KRISZTUS A TŰZPRÓBÁBAN

Amikor a szenvedés problémáját vizsgáljuk, mindig felmerül a kérdés, hogy miként és miért keletkezett először a bűn és a szenvedés? Az isteni kinyilatkoztatáson keresztül jó válaszokat kapunk: azért következett be, mert az emberek visszaéltek az Istentől kapott szabadságukkal. Ez elvezet bennünket egy másik kérdéshez. Vajon az Úr tudta előre, hogy az emberek el fognak bukni? Igen, de C. S. Lewis szavaival élve nyilván azt gondolta, hogy „megéri a kockázatot”. Megéri a kockázatot? Mégis kinek? Nekünk, miközben Isten a menynyei trónján ül? Nem egészen. Az összes értelmes teremtmény szabadsága olyan szent, hogy az Úr úgy döntött, inkább magára vállalja a szenvedést, amit a szabadsággal való visszaélés váltott ki, mintsem hogy megtagadja tőlünk a szabadságot. Ez pedig Jézus életében és halálában mutatkozott meg, aki az emberi testben átélt szenvedésen keresztül olyan kapcsolatot hozott létre menny és föld között, ami örökké megmarad.

A hét dióhéjban: Mit szenvedett el értünk Krisztus? Mit tanulhatunk meg a szenvedéséből?

Szeptember 24. – A lelkészi szolgálat napja

EGW idézet

[Lucifer] Csodálatos hatalommal és dicsőséggel rendelkező lényként szállt szembe Istennel. Az Úr azt mondja Luciferről: „Te valál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépséggel.” (Ez 28:12) Lucifer, mint tündöklő kérub állt Isten színe előtt. Az összes teremtett lény közül ő volt a legfontosabb és a legfőbb szereplő Isten szándékainak a  világmindenség  számára  való  kinyilatkoztatásában. Miután vétkezett, ámító hatalma még félrevezetőbb és jellemének a leleplezése még nehezebb volt kiemelt helyzete következtében, amelylyel az Atyánál rendelkezett.
Isten el tudta volna pusztítani Sátánt és követőit olyan könnyen, amilyen könnyen egy kavicsot tudunk a földre dobni. Ő azonban nem tette ezt. A lázadást nem erőszakkal akarta leverni. A kényszerítő hatalmat csak a Sátán uralma alatt találhatjuk meg. Isten alapelvei mások, nem ilyen rendszerre épül uralma. Tekintélye a jóságon, az irgalmon és a szereteten nyugszik. Ezeknek az alapelveknek az alkalmazása fejezi ki akaratát. Isten uralkodása erkölcsös uralkodás, az igazság és a szeretet benne az uralkodó hatalom. – Jézus élete, 758–759. o.
Jézus addig nem áldozta fel életét, amíg el nem végezte a munkát, amelyért jött, azért utolsó erejével kiáltotta: „Elvégeztetett!” Az angyalok örvendeztek, amikor e szavakat kimondta, mert győzelmesen végrehajtotta a megváltás magasztos tervét. Öröm töltötte be a mennyet, hogy Ádám gyermekei engedelmes életük által most már feljuthatnak Isten színe elé. Sátán vereséget szenvedett, és rádöbbent, hogy országát elvesztette. – A megváltás története, 226. o.

Sátán… azt remélte, hogy keresztezheti az üdvösség tervét; óh, de az annál sokkal szilárdabban volt megalapozva. Most, Jézus halálakor jött tudatára, hogy egykor neki is meg kell halnia, és birodalma az Üdvözítőre száll. Tanácsot ült angyalaival. Jézussal szemben nem ért el semmit, ezért elhatározták, hogy igyekezetüket fokozva, minden erejükkel és ravaszságukkal tanítványai ellen fordulnak. Mindenkit igyekeztek megakadályozni, nehogy elfogadják azt az üdvösséget, melyet számukra Jézus élete árán szerzett meg. Így dolgozva, Sátán még ezután is Isten uralma ellen munkálkodhat. Továbbá pedig saját érdekében állt, hogy minél több lelket távol tartson az Üdvözítőtől. Sátán ugyanis tudatában volt annak, hogy azoknak a bűne, akik Krisztus vérét elfogadják, végül arra száll vissza, aki a bűnnek végoka, s neki kell majd a büntetést elviselnie; ellenben azok, akik vonakodnak a Krisztus által felajánlott üdvösséget elfogadni, önmaguk bűnhődnek majd bűneikért. –    Tapasztalatok és látomások, 178. o.
 

A Szentírás csak kevés információt ad Jézus fiatalkoráról. Néhány vers viszont elárul valamit a körülményekről és arról a világról, amibe az Üdvözítő beleszületett.

2. Olvassuk el Mt 2:1-18 és Lk 2:7, 22-24 (lásd még 3Móz 12:6-8) szakaszát! Mivel kellett Jézusnak szembenéznie már elejétől fogva? Mit látunk ezekben a versekben ezzel kapcsolatban?

Természetesen nem Krisztus volt az első ember, aki szegénységben nőtt fel, vagy akit már gyerekkorában meg akartak ölni. Viszont van egy másik elem a történetben, ami segít megértenünk, miért egyedi az a helyzet, amitől Jézus már gyerekkorától kezdve szenvedett.

