Az ítélet folyamata

Text de memorat

„Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megjutalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.” (2Kor 5:10)

A Szentírásból teljesen világosan kiderül, hogy van ítélet. Isten meg fogja ítélni a világot. A számos óés újszövetségi szakasz félreérthetetlen. Az itt és most olyannyira hiányzó ítélet egy nap majd eljön!
A Biblia azt írja Istenről, hogy a tudása „tökéletes” (Jób 37:15), Ő „mindent tud” (1Jn 3:20), ismeri még a legtitkosabb szándékainkat is (Préd 12:16; Jer 17:10). Elbújhatunk mindenki más és minden elől, de előtte semmi nem marad rejtve.
Ebből következően nem neki van szüksége az ítéletre, hogy megismerje minden egyes ember életét, de Ő rendelte el, méghozzá a menynyei és a földi teremtményei érdekében. Kozmikus-történelmi folyamat ez, ugyanis Lucifer a mennyben kezdte a lázadást, amit azután kiterjesztett erre a világra (Jel 12:7-9).
Ezen a héten a végidei ítélet folyamatának három fő szakaszáról fogunk elgondolkodni: az advent előtti ítéletről, a millennium alatti ítéletről és az ítélet végrehajtásáról. Az egész az igazak megvédésével, igazolásával, valamint a gonoszok második halálával zárul.

EGW idézet:

„Mostantól fogva meglátjátok – mondta Jézus – az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljönni az égnek felhőiben.” (Mt 26:64) Ezekkel a szavakkal a fordított képét adta meg annak a jelenetnek, amely éppen akkor játszódott le. Krisztus az élet és a dicsőség Ura, Isten jobbján ül. Krisztus ítéli meg az egész földet, és döntése ellen nincs helye semmiféle fellebbezésnek. Ekkor minden titkos  dolog  Isten  jelenlétének a világosságában  mutatkozik meg,  ott lesz  nyilvánvalóvá. Minden emberre kimondják a tettei alapján meghozott helyes ítéletet.
Krisztus szavai meglepték a főpapot. Az a gondolat, hogy el kell jönnie a halottak feltámadásának, mikor mindenkinek meg kell majd állnia Isten ítélőszéke előtt, hogy elnyerje tettei szerint való jutalmát, rémületes volt Kajafás számára. Nem akart arra gondolni, hogy a jövőben majd őt is elítélik tettei szerint. Lelki szemei előtt villámgyorsan vonultak el az utolsó ítélet jelenetei. Egy pillanatig maga előtt látta a sírok félelmetes látványát, amint éppen kiadják halottaikat a titkaikkal együtt, amelyekkel kapcsolatban azt remélte, hogy örökre elrejtve maradnak. Egy pillanatig úgy érezte, hogy éppen az örökkévaló Bíró előtt áll, akinek a szemei mindent meglátnak, és elméjének a gondolatait úgy olvassák el, mint valami nyitott könyv sorait, és azok a titkai is mind napvilágra kerülnek, amelyekről feltételezte, hogy örökre magával viszi azokat a sírba. – Jézus élete, 707. o.

Isten minden ember tevékenységét megvizsgálja… A mennyei könyvekben minden név mellé félelmetes pontossággal van bejegyezve minden csúnya szó, minden önző cselekedet, minden teljesítetlen kötelesség, minden titkos bűn és minden fondorlatos álnokság. A jelentést tevő angyal feljegyzi a mennyből küldött üzenetek figyelmen kívül hagyását, az  eltékozolt  pillanatokat,  a  kihasználatlan  lehetőségeket,  a  befolyást mind a jóra, mind a rosszra, annak hosszú távú következményeivel vagy éppen eredményeivel együtt.
Ha a neved be van írva a Bárány könyvébe – az élet könyvébe –, akkor minden rendben lesz. Légy készen türelmetlenül megvallani hibáidat, hagyd el azokat, hogy tévedéseid és bűneid előtted menjenek az ítéletre, és el legyenek távolítva. – The Faith I Live By, 210. o.

Azoknak, akik valaha is magukra vették Krisztus nevét, alapos vizsgálaton kell átesniük. Mind az élőket, mind a holtakat megítélik „azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint”. […]
A mennyei  templomban most  folyik az ítélet.  Már hosszú évek  óta tart. Hamar – senki sem tudja, hogy milyen hamar – az élők nevéhez érnek. Isten félelmes jelenlétében kerül mérlegre az életünk. Most fogadjuk meg – jobban, mint valaha – a Megváltó figyelmeztetését: „Vigyázzatok és imádkozzatok, mert nem tudjátok, mikor jő el az az idő.” (Mk 13:33) – A nagy küzdelem, 486, 490. o.
 

Sokan úgy gondolnak az ítéletre, mint ami kárhoztat. Ez valóban része  a folyamatnak, de nem szabad elfelednünk, hogy az ítéletnek van egy pozitív oldala is: ugyanis jelenti még az igazak felmentését, igazolását is. Dániel próféta könyve úgy utal a végidei ítéletre, hogy akkor Isten igazságot szolgáltat „a Magasságos szentjeinek” (Dán7:22, ÚRK). Mindkét oldal része Isten ítéletének, ez az elv megtalálható ebben az ószövetségi szövegben is: „Hallgasd meg a mennyekből, és vidd véghez szándékodat. Tégy igazságot szolgáid között, az istentelent ítéld el: tette szálljon a fejére. És igazítsd meg az igazat: fizess meg neki igazsága szerint” (1Kir 8:32, ÚRK).

1. Olvassuk el Mt 25:31-46 és Jn 5:21-29 szakaszait! Hogyan mutatott rá Krisztus a végső ítéletben a kárhoztatásra és az igazolásra is?

