A csaló Jákob

Text de memorat

„Az pedig monda: Nem méltán hívják-é őt Jákobnak? mert immár két ízben csalt meg engemet: elvevé elsőszülöttségemet, most pedig áldásomat vevé el. És monda: Nem tartottál-é nékem is valami áldást” (1Móz 27:36)?

A csaló Jákob

Alapige: „Az pedig monda: Nem méltán hívják-é őt Jákobnak? mert immár két ízben csalt meg engemet: elvevé elsőszülöttségemet, most pedig áldásomat vevé el. És monda: Nem tartottál-é nékem is valami áldást” (1Móz 27:36)?

Most folytassuk Izsáknak, a csodagyermeknek, a megígért mag egyik ősatyjának a családi történetét, ami nem indul különösen jól! Fia, Jákob jellemhibája megmutatkozik a testvérek közötti rivalizálásban, először az elsőszülöttségi jog (1Móz 25:27-34), majd pedig ebből következően Izsák áldásának elnyerése miatt (1Mózes 27. fejezet).
Jákob becsapta az apját, így szerezte meg az áldást a bátyja helyett, ezért menekülnie kell, hogy az életét mentse. Számkivetettségében Isten megszólítja Bételben (1Móz 28:10-22). A későbbiekben a csaló Jákob maga is becsapások elszenvedője lesz. Ráhel helyett, akit szeretett (1Mózes 29. fejezet), annak nővére, Lea lesz a felesége, majd pedig tizennégy évig kell dolgoznia a feleségeiért.
Jákob azonban Isten áldásait is tapasztalta, mert számkivetettsége idején tizenegy fia születik, és Isten megszaporítja vagyonát.
Tehát ebben a történetben egyebek mellett láthatjuk, hogy ilyen vagy olyan módon Isten teljesíti a szövetségi ígéreteit, bármennyiszer is kudarcot vallanak a hozzá tartozók.

Május 28. – Az etnikai csoportok napja

EGW idézet:

Izsák ismertette fiaival a kiváltságokat és a feltételeket, s világosan megmondta, hogy Ézsaut, az idősebbet illeti meg az elsőszülöttségi jog. De Ézsaunak nem volt kedve a jámborsághoz, ő nem hajlott a vallásos életre. A lelki elsőszülöttségi joggal járó követelményeket kellemetlen, sőt gyűlölt korlátozásnak tartotta. Ézsau a szolgaság igájának tekintette Isten törvényét, amely az Ábrahámmal kötött szövetség feltétele volt… Rebeka… biztos volt abban, hogy Isten ígéretének öröksége Jákóbnak szól. Elismételte Izsáknak az angyal szavait, de az atya az idősebb fiúra összpontosította szeretetét, és nem ingott meg szándékában. Jákób megtudta anyjától, hogy Isten neki szánta az elsőszülöttségi jogot, és kimondhatatlanul vágyott az ezzel járó kiváltságokra. Nem atyja  gazdagsága  után  sóvárgott,  hanem  lelki  elsőszülöttségi  jogra. Istennel beszélgetni, ahogy az igaz Ábrahám tette; engesztelő áldozatot mutatni be családjáért; a választott nép és a megígért Messiás ősatyjává lenni, és örökölni a szövetség áldásaiban foglalt múlhatatlan javakat, ezekre a kiváltságokra és erre a megtiszteltetésre vágyott egész szívével. Mindig a jövőre gondolt, és igyekezett megragadni láthatatlan áldásait. – Pátriárkák és próféták, 178. o.

Hit és ima által Jákób, a gyenge, bűnös ember Istennel küzdve győzött. Így válhattok ti is szent és magasztos szándékú, nemes szívű férfiakká és nőkké, akiket semmi sem térít el attól, ami igaz, jó és igazságos. Ez súlyos gondokkal, terhekkel és feladatokkal jár, de minél nehezebb a helyzet és súlyosabbak a terhek, annál nagyobb szükség van Jézusra. – A nagy Orvos lábnyomán, 511. o.

A hit az eredményes ima elengedhetetlen feltétele. „Aki az Istent keresi, annak hinnie kell, hogy ő van; és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” „Az iránta való bizalmunk pedig azt jelenti, hogy ha valamit az ő akarata szerint kérünk, meghallgat minket. Ha pedig tudjuk, hogy bármit kérünk, meghallgat minket, akkor tudjuk, hogy már megkaptuk, amit kértünk tőle.” (Zsid 11:6; 1Jn 5:14–15) Jákób kitartó hitével, Illés rendíthetetlen kitartásával mondhatjuk el kéréseinket az Atyának, igényelve mindazt, amit megígért. Trónja méltósága múlik szava teljesedésén. – Próféták és királyok, 157. o.
 

1. 1Móz 25:21-34 alapján hasonlítsuk össze Jákob és Ézsau személyiségét! Mely tulajdonságai miatt volt Jákob eleve méltó Izsák áldására?

Amint tudjuk, Jákob és Ézsau már az anyjuk méhében is különbözött, és küzdöttek is egymással. Ézsauról azt olvassuk, hogy kemény ember volt, vadász, aki a mezőket járta, Jákob pedig „szelídnek” mutatkozott, a sátorban ült és gondolkodott. A héber tám szónak itt az a fordítása, hogy „szelíd”, de ugyanezt a kifejezést olvassuk Jóbra és Noéra vonatkozóan is. Jób esetében a fordítása „feddhetetlen” (Jób 1:8), Noéval kapcsolatban pedig „tökéletes” (1Móz 6:9).
Életük további szakaszában egyre jobban megnyilvánult a két testvér jellembeli különbözősége (1Móz 27:128:5). Egyszer, amikor Ézsau fáradtan és éhesen tért haza, Jákob lencsét főzött neki. Ézsau számára az étel azonnali, látható, fizikai élvezete – „most azonnal” (1Móz 25:31, ÚRK) – fontosabb volt, mint az elsőszülöttségi joghoz kapcsolódó jövőbeli áldás (vö. Zsid 12:16-17).
„Az Ábrahámnak tett és fiának megerősített ígéretek álltak Izsák és Rebeka vágyainak és reményeinek középpontjában. Ézsau és Jákob jól ismerte ezeket az ígéreteket. Arra tanították őket, hogy az elsőszülöttségi jogot nagyon fontos dolognak tartsák, mert az nemcsak világi javak öröklését foglalta magában, hanem kiemelkedő lelki értékeket is. Az elsőszülöttségi jog birtokosa volt a család papja, és tőle származott a világ Megváltója” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 141-142. o.).
Bátyjával ellentétben Jákobnak a jövőbeli lelki áldás jelentősége számított igazán. Később anyja ösztönzésére (lásd 1Mózes 27. fejezet) kifejezetten és szándékosan megtéveszti az apját, sőt a csalás érdekében még „az Úr, a te Istened” (1Móz 27:20) nevet is kimondja. Ilyen szörnyű becsapással akarta megszerezni azt, amit jónak tartott.
Tragikusak lettek a következmények, a már addig is diszfunkcionális család életében a helytelen működés újabb rétegeit képezték.

