Értünk halt meg

Mondják, hogy a halált és az adót nem kerülhetjük el, persze ez nem teljesen igaz. Vannak, akik kikerülik az adófizetést, a halál elől azonban nem menekülhetünk. Talán néhány évvel kitolhatjuk a véget, de az előbb-utóbb eljön. Mivel tudjuk, hogy az igaz és a gonosz halottak először mind ugyanoda jutnak, a feltámadás reménysége felbecsülhetetlen érték a számunkra. Ahogy Pál fogalmazott: ennek reménye nélkül „akik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát” (1Kor 15:18) – amit furcsa lenne mondani, ha már ott sürgölődnének a mennyben, Isten színe előtt.
Krisztus feltámadása a hitünk középpontja, mivel ez a garanciája a mi feltámadásunknak. Mielőtt Ő feltámadt, természetesen neki is meg kellett halnia. Ezért imádkozott így a Gecsemánéban, amikor gyötrődve gondolt közelgő halálára: „Most az én lelkem háborog, és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától? De hiszen ezért az óráért jöttem” (Jn 12:27, ÚRK). A halála volt a cél, amiért jött.
Ezen a héten Krisztus halálára összpontosítjuk a figyelmünket és arra, hogy ez mit jelent az örök élet ígérete szempontjából.
 
November 5. – Az ösvénykeresők szombatja

EGW idézet:

Amikor Ezékiás imájára Isten azt válaszolta, hogy tizenöt évvel meghosszabbítja életét, a hálás király dicsőítette Istent e nagy irgalomért. Énekéből megtudjuk, hogy miért örvendezett: „Nem a sír dicsőít Téged, és nem a halál magasztal Téged, hűségedre nem a sírverembe szállók várnak! Ki él, ki él, csak az dicsőít Téged, mint ma én!” (Ésa 38:18–19) A népszerű teológia tanítása szerint az igaz halottak a mennyben vannak, boldogan és soha el nem haló ajakkal dicsőítik Istent. Ezékiás király nem látta ilyen biztatónak és dicsőségesnek a halált. Szavai összecsengenek a zsoltáríró bizonyságtevésével: „Nincs emlékezés rólad a halálban, a seolban kicsoda dicsőít Téged?” „Nem a meghaltak dicsérik az Urat, sem  nem  azok,  akik  alászállanak  a  csendességbe.”  (Zsolt  6:6;  115:17) – A nagy küzdelem, 546. o.

Jézus feltámadása minta volt, mely azok feltámadásának a kezdetét jelentette, akik Őbenne hunytak el. A feltámadt Megváltó teste, magatartása, hanghordozása, teljes lénye felismerhető volt követői számára. Hasonlóképpen jönnek majd elő sírjaikból azok is, akik Jézusban aludtak el. Felismerjük majd a barátainkat úgy, ahogy a tanítványok is felismerték Jézust. Megtörténhet, hogy néhai barátaink betegek voltak,  fogyatékkal, megcsonkult testtel éltek, de feltámadt, dicsőséges testükben tökéletesen megőrzik egyéniségüket, és mi felismerjük őket, ábrázatukról pedig a Jézus arcáról áradó fény ragyog.
Eljövetelekor azok a drága lelkek, akik Őbenne haltak meg, meghallják szavát, és halhatatlan, dicsőséges életre jönnek elő porágyaikból. Az az erő, amely kihozta Krisztust a sírból, életre kelti egyházát, és megdicsőül Ővele együtt; minden uralom, hatalom és minden név fölé emeli nem csak ebben a világban, hanem az eljövendő  örökéletben  is.  –The Faith I Live By, 180. o. 

Egyedüli reménységünk a tökéletes bizalom annak vérében, aki üdvözítheti mindazokat,  akik  Őhozzá  járulnak.  Krisztus  kereszthalála az egyedüli reménységünk ezen a földön, és erről fogunk elmélkedni az eljövendő világban is. Ó, bárcsak megértenénk az engesztelés igazi értékét! Ha megértenénk, akkor többet is beszélnénk róla. Isten ajándéka, amit szeretett Fiában adott, a felfogóképességünket meghaladó szeretet kifejezése volt. Isten mindent megtett annak érdekében, hogy megőrizze törvényének igazságosságát, de közben mégis megmentse annak áthágóját. Miért nem tanulmányozza az ember a megváltás kérdését? Ez a legfontosabb témakör, amellyel az emberi elmének foglalkoznia kellene. Ha csodálná Krisztus kereszten kimutatott szeretetét, elsajátíthatná vérének érdemeit, és megtisztulna a bűntől. – Signs of the Times, 1889. december 30.
 

1. Olvassuk el ApCsel 2:23, 1Pt 1:19-20 és Jel 13:8 verseit! Mit jelent az, hogy Krisztus „megöletett e világ alapítása óta”?

„Annakokáért imádják őt a földnek minden lakosai, akiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, amely a Bárányé, aki megöletett, a világ alapítása óta” (Jel 13:8). Számunkra itt az a legfontosabb, hogy „megöletett, a világ alapítása óta”. Ezt természetesen szimbolikusan kell érteni (A Jelenések könyve nagyrészt tele van szimbólumokkal), mert Krisztust csak évezredekkel a föld teremtése után feszítették keresztre. Ez a vers azt fejezi ki, hogy már a világ teremtése előtt elkészült a megváltási terv, aminek a középpontja Jézusnak, Isten Bárányának a kereszthalála.

2. Tit 1:2 üzenete értelmében mióta van érvényben a megváltási terv, amelynek Krisztus halála a középpontja?

„Megváltásunk terve nem Ádám bukása után – mint utólagos megoldás – jött létre… A megváltás terve azokat az elveket tárta fel, amelyek Isten trónjának alappillérei voltak öröktől fogva” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 13–14. o.).
Ezt a tervet Isten először az Éden kertjében nyilatkoztatta ki Ádámnak és Évának (1Móz 3:15, 21), és az Ótestamentum idején minden véres áldozat ennek volt az előképe. Ábrahám hitpróbájakor például Isten egy kost biztosított, hogy a pátriárka azt áldozza fel Izsák helyett (1Móz 22:11-13). Ez a kos még világosabb előképe annak, hogy Krisztus engesztelő kereszthalála helyettes áldozat volt.
Az egész megváltási terv középpontja Jézus helyettes halála. Évszázadokon át azt szimbolizálta minden egyes állatáldozat, hogy Jézus „Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit” (Jn 1:29).

