AZ ARANYMŰVES ARCA

Amy Carmichael gyerekeket vitt el egy hagyományos indiai aranyműveshez. Az izzó szén közepén egy hullámos cserép volt. A cserépen só, tamarindusz-fa gyümölcse és téglapor elegyébe ágyazták az aranyat. Miközben a tűz megemésztette a keveréket, az arany megtisztult. Az aranyműves fogókkal kiszedte a fémet, és ha még nem lett elég tiszta, visszahelyezte a tűzbe egy új körítéssel, de minden alkalommal növelte a forróságot. „»Honnan tudja, hogy az arany mikor lesz elég tiszta?« – kérdezték a gyerekek. – »Amikor látom benne az arcomat« – felelte az aranyműves” (Amy Carmichael: Learning of God. Fort Washington, PA, 1989, Christian Literature Crusade, 50. o.).

Isten meg akar bennünket tisztítani, mint az aranyat, hogy átformáljon a képére. Ez egy elképesztő cél, és még megdöbbentőbbnek tűnik, amikor arra gondolunk, hogy a krisztusi jellem csak akkor alakul ki bennünk, ha átmegyünk az élet tűzpróbáin.

A hét dióhéjban: A megtisztítás folyamatában milyen szerepet tölt be a szenvedés? Hogyan értsük mindezt a nagy küzdelem összefüggésében?

EGW idézet

„Ül, mint ötvös vagy ezüsttisztogató, és megtisztítja Lévi fiait, és teljessé teszi őket, mint az aranyat és ezüstöt, és igazságot visznek ételáldozatul az Úrnak…” Ez a folyamat a legsúlyosabb próba a léleknek, de csak ezen át lehet eltávolítani a salakot s a szennyező tisztátalanságokat. A próbáinkra mindnyájunknak szükségünk van, hogy közel vigyen mennyei Atyánkhoz az akarata iránti engedelmességben, hogy Istennek tetsző, igaz áldozatot tudjunk hozni az Úrnak. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 3. köt., 541. o.

Isten gondviselése folytán a földi megpróbáltatások készítenek fel a mennyei udvarokhoz méltó jellem kialakításához. A királyi család tagjaivá, Isten gyermekeivé kell válnunk, hiszen tudjuk, hogy aki aláveti magát az Ő akaratának, és „azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van.” Istenünk jelenvaló segítség a szükségben. Ismeri szívünk legrejtettebb gondolatait, lelkünk szándékait és terveit. Amikor nehézségek zavarnak össze, még mielőtt elé tárnánk a bajt, Ő már minden szükséges lépést megtett a szabadulásunk érdekében. Szenvedéseinket nem hagyja figyelmen kívül. Mindig tudja, sőt jobban, mint mi, hogy gyermekeinek mire van szüksége, és azon az úton vezérel, amelyet mi is választottunk volna, ha úgy ismernénk a valós szükségleteket és veszélyeket, ahogy Isten ismeri azokat. De a korlátolt emberi lény még magát sem igazán ismeri. Nem érti saját gyengeségeit. Isten sokkal jobban ismer, mint ahogy magunkat ismerjük, és tudja, hogyan kell vezérelnie… Ha benne bízunk, és ha útjainkat és terveinket Őnéki vetjük alá, akkor pontosan azon az úton fog vezérelni, amely elvezet azoknak a szenvedélyeknek és jellemhibáknak a legyőzéséhez, amelyek nem hasonlítanak a mennyei példakép jelleméhez. – Our High Calling, 316. o.

Sokan be vannak csapva a szívük állapotát illetően. Nem veszik észre, hogy az emberi szív mindennél csalárdabb és elkeserítően gonosz. Saját igazságukkal vonják körül magukat, és megelégednek a saját emberi mértékük kijelölte jellemszint elérésével. Az isteni mérték elérése nélkül azonban végzetes bukásokban van részük, saját erőből pedig nem képesek eleget tenni Isten rendeléseinek.
Hiába mérjük magunkat saját magunkhoz vagy bárki máshoz! Hiába mondjuk, hogy mi is vagyunk olyan jók, mint ez vagy az az ember! Az ítéletkor megválaszolásra kerülő kérdés így hangzik: Eleget teszünk-e a magasságos menny elvárásainak? Elérjük-e az isteni mértéket? Összhangban van-e  szívünk a menny Istenével? – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 320–321. o.
 

„Mert akiket eleve kiválasztott, azokat eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő sok testvér között legyen elsőszülött” (Róm 8:29, RÚF).
Kezdetben Isten a saját képére alkotott minket (1Móz 1:27), de azt a képet eltorzította a bűn.

