Isten mindent újjáteremt

Text de memorat

„És monda az, aki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak.” (Jel 21:5)

A Szentírás reményt tár elénk: „De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik” (2Pt 3:13). Vannak, akik az új ég és új föld ígéretét csak fantáziának, kitalált történetnek tartják, amivel a hatalmon lévők a túlvilág reményét keltve akarták kordában tartani a tömegeket, valahogy így: Most ugyan nehéz nektek, de a mennyben majd megkapjátok a jutalmatokat – és így tovább.
Noha valóban voltak, akik a Biblia jövőre mutató reménységét így akarták felhasználni, az efféle visszaélés azonban mit sem változtat az új földre és új égre vonatkozó ígéretek valóságán.
Az utolsó napokban csúfolódók akarják nevetségessé tenni áldott reménységünket (2Pt 3:3-7). Előre megjövendölt gúnyolódásukban azonban csak a Biblia állításainak újabb bizonyítékát láthatjuk, mert éppen úgy csúfolódnak, amint a Biblia előre megírta.
A héten arról a ragyogó ígéretről elmélkedünk, ami az új égről és új földről, benne a mennyei templomról, az Istennel való együttlétről, a halál meg a könnyek eltűnéséről, majd pedig Isten szeretetének végső győzelméről szól.

EGW idézet:

Krisztus terve egy biztos  terv.  Ő  mondta:  „Ímé  mindent  újjá  teszek.” (Jel 21:5) „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az.” (2Kor 5:17) A Megváltó senkit sem bátorít azt képzelni, hogy Ő elfogadja a „foltozott” vallásgyakorlást is. Az ilyen vallás értéktelen előtte. Meglehet, kezdetben úgy tűnik, hogy bár van benne egy picinyke önzés, mégis jelen van benne Krisztus, azonban hamarosan ki fog derülni, hogy az ilyen vallás távol áll Krisztustól. Az önzés egyre inkább növekedni fog, mígnem mindent elborít… Csak a mennyei példaképre gyakorolt vallás tartós. Csak akkor fogunk igazán készülni az örökkévalóságra, ha minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy Krisztushoz hasonló életet éljünk. – Our High Calling, 342. o.

A bűn az önfelmagasztalás vágyán keresztül tette be lábát világunkba. Ősszüleink így vesztették el a szépséges birodalmuk fölötti uralmat. Krisztus pedig a lemondáson át szerzi vissza. Ő mondja, hogy győznünk kell, amint Ő is győzött. Alázat és énünk feladása által Jézus örököstársaivá válhatunk, amikor a szelídek öröklik a földet. A szelídeknek  ígért föld  nem ilyen  lesz,  mint amit  most itt  a halál árnyéka sötétít. „De új eget és új földet várunk az Ő ígérete szerint, amelyekben igazság lakozik.” (2Pt 3:13) „És semmi elátkozott nem lesz többé; és az Istennek és a Báránynak királyiszéke benne lesz; és Ő szolgái szolgálnak neki.” (Jel 22:3) Ott már nem lesz csalódás, sem bánat, sem bűn. Senki nem mondja majd: beteg vagyok. Nem lesz többé gyászmenet, sem szomorúság, halál, elválás vagy megtört szívek. Hanem Jézus lesz ott és béke. – Gondolatok a hegyibeszédről, 17. o.

Az ősi világ árvízzel való elpusztítása előtt nagytehetségű, szakértelemmel és ismeretekkel rendelkező emberek éltek. De mivel kihagyták Istent a számításaikból, a terveikből és a tanácsaikból, szívük gondolata megromlott. Okosak voltak azt cselekedni, amit Isten nem mondott nekik, okosak a gonoszság művelésére. Az Úr látta, hogy példájuk alkalmatlan lenne a később születetteknek, ezért kezébe vette a dolgokat. Százhúsz éven át üzeneteket küldött nekik szolgája, Noé által. Ők azonban arra használták a kegyesen adott időt, hogy kifogásolják, gáncsolják és kigúnyolják Noét. Kinevették őt különös komolyságáért, és mert nagyon szívén hordozta a büntetéseket, melyeket – mint mondta – Isten egész biztosan ki fog tölteni. Tudományt emlegettek és a természetet szabályozó törvényeket. Majd az üzenete miatt pellengérre állították Noét, őrült vakbuzgónak nevezve őt. Isten türelme ekkor elfogyott. Így szólt hát Noéhoz: „Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általuk: és íme elvesztem őket a földdel egyben.” – A Te Igéd igazság, 1. köt., 1090. o.
 

A görög filozófia szerint gondolkodók közül némelyek rossznak tartják a fizikai valóságot. Számukra ezért elképzelhetetlen, hogy a jövőben igazi emberek legyenek a mennyben, ami szintén valóságos. E gondolkodás szerint a menny csak úgy lehet jó, ha kizárólag lelki természetű, mentes az itteni, fizikai világban tapasztalható hiányosságoktól. Azt állítják, hogy ha valami anyagi természetű, akkor nem lehet lelki, a lelki pedig nem lehet anyagi. Ezzel ellentétben a Biblia valóságként beszél a mennyről, csakhogy a bűn jelenléte által okozott korlátok nélkül.