Jákob valami jó, értékes, csodálatra méltó dolog után vágyakozott (különösen a bátyja hozzáállásához képest), csakhogy csaláshoz, hazugsághoz folyamodott annak megszerzése érdekében. Hogyan kerülhetjük el, hogy mi is hasonló csapdába essünk: valami rosszat tegyünk azért, hogy „jó” történjen?

EGW idézet

Izsák ikerfiainak – Jákób és Ézsau – jelleme és élete élesen különbözött egymástól. Ezt a különbséget Isten angyala megjövendölte születésük előtt. Amikor az angyal Rebeka aggódó imájára válaszként kijelentette, hogy két fiút kap, feltárta neki jövendő történetüket – hogy mindketten hatalmas nép fejévé lesznek, de az egyik nagyobb lesz a másiknál, és a fiatalabb lesz a kiemelkedőbb.
Ézsau saját kedvét keresve nőtt fel, és minden érdeklődése a jelenre összpontosult. Nem tűrte a korlátozást, és örömét lelte a vadászélet szilaj szabadságában. Egész fiatalon úgy döntött, hogy vadász lesz. Mégis ő volt atyja kedvence. A csendes, békeszerető pásztornak tetszett az idősebb fiú merészsége és ereje, aki félelmet nem ismerve barangolt be hegyet és pusztát, hazatérve vadat vitt atyjának, és elmesélte kalandos életének izgalmas történeteit. A meggondolt, szorgalmas és gondos Jákób, aki többet gondolt a jövőre, mint a jelenre, elégedetten élt otthon, gondozta a nyájat, és művelte a földet. Türelmét és állhatatosságát, gazdaságosságát és óvatosságát anyja értékelte. Jákób érzései mélyek és erősek voltak, gyengédségével és szüntelen figyelmességével sokkal több örömet szerzett anyjának, mint Ézsau hangoskodó, időnkénti kedvessége. Rebekának Jákób volt a kedvesebb. […]
Jákób többre értékelte az örök áldásokat, mint a mulandókat, de nem volt tapasztalata Istennel, akit imádott. Szívét nem újította meg Isten kegyelme. Azt hitte, hogy a róla szóló ígéret nem valósulhat meg addig, amíg Ézsaué az elsőszülöttségi jog. Állandóan azt kutatta, hogyan szerezheti meg azokat az áldásokat, amelyeket bátyja annyira nem becsült, de ami neki olyan értékes volt.
Ézsau, amikor egy napon a vadászatból lankadtan és fáradtan jött haza, abból az ételből kért, amit Jákób készített. Jákóbot főként egy gondolat foglalkoztatta, ezért megragadta a kedvező alkalmat, és felkínálta, hogy az elsőszülöttségi jog árán kielégíti bátyja éhségét. „Ímé én halni járok” – kiáltotta a meggondolatlan vadász, aki önmagától semmit sem tagadott meg –, „mire való hát nékem az én elsőszülöttségem?” (1Móz 25:32) És egy tál lencséért megvált elsőszülöttségi jogától, esküvel erősítve meg azt. […] „Így veté meg Ézsau az elsőszülöttséget.” (1Móz 25:34) Megkönynyebbült, amikor túladott rajta. Útja most már akadálytalan: azt tehet, ami neki tetszik. Tévesen szabadságnak nevezett vad élvezetért most is hányan adják el elsőszülöttségi jogukat a tiszta, folt nélküli, a menny örökkévalóságára szóló örökség jogát! – Pátriárkák és próféták, 177–179. o.

Az indíték határozza meg cselekedeteink jellegét, az pecsételi őket becstelenséggé vagy magas erkölcsi értékké. Isten nem a nagy dolgokat – melyeket minden szem lát és minden nyelv dicsér – tartja a legdrágábbaknak. Az örömmel teljesített apró kötelességek, a látványosság nélküli kicsiny ajándékok – melyek emberi szemnek értéktelennek tűnhetnek – gyakran a legnagyobbak számára. A hű és szerető szív a legköltségesebb ajándéknál is drágább Istennek. – Jézus élete, 615. o.
 

Amint Ézsau értesül róla, hogy Jákob megszerezte az atyai áldást, felméri, hogy testvére csaló módon kitúrta (1Móz 27:36), ezért meg akarja ölni (1Móz 27:42). Rebeka aggódik és igyekszik elejét venni a bűnténynek, ami mindkét fiára nézve végzetes volna (1Móz 27:45). Ezért Izsák támogatásával (1Móz 28:5) azt javasolja Jákobnak, hogy meneküljön az ő családjához (1Móz 27:43). Útközben Jákob Istent látja álmában egy helyen, amit úgy nevez el, hogy Bétel, „Istennek háza” (1Móz 28:17). Egy fogadalmat tesz ott.
 

2. Vessük össze 1Móz 28:10-22 és 11:1-9 szakaszát! Bétel hogyan különbözik Bábeltől? Milyen tanulságot szűrhetünk le az Istennel való kapcsolatunkat illetően, ha Jákob bételi tapasztalatát szembeállítjuk a Bábelnél történtekkel?

