A JÖVŐ TŰZPRÓBÁI

Text de memorat

Alapige: „Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek; sőt, amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek” (1Pt 4:12-13).

Vegyi laborokban gyakran előfordul, hogy a kis tartókba helyezett különféle anyagokat szélsőséges hőfokra hevítik. Amint a tartó egyre forróbb lesz, az anyagok vagy elolvadnak, sisteregnek, fortyogni kezdenek, vagy világosan izzanak, az alkotóelemeiktől függően. Ezeket az edényeket hívják olvasztótégelyeknek.
Az angol szótárban az olvasztótégely meghatározása az, hogy 1) különböző anyagok magas hőfokon történő megolvasztására használt eszköz, 2) kemény próba, illetve 3) olyan hely vagy helyzet, amiben különféle erők együttesen változást vagy fejlődést idéznek elő.
Ezek a meghatározások betekintést engednek abba is, hogy mi történik a lelki életünkben. Ezen a héten megvizsgálunk néhány okot, amiért hirtelen nyomás alatt találhatjuk magunkat, és próbákat élhetünk át olyan helyzetekben, amelyeknek a hatására változunk, növekszünk és jellemünkben fejlődünk. Így felfigyelhetünk arra, mit tesz Isten az életünkben, hogy amikor bekerülünk az olvasztótégelybe, tudjuk, hogyan reagáljunk a helyzetre.
 

A hét dióhéjban: Mi minden okoz nehézségeket az életünkben?

EGW idézet

Mi magunk nem mindig vesszük észre jellemünk helytelen vonásait, bár mások előtt nagyon nyilvánvalóak lehetnek. De az idő és körülmények próbára fognak tenni bennünket. Napvilágra hozzák a jellem aranyát, vagy a hitványabb fémet fedik fel. Egyikünket sem ismer és olvas minden ember, míg át nem esünk Isten tűzpróbáján. Minden alantas gondolat, minden helytelen cselekedet hibát tár fel a jellemünkben. E durva vonásoknak véső és kalapács alá kell kerülniük Isten műhelyében, s Isten kegyelmének kell gyalulni és csiszolni bennünket, mielőtt alkalmasak lennénk egy helyre a dicső templomban. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 540. o.

Napjainkban nagyon sokan gondolják, hogy amikor elkezdik a hitéletet, mentesülnek minden nehézségtől és szűkölködéstől. De aki felveszi Krisztus keresztjét és Őt követi, annak el kell jutnia Refidimbe. Az élet nem csak zöld legelőkből és hűs forrásokból áll. Csalódások érnek, szűkölködnünk is kell, és olyan helyzetek is adódnak, amelyek nehézséget okoznak. Előre haladva a keskeny úton, és megtéve minden tőlünk telhetőt, azt is meg kell tapasztalnunk, hogy súlyos nehézségekbe sodródunk… A lelkiismeretünk ilyenkor azt sugallja, hogy ha Istennel jártunk volna, talán sosem kellett volna ennyit szenvednünk. […]
Azonban hajdanán az Úr azért vezette népét Refidimbe, hogy most bennünket is elvezethessen oda, mert próbára akarja tenni a hitünket és a hűségünket. Irántunk tanúsított irgalmában nem vezet a legkönynyebb utakon, mert ha ezt tenné, akkor megelégednénk önmagunkkal, és elfelejtenénk, hogy szükség idején az Úr a mi támaszunk. A szélsőségesen nehéz helyzetekkel szeretné feltárni előttünk a rendelkezésünkre bocsátott kiapadhatatlan erőforrásait bármilyen helyzetben. A csalódást és a próbát azért engedi ránk, hogy felismerjük tehetetlenségünket, és tanuljuk meg segítségül hívni Őt, mint kisgyermek a földi atyját, amikor szomjas vagy éhes. – Signs of the Times, 1896. szeptember 10.

Minden utat tövisek szegélyeznek. Akik az Úr vezetésére hagyatkoznak, számíthatnak csalódásokra, szenvedésekre és veszteségekre. De az igazán hősies lelkület átsegíti őket mindenen. A látszólagos nehézségeket sokan felnagyítják, majd pedig zúgolódni kezdenek és engednek a csüggedésnek. Az ilyeneknek nagy változásra van szükségük. Meg kell fegyelmezniük magukat, és minden erejüket megfeszítve kell megszabadulniuk gyermekies érzelmeiktől. […]
Minden embernek legyen életcélja. Az elmét olyan gondolatokkal kell felvértezni, amelyek az elérendő célra összpontosítanak, mint ahogyan az iránytű is folyton észak irányába mutat… Értékes célokat kell mindig a figyelem középpontjában tartani, és minden gondolat ezek megvalósítására törekedjen. Mindig legyen kitűzött célunk. – The Faith I Live By, 316. o.
 

„Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek” (1Pt 4:12).
A fájdalmas meglepetések különféleképpen jelentkezhetnek. Egy autó nagy sebességgel felénk száguld az úton. Váratlanul közlik velünk, hogy megszűnik az állásunk. Egy egészségügyi vizsgálat után olyan diagnózist kapunk, amire nem számítottunk. Éppen elég rossz a fájdalom, de a meglepetés eleme csak tovább ront a helyzeten. Ezen a héten megvizsgálunk bizonyos fájdalmas helyzeteket vagy tűzpróbákat, amelyeknek nem kellene meglepetésként érnie bennünket. Kezdésként térjünk viszsza 1Pt 4:12 verséhez! A görög szó, amit úgy fordítunk, hogy „rémüljetek”, azt is jelenti, hogy „idegen”. Péter figyelmezteti az olvasóit: ne higgyék, hogy a keresztények nem mennek át tüzes próbákon, nehézségeken. Inkább vegyék természetesnek azokat – számíthatnak és számítaniuk is kell rájuk!
A „tűz”, „tüzes megpróbáltatás” kifejezésére használt szó egy másik görög szóból ered, ami azt jelenti, hogy „égés”, vagy máshol a fordításban „kemence”. A hitünkért való szenvedést tehát „olvasztási folyamatnak”, avagy a „tűzpróba folyamatának” tarthatjuk.
 