Vannak, akik azt állítják, hogy Jn 3:18 versében az „el nem kárhozik” vagy „nem kerül ítéletre” (ÚRK), illetve Jn 5:24 versében a „nem megy a kárhozatra” vagy „nem jut ítéletre” (ÚRK) kifejezések arra utalnak, hogy aki Krisztusban van, annak egyáltalán nem kell ítélet elé állni. Valójában ezek a szakaszok azt jelentik, hogy a hívőt nem marasztalják el az ítélet során, „el nem kárhozik” (Jn 3:18), „nem megy a kárhozatra” (Jn 5:24). Röviden tehát: a sorsunk most dől el, az életünkben. Akik Krisztusban vannak, azok számára már biztosított, hogy az ítéletben védelmet, igazolást nyernek, akik pedig nincsenek Krisztusban, azok kárhozat alatt maradnak. Az ítéletről szólva (Mt 25:31-46) Krisztus nemcsak a kecskéket (gonoszokat), hanem a juhokat (igazakat) is megemlítette. Pál apostol határozottan kijelentette: „Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki aszerint, amit e testben cselekedett, megkapja akár a jót, akár a gonoszt” (2Kor 5:10, ÚRK).
Az ítéletről gondolkodva nem szabad elfelejtenünk, hogy Isten kegyelem által üdvözít (Ézs 55:1; Ef 2:8-10), hit által igazít meg (1Móz 15:6; Róm 5:1) és a cselekedeteink szerint ítél meg (Préd 12:16; Mt 25:31-46; Jel 20:11-13). Az ítélet folyamatának az alapja Isten erkölcsi törvénye, aminek összefoglalása a Tízparancsolat (Préd 12:15-16; Jak 1:25; 2:817). A cselekedeteink a külső bizonyítékai annak, hogy őszinte az üdvösségünk tapasztalata, következésképpen ezt ismerik el az ítélet során.  Ne feledjük, Isten nem hoz önkényes döntést, amivel egyeseket üdvösségre, másokat pedig kárhozatra választana ki. Minden egyes ember erkölcsileg felelős a saját sorsáért. Végeredményben nem az ítélet idején dönti el Isten, hogy elfogad vagy elvet bennünket. Akkor csak véglegesíti a saját választásunkat, hogy elfogadtuk-e Őt, a döntésünk pedig a tetteinkben mutatkozik meg.

EGW idézet:

Krisztus a feltámadt Megváltó, mert noha halott volt, feltámadt és mindenha él, hogy közbejárjon érettünk. Teljes szívből hinnünk kell az igazságra, szánkkal pedig vallást tennünk az üdvösségre. A hit által megigazulók megvallják Krisztust. „Aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.” (Jn 5:24) A megigazítás munkája a gonoszszal szennyezett bűnösért végzett jelentős munka. Krisztus igaznak jelenti ki azt, aki az igazságot szólja. Az Úr a hívőnek tulajdonítja Krisztus igazságosságát, és igaznak jelenti ki a világegyetem előtt. Jézusra, a bűnös képviselőjére, helyettesére és kezesére helyezi bűneit.  Krisztusra helyezi minden hívő lélek bűnét. „Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk  őbenne.”  (2Kor 5:21)
Krisztus a  világ összes  bűnéért engesztelést szerzett,  és mindazok részesülnek igazságában, akik  hit  által  Istenhez  jönnek.  Krisztus  „…a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: akinek sebeivel gyógyultatok meg” (1Pt 2:24). Bűneink el vannak rendezve, Isten félretette, a tenger mélyébe vetette azokat. Bűnbánat és hit által megszabadulunk a bűntől, és az Úrra, a mi igazságunkra tekintünk. Jézus, az igaz, szenvedett az igaztalanért. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 392. o.

Pál azon is fáradozott, hogy hallgatói gondolatait a bűnért hozott egyetlen áldozatra irányítsa. Előbb utalt azokra a véráldozatokra, amelyek az eljövendő nagy,  értékes  áldozatnak  csak  előrevetített  jelképei voltak, azután pedig szemléltette Krisztust, mint akiben a törvény összes ceremóniái beteljesedtek; akire utaltak, aki az elbukott ember életének és reménységének egyetlen forrása. Az ősidők, az ókor szent emberei is, a Krisztus vérébe vetett hit által üdvözültek. Midőn az áldozati állatok haláltusáját látták, pillantásuk áthatolt a korszakokon, feltekintettek Isten szent Bárányára, „aki elveszi a világ bűneit”.
Isten jogosan igényli valamennyi teremtménye szeretetét és engedelmességét. Törvényében a jog, az igazság tökéletes zsinórmértékét adta. Igen sokan azonban megfeledkeznek Teremtőjükről, és akaratának ellenére, saját útjaikat követik. Ellenségeskedéssel viszonozzák szeretetét, amely magas, mint a menny, és széles, mint a világegyetem. Isten nem csökkentheti törvénye követelményeinek szintjét a bűnös  ember  akarata szerint; az ember viszont saját erejéből nem tehet eleget a törvény követelményeinek. Tehát a bűnöst csak a Krisztusba vetett hit tisztíthatja meg minden bűnétől, és képesítheti arra, hogy Teremtőjének engedelmeskedjék. – Az apostolok története, 424–425. o.

A Szentírásban sokhelyütt megtalálható az a gondolat, hogy Krisztus visszajövetele előtt kerül sor az ítéletre, ezt nevezzük „advent előtti” ítéletnek.

2. Olvassuk el Dán 7:9-14, Mt 22:1-14, Jel 11:1, 18-19 és 14:6-7 verseit! Hogyan világítják meg ezek a szakaszok a mennyei törvényszéken zajló, advent előtti, vizsgálati ítéletet? Ennek mi a jelentősége?