1. Olvassuk el Ézs 65:17-25, 66:22-23, 2Pt 3:13 és Jel 21:1-5 szakaszait! Mi a fő üzenete ezeknek a részeknek?

Ézsaiás próféta könyve érdekes dolgokat villant fel azzal kapcsolatban, hogy milyen lett volna a föld, ha Izrael népe hűséges marad az Istennel való szövetségéhez (Ézs 65:17-25; 66:22-23; vö. 5Mózes 28. fejezet). A környezet egész világa, benne az élet különböző formáival egyre közelebb és közelebb került volna Isten eredeti tervéhez, vagyis ahhoz, amilyen a bűn belépése előtt volt.
Ám ez a terv nem valósult meg a várakozás szerint. Később Isten új tervet léptetett életbe, ekkor már az egyházzal, amely zsidó és minden nemzetből való, pogány származású hívőkből áll (Mt 28:18-20; 1Pt 2:9). Ézsaiás próféciáit tehát újra kell olvasni az egyház nézőpontjából (2Pt 3:13; Jel 21:1-5).
„A Biblia »hazá«-nak nevezi a szentek örökségét (Zsid 11:14-16). Ott a mennyei Pásztor élő vizek forrásaihoz vezeti nyáját. Az élet fája minden hónapban megtermi gyümölcsét, és leveleivel a népeknek szolgál. Ott kiapadhatatlan, kristálytiszta vízforrások fakadnak, és a partjukon hajladozó fák árnyékot vetnek az ösvényekre, amelyen az Úr megváltottai járnak. A szélesen elterülő síkságok gyönyörű dombokba torkollnak. Isten hegyeinek fenséges ormai magasra emelkednek. A békés rónákon, az élő vizek mellett Isten népe, a sokáig zarándok és vándor nép, otthonra talál” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 575. o.).
 

A Szentírásban bemutatott örökkévalóság reménye nélkül élő szekuláris írók sokat keseregtek az emberi lét értelmetlensége miatt. A jövővel kapcsolatban tévednek, de miért nehéz vitatni azt, amit a reménység nélküli élet értelmetlenségéről mondanak? Beszélgessünk erről szombaton a csoportban!

EGW idézet:

Az attól való félelem miatt, hogy a jövő örökség nehogy túl anyagiasnak nézzen ki, ezért sokan szimbolikusan mutatják be éppen azokat az igazságokat, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy ezt az örökséget saját örök otthonunknak tekintsük. Krisztus meggyőzte tanítványait arról, hogy elmegy és helyet készít nekik az Atya házánál. Azok, akik elfogadják Isten Szavának tanításait,  nem maradnak tudatlanságban a  menynyei otthont illetőleg. Az apostol azt mondja nekünk: „Amiket szem nem látott, fül nem hallott, és embernek szíve meg sem gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek.” (1Kor 2:9) Emberi nyelv nem tudja leírni az igazak jutalmát, csak azok tehetik, akik majd meglátják. Egyetlen romlott elme sem képes felfogni Isten dicsőségének titkát. – A megváltás története, 430. o.

A földi élet a mennyei élet kezdete. Az igazi földi nevelés bevezetés a menny alapelveibe. Itteni életünk kiképzés az ottani életre. Amik most vagyunk jellemben és szent szolgálatban, az biztos előképe annak, amivé leszünk […]
Földi életünkben – habár a bűn ezt korlátozza – a legnagyobb öröm és a  legmagasabb  nevelés  a  szolgálatban  van.  Jövendő  állapotunkban is, amikor már nem léteznek a bűnös emberiség által emelt akadályok, a legnagyobb örömünk a szolgálatban lesz. Amikor bizonyságot teszünk, újból megismerjük azt, hogy mi „…eme titok dicsőségének gazdagsága… Hogy a Krisztus tiköztetek van, a dicsőségnek ama reménysége”  (Kol 1:27). – Isten csodálatos kegyelme, 362. o.

Krisztus mennybemenetele előtt kiosztotta tanítványainak megbízatásukat. Tudatta velük, hogy ők végrehajtói akaratának, amellyel a világra hagyományozta az örök élet kincseit. Ti voltatok tanúim – így mondta –, hogy életemet feláldoztam a világért. Láttátok fáradozásomat Izráelért, noha népem nem akart hozzám térni, hogy elnyerje az örök életet. Bár a papok és főemberek kényük-kedvük szerint bántak el velem, és elvetettek engem, mégis még egyszer alkalmat kell nyújtani nekik, hogy elfogadják Isten Fiát. Láttátok, hogy mindazokat, akik bűneiket megvallották, szívesen fogadtam. Aki hozzám tér, azt el nem taszítom. Reátok ruházom e kegyelmi üzenet továbbítását. Zsidónak, valamint pogánynak tovább kell azt adnotok – Izráelnek először, azután minden népnek és nyelvnek. Az összes hívők egyetlen gyülekezetbe tömörüljenek.
Ez a megbízatás az evangelizációra: Krisztus országának nagy miszsziós okirata. A tanítványok buzgólkodjanak a lelkekért, és a kegyelmi meghívást juttassák el mindenkihez. Ne várjanak arra, hogy az emberek hozzájuk jöjjenek, hanem menjenek üzenetükkel azokhoz. – Az apostolok története, 27–28. o.

Vannak, akik az egész mennyet Isten templomának tartják. A Jelenések könyve viszont egy konkrét szentélyt/templomot említ az Új Jeruzsálemben, ahol Isten trónja és az üvegtenger van (Jel 4:2-6; 7:9-15,15:5-8; ). Ott fogja örökké imádni Istent a szentek – minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből való emberek – nagy sokasága (Jel 7:9-17).

2. Hasonlítsuk össze Jel 7:9-15 és 21:3, 22 verseit! Hogyan lehet összhangba hozni a megváltottak nagy sokaságáról szóló leírást azokról, akik „éjjel és nappal” szolgálnak Istennek „az ő templomában” (Jel 7:15) azzal, hogy János nem látott „templomot” az Új Jeruzsálemben (Jel 21:22)?

A  mennyei  seregek  mindig  is  a  mennyei  szentélyben/templomban imádták Istent. A bűn megjelenése után azonban Isten az üdvösséget is onnan ajánlotta fel az emberiségnek. „Miután lezárul a bűn problémája, a mennyei szentély ismét visszakerül eredeti funkciójába. A Jelenések könyvének írója, János beszámol arról Jel 21:22 versében, hogy a városban már nem látott templomot, mert a Mindenható Úr Isten és a Bárány annak temploma. Vajon azt jelentené ez, hogy az Úrnak nem lesz többé háza, ahol a teremtményei összejöhetnek és közösségben lehetnek vele? Egyáltalán nem ezt jelenti” (Richard M. Davidson: „The Sanctuary: »To Behold the Beauty of the Lord« című írása, Arthur Stele, szerk.: The Word: Searching, Living, Teaching. 1. köt. Silver Spring, MD, 2015, Biblical Research Institute, 31. o.).
A Jelenések könyve külön figyelmet fordít arra, akit imádnak, de az imádóira is. A mennyei imádat Istenre és a Bárányra irányul (Jel 5:13; 7:10). Mint mindig, Krisztus áll az istentisztelet középpontjában, ahogyan ennek lennie is kell.
Azok imádják Istent, „akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében” (Jel 7:14), mint élő tanúi Isten megváltó és átformáló erejének. Énekkel dicsőítik Őt azért, amilyen és amit értünk tett.
 