2. Olvassuk el Jn 1:46 versét! Hogyan segít ez megérteni, hogy milyen szenvedésekkel kellett Jézusnak szembenéznie fiatalon?

Jézus volt az egyetlen bűntelen ember, aki a földön élt, Ádám és Éva bűnbeesés előtti állapotát leszámítva. Tisztaságában, bűntelenségében járt a bűnös világban. Milyen kínzó lehetett neki már gyerekként, hogy tiszta lelkének állandóan kapcsolatba kellett kerülnie a bűnösökkel! Még a bűnök miatti megkeményedett szívünkkel is gyakran visszariadunk, amikor olyan bűnnel és gonoszsággal találkozunk, amit rettenetesnek találunk. Képzeljük el, hogy milyen lehetett az a tiszta lelkű Krisztusnak, akit a legkisebb mértékben sem érintett meg a bűn! Gondoljunk arra, hogy mennyire szembetűnő lehetett az ellentét ebben a tekintetben közte és a többiek között! Bizonyára kifejezetten fájdalmas lehetett a számára.

Tegyük fel magunkban a következő kérdést: „Mennyire vagyok érzékeny az engem körülvevő bűnre? Zavar, vagy megkeményedtem volna?” Ha megkeményedtünk, akkor előfordulhat, hogy ez azért van, amit olvasunk, nézünk vagy akár teszünk? Gondoljuk végig!

EGW idézet

Krisztus miután beleegyezett abba,  hogy  elhagyja  mennybeli, főparancsnoki beosztását, a végtelen magasságból alászállt és emberi formát vett fel. Tetszése szerinti emberi körülményt választhatott volna, azonban a nagyság és a rang nem volt neki fontos, s a legalacsonyabb, legszerényebb emberek közösségét választotta. Betlehemben született, és szülei egyik oldalán szegény volt, azonban Isten, mint a világ tulajdonosa volt az Atyja. Életébe, amely a folyamatos önmegtagadás és önfeláldozás élete volt, nem vegyült semmilyen fényűzés, kényelem, önző kívánságkeresés vagy élvezetek kielégítése. Szerény körülmények közé születésével összhangban látszólag nem volt sem nagysága, sem gazdagsága, hogy a legszerényebb hívő se állíthassa: Krisztus nem ismerte a szorongató szükséget. Ha gazdagságot, pompás külsőt mutatott volna a világ felé, akkor az emberiség legszegényebb osztálya elkerülte volna társaságát, ennélfogva az emberek nagyobb felére jellemző szegény körülményeket választotta. Életének középpontjává a mennyei igazságnak kellett válnia. Igazsággal kellett bevetnie a földet. Úgy jött közénk, hogy mindenkinek lehetősége volt megközelíteni, hogy csakis az igazság fejtse ki hatását az emberi szívekre.
Élete bármilyen helyzetében Krisztus nyugodt volt, ami bosszúságra ingerelte testvéreit. Nem tudták megmagyarázni, miért van belső békessége, derűje és semmivel sem tudták rávenni, hogy olyan tervet kövessen, amely közönségesnek vagy bűnösnek látszott. Minden alkalommal elfordult tőlük, és nyíltan megmondta nekik, hogy ezzel másokat félrevezetne, és ez Ábrahám gyermekeihez méltatlan dolog volna. Olyan példát kellett állítania, hogy a kisgyermekek, az Úr családjának ifjabb tagjai ne lássanak semmit életében vagy jellemében, amely okul szolgálhat bármilyen gonosz cselekedetre. Saját családjának tagjai azt mondták neki, hogy túlságosan lelkiismeretes és különc. Miért nem tud olyan lenni, mint a többi gyermek? Azonban ez nem volt lehetséges, mivel Krisztusnak jellé és csodává kellett válnia a szigorú engedelmesség és feddhetetlenség területén. – A keresztény nevelés alapjai, 401. o.

A parancsolatok minden egyes áthágása, Krisztus kegyelmének megvetése és elhanyagolása következményeiben visszahat mireánk: megkeményíti szívünket, meggyengíti akaratunkat, elhomályosítja értelmünket, és nem csak hajlamunk, hanem képességünk is csökken, hogy a Szentlélek szeretettel hívó szavát követhessük. […]
Egyetlen rossz jellemvonás vagy bűnös kívánság, melyet hosszú időn át ápoltunk, közömbössé tehet bennünket az evangélium erejével, befolyásával szemben. Minden bűnös élvezet elidegeníti a lelket Istentől. Az az ember, aki az isteni igazságok irányában hitetlen makacsságot és közömbösséget mutat, csak azt fogja majd aratni, amit vetett. Az egész Bibliában nem találunk komolyabb figyelmeztetést a bűnnel való játék ellen, mint ezt, hogy a bűnös „saját bűnének köteleivel kötöztetik meg” (Péld 5:22). – Jézushoz vezető út, 33–34. o.
 

