tizedre és az adományokra vonatkozó tanácsokban.
c. A „jövedelmed zsengéjéből” (Károli, 9. vers, héber: resyith, a ford. megj.) szókapcsolat jelentése: „az első”, „a kezdet”, „a legjobb”. Nem szerzünk tisztességet Istennek, ha a második helyre tesszük az életünkben, vagy csak a maradékot adjuk vissza neki. A szövetség Ura azt akarja, hogy az első legyen időnket és a Neki felajánlott javaink minőségét illetően. Ez a kérése Isten velünk kötött szövetségének része.
d. A héber nyelvben a kol szó jelentése „minden”, „teljes”, „mindenki”,
„bárki”. A „jövedelmed” szó a héber tevuah kifejezés fordítása, jelentése pedig „termék”, „jövedelem”, „haszon”, „nyereség”. A két szó együtt (kol és tevuah: „a te egész jövedelmed”) arra utal, hogy minden nyereségből tisztességet kell adnunk Istennek, mivel Ő minden anyagi jó Ura. Hasonlóképpen semmi sem indokolja az Istennek járó rész megrövidítését. Isten tehát minden (kol) anyagi javunkat kéri, amivel rendelkezünk. (Következésképpen nincs mentség arra, ha életünk bármely területén bármit is visszatartunk magunknak, ha azt teljességében az Úrnak ajánlhatjuk fel.) Minden javunk és „egész jövedelmünk” arra kellene, hogy emlékeztessen minket, hogy Isten a szövetség Istene. Ő az, aki mindent megad nekünk. A Biblia világosan rámutat, hogy a tized rendszeres viszszafizetésével és az adakozással erre a szövetségre emlékeztetjük magunkat.

Alkalmazás
Kérdezd meg a csoportod tagjaitól: Milyen hatása van a lelki életünkre az Isten szövetségében tanúsított hűségnek vagy hűtlenségnek, ami az anyagi javainkat illeti?
Kérd meg csoportod egy-két tagját, hogy olvassa fel a következő két Ellen G.    White idézetet, miközben a csoport többi tagja elmélkedik a hallot­takon, majd kérd meg őket, hogy válaszoljanak az idézetek utáni kérdésekre:
„Akik közönyösek lévén megtartják maguknak a tizedüket és az adományaikat, jusson eszükbe, hogy ezzel gátolják az evangélium terjedését, s az igazság nem juthat el a távoli területekre. Kötelességemnek érzem felhívást intézni Isten népéhez: vessen véget a múlt tisztességtelen gyakorlatának, és lelkiismeretesen hozza be az Úr házába a tizedet” (Counsels on Stewardship, 96. o.).
Csoportod tagjai milyen értelemben érezhetik úgy, hogy közönyösek az Isten iránti hűség terén, ami a tized visszafizetését és az adományozást illeti? Indokolják meg a válaszaikat!
Beszélgessetek a csoportban arról, hogy mit jelent „gátolni az evangélium terjedését”, illetve milyen következményei vannak ennek a magatartásnak a lelki életükben. Milyen szerepet játszik ebben a tized helytelen visszafizetése és az adakozástól való tartózkodás? Milyen hatása van ennek azokra az emberekre, akiknek szükségük van erre az üzenetre?
Mit jelent a csoport tagjai számára „véget vetni a múlt tisztességtelen
gyakorlatának” a tized visszafizetését illetően?
„Mindenkinek jószántából, örömmel kellene elhoznia az Úr kincstárába a tizedét és az adományait, mert így áldásban részesül” (uo., 67. o.).
A tizedfizetés és adakozás nyomán áldás árad a hűséges sáfárokra.
Kérd meg a csoportod tagjait, hogy mondják el ez irányú tapasztalataikat!