1. Olvassuk el 1Pt 4:12-19 szakaszát! Mit üzen az apostol?

Azért lepődnek meg sokan a szenvedésen, mert túlságosan leegyszerűsített a fogalmunk a keresztény életről. Tudunk a két félről: Istenről, aki jó és Sátánról, aki rossz, és automatikusan Isten dobozába helyezünk mindent, amitől jó érzésünk van, ami pedig rosszul esik, azt Sátánéba. Az élet viszont nem ilyen egyszerű. Nem dönthetjük el pusztán az érzéseink alapján, hogy mi tartozik Isten és mi Sátán dobozába! Időnként nehéz megpróbáltatást jelenthet Istennel járni, miközben úgy tűnhet, hogy Sátán követése nagy jutalmat hoz. Jób igaz volt, mégis szenvedett, Istentől pedig ezt kérdezte: „Mi az oka, hogy a gonoszok élnek, vénséget ér­ nek, sőt még meg is gyarapodnak” (Jób 21:7)?

Péter azokra a megpróbáltatásokra utalt, amelyek a Krisztus melletti kiállásunk következményei. Ugyanakkor más okból is történnek próbák. Miért ne érjenek tehát meglepetésként a megpróbáltatások? Hogyan segíthet 1Pt 4:12-19 szakasza ezt tapintatosan elmagyarázni egy barátunknak?

EGW idézet

Keserű tanulság volt Péter számára, és nehezen fogta fel, hogy Krisztus földi útja szenvedéseken, megaláztatásokon keresztül vezet. A tanítvány vonakodott osztozni Urával a szenvedésben. A kemence tüzében azután mégiscsak meg kellett tanulnia annak áldását. Sokkal később, amikor aktivitása csökkent az évek és a munka terhei alatt, ezt írta:
„Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, amely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek; sőt, amennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vigadozva örvendezhessetek.” (1Pt 4:12–13)
Jézus… így szólt: „Ha valaki énutánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.” (Mt 16:24) A kereszt fogalma Róma hatalmához kapcsolódott. A legkegyetlenebb, legmegalázóbb halálnem eszköze volt. A legaljasabb gonosztevőknek kellett maguknak vinniük a keresztet a kivégzés színhelyére, s amikor vállukra akarták helyezni, gyakran  kétségbeesett  erőfeszítéssel tiltakoztak, míg megtörték őket, s a kínzóeszközt rájuk kötözték. Jézus azt parancsolta követőinek, hogy vegyék fel keresztjüket, és hordozzák Őutána. A tanítványok számára szavai azt jelentették – noha csak homályosan értették meg azokat –, hogy alá kell vetniük magukat a legkeserűbb megaláztatásnak, akár mindhalálig Krisztus kedvéért. A Megváltó szavai nem érzékeltethettek volna tökéletesebb alárendeltséget. – Jézus élete, 416. o.

Krisztus követői túlságosan keveset tudnak a sátáni seregek ellenük kitervelt összeesküvéseiről. Mennyei Urunk azonban véghez fogja vinni tervét. Megengedi, hogy népe a kísértések nehéz próbájának legyen kitéve, de nem azért teszi, mert kedvét leli a szenvedésük láttán, hanem azért, mert ez a folyamat elengedhetetlen a végső győzelem szempontjától.
Isten igazságának erős kőfejtője által lettünk kiemelve a világ kőbányájából, és be lettünk szállítva Isten műhelyébe, ahol előkészít bennünket, hogy elfoglaljuk helyünket az Ő templomában. Ebben a munkában a kalapács és a véső is el kell végezze feladatát, utána pedig a csiszolás következik. Ne lázadj fel a kegyelem eme folyamata ellen. Lehet, hogy te is egy éles kő vagy, amelyet előbb meg kell munkálni, hogy az Isten által kijelölt helyét elfoglalhassa. Ne lépődj meg, ha Isten próbájának kalapácsa és vésője eltávolítja a jellemhibáidat. Ezt csak Ő teheti meg. Biztos lehetsz abban, hogy egyetlen fölösleges ütést sem mér rád. – The Faith I Live By, 317. o.

Aki naponta Istennek szenteli magát, az hitünk boldog és derűs oldalát képviseli. Ne hozzunk szégyent Istenre súlyosnak tűnő megpróbáltatásaink panaszos felsorolásával. Minden nevelésként fogadott próbának öröm az eredménye. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 6. köt., 365. o.
 

„Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen” (1Pt 5:8).

2. Mi az üzenete ennek a versnek? Tegyük fel magunknak a kérdést: „Menynyire veszem komolyan ezeket a szavakat?” Általában mi mutatja meg a tetteinkből, hogy komolyan vesszük-e ezt az üzenetet, vagy sem?
 

Figyeltünk már valaha éhes oroszlánt? Félelmetes, ugyanis jól tudjuk, hogy szinte bármit képes elkapni és felfalni, amit csak akar. Péter szerint Sátán hasonló módon jár-kel. Amikor körülnézünk, vérszomjassága következményének a jeleit látjuk: mindenütt halál, szenvedés és elferdített, megrontott erkölcs, értékek. Nem bújhatunk el a tetteinek látványa elől.