3. Olvassuk el a következő szakaszokat, miközben észben tartjuk, hogy Jézus a menny és a föld isteni Teremtője, aki eljött áldozatként felajánlani önmagát az egész világ bűneiért! Mt 12:22-24; Lk 4:21-30; Jn 8:58-59 Hogyan segítenek ezek a versek megértenünk, hogy milyen szenvedésekkel nézett Jézus szembe a földön?

Folyamatosan félreértették Jézus életét, tetteit és tanításait mind a vezetők, mind az átlagemberek. Elutasították és gyűlölték azok, akiket meg akart menteni. Egy bizonyos értelemben olyan lehetett, mint amikor egy szülő látja, hogy önfejű gyerekének segítségre van szüksége, és bár mindent kész megadni neki, a gyerek elutasítja közeledését, megveti azt, aki egyedül megmenthetné a teljes romlástól. Ilyen helyzetben volt Jézus a földön. Milyen fájdalmas lehetett a számára!

4. Olvassuk el Mt 23:37 versét! Ezek szerint Krisztus hogyan vette az elutasítást? Olvasás közben tegyük fel magunknak a következő kérdést: „Vajon önmagát sajnálta (ahogy azt mi tesszük gyakran, amikor elutasítanak bennünket), vagy más oka volt rá?” Ha az utóbbi a helyzet, akkor mi lehetett az?

Mindannyian éreztük már az elutasítás fájdalmát, és talán a fájdalmunk hasonlított is a Krisztuséra abban, hogy önzetlen volt. Nem az elutasítás fájt nekünk, hanem arra gondoltunk, hogy mit jelent ez annak, aki minket utasított el (talán a szeretteink közül valaki nem hajlandó elfogadni a Krisztus által felkínált megváltást). Képzeljük el, milyen érzés lehetett Jézusnak, aki teljes mértékben tisztában volt vele, hogy mivel kell szembenéznie a megmentésük érdekében, illetve tökéletesen tudta, milyen következménnyel jár az áldozatának elutasítása! Krisztust az „ártatlansága miatt nagyon megviselték Sátán támadásai” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 3. köt. Budapest, 2010, Advent Kiadó, 114. o.).

Mit tanulhatunk meg Krisztustól, ami segíthet feldolgozni az elutasítás fájdalmát? Mit mutat meg nekünk a példája? Hogyan alkalmazhatjuk azt a saját életünkre nézve?

EGW idézet

Krisztus emberi testtel és emberi elmével rendelkezett. Csontjai és húsa hasonló volt a mi csontjainkhoz és húsunkhoz. Világunkba jövetelétől kezdve ki volt téve a szegénység nehézségeinek. Keserűség és csalódás érte saját  otthonában  a  saját  testvérei  között.  Nem  tiszta és kedves jellemekkel volt körülvéve, mint a mennyei udvarokban. Nehézségekkel küzdött. Azért jött világunkba, hogy tiszta és bűntelen jellemét megőrizve megcáfolja Sátán hazugságát, miszerint Isten törvényének betöltése az emberek számára lehetetlen. Krisztus eljött, hogy az emberi természetet magára öltve betölthesse a törvényt éppúgy, mint ahogyan mindazok betölthetik azt emberi természetükben, akik Krisztus szerint járnak. Szent elődeink közül Jézus némelyeket írásra indított az emberiség épülése érdekében. „Fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem.” (Ésa 27:5) – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 3. köt., 129. o.

Az írástudók és a farizeusok… felettébb irigyek voltak arra, hogy az emberek nagy figyelemmel hallgatták az új tanító szavait. Elhatározták, hogy megtörik a tömegekre gyakorolt befolyását. Azzal kezdték, hogy támadást indítottak Jézus jelleme ellen, azt állítva, hogy bűnben született, és Belzebubbal, az ördögök fejedelmével űzi ki az ördögöket. Ekképpen teljesedett az írás: „Ok nélkül gyűlöltek engem.” (Jn 15:25; vö. Zsolt 69:4) A zsidó elöljárók gyalázták és üldözték Őt, aki kitetszik tízezer közül is, és akinek oly vonzó a lénye.
Ha elszakadunk a világtól és annak szokásaitól, a világi emberek gyűlöletével szembesülünk. Az emberek gyűlölték Őt, az erény megtestesítőjét, mivel jobb volt náluk. De a szolga nem nagyobb az ő uránál. Ha Isten előtt kedvesek az útjaitok, akkor a világ gyűlölni fog titeket is. Ha a mennyei Fenség eljött erre a földre, és megaláztatással valamint szégyenteljes halállal kellett szembesülnie, vajon nekünk meg kellene hátrálnunk csak azért, mert az engedelmesség a kereszt hordozását feltételezi? Ha Őt üldözték, akkor mi várhatunk-e jobb bánásmódra? Tekintsetek Isten Bárányára, Aki elveszi a világ bűneit! Ő fogja támogatni  és  vigasztalni  mindazokat,  akik  hozzá  fordulnak  segítségért. –    The Upward Look, 325. o.