1. Mi mindenben mutatkozik meg, hogy Isten képe eltorzult az emberiségben?

Elég egyértelmű, hogy mindannyiunkat megrontott a bűn (Róm 3:1019). Istennek mégis az a vágya, hogy helyreállítson bennünket, és olyanná váljunk, amilyennek eredetileg is lennünk kellett volna. Itt jön a képbe a mai bibliavers. Felfedi az Úr tervét, miszerint akik az életükbe fogadják a Szentlelket (Róm 8:29, RÚF), hasonlóvá válhatnak „Fia képéhez”.
Ám van ennek egy másik oldala is. „Isten képét ismét helyre kell állítani az emberben. Isten tisztelete, Krisztus tisztelete elválaszthatatlanul össze van kötve Isten népe feddhetetlen jellemének fejlődésével” (Ellen
G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 578. o.).

2. Hogyan értjük azt, amit Ellen G. White mond a fenti idézetben? Lásd még Jób 1; Mt 5:16; Kor 4:9; Ef 3:10!

Keresztényként  sosem  szabad  elfelednünk,  hogy  egy  egyetemes dráma kellős közepében vagyunk! A Krisztus és Sátán közötti nagy küzdelem mindenütt dúl körülöttünk. A csata különféle formákban, többféleképpen jelenik meg. Bár sok minden rejtett előttünk, annyit megérthetünk, hogy Krisztus követőiként szerepünk van ebben a drámában, és dicsőséget szerezhetünk neki az életünkkel.

Képzeljük el, hogy egy hatalmas stadion küzdőterén állunk! A nézőtér egyik oldalán az Úrhoz hűséges mennyei angyalok ülnek, velük szemben pedig azok, akik Luciferrel együtt elbuktak. Ha az életünk elmúlt huszonnégy órája azon a pályán játszódott volna le, vajon melyik oldalnak lenne több oka az ujjongásra? Mit árul el rólunk a válaszunk?

EGW idézet

A jellem ilyen átalakulása, ahogyan János életében látszik, mindenkor a Krisztussal való kapcsolat eredménye. Bármilyen fogyatékosságai legyenek valakinek, ha őszinte tanítványa Jézusnak, jellemét az isteni kegyelem hatalma átalakítja és megszenteli. Mialatt mintegy tükörben szemléli az Úr dicsőségét, átalakul dicsőségről dicsőségre, amíg hasonlóvá válik hozzá, akit imád.
János, a megszentelt élet tanítója, leveleiben a gyülekezetnek tévedhetetlen szabályokat adott a keresztény magatartásra nézve: „És akiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, amiképpen Ő is tiszta… Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak úgy kell járnia, amint Ő járt.” (1Jn 3:3, 2:6) Azt tanította, hogy a keresztény legyen tisztaszívű, és éljen új életet. Sohase elégedjen meg üres hitvallomással. Miként Isten szent, mint Isten, az elesett ember, mint ember legyen szent az emberi mivoltában. – Az apostolok története, 559. o.

Minél behatóbban tanulmányozzátok Krisztus jellemét, annál szebbnek fog tűnni. Egyre inkább úgy érzitek, hogy Krisztus egy hozzátok közel álló személy, egy jó barát, és szeretettel fogjátok követni Őt. Ha az elmét az alakítja, amivel leginkább foglalkozik, akkor gondoljatok Jézusra, beszéljetek róla, s akkor egyre jobban fogtok hozzá hasonlítani lelkületben és jellemben. Az Ő képmását tükrözitek minden fontos, tiszta és lelki dologban. Krisztus gondolatait birtokoljátok, és akkor Ő lelki képviselőkként kiküld benneteket a világba. – Reflecting Christ, 65. o.

Az Úr feltárta előttem, hogy a jövőben látni fogjuk, a próbáink milyen szorosan összefüggnek az üdvösségünkkel, és ezen könnyű szenvedések mint érték el számunkra a dicsőség túláradó, örök mértékét.
Pál pillanatnyinak nevezi a lemondás, nyomorúság, szenvedés és üldözés hosszú éveit. A mai próbákat nem tartják majd említésre méltónak a küzdelem végével rájuk váró dicsőség örök mértékéhez képest. A szenvedéseik Isten eszközei voltak a keresztény jellem tökéletesítésére. Bármilyen is a helyzete, bármilyen sötétek és titokzatosak a gondviselés útjai, súlyos a nyomorúsága és szenvedései, mindtől a láthatatlanra és az örökkévalóságra tekinthet. Övé az áldott bizonyosság, hogy ezek a javát szolgálják. – A Te Igéd igazság, 6. köt., 1099. o.

Egy dolog csatában lenni, de az megint más, ha nem látjuk a küzdelemben résztvevő erőket. Bizonyos értelemben ezzel a helyzettel kell a keresztényeknek szembenézniük. Tudjuk, hogy léteznek azok az erők, érezzük a saját életünkben is, mégis csak hittel kell haladnunk tovább, bízva a láthatatlanban (Zsid 11:27).