3. Olvassuk el 1Pt 5:8-11 részét! Hogyan reagáljunk keresztényként arra, hogy Sátán leselkedik ránk?

4. Mit ígér Isten a szenvedőknek (1Pt 5:10)?

Péter abban az összefüggésben írja ezt, hogy mi legyen a reakciónk, amikor Sátán támadást intéz a keresztény hit ellen. Amint már említettük, különféle úton-módon végzi a munkáját. Bár tisztában kell lennünk az ellenség valóságával és hatalmával, nem szabad elcsüggednünk! Mindig emlékeznünk kell arra, hogy Jézus vereséget mért az ördögre, aki már legyőzött ellenség! Ha kapcsolatban maradunk Krisztussal, ha hitben belé kapaszkodunk, akkor sosem győzhet le. A kereszt miatt Krisztus győzelme a miénk is.

Gondolkodjunk azon, hogyan okozhat még fájdalmat Sátán! 1Pt 5:8-11 szakaszának olvasása miként segíthet elviselni a gyötrelmet, amit azért tapasztalunk, mert az ördög pusztításának kitett, bűnös világban élünk?

EGW idézet

Sátán újra tanácsot ült angyalaival, s az Isten uralma elleni keserű gyűlölettől vezéreltetve kijelentette, hogy noha továbbra is megtartotta a föld feletti uralmat, de Krisztus követői ellen tízszer olyan hevesen kell majd támadniuk. Krisztusnál nem érhettek el semmit, de le kell győzniük követőit – ha lehetséges. Minden egyes nemzedékben arra kell törekedniük, hogy Jézus követőit csapdájukba csalják. Sátán azt is elbeszélte angyalainak, hogy Jézus hatalmat adott tanítványainak, hogy őket megfeddjék és kiűzzék, és meggyógyítsák azokat, akiket meggyötörtek. Sátán angyalai azután ordító oroszlánokhoz hasonlóan mentek széjjel, hogy Jézus követőit kiirtsák. – Tapasztalatok és látomások, 191. o.

Legyünk éberek mindnyájan. Az ellenség a sarkunkban jár. Őrködjünk kitartóan, nehogy valamely gondosan álcázott, mesteri csapda készületlenül érjen. A könnyelműek és közönyösök ébredjenek fel, nehogy úgy jöjjön el számukra az Úr napja, mint az éj leple alatt a tolvaj. Sokan letérnek az alázat ösvényéről, lerázzák Krisztus igáját, és idegen ösvényeket taposnak. Megvakulnak és megzavarodnak, és elhagyják az Isten városába vezető keskeny utat.
A győzőnek virrasztania kell, mert Sátán megfeszíti minden erejét, hogy világi bonyodalmakkal, tévedésekkel és babonasággal rabolja el Krisztus követőit. Nem elég elkerülnünk a veszélyeket és a következetlen lépéseket. Szorosan Jézus Krisztus mellett kell haladnunk az áldozathozatal ösvényén. Ellenséges területen járunk. Akit kivetettek a mennyből, nagy hatalommal tevékenykedik, és igyekszik foglyul ejteni a lelkeket. Ha nem vigyázunk szüntelenül, könnyen csalásai áldozatául esünk. – Maranatha, 90. o.

Ettől fogva Krisztus követőinek legyőzött ellenségként kellett Sátánra  tekinteniük.  A  kereszten  Jézus  elnyerte  értük  a  győzelmet –  azt a győzelmet, melyről azt szeretné, ha sajátjuknak fogadnák el.
„Ímé – mondotta – adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek.” (Lk 10:19) […]
A Megváltó megkísértett, megpróbált gyermekei mellett áll. Vele nem létezik kudarc, veszteség, lehetetlenség vagy vereség – mindent megcselekedhetünk általa, aki megerősít. Amikor jönnek a próbák és kísértések, ne várd, hogy úrrá leszel minden nehézségen, hanem tekints Jézusra, segítődre.
Egyes keresztények túlságosan sokat gondolnak Sátán hatalmára, és sokat is beszélnek róla. Ellenségükről gondolkoznak; erőért imádkoznak, hogy ellenállhassanak neki; róla beszélnek, míg egyre nagyobbnak és nagyobbnak látszik képzeletükben. Igaz, hogy Sátán igen erős lény, de hála Istennek, hatalmas Megváltónk van, aki kiűzte a gonoszt a mennyből. Sátánnak tetszik, ha felnagyítjuk erejét. Miért nem Jézusról beszélünk? Miért nem magasztaljuk az Ő erejét és szeretetét? – Jézus élete, 490, 493. o.

„Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják” (Róm 1:18).
Mindennek van következménye. Ha a tűző napon állunk egy fagylalttal, az egészen biztosan el fog olvadni. Az ok és az okozat mindig együtt jár. Ugyanez a helyzet a bűnnel is, mindegy mennyire elkeseredetten szeretnénk, ha a dolgok másként lennének. Mindig vannak következmények. Isten nem azon tűnődve ül a mennyben, hogy milyen rettenetes dolgokat tudna tenni azokkal, akik bűnt követnek el, hanem magának a bűnnek vannak önmagából fakadó következményei. Az a baj, hogy sokszor úgy gondoljuk, túljárhatunk Isten eszén, elkövethetünk bűnt anélkül, hogy a következményeket elszenvednénk, de ez sosem történik így. Pál teljesen egyértelművé teszi, hogy a bűnnek nem csupán az örökkévalóság szempontjából van következménye, mert a hatása már ma is fájdalmas és nyugtalanító ránk nézve.
 

5. Róm 1:21-32 szakaszában Pál leírja a bűnbeesés folyamatát és következményeit. Olvassuk át alaposan ezeket a verseket, imádkozzunk ezekkel kapcsolatban és foglaljuk össze az apostol mondanivalójának a lényegét! Összpontosítsunk kifejezetten a bűn szakaszaira és azok következményeire!