Jel 21:3 versében ez áll: „Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük.” Számos más szakasz visszhangzik ebben a versben (Jer 32:38; Ez 37:27; Zak 8:8; Zsid 8:10). Mit jelent nekünk itt és most, hogy Isten lesz az Istenünk, mi pedig az Ő népe leszünk? Hogyan látszódhat meg rajtunk most ez a nagyszerű igazság?

EGW idézet:

[Ez a látomás a Krisztus második eljövetelét követő ezer év utáni eseményeket ír le (Jel 20:21–22; Zak 14:4).] Jézussal az élen mindnyájan leereszkedtünk a városból a földre az egyik nagy és hatalmas hegyre. […]
A hegy tetején dicső templom, és a hegy mellett még hét hegy. Lejtőiken rózsák és liliomok virultak. Láttam, ahogy a kicsinyek másztak, vagy ha akartak, kis szárnyukon repültek fel a hegyek tetejére. Hervadhatatlan virágot szedtek. A templom körül sokfajta fa díszlett. Puszpáng, fenyő, ezüstfenyő, olajfa, mirtusz, gránátalma és fügefa hajolt meg érett fügéinek súlya alatt, dicsőségessé téve a helyet. S mikor belépni készültünk a templomba, Jézus felemelte szép hangját, és így szólt: „Ide csak a 144 000 jön be.” Mi pedig felkiáltottunk: „Dicsőség!”
A templomot hét oszlop tartotta, a legragyogóbb gyöngyökkel díszített, átlátszó aranyoszlop. Képtelen vagyok leírni a csodadolgokat, melyeket láttam! Ó, bárcsak beszélném Kánaán nyelvét. Akkor valamennyire le tudnám írni a jobb világ dicsőségét! – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 1. köt., 67–69. o.

Az Isten városába belépők arany koronát viselnek fejükön. Örömteli pillanat lesz az, amit senki sem hagyhat elveszni. Jézus lábai elé helyezzük koronáinkat, és szüntelen dicsőíteni fogjuk az Ő nevét. A győzelmi énekhez angyalok csatlakoznak. Hárfáikat megérintve csodálatos dallamokkal töltik be a mennyet, dicsőítve a Bárányt. – In Heavenly Places, 216. o.

Közeleg a nap, amikor a harc véget ér. Az egyház győzni fog. Isten akarata érvényesül a földön, ahogy a mennyben is. Az üdvözültek a menny törvényén kívül más törvényt nem ismernek majd. Mindnyájan boldog, eggyé vált család lesznek, magukra öltve Krisztus igazságának – a dicsőítésnek és hálaadásnak – palástját. Az egész természet a maga páratlan szépségében dicsőítéssel és imádattal adózik Istennek. A világ a menny fényességében fürdik majd. A hold fénye olyan lesz, mint a napé, és a nap hétszerte fényesebb lesz, mint amilyen most. Az évek boldogságban telnek majd. E kép felett a hajnalcsillagok együtt énekelnek, és Isten fiai örömükben  kiáltoznak,  miközben  Isten  és  Krisztus  együtt  hirdeti  ki: „Nem lesz többé bűn, és halál sem lesz többé!” – A nagy Orvos lábnyomán, 504. o.
 

A Biblia azt mondja Istenről, hogy „hozzáférhetetlen világosságban lakozik” (1Tim 6:16) és „soha senki nem látta” (Jn 1:18; 1Jn 4:12). Azt jelenti ez, hogy a szentek a mennyben soha nem fogják látni az Atya Istent? Egyáltalán nem! Ez nyilván csak a bűneset után vonatkozik az emberekre, mert a Szentírás számos helyen utal arra, hogy a mennyben a szentek látni fogják Istent.
 

3. Mit mondanak Mt 5:8, 1Jn 3:2-3 és Jel 22:3-4 versei arról a hatalmas kiváltságról, hogy megláthatjuk Istent?
 

János apostol úgy fogalmazott, hogy „az Istent soha senki nem látta” (Jn 1:18;  1Jn 4:12), de ezt is kijelentette: „meg fogjuk őt látni, amint van” (1Jn 3:2-3), „és látják az ő arcát” (Jel 22:3-4, ÚRK). Hogy ezek a szakaszok az Atya Istenre vagy Krisztusra utalnak, azon még lehet vitatkozni, viszont Krisztus saját kijelentése minden kételyt eloszlat: „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják Istent” (Mt 5:8, ÚRK). Micsoda kiváltság lesz a megváltottak számára, hogy a templomában imádhatják Istent! A legnagyobb előjog viszont az lesz, hogy majd láthatjuk az arcát.
„Isten népének abban a kiváltságban lesz része, hogy szabadon érintkezhet az Atyával és a Fiúval. »Most tükör által homályosan látunk« (1Kor 13:12). Most Istenről csak annyit tudhatunk, amennyit az emberekkel való eljárásai és a természet dolgai visszatükröznek belőle. De majd színről színre látjuk Őt, és nem lesz köztünk fénytompító fátyol. Közelében leszünk, és nézhetjük arcának dicsőségét” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 576. o.).
Figyeljük meg a mai versekben a kapcsolatot a tisztaság és aközött, hogy megláthatjuk Istent! A „tiszta szívűek” meglátják Istent; aki meglátja Istent, „az mind megtisztítja magát, ahogyan ő is tiszta” (1Jn 3:3, ÚRK). Ezek a versek rámutatnak, hogy Istennek el kell végeznie bizonyos munkát bennünk, amivel felkészít a mennyre. Végeredményben Jézus halála tette biztossá, hogy jogunk lehet belépni a mennybe, viszont nekünk már itt és most át kell mennünk egy tisztító folyamaton, ami segít felkészülni az örök otthonunkra. A tisztítási folyamatban pedig központi szerepe van az Isten Igéje iránti engedelmességnek.
 