Az állatáldozatok borzalmasak, véresek voltak. Azt fejezték ki, hogy Krisztus helyettünk vállalta a halált, és ilyen rettenetes volt a bűn ára. Miért éppen ez volt a lényeg?

EGW idézet:

Világos és kimerítő próféciák adattak  a  megígért  eljövetelét  illetőleg. Már Ádám ígéretet kapott, hogy jönni fog a Megváltó. A Sátán fölött kimondott ítélet: „És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” (1Móz 3:15) – ősszüleink számára a Krisztus általi megváltás ígérete volt. – Az apostolok története, 222. o.

Már a föld teremtése előtt megszületett a megváltás terve, mert Krisztus,  „a  Bárány”  „[…]  megöletett,  e  világ  alapítása  óta”  (Jel  13:8). A világegyetem királya csak küzdelem árán egyezett bele abba, hogy Fia meghaljon a bűnös emberért. „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3:16) Ó, a megváltás titka! Isten szeretete egy olyan világért, amely nem szerette Őt! Ki ismerheti annak a szeretetnek a mélységeit, amely „minden ismeretet felülhalad”? A halhatatlan lények a végtelen korszakokon át csodálattal és imádattal próbálják felfogni a felfoghatatlan szeretet titkát.
Isten Jézus Krisztusban megjelenve „megbékéltette magával a világot” (2Kor 5:19). A bűn annyira megrontotta az embert, hogy egymagában képtelen összhangba jutni azzal, akinek a lénye tisztaság és jóság. Krisztus azonban megmentette az embert a törvény kárhoztatásától, egyesíteni  tudja  az  emberi  erőfeszítést  a  mennyei  erővel.  Isten  előtti bűnbánattal  és  Krisztus  iránti  hittel  Ádám  elbukott  gyermekei  újra „Isten gyermekei” (1Jn 3:2) lehetnek. – Pátriárkák és próféták, 63–64. o.

Pál kimutatta, hogy az áldozati  szertartásokat  Isten  milyen  szorosan egybefonta a próféciákkal. Ezek utalnak arra, aki olyan lesz, mint „a bárány, mely mészárszékre vitetik”. A Messiás „önlelkét áldozatul” adja. Ésaiás próféta bizonyságot tett róla, mint Isten Bárányáról; az Üdvözítő engesztelő művét évszázadokkal előbb szemlélhette, aki „életét halálra adta, és  a  bűnösök  közé  számláltatott;  pedig  Ő  sokak  bűnét  hordozá, és a bűnösökért imádkozott” (Ésa 53:7, 10, 12).
A jövendölések Üdvözítőjének tehát nem földi uralkodóként kell jönnie, hogy megszabadítsa a zsidó népet elnyomóitól, hanem mint ember érkezik az emberek közé. Alacsony sorban és szegénységben él,  hogy végül, mint megvetettet és elvetettet megöljék. Az ótestamentumi írásokban megjövendölt Üdvözítő áldozatul adja önmagát a bukott emberiségért, és ezáltal tesz eleget az áthágott törvény követelményének. Benne kellett teljesedésbe menniük az  engesztelési  áldozatoknak;  kereszthalála ad jelentőséget az egész zsidó szertartási rendszernek. – Az apostolok története, 227. o.
 

3. Hogyan reagáltak a tanítványok arra, amikor Jézus megjövendölte, miként fog szenvedni és meghalni? Mit tanulhatunk ebből az esetből a Szentírás félreértésének veszélyeiről?

Mt 16:21-23

Mt 17:22-23; Mk 9:30-32; Lk 9:44-45

Lk 18:31-34

Jézus azért született és élt, hogy meghaljon. Minden egyes lépésével közelebb került a Golgota keresztjén történt hatalmas engesztelő áldozatához. Küldetésének teljes egészében tudatában volt, nem engedte, hogy bármi vagy bárki eltántorítsa attól. Valójában „az egész élete kereszthalálának bevezetője volt” (Ellen G. White: Fundamentals of Christian Education. 382. o.).
Földi szolgálatának utolsó évében Jézus egyre világosabban beszélt a tanítványainak közelgő haláláról, akik azonban úgy tűnik, hogy nem voltak képesek és készek elfogadni kijelentéseinek valóságát. A Messiás szerepéről alkotott hamis elképzeléseik miatt el sem tudták képzelni, hogy Jézus meghaljon Messiásként. Röviden: félrecsúszott teológiai értelmezésük szükségtelen fájdalomba és szenvedésbe sodorta őket.
Jézus már korábban kijelentette Nikodémusnak: „És amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3:14-15). Cézárea Filippiben elmondta a tanítványainak, hogy „Jeruzsálembe kell mennie, és sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, és harmadnapon feltámadnia” (Mt 16:21, ÚRK).
Jézus újból beszélt a tanítványainak a haláláról és feltámadásáról, amikor titokban áthaladt Galileán (Mk 9:30-32), majd pedig utolsó jeruzsálemi útján is (Lk 18:31-34). A tanítványok nem hallgattak rá, mert nem azt mondta, amit hallani akartak. Milyen könnyen tehetjük mi is éppen ezt!
 

Az emberekben, leginkább Isten kiválasztott népében hamis elképzelések éltek a Messiás első eljöveteléről. Ma milyen hamis elgondolások vannak Jézus második adventjével kapcsolatban?