Álmában Jákob különös létrát lát, ami Istenhez kötődik. A héber nácab ige a létrára vonatkozóan azt jelenti, hogy „felállítva” (1Móz 28:12), míg az Úr esetében az a fordítása, hogy „áll” (1Móz 28:13), mintha a létra és az Úr egy volna. A  létra  a  bábeli  kísérlethez  kapcsolódik,  hogy  felérjenek  a  mennybe.
Hasonlóan a Bábel tornyához kötődő tervekhez, a létra felér „az ég kapujáig”. Bábel tornya az Istenhez való felérést célzó emberi próbálkozást jelképezi, a bételi létra viszont azt érzékelteti, hogy nem emberi erőből, hanem csak úgy juthatunk el Istenhez, ha Ő jön le hozzánk.
A „kő”, amire Jákob lehajtotta a fejét és ahol álmot látott, bét-’Él, azaz „Istennek háza” (1Móz 28:17 vö. 22. verssel) szimbólumává lesz, ami a templomra, a szentélyre, Istennek az emberiség megváltásáért folyó tevékenységére mutat. Jákob azonban nem korlátozta lelki és misztikus dolgokra Isten iránti imádatának és a történtek miatti csodálatának kifejezését, hanem konkrét módon, láthatóan is reagálni akart. Elhatározta, hogy „tizedet” ad Istennek, nem mintha így próbálná elnyerni az áldását, hanem válaszként az Istentől már megkapott, kegyelmes ajándékára. Itt ismét találkozunk a tized fogalmával, már jóval Izrael népének felemelkedése előtt.

Olvassuk el újból 1Móz 28:22 versét! Mindannak „tizedét” odaígérte, amit Isten ad neki (1Móz 28:22). Milyen fontos tanulságot szűrhetünk le a tizeddel kapcsolatban Jákob szavaiból?

EGW idézet

Jákób elmenekült az atyai háztól, mert Ézsau haragja halállal fenyegette. De atyja áldása kísérte. Izsák megújította neki a szövetségi ígéretet, és megparancsolta, hogy – annak örököseként – anyja mezopotámiai családjában keressen feleséget magának. Mégis nagyon zaklatottan, csak egy bottal a kezében indult el a vad, nomád törzsekkel lakott vidéken átvezető több száz mérföldes, magányos útjára. Mardosó lelkiismerettel és félénken igyekezett elkerülni az embereket, nehogy dühös bátyja a nyomára leljen. Félt, hogy örökre elvesztette azt az áldást, amelyet Isten neki szánt. […]
Pedig Isten nem hagyta el Jákóbot. Irgalmát most is kiterjesztette tévedő, bizalmatlan szolgájára. Az Úr könyörülettel mutatta meg a Megváltót, akire Jákóbnak szüksége volt. Jákób vétkezett, de szíve megtelt hálával, amikor meglátta azt az utat, amelyen újra Isten kegyeibe juthat.
A vándor a hosszú úttól kimerülten lefeküdt a földre. Egy kő volt a párnája. Álmában csillogó, fénylő létrát látott, amelynek lába a földön állt, a teteje az eget érte. A létrán angyalok jártak le és fel, felette pedig a dicsőség Ura volt, és hangja hallatszott az égből: „Én vagyok az Úr Ábrahámnak, a te atyádnak Istene.” (1Móz 28:13) A földet, amelyen Jákób, mint száműzött és menekült feküdt, neki és utódainak ígérte Isten, és így bátorította: „Tebenned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.” (1Móz 28:14) Isten ezt az ígéretet Ábrahámnak és Izsáknak adta, most pedig megújította Jákóbnak. Majd különös tekintettel Jákób magányos és csüggedt voltára, ezek a vigasztaló és bátorító szavak hangzottak: „Ímé én veled vagyok, hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem, amit néked mondtam.” (1Móz 28:15) – Pátriárkák és próféták, 183. o.

Időnket, képességeinket, javainkat szánjuk oda szent áldozatként neki, aki ezeket az áldásokat gondjainkra bízta. Valahányszor rendkívüli szabadítását tapasztaljuk, vagy új és váratlan segítséget nyújt, ismerjük fel Isten jóságát. Ne csak szavakkal mondjunk hálát, hanem Jákóbhoz hasonlóan ügyére szánt ajándékokkal és adományokkal is. Mivel Istentől állandóan áldást kapunk, nekünk is állandóan adnunk kell.
„Valamit adándasz nékem” – mondta Jákób –, „annak tizedét néked adom.” Mi, akik az evangélium teljes világosságát és kiváltságait élvezzük, kevesebbet adjunk-e Istennek, mint azok, akik a korábbi, kevésbé kedvező korban éltek? Nem! Ahogy nagyobbak azok az áldások, amelyeket élvezünk, nem nőnek-e hasonlóan a kötelességeink is? De milyen kevéssé értékeljük a menny ajándékát. Hiába próbálkozunk matematikai szabályok alapján – idővel, pénzzel és szeretettel – mérni azt a felmérhetetlen szeretetet és azt a felfoghatatlan értékű ajándékot! – Pátriárkák és próféták, 187–188. o.
 

3. Olvassuk el 1Móz 29:1-30 szakaszát! Hogyan és miért engedett Isten teret Lábán csalásának? Mit tanult ebből Jákob?

Úticélját elérve – talán célzásként az Isten jelenlétét jelképező bételi kőre (1Móz 28:18-19) – egy kő az első, amit Jákob meglát. Végül is ez ad majd alkalmat neki arra, hogy szóba elegyedjen Ráhellel. Meghallja az ott várakozó pásztoroktól, hogy éppen Ráhel jön megitatni a juhokat, ezért javasolja nekik, hogy hengerítsék el a követ, amire azonban ők nem hajlandók. Ez lehetőséget teremt számára, hogy ő maga tegye ezt meg, így mutatkozik be Ráhelnek (1Móz 29:10-11).
Ráhel szalad a családjához a hírekkel. Az első találkozás meghatározó lett:
„Megszerette azért Jákob Ráhelt” (1Móz 29:18, ÚRK), annyira, hogy a hét év, ameddig Lábánnál dolgozott érte, „csak néhány napnak” tűnt számára (1Móz 29:20).
Csakhogy a hét év végén Jákobot becsapják. Az esküvő éjjelén Leát, az idősebb lányt, nem pedig Ráhelt találja az ágyában. Lábán az ünnep mozgalmasságát és a férfi erős érzelmeit, sebezhetőségét kihasználva tudta véghezvinni ravasz cselfogását. Érdekes, hogy Jákob ugyanazt a szógyököt használja a „csalásra” (1Móz 29:25), mint amivel Izsák jellemezte azt, ahogyan Jákob vele és a bátyjával elbánt (1Móz 27:35).
Figyeljük meg, ezt a gondolatot tükrözi a bosszú törvénye (lex talionis) is:
„Szemet szemért, fogat fogért” (2Móz 21:24; vö. 1Móz 9:6), arra kényszerítve az elkövetőt, hogy ő is hasonlót éljen át, mint az áldozat, vagyis az elkövetőre is az vár, mint amit az áldozat elszenvedett. Így amit Jákob mással tett, azt most ellene követték el.
Jákob ekkor megtudja, hogy mit jelent csalás áldozatává válni. Ironikus, hogy Isten Jákobot a csalása miatt Lábán csalása által tanítja móresre. Jákob, a „csaló” (1Móz 27:12) tisztában volt azzal, hogy mit jelent a csalás, de meglepődik, amikor ő is az áldozata lesz. Felteszi a kérdést: „Miért csaltál meg engem” (1Móz 29:25)? Ebből is kitűnik, hogy átérezte, milyen rossz, ha becsapják az embert.
 