Hogyan mutatja be 1Pt 1:22 verse az engedelmesség és a megtisztulás közötti kapcsolatot? Miért tisztít meg az engedelmesség? Konkrétan mit mond Péter, hogyan mutatkozik meg az engedelmességünk?
 

EGW idézet:

Jézus eljött, hogy közöttünk lakozzon, s kinyilatkoztassa az Atyát mind az emberek, mind az angyalok előtt. Ő Isten Igéje volt – Isten gondolatait tette érthetővé. Tanítványaiért mondott imájában így szólt: „Megismertettem ővelük a te nevedet” (Jn 17:26) – „irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú”  (2Móz 34:6) –, „hogy az a szeretet legyen őbennük, amellyel engem szerettél, és én is őbennük legyek” (Jn 17:26). De ez a kinyilatkoztatás nem csupán földi gyermekeinek szól. Kicsiny világunk az egész mindenség tankönyve. Isten kegyelmének csodálatos terve, a megváltó szeretet titka az a tantárgy, amelybe „angyalok vágyakoznak betekinteni” (1Pt 1:12), és amelyet végtelen időkön át kutatni fognak. Mind a megváltottak, mind az el nem bukott lények számára Krisztus keresztje lesz az ismeret és a dicséret forrása. Meglátszik majd, hogy a Jézus arcán ragyogó dicsőség az önfeláldozó szeretet fénye. A Kálváriáról áradó világosságban látható meg, hogy az önmegtagadó szeretet törvénye az élet törvénye a föld és a menny számára egyaránt; s hogy Isten szívében van a forrása annak a szeretetnek, amely „nem keresi a maga hasznát” (1Kor 13:5); és hogy a szelíd, alázatos Jézus a megközelíthetetlen világosságban lakozó Atya jellemét mutatta be. – Jézus élete, 19. o.

„Boldogok, akiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják.” (Mt 5:8) Valóban, Mózeshez hasonlóan ők is megláthatják a Láthatatlant. […] Diákok, vigyázzatok, imádkozzatok, és kitartó erőfeszítéseket tegye tek  a  jó  irányába,  hogy  betöltekezhessetek  Krisztus  Lelkével.  „Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.” (Róm 13:14) Határozzátok el, hogy sikerre viszitek a tanulásotokat! (…) Ha Isten Igéjének tanításait követitek, fejleszthetitek erkölcsi és értelmi erőiteket, aminek még az angyalok is örülni fognak. De maga Isten is örülni fog nektek. Önfegyelmet gyakorolva tökéletes módon fejleszthetitek  a  képességeiteket…  Naponta  horgonyozzatok  Krisztusban, és mint a menny legnagyobb munkatársai, e rövid földi próbaidő alatt Isten  hatalmával  őrizzétek  meg  méltóságotokat.  –  Counsels  to  Parents,
Teachers and Students, 103. o.

Isten úgy tisztítja meg a szívet, ahogy kiszellőztetjük a szobát… Kitárjuk az ajtót és az ablakot, hogy beáramolhasson a menny frisslevegője. Az Úr mondja: „Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy.” (Jn 3:21) Az indítékok és az érzelmek ablakait tágra kell nyitni az ég felé, és el kell teljesen távolítani az önzés és az emberi természet porát. Isten kegyelmének kell betöltenie az elme kamráit, a képzelőerőt pedig menynyei dolgokkal kell lefoglalni, hogy azokat szemlélje. Az emberi természet minden elemét meg kell tisztítani, meg kell újítani Isten Lelke által. – Manuscript 8c, 1891. július 26.
 

 

Az örökké égő pokolban vég nélkül szenvedő halhatatlan lélek elképzelése ellentétes azzal a bibliai tanítással, hogy az új égen és új földön „halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom” (Jel 21:4, ÚRK). Ha az örökké égő pokol valóság lenne, a „második halál” nem törölné el az univerzumból a bűnt és a bűnösöket, hanem csak a fájdalommal és kiáltással teli örök pokolba szorítaná őket vissza. Továbbá ebben az esetben soha nem állna helyre az eredeti tökéletes állapot a világegyetemben. Hála Istennek azért, mert a Biblia egészen más képet fest!
 

4.Hogyan vigasztalnak, minek a reményét adják Ézs 25:8, Jel 7:17 és 21:4 versei mai világunk megpróbáltatásai és szenvedései között?
 

Az élet lehet igen nehéz, igazságtalan, kegyetlen. Szeretteinket brutális módon elragadhatja tőlünk a halál hideg szorítása. Mások ravaszul befurakodnak az életünkbe, rabul ejtik a szívünket, aztán elsétálnak, mintha mi sem történt volna. Rettenetes, ha elárul valaki, akit szerettünk, akiben megbíztunk! Vannak olyan pillanatok, amikor összetört szívvel azon gondolkozunk, hogy érdemes-e tovább élni. Isten a fájdalmaink között mindig kész letörölni arcunkról a könnyet, de legnagyobb fájdalmaink némelyike velünk marad egészen addig a tündöklő napig, amikor már nem lesz többé halál, sem fájdalom, sem sírás (Jel 21:1-5).
Bízhatunk benne, hogy a végső ítéletben Isten minden egyes emberrel igazságosan és szeretettel jár el. Krisztusban meghalt szeretteink mind feltámadnak a halálból, hogy az örökkévalóságon át együtt legyünk. Akik nem méltóak az örök életre, azok nem lesznek többé, nem kell a számukra „kellemetlen” mennyben élniük, sem örökké égő pokolban gyötrődniük. Az a leginkább vigasztaló, hogy Isten igazságosan bánik mindenkivel. Amikor nem lesz többé halál, a megváltottak örömmel kiáltják:
„Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad” (1Kor 15:54-55)? Az Úr megígérte, hogy az újjáteremtett földön „a régiek ingyen sem említtetnek, még csak észbe sem jutnak” (Ézs 65:17). Ez nem jelenti azt, hogy a menny az emlékezetvesztés helyszíne lesz, hanem a múlt nem fogja megmérgezni az örök mennyei örömöket.
 