EGW idézet:

Amikor Jézus elmondta nekik, hogy halálra adják, és majd feltámad, megpróbálta őket bevonni egy beszélgetésbe a hitük nagy próbájával kapcsolatosan. Ha készek lettek volna elfogadni, amit tudatni akart velük, akkor keserű fájdalomtól, kétségbeeséstől menekülhettek volna meg. Szavai vigaszul szolgáltak volna a bánat és csalódás óráiban. Bár már nyíltan beszélt a reá váró eseményekről, mégis mihelyt kimondta, hogy hamarosan  Jeruzsálembe  kell  mennie,  újra  fellobbantotta  a  reményt a felállítandó királyságról. Ebből eredt a kérdezősködés: ki fogja betölteni a legmagasabb tisztségeket. […]
A Megváltó maga köré gyűjtötte tanítványait,  és  így  szólt  hozzájuk: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek szolgája.” (Mk 9:35) Ezeket az ünnepélyes és megható szavakat a tanítványok távolról sem foghatták fel. Nem értették, amit Krisztus tudott. Nem értették Krisztus országának természetét, és vetélkedésük látszólagos oka a tudatlanságuk volt. […]
 

Jézus végtelenül gyöngéden, mégis ünnepélyes nyomatékkal próbálta kijavítani a hibát. Bemutatta, hogy mi az uralkodó elv a mennyek országában,  s  mit  tekintenek  ott  az  igazi  nagyság  értékmérőjének.  Akiket a büszkeség és a feltűnési vágy fűtött, azok inkább magukra és az elérhető jutalomra gondoltak, semmint hogyan viszonozzák Istennek a kapott ajándékokat. Nem lesz helyük a mennyek országában, mert Sátán soraiban azonosítják őket. – Jézus élete, 435–436. o.

Az apostol azután a korinthusi testvérek figyelmét a feltámadás hajnalának diadalmas virradatára irányította, amikor is az Úr az összes elszunnyadt szentet feltámasztja, hogy ezentúl örökké vele éljenek. „Ímé titkot mondok néktek” – magyarázta: „Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra, mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak  romolhatatlanságban,  és  mi  elváltozunk.  Mert  szükség,  hogy  ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára. Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra. Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad!?…” […]
Így az apostol igen határozott és megkapó módon igyekezett helyreigazítani azokat a téves és veszélyes eszméket, szokásokat, amelyek a korinthusi gyülekezetben lábra kaptak. Egyszerűen, határozottan, de nagy szeretettel beszélt a lelkükre. Intései és feddései által Isten trónjáról áramló fény világított rájuk, hogy megláttassa velük rejtett bűneiket, amelyek az életüket beszennyezték. – Az apostolok története, 320–321. o.
 

4. Olvassuk el Jn 19:1-30 szakaszát! Mi a fő üzenete Jézus kijelentésének, hogy „Elvégeztetett”?

Végül eljött a kritikus idő Krisztus, az emberiség és az egész világmindenség számára. Jézus mély agóniában küzdött a sötétség erőivel. Lassan haladt át a Gecsemáné kerten, kiállta az igazságtalan ítéletet, majd felment a Golgota hegyére. Gonosz angyalok próbáltak erőt venni rajta. Amikor a kereszten függött, a főpapok, az írástudók és a vének gúnyolták: „Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és majd hiszünk néki” (Mt 27:42).
Le tudott volna szállni a keresztről Krisztus, megmenthette volna magát? Igen, képes lett volna rá, de nem akarta megtenni. Az egész emberiség (beleértve a csúfolódókat is) iránti feltétel nélküli szeretete miatt nem adhatta fel. Valójában „a gúnyolódók megmentéséért is haldoklott éppen. Nem szállhatott le a keresztről megmenteni magát, mert nem a szögek szorították oda, hanem az akarata, hogy megmentse őket” (Alfred Plummer: An Exegetical Commentary on the Gospel According to S. Matthew. London, 1910, Elliot Stock, 397. o.). Krisztus itt a szenvedésével aratott diadalt Sátán birodalma felett, noha éppen Sátán volt a felbujtója a kereszthez vezető eseményeknek, így Júdás árulásának is (Jn 6:70; 13:2, 27 ). „Az evangélista nem próbálja elmagyarázni, hogyan, de Jézus halála valamilyen módon egyszerre volt Sátán tette és az, amely által Jézus legyőzte Sátánt” (George E. Ladd: A Theology of the New Testament. jav. kiad. Cambridge, UK, 1994, Lutterworth Press, 192. o.).
Amikor Krisztus felkiáltott a kereszten: „Elvégeztetett!” (Jn 19:30), nemcsak azt fejezte ki, hogy a gyötrelme véget ért, hanem főképpen ezt: megnyerte az óriási, kozmikus, történelmi küzdelmet Sátánnal és gonosz erőivel szemben. „Az egész menny ujjongott az Üdvözítő győzelmén. Sátán vereséget szenvedett és tudta, hogy birodalma elveszett” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 666. o.). Nem könnyű felfogni ezt a meghökkentő ellentétet: Isten Fia a legszörnyűbb megaláztatásával aratta a leghatalmasabb és legdicsőségesebb győzelmet értünk és az egész világmindenségért.
 

Gondolkodjunk el azon, hogy milyen rettenetes is a bűn, ha Krisztusnak a halálával kellett engesztelést szerezni érte! Ezek szerint tehát mennyire értéktelenek a mi tetteink abból a szempontból, hogy érdemeket szerezhetnénk Isten előtt? Vajon még mit adhatnánk hozzá ahhoz, amit Krisztus elvégzett értünk? Beszélgessünk a válaszunkról szombaton a csoportban!