Három alapvető bibliai tanításban gyökerezik az advent előtti, vizsgálati ítélet fogalma.
Az első, hogy a végső feltámadásig öntudatlanul pihen a sírban minden halott – igazak és igazságtalanok egyaránt (Jn 5:25-29).
A második, hogy egyetemes ítélet lesz minden ember felett (2Kor 5:10; Jel 20:11-13).
A harmadik, hogy az első feltámadás az igazak boldog jutalma, a második feltámadás pedig a gonoszok örök halála előtt történik (Jn 5:28-29; Jel 20:4-6, 12-15).
Vagyis ha minden emberre sor kerül az ítéletben, akkor még a feltámadásuk előtt kell meghozni róluk a döntést, mert mindenki a feltámadáskor kapja meg végső jutalmát vagy büntetését.
Dániel próféta könyvéből kiderül az advent előtti ítélet ideje és jellege. A kétezerháromszáz prófétai nap végén, 1844-ben megtisztul a mennyei szentély (Dán 8:14; vö. Zsid 9:23), és elkezdődik az advent előtti, vizsgálati ítélet (Dán 7:9-14) – ez a két kifejezés ugyanarra az eseményre vonatkozik. Az ítélet igazságot szolgáltat „a Magasságos szentjeinek” (Dán 7:22, ÚRK), ami Isten népe számára jó hír.
Mt 22:1-14 szakaszában Jézus arról beszélt, hogy a menyegző kezdete előtt megvizsgálják a vendégeket.
A Jelenések könyve pedig úgy utal az advent előtti, vizsgálati ítéletre, mint amikor „megmérik” azokat, akik Isten templomában „imádkoznak” (Jel 11:1). Bejelenti, hogy „eljött az ő ítéletének órája” (Jel 14:6-7; vö. 14:14-16).
 

Hogyan hasson most az életünkre az, hogy tudomásunk van a mennyben zajló ítéletről?

EGW idézet:

Mindnyájan magunk döntjük el örök sorsunkat, és teljesen tőlünk függ, hogy elnyerjük-e az örök életet. Akarunk-e élni az Isten Igéjében, Jézus Krisztus csodálatos könyvében elénk tárt tanítások szerint? A legnagyszerűbb és mégis legegyszerűbben megszerkesztett és könnyen érthető könyv, amelyet valaha is készítettek, hogy neveljen bennünket a helyes magaviseletre beszédben, tetteinkben és  szeretetben.  Az  egyetlen könyv, amely előkészít arra az életre, amely csak Isten életéhez mérhető. Akik ezt a könyvet naponta tanulmányozzák, méltók arra, hogy elnyerjék az oklevelet, amely képesíti őket gyermekeik felnevelésére és tanítására, hogy beléphessenek ama magasabb iskolába, s mint diadalmas győzőket, megkoronázzák őket.
Egyedül Jézus Krisztus az, aki megítélheti alkalmasságunkat az örök élet elnyerésére. A szent város kapui megnyílnak azok előtt, akik Meg- váltónk alázatos, szelíd és szerény követői voltak, megtanulták tőle leckéjüket, és elnyerték életbiztosítási kötvényüket, miután jellemük átformálódott: Jézuséhoz vált hasonlóvá. – Az én életem ma, 339. o.

Az engesztelés és a vizsgálati ítélet végső nagy napján csak azok ügyét fogják megvizsgálni, akik Isten népéhez tartozónak vallották magukat. A bűnösök fölötti ítélet egy különálló művelet, amire később kerül majd sor… Az ítélet végkifejletét pedig a mennyei könyvekben található feljegyzések fogják meghatározni. […]
Az élet könyve azok neveit tartalmazza, akik valaha Isten szolgálatába léptek. Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben.” (Lk 10:20) Pál így nyilatkozott hívő munkatársairól: „Kiknek neveik fölírvák  az  életnek  könyvében.” (Fil 4:3) […] „Egy emlékkönyv iraték ő előtte azoknak, akik félik az Urat és becsülik az ő nevét.” (Mal 3:16) Hittel telt szavaik és szeretetteljes cselekedeteik fel vannak jegyezve a mennyben. – The Faith I Live By, 210. o.

A könyvek megnyílnak az ítéletkor, és Isten megvizsgálja azoknak az életét, akik hittek, illetve hisznek Jézusban. Védőügyvédünk a föld első lakóitól kezdve minden nemzedékben élők ügyét felhozza; és a sort az élőkkel zárja. Minden név szóba kerül; minden ügyet alaposan megvizsgálnak. Isten számos nevet elfogad, másokat elutasít. Azoknak a nevét, akiknek meg nem bánt és el nem rendezett bűneit őrzi a mennyei nyilvántartás, Isten kitörli az élet könyvéből, és az emlékezés könyve jótetteiket sem tartja tovább számon. Az Úr kijelentette Mózesnek: „Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvemből.” (2Móz 32:33) – A nagy küzdelem, 483. o.
 

A Bibliából tudjuk, hogy a második adventkor 1) az élő és a feltámadott szentek együtt elragadtatnak „az Úrral való találkozásra a levegőbe” (1Thessz 4:16-17, ÚRK); 2) Jézus a szenteket mind a mennybe viszi, a mennyei „lakóhelyükre”, amit Ő maga készített nekik (Jn 14:13); 3) az Új Jeruzsálem csak a millennium végén ereszkedik le a földre, az lesz a szentek örök otthona (Jel 21:1-3, 9-11). Tehát a millennium alatt ez a föld pusztaság lesz, a szentek azonban Krisztussal uralkodnak a mennyben (Jer 4:23; Jel 20:4).

3. Olvassuk el 1Kor 6:2-3 és Jel 20:4-6, 11-13 verseit! Miért kell a szenteknek a millennium alatt részt venni az ítéletben?

Az ítélet folyamatának célja, 1) hogy igazolja Isten jellemét Sátán vádjaival szemben, miszerint igazságtalanul bánik teremtményeivel; 2) megerősítse, hogy Isten nem részrehajló, amiért megjutalmazta az igazakat;
3) bemutassa, hogy igazságos a gonoszok büntetése; 4) eloszlasson minden kételyt, ami újabb lázadáshoz vezethetne az univerzumban. Az igazak advent előtti, vizsgálati ítéletében csak a mennyei seregek vesznek részt (Dán 7:9-10). A millennium alatt azonban, a gonoszok és a bukott angyalok feletti ítéletben már a szentek is részt vesznek (1Kor 6:3; Júd 6; Jel 20:4-6).
Az advent előtti, vizsgálati ítélet 1844-ben kezdődött, amikor „trónokat helyeztek el… Összeült a törvénykezés, és könyveket nyitottak ki” (Dán 7:9-10, ÚRK). A millenniumi ítélet azután fog elkezdődni, hogy a szentek a mennybe érnek és leülnek a trónokra, megkapják az ítélkezés jogát. Akkor újból kinyitják a mennyei könyveket, megítélik a halottakat „a könyvekbe írottak alapján” (Jel 20:4, 12, ÚRK). A folyamat lehetőséget biztosít a szenteknek, hogy a mennyei feljegyzéseket értékelve meglássák: Isten minden esetben igazságosan járt el. Aszerint jutalmazza meg az embereket, amit a döntéseik miatt érdemelnek, és az ítéletekre magyarázatot is ad.
 