Jézus könnyei nem szenvedéseit előlegezték meg. Közvetlenül előtte volt Gecsemáné, ahol hamarosan rettenetes sötétség árnyékolja be… Mégsem ezek miatt a kegyetlen halálára emlékeztető képek miatt sírt és sóhajtozott lelkéből fájdalmasan az Üdvözítő. Ez nem önző bánat volt. Saját haláltusájának gondolata nem félemlítette meg nemes, önfeláldozó lelkét. Jeruzsálem látványa hasított Jézus szívébe – Jeruzsálemé, mely visszautasította Isten Fiát, megvetette szeretetét, nem hagyta magát meggyőzni hatalmas csodái által, most pedig életére tör. Látta, milyen bűnt követett el Üdvözítőjének elvetésével, s mivé lehetett volna, ha elfogadja Őt, aki egyedül gyógyíthatta volna meg sebét. Ő eljött, hogy megmentse, hogyan mondhatna le róla? – Jézus élete, 576. o.
 

A keresztre feszítés volt az egyik legkegyetlenebb büntetés, amit a rómaiak kiszabtak. A legrosszabb halálnemnek tartották. Szörnyű bárkit így kivégezni, főként Isten Fiát! Mindig emlékeznünk kell arra, hogy Jézusnak emberi teste volt, mint nekünk. Elviselhetetlen lehetett a testi fájdalom: a verések, az ostorozás, kezének, lábának átszegzése és az, hogy testének a súlya tépte a sebeit. Ez a durva kín a legrosszabb bűnözőknek is sok volt, hát akkor milyen igazságtalan, hogy Jézusra is ilyen sors várt, rá, aki minden tekintetben ártatlan volt! Mégis amint tudjuk, Krisztus fizikai szenvedése enyhe volt ahhoz képest, ami a háttérben zajlott. Több mindenről van itt szó, mint egy ártatlan ember megöléséről.

6. Mi mutatott rá a Jézus halálával kapcsolatos eseményekben, hogy több történt ott, mint amit akkor általában megértettek? Milyen jelentősége van azoknak az eseteknek, amelyek rávilágítanak, hogy mi is történt ott igazából?
Mt 27:45, Mt 27:51-52, Mk 15:38   
 

Egyértelmű, hogy sokkal többről volt szó akkor egy ártatlan ember igazságtalan halálánál. A Szentírás szerint Jézusra zúdult Isten haragja a bűn – a mi bűnünk – miatt. Krisztus a kereszten az egész világ bűne következtében szenvedte el az Úr jogos haragját. Tehát sokkal mélyebb, sötétebb és fájdalmasabb volt a szenvedése, mint amit bármelyik embernek valaha át kell élnie.

Milyen reménységet és vigaszt találunk a saját küzdelmeink között abban, amit Krisztus értünk szenvedett el a kereszten?

EGW idézet

Krisztust – mialatt odaadta drága életét –  nem  lelkesítette  diadalmas öröm. Valami nyomasztó homály telepedett rá. Nem a halálfélelem nehezedett rá. Nem a kereszt fájdalma és szégyene okozta kifejezhetetlen kínjait. Krisztus a szenvedők fejedelme volt. Fájdalmai a bűn gonoszságának a tudatából eredtek, abból az ismeretből, hogy a gonoszszal való érintkezés folytán az emberek vakok lettek a bűn borzalmaival szemben. Jézus látta, hogy milyen mélyen belegyökerezett a bűn az emberek szívébe, hogy milyen kevesen vannak azok, akik készek kitörni a bűn hatalmából. Krisztus tudta, hogy Isten segítsége nélkül az emberiségnek el kell pusztulnia; látta, hogy az emberek sokasága miként pusztul el akkor, mikor a bőséges segítség már elérhető közelségben van hozzájuk. – Jézus élete, 752. o.

Amikor Jézus a kereszten csüggött és felkiáltott: „Elvégeztetett”, a templom kárpitja kettészakadt annak jeléül, hogy Isten többé nem fogadja el a templomi papi szolgálatot, az áldozatokat és rendeléseket, és hogy a zsidókat és pogányokat elkülönítő válaszfalak ledöntettek. Jézus a zsidókért és pogányokért egyaránt hozta áldozatát. Áldozata teljesen elégséges engesztelő áldozat volt minden ember bűnéért, bármely fajhoz tartozzon is az; Ő a világ Üdvözítője, s benne kell hinni annak, aki üdvözülni akar.

Amikor a római katona Jézus oldalát átszúrta, miközben Ő a kereszten függött, két különböző folyam – egy vízár és egy vérár – folyt ki belőle. A vérnek árja mossa le azoknak bűneit, akik Krisztus nevében hisznek, a víznek árja pedig az élő vizet jelképezi, amely Jézustól nyerhető, és életet ad a hívőnek. – Tapasztalatok és látomások, 209. o.