3. Olvassuk el Jób 23:1-10 szakaszát! Mi a lényege Jób küzdelmének? Mit nem lát? Ugyanakkor mit ragad meg hittel, minden küzdelme ellenére?

Jób még a rettenetes próbái közepette is bízott az Úrban. Eltökélte, hogy állhatatos marad. Az arany volt az egyik dolog, ami segítette a kitartásban. Nem egy aranyérem, hanem ahogy a jövőbe tekintett, rájött, hogy ha ragaszkodik Istenhez, végül jobban fog járni – olyanná válik majd, mint az arany. Nem tudjuk, Jób mennyit ismerhetett abból, ami a színfalak mögött zajlott, de kiállta a tisztítótüzet attól függetlenül, hogy mit látott és mit nem.
Félünk a tűztől? Aggódunk a forróság miatt, amit a körülmények idéznek elő? Jóbhoz hasonlóan talán megmagyarázhatatlannak tartjuk a hőséget. Lehet, hogy gondot jelent alkalmazkodni egy új munkához vagy új otthonhoz. Talán el kell viselnünk, hogy rosszul bánnak velünk a munkahelyünkön vagy akár a saját családunkban. Betegségről vagy anyagi veszteségről  is lehet  szó. Bármilyen nehéz  értelmeznünk a helyzetet, Isten képes arra felhasználni ezeket a próbákat, hogy megtisztítson minket és kialakítsa a képét a jellemünkben.
Úgy tűnik, Jób számára ösztönzőleg hatott, hogy végül aranynak minősüljön. Erre szegezte a tekintetét, ez segítette át a nehéz időkön. Komoly bizonyságtétel a jelleméről, hogy a szenvedés fájdalma alatt is megérezte a tisztító folyamat valóságát. Bár több mindent nem értett, azt tudta, hogy a próbákban megtisztul majd.

A tapasztalataink szerint hogyan tisztítanak meg minket a próbák? A szenvedésen kívül még milyen módon tisztulhatnánk meg?

EGW idézet

Megtörténhet, hogy a keresztény, aki szereti mennyei  Atyját,  mégsem látja meg a gondviselést vagy a mennyei előjogok azon külső jeleit, amelyekben még a kevésbé odaszentelt életű emberek is részesülnek. A minden oldalról rá leselkedő kemény próbák miatt megszomorodik, mert úgy érzi, hogy minden ellene fordult. […]
Jób elveszítette földi javait, a gyermekeit, és még a barátai is szörnyülködve néztek rá, azonban az Isten által meghatározott időben az Úr megmutatta, hogy nem feledkezett meg szolgájáról. […]
Ha arra hívattál, hogy Krisztusért át kell menned a tüzes kemencén, akkor Ő maga lesz melletted, ahogyan hajdanán ott volt Babilonban a három hűséges ifjúval. Aki szereti Megváltóját, örömmel fogad minden alkalmat, amikor részesülhet azon megaláztatásból és gyalázatból, amit Ő is elszenvedett. Az Úr iránti szeretete nagyra becsüli a szenvedést Őérette. – In Heavenly Places, 271. o.

Isten megjutalmazza azt, aki hisz és engedelmeskedik. Ha átültetjük ezeket a hitéletünkbe, elviselhetővé teszi azok megpróbáltatásait, akik félik és szeretik az Istent. Mózes tele volt Isten iránti bizalommal, mert elsajátított hite volt. Segítségére szorult, ezért imádkozott, majd hittel megragadta, beleszőtte életébe a hitet, hogy Isten törődik vele. Hitte, hogy Ő igazgatja az életét. Istent látta és ismerte fel életének minden részletében. Tudta, hogy annak mindent látó szeme előtt él, aki leméri az indítékokat, és megítéli, próbára teszi a szívet. Istentől várta és bízott is benne, hogy erőt ad, és romlatlanul jusson át minden kísértésen. Tudta, hogy Isten különleges kötelességet bízott rá, s teljes erejével kívánta, hogy siker koronázza ezt az igyekezetét. De azt is tudta, hogy Isten segítsége nélkül képtelen arra, mert romlott néppel volt dolga. Isten jelenléte elég volt ahhoz, hogy átsegítse a legnehezebb helyzeteken, melyekbe ember valaha is kerülhet. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 651. o.

