A zsidóknak és nekünk írt levél

Alapige: „Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet” (Zsid 10:36).

Gondoltunk már arra, hogy milyen lehetett hallgatni Jézust vagy az apostolokat? Mindössze néhány prédikációjuk kivonata, összefoglalása van a birtokunkban, ám ezek csak részben adják vissza azt, hogy milyen lehetett őket hallgatni. A Szentírásban viszont Isten legalább egy teljes beszédet megőrzött nekünk: Pál levelét, A zsidókhoz írt levelet.
Pál, A zsidókhoz írt levél szerzője a saját munkájára mint „intő” szóra utalt (Zsid 13:22, RÚF). Ezt a kifejezést egyaránt használták az igehirdetésre a zsinagógában (ApCsel 13:15) és a keresztény istentiszteletek során (1Tim 4:13). Ezt a levelet tekintik a legkorábbról fennmaradt „teljes keresztény prédikációnak”. Azok a hívők a címzettjei, akik már elfogadták Jézust, de később nehézségeik támadtak. Egyeseket nyilvánosan megszégyenítettek és üldöztek (Zsid 10:32-34), mások anyagi problémákkal küszködtek (Zsid 13:5-6), többen elfáradtak és megkérdőjelezték a hitüket (Zsid 3:12-13). Talán köztünk is lehetnek ma olyanok, akik hasonló cipőben járnak?
Megindító beszédében az apostol felhívást intézett hozzájuk (és tágabb értelemben hozzánk is), hogy ragaszkodjanak Jézusba vetett hitükhöz és szegezzék rá a tekintetüket a mennyei szentélyben.

EGW idézet:

Tanulmányozzuk gondosan a Zsidókhoz írt levél első fejezetét. Tanúsítsunk érdeklődést az Írások iránt. Olvassuk és tanulmányozzuk őket szorgalmasan. „Azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek – mondta Krisztus –, és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam.” (Jn 5:39) Számunkra mindent jelent, ha tapasztalatot és személyes ismeretet szerzünk Istenről és Jézus Krisztusról, „akit Ő küldött”. „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, Jézus Krisztust.” (Jn 17:3) – A keresztény nevelés alapjai, 404. o.

Férfiak, nők, fiatalok! Isten erkölcsi bátorságot, töretlen céltudatosságot, határozottságot, lelkierőt, kitartást, önálló gondolkodást vár el tőletek, mely nem egyszerűen átveszi a mások állításait, hanem maga néz utána, mielőtt elfogadna vagy elvetne valamit; mely szemügyre veszi, mérlegeli a bizonyítékokat, és imában az Úr elé viszi azokat. „Ha valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik neki.” S most következik a feltétel: „Kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, amelyet a szél hajt, és ide s tova hány. Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól.” Mikor bölcsességért esdeklünk, ne legyen semmitmondó az imánk, mely a következő percben már ki is röppen a fejünkből, hanem olyan legyen az ima, ami a szív erős, komoly kívánságát fejezi ki, mely a bölcsesség hiányának tudatából fakad, hogy kifürkésszük Isten akaratát. Ha nem  kapunk  azonnali  választ  az  imánkra,  ne  fáradjunk  bele a várakozásba, ne hervadjunk le, ne veszítsük el lábunk alól a talajt. Kapaszkodjunk az ígéretbe: „Hű az, aki elhívott titeket, és Ő meg is cselekszi azt.” Akár a kitartóan kérő özvegy, sürgesd te is a kérésedet, légy szilárd a célkitűzésedben. Fontos, amit kérsz, és nagyon lényeges? Bizony az. Ne ingadozz hát, mert lehet, hogy ezzel a hited próbáltatik meg. Ha értékes dolgot kívánsz, érdemes erősen, komolyan, kitartóan ostromolni érte az eget. Tied az ígéret, virrassz hát, és imádkozzál. Légy állhatatos, akkor választ kapsz imádra. Hisz Isten ígérte meg. Ha nehezen kapod meg, többre becsülöd, mikor megkaptad. – Bizonyságtételek, II. köt., 130–131. o.

A keresztények a világban káros hatásokkal találkoznak. Nyugtalanító körülmények teszik próbára természetünket. Ha helyesen viszonyulunk a próbákhoz, megedzik keresztény jellemvonásainkat. Ha szelíden hordozzuk a sérelmeket és sértéseket, ha szeretettel válaszolunk a sértő szavakra, és kedvességgel az erőszakos tettekre, ezzel azt bizonyítjuk, hogy Krisztus lelkülete lakik a szívünkben – hogy az élő szőlőtőkéből árad életerő a vesszőkbe. Ez az élet Jézus iskolája, ahol megtanulhatjuk, hogy szelídek és alázatos szívűek legyünk. S a végső elszámolás napján meglátjuk majd, hogy a nehézségek, kellemetlenségek és akadályok, amelyeket el kellett viselnünk, a kereszténység elvei alkalmazásának gyakorlati leckéi voltak. Ha ezeket megfelelően viseljük, keresztény jellemet fejlesztenek ki bennünk, és megkülönböztetik a Megváltó tanítványait a világ fiaitól. – Bizonyságtételek, V. köt., 344. o.
 

Meg kell ismernünk a gyülekezet történetét és a helyzetet, amiben az apostol levelének fogadásakor volt, hogy értelmezhessük a prédikációt és magunkra alkalmazhassuk az üzenetét.
1. Olvassuk el Zsid 2:3-4 szakaszát! Mit tapasztalt A zsidókhoz írt levél hallgatósága a megtérése idején?