Nagy tömeg közepén láttam Őt állni. Igyekezett az emberek elméjébe vésni tanításait, ám elvetették és lenézték Őt. Gyalázatot és szégyent zúdítottak rá. A jelenet láttán nagyon gyötrődtem. […]
Majd Krisztus szenvedését láttam a Gecsemáné kertben, mikor megreszketett kezében a titokzatos kehely. „Atyám! Ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár” – esedezett –, „mindazáltal ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint te.” Könyörgés közben nagy vércseppek hullottak arcáról a földre. A sötétség elemei gyülekeztek a Megváltó körül, hogy elcsüggesszék lelkét. […]
Milyen kevesen mondják: értem történt, hogy megfelelő jellemet alakíthassak a jövendőbeli halhatatlan életre.
Mikor e jeleneteket olyan élénken láttam, arra gondoltam, hogy soha nem tudom úgy leírni azokat, amint megtörténtek. Csak halvány képét tudom nyújtani annak, amit láttam. Amint a Krisztus kezében reszkető kehelyre  gondoltam,  és  megértettem,  hogy  visszautasíthatta  volna, s hagyhatta volna bűnében pusztulni a világot, megfogadtam, hogy életem minden erejét arra szentelem, hogy lelkeket nyerjek meg Krisztusnak. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 9. köt., 101–102. o.
 

Akár hozzá is szokhatunk a gondolathoz: szenvedni fogunk, amíg ezen a földön élünk, bukott teremtményekként ez a sorsunk. A Biblia sem ígér mást. Éppen ellenkezőleg…

7. Mit árulnak el a következő versek az adott témáról: ApCsel 14:22; Fil 1:29; 2Tim 3:12?

A szenvedéseink közepette két dolgot kell észben tartanunk. Először is Krisztus, az Urunk jobban szenvedett, mint bármelyikünk valaha is. A „betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá” (Ézs 53:4) a kereszten. Mi csak a saját szenvedésünket ismerjük, Ő mindanynyiunk helyett egyszerre szenvedett. Isten „bűnné tette értünk” (2Kor 5:21) Őt, aki bűntelen volt, és úgy szenvedett, ahogy azt mi bűnös teremtményként nem tudjuk felfogni. Másodszor pedig emlékeznünk kell Krisztus szenvedésének következményeire, azaz arra, amit az Úr megígért nekünk az Ő tette révén.

8. Olvassuk el Jn 10:28, Róm 6:23, Tit 1:2 és 1Jn 2:25 verseit! Milyen ígéretet kaptunk?

Bármit is szenvedünk itt el, a miénk az örök élet ígérete Jézusnak köszönhetően, aki elhordozta bűneink büntetését. Az evangélium ajándéka, hogy most hit által tökéletesen állhatunk meg Jézusban. Azt az ígéretet kaptuk, hogy Krisztus tette, tökéletes élete és áldozatának teljessége miatt az itteni fájdalommal, csalódással és veszteséggel teli életünk nem több, mint egy pillanat, egy villanás, ami eltűnik, szemben az örökkévalósággal, ami ránk vár a bűn, szenvedés és halál nélküli új égen és földön. Isten mindezt megígérte és biztossá tette nekünk, egyedül Krisztus és az általa átvészelt tűzpróba által, hogy egy gyorsan közeledő napon „lelki gyötrelmeitől megszabadulva, elégedetten” (Ézs 53:11, RÚF) láthasson majd minket.

EGW idézet

Krisztus egész élete az Atya kegyelmének és megbocsátó szeretetének a jó hírét közölte az elesett világgal. Üdvösség a bűnösök számára, ez volt a feladata és állandó célja működésének. Most azonban, mivel a bűn szörnyű terhét hordozta, nem láthatta meg az Atya megbékülést sugárzó arcát. Annak az érzete, hogy az Atya megvonta tőle jelenlétét legnagyobb nyomorúságának ebben az órájában, olyan szomorúsággal és fájdalommal szúrta át a Megváltó szívét, amit senki emberfia nem érthet meg teljesen. […]
Krisztus attól félt, hogy a bűn olyan súlyos Isten szemében, hogy örökre elszakítja Őt az Atyától. Jézus azt a lelki kínt érezte, amit a bűnösök éreznek majd, amikor az irgalom nem könyörög többé a bűnös emberi nemzetségért. A bűnnek ez az érzete volt az, amely az Atya haragját Krisztusra, az emberek helyettesére öntötte ki, ami oly keserűvé tette azt a poharat, amit kiivott, és összetörte Isten Fiának a szívét. – Jézus élete, 753. o.

Milyen a mennybe vezető ösvény? Talán tele van hívogató kényelemmel? Nem. Szűk és kényelmetlen ösvény az; a harc, a próba, a nehézség és a szenvedés ösvénye. Vezetőnk, Jézus Krisztus semmit nem rejtett el előlünk megvívandó csatáinkat illetően. Elénk teszi a térképet, és megmutatja az utat. Így szól: „Igyekezzetek bemenni a szoros kapun: mert sokan, mondom nektek, igyekeznek bemenni és nem mehetnek.” (Lk 13:24) „Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak.” (Mt 7:13) „E világon nyomorúságtok lészen.” (Jn 16:33) Az apostol visszhangozza Krisztus szavait: „Sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk.” (Csel 14:22) Mindazért nem ezeket a csüggesztő szempontokat kell szüntelen magunk előtt tartanunk.
Jézus a minden kegyelem, minden ígéret, minden rendelés és minden áldás élete. Jézus a lényeg, a dicsőség és jó illat, az élet maga. „Aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” (Jn 8:12) Akkor pedig nem csüggesztő a megváltottak számára készített királyi ösvény. Zarándoklatunk igazán magányos és fájdalmas lenne, ha nem Jézusért haladnánk előre. „Nem hagylak titeket árvákul” – mondja Ő (Jn 14:18). Gyűjtsünk össze minden lejegyzett ígéretet! Ismételgessük azokat nappal, elmélkedjünk róluk éjszaka, és legyünk boldogok! […]
Hát nem valóban királyi ösvény az, mely az Úr megváltottai számára készíttetett? Létezhetne-e ennél jobb ösvény vagy biztonságosabb? Nem, nem! Akkor hát gyakoroljuk a nekünk adott utasítást. Tekintsünk Megváltónkra úgy, mint menedékünkre, mint jobb kezünknél lévő pajzsunkra, aki megment bennünket Sátán nyilaitól! – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt., 243–244. o.
 