Amikor próbák érnek, ne a nehézségek nagyságára gondoljunk, és ne érezzünk úgy, hogy nem tudunk örülni az Úrban. Igaz, hogy ilyenkor különféle érzelmek kerítenek hatalmukba, szomorúság és csüggedés tör ránk. De vajon mi az érzelmeink vagy inkább a hitünk által élünk? Amikor a testvéreink és a barátaink szavai fájdalmat okoznak, ne engedjünk a csüggedésnek. Jusson eszünkbe, hogy a próbák, a fájdalmak, a nehézségek és a csalódások világában élünk. Amikor ilyen tapasztalatokat élünk át, akkor ezek bennünket inkább Krisztushoz vezessenek, különben veszteségeket fognak okozni. […]
Nem kellemes a megtisztítási folyamat, viszont emlékezzünk arra, hogy Jézus Krisztus azért jött le a földre és öltött magára emberi testet, hogy hordozhassa az emberi szenvedéseket, és példát adjon a próbában tanúsítandó hűségről. Isten tudatosítani akarja bennünk, hogy a nagy család tagjaiként próbákon kell átesnünk. – The Upward Look,
252. o.

Tegnap azt néztük meg, hogy a második adventet várók számára milyen fontos a jellem. Ma azt vizsgáljuk meg sokkal alaposabban, hogy mennyire számít a jellem azoknak, akik Jézus második eljövetele idején élnek.

6. Olvassuk el Dán 12:1-10 szakaszát! Mi itt az összefüggés? A föld történelmének melyik időszakára utal az Ige? Ami pedig még fontosabb: milyen lesz Isten népének a jelleme ezekben az időkben? Ezekből a versekből mit állapíthatunk meg erről? Mi jellemzi őket, szemben a gonoszokkal (lásd még Jel 22:11)?

Dániel azt az üzenetet kapja, hogy nem sokkal Jézus visszajövetele előtt olyan nagy nyugtalanság lesz, mint amilyen még sosem volt a világtörténelem során. Dán 12:3, 10 verseiben olvassuk, hogy milyenek lesznek az igazak és a gonoszok ebben az időben.  Figyeljünk fel arra, hogy
„az istentelenek pedig istentelenül cselekesznek” (Dán 12:10), ellentétben az igazakkal, akik a 3. vers szerint világosan fénylenek, talán épp azért, mert „megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak” (Dán 12:10), amikor „nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig” (Dán 12:1)! A gonoszok nem értik, az igazak viszont „értelmesek”, és átlátják a helyzetet.
Pontosan mit értenek? A matematikát, a tudományokat, a magasabb szintű kritikai szemléletet? A példabeszédek könyvében az áll, hogy az
„Úrnak félelme az ismeret kezdete” (Péld 1:7, RÚF). Talán azért „értel­ mesek” ebben az összefüggésben, mert értik a végidei eseményeket, a kibontakozó nehéz időket. Nem lepődnek meg, mert az Ige tanulmányozásából tudják, hogy eljön annak az ideje. Ami pedig a legfontosabb, eleget tudnak ahhoz, hogy engejék megtisztítani és megpróbáltatni magukat a nehéz időben. A gonoszok viszont megmakacsolják magukat a lázadásban és kitartanak a gonoszságban.
Olyan emberekről kapunk itt leírást, akik átmentek a finomítás és megtisztítás folyamatán.

Az utolsó napok szempontjából közelítettük meg ezeket a verseket, de milyen elveket látunk itt, amelyek a mostani időben segítenek megérteni a bennünket érő tisztító folyamat lényegét?

EGW idézet

Isten egy népet választott a nemzetek közül magának, akiket keresztényeknek nevezett. Ez egy királyi megnevezés, amit azok viselhetnek, akik egyesülnek Krisztussal… Péter mondotta: „Ha pedig [valaki közületek] mint keresztyén szenved, ne szégyellje, sőt dicsőítse azért az Istent.” […] Ez a nép hisz Isten szavában, és szorosan belekapaszkodik az elé tárt ismeret drága kincsébe! […]
A legmagasztosabb és legszentebb példát kaptuk. Jézus nem vétkezett sem gondolatban, sem szóban, sem tettekben. Minden cselekedete a tökéletesség pecsétjét hordozta. Rámutat az általa járt útra, és így szól: „Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.” – Lift Him Up, 291. o.

A Szentírás egyetlen kijelentése értékesebb, mint az ember eszméinek, érveléseinek tízezer mondata. Aki nem követi Isten útját, végül magára vonja az ítéletet: „Távozzatok tőlem”. De ha Isten akaratának vetjük alá magunkat, az Úr Jézus biztos kézzel irányítja gondolatainkat és ajkunkat. Az Úrral és hatalmas erejével erősek lehetünk. Ha befogadjuk Krisztust, hatalommal ruház fel minket. A bennünk lakozó Üdvözítő ránk ruházza hatalmát. Az igazság mindennapi ételünkké lesz. Tetteinkben nem üti fel fejét a becstelenség. Alkalmas időben tudunk szólni azokhoz, akik nem ismerik az igazságot. Krisztus szívünkben való jelenléte életadó hatalom, egész lényünket megerősíti. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 7. köt., 71. o.