Ugyan ki ne tapasztalta volna már az emberi lét igazságtalan pusztításait? Hogyan tanulhatunk meg bízni, különösen a nehéz időkben? Hogyan tanulhatunk meg örülni Isten jóságának és szeretetének, amennyire csak lehet?
 

EGW idézet:

Ádám élete az Édenből való kiűzetés után tele volt gyötrelemmel. Minden hervadó levél, minden áldozati  állat,  a  gyönyörű  természet  minden betegsége, az ember tisztaságán ejtett szennyfoltok újra meg újra bűnére emlékeztették. Mérhetetlenül mardosta a bűntudat, amikor látta a sokasodó gonoszságot, és amikor óvó szavára az volt a szemrehányó válasz, hogy ő okozta a bűnt… Őszintén megbánta bűnét. Bízott a megígért Megváltó érdemeiben, és a feltámadás reménységével  halt  meg. Isten Fia jóvátette az ember kudarcát és bukását. Jézus engesztelő szolgálata nyomán Ádám visszakapja korábbi birodalmát.
Ádám elragadtatással tekint a fákra, amelyekben egykor gyönyörködött. Ártatlan és boldog korában ő szedte le róluk a gyümölcsöt. Látja a szőlőt, amelyet ő ápolt, a virágokat, amelyeket egykor oly szívesen gondozott. Értelme felfogja, hogy valóság az, amit lát; hogy ez a kert tényleg a helyreállított Éden, amely pompásabb most, mint amikor elvesztette. A Megváltó az élet fájához vezeti. Szakít pompás gyümölcséből és Ádámnak nyújtja. Ádám körülnéz, és az Édenben meglátja üdvözült családjának sok-sok tagját. Csillogó koronáját Jézus lábához teszi, és keblére borulva átöleli. […]
E megbékülésnek tanúi azok az angyalok, akik sírtak Ádám bukásán, de örültek, amikor a feltámadt Jézus Krisztus – megnyitva a nevében hívők sírját – visszatért a mennybe. És most, látva, hogy a megváltás munkája lezárult, az angyalok is dicsénekbe kezdenek. – Boldog otthon, 540–541. o.

Ezután igen nagy sereg angyalt láttam, akik a mennyei városból jöttek; minden egyes szent számára névvel ellátott koronát hoztak. Midőn Jézus a koronákat kérte, átnyújtották neki az angyalok, és most Jézus saját kezűleg tette minden egyes szentnek a fejére a koronát… Azután láttam, amint Jézus a megváltottak seregét a város kapuja felé vezette… Most megváltott szentjeire tekintett Jézus; arcuk ragyogott a boldogságtól; és miközben rájuk irányította szeretetteljes tekintetét, szép dallamos hangján így szólt hozzájuk: „Látom lelkem fáradozását, és elégedett vagyok. Ez a végtelen dicsőség a ti tulajdonotok az örökkévalóságon át. Szenvedésetek vége tért. Többé nem lesz sem halál, sem fájdalom, sem szenvedés, sem jajkiáltás.” Láttam, amint a megváltottak serege leborult, és koronáikat Jézus lábaihoz helyezték, és midőn Jézus újra felegyenesítette  őket,  megragadták  hárfájukat,  és  csakhamar  a  legszebb, a legfenségesebb zene hangjai töltötték be a mennyet, s a szentek serege dicséneket zengett a Bárány dicsőségére. – Tapasztalatok és látomások, 288. o.
 

5. Olvassuk el Jel 22:3-5 verseit! Hogyan lehetünk biztosan azok között, akiknek a homlokára fel van írva Isten neve? Lehetünk ebben biztosak egyáltalán?

Lucifer lázadása, valamint Ádám és Éva bűnbeesése után Isten elpusztíthatta volna a két bűnös embert, de feltétel nélküli szeretetét kifejezve a teremtményei iránt kegyelmesen életbe léptetett egy tervet, hogy megmentsen mindenkit, aki ezt elfogadja. Ezt ismerjük „megváltási tervként”, ami már a föld megteremtése előtt létezett (Ef 1:3-4; 2Tim 1:9; Tit 1:2; Jel 13:8), de Isten csak az Édenben beszélt róla először az embereknek, közvetlenül a bűneset után. A későbbiekben ezt nyilatkoztatta ki még jobban a héber szentélyszolgálatok képei és árnyékszolgálatai által (2Mózes 25. fejezet), majd pedig Jézus élete, halála és feltámadása mutatta be a legteljesebben (Róma 5. fejezet).
A megváltási terv középpontjában az örök élet ígérete áll, Jézus érdemei alapján. Ez az ígéret mindenkinek szól, aki hit által kész elfogadni a hatalmas ajándékot, amit a kereszt tett lehetővé. Az üdvösség a kereszt előtt és a kereszt után is mindig hit által és soha nem cselekedetek által lehetséges, bár a tetteink fejezik ki, hogy üdvösséget nyertünk.
 

6. Pál a hit példájaként írt a jóval Krisztus első adventje előtt élt Ábrahámról: „Mert ha Ábrahám cselekedetekből igazult meg, van mivel dicsekednie, de nem Isten előtt. De mit mond az Írás? Hitt Ábrahám Istennek, és ezt ő igazságul számította be neki” (Róm 4:2-3, ÚRK). Hogyan segítenek ezek a versek megérteni a hit általi megváltás lényegét?

Lehet tehát üdvbizonyosságunk, ha elfogadtuk Jézust, ha alávetjük az akaratunkat neki, ha igényeljük ígéreteit, köztük azt is, hogy már most új életünk lehet benne és ha egyedül az Ő érdemeire hagyatkozunk, semmi másra. Ábrahám hitt, Isten pedig ezt igazságul tulajdonította neki, és ugyanígy megy ez a mi esetünkben is.