Néhány verssel korábban Pál a következményeket nevezte „Isten haragjának” (Róm 1:18). Az Úr haragja ebben a szakaszban egyszerűen anynyit jelent, hogy megengedi: az emberek learassák tetteik gyümölcseit. Isten még a keresztények életében sem lép közbe azonnal vagy veszi el a fájdalmat, ami a saját tetteik következményeként jelentkezik. Sokszor engedi, hogy tapasztaljuk tetteink hatását, és így értsük meg, milyen mélyen megsebez, mennyire ártalmas a bűnünk. Eddig arról gondolkodtunk, hogy milyen következményekkel jár Isten erkölcsi törvényeinek áthágása. És mi a helyzet az egészségügyi rendelkezések megszegésével? A testünk Isten lakhelye. Amennyiben ártunk a testünknek, mert nem étkezünk egészségesen vagy nem végzünk testmozgást, illetve ha rendszeresen túldolgozzuk magunkat, az is Isten elleni vétek. Ezek a tűzpróba körülményeit teremtik meg az életünkben.

Hogyan arattuk már le az életünkben bűneink gyümölcsét? Milyen tanulságot szűrtünk le azokból a helyzetekből? Mit kell megváltoztatnunk ahhoz, hogy ne éljünk át hasonló dolgokat megint?

EGW idézet

Nem csekély dolog Isten ellen vétkezni s a visszás emberi akaratot szembehelyezni a Teremtő akaratával. Még ebben a világban is előnyére válik az embernek, ha Isten parancsainak engedelmeskedik. Bizonyára az embernek legfőbb érdeke, hogy Istennek engedelmeskedjen, és békességben éljen vele. A mező állatai a bennük lévő ösztön folytán engedelmeskednek Isten akaratának. Így szól a nagy, büszke tengernek: „Idáig jöjj és ne tovább!” – és a hullámok azonnal engedelmeskednek szavának. Az égitestek Isten rendelete alapján a legnagyobb rendben keringenek pályájukon. Az összes földi teremtmény közül egyedül az ember engedetlen, lázadó! Pedig egyedül az ember bír olyan képességekkel, értelemmel, hogy Istenhez való viszonyát és az isteni szent törvények követelményeit megérthesse; egyedül neki van lelkiismerete, hogy a törvényszegés bűnét átérezze, és ami békével, örömmel tölti el, ha engedelmes volt. Isten az embert szabad, erkölcsös lénynek teremtette, és választására bízza, hogy neki engedelmeskedjen vagy engedetlenkedjen. Az örökélet ígérete – a dicsőség örök élvezete – képezi azok jutalmát, akik Isten akaratát teljesítik, de Isten haragja fenyegeti azokat, akik parancsolatait megvetik. – Megszentelt élet, 76. o.

Előttetek áll az ég és az örök mennyei dicsőség, amit elnyerhettek, de akár el is veszíthettek. Mi lesz tehát a sorsotok? Életetek és jellemetek fogja bebizonyítani, hogy milyen döntést hoztatok. Felettébb aggódom, mert azt látom, hogy sokan közömbösen kezelik ezeket az örök fontosságú kérdéseket. Folyton ide-oda tekintgetnek a sokkal lényegtelenebb dolgokra, és ezt a magasztos témát teljesen kiűzik az elméjükből. Nem jut idejük az imádkozásra, sem a vigyázásra, és nincs idejük tanulmányozni a Szentírást. Túlságosan elfoglaltak ahhoz, hogy készülnének az eljövendő életre. Nem szakítanak időt keresztény jellemük bölcsességgel véghezvitt tökéletesítésére, hogy jogot nyerhessenek a mennyre. Ha örök életre vágytok, akkor legyetek lelkesek és tevékenyek. Magasztaljátok Istent az Ő útját választva és akaratát cselekedve. Ő a ti bölcs tanácsadótok és hű barátotok. – Our High Calling, 44. o.

Csak kevesen hiszik, hogy az emberiség nagyon mélyre süllyedt, hogy gonosz és Isten ellen lázadó. Ha az elme nem áll Isten Lelkének közvetlen befolyása alatt, akkor Sátán a kénye kedvére alakíthatja azt. A kísértő az általa uralom alatt tartott értelmi képességeket érzéki tulajdonságokká alakítja. Sátán az ízlését, a vágyait, a felfogásait, a terveit és a céljait közvetlenül Isten ellen fordítja, hiszen ő egyáltalán nem hajlik az Isten által jóváhagyott és értékelt dolgok iránt, hanem különleges kedvét leli mindabban, amit az Úr gyűlöl. […]
Ha Krisztus lakozik a szívben, akkor Ő lesz jelen minden gondolatunkban. Legmélységesebb érzelmeket fogunk  táplálni  szeretete és feddhetetlensége iránt. Ez tölti be elménk minden apró szegletét. Szeretetünk Jézusra fog összpontosítani. Minden reménységünk és vágyunk Istennel lesz kapcsolatos. A lélek legnagyobb örömét abban találja, hogy éljen az Isten Fiában való hitben, vágyakozva tekintsen a jövőre, és szeretettel várja az Úr eljövetelét. Ő lesz örömünk koronája. – In Heavenly Places, 163. o.
 

„Ezért így szól a Seregek ura: megolvasztom, megvizsgálom őket, mi mást tehetnék népemmel” (Jer 9:6, RÚF)?
„Ha Isten Lelke az emlékezetünkbe idézi az Úrnak olyan kijelentését, ami fáj nekünk, akkor van bennünk valami, amit szeretne halálra sebezni” (Oswald Chambers: My Utmost for His Highest. Uhrichsville, OH, 1963, Barbour & Company, Inc., 271. o.).
 