EGW idézet:

Az angyalok is szemtanúi voltak szeretett Parancsnokuk rettenetes kínjainak mindaddig, amíg elviselhették; majd  arcukat  kezeikkel  eltakarták. Még a Nap is vonakodott végignézni a rettenetes jelenetet. Jézus fennhangon kiáltja: „Elvégeztetett!” Kiáltása még a gyilkosokat is megdöbbentette.  Ekkor  a  szentély  függönye  kettészakadt  felülről  lefelé, a föld rengett, és a sziklák megrepedeztek. Sűrű sötétség ereszkedett alá a földre. Amikor Jézus meghalt, a tanítványok utolsó reménye is szertefoszlott. Követői közül sokan voltak szemtanúi szenvedésének és halálának, és betelt a szomorúság pohara. Sátán többé nem ujjongott, mint eddig. Azt remélte, hogy keresztezheti az üdvösség tervét; óh, de az annál sokkal szilárdabban volt megalapozva. Most, Jézus halálakor jött tudatára, hogy egykor neki is meg kell halnia, és birodalma az Üdvözítőre száll. Tanácsot ült angyalaival. Jézussal szemben nem ért el semmit, ezért elhatározták, hogy igyekezetüket fokozva minden erejükkel és ravaszságukkal a tanítványai ellen fordulnak. Mindenkit igyekeztek megakadályozni, nehogy elfogadják azt az üdvösséget, melyet számukra Jézus az élete árán tett elérhetővé. Így Sátán még ezután is Isten uralma ellen dolgozhat. Továbbá pedig saját érdekében állt, hogy minél több lelket távol tartson az Üdvözítőtől. Sátán ugyanis tudatában volt annak, hogy azoknak a bűne, akik Krisztus vérét elfogadják, végül arra száll vissza, aki a bűnnek végső oka, és neki kell majd a büntetést elviselnie; ellenben azok, akik vonakodnak a Krisztus által felajánlott üdvösséget elfogadni, önmaguk bűnhődnek majd bűneikért. – Tapasztalatok és látomások, 177–178. o.

Mózesnek és Áronnak meg kellett halniuk anélkül, hogy Kánaánba léptek volna… Mindketten engedelmesen hajtottak fejet az ítélet előtt, bár kimondhatatlanul sajgott a szívük. Azonban az Istenbe vetett bizalmuk és az iránta való szeretetük nem ingott meg. Példájuk olyan tanítás, mely fölött sokan elsiklanak anélkül, hogy tanulnának belőle. A bűn, a kevélység számukra nem tűnik súlyosnak.
Igen kevesen értik a bűn természetét. Azzal áltatják magukat, hogy Isten túl jó, hogy megbüntesse a bűnöst. Mózes, Áron, Dávid és  még mások esete is bizonyítja, hogy nem biztonságos bűnt követni el sem szóval, sem gondolatban, sem cselekedettel. Isten a kimondhatatlan szeretet és könyörület Istene. Mózes búcsúbeszédében, mikor elvált Izráel gyermekeitől, ezt mondta: „Az Úr, a te Istened megemésztő tűz, féltőn szerető Isten.” Mózes megható könyörgését, hogy előjoga legyen bemenni Kánaánba, Isten következetesen elutasította. Kádesi bűne nyílt és feltűnő volt. S minél magasabb pozíciót tölt be a vétkes, minél kiemelkedőbb helyen áll, annál szigorúbb a parancs, annál bizonyosabb a büntetés. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 369–370. o.
 

5. Mit vitt végbe értünk Krisztus a halálával? Mit tanítanak erről Jn 3:14-18 és Róm 6:23 versei?

Amikor Jézus a Jordán folyóhoz ért, hogy megkeresztelkedjen, Keresztelő János így szólt: „Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit” (Jn 1:29). Kijelentésével úgy mutatott Krisztusra, mint aki Isten Báránya, minden őszinte ószövetségi áldozat őrá mutatott előre. Pusztán az állatáldozatok nem törölhették el a bűnöket (Zsid 10:4). Csak feltételesen biztosították a bűnbocsánatot, minden Krisztus keresztáldozatának az érvényességén múlt. „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 1:9).

6. Minek a reménységét találjuk Jn 3:16-17 verseiben, főként ha érezzük, hogy valójában ítéletet érdemelnénk amiatt, amit elkövettünk?

Gondoljunk bele, hogy mit jelent mindez! Jézus, aki megteremtette a kozmoszt (Jn 1:1-3), bűnért való áldozatként ajánlotta fel önmagát mindannyiunkért, hogy mi ne kerüljünk kárhoztatás alá azért, amiért valóban megérdemelnénk az ítéletet. Ez az evangélium nagyszerű ígérete.
Jézus Krisztus kijelentette: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta” (Jn 3:16, ÚRK), hogy meghaljon értünk. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy Krisztus önként áldozta fel magát értünk (Zsid 9:14). Luther szerint a kereszt volt „az az oltár, amin [Krisztus] elégett a szívében lobogó végtelen szeretet tüzében, amikor az Atya előtt bemutatta testének és vérének élő, szent áldozatát, odaadó közbenjárással, hangos kiáltással és forró, áradó könnyekkel (Zsid 5:7)” (Luther’s Works. 13. köt. St. Louis, MO, 1956, Concordia Publishing House, 319. o.). Krisztus halála „egyszer s mindenkorra” (Zsid 10:10), „mindörökre” (Zsid 10:12) történt, mert az Ő áldozata mindenre elegendő és soha nem veszít erejéből. Ez azonban még nem minden! „Ha csak egy lélek fogadta volna el kegyelmének evangéliumát, Krisztus akkor is vállalta volna a nehéz életet, a megaláztatást és a szégyenteljes halált, hogy megmentse azt az egyet. Ha fáradozásunk által egyetlen ember jó útra tér és alkalmas lesz az Úr országára, nincs-e okunk az örvendezésre” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, 1998, Advent Kiadó, 84. o.)?
 

Olvassuk el újból Jn 3:16 versét úgy, hogy a „világot” és a „valaki” szavak helyett a saját nevünket mondjuk! Hogyan tanulhatjuk meg önmagunkra vonatkoztatni ezt a nagyszerű ígéretet percről percre, főleg akkor, ha kísértést érzünk a bűnre?