A csaló Jákobot is becsapták. Hogyan tanulhatunk meg akkor is bízni Istenben, amikor nem történik igazságtétel, amikor büntetlen marad, aki rosszat tesz, vagy amikor ártatlanok szenvednek?

EGW idézet

Jákób hét évig hűségesen szolgált Rákhelért, és szolgálatának évei „[…] csak néhány napnak tetszék […] neki, annyira szereti vala őt” (1Móz 29:20). De az önző és kapzsi Lábán, aki meg akart tartani egy ilyen értékes segítséget, kegyetlenül becsapta Jákóbot azzal, hogy Leát adta neki Rákhel helyett. Mivel Lea is részt vett a csalásban, Jákób nem tudta szeretni. Felháborodott szemrehányására Lábán azt ajánlotta, szolgáljon még hét évig Rákhelért. De az apa nem engedte, hogy Jákób elhagyja Leát, mert ezzel megszégyenítette volna a családot. Nagyon kínos és nehéz helyzetbe hozta Jákóbot, aki végül elhatározta, megtartja Leát, és feleségül veszi Rákhelt is. Mindig Rákhelt szerette. Ez irigységet és féltékenységet szított, és a testvér-feleségek versengése megkeserítette Jákób életét.
Jákób húsz évig élt Mezopotámiában Lábán munkásaként, aki nem törődve a rokoni kötelékekkel, igyekezett a lehető legtöbb hasznot húzni a kapcsolatból. Tizennégy évi fárasztó munkát követelt két lányáért; a többi időben pedig tízszer  változtatta  meg Jákób bérét. Jákób mégis szorgalmasan és becsületesen szolgált. – Pátriárkák és próféták, 189–190. o.

Csalás, félrevezetés, megbízhatatlanság elrejthető ugyan az emberek elől, de soha Isten szeme elől. Isten angyalai, akik figyelemmel követik a jellem alakulását, akik lemérik az erkölcsi értéket, feljegyzik a menny könyveibe a kicsiny ügyleteket, melyek kimutatják a jellem minőségét. Ha a munkás mindennapi hivatása folyamán megbízhatatlan, s megveti munkáját, a világ nem téved, ha a vallásos mértékét is munkájához való viszonya szerint ítéli meg.
„Aki a kicsinyben hű, hű lesz a nagyban is.” Nem az ügy nagysága tesz igazzá vagy becsületessé. Amint az ember embertársaival bánik, úgy bánik majd Istennel is. Aki becstelen a földi dolgokban, arra nem fogjak rábízni, ami igazi érték. Isten gyermekei ne feledjék, hogy minden anyagi ügyükben folyvást vizsgát tesznek, egyre mérlegelik őket a szenthely mérlegén. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 4. köt., 310–311. o.

Jézus magára öltötte az ember természetét, hogy példát adjon az emberiségnek, teljes és tökéletes példát. Az a szándéka, hogy magához hasonlóvá tegyen bennünket, igazzá minden célkitűzésben, érzésben és gondolatban – igazzá szívünkben, lelkünkben, életünkben. Ez a kereszténység. Bukott természetünknek feltétlenül meg kell tisztulnia, nemesednie, meg kell szentelődnie az igazságnak való engedelmesség által. A keresztény hit sohasem állhat összhangban a világ elveivel, a keresztény becsületesség szöges ellentétben van mindennemű csalással és tettetéssel. Aki Krisztus szeretetét táplálja leginkább a szívében, aki a legtökéletesebben tükrözi a Megváltót – Isten szemében az a legigazabb és leginkább tiszteletre méltó ember. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 235. o.

Jákob számára a száműzetésének utolsó hét éve teher volt, bár ezek bizonyultak a legtermékenyebb éveinek. Ekkor született meg tizenkét gyermeke közül tizenegy, akik azután Isten népének ősatyái lettek.
Jákob történetének ez a központi szakasza (1Móz 25:19–35:26), és azzal a kulcskifejezéssel kezdődik és végződik, hogy Isten „megnyitotta méhét”, először Leára (1Móz 29:31), majd pedig Ráhelre (1Móz 30:22) utalva. E kijelentés után minden alkalommal születés következik, annak bizonyítékául, hogy a gyermekek Isten csodálatos közbelépésének eredményeként jöttek a világra.
 

4. Olvassuk el 1Móz 29:3130:22 szakaszát! Hogyan kell ma értenünk az ebben a szakaszban foglaltakat?

Isten megnyitotta Lea méhét, fia született, Rúben. Ebben a névben benne van a rá’áh (látni) ige. Mivel Isten látta, hogy Jákob nem szereti Leát (1Móz 29:31), ez a gyermek kárpótolta az asszonyt fájdalmáért és szenvedéséért.
A második fiúnak a Simeon nevet adja, amiben benne van a sáma’ (meghallotta, meghallgatta) ige, mivel Isten „meghallotta” (sáma’) fájdalmának mélységét, megalázó voltát, ezért megszánta (1Móz 29:33), ahogyan ez Hágár esetében is történt. Lea fiának, Simeonnak a neve emlékeztet Hágár fiáéra, Izmaelére is, ami azt jelenti, hogy „Isten meghallgat” (lásd 1Móz 16:11). Amikor megszületik Lea negyedik fia, Júdának nevezi, aminek a jelentése: „hálaadás”. Lea ekkor már nem utal a fájdalmára, sem az áldására, csak Istenre figyel, dicsőíti az Urat kegyelméért.
Furcsamód Isten csak azután „emlékezik meg” Ráhelről és nyitja meg a méhét (1Móz 30:22), hogy Lea nem szült újból. Ráhelnek, a szeretett feleségnek hét évet kellett várnia a házassága után és tizennégy évet Jákobbal való eljegyzése után, hogy megszülessen az első fia (1Móz 29:18, 27; vö. 30:25). A gyereknek a József nevet adta, kifejezve, hogy „elvette [’ásap] Isten a gyalázatomat” és „adjon [jásap]… másik fiút is” (1Móz 30:23-24, ÚRK). Bármenynyire helytelen volt is több tettük, még ha nem is helyeselte azokat Isten, képes volt felhasználni a történteket arra, hogy egy népet teremtsen Ábrahám magvából.