Közeleg, sőt nagyon közel van az a nap, amikor a különös kísértések folytán fény derül a jellem minden részletére. Aki hű marad az elveihez, annak hite mindvégig kitart, s ezzel azt bizonyítja, hogy még a megpróbáltatások alatt is hűséges maradt, és a Krisztuséhoz hasonló jellemre tett szert. Az ilyen ember szoros kapcsolatot ápol Jézussal, így az Ő bölcsessége és kegyelme által az isteni természet részesévé válik. De senki sem ruházhatja át másra saját odaadó szívét vagy elméje nemes tulajdonságait, és semmivel sem helyettesítheti erkölcsi erejének hiányosságait. Sokat tehetünk másokért, ha krisztusi példát nyújtunk nekik, és ezáltal arra késztetjük őket, hogy keressék Jézust, és fogadják el azt az igazságot, amely nélkül nem állhatnak meg az ítélet napján. Az embereknek sokkal komolyabban kellene imádkozniuk a jellemük átformálásáért, mivel a mennyei példára kellene alakítaniuk a jellemüket. Drága Megváltónk ott áll az Atya előtt, és közbenjár érettünk. Készíti a mennyet azok számára, akik személyes Megváltójukként fogadták el Őt. – The Youth’s Instructor, 1896. január 16.
 

Egy angol énekben az áll, hogy „Én egy szikla, egy sziget vagyok.” Volt már, hogy így éreztük magunkat? Hogy egyedül akartunk megállni? Talán már hallottunk ilyesmit is: „Az Istennel való kapcsolatom magánügy. Nem szeretnék beszélni róla.”

7. Olvassuk el Ef 4:11-16 részét! Mit mond itt Pál? Milyen szerepet tulajdonít a közösségnek?

Pál az efezusiaknak írva az egyházra mint testre utal. Jézus a fej, népe tagjai pedig a test többi részét alkotják. Ha vetünk egy pillantást Ef 4:13 versére, felismerjük, mi az igazi értelme annak, hogy egy ilyen közösségben éljünk: így jutunk el „a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mér­ tékére”. Ezért van szükségünk egymásra!
Kétségtelen, hogy lehetséges keresztényként élni egyedül. Sokszor elkerülhetetlen, hogy az ember egyedül álljon meg. Sokaknak kellett így kitartani az évszázadok során, akiket nevetség tárgyává tettek vagy üldöztek. Nagyszerű bizonyságtétel Isten hatalma mellett az, ha az ember nem törik meg a rá helyezedő nyomás alatt. Ez így igaz is, ugyanakkor Pál egy másik fontos igazságot is kihangsúlyoz: végső soron akkor éljük át és mutatjuk be Krisztus teljességét, ha közösségben vagyunk egymással.

8. Ef 4:11-16 szakasza szerint minek kell megtörténnie, mielőtt Krisztus teljessége megmutatkozna a keresztény közösségünkben?
 

9. Mennyiben más a hatása a Jézus teljességét bemutató közösség bizonyságtételének, mint ha valaki egyedül tükrözi Krisztus teljességét? Mi minden következik ebből a nagy küzdelem összefüggésében (lásd Ef 3:10)?

Könnyű kedvesnek lenni, amikor magunkban vagy éppen idegenek között vagyunk, de már sokkal nehezebb azokkal, akiket jól ismerünk vagy nem kedvelünk. Ez azt jelenti, hogy ellenállhatatlan az Isten igazsága melletti bizonyságtételünk, amikor kegyelemmel és kedvességgel fordulunk feléjük is.

EGW idézet

A hit emberei sosem hanyagolják el a gyülekezést, mivel ez Isten által kijelölt eszköz, amely gyermekeit egységre vezeti, hogy testvéri szeretetben támogathassák, erősíthessék és bátoríthassák egymást. […] Urunk testvéreiként szent és boldog életre hívattunk. Mivel beléptünk az engedelmesség szoros kapuján, az elménk újuljon meg az egymással és Istennel ápolt közösségen keresztül. Látjuk, hogy Urunk nagy napja közeleg, ezért találkozzunk minél gyakrabban, hogy tanulmányozzuk az Igét, és bátorítsuk egymást a hűségben való kitartásra mindvégig. – Our High Calling, 166. o.