Tehát ezt jelenti az, hogy Isten neve az ember homlokára van írva. Ha már most ott van Isten neve és ha nem fordulunk el az Úrtól, akkor a neve rajtunk marad az új égen és az új földön is.

EGW idézet:

A mennybe való belépéshez az emberben ki kell formálódnia Krisztusnak, a dicsőség reménységének, és magával kell a mennyet vinnie. Egyedül az Úr Jézus képes formálni és megváltoztatni a jellemet. A jellemvonások türelem, kedvesség, béketűrés, önzetlenség és szeretet hiányában önkéntelenül előtörnek, amikor az ember óvatlan; és keresztényhez nem illő szavak és vonások fakadnak fel, hogy a lelket rombolják. „Nem örül a hamisságnak.” (1Kor 13:6) Figyeljük csak meg jól! Az apostol úgy értette, hogy ahol drága lelkek iránti őszinte szeretetet ápolnak, ott meg fog az mutatkozni azok iránt olyan türelemben, amely hosszútűrő, kedves és nem áll arra készen, hogy a kis tapintatlanságokat felnagyítsa, vagy a rosszat nagy és megbocsáthatatlan véteknek mutassa be, és nem kovácsol tőkét mások vétségeiből. – A keresztény nevelés alapjai, 279. o.

Nagyon kevés a rendelkezésünkre álló idő, ezért szeretnénk, hogy minden cselekedetünk Isten  ügyének  megerősítését  és  előrehaladását szolgálja… Bárcsak így kiáltanánk Istenhez: „Uram, változtasd meg a bensőmet!” Könyörögj Istenhez kegyelmének átalakító hatalmáért. Kapaszkodj erősen Megváltódba, amint kapaszkodott Jákob, mígnem az Úr megmutatja, hogy ki is vagy valójában, és felfedi önmagát, te pedig megláthatod Jézusban a támaszt, a ragyogást, és azt a hatalmat,  amit korábban sosem éreztél és értettél meg… Ha a hited szorosan kapaszkodik az ígéretbe, akkor fáradozásodat siker fogja koronázni. Csak így győzhető le hittel a világ. – This Day With God, 334. o.

Rosszul tesszük, ha saját érdemeinkkel büszkélkedünk. „Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcsességével, az erős se dicsekedjék az erejével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával; hanem azzal dicsekedjék, aki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, aki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr.” (Jer 9:23–24)
Nem cselekedeteinkért kapjuk a jutalmat, nehogy bárki is dicsekedjék. Minden jutalom kegyelemből van. „Mit mondunk tehát, hogy Ábrahám, a mi atyánk nyert volna test szerint? Mert ha Ábrahám cselekedetekből igazult meg, van, mivel dicsekedjék, de nem az Isten előtt. Mert mit mond az írás: Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttaték az őnéki  igazságul.  Annak  pedig,  aki  munkálkodik,  a  jutalom  nem  tulajdoníttatik kegyelemből, hanem tartozás szerint. Ellenben  annak,  aki nem munkálkodik,  hanem  hisz  abban,  aki  az  istentelent  megigazítja, az ő hite tulajdoníttatik igazságul.” (Róm 4:1–5) Ezért egyik embernek sincs oka arra, hogy értékesebbnek tartsa magát a másiknál, vagy hogy irigykedjék másokra. Egyik ember sem kiváltságosabb, mint a másik, és senki sem mondhatja, hogy joga van a jutalomhoz. – Krisztus példázatai, 401. o.
 

További tanulmányozásra: Ellen G. White: A nagy küzdelem, „A küzdelem véget ér” c. fejezet.

„Az egész örökkévalóságban Krisztus keresztjét tanulmányozzák a megváltottak és erről énekelnek. A megdicsőült Krisztusban a megfeszített Krisztust fogják látni. Soha nem felejtik el, hogy Ő, aki hatalmával teremtette és fenntartotta a roppant tér megszámlálhatatlan világát, Isten szeretett Fia, a menny Felsége, akit kérubok és fénylő szeráfok gyönyörűséggel imádnak, megalázta magát, hogy felemelhesse az elbukott embert; hogy a bűn átkát és szégyenét, Atyja arcának elrejtőzését viselte, mígnem az elveszett világ szenvedése meghasította szívét és kioltotta életét a Golgota keresztjén. A világegyetem örökké csodálni és imádni fogja Alkotóját, minden sors Bíráját, aki az ember iránti szeretetből letette dicsőségét és megalázta magát” (i. m. 555. o.).
„A nagy küzdelem véget ért. Nincs többé bűn, és nincsenek bűnösök. Az egész világegyetem megtisztult. A végtelen nagy teremtettséget tökéletes harmónia és boldogság tölti be. Tőle, aki mindent teremtett, árad az élet, a fény és az öröm a határtalan téren át. Élők és élettelenek – a legparányibb atomtól a legnagyobb csillagig – tökéletes szépségükkel és felhőtlen boldogságukkal hirdetik, hogy Isten a szeretet” (i. m. 578. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: 1Krón 1–7; Ellen G. White: Az imádság, 13. fejezet (egészen a „Mózes” c. alfejezetig)

 