6. Hogyan értelmezzük a fenti idézetet és a bibliaverset? Mi volt eddig a tapasztaltunk a tisztítási folyamat részét képező fájdalommal?

7. Olvassuk el Jer 9:7-16 szakaszát! Isten azt mondja, hogy „megolvasztom őket, és megpróbálom őket”, azaz Júdeát és Jeruzsálemet (Jer 9:7). Milyen két okot nevez meg erre (Jer 9:13-14)?

Hogyan történik a tisztítás (Jer 9:15-16)?

Az olvasztás és a próbatétel drasztikus tevékenységet igényel. Először is fájdalmat érzünk, amikor Isten engedi, hogy a körülmények a bűnünkre tereljék a figyelmünket. Jeremiás korábban a következőt írta szomorúan: „Megégett a fúvó tűztől, elfogyott az ón, hiába olvaszt az ol­ vasztó, mert gonoszok, meg nem tisztíthatók” (Jer 6:29). Tehát sokszor keményebb lépésre van szükség, hogy Isten felkelthesse a figyelmünket. Másodszor kínoz az elkeseredés az immár tisztán látott bűn miatt. Harmadszor pedig frusztráltak leszünk, miközben próbálunk másként élni. Elég kellemetlen, sőt nehéz feladni azokat a dolgokat, amelyek a részünkké váltak.

Gondoljunk a bűnökre, amelyekkel most küszködünk! Hogyan tisztítana és próbálna meg minket Isten ma? Mit tehetnénk most azért, hogy ezt elrendezzük, mielőtt az Úrnak drasztikusabb eszközökhöz kellene folyamodnia, ahogy az Izrael esetében történt?

EGW idézet

Lelkünket finomító, megtisztító folyamat megy végbe Isten népe között, és ezt a munkát a seregek Ura végzi. Ez a legnagyobb próba a keresztény számára, azonban szüksége van rá, hogy eltávolítsa jelleméből mindazt, ami beszennyezte. Fontosak a próbák, mert közelebb visznek bennünket mennyei Atyánkhoz, hogy alárendeljük magunkat akaratának, és igazságban hozzunk áldozatot az Úrnak. Isten újra és újra hasonló helyzetbe hozza gyermekeit, amíg lelküket tökéletes alázatosság tölti be, és jellemük átalakul. Ekkor győzelmet aratnak énjük felett, s összhangba kerülnek Krisztussal és a menny lelkületével. Isten népének megtisztítása nem mehet végbe szenvedések nélkül: az Úr egyik tűzből a másikba enged bennünket, hogy megmutatkozzon valódi értékünk. Az igazi kegyelmi ajándék kész arra, hogy megpróbálják. Ha iszonyodunk attól, hogy Isten megpróbáljon, megvizsgáljon bennünket, akkor állapotunk veszedelmes. […]
Isten szeretné, ha megismernénk önmagunkat, saját szívünket, valódi állapotunkat. Ezért kerülhetünk  a  szenvedések tüzébe, hogy megtisztuljunk. Az élet próbái Isten eszközei, hogy eltávolítsák tisztátalanságainkat,  erőtlenségeinket,  nyersességünket,  és  alkalmassá tegyenek bennünket a tiszta és szent angyalok társaságára. A tűz nem fog megemészteni minket, csak a salakot távolítja el belőlünk, és így hétszer tisztábban kerülünk ki a próbákból, hogy viselhessük az isteni jellem képmását. – Az én életem ma, 92. o.

Az Úr rajta lesz, hogy megtisztítsa egyházát. […] Azt, hogy ez a tisztítási folyamat mikor, milyen hamar kezdődik meg, nem tudom, de Isten nem halasztja sokáig. Ő, akinek szórólapátja kezében van, megtisztítja templomát az erkölcsi szennytől. Alaposan megtisztítja padlóját. Istennek pere van mindazokkal, akik a legcsekélyebb igazságtalanságot követik el, mert így cselekedve Isten tekintélyét tagadják meg, veszélyeztetik az érdekükben folyó engesztelést, a megváltást, amelyre Krisztus vállalkozott Ádám minden fiáért és leányáért. Vajon érdemes-e az Isten előtt utálatos utat járni? Vajon érdemes-e tömjénezőtökön idegen tüzet áldozni Istennek, s azt mondani, hogy nincs különbség? – Bizonyságtételek a prédikátoroknak, 373. o.

A megpróbáltatások és akadályok Isten fegyelmező eszközei – a sikernek Isten által megszabott feltételei. […]
Az a tény, hogy próbákat kell elviselnünk, tanúsítja azt, hogy az Úr valami értéket lát bennünk, amit fejleszteni akar. Ha nem látna bennünk semmi olyat, amivel nevének dicsőséget szerezhetnénk, akkor nem fordítana időt a csiszolásunkra. Értéktelen köveket nem vet kohójába. Értékes érc az, amelyet Ő tisztít. A kovács tűzbe veti a vasat és az acélt, hogy megtudja, miként viselkednek ezek a fémek. – A nagy Orvos lábnyomán, 471. o.