Ez a rész arra utal, hogy a levél közönsége nem hallotta magát Jézust beszélni, az evangélium az evangélisták révén jutott el hozzájuk, ők hirdették nekik az „üdvösség” üzenetét. Pál azt is mondja, hogy az igehirdetők „megerősítették” (RÚF) számukra az üzenetet, amiről személyesen Isten tett bizonyságot
„jelekkel meg csodákkal”. Ez azt jelenti, hogy az Úr jelekkel és hatalmas tettekkel támasztotta alá az örömhírt – többek között „a Szentlélek ajándékaival” (RÚF), azok kiárasztásával. Az Újszövetség feljegyzései szerint az új helyszíneken olyan jelek kísérték az evangélium hirdetését, mint csodálatos gyógyulások, ördögűzések és a lelki ajándékok kiárasztása.
A keresztény egyház kezdetekor Isten kiárasztotta Lelkét az apostolokra Jeruzsálemben, hogy képesek legyenek olyan nyelveken hirdetni az örömhírt, amelyeket korábban nem ismertek, illetve csodákat is tudjanak tenni (Az apostolok cselekedetei 2-3. fejezetei). Fülöp hasonló csodákat vitt végbe Samáriában (8. fejezet), Péter Joppéban és Cézáreában (9-10. fejezetek), Pál pedig egész szolgálata során Kis-Ázsiában és Európában (13-28. fejezetek). Ezek a hatalmas tettek tapasztalati bizonyítékul szolgáltak, megerősítették az üdvösség üzenetét, Isten országának megalapítását, valamint a szabadulást a kárhoztatástól és a gonosz erőktől (Zsid 12:25-29).
A Szentlélek adta a korai keresztény hívőknek a meggyőződést, hogy Isten megbocsátotta a bűneiket, így nem féltek az ítélettől, aminek következtében az imáik bátrak és határozottak lettek, a vallási életük pedig örömtelivé vált (ApCsel 2:37-47). A Lélek olyanokat is megszabadított, akik gonosz erők fogságában voltak, ami meggyőző bizonyítékát adta annak, hogy Isten hatalma nagyobb a gonosz erőkénél. Bemutatta azt is, hogy Isten már megalapította országát az életükben.
Mi a saját megtérési történetünk? Hogyan győződtünk meg arról, hogy Jézus Krisztus a Megváltónk és az Urunk? Miért olyan jó időnként felidézni az emlékezetünkben, hogyan vezetett minket Isten magához először?
 

EGW idézet:

Isten hangja a Szentlélek által szüntelenül figyelmeztet és tanít, hogy hitünk megerősödjön a prófétaság lelkében. Többször is utasítást kaptam: „Írd le mindazt, amit néked adtam, hogy népem hite megerősödjék mindabban, amit elfogadott.” Sem az idő, sem a megpróbáltatások nem helyezték hatályon kívül a kapott tanításokat, hanem a szenvedések és az önfeláldozás hosszú évei alatt még inkább igazolták a kijelentett bizonyságtételek igazát. Az üzenet hirdetésének első napjaiban adatott tanítást úgy kell hirdetni, mint az utolsó napokra szóló igen biztos igazságot… Ha figyelmesen tanulmányozzuk a Zsidókhoz írt levél második fejezetét, megtanuljuk, hogy mennyire fontos szilárdan megállni a kapott igazság minden egyes elvére vonatkozóan. – In: Advent Review and Sabbath Herald, 1907. július 18.

Jézus Krisztus a mennybemenetele után értékes ajándékot adott azoknak, aki hittek és hinni fognak őbenne. Ez az ajándék méltó Megváltónkhoz, a királyok Királyához, és azt tanúsítja, hogy visszatérve a mennybe Jézus elfoglalta helyét Atyja trónján mint közbenjárónk: az Ő képviselőjét, a harmadik isteni személyt adta az embereknek. Ezt az ajándékot nem lehet felülmúlni. Jézus Krisztus minden adományát egy ajándékban egyesítve kívánta nekünk adni, ezért Isten Lelkét, a megtérítő, megvilágosító, megszentelő erőt ajándékozta nekünk. Szentlelke a maga teljességében és hatalommal érkezett, mintha korszakokon át visszatartották volna, és most kitöltötték a gyülekezetre. A hívők újra megtértek. A bűnösök a keresztényekkel együtt keresték a nagy értékű gyöngyöt. Testvérében minden keresztény a szeretet isteni képmását látta. A közös cél minden egyéni érdeket felülírt, minden egyéni elképzelést félretettek, minden szív összhangban vert. Minden hívőnek az volt a vágya, hogy a legtökéletesebben mutathassa be Krisztus jellemét, és építhesse országát. – Az én életem ma, 36. o.

Ugyanígy nyilvánvalóvá válik a Lélek munkálkodása a szívben az olyan ember cselekedeteiben, aki átérezte a megmentő erőt. Amikor Isten Lelke átveszi az uralmat a szív felett, átalakítja az életet. Az ember elveti a bűnös gondolatokat, lemond a gonosz cselekedetekről; szeretet, alázatosság és béke lép a harag, irigység és összeférhetetlenség helyébe. A bánatból öröm lesz, az arcon égi fény tükröződik. Senki sem láthatja a kezet, amely leemeli a terhet, nem láthatja a mennyei udvarokból alászálló fényt. Az áldás akkor jön, amikor a lélek hittel aláveti magát Istennek. Ekkor az emberi szem számára nem látható hatalom új lényt hoz létre az Úr képmására. Lehetetlen, hogy véges elme felfoghassa a megváltás művét. Titokzatossága meghaladja az emberi tudást, aki azonban átmegy a halálból az életre, az megérti, hogy ez isteni valóság. A megváltás kezdetét személyes tapasztalatból ismerhetjük meg. Eredményei pedig kihatnak az örökkévalóságra. – Jézus élete, 173. o.
 

Amikor a hívők megvallották a hitüket Krisztusban és csatlakoztak a gyülekezethez, ezzel határvonalat szabtak, ami megkülönböztette őket a társadalom többi részétől, ez azonban sajnos konfliktus forrása lett, mert kimondatlanul is ítéletet jelentett a közösségükre és annak értékeire.
2. Olvassuk el Zsid 10:32-34 és 13:3 verseit! Mit élt át A zsidókhoz írt levél közönsége a megtérés után?

A levél olvasói minden bizonnyal szóbeli és fizikai támadásokat is elszenvedtek az ellenfeleik által feltüzelt csőcseléktől (pl. ApCsel 16:19-22; 17:1-9). Némelyeket börtönbe zártak és lehetséges, hogy verést is el kellett szenvedniük, mert a hatóságoknak hatalmában állt büntetést kiszabni és szabadságkorlátozást elrendelni. Ez gyakran anélkül történt, hogy a bizonyítékok gyűjtése során követték volna a megfelelő jogi szabályokat (pl. ApCsel 16:22-23).
3. Olvassuk el Zsid 11:24-26 és 1Pt 4:14, 16 részeit! Hogyan segít Mózes esete és 1Péter olvasóinak a tapasztalata megérteni azt, hogy miért üldözték a keresztény hívőket?
 