EGW idézet:

Krisztus  a  kereszten  nem  csupán  embereket  késztet  Isten  iránti  bűnbánatra törvényének megszegéséért – hiszen akiknek Isten megbocsát, azokat előbb bűnbánóvá teszi –, de eleget tett az igazságszolgáltatás követelésének is, magát ajánlva föl elfedezésként. Kiömlő vére, megtört teste kielégíti a megrontott törvény követelését, ezzel áthidalja a bűn okozta szakadékot. Testében szenvedett, hogy a sebeivel el tudja takarni a védtelen bűnöst. Halála által a Kálvárián kivívott győzelem örökre megtörte  Sátánnak  a  mindenség  fölötti  vádló  hatalmát.  Elhallgattatta a vádat, hogy Isten nem volna önmegtagadó és azt, hogy Ő az emberrel szemben  engesztelhetetlen.
Mindenki, aki akar, az győzhet. Törekedjünk hát buzgón, hogy elérjük a kitűzött célt. Krisztus ismeri gyöngeségeinket; naponta hozzá fordulhatunk segítségért. Nem szükséges harminc nappal előre erőt nyernünk. Napról napra kell győzelmet aratnunk. – A Te Igéd igazság, 7. köt., 974. o.

Krisztus azért élt, azért szenvedett és azért halt meg, hogy bennünket megváltson. A „fájdalom embere” lett, hogy bennünket örökkévaló öröm részeseivé tegyen. Isten megengedte, hogy szeretett Fia, kiben a kegyelem és igazság teljessége lakozott, leírhatatlan dicsőségű világából erre a bűnöktől megromlott és megmérgezett világra jöjjön, melyet a halál és átok homálya borít. Megengedte, hogy az Ő szerető keblét, a szent angyalok imádatát elhagyja, és helyette gyalázatot, megaláztatást és gyűlöletet, sőt még halált is szenvedjen… Isten bűntelen Fia magára vette a bűn terhét. Ő, aki Istennel egy volt, lélekben átélte azt a rettenetes szakadást, melyet a bűn okoz Isten és ember között. Ez volt, ami ajkait ily fájdalmas kiáltásra kényszerítette: „Én Istenem, én Istenem! miért hagytál el engemet?” (Mt 27:46) A bűn felmérhetetlen terhének és a lélek Istentől való elszakadásának érzete volt az, ami Isten Fiának szívét megtörte.
Krisztus azonban nem azért szánta rá magát erre a nagy áldozatra, hogy mennyei Atyánk szívét irántunk való szeretetre  ébressze,  vagy hogy Őt az emberiség megmentésére és megváltására késztesse. Nem, nem! „Úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta érte.” (Jn 3:16) Isten nem a nagy engesztelő áldozat következtében szeret minket, hanem ellenkezőleg: azért hozta az áldozatot, mert szeret bennünket.
Krisztus volt a közvetítő, aki által végtelen szeretetét a bűnbe sülylyedt világra áraszthatta. Mert „Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot” (2Kor 5:19). Isten együtt szenvedett Fiával; Gecsemáné lelki gyötrelmeiben és Golgota halálküzdelmeiben Megváltónk lefizette váltságunk árát. – Jézushoz vezető út, 13. o.
 

7. Olvassuk el 1Kor 1:18-24 szakaszát! Mit mond Pál a keresztről, és hogyan állítja szembe a „világ bölcsességével”? Miért különösen fontos a kereszt üzenete ma, amikor „a világ bölcsességében” dominál a „materializmus” (az eszme, ami szerint minden csupán anyagi természetű, vagyis nincs helye benne Istennek, sem a természetfelettinek)?

Krisztus keresztje az üdvösség történetének igazi középpontja. „Az örökkévalóságban  sem  lesz  felmérhető  annak  a  szeretetnek  a  mélysége, amely a Golgota keresztjén megnyilatkozott. Ott egymással szemtől szemben állt Krisztus végtelen szeretete és Sátán határtalan önzése” (Stephen N. Haskell: The Cross and Its Shadow. South Lancester, MA, Bible Training School, 1914, v. o.).
Amikor Krisztus megadóan feláldozta önmagát váltságul az emberiségért, Sátán nagy önzésében szenvedést és gyötrelmet árasztott rá. Krisztus nem természetes halállal halt meg, ami minden emberre vár, hanem a második halállal, hogy azt senkinek ne kelljen elszenvednie, aki Őt elfogadja. A kereszt jelentőségével kapcsolatban több fontos pontot észben kell tartanunk. Először is a kereszten nyilvánult meg leginkább Isten igazsága a bűnnel szemben (Róm 3:21-26). Másodszor a kereszt a legfőbb kinyilatkoztatása Isten szeretetének a bűnösök iránt (Róm 5:8). Harmadszor a kereszt hatalmas erőforrás, ami megtöri a bűn láncait (Róm 6:22-23; 1Kor 1:17-24). Negyedszer a kereszt az egyetlen reményünk az örök életre (Jn 3:14-16; Fil 3:9-11; 1Jn 5:11-12). Ötödször pedig a kereszt az egyetlen ellenszer, nehogy valaha újabb lázadás törjön ki a világegyetemben (Jel 7:13-17; 22:3).
A „világ bölcsességével” egyet sem fedezhetünk fel a kereszt itt említett fontos elemei közül, ellenkezőleg! A világi bölcsesség előtt, ami általában nem ismeri el a legnyilvánvalóbb igazságot, a Teremtő létét (lásd Róm 1:18-20), a keresztről szóló beszéd most is „bolondságnak” számít, éppúgy, mint akkor. Görögül a bolondság mória, ezt a szót alkalmazták annak kifejezésére, hogy a „világi bölcsesség” szerint a keresztről való beszéd „bolondság”. A világi bölcsesség nem ismeri el Jézust, sem az üdvösséget, amit helyettünk vállalt kereszthalála folytán felkínál.
 

A „világi bölcsesség” sok értéket kínálhat, aminek azonban semmiképpen nem szabad megzavarnia a Jézusba és „az igehirdetés bolondsága által” (1Kor 1:21) közvetített üzenetbe vetett hitünket!