1.    Hány gyermeke volt Isainak, a Dávid apjának?
 

2.    Kié volt az elsőszülöttség haszna, jóllehet nem volt elsőszülött?
 

3.    Hogy hívták Sámuel unokáját, és milyen szolgálatot végzett a templomban?      
 

4.    Mi miatt haltak meg Efraim gyermekei közül néhányan?
 

5.    Hogyan érheti el a keresztény ember és az egyház a legnagyobb győzelmeket a hitéletben?

Utolsó tanulmányunk a keresztény ember legnagyobb reménységével foglalkozik: Jézus eljövetelével, amikor Isten új eget és új földet teremt. Bűnös világunk régi rendje a múlté lesz. Bűnös múltunk többé nem zaklat fel minket, Isten az összes hiányosságunkat, bűnünket és tévedésünket eltörli. Minden szenvedésünk, csalódásunk elmúlik, sebeink begyógyulnak.
Az ezer év elteltével Isten letörli könnyeinket, és a nagy küzdelem véget ér. Isten mindent újjáteremt. Ebben az új világban a szeretet, a boldogság, a béke és az öröm fog uralkodni. Az új éghez és új földhöz új életminőség társul. Nem lesz többé szükség kórházakra, börtönökre és temetőkre, mivel fájdalom, betegség, szenvedés, erőszak, gyilkosság, kizsákmányolás és halál sem lesz többé (Jel 21:4–5). „Íme az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga Isten lesz velük, az ő Istenük” (Jel 21:3). Az élet az új földön rendkívüli lesz, és minden szempontból a legmesszebbmenőkig kielégíti majd az embert. Amit Isten kinyilatkoztatott számunkra erről a világról, meghaladja képzelőerőnket, mert „az Istennek és a Báránynak királyi széke benne lesz; és az ő szolgái szolgálnak néki; és látják az ő orcáját, és az ő neve homlokukon lesz. És ott éjszaka nem lesz; és nem lesz szükségük szövétnekre és napvilágra, mert az Úr Isten világosítja meg őket, és országolnak örökkön örökké” (Jel 22:3–5).

Ézsaiás 65:17–25
Ézsaiás a reménység prófétája. Minden más prófétánál többet foglalkozik az eljövendő Messiással és Isten országának megalapításával, ezért méltán nevezik evangélista prófétának. Könyve 65. fejezetének 17–25. szakaszában az új egekről és az új földről ír. Ézsaiás szerint milyen lesz az új föld? A próféta tizenkét tulajdonságát említi meg:
1.    Az új föld Isten egyedi alkotása (Ézs 65:17). Isten közbelép, és teremtői minőségében újra alkotni fog.
2.    Bűnös múltjuk nem terheli többé Isten szolgáit (Ézs 65:17).
3.    Az új Jeruzsálem az öröm és boldogság helye lesz (Ézs 65:18).
4.    Az új Jeruzsálemben nem lesz többé sírás és jajgatás (Ézs 65:19). 
5.    Nem lesz többé korai gyermekhalál és vetélés (Ézs 65:20, 23).
6.    Biztosított a hívők hosszú élete (Ézs 65:20, 22), de mielőtt elkezdődne az új földön az élet, a bűnösök idejekorán meghalnak (Ézs 65:20).
7.    Az emberek alkotó munkát végeznek (Ézs 65:21–23): házakat építenek, szőlőt termesztenek.
8.    Biztosítva lesz a béke és a jólét (Ézs 65:22). Nem lesz többé háborúval, pusztítással fenyegető állapot.
9.    Az emberek élvezni fogják az életet Isten és áldásai jelenlétében (Ézs 65:23).
10.    Az imákra azonnal válasz érkezik Istentől (Ézs 65:24).
11.    Isten új életfeltételeket teremt a természetben (Ézs 65:25).
12.    Az új föld lakói számára a szövetség átkainak helyét gazdag áldások veszik át, ahogy ennek az igeszakasznak a teológiája is mutatja (lásd 5Móz 27–28; 3Móz 26).

Megjegyzendő, hogy Ézsaiás ismételten kijelenti: Isten az egek és a föld teremtője. Összekapcsolja ezt a két szót, igaz, néha elég szabadon (Ézs 1:2; 13:13; 24:18, 21; 37:16; 40:12, 22, 26–28; 42:5; 44:23–24; 45:8,
12, 18; 48:13; 49:13; 51:6, 13, 16; 55:9). Az eget és a földet Ézsaiás gyakran Isten népét megmentő hatalmának kontextusában említi. Ezek az igeversek egyértelművé teszik, hogy Ézsaiás képletes nyelvezetet használ, amikor az új egeket és új földet teremtő Istenről ír. Az átvitt értelmű nyelvezet  a  helyreállításra  utal.  Isten  már előtte  kijelentette  Ézsaiás könyvében, hogy „új” egeket és új földet fog teremteni: „És adtam beszédemet a te szádba, és kezem árnyékával fedeztelek be, hogy újonnan plántáljam az egeket, és megalapítsam a földet, és ezt mondjam Sionnak: Én népem vagy te!” (Ézs 51:16). A héber Bibliában mindössze kétszer van megemlítve, hogy Isten „új egeket és új földet teremt”, és mindkét előfordulás Ézsaiás könyvében található (Ézs 65:17 és 66:22). Az Újtestamentumban a Jelenések könyvében jelenik meg ez a szókapcsolat (Jel 21:1).
A döntő kérdés az, hogy Ézs 65:17–25 szakasza az idők végi, eszkatologikus új ég és új föld bemutatása-e. Egyértelmű, hogy Ézsaiás 65–66. fejezetei nem az eszkatológiai képet vázolják fel (ellentétben Jelenések 21–22. fejezeteivel), mivel az ézsaiási leírásban szerepel a halál, a bűn, az átok, a házasság és a születés. Akkor tehát milyen helyzetre vagy eseményre utalnak Ézs 65:17–25 versei?
 