Pálnak magas szellemi képességei mellett még egyéb rendkívüli adottságai is voltak. Gyors áttekintő képessége és szívből fakadó részvéte szoros kapcsolatba hozta másokkal, ami lehetővé tette, hogy felébressze jobbik énjüket, és befolyásolja, rávezesse őket a magasabb rendű életre. Szinte túláradó, őszinte szeretettel csüngött a korinthusi hívőkön. Vágyott arra, hogy bensőséges hitéletet folytassanak, ami megóvja őket a kísértésektől. Tudta, hogy Sátán és egész serege a keresztényi élet útjának minden lépésénél akadályokat gördít eléjük. […] A korinthusi hívőknek lelki dolgokban bensőségesebb élményekre volt szükségük. Még nem értették meg teljesen, mit is jelent Isten dicsőségét szemlélni; mit jelent a jellemképzés fokain felfelé haladva átalakulni. Mindeddig az eljövendő dicsőségnek csupán első sugarait láthatták. Pál azt kívánta nekik, hogy Isten egész teljességével bírjanak, és mindig jobban megismerjék Őt, akinek eljövetele olyan, mint a hajnal pirkadása. Azt kívánta, hogy Őtőle tanuljanak mindvégig, amíg eljutnak a tökéletes evangéliumi hit teljes világosságához. – Az apostolok története, 307. o.

Isten kivezeti népét a világból, éspedig az örökkévaló igazság magasztos színvonalára, nevezetesen Isten parancsolatainak és Jézus hitének magaslatára. Isten fegyelmezi és alkalmassá teszi népét. Nem lesz köztük véleménykülönbség, hogy az egyik ezt, a másik pedig éppen az ellenkezőjét higgye és vallja, a közösségtől függetlenül. Az egyháznak juttatott adományok és a vezetők különbözősége által mindanynyian eljutnak a hitnek egységére. […]

Szükséges, hogy napjainkban olyan egység uralkodjon közöttünk, mely megállja a próbatételt. Még sokat kell tanulnunk, de sokat, igen sokat felejtenünk, elhagynunk. Csak Isten és  a  menny  tévedhetetlen. Akik azt gondolják, hogy sosem kell feladniuk kedvenc nézetüket, sosem kell megváltoztatniuk véleményüket, csalódni fognak. Amíg saját eszméinkhez, véleményünkhöz ragaszkodunk, még pedig eltökélten, kitartóan, addig nem létezhet közöttünk az az egység, amelyért Krisztus imádkozott. – Bizonyságtételek a prédikátoroknak, 29–30. o.
 

Ellen G. White: Krisztus példázatai, „Találkozás a Vőlegénnyel” c. fejezet. A nagy küzdelem, „A nyomorúság ideje” c. fejezet, Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 6. köt., „Tartsatok össze” c. fejezet..
„A jellemépítés a legfontosabb munka, amit Isten valaha is az emberre bízott, és annak szorgalmas tanulmányozása soha nem volt olyan életbevágó, mint ma. Egyetlen korábbi generációnak sem kellett olyan döntő jelentőségű kérdésekkel szembenéznie, a fiatal férfiaknak és nőknek olyan hatalmas gonoszságokkal megküzdenie, mint amilyenek manapság várnak rájuk” (Ellen G. White: Nevelés. Budapest, 2015, Advent Kiadó, 198. o.).
„A példázatbeli balga szüzek olajért könyörögnek, mégsem kapnak. Ez azokat jelképezi, akik nem készültek fel a válság idejére a jellemük fejlesztésével. Mintha átmennének a szomszédjukhoz és azt mondanák: »Add a jellemedet, különben elveszek!« A balga szüzek pislogó lámpásaiba nem adhattak a bölcsek a saját olajukból. A jellemet nem lehet átruházni. Nem lehet eladni vagy megvenni, hanem meg kell azt szerezni. Az Úr mindenkinek adott lehetőséget rá, hogy a próbák órái során igaz jellemre tegyen szert. Azt viszont nem tette lehetővé, hogy az ember átadhassa másnak a jellemét, amit a nagy Tanítótól tanulva, kemény tapasztalatok árán alakított ki, ami által képes a türelemre a megpróbáltatásban, és hegyeket megmozgató hitet gyakorol” (Ellen G. White: The Youth’s Instructor. 1896. jan. 16.).
Naponkénti tanulmányozásra: 5Mózes 25-31;
Ellen G. White: Evangelizálás, „A késedelem oka” c. alfejezet