További tanulmányozásra: Ellen G. White: Jézus élete, „Gecsemáné” c. fejezet; „Golgota” c. fejezet.
„Jézus háromszor mondta el ezt az imádságot. Emberi lénye háromszor riadt vissza ettől az utolsó, minden ténykedését megkoronázó áldozattól. Lélekben most az emberi nemzetség egész története még egyszer elvonul a világ Megváltójának szeme előtt. Látja, hogy a törvény megszegőinek el kell veszniük, ha magukra hagyja őket. Látja az emberek tehetetlenségét. Látja a bűn hatalmát. Az elkárhozott világ jajkiáltásai és panaszkodásai a szíve mélyéig hatolnak. Látja a világ fenyegető végzetét, és meghozta döntését. Megmenti az embereket a kárhozattól, bármibe is kerül ez neki! Elfogadja vérrel való megkeresztelését, hogy általa a kárhozat felé tartó milliók örök életet nyerhessenek! Krisztus elhagyta mennyei otthonát, ahol csak tisztaság, boldogság és dicsőség honol, hogy megmentsen egy elveszett juhot, a bűn által elesetté lett világot. Krisztus nem tér el a küldetésétől. Ő szerzi meg az engesztelést az emberi nemzetségnek, amely a bűnben elesett. Imádsága most csak azt fejezi ki, hogy alárendelte magát sorsának, hogy nem hátrált meg feladata, küldetése teljesítése elől: »Ha el nem múlhatik tőlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod« (Mt 26:42)” (i. m. 596. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: 1Sám 5-11; Ellen G. White: Az imádság, 4. fejezet

1.    Mi történt Gáth lakóival, amikor megérkezett hozzájuk a frigyláda?
 

2.    Mit tettek a vízzel Mispában, egy istentisztelet keretében?
 

3.    Mikor változtatta meg az Úr a Saul szívét?
 

4.    Milyen körülmények között színlelte Saul, hogy semmit sem hall?
 

5.    Mi történik, amikor meghal az énünk?

A Bibliára épülő vallás legfontosabb szempontja az, hogy a bűnt és a szenvedést mi okoztuk, viszont Isten hordozta azt el. Nincs semmilyen más Isten a világ többi vallásában, aki ilyen mélyre szállt volna alá, aki ekkora áldozatot hozott volna. Ez okból kifolyólag a kereszténység a szeretet és a kegyelem vallása a teremtéstől a szabadulásig. Isten kegyelme által (a mi hozzájárulásunk nélkül) alkotott és szabadított meg, mert szeretett minket.
Mindkét esetben (a teremtés és a megmentés) azonban választanunk kell: elfogadjuk, vagy elutasítjuk a kegyelmét? Miután kegyelme által Isten megteremtette őket, Ádám és Éva döntöttek: elutasították Isten teremtő cselekedetét, és a lázadás útjára léptek, amely megsemmisüléshez, halálhoz vezet. Miután Jézus kereszthalála által megmenekültünk, mindannyiunknak választanunk kell: vagy elfogadjuk Isten minket helyettesítő áldozatát, és visszatérünk fénnyel, kegyelemmel és szeretettel teljes örök országába, vagy elutasítjuk az általa felkínált üdvösséget, és eltűnünk az örök semmiben. Válasszunk ma! De válasszuk a szeretetet, a kegyelmet és az életet! Válasszuk Isten szeretetét, Isten kegyelmét és Isten életét! Ez tesz majd boldoggá minket, szeretteinket, és ez teszi majd boldoggá Istenünket is!
Jézus szenvedése nem egyszerűen egy másik személy szenvedése, hanem Isten irántunk való szeretetének és a nekünk felajánlott üdvösségnek a lényege. Jézus Krisztus értünk és helyettünk szenvedett, hogy örökre megszabadítson a bűn, a szenvedés és a halál hatalmától.
Mi miatt szenvedett Jézus a Gecsemáné-kertben? Mi a jelentősége ennek számunkra?