„És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam” (2Kor 12:7).
Nagy különbség van egy fa kivágása, illetve megmetszése között. Olyasmit vágunk ki, amit nem akarunk tovább megtartani, és azt metszszük meg, amiről szeretnénk még több gyümölcsöt szedni. Viszont mindkét folyamathoz éles vágószerszám kell. A kezdő kertész számára a növény egyes részeinek levágása pusztításnak tűnhet. Lelki összefüggésben Bruce Wilkinson a következőt írja: „Isten túláradó áldásaiért imádkozol, és azt kéred, hogy tegyen hasonlóvá a Fiához? Ha a válaszod az, hogy igen, akkor valójában a metszőollót kéred” (Bruce Wilkinson: Secrets of the Vine. Sisters, OR, 2001, Multnomah Publishers, Inc., 60. o.).
Sokan töprengtek már azon, hogy mit értett valójában Pál ezen: „tö­ vis adatott a testembe” (2Kor 12:7, RÚF). A feltételezések között szerepel, hogy állandóan támadásokat kellett elszenvednie az ellenségeitől, illetve beszédbeli nehézségei voltak, de úgy tűnik, valójában a látásával voltak gondok (lásd Ellen G. White megjegyzéseit, The SDA Bible Com­ mentary. 6. köt. 1107. o.). Meglepő módon Pál hitte, hogy ezt a tövist
„kapta”.
 

8. Vajon mit értett Pál azon, hogy „adatott nékem”? Ki adta neki? Hogyan tudta azt Isten felhasználni a javára?

Figyeljük meg, Pál „tövisének” határozott célja volt: hogy „el ne biza­ kodjam” (2Kor 12:7)! Nem egy adott bűne miatt, amit elkövetett, hanem azért kapta, hogy a későbbiekben ne kövessen el bűnt. Pál felismerte, hogy természetéből adódóan hajlamos a bűnre, ez a „tövis” pedig attól védhette.

9. Olvassuk el 2Kor 12:7-10 részét! Mit kezdett Pál ezzel a tövissel? Vajon a gyengesége még másképpen is hasznára válhatott lelki viszonylatban? Az apostol reakciója hogyan segíthet nekünk elviselni az esetleg magunkban hordozott töviseket?

A lelki fejlődésünkre vonatkozó isteni terv mennyiben különbözhet a sajátunkétól? Gondoljunk az életünknek azokra a területeire, amelyeken még gyümölcsözőbbé kell válnia az igazságnak! Milyen lelki tulajdonságokat kérnénk az Úrtól, hogy fejlesszen ki bennünk a „metszőollójával”?

EGW idézet

Isten mélyen megtisztelte Pál apostolt, a harmadik egekbe ragadva el őt, ahol a dicsőség olyan jeleneteit látta, melyeket nem mondhatott el halandóknak. Mégsem lett önhitt. Megértette a szüntelen őrködés és önmegtagadás fontosságát, s világosan kijelenti: „Megsanyargatom testemet és szolgává teszem, hogy amíg másoknak hirdetem az igét, magam méltatlanná ne váljak.” […]
Pálnak gyöngesége volt – rosszul látott. Azt gondolta, hogy buzgó imával eltávolítható a baj. Az Úrnak ellenben más szándéka volt; így szólt hát Pálhoz: Ne hozd fel többet ezt a kérdést. Elég neked az én kegyelmem. Gyöngeséged viselésére képesít. – A Te Igéd igazság, 6. köt., 1107. o.

Amikor magunk vesszük kezünkbe ügyeink igazgatását, és a saját bölcsességünkre támaszkodunk, olyan terhet veszünk magunkra, melyet nem Isten hárít ránk, s amelyet az Ő segítsége nélkül próbálunk hordozni. Azt a felelősséget vállaljuk magunkra, mely Istené, vagyis magunkat állítjuk Isten helyébe. Méltán aggódhatunk, méltán várhatunk veszélyt és veszteséget, hiszen ezek így biztosan elérnek minket. Amikor viszont valóban elhisszük, hogy Isten szeret bennünket, és jót akar tenni velünk, nem aggódunk többé a jövőnkért, s úgy megbízunk Istenben, miként a gyermek megbízik szüleiben. Akkor a bajaink és gyötrelmeink elmúlnak, hiszen akaratunkat Isten akarata magába fogadja.
Krisztus nem ígérte, hogy ma ad nekünk erőt a holnap terheinek hordozásához. Így szólt: „Elég néked az én kegyelmem.” Ahogy mannát adott a pusztában, ma is naponta kiárasztja kegyelmét, s megadja napi szükségleteinket. Akár Izráel seregei a vándorlás idején, mi is reggelről reggelre megtalálhatjuk a mennyei táplálékot. – Gondolatok a hegyibeszédről, 100–101. o.

Fáradhatatlan tetterőre van szükségünk, de Isten nem várja el tőlünk, hogy a saját erőnkből munkálkodjunk. Az isteni erő arra vár, hogy birtokba vegyük. Az a keresztény, aki őszintén törekszik az önmaga feletti győzelem elnyerésére, szívébe fogadja ezt az ígéretet: „Elég neked az én kegyelmem.”
A hit imájával összekapcsolódó személyes erőfeszítéseink által nevelhetjük lelki természetünket. Így jellemünk napról napra hasonlóbbá válik Jézus Krisztus jelleméhez. A hosszú ideig dédelgetett szokások legyőzése kemény küzdelmünkbe kerülhet, azonban Krisztus kegyelme által győzelmet arathatunk felettük. – Az én életem ma, 99. o.
 