Mit árul el Isten jelleméről az, hogy az üdvözültek is részt vesznek az ítélet folyamatában, mielőtt a második halálra feltámadnának az elveszettek, akik addigalszanak?Senkinemkapjamegabüntetését,amígmiismegnemgyőződünk Isten igazságosságáról. Beszélgessünk erről a csoportban szombaton!

EGW idézet:

Amikor Krisztus eljön, a gonoszokat eltörli a föld színéről. Megemésztődnek szájának leheletétől, és elpusztulnak dicsőségének fényétől. Krisztus elviszi népét Isten városába, és ez a bolygó lakatlan lesz. „Ímé az Úr megüresíti a földet, és elpusztítja azt, elfordítja színét, és elszéleszti lakóit!” „Megüresíttetvén megüresíttetik a föld, és elpusztíttatván elpusztíttatik; mert az Úr szólá e beszédet.” „Mert áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget. Ezért átok emészti meg a földet, és lakolnak a rajta lakók; ezért megégnek a föld lakói.” (Ésa 24:1, 3, 5–6)
Az egész Föld olyan, mint egy kietlen pusztaság. A földrengés által elpusztított városok és falvak romjai, gyökerestől kitépett fák, a tengerből kivetett és a földből kiszakított, töredezett sziklák hevernek mindenütt, és roppant nagy üregek jelzik az alapjukról levált hegyek helyét. – Maranatha, 306. o.

Miután a szentek elváltoztak halhatatlanságba, és Jézussal együtt felvitettek, miután átvették hárfáikat, ruháikat és koronáikat, és bementek a szent városba, Jézussal együtt ítéletre ülnek össze. A könyvek felnyittatnak – az Élet könyve és a Halál könyve. Az Élet könyve a szentek jócselekedeteit tartalmazza; a Halál könyve a gonoszok rossz cselekedeteit. E könyveket egybevetik a törvénykönyvvel, a Bibliával, és ennek értelmében ítéltetnek meg az emberek. A szentek mondják ki Jézussal egyetemben a halott gonoszok felett az ítéletet. „Lásd – szólt az angyal –, a szentek Jézussal együtt ítéletet ülnek a gonoszok felett s megítélik azokat cselekedeteik szerint s az a büntetés, amely a gonoszokra az ítélet végrehajtásakor vár, nevük mögé vezettetik be a könyvbe.” Láttam, hogy ezt a munkát a szentek Jézussal együtt az ezer év folyamán a szent városban végezték, még mielőtt az a földre szállt. – Tapasztalatok és látomások, 52. o.

Isten elengedő  bizonyítékot  szolgáltatott  arra  vonatkozóan,  hogy az  emberiség  megváltása  egyben  ítéletet  hoz  azokra,  akik  elutasítják a mennyei ajándékot. Amikor majd a nagy napon minden ember elnyeri vagy a jutalmát vagy a büntetését – engedelmessége vagy engedetlensége  alapján  –,  a  golgotai  kereszt  tisztán  feltűnik  azok  számára,  akik a föld Bírája előtt állnak az örök ítéletre várva. Akkor képesek lesznek megérteni valamicskét abból a szeretetből, amit Isten kimutatott az elbukott emberiség iránt. Látják, hogy mennyire megvetették Őt a törvény áthágói, mert Sátán oldalán maradtak, és semmibe vették Jehova parancsolatait… Isten törvénye az Ő jellemének átirata, és csak azokat fogadja el, akik engedelmeskednek a törvénynek. – In Heavenly Places,
361. o.
 

A középkorban általában zord, megtorló bíróként ábrázolták Istent, ma viszont inkább szeretetteljes, engedékeny apaként, aki soha nem bünteti meg a gyermekeit. Ám a szeretet igazság nélkül káoszba és törvénytelenségbe fordul, míg az igazság szeretet nélkül elnyomás és szolgaságba döntés lesz. Isten ítéletének folyamata az igazság és a kegyelem tökéletes elegye, mindkettő feltétel nélküli szeretetéből fakad.
Az ítélet végrehajtása lesz az emberiség történelmében Isten utolsó, visszafordíthatatlan büntető közbelépése. Kisebb mértékben sor került már ilyen ítéletre, például amikor Sátánt és az angyalait kivetették a mennyből (Jel 12:7-12), amikor Ádámnak és Évának el kellett hagynia az Éden kertjét (1Mózes 3. fejezet), vagy az özönvíz (1Mózes 6-8. fejezet), Sodoma és Gomora pusztulása (1Mózes 19. fejezet, Júd 7), az egyiptomi elsőszülöttek halála (2Mózes 11-12. fejezet), valamint Anániás és Szafira halála (ApCsel 5:1-11). Nem meglepő tehát, hogy az emberi történelem végén is lesz ítéletvégrehajtás.
 

4. Olvassuk el 2Pt 2:4-6 és 3:10-13 verseit! Mit tudhatunk meg ezekből a szakaszokból a végső ítéletről? Hogyan mutatnak rá ezek a részek arra, hogy az ítélet lezárul, nem fog örökké tartani, mert az az igazság eltorzítása, nem pedig érvényre juttatása volna?