Tarts áhítatot az otthonodban (reggeli, esti, szombat-kezdési vagy -zárási áhítatot), és hívd meg valamelyik szomszédodat vagy barátodat, hogy ő is áldásban részesüljön családod körében!

EGW idézet

Amikor Jákób felismerte a csalást és azt, hogy Lea is részt vett félrevezetésében, nem tudta szeretni Leát. Lábán igyekezett hosszabb időre megtartani Jákób hűséges szolgálatait, azért csalta meg Jákóbot, és adta Leát Rákhel helyett. Jákób megfeddte őt, hogy vonzalmát lekicsinyelve Leát adta neki, akit nem szeretett. Lábán könyörgött Jákóbnak, hogy ne dobja el Leát, mert ezt nagy szégyennek tekintették nemcsak a feleségre, hanem az egész családra nézve is. Jákób nagyon nehéz helyzetbe került, de úgy döntött, hogy megtartja Leát, viszont feleségül veszi testvérét, Rákhelt is. Leát sokkal kevésbé szerette, mint Rákhelt. – Spiritual Gifts, 3. köt., 117–118. o.

Az ihletett könyv pontosan feljegyzi a jó emberek hibáit is, azokét, akiket Isten kegye kitüntetett. Valójában ezeket a hibákat a Biblia teljesebben tárja elénk, mint az erényeket. Ez csodálat tárgya sokak számára, a hitetleneknek pedig ez szolgáltat okot a Biblia kigúnyolására. A Szentírás igazságának azonban éppen ez a legerősebb bizonyítéka, mivel a tényeket nem vonja be szép mázzal, és a bűnök igazi jellegét nem kendőzi el. Az emberek annyira tele vannak előítéletekkel, hogy képtelenek az emberi történelem eseményeit részrehajlás nélkül megörökíteni. Ha a Bibliát nem ihletett személyek írták volna, kétségtelenül kedvezőbb színben tüntették volna fel a tiszteletben részesített emberek jellemét. Így azonban az ihletett írók tapasztalatainak hű feljegyzése van a kezünkben. Azokat az embereket, akik Istentől nagy kegyelmet és felelősséget kaptak, néha-néha bizony legyőzött a kísértés, és bűnt követtek el, éppen úgy, ahogy ma mi is küzdünk, ingadozunk, és gyakran bűnbe esünk. Ezeknek az embereknek az élete minden tévedésükkel, balgaságukkal együtt figyelmeztetésül tárul elénk. Ha hibátlan embereket ábrázolnának, akkor bűnös természetünkkel kétségbeeshetnénk, amikor saját hibáinkra és fogyatékosságainkra gondolunk. Ha azonban azt látjuk, hogy e hősök a miénkhez hasonló próbákban küzdöttek, és hozzánk hasonlóan elbuktak a kísértések között, mégis Isten kegyelme által győzedelmeskedtek, akkor mi is bátrak leszünk az  igazságért való küzdelmünkben. Vereséget szenvedtek, de ismét felálltak, és Isten megáldotta őket. Épp így mi is győztesek lehetünk Jézus erejével. Az életükről szóló pontos feljegyzések figyelmeztetések számunkra. Azt mutatják, hogy Isten semmiképpen nem mentegeti a bűnöst. Isten a legkegyeltebb szolgáiban is látja a bűnt, és még szigorúbban, keményebben bánik velük, mint azokkal, akiknek kevesebb a világosságuk és a felelősségük. – Pátriárkák és próféták, 238. o.

Teljes mértékben Istentől függünk, és a hitünk ugyancsak hit által erősödik, habár nem látjuk az Úr ránk vonatkozó céljait,  vagy  azt, hogy miként gondoskodik rólunk. A hit előre és fölfelé, az eljövendőkre tekint, és szorosan összeköt bennünket az egyedüli hatalommal, amely tökéletessé tehet Őbenne. „Avagy fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem!” (Ésa 27:5) – Temperance, 195–196. o.
 

Jákob, aki becsapta az apját és a bátyját, hogy megszerezze az elsőszülöttségi jogot, és csalás útján kapta meg az áldást, amit Izsák az idősebb fiának akart adni, ebben a történetben passzív maradt Lábánnal kapcsolatban, hűségesen szolgálta. Tisztában volt vele, hogy az apósa becsapta, de eltűrte. Figyelembe véve a természetét, nehéz megérteni a passzivitását. Lázadhatott volna, vagy legalább ellenállhatott volna Lábánnak, vagy alkut köthetett volna vele, mégsem tette. Egyszerűen belement abba, amit Lábán mondott, bármennyire méltánytalan volt is az egész.
Ráhel első fia, József születésekor azonban Jákob a Lábánnál töltött „szolgálata” tizennegyedik évébe ért (1Móz 30:26), és azt tervezte, hogy otthagyja Lábánt, visszatér az ígéret földjére. A saját családjáról is gondoskodni akart (1Móz 30:30).
 

5. Mi történik 1Móz 30:25-32 verseiben? Hogyan érvelt Jákob? Mi volt Lábán válasza?

Igen hosszú kitérő lett ez Jákob számára, aki már régen elkerült otthonról. Bizonyára nem az volt az eredeti szándéka, hogy ilyen sokáig távol legyen a hazájától, de az események évekig hátráltatták. Ekkor azonban ideje volt hazatérni, ráadásul milyen nagy családdal!
Jákob nem rá valló engedékenysége sejteti, hogy megváltozhatott, megértette a hit leckéjét. Isten jelzésére várt, hogy elinduljon. Csak azután döntötte el, hogy hazatér, amikor Isten szólt hozzá.
Az Úr úgy mutatkozott be Jákobnak, mint „Bételnek Istene” (1Móz 31:13, ÚRK). Megparancsolta neki, hogy Lábán házát hagyja ott és térjen vissza a „szülőföldjére”, ugyanazokat a szavakat mondta, amelyekkel egykor kihívta Ábrámot a „földjéről” (1Móz 12:1).
Jákob abból is érezte, hogy ideje indulnia, ahogyan Lábán fiai viszonyultak hozzá, de maga Lábán is (1Móz 31:1-2). „Jákob már régen otthagyta volna ravasz rokonát, ha nem félt volna az Ézsauval való találkozástól. Most úgy érezte, hogy Lábán fiai miatt van veszélyben, akik az ő gazdagságát sajátjuknak tartva talán megkísérlik erőszakkal megszerezni azt” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 154. o.).
Ezért hát fogta a családját, a javait és elindult. Ezzel Isten szövetséges népének nagy családregényében egy újabb fejezet kezdődött.
 