A „Krisztus nevéért” való gyaláztatás egyszerűen azt jelenti, hogy az ember azonosítja magát Krisztussal, és ezért szégyent és bántalmazást is elvisel. A közvélemény nyilvános ellenségeskedése a keresztényekkel szemben a hívőkre jellemző vallási elkötelezettség miatt volt. Az emberek sértőnek vélhetnek olyan vallási szokásokat, amelyeket nem értenek, mint ahogy olyan embereket is, akiknek az életmódja és erkölcsisége bűntudatot, illetve szégyenérzetet kelt bennük. A Kr. u. 1. század közepén Tacitus azzal vádolta a keresztényeket, hogy „gyűlölik az emberiséget” (Alfred J. Church és William
J. Brodtribb, ford.: The Complete Works of Tacitus. Annals 15.44.1. New York, 1942, The Modern Library). Bármi is volt e vád pontos oka – ami egyértelműen hamis –, számos korai keresztény szenvedett a hitéért, így azok is, akiknek Pál a levelét írta.
Mindenki szenved, akár keresztény, akár nem. Viszont mit jelent Krisztusért szenvedni? Mennyit szenvedünk Krisztusért és mennyit a saját döntéseink miatt?

EGW idézet:

Az Olajfák hegyéről Jézus azokat a viharokat szemlélte, amelyek az apostoli egyházat érik majd, és jövőbe látó szeme azokat a hatalmas és heves viharokat figyelte, amelyek követőit érik az üldözés és sötétség ezután következő korszakaiban. Néhány félelmetes jelentőségű rövid szóban kijelentette a sorsot, ami Isten egyházát éri a világ fejedelmei részéről. Krisztus követőinek a megaláztatás, gyalázat és szenvedés ugyanazon útját kell végigjárniuk, mint Mesterüknek. Az az ellenségeskedés, amely a világ Megváltója ellen tört ki, mindazok ellen is megnyilvánul, akik hisznek a nevében. A korai egyház története igazolta a Megváltó szavainak beteljesedését. A föld és pokol hatalmasságai feltámadtak Krisztus ellen követőinek személyében. (…) Az üldözés tüze fellángolt. A keresztényektől elkobozták vagyonukat, és elűzték őket otthonukból. A szenvedésnek nagy harcát állták ki, „megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állták ki, sőt, még bilincseket és börtönt is” (Zsid 11:36). – A megváltás története, 320. o.

Egyiptom sikeres katonai parancsnoka, a nép kegyeltje megszokta, hogy dicsőítsék és hízelegjenek neki. A népet magához vonzotta. Azt hitte, hogy saját erejével meg tudja szabadítani Izraelt. De egészen más volt a lecke, amit Isten képviselőjének meg kellett tanulnia. Miközben nyáját a hegyek vadonjaiban és a völgyek zord legelőin vezette, megtanult hinni, szelídnek, türelmesnek, alázatosnak és önzetlennek lenni. Megtanulta a gyengék gondját viselni, a betegeket gyámolítani, az elkóboroltat megkeresni, a zabolátlanokat elhordozni, a bárányokat gondozni, az öregeket és erőtleneket ellátni. Ebben a munkában Mózes közelebb került a Főpásztorhoz. Eggyé vált Izrael szentjével. Nem gondolt tovább valami nagy mű véghezvitelére. Igyekezett a rábízott munkát Istennek való szolgálatként hűséggel elvégezni. Felismerte, hogy a közelében ott van az Úr. Az egész természet a láthatatlan Lényről beszélt neki. Istent személyes Istenként ismerte meg, és miközben jelleméről elmélkedett, egyre jobban érzékelte jelenlétét, és menedékre talált az Örökkévaló karjában. – A nagy Orvos lábnyomán, 474–475. o.

Az Üdvözítő még nagyobb gyöngédséggel szereti a megpróbált lelket, mikor megvetés éri az igazságért. Amikor a hűséges léleknek az igazság miatt törvényszegő ítélőszékek előtt kell megállnia, akkor Krisztus mellette lesz. A rámondott vádak lényegében Krisztus ellen irányulnak. Krisztus mondta: „Én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.” (Jn 14:21) Szentjei személyében Jézus Krisztust ítélik el újból és újból. Amikor a hűségeseket a börtöncellákba vetik az igazságért, Krisztus is megjelenik, hogy szeretetével örömöt hozzon a szívbe. Amikor Krisztusért akár az életükkel is kell fizetniük, Ő így szól: „A testet megölhetik, viszont a léleknek nem árthatnak.” „Bízzatok: én meggyőztem a világot.” (Jn 16:33) – That I May Know Him, 275. o.
 

A zsidókhoz írt levél olvasóinak az elutasítás és üldözés ellenére sikerült megtartaniuk a hitüket és a Krisztus iránti elkötelezettségüket. A küzdelem azonban hosszú távon megviselte őket. Megvívták a jó harcot, amiből győztesen kerültek ki, de bele is fáradtak.
4. Olvassuk el Zsid 2:18, 3:12-13,4:15, 10:25, 12:3, 12-13 és 13:1-9, 13 verseit! Milyen kihívásokkal néztek szembe a hívők?
 
A levélből kitűnik, hogy az olvasóknak folyamatos nehézségekkel kellett küszködniük. Továbbra is szidalmazták őket, illetve egyéb módon gázoltak a becsületükbe (Zsid 13:13). Egyesek még mindig börtönben voltak (Zsid 13:3) – ez anyagilag is és lelkileg is kimeríthette a gyülekezetet. Elfáradtak (Zsid 12:12-13) és könnyen elcsüggedhettek (Zsid 12:3). Gyakran előfordul emberek és közösségek esetében, hogy a győzelem örömének elmúltával lanyhul a lelki és egyéb védelmi mechanizmusuk, így sebezhetőbbé válnak az ellenségeik támadásával szemben. Másodjára már sokkal nehezebb összeszedni az erőt a közvetlenül fenyegető veszély elhárítására, akár az egyének, akár a közösség esetében.
5. Olvassuk el 1Kir 19:1-4 szakaszát! Mi történt Illéssel?
 
„Attól az ellenhatástól, ami gyakran jár a nagy hit és fényes eredmények nyomában, Illés sem volt mentes. Attól félt, hogy nem lesz tartós a Kármelen elkezdődött reformáció, és erőt vett rajta a csüggedés. Korábban a Pisga csúcsáig emelkedett, most pedig lent volt a völgyben. Amíg a Mindenható ihlette, kiállta a hit legkeményebb próbáját. Most pedig, amikor elcsüggedt, elengedte Isten kezét. Jézabel fenyegetése csengett fülében, és úgy látszott, Sátán még mindig diadalmaskodik a gonosz asszony ármánykodása által. Illés végtelen magasra emelkedett, és a visszahatás rettenetes volt. Istent elfelejtve menekült. Addig ment, amíg egy kietlen pusztában nem találta magát – egyedül” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 102. o.).
Gondoljunk azokra az időkre, amikor kudarcot vallottunk a keresztényi életünkben! Próbáljuk megérteni, mely körülmények és tényezők okozták az összeomlást! Mit tehettünk volna másképp?