„Isten jósága, hosszútűrése, türelme és kegyelme teremtményei iránt nem gátolja Őt abban, hogy megbüntesse a bűnöst, aki elutasítja a törvénye iránti engedelmességet. Nem diktálhat Istennek az Úr szent törvénye által bűnösnek nyilvánított ember, aki csak azért nyerhet bűnbocsánatot, mert Ő nagy áldozatot hozott, amikor odaadta Fiát meghalni érte, lévén a törvénye változhatatlan” (Ellen G. White: Manuscript Releases. 12. köt. 208. o.).
Isten minden lehetőt megtett azért, hogy az örök pusztulástól megmentse az emberiséget, hatalmas árat fizetett ezért. Akik örökre elvesznek, olyan döntéseket hoztak, ami ehhez a szomorú véghez vezetett. Egyszerűen téves az a feltételezés, hogy ellentétben állna a szerető Isten jellemével a bűnösök elítélése és a kárhozatra jutók megsemmisítése (szemben az örökös kínzásukkal). Isten szeretete, csakis Isten szeretete az, ami az igazságszolgáltatást is megköveteli.
 

Mit vállalt Isten azért, hogy mindenkit megmentsen, aki ezt elfogadja? Mit tanít erről a kereszt?

EGW idézet:

A bűnös iránti irgalma kifejezésével  vajon  Isten  megszűnt  igazságosnak lenni? Semmibe vette a szent törvényt, és ezen túl már elnézi annak áthágását? Isten hűséges és igazságos. Az üdvösség feltételei nem változtak. Az élet, az örökélet azoknak van fenntartva, akik megtartják Isten törvényét. A tökéletes engedelmesség gondolatban, szavakban és cselekedetben nagyon fontos most is, mint volt akkor, amikor a törvénytudó megkérdezte Krisztustól: „Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem? Ő pedig monda annak: A törvényben mi van megírva? Mint olvasod? … ezt cselekedd, és élsz.” (Lk 10:25–28) Az új szövetségben az örök élet elnyerésének feltétele ugyanaz, mint a régi szövetség idején volt: teljes engedelmesség. Az ószövetségben számos bűnt követtek el a túl merész és gőgös jellemük miatt, amelyekre azonban a törvény nem írt elő engesztelést. Az újés jobb szövetségben Krisztus betöltötte a törvényt  a  törvénytaposó  helyett,  amennyiben az elfogadja Jézust hit által személyes Megváltójának… A kegyelem és a megbocsátás mindazok jutalma, akik Krisztushoz járulnak, és bíznak abban, hogy bűneik az Ő érdemei alapján töröltetnek el. A jobb szövetségben Krisztus vére által tisztulunk meg a bűntől… A bűnös teljes mértékben kiszolgáltatott, és egyetlen bűnének az engesztelése érdekében sem tehet semmit. Az erő Krisztus ingyen ajándéka, de ezt az ígéretet csak azok értékelik, akik felismerik bűnösségüket, elhagyják vétkeiket, és tehetetlen lelkük Krisztusba, a bűnöket megbocsátó Üdvözítőbe kapaszkodik. Akkor Krisztus az Ő tökéletes, „szent, igaz  és  jó”  (Róm 7:12) törvényét helyezi a szívükbe, mely törvény maga az isteni természet törvénye. – That I May Know Him, 299. o.

A városokat és mezőket felemésztő lángok fénye napjainkban is figyelmeztet. Ez a látvány arra az ünnepélyes és félelmetes leckére tanít, hogy bár Isten irgalma túlságosan hosszú ideig tűr a bűnösnek, mégis határt szabott a bűnnek, amelyen az ember nem léphet túl. Amikor ezt a határt átlépi, akkor visszavonulnak a kegyelem áradatai, és elkezdődnek a büntetések. […] Hamarosan Isten ítéletei sújtanak a világra. Isten angyalai figyelmeztetnek:  „Mentsd  az  életedet!”  Más  hangok  viszont  ezt  sugallják: „Ne aggódj, nincs okod a félelemre.” „Béke és biztonság!” – kiáltják Sionon a restek, miközben a menny kijelenti, hogy gyors pusztulás következik a törvény áthágóira… Így volt ez hajdanán is, amikor Sodoma és Gomora elpusztult a tűzben. Az előző éjszakán a városokban tivornyáztak az emberek. Lótót kigúnyolták a félelmei és a figyelmeztetései miatt. De ezek a gúnyolódok mind odavesztek a tűzben. A kegyelem ajtaja még azon az éjszakán örökre bezárult Sodoma bűnös és közömbös lakói előtt. – Conflict and Courage, 53. o.
 

Isten a végidei csúcspontja felé vezeti az emberi történelmet. A millennium után feltámadnak a sírból a gonosz halottak, hogy megkapják végső büntetésüket (Jel 20:5, 11-15). Amikor véget ér az ítélet egész folyamata, és már mást nem lehet hozzátenni, a gonoszok el fogják ismerni Isten igazságosságát. „A nagy küzdelem összes tényét látva az egész világegyetem – hűségesek és lázadók – egyként hirdetik: »Igazságosak és igazak a Te utaid, óh szentek Királya!«… Sátán kénytelen elismerni Isten igazságosságát, és meghajolni Krisztus főhatalma előtt” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 572. o.).

5. Olvassuk el Mal 4:1, Jel 20:14-15 és 21:8 verseit! Milyen hatása lesz a „tűz tavának” és a „második halálnak”?

Sátánnak, minden angyalának és az összes gonosznak a pusztulásával megtisztul a világegyetem a bűntől és annak következményeitől. Még a gonoszok végső megsemmisítése is Isten szeretetének tette, nemcsak a szentek, hanem a gonoszok iránt is. Ők inkább választják a halált, mint az életet Isten színe előtt, aki a bűn számára „megemésztő tűz” (Zsid 12:29). „Menekülnének [a gonoszok] arról a szent helyről. Szívesen fogadnák a pusztulást, hogy elrejtőzhessenek annak színe elől, aki meghalt üdvösségükért. A gonoszok sorsa saját döntésük következménye. A mennyből való kirekesztésük, ami rajtuk múlik, Isten részéről igazságos és irgalmas cselekedet” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 466. o.).
Így a bűn és a bűnösök végső megsemmisülése – szemben örök pokolbéli szenvedésük Bibliától idegen elméletével – igazságos és arányos büntetése mindannak a gonoszságnak, amit elkövettek. Ez azt is megerősíti, hogy a bűnnek volt kezdete és lesz vége. Utána visszaáll az egész univerzum eredeti tökéletessége, olyan lesz, mint mielőtt titokzatos és semmivel nem igazolható módon kialakult a bűn, a gonoszság és az engedetlenség.
Hála az Úrnak azért, hogy Ő, „az igaz Bíró” (2Tim 4:8) kifogástalan döntést hozva ad halhatatlanságot az igazaknak, a gonoszoknak pedig örök pusztulást!
 