EGW idézet

De ahogy az idő múlt, Lábán irigykedni kezdett a gazdagabb Jákóbra, aki „felette igen meggazdagodék […] és vala néki sok juha, szolgálója, szolgája, tevéje és szamara” (1Móz 30:43). Lábán fiai is féltékenyek voltak. Gyűlölködő szavaik Jákób fülébe jutottak: „[…] Valamije volt atyánknak, mind elvette Jákób; és atyánkéból szerezte mind e gazdagságot. És látá Jákób a Lábán orcáját, hogy ímé nem olyan őhozzá, mint annakelőtte.” (1Móz 31:1–2) Jákób már régen otthagyta volna ravasz rokonát, ha nem félt volna az Ézsauval való találkozástól. Most úgy érezte, hogy Lábán fiai miatt van veszélyben, akik az ő gazdagságát sajátjuknak tartva talán megkísérlik erőszakkal megszerezni azt. – Pátriárkák és próféták, 192–193. o.

„Jákób tehát elküldött és kihívatta magához Rákhelt és Leát a mezőre, az ő nyájához. És monda nekik: Látom atyátok orcáját, hogy nem olyan hozzám, mint ennek előtte, de az én atyám Istene velem volt. Ti pedig tudjátok, hogy teljes erőmmel szolgáltam atyátokat, de atyátok megcsalt engem, és tízszer is megváltoztatta béremet, mindazáltal Isten nem engedte, hogy nekem kárt tehessen.” (1Móz 31:4–7) Jákób elmondta nekik álmát, amit Isten adott neki, hogy hagyja el Lábánt, és menjen vissza rokonsága közé. Rákhel és Lea kifejezte elégedetlenségét atyjuk eljárásával szemben. Amikor Jákób újra elmondta nekik Lábán helytelenségeit, és javasolta, hogy hagyják el őt, Rákhel és Lea így szólt Jákóbhoz: „Vajon  van-e  még  nekünk  valami  részünk és  örökségünk a mi atyánk házában? Avagy nem úgy tartott-e minket, mint idegeneket, amikor minket eladott,  és  értékeinket teljesen  megemésztette? Mert mindez a gazdagság, amit Isten vett el a mi atyánktól, a mienk és a mi fiainké. Most azért valamit mondott az Isten neked, azt cselekedjed.” (1Móz 31:14–16) – A megváltás története, 90. o.

Ősszüleink bűne óta nem volt többé semmiféle közvetlen érintkezés Isten és az ember között. Az Atya Krisztus kezébe adta a világot, hogy az Ő közbenjárói tevékenysége útján megválthassa az embert, és igazolhassa Isten törvényének tekintélyét és szent voltát. Az ég és a bűnbe esett emberi nemzetség közötti közösség csak Krisztus útján jöhetett létre. Isten Fia volt az, aki ősszüleinknek a megváltás ígéretét adta. Ő volt az, aki a pátriárkáknak kijelentette magát. Ádám, Noé, Ábrahám, Izsák, Jákób és Mózes megértették az evangéliumot. Az üdvösséget az ember helyettese és kezese útján keresték. Az ősidőknek e szent emberei közösségben voltak azzal az Üdvözítővel, aki eljövendő volt hozzánk emberi testben. Sőt néhányan közülük szemtől szemben beszélgettek Krisztussal és a mennyei angyalokkal. – Pátriárkák és próféták, 366. o.

Ellen G. White: A megváltás története: „Jákób száműzetésének évei” című fejezet.

Isten nem az érdemei miatt, hanem kegyelemből választotta ki Jákobot, ő azonban keményen dolgozott, hogy megpróbálja kiérdemelni a kegyelmet, ami önmagában ellentmondás. Ha megérdemelte volna, nem lenne kegyelem, hanem cselekedet (lásd Róm 4:1-5), ami az evangéliummal ellentétes. Jákob csak később kezdte megérteni Isten kegyelmének jelentőségét és az Istenben való bizalom lényegét, azt, hogy mit jelent hitből élni, teljesen az Úrra hagyatkozni. Az ambiciózus ember számára fontos tanulsággal szolgál Jákob története: ne törekedj arra, hogy mások kárán juss előre!
„Jákob azt gondolta, hogy csalással megszerezheti az elsőszülöttségi jogot, de csalódott. Majd azt hitte, hogy elveszített mindent, Istennel való kapcsolatát, az otthonát, mindenét, elkeseredett menekült lett belőle. Viszont mit tett Isten? Reménytelen állapotában rátekintett, látta elkeseredését és talált benne valamit, ami majd dicsőséget hoz neki. Látva Jákob állapotát, bemutatta neki a Jézus Krisztust jelképező titokzatos létrát. Ez az ember elveszített minden kapcsolatot Istennel, aki mégis rátekint és beleegyezik, hogy Krisztus áthidalja a bűn okozta szakadékot. Mondhatnánk mi is, hogy vágyódom a menny után, de hogyan érhetném el? Nem látok rá módot. Ezt gondolta Jákob, Isten tehát megmutatta neki a létrát, ami a földet összeköti a mennyel, Jézus Krisztussal. Fel lehet rá kapaszkodni, mert a földön áll, a teteje pedig egészen az égig ér” (Ellen G. White magyarázata, The SDA Bible Commentary. 1. köt. 1095. o.).