1.    Ki volt a „veszendő mesopotámiai, aki aláment vala Egyiptomba”?

2.    Az élet mely területein tette Isten „feljebb valóvá” Izraelt minden nemzetnél? 

3.    Milyen köveket használhattak az oltár építéséhez?

4. Ki a titkok birtokosa? Hát a kinyilatkoztatott dolgoké?

5. Mi a közös Isten ígéreteiben és fenyegetéseiben?

Általános áttekintés
E heti tanulmányunk a próbák megtisztulást előidéző tüzes kemencéjére összpontosít. Ehhez mércére van szükség, és jelen esetben ez a mérce Isten bennünk kirajzolódó arcképe, valamint Jézus Krisztus képmása, mely Isten képmásának tökéletes tükörképe (Zsid 1:3). Továbbá a megtisztuláshoz tisztító anyagra is szükség van, ami a Biblia szerint nem más, mint a tűz (1Pt 1:7; Jel 3:18). A tisztító folyamat eredménye a jellemünk, amit a tíz szűz lámpásainak olaja képvisel Jézus példázatában (Mt 25:1– 13). Dániel könyve Isten dolgaiban bölcseknek írja le a megtisztult jelleműeket (Dán 1:19–20; 2:47–48; 3:26–30).
A szenvedésnek lényeges szerepe van a jellem fejlődésében.
A jellemformálás Isten képmásának helyreállítása az emberben, akinek olyanná kell válnia, amilyennek Isten kezdetben teremtette őt. Jelenti továbbá a jellem Krisztus képmásához való igazítását is.
A jellemalakítás az egyetemes konfliktus témáját is érinti. A jó és a rossz
– az Isten és Sátán – közötti összeütközés éretté válásunk tégelye.
A megtisztulás és éretté válás tapasztalatában nem az elszigetelten, hanem a közösségben élők részesülnek.

Magyarázat
Mit mond Ellen White a szenvedést okozó próbákról?
Az olvasztótégely és a tisztítás közötti kapcsolat témája nagyon fontos. Ellen G. White idevágó értelmező hozzászólásai kinyilatkoztatóak és fontosak. Egyik nagy jelentőségű könyvében Husz János egyik leveléből idéz, amelyben a cseh előreformátor a mi szenvedésünket a Jézus szenvedésével és a megtisztulással hozza összefüggésbe: „Jézus Krisztus szenvedett azokért, akiket szeret. Csodálkozhatunk-e akkor a példáján, amit azért hagyott nekünk, hogy mi is türelemmel viseljünk el mindent üdvösségünkért? Ő Isten, mi pedig az Ő teremtményei vagyunk. Ő az Úr, mi pedig a szolgái. Ő a világ Ura, mi pedig hitvány halandók. Ő mégis szenvedett! Miért ne szenvednénk mi is, különösen, ha a szenvedés megtisztít? Ha tehát kedveseim, halálom növeli Isten dicsőségét, imádkozzatok, hogy gyorsan következzék be, és Isten tegyen képessé arra, hogy minden csapást el tudjak viselni” (Ellen G. White: A nagy küzdelem, 105. o.)