Miért nem helytálló elképzelés az, hogy Isten végül mindenkit üdvözít? Miért rossz ez a gondolat?

EGW idézet:

Az egész gonosz világ a menny kormányzásával szembeni lázadása miatt Isten ítélőszéke előtt áll. Nincs senki, aki ügyüket védené. Nincs mentségük. A rájuk kimondott ítélet: örök halál.
Ekkor mindenki előtt világossá válik, hogy a bűn zsoldja nem a csodálatos függetlenség, nem az örök élet, hanem rabság, romlás és halál. A gonoszok látni fogják, mit vesztettek lázadó életükkel. Az „igen-igen nagy örök dicsőséget”  semmibe  vették,  amikor  Isten  felkínálta  nekik. De milyen kívánatosnak tűnik most! „Mindez az enyém lehetett volna – kesergi az elveszett ember –, de én eldobtam magamtól. Ó, micsoda elvakultság! Nyomorúsággal, gyalázattal és reménytelenséggel  cseréltem fel a békességet, boldogságot és dicsőséget.” Belátják, hogy Isten jogosan rekeszti ki őket a mennyből. – A nagy küzdelem, 668. o.

Csak most látták az istentelenek, hogy mit is veszítettek; Istentől tűz hullott alá reájuk, amely megemésztette őket. Ez volt az ítélet végrehajtása. Az istentelenek most vették el azt az ítéletet, amelyet a szentek az ezer év folyamán Jézussal együtt reájuk mértek. Ugyanaz a tűz, amely a gonoszokat elpusztítja, tisztítja meg a földet. A szétszaggatott és meredek hegyek megolvadnak a nagy forróságban, az elemek szintén, és minden polyva megsemmisül. És ekkor feltárult előttünk fenséges örökségünk, csodálatos szépségében és pompájában. Most már a miénk volt az egész új föld. Mindnyájan fennhangon kiáltottuk: „Dicsőség, hallelujah!” – Tapasztalatok és látomások, 54. o.

Sátánnak – mivel Isten az igazak bűneiért is őt terheli meg – nemcsak saját lázadásáért kell szenvednie, hanem azokért a bűnökért is, amelyekre Isten népét  rávette.  Büntetése  sokkal  súlyosabb,  mint azoké, akiket elámított. Amikor már elpusztul mindenki, akit csalásaival elbuktatott, ő még él és szenved. A tisztító lángokban a gonoszok – a gyökér és az ágak – végül megsemmisülnek. Sátán a gyökér, hívei az ágak. Maradéktalanul lesújt rájuk a törvény szabta büntetés, ahogy azt az igazság megköveteli. A menny és a föld, ezt látva, Jahve igazságosságát hirdeti.
Sátán romboló munkájának mindörökre vége. Hatezer évig megvalósíthatta szándékát:  megtöltötte  a  földet  bajjal,  és  fájdalmat  okozott az egész  világegyetemnek.  Az egész teremtettség nyögött  és  vajúdott. Most Isten teremtményei örökre megszabadulnak Sátántól és kísértéseitől. „Nyugszik, csöndes az egész föld. (Az igazak) ujjongva énekelnek.” (Ésa 14:7) A dicsőítés és a győzelem hangja hallatszik az egész hűséges világegyetemben. „Nagy sokaság szavát”, „mintegy sok vizek zúgását, és mintegy erős mennydörgések szavát” hallani, „mondván: Alleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a mindenható” (Jel 19:6). – A nagy küzdelem, 673. o.
 

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Krisztus példázatai, „A menyegzői ruha” c. fejezet; A nagy küzdelem, „A föld pusztulása”, "A küzdelem véget ér” c. fejezetek, Tapasztalatok és látomások, „Az elpusztult föld” című fejezet;.

„A végső ítélet napján minden elveszett lélek meg fogja érteni, mit dobott el magától azzal, hogy elvetette az igazságot. A kereszt áll majd szemük előtt, és mindenki – akit bűnei addig elvakítottak – felismeri igazi jelentőségét. Kálvária látomása nyomán, a titokzatos Áldozat láttán minden bűnös elismeri, hogy a menny ítélete jogos. Minden hazug mentség semmivé lesz. Az emberiség hitehagyása a maga irtózatosságában mutatkozik meg. Mindenki meglátja majd, mit választott. Tisztázódik az igazság és a tévelygés minden kérdése, amely a hosszú küzdelem alatt felmerült. A világegyetem ítélőszéke igazolni fogja, hogy Isten nem felelős a bűn keletkezéséért és következményeiért. Akkor bebizonyosodik, hogy nem az isteni rendelkezések idézték elő a bűnt. Isten uralmában nem volt hiba; semmi ok nem volt a hűtlenségre, elégedetlenségre. Amikor minden szív gondolata nyilvánvalóvá lesz, a hűségesek és a lázadók együtt vallják majd meg: »Igazságosak és igazak a te útaid, ó szentek Királya! Ki ne félne téged, Uram! és ki ne dicsőítené a te nevedet?… Mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek« (Jel 15:3-4)” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 40. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: 2Kir 19–25; Ellen G. White: Az imádság, 12. fejezet


 