EGW idézet:

Krisztus elviselte a bűn terhét, s alászállt a sírba. Így bevilágította azok sírját, akik hitben haltak meg. Isten emberi alakban világosságra hozta az életet és halhatatlanságot az evangélium által. Halálával örök életet biztosított a benne hívőknek. Jézus a halálával elítélte a bűn és hűtlenség kezdeményezőjét. Végül annak kell elszenvedni a bűn büntetését, az örök halált. Krisztus az egyetlen, aki meghódíthatta a halált. Ő az örökélet tulajdonosa és adományozója.  Ő   az   Üdvözítőnk.   –   Bizonyságtételek   a   gyülekezeteknek, 6. köt., 230–231. o.

Sátán nagyon ravasz volt, amikor legelőször az elégedetlenségnek adott hangot. Csak annyit mondott, hogy jobb rendszert szeretne bevezetni. Elcsábította Istentől a szent házaspárt, eltérítette őket a parancsolatok iránti hűségüktől, mégpedig ugyanazon a ponton, amelyen ma is ezreket kísért, s ahol ezrek buknak el hiábavaló képzelgéseik miatt. Egyfajta elméleti tudás utáni vágyat csempészett be ősszüleink gondolataiba, amellyel – állította – hatalmas mértékben javítanának helyzetükön. De hogy ezt elérhessék, Isten szent akarata ellen kell  cselekedniük, mert Isten nem vezetné el őket a legnagyobb magasságokra. A Teremtő nem akarta, hogy olyan tudásra tegyenek szert, amelynek engedetlenség az alapja. Széles terület volt, amelyre a gonosz igyekezett elvezetni Ádámot és Évát, s kísértéseivel ugyanezt a  területet nyitja  meg  ma  is  a  világ  előtt.  –  Bizonyságtételek  a  gyülekezeteknek, 5. köt., 502. o.

„Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.” (Mk 9:23) A hit köt össze bennünket a mennyel, és ad erőt, hogy meg tudjunk küzdeni a sötétség hatalmaival. Isten Krisztusban lehetővé tette minden rossz jellemvonás megfékezését és minden kísértés legyőzését, bármilyen erős legyen is az. De sokan gyengének érzik hitüket, és ezért távol maradnak Krisztustól. Elesettségük és méltatlanságuk tudatában bízzák magukat könyörületes Megváltójuk irgalmára! Ne önmagukra nézzenek, hanem Krisztusra! Aki az emberek közt járva betegeket gyógyított és démonokat űzött ki, ma is ugyanaz a hatalmas Megváltó. Ragadják meg ígéreteit, mint az élet fájának leveleit: „Aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem.” (Jn 6:37) Amikor hozzá fordulsz, hidd el, hogy Ő elfogad, mert megígérte. Míg ezt teszed, nem pusztulhatsz el soha.

„Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.” (Róm 5:8) És „ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Róm 8:31–32) – A nagy Orvos lábnyomán, 65–66. o.
 

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Jézus élete, „Gecsemáné”, „Golgota” c. fejezetek; Jézushoz vezető út, „Bűnbánat” c. fejezet.

„Láttam, hogy az egész menny érdekelt az üdvösségünkben, és mi lehetnénk közömbösek? Vajon viselkedhetünk nemtörődöm módon, mintha lényegtelen dolog volna, hogy üdvözülünk vagy elveszünk? Figyelemre se méltassuk az értünk hozott áldozatot? Vannak, akik ezt tették. Semmibe vették a felajánlott kegyelmet, amiért Isten szigorúan tekint rájuk. Isten Lelke nem szomorkodik folyton, elhagyja az embert, ha még tovább szomorítja. Miután Isten minden tőle telhetőt megtett annak megmentéséért, aki viszont az életével azt bizonyítja, hogy figyelemre sem méltatja a Jézus által felkínált irgalmat, az ember drágán megfizet, halál lesz az osztályrésze. Rettenetes halált hal, mert éreznie kell azt a gyötrelmet, amit Krisztus állt ki a kereszten, hogy megszerezze neki a megváltást, amit ő elutasított. Akkor fog rádöbbenni, hogy mit veszített el – az örök életet és a romolhatatlan örökséget. Az ember értékét mutatja az a hatalmas áldozat, amit Jézus a megmentéséért hozott. Amikor egy drága lélek elvész, örökre elvész” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 1. köt. 124. o.)!

Naponkénti tanulmányozásra: 2Sám 16–22; Ellen G. White: Az imádság, 8. fejezet (a „Szüntelen imádkozzatok!” bekezdéstől a fejezet végéig)

 