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN

4Mózes 5-11; Evangelizálás,„Egészség és egészségügyi elvek” c. alfejezet

1.    Hol kellett megnyírnia a fejét a nazireusnak, és mit kellett tennie a hajával?

 

2.    Mit hoztak az Úr elé ajándékképpen Izrael vezetői?     
 

3.    Milyen korúak voltak a gyülekezet sátrában szolgáló léviták?      
 

4.    Mit hozott fel a nép panaszként az Úr előtt?
 

5.    Mit ne tegyünk feleslegesen?

Alapszöveg: 1Móz 27:36
Tanulmányozásra: 1Móz 25-30; 11:1-9

I.    ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
Bevezetés
Jákob Izsákot követi, ő a következő láncszeme annak a genealógiai láncnak, amely tovább viszi a messiási magot. Míg az elődei, Ábrahám és Izsák két-két genealógiai ág kiindulópontjai, amelyek közül csak egy maradt meg a szövetség rokonsági táblázatban, Jákob az első pátriárka, aki az egyetlen genealógiai ágat nemzette, mely kapcsolatban volt a szövetséggel, és ez nem más, mint Izrael 12 nemzetsége.
Jákob élete tele van harcokkal és nehézségekkel. E heti tanulmányunkban a küzdelmeit követjük nyomon születésétől kezdve egészen mezopotámiai száműzetéséig. Vérmérséklete és sorsa már az anyja méhében is megmutatkozott, ahol az elsőbbségért harcolt a fivérével. Jákob úgy jött a világra, hogy a kezével a testvére sarkát fogta. Később egy tányér lencselevessel meg fogja vezetni a testvérét, hogy ezúton megszerezze az elsőszülöttséget és az ezzel járó áldásokat. Következésképpen Jákobnak menekülnie kell, Pádán Árámban élő nagybátyjánál keres menedéket, hogy megszabaduljon a testvére haragjától. Száműzetésében őt is megcsalja a tulajdon nagybátyja, és több ideig kell szolgálnia Lábánnak, mint amire számított. Másfelől Isten Jákob mellett volt, és az ő javára igazgatta az eseményeket. Egy álomban nyilatkoztatja ki magát neki, és ez az álom megnyugtatja. Jákob története 12 fia megszületésével ér véget: ők Isten népének ősei.

II.    MAGYARÁZAT
Két, egymástól különböző ikertestvér
A két ikertestvér, Jákob és Ézsau közti ellentét már a kezdetekben szembetűnő, és két, egymástól eltérő sorsot vetít előre. Az első fiúról, Ézsauról fizikai leírást kapunk: haja vörös színű, s a testének szőrzete dús. Ezzel szemben Jákobot aszerint jellemzi a bibliai író, hogy mit tett a születésekor: megragadta a testvére sarkát (´aqeb); innen származik a neve is: Ya´aqob, amely előre vetíti cselekedetét, melynek folytán átvette a bátyja helyét (1Móz 27:36). Később, amikor ráébredt, hogy Jákob megvezette és elvette tőle az elsőszülöttségi jogot, Ézsau egy szójátékot szerkeszt a Jákob (Ya´aqob) nevéből, hogy kifejezze elégedetlenségét amiatt, hogy Jákob immár másodszor megragadta őt a sarkánál fogva (1Móz 27:36). A sarok megsértésének van másodlagos jelentése is, éspedig a csalásra vagy végzetes támadásra való utalás (1Móz 3:15; 49:17). Mindkét név jelentése tartalmaz tehát sorsokat leleplező jövendöléseket.

A testvérek közötti különbségek azonnal kiütköznek a magatartásukban és a választásaikban. Ismáelhez hasonlóan (1Móz 21:20) Ézsau ügyes vadász, aki állandóan terepen van, míg Jákob szelíd ember, aki inkább otthon tartózkodik. Ézsaut az apja szerette jobban, Jákobot az anyja (1Móz 25:28). Jákob érzékeny, lelki természete szembehelyezkedik Ézsau durva, buja temperamentumával. A héber tam kifejezés (jelentése: „nyugodt”) jól jellemzi Jákobot, és ez ugyanaz a szó, mint amellyel Jóbot (Jób 8:20) és Noét (1Móz 6:9) is jellemzi a Szentírás. Hasonlóképpen a yasab ige („állt”) Jákob nyugodt, meditatív vérmérsékletét közvetíti (vö. Zsolt 84:4; 91:1 verseivel).
Ezek a testvérek jellemére vonatkozó információk előre vetítik az étel körüli eseményeket, amelyek mindkettejük számára meghatározzák a prioritásokat (1Móz 25:29-31). Jákob tudatában van az elsőszülöttségi jog lelki jelentőségének, ezért nagyon vágyik annak megszerzésére. Ézsaut ellenben nem foglalkoztatják olyan dolgok, amelyek átlépik a jelenidő határait, és az sem izgatja, hogy mi fog történni a saját halála után. A jelenorientált Ézsautól eltérően azonban a lelki értékek iránt rendkívül érzékeny Jákobot a jövő foglalkoztatja. Csakhogy annyira türelmetlen az elsőszülöttségi jog megszerzését illetően, hogy képes anyagi eszközöket is bevetni célja eléréséhez. Paradox módon Jákobnak elég hite van „látni” a lelki értékeket és az elsőszülöttségi joggal járó kedvezményeket, ahhoz viszont nincs elég hite, hogy e tekintetben teljesen megbízzon Istenben (vö. 1Móz 27:41-45). A papság intézményének megjelenése előtt az elsőszülöttségi jog nemcsak bizonyos földi javak öröklését foglalta magába, hanem lelki felsőbbrendűséget is biztosított (ld. Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 177. o.). Ézsau kéréséből (1Móz 25:30) leszűrhetjük, hogy számára az elsőszülöttségi jognak semmilyen lelki jelentősége nem volt, őt egyedül az azonnali jutalom érdekelte. Megvetette az elsőszülöttségi jogot (1Móz 25:32, 34; vö. Zsid 12:16-17 szakaszával).
Bétel és Bábel
Az „égnek kapuja” kifejezés, amely egyedül itt (1Móz 28:17) jelenik meg a teljes héber Bibliában, a Bab-El („Isten kapuja”) nevet juttatja eszünkbe, amint azt is, hogy egykor az emberek Bábelben hiábavaló módon megpróbáltak feljutni az „egek kapujához”. Az „égnek kapuja” szintagma összefüggésben áll az „Isten háza” kifejezéssel, amely az „annak a helynek” szókapcsolatra vonatkozik, amely maga a „kő” (1Móz 28:18-19); ez a hely a maga során az a pont a földön, amelyre Jákob álmának „lajtorjája” támaszkodik (1Móz 28:12). Következésképpen akárcsak az „Isten (földi) házának” mennyei megfelelője, az „égnek kapuja” a mennyei hajlékra, templomra, szentélyre utal.