EGW idézet

Ha alázatos és tanítható leszel, ha engeded, hogy Lelke alakítson, akkor Ő lesz az erőd, igaz életed és szerfelett nagy jutalmad. Ha elrejtőzöl Istenben, ha hagyod, hogy Lelke meglágyítson, akkor sokat tehetsz testvéreidért. Kemény emberekkel kell szembeszállnod. Ezek keserű előítélettel telítettek, de nem keserűbbel, mint Saul. Isten hatalmasan tud munkálkodni testvéreiért, ha nem hagyod magadnak, hogy elálld az utat, és a magad ösvényét is elzárd. Amikor fáradozol, éljen szívedben túláradó szeretet, szánalom és gyöngédség. Ha Jézusra figyelsz, ha hagyod, hogy tapasztaltabb testvéreid tanácsoljanak, akkor letörheted az előítélet vasfalait. Nem szabad könnyen elcsüggedned a nehézségek vagy a tüzes ellenállás miatt, hisz az Úr szolgája vagy. Törj előre – nem a magad nevében, hanem Izrael Istenének hatalmával és erejével. Mint Krisztus keresztjének jó katonája viseld el a nehézségeket, hiszen Jézus is elviselte, hogy a bűnösök ellene szóljanak. Gondolj az Ő életére, meríts belőle bátorítást, majd haladj előre hittel, bátran, reménykedve. – Bizonyságtételek, III. köt., 434. o.

A dolgok nem jó irányba haladnak, mert a gonosz emberek és a hamis tanítók egyre gonoszabbak lesznek önmagukat és másokat becsapva. Sokkal nagyobb ellenállásra kell számítanunk, mint amit eddig megtapasztalhattunk. Most pedig legyen Krisztus a menedékünk, különben az előttünk álló napokban lelkünkön el fog uralkodni a sötétség és a csüggedés. Az emberi segítségnek van egy határa, amelyen túl azonban már teljesen haszontalan. Mindenkinek hitben kell élnie, amikor heves és látszólag halálra menő küzdelmet vív a sötétség erőivel. Mindenki önmagáért állhat meg vagy bukhat el. Pusztulást hozó nyílvesszők állnak készen a hűségesekre zúdulni, és támadásukat egyetlen emberi erő sem védheti ki. Azonban ha szemünk megnyílna, akkor láthatnánk Isten angyalait, amint körülfogják az igazakat, hogy semmi se ártson nekik… Jézusra kell tekintenünk, az Ő szavait kell tanulmányoznunk, és az Ő Lelkéért kell könyörögnünk. Sokkal több időt kell töltenünk Istennel elmélkedés és ima által. Imádkozzunk többet, és beszéljünk kevesebbet. Saját bölcsességünkben, tapasztalatunkban  nem  bízhatunk, de még az igazság ismeretében sem, hanem minden nap tanítványként kell tekintenünk mennyei Tanítómesterünkre bölcsességet kérve tőle. Utána pedig már ne keressük a könnyebb, kellemesebb vagy előnyösebb utat, hanem menjünk előre, hisz hű az, aki elhívott bennünket. – Our High Calling, 362. o.

Valahányszor beborul valaki fölött az ég, ha nehéz helyzetbe kerül, vagy szegénység, esetleg nyomorúság sújtja, Sátán máris ott terem, hogy kísértéseivel elkeserítse. Jellemünk gyenge pontjait támadja. Megpróbálja megrendíteni bizalmunkat Istenben, aki ezen dolgokat beengedi az életünkbe. Megkísért, hogy ne bízzunk, hanem vonjuk kétségbe az Ő szeretetét. A kísértő gyakran úgy közelít hozzánk, mint annak idején Krisztus esetében. A gyengeségeinket és a hibáinkat helyezi előtérbe. Azt reméli, hogy elkeseríti a lelket, és megrontja a kapcsolatunkat Istennel. Ekkor már biztos lehet abban, hogy a prédájává válunk. Viszont ha úgy utasítjuk el Sátánt, ahogy Jézus is tette, akkor számos kudarctól mentesülhetünk. Ha azonban szóba elegyedünk az ellenséggel, akkor megadjuk neki a győzelem lehetőségét. – In Heavenly Places, 256. o.
 

Mit tanácsolt az apostol az olvasóinak, mit tegyenek az adott helyzetben? Mit tanulhatunk meg A zsidókhoz írt levélből, ami a hasznunkra válhat? Elemezzük végig, Isten hogyan segített Illésnek kikeveredni a csüggedésből!
6. Olvassuk el 1Kir 19:5-18 részét! Mit tett az Úr azért, hogy megerősítse a szolgája, Illés hitét?
 
Azért lenyűgöző, ahogyan Isten Illéssel bánt a Kármel után, mert bemutatja, hogy milyen gyengéden gondoskodik azokról, bölcsen szolgálva nekik, akik nyomás alatt vannak és küszködnek a hitük visszaszerzéséért. Az Úr több mindent tett Illésért. Először is gondoskodott a fizikai szükségleteiről: ételt biztosított neki és engedte pihenni. Majd a barlangban finoman megfeddte: „Mit csinálsz itt, Illés?” Segített neki alaposabban megérteni, Ő hogyan munkálkodik és teljesíti az ígéreteit. Isten nem volt sem a szélben, sem a földrengésben, sem a tűzben, hanem egy halk és szelíd hangban. Ezek után feladatot bízott rá és bátorította a prófétát.
7. Olvassuk el Zsid 2:1, 3:12-13, 5:11–6:3 és 10:19-25 szakaszait! Mit tanácsolt Pál a hívőknek, mit tegyenek?