Egy másik írásában is hasonlóképpen fogalmaz: „Ne panaszkodjatok keserűen a rátok jövő próbák miatt, hanem nézzetek Krisztusra, aki emberi természettel cserélte fel istenségét, hogy mi megérthessük, menynyire törődik velünk, mert azonosította magát a szenvedő emberiséggel. Megízlelte az emberi szomorúság kelyhét, Őt is sújtotta mindaz, ami minket sújt; szenvedés által vált tökéletessé; mindenekben megkísértetett, ami az emberiséget érheti, hogy segítségére siethessen azoknak, akik kísértésben vannak.
Jézus mondja: Drágábbá teszem az embert a színaranynál, és a férfit Ofir kincsaranyánál (Ézs 13:12). Azáltal teszi értékessé az embert, hogy benne lakozik, Szentlelkét adja neki. Így szól hozzánk: Ha azért ti go­ nosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel in­ kább ad a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik tőle kérik (Lk 11:13). (Ellen G. White: The Signs of the Times, 1896. március 5.).
Egy a testi vágyak által uralt gyülekezeti tagnak írta prófétanőnk:
„Most annyira meg kellene becsülnie az örök jutalmat, a mennyei kincset, a hervadhatatlan örökséget, a dicsőség hervadhatatlan koronáját, hogy jókedvvel feláldozza romlott szenvedélyei kielégítését, még hogyha szenvedés is a következménye, hogy így teljessé tegye teste és lelke megtisztításának kötelezettségét” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, 2. köt., 99. o.).
G. testvérnek címzett egyik levelében Ellen G. White elmagyarázza a szenvedés és a megtisztulás kapcsolatát a Jézus második eljövetelét várók esetében: „Isten népének tisztulása nem érhető el, valósítható meg szenvedés nélkül. Isten engedi, hogy a szenvedés, a nyomorúság tüze megeméssze a salakot, hogy elválassza az értéktelent az értékestől, hogy előragyoghasson a tisztult nemesfém. Egyik tűz után a másikon visz át bennünket, egyre vizsgálva valódi értékünket. Ha most nem bírjuk elviselni e próbákat, mi lesz velünk a nyomorúság idején? Ha a jólét vagy a balszerencse hamisságot, büszkeséget vagy önzést leplez le szívünkben, mi lesz velünk, amikor Isten mintegy tűz által próbálja meg mindenki cselekedeteit, teszi nyilvánvalóvá minden szív titkait?
Az igaz kegyesség nem vonakodik a vizsgálattól. Ha vonakodunk, hogy az Úr megmotozzon, akkor valóban aggasztó az állapotunk. Isten a lelkek finomítója és tisztogatója. A kemence hevében örökre elválasztja a salakot a keresztény jellem valódi ezüstjétől, aranyától. Jézus figyelemmel követi a próbát. Tudja, mire van szükség, hogy megtisztítsa a fémet, hogy így az ő isteni szeretetének ragyogását tükrözze” (Ellen G. White: Bizonyságtételek, 4. köt., 85–86. o.).
Majd folytatja mélyszántású gondolatait, miközben a témát magyarázza: „Isten súlyos, nehéz próbák által vonja közel magához népét – azzal, hogy feltárja előttük gyöngeségüket és alkalmatlanságukat, és megtanítja őket őrá, egyedüli segítőjükre és biztonságukra támaszkodni. Így éri el a célját. Ezután már készen állnak arra, hogy bármilyen szorult helyzetben felhasználja őket a bizalom fontos tisztségeinek betöltésére, nagyszerű célok megvalósításához, amelyekért képességeiket kapták. Isten próbára teszi az embereket. Vizsgálja őket jobbról is, balról is, így neveli, szoktatja, fegyelmezi őket. Jézus, a Megváltónk, az emberiség Képviselője és Feje maga is elviselte a próba-idejét. Többet szenvedett, mint amennyi szenvedés elviselésére minket szólít. Hordozta gyöngeségeinket, és hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett. Nem magáért szenvedett, hanem a bűneinkért, és most győzelmének érdemeire támaszkodva, az ő nevében mi is diadalt arathatunk.
Isten e finomító és tisztogató munkásságának feltétlenül folytatódnia kell, míg szolgái meg nem alázkodnak, míg csak annyira meg nem halnak az énnek, hogy amikor tevékeny szolgálatra szólítja őket, egyedül az Ő dicsőségével fognak törődni. Akkor majd el fogja fogadni az igyekezetüket. Akkor már nem meggondolatlanul, ösztönösen cselekszenek, nem fognak előre rohanni, hogy veszélybe sodorják az Úr ügyét, mivel még mindig a kísértések és szenvedélyek rabszolgái, és a pokol tüze által lángra lobbantott érzéki gondolkodásukat követik. Mily félelmetesen elcsúfítja Isten ügyét az ember romlott gondolkodása és féktelen természete! Mennyi szenvedést zúdít magára az ember, mivel csökönyösen a szenvedélyeit követi! Isten újra meg újra átvezeti az embert a területén, fokozza a nyomást, míg csak a tökéletes alázat és a jellem átalakulása összhangba nem hozza őket Krisztussal és a menny szellemével, míg csak győzők nem lesznek maguk felett” (ua., 86. o.).

Alkalmazás
1 Jézus helyettes áldozata által tisztulunk meg bűneinktől, ugyanakkor a szenvedésnek is tisztító hatása van. Van-e ellentmondás e kettő között? Egyáltalán nincs. Isten kegyelmének köszönhetően igazaknak nyilváníttatunk, hit által fogadjuk el bűneinkre a megbocsátást, elkülöníttetünk Isten számára, Istenért élünk. A megigazulás és a megbocsátás mély tartalmú kijelentés és lelki tapasztalat, melyet a nagy küzdelem kontextusában a kegyelem megtapasztalása követ: ebben a konfliktusban bizonyíthatjuk, hogy hűségesek vagyunk Isten iránt és szeretjük Őt. E tapasztalat során szembesülünk a ténnyel, hogy gyakran tévedünk, sok az olyan rejtett szokásunk, amelyről le kell mondanunk. Isten kegyelme szabadíthat meg ezektől. A tisztítás valóságos tapasztalat, amely valós személyekkel történik, valós időben. Hogyan segít ennek tudatosítása megtisztulásod tapasztalatában? Hogyan ismerted fel, hogy a Szentlélek a jellemed megtisztításán dolgozik?
2 Hogyan éled meg Krisztus folyamatos szemlélésének tapasztalatát az életedben? Hogyan jártad be jellemed és személyiséged Krisztus képmása szerinti átalakulásának útját?
3 Hogyan élted meg a hited növekedését, fejlődését? Hogyan írnád le ezt az átalakulást?
4 Hogyan vált lelkileg érett közösséggé a gyülekezeted? Milyen szempontok alapján vehető észre ez a fejlődés a közösségen belülről és kívülről szemlélve? Írd le, hogy te és a gyülekezet más tagjai mit tapasztaltatok ezen a téren!