1.    Ki átkozta és dobta meg kővel Dávidot?  
 

2.    Ki adott „jó tanácsot” Absolonnak, és ki adott parancsot e tanács elvetésére?        
 

3.    Mi volt a legnagyobb nyomorúság, ami Dáviddal megtörténhetett volna?
 

4.    Mi által engesztelődött ki Isten az ország iránt?
 

5.    Miben rejlik a keresztény legnagyobb ereje, amellyel Sátán is legyőzhető?

Tanítói melléklet

 
Az Úr Jézus helyettes halála a legfontosabb – egyetemes vonatkozású – igazság. Jézus Krisztus az engesztelő áldozat, mivel meghalt a bűneinkért (Róm 3:25; 4:25; 1Kor 15:3; Zsid 2:17; 1Jn 2:2; 4:10). A valaha hozott legnagyobb áldozat az Övé: a világmindenség Királya lejött a bűnös bolygóra, emberként bűntelenül élt, majd végül meghalt helyettünk. A valódi kereszténység középpontja a kereszt (1Kor 2:2).
Ellen G. White is nagyon szépen ír erről: „Krisztus bűnbocsánatért hozott áldozata a legnagyobb igazság, amelyhez a többi igazság fűződik. Az igazság helyes megértéséért és értékeléséért kutassunk Isten Szavában, Mózes első könyvétől egészen a Jelenésekig, és a golgotai keresztről áradó fényben tanulmányozzuk azt. Elétek állítom a kegyelem, az újjászületés, az üdvösség és a megváltás szentséges, nagyszerű emlékét, a kereszten fölemeltetett Isten Fiát. Ez legyen prédikátoraink beszédének alapja” (Az evangélium szolgái, 315. o.). Majd hozzáteszi: „Az öszszes meggyőződéses keresztény közül az adventisták mutassák be a legjobban Krisztust a világnak!” (uo., 156. o.). Jézus halála a kereszten az az alapkő, amelyen az összes többi bibliai tanítás nyugszik.
Jézus Krisztus több okból kifolyólag jött az emberek közé: (1) az emberiség megváltásáért – emberként született meg, hogy emberként meghaljon értünk (Mk 10:45; Jn 3:16–17); (2) Isten igazi jellemének kinyilatkoztatásáért (Jn 1:14; 10:28–30; 14:6–9); (3) Sátán legyőzéséért és hamis, megalapozatlan követeléseinek megcáfolásáért (Mt 4:1–11; Jn 12:31; 16:11; Zsid 2:14); és (4) annak bebizonyításáért, hogy Ádám engedelmeskedhetett volna Istennek, ahogy az Úr Jézus Krisztus is – emberként – tökéletesen betöltötte a Törvényt, és szent, bűntelen életet élt (Zsolt 16:10; Lk 1:35; Jn 8:46; 14:30; ApCsel 2:24; 1Kor 15:22, 45; 1Jn 3:5).

A szenvedő Szolga
A teológusok szerint Ézsaiás könyvében öt himnusz van az Úr Szolgájáról: (1) Ézs 42:1–9; (2) Ézs 49:1–7; (3) Ézs 50:4–9; (4) Ézs 52:13–53:12;
és (5) Ézs 61:1–3. Ezek a költemények Jézus Krisztus munkásságát mutatják be. A Megváltó nyilvános szolgálatának kezdetéről Ézs 61:1–2 szakaszában olvasunk (l. Lk 4:16–21). A Krisztus halálának jelentőségéről szóló bibliai leírások közül Ézsaiás 53. fejezete a legszebb és legrészletesebb. A szenvedő Szolgáról szóló kulcsköltemény, amely az 52. fejezetben kezdődik és az 53-ikban folytatódik, szimmetrikus felépítésű (5 szakasz, mindenik szakaszban 3 sor):
(1)    Ézs 52:13–15 – a rejtély: a himnusz egy rejtéllyel kezdődik: ez a Szolga egyrészt bölcs és felmagasztalt, másrészt viszont torz ábrázatú, az emberektől megvetett.
(2)    Ézs 53:1–3 – az elutasítás: ez a szakasz a Szolga abszolút megalázásáról szól. Szenvedett, megvetették és elutasították – a fájdalmak Férfia volt.
(3)    Ézs 53:4–6 – az engesztelés: ez a szakasz képezi a téma lényegét, feltárja Jézus szenvedésének és halálának okát. Mivel „betegségeinket viselte”,  „fájdalmainkat  hordozta”,  „bűneinkért  megsebesíttetett”, „vétkeinkért megrontatott”, „az Úr mindnyájunk vétkét Őreá vetette”.
(4)    Ézs 53:7–9 – Jézus engedelmessége: ezek a bibliaversek Jézus szenvedését, elítélését, halálát és eltemetését mutatják be.
(5)    Ézs 53:10–12 – Jézus felemeltetése: a himnusz a bűnért való Áldozat feltámadásában, sikerében és győzelmében éri el csúcspontját. Sokakat megigazít, „zsákmányt oszt”, hisz sokak bűnét viselte magán. Halála önkéntes, helyettes és feloldozó volt; a későbbiekben diadalmas halálának eredményét közbenjáró munkájának keretében hűségeseinek tulajdonítja.
Ézsaiás 53. fejezete volt az a része a Szentírásnak, amelyet a szerecsen férfiú olvasott. Filep evangélista megmagyarázta neki, hogy a szöveg Jézus Krisztusról, a Megváltóról szól. Beszélgetésük eredményeként a szerecsen megtért és megkeresztelkedett (ApCsel 8:26–39).

A kereszt – a keresztény teológia középpontja
Paradox módon Jézus halála az élet biztosítéka, mely örök életre vezet (Jn 3:16–17; Róm 3:22–26; 1Jn 5:11–12). Nincs elmélet, amely a teljesség igényével megmagyarázhatná Jézus kereszthalálának óriási jelentőségét. Ha egy egész mozaikot raknánk is ki Megváltónk halálának okaiból, akkor sem fejthetnénk meg a kereszt rendkívüli fontosságának még csak a töredékét sem. A kereszt felfedi Isten bűnösök iránti szeretetét, igazságát, jogosságát, szent jelleme szépségét, Törvényének megváltoztathatatlanságát, a bűn megvetendő természetét, a mennyei kormányzás biztos jellegét, a nagy küzdelem szemben álló feleit, Jézus bűn, Sátán és a gonosz sötét erői feletti végérvényes győzelmét.
 