Az egész levélben számos útmutatást találunk, amit az apostol adott az olvasóinak, hogy segítsen nekik visszaszerezni kezdeti erejüket és hitüket. Az az egyik szempont, amit kihangsúlyoz, hogy gondoskodjanak a hittestvéreik fizikai szükségleteiről. Javasolja: legyenek vendégszeretők és látogassák meg azokat, akik börtönben vannak, vagyis viseljék gondjukat. Az apostol serkenti az olvasóit a nagylelkűségre és arra, hogy ne feledjék: Isten nem hagyja el őket (Zsid 13:1-6). Pál egyszerre intette, de bátorította is őket. Figyelmeztetett, hogy ne sodródjanak el fokozatosan (Zsid 2:1) és ne legyen „hitetlen gonosz” szívük (Zsid 3:12). Bátorította őket, hogy növekedjenek a hitük megértésében (Zsid 5:11-6:3). Megjegyezte azt is, hogy mennyire fontos rendszeresen részt venni a gyülekezeti találkozókon (Zsid 10:25). Összességében azt javasolta, hogy tartsanak össze, bátorítsák egymást szeretetre és jó cselekedetekre, ugyanakkor magasztalta Jézust és a mennyei szentélyben értük végzett szolgálatát (Zsid 8:1-2; 12:1-4).

EGW idézet:

Illés ugyan titokban menekült a Hóreb-hegyére, de Isten tudott róla. A sötétség hatalmai szorongatták, de a fáradt és csüggedt próféta nem maradt magára a velük vívott küzdelemben. A barlang bejáratánál, ahol Illés menedéket talált, az Úr találkozott vele, nagyhatalmú angyalt küldött, hogy szükségleteiről érdeklődjön, és megértesse, mi a menny szándéka Izraellel. Amíg Illés nem tanult meg teljesen Istenben bízni, addig nem tudta elvégezni munkáját azokért, akiket rávettek a Baál imádására. A Kármel-hegyi emlékezetes győzelem utat nyitott még nagyobb győzelmek felé. Illés azonban Jézabel fenyegetése miatt elfordult az előtte megnyílt csodálatos lehetőségektől. A menny emberének meg kellett látnia, hogy pillanatnyilag milyen gyenge annak a feladatnak a nagyságához képest, amellyel Isten akarja megbízni. – Próféták és királyok, 167. o.

Bátorság és kitartás nélkül semmit sem tudunk megtenni. Öntsetek bátorságot és reményt a szegényekbe és elcsüggedtekbe. Amikor válságos helyzetbe jutnak, kézzelfogható segítséggel bizonyítsátok be nekik – ha szükséges –, hogy titeket érdekel a sorsuk. Akik sok előnyt élveznek, ne felejtsék el, hogy ők maguk is még sok dologban hibáznak, és nekik is fáj, amikor rámutatnak hibáikra és arra, miként kellene viselkedniük. Gondoljatok arra, hogy kedvességgel többet lehet elérni, mint dorgálással. – A nagy Orvos lábnyomán, 196. o.

Sátán képes arra, hogy kétségeket sugalljon az Úr küldte bizonyságtételekkel szemben. Sokan erénynek tartják,  az  értelem  jelének, ha hitetlenek, kételkedők és a szavak értelmének kiforgatói. Aki kételkedni akar, bőségesen talál rá alkalmat. Istennek nem az a szándéka, hogy eltávolítsa a kétely utolsó árnyékát is. Bizonyítékot ad, amelyet körültekintően, alázatos és tanítható szívvel kell megvizsgálnunk. Mindenki döntsön a bizonyíték súlya szerint. Az őszinte gondolkodású embernek a menny elég bizonyságot szolgáltat, de aki elfordul a azoktól, mert véges értelme nem foghat fel néhány dolgot, az a hitetlenség, a kérdéseken rágódás, a kételyek hideg légkörében marad, hite pedig hajótörést szenved. – Bizonyságtételek, V. köt., 675. o.

Miközben a gyermek növekszik, életkorához és kapott képességeihez mért intelligenciát várnak el tőle… Ha még egy gyermektől is ilyen értelmi fejlődést várunk el az évek múlásával, akkor vajon nem kellene elvárnunk a keresztény embertől is, hogy láthatóvá váljon növekedése a kegyelemben és a tapasztalatokban? (…) Isten nem akarja, hogy kezdők maradjatok. Művének szüksége van mindarra, amit e földön elsajátíthattok az intelligencia és a határozott ítélőképesség terén. Szeretné, hogy feljussatok a legfelsőbb lépcsőfokra, majd belépjetek Isten országába. – Sons and Daughters of God, 330. o.
 

 

8. Olvassuk el Zsid 1:1-2, 9:26-28, 10:25, 36-38 és 12:25-28 verseit! Mit hangsúlyoz itt Pál, különösen az idővel kapcsolatban?

Van egy nagyon fontos elem, amit az apostol kiemel, ami az intésének sürgetést kölcsönöz: az olvasók az „utolsó időkben” élnek (Zsid 1:1-2), nemsokára beteljesednek az ígéretek (Zsid 10:36-38). Érdekes módon Pál az egész írásban a pusztai nemzedékhez hasonlítja a hallgatóságát, akik Kánaán határán álltak, készen arra, hogy belépjenek az ígéret földjére. „Mert még egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik” (Zsid 10:37, RÚF) – emlékeztet. Majd így buzdít: „De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk” (Zsid 10:39, RÚF). Ez az utolsó bátorítás arra figyelmeztette az olvasókat és minket is, hogy milyen veszélyeket tapasztalt Isten népe a történelem során, közvetlenül az ígéretek teljesedése előtt.
Mózes negyedik könyve pontosan erről szól. A Biblia feljegyezte, hogy Izrael kétszer is nagy vereséget szenvedett, mielőtt belépett volna az ígéret földjére. Az első alkalmat Mózes negyedik könyve 13-14. fejezetei örökítik meg, amikor több vezető elbizonytalanította a népet, és Izrael hite emiatt elcsüggedt, így épp, mielőtt beléphettek volna Kánaán területére, a közösség úgy döntött, hogy új vezetőt választanak és visszatérnek Egyiptomba.
A második alkalom az volt, amikor az izraelitákat magával ragadta az érzékiség és a bálványimádás Baál-Peórnál (Mózes negyedik könyve 24-25. fejezetei). Bálám nem volt képes átkot szórni az izraelitákra, de Sátánnak sikerült szexuális jellegű kísértésekkel hamis istentiszteletre és bűnbe vezetni Izraelt, amivel Isten rosszallását vonták magukra.
Az apostol mindkét veszélytől óvja a levél olvasóit. Először is inti őket, hogy maradjanak meg a hitvallásuk mellett és tartsák a tekintetüket Jézuson (Zsid 4:14;  10:23; 12:1-4). Másodszor pedig tanácsolja őket, hogy ne essenek az erkölcstelenség és a kapzsiság bűnébe (Zsid 13:4-6). Végül arra bátorítja hallgatóságát, hogy figyeljenek a vezetőikre, engedelmeskedjenek nekik (Zsid 13:7, 17).
Miért mondhatjuk azt a holtak állapotával kapcsolatos hitünk alapján – miszerint amikor az ember lecsukja a szemét és meghal, a következő, amiről tud, a második advent lesz –, hogy mindenki az „utolsó időkben” él?