1.    Kit illetett szidalommal Rabsaké?
 

2.    Hány évvel hosszabbította meg az Úr Ezékiás életét?
 

3.    A templom mely szolgálattevőit nem kellett elszámoltatni?
 

4.    Mit nem akart megbocsátani az Úr?
 

5.    Mit kérjünk imában a késői eső idején?

Isten a mi pártatlan Bírónk (Ézs 35:4). Ez jó hír számunkra. Elbukott emberi lényekként rosszul ítélkezünk, részrehajlók vagyunk, tele előítéletekkel, hajlamosak arra, hogy egyeseket a mennybe küldjünk, másoknak viszont megtagadnánk a mennybejutást. Isten azonban ismeri az ember szívét, gondolkodását, motivációit. Egyedül Isten mondhat pártatlan és igazságos ítéletet minden egyes ember felett.
Ítéletei által Isten helyreállítja a dicsőségét és megvédi a jellemét. Teszi ezt nyíltan és következetesen, hogy mindenki megtudja, ki Ő (Zsolt 34:9). Azt akarja, hogy a világegyetem összes értelmes lénye megértse a céljait, és megtudja, hogy igazságosan oldja meg a bűn problémáját, megfelelő módon bünteti meg a gonoszokat, és szabadítja meg a megtérő bűnösöket (Ez 18:21, 23, 32; 33:11). Az evangélium – az Isten ítéletével való kapcsolatában – a megtérő bűnösök megszabadítására összpontosít, és bemutatja a szeretet Istenéről szóló jó hírt. Isten a szeretet jegyében ítél és oldja meg a bűn problémáját, a szenvedést, a fájdalmat, az igazságtalanságot és az erőszakot – a bűn következményeit – pedig örökre eltörli (Róm 6:23; 2Thess 1:9; Jel 21:3–4).
Végül Isten teljesen helyreállítja a világegyetemben a békét és a harmóniát (Ef 1:10). A gonosz és minden vagy mindenki, aki azonosul vele, megsemmisül (Mt 25:41, 46; Jel 20:13–15). Mindazok, akik teljesen és önszántukból  átadták  magukat  Istennek,  elismervén  Őt  Teremtőjüknek, Megváltójuknak, Uruknak és Királyuknak, örök életet nyernek, és örökké szolgálni és imádni fogják Őt (2Móz 34:6–7; Dán 7:14, 27; Náh 1:7; Jn 3:16–17; Ef 1:4–10; Fil 2:10–11; Jel 15:3–4). Helyreáll az örömteljes, boldog, békés, kezdeti, édeni élet, amit soha többé nem fog megzavarni engedetlenség vagy lázadás (Náh 1:9; Jn 10:10; Róm 2:7; 1Tim 1:16; 2Tim 4:7–8; Tit 2:11–14).

A kereszt elsődleges és egyetemes ítélete
Isten mesterien találta meg a bűn problémájának megoldását, amelynek lényege Jézus kereszthalála. A golgotai esemény a következő bizonyítékokat és ítéleteket igazolja: (1) Isten tekintélye helyreállt, semmilyen vád nem érheti Őt; a Golgota bebizonyítja, hogy Isten a szeretet, a jólét Biztosítója (Zsolt 51:4; Jn 3:16; Róm 3:21–26); (2) Sátán felett megtörtént az ítélkezés, és kárhoztatás lett a sorsa (Jn 16:11; Zsid 2:14); (3)    a bűn felett megtörtént az ítélkezés, és végleg legyőzetett (Róm 8:3); (4)    az emberek felett megtörtént az ítélkezés, az Úr Jézus pedig magára vette a kárhoztató ítéletet (Ézs 53:4–6; 2Kor 5:21; Gal 3:13), s akik elfogadták Őt személyes Üdvözítőjüknek, azok megkapták az örök élet lehetőségét (1Jn 5:12–13). Isten azt akarja, hogy minden ember éljen (Ez 18:30–32; 1Tim 2:2–3).

A visszajövetel előtti (preadvent) ítélet, vagy vizsgálati ítélet
A Biblia megerősíti, hogy Istennek a mennyei törvényszék Jézus második eljövetele előtti összehívásával az a célja, hogy a törvényesség szempontjából biztosítsa számunkra örök helyünket a mennyei családban (Dán 7:9–10, 13–14, 22, 26–27; Jel 11:19; 14:7; vö. Mt 22:1–14). Jn 14:2–3 szakasza biztosít minket, hogy Jézus Nagy Építőmesterként nem lakásokat, szép házakat épít nekünk (megtehetné mindezt egy szempillantás alatt), hanem a törvényesség szempontjából, az egész világegyetem képviselői előtt biztosítja számunkra a helyet a mennyben. Ez a törvényes eljárás sok időt vesz igénybe, ahogy azt Dán 7:9–10, 13–14, 22, 26–27 versei is bizonyítják. Jézus, hű tanúi minőségében pontosan be fogja mutatni mindenikünk esetét, és a világegyetem előtt ki fogja jelenteni, hogy mi, akik hittünk Benne, az Övéi vagyunk, elfogadtuk helyettes halálát, amellyel megtisztított a bűntől, az Ő kegyelme elégséges számunkra, és kegyelmének ereje dolgozik bennünk.
Jézus szavatolja üdvösségünket, törvényesen, nyíltan, nyilvánosan és a világegyetem lakói számára teljesen átlátható módon, hogy senki soha ne kételkedjen abban, hogy bármi titkos vagy részrehajló dolog történt volna a megmentésünk során. Jézus világosan megmondta, hogy az üdvözültek méltók a bizalomra, és be tudnak illeszkedni a mennyei családba, mivel Isten csodálatos kegyelme megváltoztatta őket. Isten azt akarja, hogy a kételkedés legapróbb jele nélkül, megkérdőjelezhetetlenül befogadjanak minket a mennybe.
Következésképpen mivel vizsgálati ítéletről van szó, nevezhetnénk „megerősítő ítéletnek” is, amely igazolja, lepecsételi, érvényesíti mindazt, amit minden ember az élete folyamán tett. A megerősítő ítélet az élet során hozott döntések elismerése.
Több kifejezést is használhatunk a Jézus második eljövetele előtti ítélet különböző aspektusainak magyarázatához: (1) megerősítő ítélet, főként a megváltottak perspektívájából, hiszen Jézus mindenikünk esetével foglalkozik, majd igazolja a világegyetem előtt a Vele való kapcsolatunkat; (2) kinyilatkoztató ítélet, mivel Jézus a teljes mennyei család előtt felfedi, hogy kik Isten igazi követői, illetve leleplezi az antikrisztust, aki Istenként, Isten üdvözítő ügynökeként tünteti fel magát; (3) demonstratív ítélet – Isten bizonyítékokat mutat be a mennyei lények előtt, feltárja a Hozzá, a Törvényéhez, az emberekhez, a természethez és a bűnhöz való viszonyulásunkat, majd elmagyarázza, hogy Ő maga hogyan viszonyul a bűnhöz, a gonoszhoz, az ördöghöz és mindazokhoz, akik Sátánt választották; (4) vizsgálati ítélet – az angyaloknak és a többi mennyei lényeknek szükségük van erre az ítéletre, hogy új perspektívában lássák a nagy küzdelmet és az okát annak, hogy Isten miért ment meg egyeseket, és kárhoztat másokat. Ily módon a könyvek nyitottak lesznek a menny lakói számára, bizonyítva Isten döntéseinek pártatlanságát.
A preadvent ítélet során nem születhet olyan ítélet minket illetően, amely ellentétben áll azzal, amit életünk során nap mint nap teszünk. Jézus meg fogja erősíteni Isten döntéseit: üdvözítő vagy kárhoztató ítéleteit. Nem kell félnünk az Isten által vezetett vizsgálati ítélettől, hiszen ennek keretében Isten jóváhagyja, napfényre hozza, megmutatja a mennyei világnak azokat a döntéseinket, amelyeket életünk folyamán mellette meghoztunk. Semmit sem tesz hozzá döntéseinkhez, és változtatni sem fog rajtuk. A hűséges és igazságos Isten ünnepélyesen kijelenti ránk vonatkozóan, hogy az Övéi vagyunk (Róm 8:31; Jel 3:14).