A bételi lecke tanulsága az, hogy kapcsolat van a menny és a föld között, és ez a kapcsolat a Jákob lajtorjája, amely maga Isten. Jákob tehát fogja az egyik követ, amit azok közül választ ki, amelyeket a feje köré (vagy a feje alá) tett, s amelyet rendkívüli álmával társítottak, és „oszlopul” állítja fel. Az „oszlop”-ként fordított héber szó, a matseba (jelentése: „felemelt”) a felemelt kőre vonatkozik, amely előtte vánkosként szolgált, és egybecseng a mutsav és a nitsab szavakkal, amelyek a maguk során a „felemelt” lajtorjára és a „felemelt” Istenre utalnak. Jákob megkeni a követ, e gesztussal jelezve, hogy lelki tanulságot közvetítő emlékművé avatja. Ez a kő idézi fel a Jákob lajtorjájában rejlő tanulságokat is, rámutatva a menny és a föld közötti kapcsolatra. A Bábel névtől eltérően, amely az Isten kapujához soha el nem jutó emberek hiábavaló próbálkozására emlékeztet, a Bétel név kijelenti, hogy „Isten házában” vagyunk. Bab-Elnél az embereket az a becsvágy fűtötte, hogy bejussanak Isten otthonába, és átvegyék a helyét. A bételi lecke lényege: Istenhez egyedül Isten ajándéka – kegyelme és testet öltése – által, Jézus Krisztus, a lajtorja által juthatunk el (Jn 1:51).
Jákob vallása
Jelentős szempont, hogy ezen a kövön – a helyen, amelyen a lajtorja áll (1Móz 28:22) – Jákob felfedezi az ő vallását: „Isten háza”-ként azonosítja ezt a követ. A kő biztosítja a kapcsolatot a menny és a föld között (1Móz 28:12). Jákob megígéri, hogy imádati helyet, szentélyt épít, amely tanúsítja majd ezt az igazságot. Esküje válasz Isten oltalmazására az Ígéret Földje felé tartó úton. Jákob arra is ígéretet tesz, hogy tizedet ad, ezzel fejezve ki háláját Istennek a kenyérért és a ruházatért. Jákob vallása, imádata és hűsége Isten kegyelmére adott válasz, nem pedig eszköz a kegyei elnyerésére. Mivel a mennyből leereszkedő és a földdel kapcsolatot létesítő Isten Jákob személyes Istene, a pátriárka imádata által fejezi ki iránta a háláját. Tizedet ad, mivel Istent érdekli az ő sorsa, gondoskodik testi szükségleteiről, Ő minden javának forrása (1Móz 28:22). A bibliai szöveg nem említi meg, hogy Jákob teljesítette-e vagy sem ezen eskü alatt tett ígéreteit. Mózes 1. könyvében csak az Istenre eső rész teljesítése van feljegyezve. Amikor a tőle kapott oltalom tapasztalatáról beszél, Jákob elismeri, hogy Isten teljesítette a rá eső részt (1Móz 35:3; vö. 1Móz 46:3-4). Később az Izrael népe által épített szentély, a menny Istene iránti imádat jele, valamint a tized intézményesítése azt sugallja, hogy Jákob is teljesítette az eskü-
ben foglalt ígéreteit.
Jákob áldása
Amikor Jákob felajánlja, hogy az összes „pettyegetett” és tarka bárányt különítsék el és számítsák fel neki bérként, Lábán azonnal elfogadja az ajánlatot (1Móz 30:32-34). Célja elérése érdekében Jákob nyárfa-, mogyorófaés gesztenyefa-vesszőket használ (1Móz 30:37). Nem véletlenszerű ez a módszer, hisz ezek a fák egészségre hasznos vegyi anyagokat tartalmaznak. Mivel a keverék példányok természetes módon erősebbek, ezeket választva az isteni akarattal összhangban (1Móz 30:41) Jákob azokat a kosokat különíti el, amelyek már a rejtett gének hordozói voltak. E módszer által Jákob erős, tarka juhokból és kecskékből álló nyájat hozott létre. Jákob módszere varázslatosnak, babonásnak tűnhet, a bibliai szövegből azonban megtudjuk, hogy Jákob isteni vezetésre hallgatva járt el ekképpen (1Móz 31:11-12). Továbbá tudományos kutatások bizonyítják, hogy a Jákob módszere megegyezik a modern genetika törvényeivel. Jákob végül „felette igen meggazdagodék” (1Móz 30:43). Ez a kifejezés Jákob Lábán gazdagságáról mondott szavait idézi fel (1Móz 30:30). A Jákob és a Lábán gazdagságát bemutató két felmérés közti kapcsolatból kikövetkeztethető, hogy Jákob gazdagsága Lábán gazdagsága nyomán alakult ki, a Lábán jóléte pedig Isten áldásai nyomán, amelyeket Jákob miatt árasztott rá (1Móz 30:27).

III.    ALKALMAZÁS
Két ikertestvér, aki különbözik egymástól: A két testvér közötti különbség alapján két mentalitás körvonalazódik előttünk. Beszélgessetek a csoportban a két fivér pszichológiai profiljáról, életstílusáról, amit e bibliai szereplők élete szemléltet. A Jákob által képviselt emberek miért kedvesek az Úr előtt? Az Ézsau számára fontos értékek (finom ételek fogyasztása, sportolás, hatalom, apja szeretete) másodlagosak a Jákob által fontosnak tartott értékekhez képest (elmélkedés, kedvesség, anyja szeretete)?
Bétel és Bábel: Olvassátok el 1Móz 11:1-9 és 1Móz 28:10-22 szakaszait. Hasonlítsátok össze egymással az Istenhez közelítés két módját. Mi a különbség Bétel (Isten háza, ami azt feltételezi, hogy benne vagy Isten házában) és Bábel között („az Isten kapuja”, ami azt sugallja, hogy megállsz Isten kapujában)? Szerintetek jelenleg hol áll az emberi civilizáció és miért?
Jákob hite: Milyen személyes motiváció áll a tizedfizetés mögött? Miért tarjuk be Isten parancsolatait? Hogyan egyeztetitek össze az Isten iránti engedelmességet a vele fenntartott személyes kapcsolattal? Tételezzük fel, hogy a szombat parancsolata iránti hűségetek következtében elveszítitek a munkahelyeteket. Hogyan adnátok ezek után tizedet?