„Ő, aki olvas az emberek szívében, jobban ismeri jellemüket, mint ők maguk. Egyes emberekben olyan képességeket és hajlamokat lát meg, amelyek helyesen irányítva használhatók lehetnének műve előbbre vitelében. A gondviselő Isten különféle helyzetekbe és körülményekbe viszi bele őket, hogy felfedezzék jellemük előttük is rejtett fogyatékosságait. Alkalmat ad nekik arra, hogy ezeket a hibákat kijavítsák és alkalmassá tegyék magukat a szolgálatára. Sokszor beleengedi őket a szenvedések tüzébe, hogy megtisztuljanak” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyo­ mán. Budapest, 1998, Advent Kiadó, 340. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: 5Mózes 11-17;
Ellen G. White: Evangelizálás, „Elhívás az evangélium szolgálatára – a munkások áthelyezése” c. alfejezet
 

1.    Kinek nem volt része vagy öröksége Izraelben?

2.    Mit kellett alaposan kivizsgálni Izraelben?

3.    Miért örökérvényű a parancs: „Örömest nyisd meg kezedet a szűkölködő és szegény atyádfiának!”?

4.    Milyen kritériumok alapján választották ki Izrael királyát?

 

5.    Mi nehezítette meg az evangélium előrehaladását?

Pétert élete során egymás után érték a különbnél különb próbák. A szó szoros értelmében harcolnia kellett a hullámokkal, miközben éjszakákon keresztül halászva a megélhetéséért küzdött. Keserű lelkifurdalás emésztette, miután elárulta Urát. A börtön bizonytalanságával kellett szembenéznie, mivel az evangéliumot prédikálta. Küzdött a frusztrációval, miközben a keresztény egyház megalapításán fáradozott. A szenvedés tanítványa volt, és okult a tapasztalataiból, de főként azt a szerepét tanulta meg, amelyet a szenvedés játszott Isten megmentő munkájában, valamint azon reménységében, hogy azt tegye, azzá váljon, amit Isten eltervezett számára. Mivel a szenvedés és a próbák „szakemberévé” lett, Péter a leginkább feljogosult arra, hogy tanítson minket ezen a héten.
Jelen tanulmányunk a próbák különböző típusait sorakoztatja fel: a Sátán által keltett próbák, a bűn által előidézett megpróbáltatások, az Isten által a megtisztulásunk és jellemünk fejlődése végett alkalmazott próbatételek, valamint a lelki éretté válással jelentkező próbák. E felhevített tüzes kemencék mindenikének megvan a maga forrása (Sátán, Isten vagy mi magunk) és saját kritériumrendszere azok kezelésére.
A szenvedés jelenvaló realitása elbukott életünknek, nekünk pedig keresztény minőségünkben meg kell tanulnunk, hogyan viszonyuljunk hozzá, illetve milyen lelki tanulságokat vonjunk le belőle.
Saját lelkiségünk sáfáraiként szükséges megtanulnunk elkülöníteni egymástól a különböző próbák és szenvedések típusait. Ez segítségünkre lesz megértenünk, hogyan viszonyuljunk életünk válságaihoz, és a legjobb tanulságokat levonnunk ezekből.

Együtt szenvedni Krisztussal
1Pt 4:12–13 szakaszában Péter két nagy témát ajánl a figyelmünkbe. Először is mit akar mondani azzal, hogy a próbáknak nem kellene meglepniük minket? A gonosz és a bűn betolakodók Isten teremtett világába, nem természetes részei az Isten által alkotott biológiai és erkölcsi életnek. Nem kellene hozzájuk szoknunk, hiszen a kezdetben nem voltak jelen Isten csodálatos világában. A gonosz és a bűn nem tart örökké, közel vagyunk a pillanathoz, amikor Isten véget vet a gonoszság és a bűn korszakának.

Péter elmondja itt, hogy a bűn, a gonosz, a szenvedés és a halál csak a bűnbeesés után van jelen mindenhol a világban. A túléléshez el kell fogadnunk, hogy jelenleg ez az ideiglenes valóság. Habár nem kellene állandó gyötrelemben élnünk, félve attól, hogy a gonosz bármikor lesújthat ránk, mégis készen kell állnunk, bármi is történne a bűn következményeként.
Ebben a kontextusban készen lenni a következőket jelenti: (1) látni a nagy küzdelem teljes képét; (2) szüntelenül kapcsolatban lenni Istennel az ima és a kinyilatkoztatás által; (3) együttérző, lelki, a Bibliában megalapozott barátokkal rendelkezni, akik készségesen segítenek és bátorítanak a szenvedés pillanataiban.
Másodsorban, vajon mit akar mondani Péter, amikor arra buzdít, hogy örvendjünk, ha részesei lehetünk Krisztus szenvedésének? Péter többször is ír első levelében az Úr Jézus szenvedéséről. Az 1. fejezetben Jézus első eljövetelének eseménye – ahogy azt a Szentlélek megjövendölte – „Krisztus szenvedéseiként” van megemlítve (1Pt 1:11). A 2. részben Péter világossá teszi, hogy Jézus igazságtalanul szenvedett, Ő az Ézsaiás 53-ban megjövendölt fájdalmak Férfia (1Pt 2:21–25). A 3. fejezetben Péter aláhúzza, hogy „Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen” (1Pt 3:18). A 4. részben hozzáteszi, hogy „Krisztus testileg szenvedett” (1Pt 4:1), az
5. fejezetben pedig igazolja, hogy ő maga is tanúja volt „Krisztus szenvedéseinek” (1Pt 5:1).
Péter apostol az ember összes szenvedését Krisztus szenvedésével hozza kapcsolatba. Az 1. fejezetben elmondja keresztény társainak, hogy örvendezniük kell Jézus üdvösségében, „noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között” (1Pt 1:6), mert ez a szenvedés nem hoz mást, mint azt, hogy „dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassunk a Jézus Krisztus megjelenésekor” (1Pt 1:7).
A 2. fejezetben Péter megmagyarázza, hogy dicséretre méltóbb, ha valaki igazságtalanul szenved (1Pt 2:19–20), mivel Jézus is igazságtalanul szenvedett (1Pt 2:21–25).
A 3. részben folytatja az igazságtalan szenvedés témáját: „De ha szenvedtek is az igazságért, boldogok vagytok”, „mert jobb ha jót cselekedve szenvedtek, ha így akarja az Isten akarata, hogynem gonoszt cselekedve” (1Pt  3:14,  17).  És  mennyire  igaza  van,  hiszen  emberileg  mérlegelve, semmi sem volt igazságos a bűntelen Jézus halála körül, viszont mindez a bűnösök szabadulását és javát szolgálta, Isten és a világegyetem örömére. Ugyanez ránk, keresztényekre is érvényes, ami a szenvedést illeti; semmi sem helyes keresztényekként való üldöztetésünkkel kapcsolatban, viszont ez a szenvedés a javunkat szolgálhatja, mivel jellemünk átalakulásához és sokak megmentéséhez vezet, miközben Istennek is dicsőséget szerez (1Pt 1:6–7).
A 4. részben Péter megmagyarázza a szenvedés ránk gyakorolt jótékony hatását: a szenvedés segít fegyelmeznünk mind a testünket, mind a vágyainkat (1Pt 4:1–2). Ez az erkölcsi fegyelem azonban nem csupán egyszerű következménye a különböző hibáink által okozott szenvedésnek (1Pt 4:15). Gyötrődésünk azért szolgálja a javunkat, mert részesei vagyunk Krisztus szenvedéseinek (1Pt 4:13), mert Isten nevét viselő keresztények vagyunk (1Pt 4:16), és Isten akarata szerint szenvedünk (1Pt 4:19).
Az 5. fejezetben Péter emlékeztet: nem vagyunk egyedül, hiszen számos keresztény testvérünk esetében a világban „ugyanazok a szenvedések telnek be” (1Pt 5:9). Rendelkezünk azzal a bizonyossággal, hogy az Isten által felkínált kegyelem és üdvösség távlatából e szenvedésünk
„rövid ideig” tart (1Pt 5:10).