EGW idézet:

Jézus ott volt Jánossal a száműzetés idején, és éppen így lesz hűséges gyermekeivel is, akiknek szenvedniük kell a hitükért és bizonyságtevésükért… Az üldözések viharai miatt a sziklák hasadékaiba rejtőztek, de a korszakok Sziklája volt a védelmük. A hegyek és a barlangok menedékében az Üdvözítő megmutatta nekik jelenlétét és dicsőségét. Még vajmi kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. Az Ő tekintete tűzlángként hatol be a legmélyebb börtöncellákba, hogy kimentse gyermekeit, mert nevük be van írva az élet könyvébe. Az Úr szeme rajtunk nyugszik, körülvesz bennünket, látja minden nehézségünket, észlel minden veszélyt. Nincs olyan hely, ahová ne hatolna be, gyermekeit nem érheti olyan szenvedés vagy baj, amelyet az Ő szeretete ne érne utol. – That I May Know Him, 360. o.

„Tartsd meg!” Tarts ki. Ez nem bűneink melletti kitartást jelent, hanem tarts ki a megnyugvás, a hit, a reménység mellett, melyet Isten nyújtott számodra Igéjében. Sohase csüggedj el. A csüggedt ember semmire se képes. Az ősellenség elcsüggeszteni törekszik, fülünkbe súgva, hogy semmi értelme Istent szolgálnunk, hogy több értelme lenne élvezetekkel és örömökkel élnünk a világban. De hát „mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkében pedig kárt vall”? Világi élvezetekkel élhetsz az eljövendő világ elvesztése árán; de megengedheted-e magadnak, hogy ekkora árat fizess érte? „Tarts ki.” Ki kell tartanunk, és élnünk kell az összes mennyből nyert világossággal. Miért? Mert az Úr azt akarja, hogy ragadjuk meg az örökkévaló igazságot, és segítő keze legyünk – hirdessük a világosságot azoknak, akik nem tudnak irántuk való szeretetéről. Mikor Krisztusnak adtátok magatokat, az Atya, Fiú és Szentlélek jelenlétében tettetek ígéretet. A menny három hatalmának jelenlétében. „Tartsd meg” ezt az ígéretet. – A Te Igéd igazság, VII. köt., 959. o.

Te döntöd el, hogy ki vezesse a szívedet, és ki uralja az elmédet. Ha úgy döntesz, hogy ajtót nyitsz a gonosz sugallatai előtt, akkor elmédet a kétely és a lázadás kérdései fogják elárasztani. Hangot adhatsz az érzéseidnek, azonban minden kimondott kétely egy elhintett mag, ami egyszer majd kicsírázik, és valakinek az életében olyan gyümölcsöt terem, amit sosem fogsz tudni helyrehozni. Megtörténhet, hogy te egyszer majd kigyógyulsz a megkísértés pillanataiból… azonban mások, akiket tévelygésre késztettél, meglehet, hogy sosem fognak megszabadulni az általad elhintett hitetlenségtől. Fontos tehát, hogy csak olyat mondjunk embertársainknak, amivel lelki erőt nyújtunk, és világosságot árasztunk a szívükbe. – That I May Know Him, 228. o.
 

Ellen G. White: Az apostolok története: „Rómából írt levelek” című fejezet.

David A. de Silva egyértelműen elmagyarázza, miért üldözték a korai keresztényeket: „A keresztények olyan életmódot tettek magukévá, ami… antiszociálisnak, sőt felforgatónak is minősülhetett. Az állam, a hatóságok, a barátok és a család iránti hűség jelképének tartották az istenekhez való lojalitást, amit áldozatbemutatásokkal és a hasonló alkalmakon való áhítatos jelenléttel fejezhettek ki. Az istenségek tisztelete jelképezte azt, hogy az illető elkötelezett azok iránt a kapcsolatok iránt, amelyek biztosították a társadalom szilárdságát és jólétét. Az ettől tartózkodó keresztényekre (ahogyan a zsidókra is) gyanakodva, mint lehetséges törvényszegőkre, a birodalmon belüli zavarkeltőkre tekintettek” (Perseverance in Gratitude. Grand Rapids, MI, 2000, Eerdmans Publishing Company, 12. o.).
„Van biztos orvosság a csüggedtek számára: a hit, az ima és a munka. A hit és a tevékenység napról napra növekvő biztonságérzetet és megelégedést ad. Kísért-e az a gondolat, hogy átengedd magad a nyugtalanító balsejtelmeknek és a teljes csüggedésnek? A legsötétebb napokban se félj! Akkor sem, ha a látszat nagyon ijesztő. Higgy Istenben! Ő tudja, mire van szükséged. Nála van minden hatalom. Szeretete és könyörülete végtelen, kimeríthetetlen. Ne félj attól, hogy ígéretét nem váltja be! Ő az örök igazság. Soha nem változtatja meg szövetségét, amelyet az Őt szeretőkkel kötött. Szükségletük szerinti erőt ad szolgáinak. Pál apostol tanúsította: »De ő ezt mondta nekem: ’Elég neked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz’… Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős«” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 105. o.).

KÉRDÉSEK A BIBLIA ÉS AZ EVANGELIZÁLÁS C. KÖNYV ALAPJÁN 
1János 5 – Jelenések 3; Evangelizálás,„Munka a középosztályért” c. alfejezet
1.    Mit vall Isten az Ő Fiáról?
2.    Mi a kezdettől fogva létező parancsolat?
3.    Milyenek lesznek az utolsó időben a csúfolódók?
4.    Ki fog uralkodni a pogányokon vasvesszővel?
5.    Általában kik alkotják Isten népét?
 

Alapszöveg: Zsid 2:3–4; 1Pt 4:14, 16; Zsid 13:1–9, 13; 1Kir 19:1–18; Zsid 3:12–14; 4Móz 13.