Jézus munkásságának első napjai
Jézus már élete első óráiban megtapasztalhatta a tragédiát és az emberi  szenvedést:  megtagadták,  elutasították,  szegénységben  és  megalázottságban élt (jászolban született), fizikai fájdalmat kellett átélnie (körülmetélték), vérengzés dúlt körülötte, üldözték a családját, menekülniük kellett. A szenvedés a gyermekkorára is rányomta bélyegét. Szolgálata elején megkeresztelkedett, ez a momentum jelentette számára a próbák tüzes kemencéjébe való belépést, ezért jött le az emberek közé, ez volt önként vállalt szolgálata. De miért keresztelkedett meg, ha sosem
vétkezett?
Jézus nyilván azért keresztelkedett meg, hogy példát nyújtson számunkra. Ellen G. White szerint „Jézus keresztsége nem saját bűneinek megvallása volt. Azonosította magát a bűnösökkel, ugyanazt az utat járta, amelyet nekünk kell megtennünk, ugyanazt a munkát végezte, amely a mi feladatunk. Szenvedésekkel teli élete, türelmes állhatatossága keresztsége után szintén példaként áll előttünk” (Jézus élete, 111. o.).
Jézus keresztsége azonban több mint példakép számunkra. Pál apostol a halál és a feltámadás fogalmainak felhasználásával magyarázza meg a keresztség jelentését: „Avagy nem tudjátok-é, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképpen mi is új életben járjunk” (Róm 6:3–4). Egy másik helyen pedig ezt olvassuk ugyancsak Páltól: „Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne” (2Kor 5:21). Jézus azért jött erre a világra, hogy magára vegye a bűneinket és meghaljon helyettünk, hogy mi a magunk során felölthessük az Ő feddhetetlenségét. Ellen G. White írta: „Amint kijött a vízből, Jézus imában borult le a folyóparton. Új, fontos korszak nyílt meg az életében. Most nagyobb színtéren folytatódtak életének küzdelmei. Bár a Béke Fejedelme volt, mégis kivont karddal kellett érkeznie… Senki a világon nem értette meg. Szolgálata során egyedül járt…
Azonosult velünk, hordoznia kellett bűneink, bajaink terhét. A Bűntelennek éreznie kellett a bűn szégyenét…
Egyedül járta az utat, egyedül hordozta a terhet. Tőle függött a világ megváltása. Letette saját dicsőségét és magára vette az emberiség gyengeségeit. Mindezt tudta és érezte, de rendületlenül kitartott célkitűzése mellett. Tőle függött az elbukott emberiség üdvössége” (Jézus élete, 111. o.).
Ez a csere átvitt értelemben a keresztség aktusában is látható. Jézus nem a saját üdvössége miatt keresztelkedett meg, ellenben bejelentette: eljött, hogy magára vegye bűneinket, és meghaljon helyettünk. Amikor megkeresztelkedünk, Krisztussal együtt meghalunk a bűnnek, elfogadjuk Jézus igazságát, majd kijövünk a keresztség vizéből, azaz új életre támadunk fel.