A végső, megsemmisítő ítélet
A végső ítéletre a földön az ezer év végén kerül sor, amikor feltámadnak Isten Törvényének lábbal tiprói, akik összegyűlnek, hogy megtámadják Istent és népét az Új Jeruzsálemben (Jel 20:7–10; 21:1–3). Isten maga ül majd a nagy, fehér trónon, és megítél mindenkit, aki nem tért meg bűneiből (Jel 20:11–12). A kereszt fényében lepereg a bűn és az üdvösség története. Bemutatásra kerül az Isten elleni lázadás minden epizódja, valamint Isten csodálatos megváltási terve – Sátán mennyei lázadásától Jézus legnagyobb golgotai áldozatán keresztül egészen a végső győzelemig, Jézus dicsőséges második eljöveteléig. Minden bűnös látni fogja a kereszt fényében saját, törvényszegő életét.
Jézus keresztje Isten trónja fölé emeltetik, ahogy Ellen G. White írta
„A nagy küzdelem” c. könyvében: „A trón felett feltűnik a kereszt. Körképszerűen felsorakoznak Ádám megkísértésének és bukásának jelene-
 
tei, és a nagy megváltási terv egymást követő eseményei” (666. o.). A bűnösök látni fogják, mit tett Isten a megmentésükért, hány esélyt kaptak a megtérésre, büszkeségük és tudatlanságuk miatt mennyire megvetették kegyelmét. Makacsságuk és közönyük lelepleződik, és látni fogják lázadásuk igazi természetét.
Sátán egybegyűjti az összes bűnöst, és elkeseredett támadást indít a Szent Város ellen. Aljas jellemük ezúttal is megnyilvánul és mindenki számára nyilvánvalóvá lesz. Az sem segít majd nekik, hogy ismereteik vannak Istenről, jelleméről és cselekedeteiről. Ezek az emberek a velejükig rosszak. Egyetlen megoldás marad csupán Isten számára: megsemmisíteni a gonoszt annak minden formájában. Tűz jön alá az égből, és mindörökre véget vet a bűnnek, a gonosznak és a lázadásnak (Jel 20:9– 10). Ez a tisztító tűz lesz a megsemmisítő ítélet, a végleges, örök, viszszafordíthatatlan halál. Nincs több reménység azok számára, akik viszszautasították Jézust, személyes Megváltójukat, és kitartottak makacs, romboló  magatartásukban.  Következésképpen  Istennek,  szeretetből, meg kell semmisítenie őket. Válaszolnia kell a megtéretlen emberek, a gonosz angyalok és az ördög magatartására. Ha nem tenne semmilyen válaszlépést, a gonosz diadalt aratna, veszélyeztetné és végül teljesen kiirtaná az életet. Ezért elpusztítja Isten a bűnt, a bűnösöket, az ördögöt és angyalait, a földet pedig megtisztítja (Jel 20:9, 13–15; vö. 2Pt 3:7, 10–13).
Miután kimetszi a beteg és gyógyulásra reménytelen részeket, Isten az élet Újjáteremtőjeként lép fel, új eget és új földet teremt (Jel 21–22). Az üdvösség és az élet immár menedékben lesz az örökkévalóságon át. A világegyetem összes értelmes lénye odaadóan, szeretetből és hálából szolgálja Istent, mivel ismerik jóságát, szeretetét, igazságát és igazságosságát. A szeretet, béke, harmónia, öröm, igazság, szabadság, rend és igazság örökké uralkodni fog. Istent, az urak Urát és királyok Királyát mindenki szeretni, csodálni, engedelmesen követni és imádni fogja mindörökké (Dán 7:27; Jel 21–22).
Az Isten ítéletének teológiája Isten szeretetének, igazságának és igazságosságának legszebb kinyilatkoztatása (Fil 2:10–11; Jel 15:2–4). Isten kormányzási módja nyitott; útjai nyilvánvalóak, és helyesnek, igaznak bizonyultak. Isten helyesen jár el, amikor megigazítja az Őt személyes Megváltóként  elfogadó,  Benne bízó  bűnösöket,  akik  nemet  mondtak a bűnnek, a törvénytelenségnek, Sátánnak és bukott angyalainak.
 
Alkalmazás
1 Miért oly szükséges és lényeges Isten ítélete a nagy küzdelem kontextusában, figyelembe véve, hogy a világegyetem érdeklődve szemléli a bűn kérdésének megoldását?
2 Hogyan különböztetjük meg Isten pozitív vonatkozású ítéleteit negatív vonatkozású ítéleteitől?
3 Hogy éljünk Isten ítéletének várakozásában úgy, hogy ne féljünk ettől az ítélettől?