Ez az igeszakasz azokat az új feltételeket mutatja be, amelyekben Izraelnek lesz része, ha engedelmeskedik Istennek és az Ő Szava szerint él. Isten országának kicsinyített modellje Izraelre utalt. Később nőtt az Isten-ismeret, valamint annak a lehetősége is, hogy a nép elfogadja a Messiást. Jeruzsálemből hatalmas főváros lett volna. A nemzetek özönlöttek volna Isten templomába, hogy megismerjék, szolgálják és imádják az igazi, élő Istent (lásd Ézs 2:2–4; 56:3–8; Mk 4:1–3). Az „új egek és új föld” kifejezés hiperbolikus, és a maga kontextusában a föld új életfeltételeire, Júdának a babiloni fogságból való hazatérése utáni helyreállítására utal; bemutatja azokat az ideális feltételeket, amelyekben Isten népének az új országban része volt abban az időben. A 65. fejezet egy előrevetített kép, az új égek és az új föld előíze vagy modellje. De mi az, amit ebből a leírásból a végidei új földre is alkalmazhatunk? Három elv használatára van szükség ahhoz, hogy ezt megtudjuk:
Három kulcsfontosságú elv a helyes értelmezéshez
1.    elv: ami nincs tagadva, az az új föld esetében is érvényes
Ézs 65:17–25 szakasza olyan információkat közöl az új földről, amelyeket a Biblia későbbi írói vagy igazolnak, támogatnak és újra felhasználnak, vagy pedig nem tagadják az érvényességüket, áthelyezve az eszkatológiai új földre azok érvényét és alkalmazhatóságát. Egyszerűbben: mindaz, ami nincs tagadva, az új földön is érvényes lesz, mivel értelemszerűen az új földre is átruházódik. Az élet következő szép aspektusai maradnak meg tehát az új föld esetében is: öröm, boldogság, biztonság, béke, jólét és alkotói munka. Az állatvilágban új kapcsolatok létesülnek. Nem lesz továbbá sírás, fájdalom, harag és szenvedés. A múlt nem lesz többé teher. Az új földet elárasztják Isten gazdag áldásai. Egyetlen későbbi ihletett író sem nyilatkozik az élet e lényeges tulajdonságai ellen, és nem is tagadja ezeket. Ellenkezőleg, újra és újra megerősítik ezeket az értékeket.
2.    elv: ami tagadva van, az nem alkalmazható az új földre
Nem alkalmazható az új földre az összes olyan aspektus, amellyel a Biblia későbbi írói nem értenek egyet, vagy amelyeket tagadnak Ézsaiás leírásából (Ézs 65:17–25). Mi az tehát, ami nem lesz az új földön?
1.    A halál
Ézsaiás figyelembe veszi a (termékeny, áldott és gazdag élet utáni) halál tényét, János azonban kifejezetten kizárja azt: „És az Isten eltöröl
 
minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé, sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak” (Jel 21:4).
2.    A bűn, a bűnösök és az átok
Ézsaiás megemlíti az „átkot” és a „bűnösöket”, ezzel szemben János kifejezetten megemlíti, hogy semmi bűn nem lesz az új földön (Jel 21:8, 27; 22:3).
3.    A házasság és a születés
Ézsaiás aláhúzza, hogy az „új földön” nem lesz vetélés és korai gyermekhalál, aminek alapján feltételezhető, hogy azon az új földön lesznek sikeres házasságok, és sok lesz a gyerek, ami Isten áldásának a kifejezése. Ezzel szemben amikor Jézust a feltámadásról és az örök életről kérdezték, válaszában megemlítette, hogy a mennyországban nem lesz házasság, és gyermekek sem fognak születni (Mt 22:29–32; lásd Ellen G. White: 28. kézirat, 1904; Szemelvények, 1. köt., 172–173. o.). Isten ennél valami sokkal jobbat készít az Ő gyermekei számára, sokkal nagyobb örömben lesz majd részük, mint amit a legszebb, legharmonikusabb házasság megadhat nekik.
3.    elv: új dolgok
Az eszkatológiai új földön új, meglepő dolgokkal fogunk találkozni, amiről Ézs 65:17–25 szakasza vagy 1Móz 2. fejezete nem tesz említést. Minimum három rendkívüli valóságnak leszünk a tanúi:
1.    Az új Jeruzsálem leszáll az égből (Jel 21:2–3);
2.    Isten trónja és „a víz tiszta folyója” az új Jeruzsálemben lesz (Jel 22:1, 3);
3.    Isten – fizikai, látható és állandó jelenlétében – az Ő népe körében fog lakozni (Jel 22:4–5).

Ézsaiás könyvének záró gondolatai (Ézs 66:22–24) az eszkatologikus időket vetítik előre, amikor az Úr szolgái mind az új Jeruzsálemben vannak, és az új egek és új föld feltételei között élnek (23. vers), miközben a falakon kívül lévők elszenvedik Isten megsemmisítő ítéletét (Ézs 66:24). Ez a kozmikus látvány Ézsaiás könyvének utolsó képe, amelyben az igazak új életét, a békét és a harmóniát soha többé nem zavarhatja meg a bűn. Ez a valóság egy hatalmas, népeket átfogó evangelizálás eredménye lesz (Ézs 66:19–21).
 
Csodálatos, amit az Ószövetség egyháza előre megsejtett. Előre nézett Isten örök országának, az új egeknek és az új földnek a megalapítása felé. Ézsaiás 24–27, 65; Dániel 2, 7–9; Ezékiel 38–39, 40–48; Jóel 3; Mikeás 4 és Zakariás 14 fejezetei fontos részleteket tárnak fel az Ótestamentum e reménységére vonatkozóan. Ez az egyház rendkívüli dolgokat remélt, várt és látott előre: a Messiást és Isten országának megalapítását.
Frederic Farrar lelkész közeli barátja és tiszteletbeli káplánja volt Vic-
toria királynőnek az 1870-es években. Tőle idézzük az alábbi történetet:
„Egy napon a káplán Krisztus második eljöveteléről prédikált. Miközben a dicsőséges eseményről beszélt, észrevette, hogy a királynőnek könnybe lábadt a szeme. Az istentisztelet után odament hozzá és megkérdezte tőle:
– Felség, miért könnyezett, miközben prédikáltam?
– Azért, mert szívből szeretném, hogy a saját szememmel láthassam
az Úr visszajöttét!
– És miért szeretné ezt?
– Azért, hogy letehessem a koronámat a lábai elé!” (H. M. S. Richards:
The Signs of the Times, 1931. december 1., 10. o.).

Alkalmazás
1  Az új földre vonatkozó reménység hogyan változtatja meg jelenlegi értékeinket és céljainkat?
2 Milyen szempontból építi János apostol a Jelenések könyvét az új föld ézsaiási perspektívájára (Ézs 65)? Hogyan alakítja ezt át János?
3 Csak a csüggedt, haldokló emberek számára hasznos ez az eszkatológiai reménység? Beszélgessetek erről a csoportban! Válaszodat érvekkel támaszd alá!