I. ÁLTALÁNOS ÁTTEKINTÉS
Bevezetés: A Zsidókhoz írt levelet Pál apostol által írt levélként olvasta és fogadta a korai keresztény egyház. Pál szerzői státuszát igazolja, hogy a Zsidókhoz írt levél a görög nyelvű páli kéziratok közt szerepelt. A rendelkezésünkre álló legrégebbi kéziratokban – amelyek a Krisztus utáni 200. év körül keletkeztek – a Zsidókhoz írt levél közvetlenül a Rómabeliekhez írt levél után következik, a kanonizált Szentírásban pedig megelőzi a többi újtestamentumi levelet, Jakab, Péter, János és Júdás leveleit.
A Zsidókhoz írt levél nem szokványos módon kezdődik, hiányzanak belőle a levélírás bizonyos konvencionális eszközei (lásd Zsid 1:1–3). Nem szerepel benne például a Pál neve, nincsenek megnevezve a címzettek, hiányzanak az üdvözlési formulák és a köszönetnyilvánítások (vö. Fil 1:1–11). Mindazonáltal a levél vége magán hordozza a levélírás szabályai szerinti jegyeket: a szerző – akit Ellen G. White egyértelműen Pál apostolban azonosít – felhívást intéz a címzettjeinek: „Kérlek pedig titeket atyámfiai, szívleljétek meg ez intő beszédet” (Zsid 13:22); továbbá üdvözli az egyházat és annak vezetőit: „Köszöntsétek minden elöljárótokat és a szenteket mind!” (Zsid 13:24); a végszóban pedig elköszön a címzettjeitől: „Kegyelem mindnyájatokkal!” (25. vers). Mindent egybevetve, a különbözőségek fényében elmondhatjuk, hogy bizonyos értelemben a Zsidókhoz írt episztola nem szokványos levél.
A tanulmány témái:
E heti tanulmányunk során három dolgot elemzünk: a levél „műfaját”, a levél címzettjeit és az „utolsó idők” szókapcsolat jelentését.

II. MAGYARÁZAT
A Zsidókhoz írt levél irodalmi műfaja
A Zsidókhoz írt levél nyelvezete szentbeszéd vagy prédikáció stílusára vall. Melyek azok az érvek a szövegben, amelyek alapján ez a levél prédikációnak minősül?
Először is Pál a levelét „intő beszédnek” minősíti (Zsid 13:22). Első miszsziós útjuk alkalmával Pál és Barnabás szombaton elmentek Pisidia zsinagógájába. A zsinagóga vezetői megkérdezték tőlük, hogy „van-e intőbeszédük a néphez” (ApCsel 13:15). A kérdésre válaszként Pál felállt, és megtartotta miszsziós jellegű prédikációját, amelyről ApCsel 13:16–41 verseiben olvashatunk.
Másodsorban, a Zsidókhoz írt levélben a szerző többesszám első személyben beszél, aminek köszönhetően könnyebben azonosul a hallgatóságával, ugyanakkor a saját tekintélyét is hangsúlyozza.
Harmadsorban, számos utalás van a szövegben a beszédre és a hallásra vonatkozó szempontokra, több, mint ami az írásra és az olvasásra vonatkozik (ami Pál többi írásait jellemzi). Például: „… amelyről szólunk” (Zsid 2:5); „… akiről nekünk sok és nehezen megmagyarázható mondanivalónk van” (Zsid 5:11); „… ha szólunk is…” (Zsid 6:9); „Fődolog pedig azokra nézve, amiket mondunk…” (Zsid 8:1); „És mit mondjak még?” (Zsid 11:32).
Negyedsorban, az egész levélben tetten érhető a kifejtés vagy magyarázat és a felhívás közti leleményes váltakozás. A görög-római kor szónokai gyakran éltek ezzel a módszerrel a hallgatóság figyelmének fenntartása érdekében. Ez a szónoki eljárás segít könnyen beazonosítanunk a váltakozás elemeit a Zsidókhoz írt levélben. Így válik számunkra egyértelművé, hogy az első fejezet kifejtéséből közvetlenül következik Zsid 2:1–4 szakasza. A Zsid 2:5–18 versekben bemutatott téma azonnal alkalmazássá alakul át Zsid 3:1 versében. A Zsid 3:2–6 szakaszban leírt vita az „annakokáért” magyarázó kötőszóval ér véget, amely a maga során felhívássá fejlődik Zsid 3:7–13 szakaszában. Majd következik a magyarázat Zsid 3:14–19-ben, amit Zsid 4:1 versében az alkalmazás követ, miközben a Zsid 4:2–10-ben leírt kifejtés Zsid 4:11–16 verseiben folytatódik. (A kifejtés és buzdítás váltakozásáról bővebben lásd: Donald
A. Hagner: Encountering the Book of Hebrews: An Exposition c. könyvét. Encountering Biblical Studies, Grand Rapids, Baker, MI, 2002, 28. o.)
Ötödsorban, a mód, ahogyan Pál bevezeti a témákat, a szóbeli megnyilatkozást igazolja, amely által kumulatív hatást ér el. A későbbiekben ezeket a témákat maradéktalanul kifejti. Például, Zsid 2:14–18 szakasza megemlíti, hogy Jézus osztozott az emberek sorsán, ami a későbbiekben Zsid 5:1–10 szakaszának a témája. Zsid 3:1–6 szakaszában Jézus hitéről olvasunk, a mélyebb magyarázatra azonban Zsid 12:1–3 verseiben kerül sor. Főpapi szerepét (Zsid 4:14; 5:1–10) részletesen Zsid 7:1–9:28 szakasza írja le.
Röviden: ha „intőbeszédnek” tekintjük a Zsidókhoz írt levelet, az elkerülhetetlen következtetés ez: szerzője prédikációnak szánta, legalábbis az elején. További tényezők a levélben, amelyek ezt a következtetést erősítik, s amint azt fentebb már említettük: (1) a többesszám első személy következetes használata, (2) utalások a hallásra és a beszédre vonatkozó szempontokra, (3) a kifejtés és a felhívás váltakozása, és (4) a mód, ahogyan Pál bevezeti a témáit, majd a későbbiekben kidolgozza azokat.