A felvilágosodás ördöge (1Pt 5:8–11)
Az ördög személye mindig is valóságos volt a keresztények számára a történelem során. A protestáns reformátorok is meg voltak győződve erről. Mindazonáltal a Felvilágosodás korában és azt követően a filozófusok és a teológusok egy olyan világnézetet alkottak meg, amely kizárta az ismert világon túli személyek és jelenségek létezését. Ez a perspektíva tehető felelőssé azért, hogy korunk liberális kereszténysége tagadja az ördögnek mint személynek a létezését. Ennek a vallási világnézetnek a hívei kijelentik, hogy az ördög mindössze a gonosz mitikus reprezentációja, következésképpen a gonoszság a tudatlanság következménye, egy olyan hosszas és heves folyamat terméke, amelyből megjelent az emberiség. A gonosz tehát egy anyagi, genetikai és társadalmi determinizmus eredménye. Még ha el is ismernék az ördög létezését, egyes keresztényeknek nehezükre esne elhinni, hogy annyira gonosz és hatalommal bíró személyről van szó, mint amilyennek a Szentírás bemutatja őt.
Bibliában hívő keresztényekként mégis meg vagyunk győződve arról, hogy az ördög személye valóságos. Jézus számára Sátán igazi lény volt, nem pedig az elme néhány sötét aspektusának szimboluma (lásd Mt 4:1–11). Pál apostol is olyan küzdelem résztvevőinek látja a keresztényeket, akik „a magasságban lévő gonoszság lelkei ellen” harcolnak (Ef 6:12). Péter is figyelmeztet, hogy legyünk éberek, mert az ördög bármikor kész a támadásra (1Pt 5:8). Másfelől, habár az ördög valóságos személy, a kereszténynek nem rá kell összpontosítania! Való igaz, hogy tudatában kell lennünk a létezésének, és vigyáznunk kell, hogy ne essünk a csalásai csapdájába, azonban életünk alapja, lényege és öröme Krisztus és az általa felkínált üdvösség.

Ellen G. White: a szenvedés szerepe
a bűnbeesés után
„A vesződséges és gondterhelt életet, amely ettől fogva az ember sorsa lett, Isten szeretetből, fegyelmezésül választotta neki. A bűn miatt volt szükség erre, hogy határt szabjon étvágyának, szenvedélyeinek, és önuralomra tanítsa. Ez benne volt Isten csodálatos tervében. Így akarta az embert a bűn rontásától és pusztításától megmenteni” (Ellen G. White: Pát­riárkák és próféták, 60. o.).

Alkalmazás
1  Hogyan élhetünk Jézusra összpontosított életet, miközben tudjuk, hogy Sátán valóságos és aktív ebben a világban?
Jóllehet tisztában vagyunk azzal, hogy sok a szenvedés körülöttünk a világban, mégis mindig meglepetésszerűen érnek minket a személyes próbák. Fontos, hogy fel legyünk készülve a próbák fogadására, és keresztény módon viszonyuljunk hozzájuk. A keresztény tudja, hogy többféle próba létezik, és mindeniket komolyan veszi, tanulni akar belőle. Sokszor meg akar bizonyosodni afelől, hogy nem ő okolható valamely próba megjelenéséért az életében. Egy betegség esetében jobban érezné magát, ha tudná, hogy nem ő a felelős az okozásáért. Ez a bizonyosság sokat nyomna a latban a próbát átélő keresztény életében. Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy amennyiben egy betegség az illető személy életmódja miatt alakul ki, joggal tekinthetjük a tapasztalatot a bűn tüzes kemencéjének (1Pt 4). Milyen próbákon mentél keresztül a közelmúltban? Mit tanultál ezekből?
Összpontosíts az éretté válás próbájára! Hogyan azonosíthatjuk ezt a próbatípust az életünkben? Hogyan járul hozzá a szenvedés a lelki felnőtté válásunkhoz?