Ezen okoknál fogva Jézus halála meghatározó, domináns helyet foglal el az adventista teológiában. Semmi sem helyettesítheti Krisztus halálának központi szerepét és fontosságát (Róm 1:16–17; 3:22–26; 1Kor 1:30; 2:2; Ef 4:21; Fil 1:21; Kol 1:27–28). Ami a keresztnél történt, egyedi, megismételhetetlen mentési akció volt (Zsid 9:28; 10:12, 14), amiből az összes többi üdvözítő áldás származik, beleértve Jézus értünk végzett közbenjáró szolgálatát is. Semmi sem javíthatja, egészítheti ki a kereszt érdemét, senki sem tehet hozzá Jézus emberekért hozott rendkívüli áldozatához – az üdvösség teljes Őbenne (Róm 3:21–26; 1Kor 1:18, 23– 24; 2:2; Gal 2:16, 21; Ef 2:4–10). Jézus golgotai helyettes halála olyan kiapadhatatlan forrás, amelyből minden isteni áldás felbuzog, vagy más szavakkal: a Jézus által véghez vitt engesztelés olyan, akár az a makk, amelyben a teljes tölgyfa benne foglaltatik.
Kétségtelen: az Úr Jézus Krisztus engesztelő áldozata tökéletes volt. Ellen G. White ezt ekképpen magyarázza: „Amikor Fia áldozatára tekintett, Isten elismerte annak tökéletes voltát. »Mindez elegendő az ember üdvösségéhez«, mondta. »Az engesztelés tökéletes!« (Review and Herald, 1901. szept. 24.). »Főpapunk meghozta az egyedüli áldozatot, amely van annyira értékes, hogy üdvözítsen bennünket. Amikor Önmagát feláldozta a kereszten, tökéletes engesztelést végzett az emberek bűneiért« (The Signs of the Times, 1899. jún. 28.).
Jézus bűnné és átokká vált érettünk (Ézs 53:3–6; 2Kor 5:21; Gal 3:13), hogy élhessünk. Ami a kereszten megvalósult kétezer évvel ezelőtt, azt alkalmaznunk kell az életünkben, hogy Isten képére formáltassunk és gazdag életben legyen részünk (Jn 10:10). Krisztus a mi közbenjárónk (1Tim 2:6), mivel Ő az Üdvözítőnk is. Közbenjárása megmentő munkájának folytatása, kereszten végzett szolgálatának alkalmazása. Szükségünk van Krisztus halálára és életére, hogy lelki értelemben élők legyünk (Róm 3:24–25; 5:10). Raoul Dederen Jézus halálának központi szerepét hangsúlyozza: „Miközben a kereszten egyszer és mindenkorra megtörtént a bűnért való áldozat (Zsid 7:27; 9:28; 10:11–14), a mennybe ment Krisztus elérhetővé teszi számunkra engesztelő áldozatának összes áldását” (Christ: His Person and Work, Handbook of Seventh-day Adventist Theology, Review and Herald, 2000, 187. o.).
Egyetemes stabilitás
Az egész világegyetem a keresztnek köszönhetően van biztonságban. Az emberi nyelv képtelen visszaadni e hatalmas áldozat magasztosságát és a belőle származó nyereséget (Kol 1:19–20; 2:15; Ef 1:10; 6:12; Fil
 
2:9–10). Jézus Krisztus golgotai áldozatának köszönhetően soha többé
nem alakulhat ki lázadás a mennyben.
Ellen G. White szerint is az egész világegyetem jóléte függött Jézus kereszten véghez vitt szolgálatától: „Nemcsak az emberek, hanem az angyalok és az el nem bukott világok lakói is dicsőítéssel tartoznak a Megváltónak, hiszen ők is biztonságban lehetnek Isten Fia szenvedéseinek köszönhetően. A kereszt az, amely felfedte Sátán csalásait és elutasította követeléseit. Nemcsak a Jézus vérében megtisztultakat vonzza az elbukott világ bűneiért hozott engesztelő áldozat, hanem a szent angyalokat is” (Kiadatlan kézirat, MS 41, 1892).
„Amikor Krisztus felkiáltott: »Elvégeztetett!«, az el nem bukott világok menedékbe kerültek. Számukra győzelemmel ért véget a küzdelem. Attól kezdve Sátán nem élvezhette többé a világegyetem rokonszenvét. Az általa felhozott érvre – éspedig arra, hogy Isten képtelen az önmegtagadásra (amit viszont az általa teremtett értelmes lényektől elvár) – végérvényes válasz született. Sátán követelései örökre el lettek vetve. A világegyetem örökké tartó engedelmességben találta meg a biztonságát” (The Review and Herald, 1901. március 12., 271. o.).
Az angyalok megbecsülik és dicsőítik Krisztust, mivel ők sem lennének biztonságban, ha nem tekintenének Isten Fiának szenvedéseire. A menny angyalai a kereszten történteknek köszönhetően védve vannak a hitehagyástól. A kereszt nélkül nem lennének nagyobb védelem alatt a gonosz elől, mint voltak a Sátán bukása előtti angyalok” (The Signs of the Times, 1889. december 30., 345. o.).

A kereszt tudománya
Ellen G. White írta: „Isten kegyelmének csodálatos terve, a megváltó szeretet titka az a tantárgy, amelybe angyalok vágyakoznak betekinteni (1Pt 1:12), és amelyet végtelen időkön át kutatni fognak. Mind a megváltottak, mind az el nem bukott lények számára Krisztus keresztje lesz az ismeret és a dicséret forrása” (Jézus élete, 19–20. o.; ld. A nagy küzdelem, 651–652. o.).
Prófétanőnk tanácsol, hogy sajátítsuk el a kereszt tudományát, és adjuk azt tovább fiataljainknak: „Isten emberek iránti szeretetének kinyilatkoztatása a keresztre összpontosítja a figyelmünket. Az emberi nyelv túl szegényes ahhoz, hogy teljességgel leírhassa jelentőségét, az emberi toll képtelen lejegyezni fontosságát, az emberi elme mindezt nem foghatja fel […] Krisztus keresztre feszíttetett a bűneinkért, majd feltámadt
 
és a mennybe emeltetett – ez az üdvösség tudománya, amit el kell sajátítanunk és tovább kell adnunk” (Isten csodálatos kegyelme, 178. o.). „Tegye az ifjúság Isten Szavát szellemi és lelki táplálékává! Legyen Krisztus keresztje minden nevelés tudománya, minden tanítás és tanulás súlypontja!” (A nagy Orvos lábnyomán, 460. o.).

Alkalmazás
1 Mi a jelentése Ellen G. White következő mondatának: „A kereszt titka minden más titkot megmagyaráz” (A nagy küzdelem, 652)?
2 Ha az örökkévalóságon keresztül kutatni fogjuk az üdvösség tudományát, és mindig találni fogunk valami újat, ami ámulatba ejt, akkor mi a helyzet Krisztus golgotai halálával?
3 Pál apostol kijelenti, hogy egyesek számára a kereszt bolondság, mások számára botránkozás köve, a hívők számára azonban „Istennek hatalma és bölcsessége” (1Kor 1:24). Miért állíthatja ezt Pál joggal?