Elmélkedésre: Hol találunk még prédikációkat a Bibliában vagy az Újtestamentumban? Milyenek ezek a prédikációk a Zsidókhoz írt levélhez képest? Melyek a közös elemek bennük, és miben különböznek egymástól?
A Zsidókhoz írt levél hallgatósága
A Zsidókhoz írt levél címzettjeinek azonossága nem egyértelmű, ugyanis a levél elejéről hiányzik a szokványos bevezetés, amelyben ezek meg lennének említve. Amit viszont a bibliai szövegre alapozva bizonyossággal kijelenthetünk, az az, hogy a címzettek keresztények voltak. Ez a következtetés világosnak tűnik Pál felhívásában, amit hozzájuk intéz, s amiben arra szólítja fel őket, hogy ragaszkodjanak a hitükhöz: „Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz” (Zsid 4:14; lásd Zsid 10:23). Rendkívül vitatott kérdés, hogy a címzettek zsidó keresztények voltak-e, vagy pedig megtért pogányok, esetleg mindkét csoport képviselői. A levél sehol sem hivatkozik zsidókra vagy keresztényekre, és a körülmetélést vagy a templomot sem említi (jóllehet a „szentély” és a „sátor” szó többször is feltűnik a szövegben). Mi több, a levélben a szerző a zsidókra vagy a pogányokra vonatkozó megosztó utalásokat is kerüli. Ezek a bizonyítékok azt támasztják alá, hogy vegyes hallgatósággal van dolgunk. Ilyen értelemben a könyv címében a „Zsidókhoz írt” szintagma egy ókori előfeltevés a levél címzettjeit illetően. Függetlenül attól, hogy kik ezek a „zsidók”, a fontos csoport, amelyhez tartozniuk kell, nem más, mint „Isten népe” (Zsid 4:9).
A levél olyan keresztény közösséghez íródott, amely nyilvánvaló módon egy háromlépcsős tapasztalaton ment keresztül.
Az első volt az evangelizáció szakasza, amely evangelizációt Jézus közvetlen tanúi végezték, akik személyesen látták és hallották Őt (Zsid 2:3). Ebben az időszakban isteni jelek, csodák kísérték az igehirdetők munkáját, a Szentlélek kitöltetésére is ebben a szakaszban került sor (Zsid 2:4). Akik ekkor váltak keresztényekké, „megvilágosíttattak”, és „megízlelték a mennyei ajándékot, részeseivé lettek a Szentléleknek” (Zsid 6:4–5). Egy ilyen tapasztalat nyomán a közösségben kialakult a csoportidentitás, amely megkülönböztette a hívők közösségét a környező világtól.
A második szakaszt a közösségen kívülről jövő rendkívül kegyetlen üldözés jellemezte, mialatt a csoport tagjai egymás közt összetartást tanúsítottak (Zsid 10:32–33). A megpróbáltatások ellenére Pál emlékeztette címzettjeit, hogy „vagyonuk elrablását örömmel fogadták” (Zsid 10:34). A hosszan tartó, ádáz üldözés ugyanis kimerítette őket, és fennállt a veszélye annak, hogy elveszítik a hitüket és az erejüket.
Úgy tűnik, ez a szituáció okozza a gondot a harmadik szakaszban. Emiatt tart nekik Pál lelkesedéssel teli prédikációt. Bátorítani, buzdítani és óvni akarja címzettjeit. Figyelmezteti őket, hogy ne távolodjanak el a hallottaktól (Zsid 2:1), mivel nem akarja, hogy valamelyikük is „az élő Istentől elszakadjon” (Zsid 3:12); és „a hitetlenségnek ugyanazon példájába… essék” (Zsid 4:11). Bátorítja hallgatóit, hogy fejlődjenek, és óvva inti őket a visszaeséstől. Mi több, buzdítja őket, hogy ne hagyják el a maguk gyülekezetét, „amiképpen szokásuk némelyeknek” (Zsid 10:25), hanem intsék egymást, őrizzék meg a bizalmukat, „melynek nagy jutalma van” (Zsid 10:35). Mindazonáltal Pál érzi, hogy címzettjeinek „tejre van szüksége és nem kemény eledelre” (Zsid 5:12).
Következtetésképpen elmondhatjuk, hogy a levél címzettjei keresztények voltak, akik előbb keresztülmentek a lángoló megtérés, majd az ádáz üldöztetés tapasztalatán, végül pedig annyira elgyengültek és elcsüggedtek, hogy Pál már az örök üdvösségük elvesztése miatt aggódott. Kimerülésük és csüggedésük lelki tapasztalata késztette Pált erre az erőteljes prédikációra.
Elmélkedésre: Gondolj gyülekezeted életére. Mérlegeld, hogy hol vagy az Istennel folytatott utazásodban azokhoz képest, akiknek Pál a levelét írta. Tudnál úgy szenvedni, mint ők? Képes lennél örömmel elfogadni a próbatételt, hogy teljes vagyonodat elkobozzák a hited miatt? Krisztus tudta, hogy az efézusi gyülekezet elveszítette, elhagyta első szeretetét (Jel 2:4). Hasonló a helyzet a Zsidókhoz írt levél címzettjei esetében is, akiknek a lelki lángolásuk alábbhagyott, amint a szenvedésük felerősödött. Melyek a következményei egy ilyen veszteségnek? „Ez utolsó időkben”
Isten az utolsó és döntő üzenetét, amelyet az emberiségnek szánt, Jézus, a Fiú által közvetítette „ez utolsó időkben” (Zsid 1:1–2). Ezek az „utolsó napok” Jézus testet öltésekor kezdődtek, és második eljövetelével érnek véget, amikor ellenségei „lábai zsámolyává” válnak (Zsid 1:13). E napok végezetén Isten nem csak Jézus szavai által szólt az emberiségnek, hanem Fia cselekedetei által is, főleg halála, feltámadása és mennybemenetele által. Ezen okból kifolyólag Pál levele címzettjeinek – ahogyan nekünk is – „szükséges a hallottakra figyelmeznünk, hogy valaha el ne sodortassunk” (Zsid 2:1).
Elmélkedésre: Milyen gondolatot közvetít a hajózás területéről kölcsönvett metafora Zsid 2:1 versében („el ne sodortassunk”)?

III. ALKALMAZÁS
Beethoven 5 éves korában kezdett el hegedülni az édesapja irányítása alatt. Alig 13 évesen már hallgatóság előtt orgonázott. 20 éves korában olyan híres zeneszerzők tanítványaként tökéletesíthette zenei tudását, mint Haydn és Mozart. Amint fejlesztette zenei képességeit, termékeny zeneszerző vált belőle. Zene iránti lelkesedéséből csodálatos szimfóniák, zongoraversenyek és kamarazenei művek születtek. Mindazonáltal Beethovennek számos nehézséggel is szembe kellett néznie. Huszonéves korában kezdte fokozatosan elveszíteni a hallását, és 50 éves korára teljesen megsüketült. Képzeld el, mit jelenthetett ez egy zseniális zeneszerző számára!
Tedd magad a Pál levele címzettjeinek helyébe. Hitbéli lelkesedésed csúcsán hirtelen nagy csapás ér. Hogyan válaszolnál a Zsidókhoz írt levélre mint prédikációra?