Jézus a Gecsemánéban
„The Cross of Christ” c. könyvében John R. W. Scott (1921–2011), a híres anglikán teológus és evangélista megpróbálja megérteni a Megváltó Gecsemáné-kerti  próbáját,  összehasonlítva  Jézust  a  halála  előtt  álló Szókratésszel. Szókratész (Kr. e. 470–399), a nyugati filozófia és világnézet egyik alapítója körülbelül 70 éves volt, amikor az athéni bíróság fiatalkorúak megrontásáért és istenkáromlásért (elutasította a város isteneit) halálra ítélte. Szókratésznak egy pohár büröklét kellett meginnia méreg gyanánt, ez volt a büntetése. Habár megszabadulhatott volna a pertől és az ítélettől, inkább úgy döntött, hogy a városban marad, és szembenéz a sorsával. A kivégzés helyén körbevették a tanítványai, akik támogatták és siratták mesterüket. Amikor átadták neki a méreggel teli kelyhet, a nyugati gondolkodás atyja vidáman kiitta annak teljes tartalmát. (A történetet eredetileg Platón jegyezte le, ehhez lásd: Euthyphro, Apology, Crito, Phaedo, Phaedrus, angolra fordította Harold North Fowler [Loeb Classical Library, London, Harvard University Press, 2005], 393–403. o.)
Vele szemben azonban Jézus Krisztus élete szabad óráit a Gecsemáné-kertben töltötte. Amikor megkérte tanítványait, hogy maradjanak vele és „vigyázzanak”, mivel „szomorú volt az ő lelke mindhalálig” (Mk 14:34), apostolai elaludtak. Az egyik közülük még el is árulta Őt, s a többiek elmenekültek a Gecsmánéból, amikor letartóztatták Mesterüket (Mk 14:10–11, 50). Jézus azonban Szókratésztól eltérően haláltusáját vívta a pohár előtt, amit ki kellett innia. Jézus távolról sem volt vidám. Lukács evangélista megemlíti, hogy „az Ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak” (Lk 22:44), miközben így imádkozott: „Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt” (22:42). Képes-e Jézus, a testet öltött Isten a világ Megváltója lenni, hisz attól a pohártól – a haláltól – is annyira félt? Miért tűnik gyengébbnek Szókratésznél? Tényleg gyengébb nála?
Scott is hasonló kérdéseket fogalmaz meg, majd a következő választ sugallja: „Mi ez a pohár? Az a testi szenvedés, amitől hátrálni próbál, az ostor és a kereszt okozta gyötrelem, barátai árulásának, megtagadásának és menekülésének, valamint ellenségei gúnyolódásának lélektani kínjaival kiegészítve? Semmi sem tudna meggyőzni arról, hogy az imént felsoroltak valamelyike (vagy ezek összessége) képezte Jézus „poharát”. Fizikai és erkölcsi bátorsága, melyről szolgálata során oly sokszor bizonyságot tett, ezúttal is feltartóztathatatlan volt. Számomra nevetséges azt feltételezni, hogy Jézus ez alkalommal félt a sértésektől, a fájdalomtól és a haláltól. Platón beszámolója szerint Szókratész az athéni börtönben rezzenéstelen arccal és biztos kézzel fogta meg büröklével megtöltött poharát, majd a szájához emelte, és nyugodtan, vidáman kiitta a tartalmát. Ezt látva a tanítványai könnyekre fakadtak, mire megfedte őket abszurd magatartásukért, és nyugodtságra intette, bátorságra buzdította őket. Nem tiltakozott, nem volt félelem vagy fájdalom a szívében, amikor meghalt. Nos tehát, bátrabb volt Szókratész Jézusnál? Vagy különböző mérgeket tartalmaztak a poharaik?” (John R. W. Scott: The Cross of Christ, 74. o.)
Scott ekképpen vonja le a következtetést: „Jézus pohara különbözött a Szókratészétől. Nem a megostoroztatás és keresztre feszítés fizikai fájdalmát jelképezte, nem is a lélektani gyötrelmet, amit az övéi megvetése és elutasítása okozott, hanem inkább azt a lelki haláltusát, amelyet a világ bűneinek hordozása okozott: el kellett szenvednie az isteni ítéletet az általa viselt bűnök miatt” (The Cross of Christ, 76. o.). Szókratész tulajdonképpen a bűnös ember közönséges halálával halt meg. Továbbá úgy tűnik, hogy a keresztény vértanúk Jézusnál hősiesebb halállal haltak meg, amikor máglyán égtek el. Jézus halála egyedi volt, akárcsak a keresztsége. Miközben az összes ember, aki meghal, bűnös emberi lényként tapasztalja meg a halált, Jézus, Isten bűntelen Fia azzal a halállal halt meg, amely Isten bűn feletti ítéletét jelképezi. Ebből az okból kifolyólag Jézus feltámadása a világegyetem legegyedibb és legrendkívülibb eseménye. Egyetlen ember, még Szókratész sem tudna meghalni azzal a halállal, majd pedig újból élni! Egyetlen ember sem tudna meghalni azzal a halállal, hogy azután a világ Megváltója legyen!
Ellen  G.  White  ekképpen  írt  Jézus  poharának  tartalmáról:  „Amikor a Gecsemáné kerthez közeledtek, Jézus furcsa módon hallgatag lett. Gyakran felkereste ezt a kertet, hogy ott elmélkedjék és imádkozzék. Szíve azonban még sohasem volt annyira tele szomorúsággal, mint kínszenvedésének ezen az éjszakáján. Egész földi életén át Isten jelenlétének világosságában járt. Amikor olyan emberekkel került összeütközésbe, akik Sátán befolyása alatt voltak, Jézus azt tudta mondani: Aki küldött engem, én velem van. Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, amelyek neki kedvesek (Jn 8:29). Most azonban úgy látszott, mintha Jézus kirekesztődött volna Isten jelenlétének világosságából. Olyan volt, mint aki a bűnösök közé tartozik. Az elveszett emberiség bűnét neki kellett elhordoznia. Az Úrnak mindnyájunk vétkét Reá kellett vetnie, Reá, aki pedig bűnt nem ismert. Olyan rettenetes, szörnyű volt számára a bűn, olyan nagy volt a súlya a véteknek, amelyet neki kellett elhordoznia, hogy az Atya szeretetéből való örök kizárás félelme tört lelkére. Miután megérezte, hogy Isten haragja milyen rettenetes azokkal szemben, akik áthágták parancsolatait, így kiáltott fel: Felette igen szomorú az én lelkem mind halálig! (Mt 26:38)” (Jézus élete, 685. o.).

Alkalmazás
1 Emlékezz vissza a keresztségedre! Milyennek tűnik Jézus keresztségének fényében? Hogyan segít saját tapasztalatod és értelmezésed a bűnnek való meghalás és az Isten országáért való élés tapasztalatában? E fontos téma megértése hogyan mélyíti el a szövetségedet Istennel, valamint az ügyéért való elköteleződésedet, bármi is történjen?
 2 Az e heti tanulmány szombat délutáni szakasza csodálatos magyarázatot nyújt arra a kérdésre, hogy Isten miért teremtette meg a világot és az értelmes lényeket, jóllehet tudta, hogy a gonosz meg fog jelenni a világban: Megérte! Megérte Istennek, és megérte nekünk is. Másképpen nem létezhettünk volna. Istennek hatalmában állt teremteni, ugyanakkor a bűnbeesés esetére is volt megoldása (magára vette a bűnt), ami nem más, mint üdvözítő és feltámasztó hatalma! Hogyan változtatja meg ez az értelmezés az Istenről, teremtő és üdvözítő munkájáról alkotott felfogásodat?